Miért fekszel jászolban, Égkirálya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok között:
mégis itt ridogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az Neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és aranyhullt:
kezed csak bús anyád melléért nyúlt. . .
Becsesnek láttad Te földi test
koldus ruháját, hogy fölvetted ezt?
S nem vélted rossznak a zord életet?
Te, kiről zengjük, hogy „megszületett”!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, csillantasd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.