Nemes Váradi Imre
Habsburg Mária
Amikor Mátyás király halála után a magyarok Ulászlót választottak királlyá, Habsburg Miksa császár betört Magyarországba és Ulászlótól szerződést csikart ki, hogy fiának halála esetén a magyar korona reá, vagy utódaira száll. Az 1505-iki magyar országgyűlés elutasította ugyanezt a „megegyezést” de Miksa, a Habsburg lelkiség keresztül vitte azt. Miksa 1515-ben találkozóra hívta Ulászlót, ahol megegyeztek, hogy Ulászló leányát, Annát feleségül veszi Miksa fia, Ferdinánd, ennek nővérét, Máriát pedig, Ulászló fia a leendő magyar király, II. Lajos. Ulászló, a megegyezés szerint a császárnál hagyta leányát, hogy azt, míg a férjhez menendő kort eléri, Máriával, a neki kijelölt mennyével együtt neveljék. (Ferdinánd és Mária, a Szép Fülöp és örült Johanna árvái. . . ). Míg Mária udvarában hemzsegtek a németek és a csehek, Ferdinánd nem engedett a magyar Anna udvarába magyarokat!
Ferdinándra jellemző a bécsújhelyi egyezkedés, amelyben nem kevesebbre akarta rávenni II. Lajost mint, hogy a törökelleni segítség ellenében Horvátországot engedje át neki, miután ő jobban megtudja azt védeni a törökök támadásaival szemben. A züllött gróf Brandenburgi György nevelésében állott gyenge király nem törődött ravasz sógorának e nyílt mesterkedésével és hajlandó lett volna beleegyezni ha a magyarok ellenállásán meg nem törik a veszélyes terv.
Az 1526-ban megkötött „Cognaci Ligá”-ban benne volt a török oldalán VII. Henrik angol király, a Római pápa, I. Ferenc francia király, Firenze és Velence is, hogy V. Károly német-római császáron bosszút álljanak azért, mert ez I. Ferenc királyt legyőzte, elfogta és fogságban tartotta, míg le nem mondott Firenzéről és Burgundiáról.
Amikor aztán a cognaci liga megindította a törököt V. Károly ellen, a Habsburg politika Magyarországot terelte a szultán útjába és II. Lajost, a szinte gyermekkori királyt pedig csatába kényszeríttették ellene. Mária királyné két „testőrt” rendelt férje mellé, ezek közül a cseh Zitritz Ulrich aztán elvégezte „feladatát”. A vesztett csatából, amikor menekült a király is, a hátába hajitotta a kardját. Szerémi György krónikája 33-ik oldalán ezt írja: „Reperimus, quod cum gladio bohemico transfixus erat.”
Hunyadi Mátyás Magyarországának összeomlása, részekre szakadása az egyházi egység megbomlása a Jagellók uralmára esik, akik nem műveltek szittya-jellemeket, de fondorlattal biztosították maguknak a magyar trónt. „Ulászló személyét már nem övezte az a nimbusz, melyet a nagy uralkodók még a rossz időknek lerontó hatása ellenére is megtudnak őrizni.” -- (Dr. Bruckner Győző).
„Dante Divina Commedia-jában boldog Magyarországról ír, vágyódó stanzákat (O beata Ungheria), Vasari 1568-ban megjelent Vite-ja tele van a XV. századbeli Magyarország civilizációs és kulturális színvonalára való utalásokkal, épp úgy, mint Bistici (1421-1498) Neves emberek életrajzai c. műve is bámulattal beszél Magyarországról.” – (Padányi Viktor: Rákóczi c. művében.)
Amerika fölfedezése előtt Magyarországon voltak a világ leggazdagabb aranybányai, amelyek nagyban segítették Mátyást.
II. Ulászló sem az országgal, sem a királyi udvarral nem törődött. Mátyás Corvináit külföldre ajándékozta, vagy kölcsönözte, olyan volt „mint a néma szobor, vagy egy darab fa”. – Come una statua . . . Come un lagno. (I. Diarii de Marino Sanuto IV. 860. 1.) (Celtis a kölcsön könyvekből kivakartatta Mátyás címereit. Brandenburgi őrgróf és Ferdinánd is sok könyvet elvittek.)
Halála után tíz éves fiára II. Lajosra szállt a trón. Gyámja közül rokona, az züllött Brandenburgi György állott hozzá a legközelebb kinek hatására az alakuló jellemű gyermek királyt a léha cimborák, lovagi szórakozások, mulatozások elvonták a komolyabb foglalkozástól. Pénzügyi tekintetben ínség uralkodott. Atyjától, -- aki az arany, ezüst és rézbányákat bérbe adta a Fuggereknek 36.000 forintért, elosztogatta az udvartartás költségeit (évi 50.000 Ft.) fedező korona javakat -- , 400.000 aranyadósságot örökölt, amelyet még ő növelt: . . . „Ha valaki valamit megkívánt . . . maga írhatta meg az adomány levelet s bemutatta a királynak aki megfontolás nélkül alá is írta s látta el gyűrű pecsétjével.” (Fraknói V.: II. Lajos és udvara. Bp. 1878. 4. 1.)
Felesége, Habsburg Mária rendkívül művelt, nyugtalan szellemű, határozott akaraterős, Erasmus csodálója, de mindennek előtt német volt.
Az udvarban elhatalmaskodott a német – Brandenburgi György és Burgio császári követ, -- befolyás. „A királyné nem értett a gazdálkodáshoz”, a pápai követ tékozlónak mondja, ki két ország jövedelmét is elköltené. (Monum. Vat. Hung., II. sor., I. k. Bev. C. II.)
Az 1525-i országgyűlés elrendeli, hogy a királyné gyűrűspecsétjét a kancellárok őrizzék! (1525: 3. t. cikk)
Dubrovszky cseh történetíró szerint Brandenburgi György „növendékének erkölcseit megrontotta, a szép tehetséggel megáldott ifjút sikamlós talajra állította s őt a maga mintájára idomította.” Ő az oka, hogy a király „az országos ügyeket úgy kerülte, mint a kutyát és kígyót.” (Hist. regni bolemiae. i. m. xxxiii. 203. I.)
A súlyos bajok orvoslására összehívott 1523-i németújhelyi tanácskozás reformjait Mária hiúsítja meg, „mert már ő is meg volt rontva.” – Sydlowieczki Kristóf császári követ naplójának másolata Géreczy Kálmántól a M.Tud. Ak. Könyvtárában.
A királyi pár a nemes fémeket elzálogosítja a zsidóknak, a királyné a zsidóból kereszténnyé lett Fortunatus tanácsára silány pénzt veretett, az ország hitele megromlott. A Magyarság elkeseredetten követelte a csalárd zsidó eltávolítását, aki a fuggerek „befektetéséve” igyekezett tisztázni magát, majd Szalkay prímás kegyei védelmében aláásta hazánk pénzügyi helyzetét. . .
Burgio, pápai követ Magyarország kétségbeejtő közállapotáról: „ahol hiányzik a pénz, jó tanács, rend: talán Isten segít az országon.”
Szent István kora óta szakadatlanul hazánkba áramló német szellemiség a magyar korona megszerzéséért szüntelenül hintette a belviszály, a széthúzás konkolyát.
Ez a mesterségesen előidézett állapot – a magyarság többszöri mentő kísérlete közben – megteremti a „trianoni átkot”: a gyanakvást, széthúzást, hitetlenséget, félelmet, s amikor a haza végső veszedelembe jutott, vonakodtak hadba menni és csak akkor voltak hajlandók, ha a király személyesen vezeti őket a háborúba. (II. Lajos félrevezetései közé tartozik, amikor az egyik magyar országgyűlés megfékezésére (!) a török elleni készülődés ürügyével cseh csapatokat rendelt az országba.) „II. Lajos szavahihetősége csak hat-nyolc óra hosszat tartott. A király megjavítása céljából, 1523. okt. 19-én a következőkben állapodnak meg: Hat-nyolc megbízható kamarást kell Lajos mellé választani: rajtuk kívül más csak akkor mehessen a király elé, ha hívják.”
„Az egész kereszténység ügye veszélyben forog” – írja a velencei követ – „mert Magyarország pusztulása után szabad az út Európa szívébe, hiszen a horvátok már adófizetői a szultánnak.” Ekkor Mária legfontosabb gondja lett, hogy 1521. dec. 9-én királynővé koronáztassa magát. . . II. Lajos az államügyek intézését feleségére és a magyarságnak idegen tanácsosaira bízta. A követek II. Lajos romlását a németek és különösen Máriának tulajdonítják, akiket Bornemissza nem bírt ellensúlyozni. – Mássari követségi titkár, 1523-i jelentése (Sanuto M. T. T. XXV. 286.) „Brandenburgi György és Burgió egész éjjel táncolnak a királynővel és udvarhölgyeivel. Mária ellensége az országnak.” Stb.
Orió 1523 dec. 21-én így referál a Szenátus előtt: „Lajost azok vezetik, akik jövedelmét elveszik. . . Mária piccola, negra s degnosa, a il lauro cadente come a tutti quelli descesi di l’Emperador Maximiliano.”
1525. év folyamán Ferenc Konstantinápolyba követeivel sürgette a török hadjáratot V. Károly német császár ellen, ugyanakkor II. Lajost biztosította a Károllyal való közeli kibéküléssel és a török elleni támadással (Tomic. VII. 306-309.) A szultán kedvező válaszát hozó Frangepán János követ, a velencei tanácsnak azt jelenti, hogy a török támadás nem Magyarország ellen fog irányulni, mert a magyarokkal három évi fegyverszünet van.
A már kiszabadult Ferenc a „török ellen kötött szent liga” után nem sietett a válaszadással, sőt Frangepánt is bebörtönözte, majd úgy okoskodott, hogy a liga elég erős, egy Magyarország elleni török támadás pedig rájuk nézve értéktelen. Ferenc 1526 júl. végén ezt írta a szultánnak: „. . . Miután itthon minden rendben van, senkitől semmit nem kívánhatok birodalmam védelmére.” (A levél keltezetlen.) – Charriere I. 119-121
Miközben a szultán a Velencével kötött szövetsége értelmében Friaulon át vonult volna Milánó ellen, átvonulási engedélyt kért II. Lajostól, aki a követeket sokáig visszatartotta, egyet elpusztított s a szultánnak ingerlő válaszokat küldött. A szultán főserege már úton volt amikor az európai változásokról értesült.
Adatunk van arról, hogy Szolimán korábbi üzenete általános békeajánlat volt és csak a horvátországi nyugatfelé való átvonulás engedélyet kérte II. Lajostól.
Még II. Lajos – nyilván német és cseh tanácsadóinak azon mesterkedésére, hogy Bécs és Vatikán mindenről tudjon -- , nem tárgyalt (levelezett) a törökkel Velence megkérdezése nélkül, addig Velence tőlünk független politikát folytatott, többek között hadsereg szállító hajóhaddal segítette a szultánt.
Ugyanabban az időben az oláh vajda azt ígérte a szultánnak, hogy ha 10.000 lovast kap, Budáig nyomul. . .
A lengyelek hatéves békét kötöttek a szultánnal. Ferdinánd az 1526. májusi speieri gyűlés előtt követeket küldött a magyar országgyűlésre a magyarok lelkesítése végett.
Ibrahim szerint a szultán a II. Lajos által a követein elkövetett méltatlanságra és, hogy Lajosnak befolyásoló felesége a császár testvére, Magyarország ellen fordította seregét. – Jurisich és Lomberg jelentése Gévaynál 1530-ból.
Bergio Antal 1526. júl. 10-én: „Nincs vezető, nincs rend, nincs pénz, hiányzik mindaz, ami a hadviseléshez kellene és csak az Istentől függ, hogy mit hagy meg a szerencsétlen országból.” (Theiner: i. k., II., 787., 789., 1.)
1526. augusztusban a déli végek már vívták magányos harcukat. Tomory Pál sikeres csatározásait a király állítja le azáltal, hogy a mohácsi táborba rendelte őt. Tomory azzal küldte vissza Palinait: vegye rá a királyt, hogy a szultántól akár évi adó árán is kérjen békét. (Burgio 1526. júl. 22 jelentése.)
A magyarok követelték, hogy a király vonuljon a Karassóhoz Tomory segítségére. A Tomory követei kérték a királyt, hogy vonuljon a Karassói jobb védőállásba s azzal fenyegetőzek, hogy különben nem a szultán, hanem a király seregét támadják meg.
Majd Zápolya János és Frangepán Kristóf követei is hasztalan kérték a királyt, hogy megérkezésükig húzódjon hátrább a török elől. A Mohácsnál történt megállás mellett semmiféle előny nem szólt!
Tomory jobb stratégiáját az erőszakos királypártiak – főurak, német és cseh tanácsadók – elnyomták.
Az 1526. aug. 29-i mohácsi csata hibai:
a) Rossz vezetés
b) Harctér megválasztása
c) A német Hardegg János tüzérségének hasztalansága. (Az ágyúgolyók a török lovasság előtt potyogtak le!)
d) Hiányzott a szokásos harmadik hadrend, amely az elakadt támadásnak újabb lökést adhatott volna.
e) Nem várták be Zápolya 40.000 főnyi seregét.
Zápolya négy parancsot kapott: Az első a csatlakozásra, a második a havasalföldi expedícióra, a harmadik ismét a csatlakozásra utasította őt. Nem tudván mit tévő legyen, Bácsy György útján határozott és meg nem másítható parancsot kért és azt is megüzente, hogy ő a király seregével való egyesülést gondolja a leghelyesebbnek. Van aki azt mondja, hogy ha segíteni akart volna a királyon, akkor a harmadik parancsra el kellett volna indulnia. De ilyen joggal azt is kérdezhetnők, hogy miért nem indult a második parancsra, Havasalföldre? ! És aki már három nem egyező parancsot kapott az kaphatott volna egy negyediket is! Bácsy júl. 28-án indult el Dunaföldvárról, aug. 1-én ért Gyulafehérvárra. Az akkori útvonalon kb. 600 km.-t kellett megtenni Mohácsig. Ezt az utat vegyes haddal, tüzérség, gyalogság, lovassággal nem tehették meg húszon nap alatt, részük augusztus. 27-én érkezett Szegedre. (Die Geschichte der Ungarn. VI. 302. I.)
Zápolyát, a korabeliek nem vádolják, Brodarics Kancellár írja: „Semmi remény se volt arra, hogy akár Frangepán, akár Zápolya János kellő időre megjöhessenek . Rónay-Horváth sem lát rossz szándékot. Zápolya kérte a király, hogy hátrább vonulva várja be őt.
II. Lajos hiába volt cseh király is, a csehek aug. 29-ig akkora utat sem tettek meg, mint Zápolya, pedig ők nem ellentmondó parancsokat kaptak! Mialatt a velencei bailó Konstantinápolyban a mohácsi diadal fölötti örömét fejezte ki a Signoria nevében, Ferdinánd – Szolimán örök irigységére és nyugtalanságára – megszállja Olaszországot . . .
Miután Buda tornyaira felkerültek Szolimán lófarkas zászlói, „Province partjain a félhold a francia fehér kereszt mellett jelentkezett.” -- Mohácsi emlékkönyv 1926.
„Biztosra vehetjük, hogy ha Lajos Mohácsnál nem esett volna el, a további küzdelem már nem folyt volna le anélkül, hogy a király és alattvalói szembe ne kerültek volna egymással. Mert a magyarok tudták, mi volt királyuk része a Habsburgok magyarországi befolyásának növekedésében. A lengyelek nagy értékű okmány gyűjteménye, az Acta Tomiciana így jellemzi a magyaroknak a mohácsi csatában elveszett királyukhoz való viszonyát: ’A magyarok nem bánták volna azt sem, ha Lajos hamarább pusztult volna el, mert gyűlölték őt, minthogy a németek szokása szerint élt, szerette a németeket, megvetette a magyarokat és csak a németek körében érezte jól magát.’” – Szabó Dezső: Küzdelmeink a nemzeti királyságért. 1917.
Mária királyné megölette férjét, hogy fivére, Habsburg Ferdinánd megszerezhesse a magyar trónt. Ferdinánd 13 magyar főúrral, akik az 1526 dec. 17-re Pozsonyba „megbeszélésre” összehívottak közül megjelentek, -- miután lekenyerezte őket --, királlyá választatta magát. Azután az esetleges ellenállás megelőzésére legyilkoltatta az önálló Erdély megteremtőjét, Fráter Györgyöt, és Czibak Imre váradi püspököt, mivel ez magyarság ellen föllázított szerbeket széjjel verte, majd Zápolya Jánost, akit a köznemesség – öt héttel ő előtte – megválasztott királyának, a pápával kiátkoztatta.
Az 1535-évi országgyűlés iratai panaszolják: „A magyar nép a tíz esztendős fosztogatás alatt olyan állapotba jutott, hogy összevert és mezítelen testén kívül egyebe nem maradt.”
A török eredeti tervében Itália, nyugati Európa állott, és csak a Cognaci Liga terelte a szultánt Magyarország felé. Hogy nem szándékozott megszállni Magyarországot, bizonyítja a tény, amikor 1526 őszén még őrséget sem hagyva Budán, kivonult hazánkból, mélyen Mohács alá, a déli végekre, ahonnan a következő 15 (!) esztendőben kizárólag a Habsburgok ellen vonult. Szolimánnak nem a letiport, hanem a semleges Magyarország volt az érdeke, ezt akadályozta meg Európa, amikor Ferdinánd a bátyja és a pápa pénzén (utóbbi a magyarok adóiból is) fönntartott seregeivel szüntelenül betört hazánkba; kettős célú terjeszkedési politikával provokálta a szultánt, azáltal a török Magyarországba való beözönlését. . . A „nyugati kereszténység” mesterkedéséből ránk zúdult mohácsi tragédiát még kihevertük volna, azonban a 15 esztendei szüntelen provokatív beavatkozásuk idézte elő a másfél százados osztrák-török rabigát!
Szolimán 1526 őszén kivonult az országból. November 11-én Zápolya Jánost, kinek érdekében Rákos mezején kikiáltották: „Csak vérünkből való nemzeti királyt választunk a magyar trónra,” megkoronázták. Ferdinánd 1527-ben betört Magyarországra, elfoglalta Esztergomot, Győrt, Komáromot, Budát, Tokajt Zápolyától. Zápolya szövet köt a szultánnal, aki közel három év után először (!) Magyarországon át Bécsig nyomul de sikertelen ostrom után visszavonul. 1530-ban Ferdinánd 50 napos ostromát veri vissza Zápolyát. „A két király területe nem volt körülhatárolható, a harcok pusztították a falvak népét. . . a szakadatlan háborúskodás a termelő, munkás élét helyébe a menekülésre, védekezésre kész átmeneti életformát állandósította.” -- Magyarország története, Budapest 1964.
Ferdinánd 1532-ben egész Magyarországért 10,000 a császáriak által megszállt területért 50,000 forintot ajánlott fel Szolimánnak! A szultán hadserege már útban volt Bécs felé. Kőszeg várában Jurisics Miklós 700 magyarjával 19 ostromon keresztül föltartoztatja a törököt miközben télre fordult az idő s a szultánnak vissza kellett vonulnia. A közelben veszteglő császáriak 80,000 katonájukból nem küldtek Köszeg felmentésére; magyar szabad csapatok mardosták a török haderőt és pusztították utánpótlását. 1538-ban Ferdinánd és Zápolya békét kötnek, amelyet a következő évben Ferdinánd beárul a töröknek, abban a reményben, hogy sikerül őket megnyerni a nemzeti király, Zápolya ellen. 1540-ben megkezdi Budavár ostromát, mert 1541-ben Roggendorf folytat. Végül a szultán megindul Budára, a császári hadak elmenekülnek s a török 1541 aug. 29-én pontosan 15 évvel a mohácsi csatavesztés után beült Budavárba.
1544-ben az erdélyi rendek azt írták Ferdinándnak: „Magyarország ha egy fő alatt egyesül, a gazdaságnak oly bőséges forrásával bír, hogy Mátyás királynak, ki annyi háborút viselt, oly hatalmas sereget tartott. . . mindezekre Erdély elég aranyat és ezüstöt szolgáltatott.” Fráter György egység és reformtervei nem valósulhattak meg, mert a lengyel Izabella királyné, Zápolya János özvegye, átadta a koronát a császárnak, megnyitotta Erdély kapuit Ferdinánd seregének, mely csak arra volt jó, hogy Ferdinánd felség jogait biztosítsa és Erdély népe a hegyekbe, erdőkbe bujdosón, a török ellen tehetetlennek bizonyult. György barát nagy hadjáratot előkészítendő országgyűlést hirdetett, azonban 1551 dec. 16-án Castaldo, spanyol tábori mérnök, Ferdinánd parancsára meggyilkolta. A gyilkosság hírére a velencei doge legelső szava az volt: „A Habsburgok már annyira vitték, hogy nem csak közönséges halandókat, hanem bíborosokat is meggyilkolhatnak Egyházi engedéllyel.” (Rusztem pasa, Szolimán sógora személyesen nyújtotta át a selyem zsinórt Malvezi osztrák követnek és hulláját a Jedikula bástyájáról a Boszporuszba hajíttatta. III. Gyula pápa
feloldozta a bűnösöket de Martinengo Jeromos pápai vizsgáló biztost küldte Ferdinándhoz, aki azonban Magyarországra is elment kivizsgálni az ügyet. Ferdinánd kérésére a pápa új biztost, Zachariás Farenai püspököt küldte Bécsbe, aki aztán kihirdette a cinkosok teljes és részleges ártatlanságát.
Gersei Petheő János báró följegyezte Fráter György kijelentését: „. . . Ha urak között kell választanom, akkor a szultánt választom, mert ő az első az urak között.”
Nemes Váradi Imre: Mérlegen, Garfield, NJ. 1969. 70-77 old.