ADY ENDRE
KARÁCSONY
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének.
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni.
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja.
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
-Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent
Elfeledni.
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermekszívvel
A világgal
Kibékülni.
Szeretetben üdvözülni.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni ...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra ...
* * * * * * * * * *
Hervay Tamás
Magyar advent
Nincsenek szavaink,
Kimondtuk már mindet!
Ölben tehetetlen kezünk,
Fel sem emeljük fejünket,
Ha csattan rajta a hír:
„Valahol verik véreinket!”
Vörösben ködlik a világ,
Látjuk tulajdon szemünket.
Már nincs szavunk,
Hogy kimondjuk nevünket.
Már csak izzón fáj:
Elárultak bennünket!
Mily esendő az ember,
Mily kicsiny, milyen gyönge!
Csak egy hazugság kell
És a göröngyre,
Disznók elé hull kezéből
Igazsága gyöngye.
Fejjel előre zuhanunk
Némán önnön ölünkbe.
Künn, a fájdalom csendje,
Benn a sötétség csöndje.
Összegömbölyödünk!
Várunk születésünkre.
Szisszen az első sugár
Ahogy belehasít a szívbe.
Dobbanva, nyílik a szív,
Törik a félelem csöndje:
Megszületett az IGE!
És fénylik szemeinkben!
Mi is megszülettünk,
Hisz egy a létünk a Fénnyel!
Kinyújtózhatunk,
Emeljük szemünk az égre!
Beszélni tanulunk,
Igét szólni a Mindenséggel!
Mert újra vannak szavaink,
Kimondhatatlan szépek!
Mert a Fény írja szívünkbe,
Ajkunkra, dalnak, mesének.
És nincs többé oly hazugság,
Mellyel félrevezethetnének!
Mert, ha áll a magyar,
Felállhatnak a népek!
És ha szól a magyar,
Szabadul, szárnyal a lélek!
S lesznek áradó szeretetében
Egyek a népek a Fényben!
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Hervay Tamás
Karácsony éj
A sötétség legsötétebb éjjelén
Életem pislája csak a remény
Hogy künn újra megszületik a Fény.
Mert a világ köröttem oly sötét
Bár látom műfény-tengerét
Vigasztalanság szerteszét.
Rombol a dühnek démona
Mögötte ördögök hada
És az égnek sincs már hava.
Uram, tudom, Te Vagy nekünk
El hagyhatunk, nem veszíthetünk
Kérlek, add, lehess velünk!
És fellobbant, ég már a remény
Elcsendesült bennem a mély
Figyelem, hol, merre gyúl a Fény
Ott fenn, csillagos peremén az égnek,
És szívemben kis sugarak kélnek
Égi éknek, angyalok énekének
A sötétség legsötétebb éjjelén
Hiába a sötét, ha van remény
Mint künn, megszületik benned a Fény!
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Mihályi Molnár László
KARÁCSONY
először a csillag
először a fény
először a lélek
a Mindenség egén
majd eljön az ember
az új kor reggelén
a felkelő napban
ébredő remény
először a jóslat
először az ég
azután a pásztor
s végeztül a nép
ringó pici gyermek
síró kicsi bárány
szerető szemében
megváltó szivárvány
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Paudits Zoltán
Karácsonyi ima
A Fényfia eljön
szép Pannóniába,
szeretetét hozza
Nagy-Magyarországra.
Táltosok jóslata
mutatja a jelet,
kisded jászolához
csillagösvény vezet.
Megváltónk, Jézusunk
színed előtt állunk,
töröld el bűneink,
mentsd meg az országunk!
Mi vétkünk, mi vétkünk,
mi igen nagy vétkünk,
bocsásd meg, s tedd eggyé
árva magyar népünk!
Fény Atya, Fény Fia,
Fény Szüze, szent Hármas,
szívünknek a remény,
lelkünknek a támasz.
Megváltónk, Jézusunk
trónod előtt állunk,
töröld el bűneink,
emeld fel országunk!
Mi vétkünk, mi vétkünk,
mi nagyon nagy vétkünk,
bocsásd meg, s tedd naggyá
újra magyar népünk!
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Kis Jézuska kérve
kérünk,
tégy miértünk nagy csodát.
Rabláncot hord annyi vérünk,
és nem bírja már tovább.
Nyújtsd kezecskéd csak feléje,
szólj csak egy szót, édeset,
s magyar népünk szerencséje,
boldogabb lesz, fényesebb.
Áldott, békés karácsonyt,
és Őseink Isteni Fénye,
vigyázza a Magyart.
Ismeretlen költő
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Székely Karácsony
Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron – egymagában – fenn a Madarason. . .
-- Uram, -- fohászkodik – Fiad megszületett,
Karácsony este van. . . Hogy ha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.
Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
-- Népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Te Áron!
Jókedvemben kaptál. . . Legyen úgy. . . Nem bánom. . .
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem:
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget. . .
Tudom hívők vagytok, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világ elsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia – vissza Ábrahámig. . .
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó – Názáreth, s Ditró – Jeruzsálem.
Aztán – ha jól értem magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred. . .
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
-- Ó, Uram, -- szólt Áron – a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több. Igaz, hogy nem sokkal,
De több! Legalább úgy három vagy négy fokkal.
Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázzban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csiksomlyó Máriás harangja,
S szelíd korholással szólt az Úr hangja:
-- Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a „kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg Te is:
Kicsit ezért több a szenvedésetek is.
******************************************************
Miért fekszel jászolban, Égkirálya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok között:
mégis itt ridogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az Neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és aranyhullt:
kezed csak bús anyád melléért nyúlt. . .
Becsesnek láttad Te földi test
koldus ruháját, hogy fölvetted ezt?
S nem vélted rossznak a zord életet?
Te, kiről zengjük, hogy „megszületett”!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, csillantasd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.