Dr.Toronyi Etel. Hg.Hohenlohené

Hangok Erdélyért

(Beszéd)

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, szeretett Honfitársaim, akik itt összegyűltek, hazafias szeretettel üdvözlöm Önö­ket!

Ma ezen az ünnepélyen mindnyájunk szíve nagyot dobban, mert az elrabolt szent földünkről, annak bilincsbe vert fiairól emlé­kezünk meg és alázatos lélekkel kérjük az Egek Urát, hogy ne fe­ledkezzék meg az oláh elnyomás alatt sínylődő testvéreinkről.

Erdély, mint annyiszor, most is mártírkorszakot él. A már évtizedek óta oláh igában szenvedő erdélyi honfitársaink kétségbe­esett segélykérése a materializmusba süllyedt, öncélokat kergető világban süket fülekre talált és jajkiáltását elnyelte a modern élet disszonáns hangzavara. A közelmúltban azonban egy sorsfordu­lat állt be, mert akadtak szabad földön élő, bátor lelkű hazafi­ak, akik átérezték a testvéreken végigsújtó korbácsütések sajgó fájdalmait és vállalkoztak arra a nagy szent feladatra, hogy őér­tük és az ő nevükben felrázzák a közönyösségből, a béke-malaszt­ját élvező és a humanizmus álruhájába burkolódzó emberiséget és felébresszék a világ szunnyadó lelkiismeretét.

Ezzel a szent céllal alakult meg az Erdélyi Világszövetség, ­amelyhez Argentinában az általam irányított magyar Irodalmi és Kultúrtársaság és A Nap Fiai Kult. Társ. ( A T.N.É. női csoport­ja) csatlakozott elsőként Wass Albert nagy magyar írónk, valamint Dr. Béky ref. püspök ő-eminenciája és az áldozatkész Zolcsák István nagylelkű honfitársaink biztos kézzel kibontott zászlója alá, azzal az erős fogadalommal, hogy mi is feladatunknak fogjuk te­kinteni azt az igaz ügyet, hogy Erdély hangját meghallgassa a vi­lág.

Szeretett testvéreim, a mi őseinktől reánk hagyott testamen­tum, nemcsak egy kézzel írt, néhány ezer évre visszatekintő le­gendás eseménysorozat, hanem a mi szent könyvünk a mi elődeink hős vérétől áztatott magyar föld, amelynek minden rögébe és min­den barázdájába bele van vésve a mi több, mint 12.000 évre visszamenő múltunk.

Ugyanis a modern kor szisztematikus régészeti kutatásai és ásatásai nyomán a felszinte került archeológiai és antropológiai ­leletek alapján beigazolódott, hogy Erdély területe és a Kárpá­tok medencéje volt az emberiség legősibb kultúrkörpontja. 1963 ­ban az UNESCO által kiadott Prehistória és Kultúrák című nagyje­lentőségű tudományos adattár kultúrbeosztási tábláján az Olt, a Maros, a Körös és a Szamos melléki települések, mint az emberi­ség legrégibb kultúrközpontjai vannak feltüntetve. Tehát bátran kimondhatjuk, hogy az emberiség kultúrájának a bölcsője a Kárpá­tokkal koszorúzott medence. Ennek az első fejlett kultúrának a megalapítói az antropológiai leletek igazolása szerint kétséget kizárólag az előmagyarok, az ősszékelyek voltak, akiknek leszár­mazottjai több mint 12.000 éven át egészen a mai napig minden megszakítás nélkül birtokolták és lakták e földet. A kultúrákat összehasonlító tudomány alapján megállapítható, hogy nincs nép és nincs nemzet, amelyik olyan gazdag ismeretekkel ajándékozta volna meg a világot, mint az ősmagyar - székely nép. Ugyanis meg­dönthetetlen bizonyítékok igazolják azt, hogy az ősi magyar-szé­kely nép vezette át az emberiséget a kőkorszakból a fémkorszakba és annak minden magasabb fokozatába, vagyis a rézből a bronzba és abból a vasba. Ugyancsak a székely mesterek kohójában nemesedett meg a vas is acéllá. A magyar nép találékonyságának köszönhető a kerék nagyszerűségének, mint elsődleges gépelemnek a felismerése és alkalmazása úgy az agyagiparban, mint a teher-szállításban és a járművek előállításában, mégpedig az egykerekű taligától, egé­szen a négykerekű szekérig.

A 12.000 éves bronzfokosunk pedig arról tesz tanúságot a rá­vésett írásjelek alapján, hogy a magyarság a gondolatait és kö­zölnivalóit már írásba tudta lefektetni és a történelmi korba lépett már akkor, amikor más népek még kőeszközöket csiszoltak.

Tehát az emberiség magasba ívelő kultúrája a Kárpát Medencé­ből sugárzott szét a világ minden tájára, mert az ősi földről, a Kárpát Medencéből időnként kirajzott őseink különböző csoporto­sulásban, mint magvetők hintették széjjel a világban, az idegen földbe, az őshazából magukkal vitt terményeket. Így lettek taní­tómesterei az ősi szumir népnek éppen úgy, mint az egyiptomiak­nak és etruszkoknak, valamint a pezsáknak, hinduknak, kínaiaknak, araboknak és görögöknek.

Az időnkint kivándorolt fiaink a honfoglalásokban és a har­cokban megedzve, hatalmas seregek élén, más - más időkben, külön­böző nevek alatt tértek vissza az ősi honba a Duna - Tisza - Szamos, Körös vidékére a világhódító hunok és avarok, majd a dicső ­hős Árpád és a hét vezér népe, a magyarok.

Szeretett magyar testvéreim, jogosan tör fel tehát lelkünkből a kiáltás, hogy a Kárpátok büszke bérceivel övezett szent föld nem lehet SOHA MÁSÉ, CSAKIS A MIENK!!!

M I N D Ö R Ö K K É   A   M I E N K ! ! !

FORRÁS: A NAP FIAI. 1978. Szeptember – Október

S Z É K E L Y   H I M N U S Z