Halasy-Nagy Endre
Piros nyilak és sárga krumplik…
A magyar őstörténet régészeti kutatásának újabb eredményeiről tartott előadást az ELTE BTK kari tanácstermében november 3-án kedden, este öt órától az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
Gyakorlatilag napról-napra bővül a kelet-európai régészeti forrásanyag, az egész rendkívül perspektivikus, kezdte előadását Türk Attila. Akinek néhány éve az volt a nagy vállalása - akadémiai ösztöndíj keretében -, hogy módszeresen átnézi, mit árulnak el őseinkről a volt Szovjetunióban az Urál és a Kárpátok között kiásott új leletek. 2005 óta szisztematikusan végig járta az orosz, ukrán, és moldovai múzeumokat, évi két-három hónapot töltött kint, és újra kiépítette azokat a tudományos keleti kapcsolatokat, amelyek a rendszerváltást követően megszakadtak. Az orosz régészeket már akkor is a világ legjobbjai között jegyezték, amikor a kilencvenes években időnként természetben kapták a fizetésüket. Minden kis területnek jó néhány specialistája van, a sztyeppei civilizációkról náluk gyűlt össze a legnagyobb tudás.
A meteoritról híres Cseljabinszkban a raktárból került elő egy 40 éve kiásott, de sosem publikált lelet-együttes, melyben az aranyozott, palmettás díszítésű lószerszámveretek kiemelkedőek. Szergej G. Botalov, a hazánkban több alkalommal megfordult régész első pillantásra felismerte a magyar honfoglalás kori leletekkel való hasonlóságot, rendezett egy kamara-kiállítást, amelyet aztán néhány helyi fémkeresős kincsvadász is látott. Hozhatunk még ilyeneket mondták, és másnapra tényleg bevittek egy jó nagy doboz encsöm-bencsömöt. Szerencsére a megtalálási helyüket jelző GPS koordinátákkal együtt. Így fedezték fel aztán a szenzációs uelgi lelőhelyet, nagyon sok magyar-gyanús, a honfoglalók kultúrájával közeli párhuzamot mutató darabbal. Ez az egyik legnagyobb magyar vonatkozású felfedezés mostanában. Bár a sírok többsége még a föld alatt van, és eléggé le vannak rabolva, egyértelmű, hogy sok itteni tárgy nagyon-nagyon hasonlít a 10. századi Kárpát-medencei sírokban találtakhoz. Mivel ráadásul nagyjából egyidősek is velük, szintén a 9-10. századból valók, könnyen lehetnek az Urál térségében maradt magyarok bizonyítékai is. De a magyar őstörténet számára a helyi 7–8. századi előzmények kérdése lesz a legizgalmasabb, hogy milyen gyökerekből ered ez a hagyaték. Ezért két éve most már rendszeresen mennek ki az ásatásokhoz magyarországi kutatók és hallgatók, akik az Uráli Orosz-Magyar Régészeti Expedíció keretében dolgoznak a lelőhely feltárásán.
A történészek eddig nem a terepen tanulmányozták, nem régészeti leletek alapján, nem antropológiai hasonlóságok vagy genetikai azonosságok alapján határozták meg az őshazát. Csak úgy húzogatták a vonalakat, rajzolták a piros nyilakat, sárgították ki a népünk által képzeletükben lakott területeket. Szép nagy krumplikat rajzoltak a tundrára, a magyar nép kialakulásának vélt helyszínére. Érdekelte is őket, hogy a tényleges tudomány szerint ott abban az időben nem éltek emberek! Ők meleg éghajlatot, szubtrópust gondoltak a jégvilágba, a zuzmók örökzöldjébe. Oda, ahol olyan örök a fagy mindmáig, hogy a jégbefagyott mamuthullákat a kutyák, mint friss húst kaparják ki
Nyelvészeti manipulációkkal, néhány fa nevével igyekeztek bizonyítani a bizonyíthatatlant, a magyarság őshazáját, a magyar nép kialakulásának, néppé szerveződésének helyét. Amihez szobatudós nyelvészek gyártották a bizonyítékokat, és a legkiválóbb materialista történészek hitelesítették a történelmi maszlagot. Lényeg, hogy a magyar nép őstörténete a megbonthatatlan barátságú nagy testvér hazájában volt, így nem csak ideológiánk, de történelmünk is közössé vált. Változás pedig nem volt lehetséges, változtatás rajta meg pláne nem.
Ha már az antropológia bizonyítékait nem kívánják nem csak elfogadni, de még csak hitelesnek sem tartani, a régészet feltárta tárgyi bizonyítékoknak muszáj lesz helyet adni. A régészet hozhatja meg az áttörést a magyar őstörténetben. Az orosz régészek a Volga - Déli-Urál térségében maradt keleti magyarok nyomait is megtalálták - mondta Türk Attila. A magyar őstörténet szempontjából fontos keleti kapcsolatokat újra kiépítő régész felfedezéseivel újra írhatja azt, amit az elődeink útjáról idáig tudni véltünk, mert az utóbbi években gőzerővel újra indult őstörténeti kutatások szerint nagyon úgy néz ki: a honfoglalást megelőző vándorlás eléggé máshogy zajlott, mint ahogy azt a kutatók korábban képzelték.
Az akadémiai Magyar Őstörténeti Témacsoport szerint az újabb régészeti eredmények fényében kicsit minden máshogy volt az egész korai magyar történelem. Korábban már a nyelvészetben is felmerült, hogy Levédia valójában csak Etelköz egyik része, a kazárokkal kapcsolatban lévő Levedi törzsfő szállásterülete lehetett. Az önálló Levédiával együtt most az egész kazár kapcsolat jelentősége megkérdőjeleződött. A lényeg: a magyarok elődeinek vándorlása a Volga és a Kárpátok között legfeljebb néhány évtized alatt mehetett végbe. Ezek a távolságok egy lovas nomád népnek nem jelentenek különösebb megterhelést, az avarok például a mai Mongólia területéről jöttek — tette hozzá Türk Attila. A régész szerint azonban továbbra sem ismerjük eléggé a történelmi hátterét ennek a gyors nyugatra költözésnek. Napjainkig a legnagyobb őstörténeti rejtély, hogy a dél-uráli szállásterületről miért keltek át a magyarok a Volgán és miért költözött nyugatra egy részük? Erre még csak történeti modell sincs. Egy ukrán régész rövidesen magyarul is megjelenő könyve szerint a magyarok egy részének az átkelésére és a Dnyeper folyó mentén való megtelepedésére a kazárok engedélyével kerülhetett sor: a Kazár Kaganátusnak a szláv törzseket az etelközi szállásokról kontrolláló magyar törzsek stratégiailag lehettek fontosak. Mindez azonban későn, csak a 840–850-es években történt volna – amúgy az írott forrásokban is csak ekkortól tűnnek fel a magyarok elődei a Volgától nyugatra.
Az etelközi területekről aztán elég hamar megkezdődött a Kárpát-medence feltérképezése, hiszen a karoling-morva konfliktusba a magyar hadsereg bekapcsolódott. Ma már vannak olyan régészeti adatok is, melyek szerint 895 előtt is előfordulnak jellegzetes, honfoglalás kori mellékletekkel eltemetett sírok a Kárpát-medencében, többnyire magányos, vagy kisebb sírszámú fegyveres férfisírokból álló temetők. Ezek alapján egyre biztosabb, hogy a honfoglalást egy konkrét év helyett inkább néhány évtizedes, kb. 860–907 közötti folyamat eredményének érdemes tekinteni. Ami azt is jelenti, hogy azt a bizonyos besenyős elsöprő támadást légből kapott bizánci fikciónak kell tekinteni.
A feltárt-előkerült leletek történeti értelmezése problematikussá vált. Magyarul: a konkrét tényeket, a régészeti leletekben megmutatkozó tárgyi valóságot igyekeznek odafinomítani a korábbi fikciókhoz. Megvan a keverési igyekezet. Uelgi lelőhely, subatici horizont, Volga-vidéki kerámia, korovcsinói csészék, martancsuji palmetták, részleges lovastemetkezések, tarsolylemezes sírok, beregszászi süvegcsúcs-formájú leletek, Szokolovszk hagyatéka, Szubbotyici leletkör. Csak reménykedhetünk, hogy Türk Attilláéknak sikerül ezt a kanyart is bevenni. Molnár Erik elvtárs által alapított finnugor régészeti tanszék alapokmánya szerint a régészetnek a finnugor összevissza hasonlító nyelvészet megállapításait kellene igazolni, hiszen a történettudomány a nyelvészet szolgálóleánya, a régészet pedig a történettudomány kisinasa, és most ettől a régésztől várják el ugyanezt. Meg volt mondva, mit kell találnia a régésznek, és mit nem ajánlatos. Ahol az írott források nem fedik a régészeti leleteket, azok nem régészeti leletek, hanem figyelmen kívül hagyandó poros raktári tárgyak.
Azzal a jól ismert marxista történetfelfogással, dialektikus félresöprő igyekezettel állunk szemben, amely minden újabb őstörténeti felismerést nacionalistának, tudománytalannak, délibábosnak, antifinnugrásznak minősít. Az elvtársi kör mindmáig nem tudta feldolgozni megbonthatatlan szövetségi rendszerük felbomlását, az örök barátság alapú nemzetgazdasági kirablás többé-kevésbé tisztességes üzleti kapcsolattá módosulását, a tarthatatlan kommunisztikus utópia illúzióját a demokratikus hétköznapok élhető gondolatvilágával. A kizárólagos finnugor származásunk egyoldalú és elavult tanát erőnek erejével fenn akarja tartani és fenn akarják tartatni.
Igazi osztályharc, osztályvezetői, főosztályirányítói harc folyik a magyar történettudományban. Most kell szembesülni a korábban elhallgatott, de az azóta napvilágra került elméletek honosítása, illetve a honi történelmünkhöz illesztése tekintetében. Mennyit kell elismerni, hogy nem volt jó, mennyi korábbi sziklaszilárd elmélettől kell megválni, mennyit kell hozzáadni a mai tudományos alapigazságokból. Nagy utód-osztályharcos kérdések ezek. Nem csak arról van szó, hogy megérdemlik a kiemelt nyugdíjukat a korábbi hazudozók, a nagy elhallgatók, hanem hogy a korábbi marxista megalapozottságú piedesztálról kiknek a szobrát fogják ledönteni! Nem én mondom, hanem ismert történész szavait idézem: Az MTA történész szakosztálya napjainkban az ateista anyagelvű baloldal két csoportjának, a marxistáknak és a liberálisoknak féltve őrzött területe. A hazai történettudósok három féle fajtája működött Magyarországon: a marxista-leninista ideológiai alapokon tevékenykedők, a neoliberális eszmei alapokon működők, és a tudományos szocializmus talaján álló dialektikus alapon konzervatív felfogású tudósai.
Az a régebbi történeti felfogás, mely nagyjából zárt egységeknek tekintette az egyes népeket, melyek biliárdgolyóként gurulnak fel-alá a történelem színpadán, mára nagyon idejét múlta. Az egyes leletek etnikai azonosítása mindig problematikus, de elvi szinten is komoly kétségek merültek fel a népcsoportok és a – jellegzetes tárgyak, alkalmazott motívumok alapján azonosított – régészeti kultúrák megfeleltethetősége körül. Valójában semmit nem lehet mondani a tárgyak egykori tulajdonosainak az identitásáról, a nyelvéről meg még annyit sem. Az újabb természettudományos módszerek beépülése nagyon sok újdonságot hozhat. A stroncium izotópos vizsgálatokkal például most már azt is pontosan ki lehet mutatni a fogmaradványokból, hogy egy illető hol élt az élete során. A nemzetközi régészetben ez a migrációkutatás fő módszere, nálunk idáig nem volt remény az alkalmazására. Pedig a honfoglalás körüli évekből származó feltárt sírokban olyanok nyugodhatnak, akik még az Etelközben születtek – akár ezt is lehetne bizonyítani. Türk Attila abban bízik, hogy sikerül majd konkrét rokoni kapcsolatot kimutatni az etelközi és kárpát-medencei sírokban lévő maradványok között. Óriási szerencse kell hozzá, de korábban azt se hitte volna senki, hogy sikerül megtalálni a magyarok nyomait az Urál és a Kárpát-medence között. És ez most már megvan!
Halasy-Nagy Endre