Kivonat

ÚJHÁZY GYÖRGY

EURÓPAI MAGYARSÁG[1]

 című könyvéből

Habsburgi kegyelmesség:

68 old. A lefejezett és felnégyelt Jessenius Professzor, az eques hungarus.

            Igazán nem lehet azzal vádolni a császárt, hogy ebben a nemzetes főbenjáró pörben elhamarkodottan cselekedett volna, mint a feljegyzések állítják.  II. Ferdinánd álló egész hónapon át töprengett a „bírák” ítélete felett.  Feszélyezetten érezte magát; páciense volt a nagy hírű professzornak.  A „törvényt ülők” pedig „szentenciájukban” kimondották, hogy Jesseniusnak „nyelvét tépje ki a bakó”, majd „felnégyeltessék” s aztán „feje vétessék”.  Ebben a sorrendben.  Az ítélet nyomatékosan súlyosbító körülménynek vette, hogy a tudós orvos kiváló képzettségű férfiú és sokáig állott az udvar szolgálatában.  A bírák megfontoltságára jellemző, hogy viszont vádlott társánál Báró Lobkovitznál, a főudvarmesternél, kifejezetten „enyhítő” körülménynek számított műveletlensége és együgyűsége: „Gar mit studiert sondern ein paar lauter Idiot ist.”, hangsúlyozza az indokolás. 

            A császár hát végül is, hetekig tartó lelki tusa után, „mindent meggondolva”, úgy határozott: „kegyelmet ad” és „reszkető kézzel s könnyes szemmel” akként változtatta meg az iszonyú ítéletet, hogy udvari orvosának nyelvét ne tépjék ki, hanem a hóhér fogóval kihúzva, csupán „vágja le”, a felnégyelést pedig „lefejezés után” hajtsák végre Jesseniuson, azonban testrészeit szögezzék akasztófára s fejét tűzzék ki a Prága óvárosi híd mellett lévő „Brückenturm”-ra.  Az ítélet természetesen, a „császári kegyelem” parancsa szerint hajtották végre.

            Különben a régi írások arról is tanúskodnak, hogy II. Ferdinánd a kivégzés órájában buzgón imádkozott:  „Dass sie glücklich sterben.”

            A kegyetlenül vérpadra hurcolt nagy természettudós s jeles orvos búvar a túróci Jeszenszkyek családjából származott.  Atyja Jeszenszky Boldizsár, Túróc megye szolga bírája volt.  Ő életének javarészét külföldön töltötte, nevét latinosan Jesseniusnak írta, de következetesen mindig hozzá tette: „eques hungaros” magyar lovag.  Közép iskoláit Boroszlóban végezte, majd a lipcsei, római, wittenbergi és paduai egyetemeken folytatta tanulmányait.  Stúdiumai befejezése után gyakorló orvos lett.  De rövidesen tanszéket kap Wittenbergben, az orvosi tudományok európai központjában.  Itt rektorságot is visel és udvari orvosa (lesz) a szász fejedelemnek.

            Jessenius azonban többre, a császár udvarba vágyik.  Benső barátja, a kiváló csillagász, Tycho Brahe, ajánlja Rudolf jóindulatába.  A beteg császár ki is nevezi háziorvosának s egyben meghivatja a prágai egyetemre. Tizenhét éven át a legteljesebb odaadással végzi munkáját, amit tanítványai és prof. társai egyhangúan ismernek el s az egyetem tiszteletére emlékérmet veret.  Főként bonctannal foglalkozik.  Anatómiai felfedezéseit mind máig számon tartja az orvostudomány.  Több mint negyven kisebb-nagyobb könyve s értekezése jelent meg nyomtatásban. Ő az első a prágai egyetemen, aki 1600-ban emberi hullát boncolt.  Két nőt.  Ezek a boncolások az univerzitás „theatrum anatomicum”-jában nagy országos szenzációk voltak. Dicsőítő költeményeket intéztek a jeles tudóshoz.  Csak a prágai nők elégedetlenkedtek s egyik feljegyzés szerint meg is átkozták az európai hírű professzort, „hogy a hóhér őt is úgy darabolja fel mint ahogy ő teszi a nőkkel”.   Ez az átok, nagy vesztességére a tudománynak, valóban megfogant.

            Akarata ellenére belekeveredik a cseh politikai és vallási forrongásba.  Mint magyart és protestánst őt küldik a prágaiak a Pozsonyban összeült rendekkel tárgyalni.  Jessenius azonban nem tudott küldetésének eleget tenni, mert az országgyűlés érkezése előtt eloszlott.  Őt, mégis letartoztatják, azzal vádolják, hogy a magyarokat fel akarta lázítani.  Tiltakozik: „Sesquipedale mendatium” „Öles hazugság” ilyet ráfogni.  De hiába „protestál”, magyar nemesi voltát is emlegetve, Bécsbe hurcolják, bebörtönzik.  A cseh rendek felszólalásaira s mert úgy sem tudtak semmit rábizonyítani félév után szabadon bocsajtják.

            De alig két esztendő múltán, a Ferdinánd győzelmével végződő fehérhegyi csata után (ahol a csehek szabadságáért 8000 magyar vitéz is harcol) újra fellángol a császári udvar elvakolt gyűlölete és a csehek proskribált vezetői között Jesseniust ismét elfogják.  Irgalmatlan hóhérkodás kezdődik:  Huszonnégyüknek fejét üti el a bakó, köztük hetvennégy s kilencven esztendős aggastyánoknak is.  Hármat felakasztanak.  Európa közvéleménye őszinte felháborodással fogadta a gyalázatos császári vérengzést.

            A mi Jesseniusunk e szörnyű napokban mind végig megőrizte emberi méltóságát.  Életét nem féltette, csupán könyveiért aggódott.  Könyvtára a prágai jezsuiták kezére került, még kivégzése előtt szétosztották maguk között a „sok pornyelés és fagyoskodás fejében”.  S bár ellene az újabb eljárás során sem tudtak helyálló bizonyítékokat felmutatni: elítélték. 

            Tudóshoz és mártírhoz illő nyugalommal lépett a vérpadra.  A hóhérnak maga nyújtotta ki nyelvét nem kellett a „fogót” használni, s amikor a pribék egy darabot levágott belőle és a szája megtelt vérrel, az utolsó útjára elkísérő prédikátorokhoz fordult s búcsúzva tőlük újból megköszönte, hogy végóráiban mellette voltak.

            Pallos sújtotta feje dárdára fűzve hosszú tíz esztendőn át dermedezett a Brückenturm bástya fokán, csak 1631-ben temették el prágai barátai megadván a nagy halottnak a tisztességet.

            Jessenius a Jessen eques hungarus szorgalmas életével az emberi tudomány haladását, mártír halálával, mint minden ártatlanul ontott vér, a népek, az emberiség szabadságát szolgálta.