DR. HAJNOS LÁSZLÓ
Szent Erzsébet legendája és a valóság
Habsburg kézen pusztult el az Árpád Ház utolsó virága. . .
„Vadat űzni fel jövének
Hős fiai szép Enéhnek:
Hunor s Magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia.
Száll a madár ágrul ágra,
Száll az ének szájrúl szájra!
Fű kizöldül ó sírhanton,
Bajnok ébred hősi lanton.”
Farkas Gyula (A Magyar Irodalom Története, 1934): „A magyar nép . . . a Duna-medencében már úgy jelenik meg, mint önálló fajú és kultúrájú nép . . . Nem véletlen, hogy nemzeti költőink e korba nyúlnak vissza tárgyért, megvalósítani áhítván a költészetben azt a népi-nemzeti egységet, mely a kereszténység felvételekor egyszersmindenkorra veszendőbe megy. Vajk-István, első magyar király 1000 okt. 9-én II. Szilveszter Pápa tanácsolása folytán elhatároztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balrai pogány írás (!) megszüntetődjék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisítessenek. . . A beadott íratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztítassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra (!) való emlékezés és visszavágyódás (!) megszüntetődjék.
Körösi Csoma Sándor, 1810 körül: visszavágyódva: „Keressetek és kutassatok, mert egyetlen nemzet sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar.”
Arany: „Nosza rajta gyors legények!
Érjük utol azt a gímet.”
Aeneas S. Piccolinimi, későbbi II. Pius Pápa, (1448-1464) örökíti meg két munkájában a vogul-magyar rokonságot (Hajdú: Finn-ugor népek és nyelvek, 8. old.) és a „magyarok finn-ugor származását” így a magyarországi római papok „pápai csalhatatlan” nyilatkozat alapján hirdetik.
Arany: „ Vad előttük vérben fekszik,
Őz vagy szarvas nem menekszik.”
Herder, német történész-filozófus a múlt században: „A magyar egy dekadens faj, történelmi hivatása az volt, hogy a kereszténység védőbástyája legyen – ezt a hivatását betöltve, elvesztette a létértelmét (!) s el fog tűnni a szláv tengerben.”
Arany: „Elejtették már a hímet,
Üldözik a szarvas-gímet.”
Trefort Ágoston, magyar külügyminiszter, (hűen szolgálva I. Ferenc-József doktrínáját: „A történészek emelik fel, vagy viszik romlásba egy ország politikai erejét).” 1876-ban összehívja a nyelvészeket: „Nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk.” Csak az kap katedrát, sajtót, aki a finn-ugor elméletet tanítja.
Arany: „Hoha! Hoha! Hol van a vad? . . .
Egy kiáltja: Ihon szalad!”
Goldzieher Ignác, mint a magyar őstörténeti kutatás irányítója (!), a múlt században meghúzza a határt: „ Csak a Kaukázusig terjedhet őstörténeti kutatásunk, délebbre nem!”
Arany: „Más kiáltja: Itt van itten!”
Szerb Antal, Magyar irodalom történet, 1972 kiadás: „A magyar kultúra eredendően keresztényi kultúra . . . és nem megtért kultúra, mint a germán népekké. Ezért visszás és komikus minden olyan törekvés, mely német mintára kultúránk kiteljesedését a kereszténység előtti nem látható ősutakon keresi.”
Arany: „A harmadik: Sehol sincsen!”
Kodály Zoltán: „ Aki nem lapozza át a félszázad iskolai és óvodái gyűjteményeit, nem lehet képe róla, micsoda nemzetpusztító merénylet készül itt gyermekeink s bennük az egész magyar jövő ellen. Ahova eljutott, kipusztította a még megmaradt hagyományt.”
Prohászka Ottókar, székesfehérvári püspök karácsony: „Nem moccan-e meg valami karácsonyi érzés a magyar nép szívében, mikor krisztusi testvériségről akar élményt szerezni s a turáni eszme villan meg lelkében? . . . Nem különös, hogy a magyar annyit panaszkodik, hogy árva s nincs senki a földön – még sem fordult testvéri szeretettel s krisztusi hittel a sok faj testvér felé? . . .”
Arany: „Már a nap is lemenőben.
Tüzet rakott a felhőben,
Ők a szarvast egyre űzik,
Alkonyatkor ím eltűnik.”
Rawlinson, Lenormand és a külföldi tudósok serege már a múlt század közepén köteteket írnak a szumir és a magyar nyelv összehasonlításáról s azonosságáról. „Babilon őslakossága – melyek a Bibliában Nimrud néven ismeretesek – a szkíta családhoz tartoznak.”
Arány: „Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek. . .”
Rawlinson C. Henry (1810-1895): „Nimrudnak két fia volt Mezopotámiai földön: Mugeir (Mah-gar) és Hunuri (Hun-ar). Mind a két fiúról egy-egy várost neveztek el. Az ősi hagyomány szerint csak az tud uralkodni ezen a vidéken, akinek a két város kulcsa a kezében van.”
Arany: „Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szajrul szájra.”
Gordon Childe, oxfordi professzor: The Danube in Prehistory, 1929 : K. e. 3500-ban már egy magasra fejlődött szumir kultúra található a Kárpát-medencében.”
Arany: „Hej vitézek! Hej Leventék
Micsoda föld ez a vidék? . . .”
Magyarországon a mai „tudományos” körök hivatalos véleménye és kijelentése: Mi magyarok állítjuk, hogy sem szumirok, sem turániak nem vagyunk. . . Mi magyarok nem jöttünk sem Káldeából, sem Kaukázusból, a mi őshazánk a finn-ugor tundra.
Arany: „Hogy itt a nap száll keletre?
Nem mint máshol naplementre?”
Gábor Áron: „A világnak egyetlen népe sincsen, mely a szaktudomány által megállapított történelmi értékeit, hagyományait, büszke valóságát megtagadná, csak a magyar!”
Arany: „A föld háta felomolván,
Sziksót izzad csupasz ormán,”
Népszava, 1970. jul. 5.: A bukaresti tudomány akadémia a most Erdélyben kiásott kb. ezeréves agyagkorsót, ill. az azon látható feliratot, a legrégibb román nyelvemléknek tekinti, mely új megvilágításba helyezi a román nép kulturális múltját. (Székely rovásírás) . . . „Körösi Csoma Sándor a románok nemzeti büszkesége, Bartok Béla a legnagyobb román zeneszerző.”. . . A románok magukat a szumir faj és kultúra utódjául tekintik és Tiszáig követelik ezen az alapon kiterjeszteni Nagy Románia határát!
Arany: „Forrás vize nem iható,
Kénköves bűzt lehel a tó.”
A pesti tót származású jezsuita páterek 1975-ben testületileg, a kormány hozzájárulásával megjelentek Nyitrán s egyetértettek abban, hogy a Dunántúl visszacsatolandó Csehszlovákiához, mert „évtizedekkel” a magyaroknak a Kárpát-medencébe való betolakodása előtt már egy erőteljes szláv fejedelemség uralkodott ott.
Arany: „Hóha! Hóha! Hol van a vad? . . .
Hát a szarvas nagy merészen
Ott szökdécsel túl a vízen.”
Badiny-Jós Ferenc professzor az „özönvíz legenda” egy szumir vallásos költemény, már kb. a bibliai Genesis előtt 2000 évvel eredeti ékírásos szumir agyagtáblákon (Pennsylvania Museum) le van írva, úgy szintén az egész Teremtés Története. . . Felborul minden! Az első írástudó szumir-szkíta turáni nyelv a magyarban maradt fenn: Ez lenne a megoldója az emberiség történelmének. Az ősi IZ-TEN HÍT, A TUR-AN: ég fia, az Atya-fiú vallása, a LIL, a lélek hirdetése, Erős, az ős Szűzanya tisztelete. . . Újra kellene írni a történelmet. Ezért kell pusztulnia a magyarnak! Mert ez a MAH-GAR nép: élő vád és „tettemre hívása” az egész történelmi sírásásnak, az ANTI-TURÁNI pusztításnak. Ezért nem segít nekünk senki, ’56-ban sem, ezért kell leócsárolni nyelvünket, meghamisítani történelmi múltunkat, elpusztítani nemzeti öntudatunkat, felszívni és elnémítani emigrációnkat. . .
Arany: „Kur folyót ők átal úszták,
Még vadabbak ott a puszták. . . „
Wass Albert: „A világ legtehetségesebb nemzetének legtehetségesebb emigrációja, a legtehetetlenebb emigráció. . . Sorait önzés és közöny bomlassza, széthúzás, . . . pártoskodás.”
Arany: „Ember ottan egy fűszálat,
Egy csepp vizet nem találhat.”
Széchényi, a legnagyobb magyar: „A magyarnak . . . legnagyobb ellensége, a magyar. . . A magyar csak saját maga által pusztítható el.”
Arany: „Sárga tigris ott kölykedzik,
Fiát eszi ha éhezik.”
Badiny-Jós Ferenc: (Káldeától Istergamig) „A Csodaszarvas nem egyszerű mítosz, hanem őseink vallás szemléletének, legbensőbb tartalma. A Csodaszarvas jelképezi az embernek égből kapott ajándékát, az Életet. HUN-AR és MAH-GAR is két fenségesen szimbolikus alak: A Munka és a Tudás, mely együttesen fáradhatatlanul űzi a boldog életet!”
Arany: „És – akarva, akaratlan –
Űzik ismét szakadatlan. . . „
Badiny-Jós Ferenc: „Őseink e szent hagyománya ha tudat alatt is, de élt népünk lelkében, lángolt költőinkben. . .”
Arany: „Minden este bánva bányák,
Hogy a vadat mér kívánják,
Mér is űzik egyre, nyomba,
Tévelyítő bús vadonba.
Mégis, mégis, ha reggel lett,
A gímszarvast űzni kellett. . .”
Kodály Zoltán: „Minden nemzet fenntartó ereje: a hagyománya. Ősi hagyományaink telve vannak feszítő erővel, örökké való optimizmussal. . . Ezek nélkül gyökértelenül hánykódunk az egyetemes kultúrában. „
Arany: „Gím után ők egyre törnek,
Puszta partján sós tengernek. . .
Hol a farkas, hol a medve
Sohasem járt, eltévednek.”
Gábor Áron: (Nemzetőr, 1975, jul-aug.) „Utolsó figyelmeztetés: nemzeti hagyományainkból eredő írás nélkül nincs mit hirdetnünk, egyre szürkülő, új környezetünkhöz igazodó nemzeti ünnepségeinken!”
Arany: „Ott a szarvas, mint a pára
Köd előtte – köd utána –
Míg az ember széjjel nézne:
Szemők elől elenyésze. . .
De a párduc, vad oroszlán
Végig üvölt a nagy pusztán:”
Wass Albert: (Magyar Találkozó XV. Krónika) „Mit ünnepeljek? Ha zsidó lennék tudnám mit ünnepeljek, ha román lennek akkor is tudnám. Mindkét esetben ünnepelhetném azt az erős, áldozatos nemzeti egységet, amely egyedül alkalmas arra, hogy nemzeti törekvéseket, célkitűzéseket diadalra juttasson. . . Mit ünnepeljek hát? Azt, hogy honfitársaim . . . legalább havonta egy üveg bor árát rászánnák annak a jól megszervezett propaganda hadjáratnak a kivédésére, melynek nyíltan bevallott célja az, hogy a magyar hazának és nemzetnek még a nyomait is eltörölje erről a földről?”
Arany: „Szóla Magyar: Haj! Ki tudja
Merre van a hazánk útja
Kerek az ég mindenfelé –
Anyám, anyám, meghalsz belé!”
Badiny-Jós Ferenc prof.: „Csodanép” a Csodaszarvas által jelképezve kimerülten leroskad, az ősi HIT szerint a TUR-ULLU madár felragadja az égi világosság fényébe, a Teremtő (TE-RAM-TU) színterébe, hogy új erőt nyerjen!
Arany: „Pusztaföldön sík fenyéren
Zene hallik sötét éjen,
Zene, síp, dob, mély vadonban:
Mint ha égből, mint állomban.”
Badiny-Jós Ferenc prof.: „Megérti-e a mai Magyarság költőink felséges tiltakozását nemzetünk ’pogány-barbár’-rá történt lealacsonyítása ellen? . . . Régi dicsőségünkbe való vissza-vágyakozását, ősi múltunkba való visszaszállását. . .?”
Arany: „Szóla Hunor: Itt maradjunk,
Tanyát verjünk, itthon vagyunk,
Selyem a fű, édes a víz,
Fa-odúból csöpög a méz.”
Badiny-Jós Ferenc: „Megérti-e a Magyarság ’Csodaszarvas’ igazi tartalmát? IZ-TEN a mi fajunkat, népünket, TUR-ÁN-T, az ég fiait, szent feladatra küldötte ide a földre: Saját nemzeti életét megvalósítani! Senki nem tehet róla, melyik fajba születik, de azt szolgálnia isteni kötelessége! Ezt jelképezi a Csodaszarvas, melyet HUN-AR és MAH-GAR, a Munka és a Tudás ’szakadatlan’ törekszik ’két egytestvérként’ elérni, így is történt őseinknél.”
Arany: „Dúl leányi a legszebbek
Hunor s Magyar nője lettek. . .
Fiat szültek hősi nemre,
Szép leányt is szerelemre.”
Badiny-Jós Ferenc: „Ennek a nemzetnek már el kellett volna pusztulnia a történelem vaslogikája szerint! Hiszen elvették mindenét, a legfontosabbat: Nemzeti céljának tiszta látását s e szent cél megvalósításából eredő nemzet tudatának büszke érzését: Önmagával állították szembe, hogy magát lebecsülje! Ezt a népet el kellett volna söpörni a Kelet és Nyugat Kárpát-medencében összecsapó viharának! Ám mégis . . . Ha meghamisított Tudásunkban le-le roskadt is halálra sebzetten nemzetünk: újból s újból életre támadt, mert a népben, az egyszerű nép lelkében ’lelkiszegények-ben’ megmaradt tisztán őseink hagyománya, odáig nem jutott le az idegen hatalom ’nemzetpusztító tanítása, hagyományaink ’szájrul szájra’ szálltak s szépségük-erejük új erőt adott az életben maradáshoz.”
Arany: „Hunor ága hun fajt nemzet,
Magyar-é a magyar nemzet,
Szaporaság lőn temérdek,
A szigeten el sem férnek.”
Badiny Jós Ferenc: „Szent madarunk most is felragadott minket történelmi igazi valóságunk égi fényébe. Tudjuk, hogy ősi népünk: a MAH-GAR már 5-6000 éve kifejlesztette saját élettörvényét: világnézetét, fejlődésének rendjét: IZ-TEN-nel való büszke kapcsolatát. TUR-ÁN, a mennyei Atya gyermekei vagyunk s földi célunk: IZTEN-TŐL kapott sajátságainak kifejlesztésével s nem letagadásával -- ’véka alá rejtésével’ – meg valósítani a boldogság életét! Ez a HIT – melyet IZ-TEN saját fia, a mi ÚR-unk Jézus kristályosított ki teljes fényében – jó szándékot hirdet, nem ismeri a ’bűnben való fogantatást’, a gonoszságot, hanem csak az IZ-TEN-tól eredő szeretetben a megtisztulás a testvériség diadalát! Hisz abban, hogy az ÉN-BER egy lelket is kapott s annak IZ-zását szítania kell, hogy messze sugározza fényét – minden ember javára. Ez az IGE! Szemben a materialista agresszív világ – felfogással szemben. Ezt a HIT-et vallják ma a tudósok, pszichológusok is: ’ha nyomorultnak, kisebbrendűnek’ érzed magad, ez hamis kép, -- vesd le előítéleteidet, ’faragott képeket’, emeld fel büszkén a fejed és lásd úgy magad, hogy egy Isten szeretett gyermeke vagy s a Mennyei Atya, mint minden atya, boldognak akarja látni gyermekét! Ebben a HIT-ben kell ifjúságunknak neki vágni egy újabb ezer évnek. . . Ahogy NIMRUD két fia tudással és munkával vágtak neki a Csodaszarvas által vezérelt úton. . . „
Arany: „Szittya földet elözönlék,
Dúl királynak dús örökét. . .
És azóta hősök párja!
Híretek száll szájrul szájra!”
Költőink nyelvünk szavainak, szimbolikájának a „régivel”, ősi hagyományainkkal való – sokszor tudatalatti – asszociációján alapuló jelentőségéről Babits Mihály tanított: „Az oly író, ki elvetné hagyományainkat: fegyvereit vetné el.”
* * *
SZENT ERZSÉBET LEGENDÁJA ÉS A VALÓSÁG
Hogyan lehet az, hogy Szent Erzsébet, egy magyar király leánya, idegen földön, szegényházban, kitaszítottan fejezte be életét?
Ezt a kérdést szeretném megválaszolni a modern történelemtudomány kutatásainak eredményeivel. Tudnunk kell, hogy a ma történelem az annak idején politika, kíméletlen hatalmi harc volt, -- propaganda jelszavakkal, szépremázolt ideológiával, -- ahogy ez ma is történik! Ez így van, hogy amit nekünk az iskolában könyvekben tanítottak a magyar történelemről – és amit ma is még folyton hallunk, -- az csak torzképe a valóságnak.
Miért kellett Erzsébetnek már kislány korában elhagynia hazáját? Padányi Viktor történészünket idézem: „Kendőzetlen tény, hogy Szent István, a körülötte nyüzsgő idegen udvaroncok és egyházi emberek nyomására utódául az olasz, velencei Pétert jelölte ki a trónra, a német-római császár magyargyűlölő hűbéresét. . .s ezzel egyszerűen az Árpád Házát akarták elsöpörni a nemzet éléről – és velük együtt az egész magyar nemzetet.” Ami végtére sikerült is, mert ezer éves harc és vérezés után éppen csak Magyarországot tépik széjjel Trianonban, Yaltában. Az 1956-os dicső forradalmunk első napjaiban az Egyesült Államok elnöke még lelkesen jelenti ki: „BUDAPEST örök időkre azonos jelentést nyert a SZABADSÁG szóval!” . . . De segíteni nem jött senki. . . Pusztuljon a magyar!. . .
Nézzük most a mi Erzsébetünk sorsát magyar szemmel.
Született 1207-ben. Atyja II. Endre magyar király és ami fontosabb: mostoha anyja a német Gertrudis, a német fejedelmi családok rokona. Nos, ennek a Gertrudisnak az alakját ismerjük Katona József Bánk bán drámájából: Magyargyűlölő, cselszövő. Az ő magyarellenes politikája folytán küldik Erzsikét már négy éves korában Thüringiába, Wartburg szegény grófi udvarába . . . hogy minél előbb tűnjön el! Óriási hozományt küld vele Gertrudis, magyar kincsekből, melyet majd Erzsébet a német szegények között fog szétosztani. (Ezeket az adatokat az „Új Ember” c. magyarországi Katolikus Szemle 1972-évi jubileumi cikkéből veszem.) Erzsébet eleinte boldog családi életet él, négy gyermeket szül, és árpádházi lelkének végtelen nemességével a szegények imádott segítője lett. Amikor férje meghal a keresztes-háborúban, a féltékeny-gyűlölködő család üldözi öt. Elűzik Wartburg várából s a vár alján egy kis koldus kunyhóban él. Védelmére Erzsébet a ferencesek daróc ruháját öltötte magára, de ez sem mentette meg. Marburgi Konrád püspök Erzsébet lelkiatyja, most Erzsébetet részesíti minden földi szenvedésben, hogy „előkészítse a lelki üdvösségre.” Éppen csak őt! Mikor Erzsébet egyszer nem jelenhet meg a misén, mert a mainzi hercegnő látogatja meg, Konrád „atya” őt megkorbácsoltatja. Így „üríti ki a lelkét”, hogy megszabaduljon, mint írják, „földi kötelékeitől”. Amit Konrád atya azzal is elősegít, hogy elszakítja gyermekeitől, és minden általa szeretett földi lénytől. . . Négy évig tűrt a szerencsétlen magyar királylány, betegeit ápolta, szegényeket istápolt, míg huszonnégy éves korában az általa alapított szegényházban leheli ki lelkét.
Konrád atyát később saját rokonai verik agyon, de ezt már Erzsébet nem érhette meg.
Az ő sírja fölé azonban kisebb, majd nagyobb templomot építenek. Olyan tömegesen zarándokol a nép a sírjához, az egyszerű nép, mely megértette és már életében szentként tisztelte Erzsébet törhetetlen szépségű magyar lelkét! A búcsújárás olyan méreteket öltött, hogy a XVI. században Fülöp Őrgróf ezt már nem tűrheti s „bálványozás” megakadályozása céljából, kiszedette Erzsébet hamvait és ismeretlen helyre ásatta el. . . Így pusztul el nyomtalanul Árpád sarja idegenben!
Ám nem egyedül Erzsébet az áldozat! Így kerül kolostorba Szent Margit királyi lány a mi Erzsébetünk unokahúga, a Nyulak Szigetén, ott a margitszigeti romok között, ahol szenvedéseibe belehal. Utolsó Árpádházi vérünket, III. Endre királyunk lányát, szintén Erzsébetet, anyja a Habsburg Ágnes 16 éves korában eltávolítja Magyarországból és a svájci Töss kisfalu domonkos rendi zárdájába csukatja be, ahol rövidesen meghal. S vele kihal, párducos Árpád ősi családja, holott ennek az Erzsébetnek kellett volna koronát viselnie.
Ez a magyar sors, vagy ez a gyilkos idegen érdekű politika hazánkban, Európában. Mert így fejezte be életét idegenben hazánk színevirága: Zrinyi Ilona, Rákóczi fejedelmünk és a bujdosók, így Körösi Csoma Sándor, Széchényi és Kossuth és idegenben fekszik Liszt Ferenc és Bartok Béla és így Mindszenty Bíboros és idegenbe fogunk nyugodni mi is hazátlan magyarok.
Miért kell éppen a magyarnak pusztulnia?
Ma már ismerjük a titkot! Bizonyos bátorság kell történelmi valóságunk ismertetéséhez, mert annyira megdöbbentők azok!
Vegyünk hát mi bátorságot költőinktől: Mind, mind felséges tiltakozással fordulnak szembe a ránk ezer éve kényszerített idegen, magyarellenes ideológiával és mind a Himnuszunkkal együtt, visszaszállnak „régi dicsőségünkhöz”, a „pogánybarbárnak” bélyegzett őseinkhez, párducos Árpádhoz, visszaszállva elpusztított ősi hagyományainkhoz a Csodaszarvas regéhez, Nimrud ősapánkhoz!
Vegyünk hát bátorságot Prohászka Ottókár Székesfehérvári püspöktől, aki azt merészelte mondani karácsonyi beszédében, 1922-ben: „. . . Először is azok érvényesítsék egymással a Krisztusi testvériséget, aki vér és faj szerint is testvérek. Nem moccan-e meg valami karácsonyi érzés a magyar nép szívében, amikor a turáni eszme villan meg a lelkében? . . .” Hogyan? . . . Kérdezhetjük, turáni eszme nem a művelt Nyugat?
Itt felvetődik a „Szumir csoda ténye”. A bibliai Genezis előtt kb. 2000 évvel már élt és virágzott Mezopotámiában a ma szumirnak nevezett nép, mely magát MAH-GAR-nak írta és nevezte s ez a mi kiejtésünk szerint magyarnak hangzik.
A Biblia szerint is akkoriban „Az egész földnek egy nyelve vala”. . . S ez az ősi nyelv a magyarban maradt fenn.
Megtalálták az agyag táblákon a Teremtés és az Özönvíz legendának a Bibliánál régibb változatát is, melyek szumir vallásos költemények! Ennek az óriási kultúrájú Népnek az őse a Biblia által „Nagy vadásznak” nevezett Nimrud király, akinek két fia volt: HUN-AR és MAH-GAR. . . ahogy azt a Csodaszarvas regénk meg is őrizte hagyomány formájában a mai napig.
Nem szép ez? . . . És ekkor a tudósok megfejtései alapján kiderül: a legrégibb tiszta Isten HIT-nek, az Atya-fiú egységnek, az ősi Szűzanya -- a mi Nagy-Boldogasszonyunknak -- a hivője, az Istentől kapott lélek halhatatlanságának első hirdetője éppen az ősi szumir nép volt. És ebben a szemléletben tisztán ragyog előttünk a mi ÚR-unk Jézus Krisztus tanítása: Mindannyian egy mennyei Atyának a gyermekei vagyunk, aki nem akarja, hogy bűnhődjünk, szenvedjünk, mert azért teremtett minket, hogy sikeresen, boldogan, felemelt fejjel éljünk. . . mi magyarok is! Mert Turán annyit jelent: Isten gyermeke! . . .
Nem folytatom, mert ezeket bizony tudják a többi turáni népek. . . csak Magyarországon nem akarnak róla tudni. . . és a „felsőbbrendűség ideológiáját hirdető ANTITURANISTÁK. . . akiknek mindez fölöttébb kellemetlen. Mert ha ez igaz . . . akkor felborul mindent és újra kellene írni s értékelni az egész történelmet. . . és akkor a „pogány barbár nomád”-nak leszólt magyar: élő vád és tettemre hívása egy történelmi sírásásnak.
Ezért nem tanítják mindezt az iskolákban, ezért terelik ősi származásunkat a finn-ugor tundrákra és ezért erről beszélni sem szabad.
Erzsébet volt a neve az Árpád Ház utolsó egyenes ágú leszármazottjának, aki III. Endrének és feleségének – Kujávai Fenomena hercegnőnek egyetlen gyermeke volt. Született 1293-ban. Anyja – aki nagyon szerette kislányát – 1295-ben fiatalon, hirtelen meghalt. Mondhatjuk azt, hogy „gyanús körülmények kisérték ezt a halálesetet, mert a fiatal királyné igen jó egészségnek örvendett és férjét, III. Endre királyt, még halála napján is mindenűvé elkísérte.
A Római Egyházi főpapság ekkor már igen kézben tartotta az uralkodó udvarát s mondhatni – teljes ellenőrzést gyakorolt ott, mert a király csak azt fogadhatta, azzal beszélhetett, akit a „római szűrő berendezés” jónak látott. Így történt azután, hogy „fiú örökös, trón örökös” születése érdekében sürgősen III. Endre nyakába varrták a nála idősebb Habsburg Ágnes grófnőt feleségül, akivel a király megesküdött 1298-ban.
A „főpapi kamarilla” terve – így az évek és a történelem hasonló eseményeinek távlatából – látható abban a tényben, hogy ugyanebben az évben eljegyezte a „főpapi rendelkezés” az öt éves Erzsikét a cseh II. Vencel erősen római szolgálatban álló király – szintén Vencel nevű, de már húsz évet betöltött fiával.
A Habsburg „anya méh” nem nyílott ki magyar trónörököst szülni. A fiatal magyar király III. Endre igen gondos Római Katolikus vallási nevelésben részesült nagyanyja, az Este-i Beatrix kívánságára, de ebben a vallásos nevelésben inkább az imádkozás és gyónás volt a fontos nem pedig a tudás. Tekintve, hogy ez a külföldön született „unoka” (II. Endre harmadik felesége volt az Estei Beatrix. III. Endre II. Endre király unokája.) Egy velencei patrícius anyától -- Morosini Tomasina-tól –született, magyarul nem tudott, s így Ladomér esztergomi érsek, egyszerű olasz barátként hozta be az országba. III. Endre, király korában ismerte csak meg a magyarokat s eleinte híven követte papi tanácsadói irányítását, mely abból is látszik, hogy Habsburg Ágnest vette: feleségül. Miután magyar részről is igyekeztek a „magyar királyt” befolyásolni és III. Endre rövid uralkodása alatt megtanult magyarul beszélni, arról értesült, hogy Habsburg Ágnes meddő s így a „trónörökös várás” hiábavaló. III. Endre szakítani már nem tudott, mert fiatalon és egészségesen ő is hirtelen meghalt. Az esztergomi érsek – pápai hozzájárulással – a nyolc éves Erzsike huszonnyolc éves vőlegényét – a cseh Vencelt ültette a magyar trónra, aki négy évig uralkodott is – az özvegy Habsburg Ágnes és papi környezete segítségével.
Négy évig tartott míg a magyarság ki tudta zavarni az országból ezt az idegen cseh Vencelt és bosszút álltak Habsburg Beatriz gonoszságáért is, mert annak apját, a mindenbe kontárkodó Albrechtet meggyíltolták.
Megindult a „trónutódlás” bonyodalma, mely intrikával és méreggel volt tele. A római papság nem akart „nemzeti” utódot a magyar trónon s amikor a magyarok a már tizenhárom éves Erzsébetet nevezték meg jogos trónörökösnek, akkor a kis „trónörökös nőt” az Árpádház utolsó virágát mostoha anyja – papi segítséggel kicsempészte az országból.
Itt kezdődik a magyar királylány tragédiája, melynek irányítását a római pápaság végezte – csak úgy, mint az Anjou ház magyar trónra való jutását is. Ugyanis a kettő szorosan összetartozik. Ha Árpádházi Erzsébet a magyarok kezébe kerül, senki sem vitathatja el Tőle a jogos trón igényét. De ha ő erről önként lemond és kolostorba vonul – akkor az Anjou ház trón igényét a római pápa jogosan támogatja, hiszen nincs már Árpádházi egyenes vérű leszármazott.
Így került Erzsike a svájci Tössi zárdába és még tizenőt éves sem volt ekkor. A róla szóló legendában így olvashatjuk: „Ágnes kényszerítette mostohalányát a zárdai életre. . . Habsburg Ágnes parancsára már tizenöt heti szerzetesi újonc élet után feladták neki az apáca-fátyolt és engedelmességet kellet fogadnia.”
Hogy Árpád házunk kihalt az első sorban a „szent” széknek köszönhetjük, mert a politikai események alakulását Magyarországon maga az Egyház irányította korlátlan egyed uralmával és aljas üzérkedéseihez nagy magyarjaink, nemzeti hőseink nevéből kovácsolt magának erkölcsi, de legelső sorban anyagi tőkét!
A szegénység csak az Egyház szerint volt Istennek tetsző cselekedet, melyet maguk a papok nagyon is megvetettek.
Árpádházi király lányainkat rongyokban járatták, ravaszul kiagyalt módon, Istenre való hivatkozással – mint mindig (pl. a Világháborúk szörnyűségeit meg sem közelítő inkvizíciós rémtette korában) rászedték őket, hogy mondjanak le a „földi javakról”, ajándékozzák oda vagyonukat (a nemzet vagyonát) az Egyháznak, ők pedig vonuljanak vissza ódon kolostorok dohos és penészes falai közé, ahonnan csak a halál váltotta meg őket földi szenvedéseiktől.
A magyarok millióinak átka terheli a szent széket, köztük „az Árpádház törzsökének utolsó virágáé” is, akit már fiatal korában megmételyeztek az Egyház sunyi és alattomos szolgái, a papok. Kifosztották lelkileg, elvették tőle ősei hitét, felcseréltették vele az igazi Jézus hitét, a Szeretet Vallását a Római Egyház kétes értékű kereszténységére. Hogy mit vettek el tőlünk a papok, mit veszítettünk el István király hittérítése óta: őseinket, őseink hitét, nemzeti államiságunk.
Kútfő: Kis Lapok 1. szám, Buenos Aires 1978