Dr. Mihály Ferenc

"GYŐZ A MAGYAR HIT"

Lépten nyomon hallhatjuk, hogy a kereszténység válságban van.  Tudós főpapok keresik a megoldást, hogy hogyan lehetne a kátyúba jutott szekeret kiemelni. Mindszenty József volt hercegprímás nyíltan kifejezést adott aggodalmának a kanadai magyarokhoz intézett üzenetében, mikor azt írja, hogy: " Az Egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket. Túlságosan és sokáig ráhagyatkoztunk a... keresztény hitre.

Érdekes, hogy a bíboros nem vallást említ, hanem hitet. A válság tehát nem a felszínből indult el, hanem sokkal mélyebbről, a lelkek mélyéből. Abból, hogy a keresztény hívő azt amit a szószékről, vagy a hittan és bibliaórán hall, nem tudja összeegyeztetni lelkiismeretével, tudományos műveltségével és történelemismeretével.

Jellemzően nyilatkozott erről XXIII. János pápa a második Vatikáni Zsinatról kiadott "PENITENTIAN AGERE" című Encyclica "Novena Allo Spirito Santo" című fejezetében, amikor azt mondja;

"Szemináriumainkban alig van ékesszólás tan és a hívek kénytelenek végig kínlódni az új papok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit. Tele a fejük spekulatív dogmával és az ószövetség idejét múlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával, beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az Isten egyetemes szeretetét, a minden népeknek adott természeti jogokat és a krisztusi univerzalitást."

"Vagyis az ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok, mint az archeológia, antropológia és geológia, nemkülönben más, mint a megtalált sumér első Biblia, mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senkisem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, a mi nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek, a Sumér, Akkád, Káld, Babyloni népnek megmásított történelme. Szóval kötve vagyunk valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Istennek fia..."

Azt hiszem, hogy illetékesebb szájból már nem is jöhetett volna a szakvélemény, mint a Pápa szájából. A hibát a Pápa egyrészt a lelkész-képzés hiányosságaiban, másrészt a dogmák tarthatatlanságában látja.

Rev. Dr. Charles Francis Potter "The Lost Years of Jesus Revealed" című könyvében még ennél is tovább megy mondván, hogy a teológiai fakultásokon ma mindent tanítanak, csak teológiát alig. Tíz, húsz professzor és asszisztens között alig akad egy, kettő, aki az összehasonlító vallástörténelmen és filozófián kívül valami korszerű tantételeket tanítana.

A Pastoral Theologián például főtantárgyak a tagtoborzás, nyilvántartás és adminisztráció, szónoklat, imádságszerkesztés, kórházi és fegyintézeti asszisztencia, Biblia olvasás és magyarázás, esketési és temetési szertartás, és "public relations".

De mi is a TEOLÓGIA'?

Legmegközelítőbben azt mondhatnánk, hogy a teoló^gia az a tudomány, mely az Isten természetével és az emberhez való viszonyával, és ugyanakkor fordítva is, az Ember természetével és az Istenhez való viszonyával foglalkozik.

A teológiai tudomány két fő részre oszlik. Egyik a természettudományos, másik pedig a kinyilatkoztatásos teológia. Mindkettőnek arra a kérdésre kell feleletet adni, hogy mi a célja Istennek az emberrel és hogyan viselkedjen az ember Istennel szemben.

A teológiatanítás ma forradalom előtt áll, mert el kell jönni az időnek, amikor természettudományos műveltség nélkül senki sem mehet fel a szószékre. Mert a teológiának meg kell világítani az Isten fogalmát és célját. Az Isten és Ember viszonyát. A véges és végtelen, a kezdet és a vég, az idő és tér fogalmát. Mindezeket pedig bele foglalni egy kozmogóniai és kozmológiai keretbe, amelyben ha nem is a középen, de előkelő helyen küzd és bízva-bízik az Ember, keresve a megoldást a lét és nemlét, az evilági és túlvilági lét problémájára, melyről minden időben azt hitte, hogy megtalálta és csak a következőben jött rá, hogy tévedett, mert az a világ melyet önteltségében felépített maga körül, nem az igazi.

Már primitív állapotában csodálkozva és félelemmel tapasztalta, hogy a természetnek vannak olyan jelenségei, amelyeket ő nem tud befolyásolni és amelyek mind az ő ártalmára vannak. Mialatt megpróbált ellenük valami védekezést találni, megszemélyesítette őket ugyanúgy, mint a jótevő jelenségeket. Így hamar kialakultak az istenképzetek. Napisten, Holdisten, Esőisten, Szélisten, Tűzisten, Vízisten, Betegség és Egészség istene, és így tovább.

Mivel mindezeket személyes isteneknek vélte, megpróbált velük valamilyen kapcsolatot kiépíteni. Így alakult ki a jó istenek részére a hála-áldozat, míg a rosszindulatú istenek részére az engesztelő áldozat gyakorlata. Sőt nem hiányzottak a megtévesztő áldozatok sem, melyek egyszerű becsapási kísérletek voltak. Ha megfigyeljük az egyszerű, tanulatlan népek babonáit, rájövünk, hogy ezen a téren az évezredek nagyon keveset változtattak.

Az csak természetes, hogy már kezdettől fogva akadtak okos és ravasz emberek, akik azt mondták, hogy ők ismerik ezeket az isteneket és ők megfelelő ajándékok ellenében ki tudnak náluk járni bizonyos előnyöket mint pl. "Búcsú^" megvásárlása (Indulgentia) bűnelengedés.

Ezek az emberek, akiket hívhatunk varázslóknak, vagy papoknak, kitűnő megfigyelők voltak és az emberi természeten, hiszékenységen kívül jól ismerték a természeti jelenségeket és az azokat megelőző jelenségeket. Megfigyelték az állatok viselkedését, a széljárást, az égbolt színét és ezekből szinte pontosan meg tudták mondani, hogy milyen idő lesz. Megfigyelték, hogy egyes betegségekre milyen gyógyfű, gyógymód a legmegfelelőbb.

Tudományukat igyekeztek titokban tartani, melyet apáról fiúra hagytak, majd a munka megsokasodásával segédeket is neveltek maguknak. Így alakult ki a papi rend, mely a népek életében fontos hivatást töltött be, szabályozva a törzsi, társadalmi és családi élet mozzanatait. Hogy maguknak nagyobb hitelt biztosítsanak, tudományukat igyekeztek misztikumokba burkolni. Működésükhöz rituálékat, szertartásokat dolgoztak ki, melyekbe a népet is bele vonták, elhitetve velük, hogy mindaz amit az ő vezetésükkel, vagy az ő tanácsuk szerint tesznek, az az isteneknek kedvére van. És így van ez ma is.

Az embert legmélyebben foglalkoztatta minden időkben az élet és halál problémája. Nem tudott belenyugodni, hogy a testi halállal ré­szére mindennek vége van. Lassan, mintegy isteni kinyilatkoztatásra kialakult benne a hit, hogy szerepünk a testben csak ideiglenes és a halál csak átlépés egy másnemű világba. A varázslók, a papok ebben is tudtak eligazítást, vigasztalást nyújtani, mondván - hogy az ember kettős lény; testi és lelki. Ha megszűnik a testi élet, a lélek felszabadulva máshol, más körülmények között kezdi meg működését.

Így alakult ki a "másvilág" fogalma, melyet még a mai modern tudomány sem tudott megdönteni.

A papi spekuláció, bármilyen fontos hivatást is töltött be a tár­sadalmak fejlődésében, lassankint úgy felszaporította az istenek létszámát, hogy földi halandó nem tudott köztük eligazodni.

Dr. Zakar András "A Sumér Hitvilág és a Biblia" című könyvében azt írja, hogy az emberiség többszázezer évnyi története folyamán sem nélkülözte az isteni kinyilatkoztatás és gondviselés jótéteményeit. Norbert Lachwin S.J. a római Institutum Biblicum professzora elismeri, hogy nem az ószövetségi próféták voltak az elsők, akik az emberiségnek az Isten üzeneteit közvetítették. (Írja Dr. Zakar.)

Az Egy Isten hit is kinyilatkoztatáson alapszik. de hogy az mikor történt, az idők homályába vész.

Zarathustra-tanitásában arra hivatkozik, hogy rajta kívül már régebben is megnyilatkozott Isten az igazságos Yimának. Ez a YIMA -arameusul MELK-IZED - a skythák mitikus királya volt régen.

Az egy Istent hirdető profétáknak nem volt könnyű dolguk a sok istenhez szokott népekkel. Zarathustrának tíz évig nem volt követője Bud­dha 55 éves volt, amikor elhitték neki, hogy ő a "megvilágosult.

Mohamednek 12 év alatt csak hetven tanítványa volt.

Ferenczy Gyula professzor ^"Szumér és Akkád^" című könyvében 1897-ben azt írja, hogy az ISTEN egy ősi sumér szó, mely a közös turáni nyelvkincshez tartozott s melyet az istenség fogalmának jelölésére akkor kezdtek őseink használni, amikor a természet-vallásból a sok isten hivésen keresztül az egyetlen Isten fogalmára eljutottak.

De azért nem ölték meg a többit se, hanem szépen alárendelték a sokat az egynek, mint Atya Istennek, ami még nem teljes "monoteizmus", hanem csak egy osztályozott, rangfokozott politeizmus, az a patriarkális több isten hivés, mely a magyarság világnézetének, felfogásának akkor legjobban megfelelt, s mely az isteneket úgy tüntette fel, mint egy szép magyar családot."

Ebben a magyar istencsaládban szépen megfért együtt az Atya Isten, az Anya Isten Anahita és a fiuk Mithras szent háromsága.

A múltban már sokszor beszéltem arról, hogy a jelenlegi összes nagy vallások mennyit sajátítottak ki, vettek át sumér-szkitha-mada őseink vallásából.

A zsidó Ószövetség eszméje a zarathustrai Ős-Szövetséget utánozza. A Talmud, a Kereszténység vagy az Iszlám Istene az angyalokkal, és a kereszténység Szent-Háromsága mi más, ha nem az ősi magyar Isten-Család megmásított, de jól felismerhető utánzata:

Láthatjuk mindezekből, hogy a judeo-krisztiánizmus és a mohamedánizmus Istenképzetei kétezer év óta semmit sem változtak. És ezen nem javított a Kereszténység közel háromszáz szektája sem, sőt a zsidó mitológia újkori nagy profétája Billy Graham sem.

Mindezek után a mai ismereteink birtokában milyen következtetést vonhatunk le az ismeretlenekre vonatkozólag?

Ebben a kérdésben még a legnagyobb tudósok is csak tapogatódznak. Erdélyi István, a korán elhunyt nagy magyar tudós nem volt formálisan vallásos, de mélységesen hitt Istenben, mint egy felsőbbrendű alkotó és rendező hatalomban és imádságos áhítattal kutatta a természet titkait és nem szégyenletté bevallani, hogy ahol az emberi tudás megtorpan, ott a HIT bontja ki szárnyait, mely közelebb visz a Teremtőhöz, akit az ő lángesze sem ért föl, de "titkon érző lelke óhajtva sejtett."

De milyen az Isten, és hol van'? Kérdezik és kérdezzük sokan. János apostol azt írja, hogy az Istent soha senki nem látta. Jézus azt mondta, hogy "Az Isten Lélek" és a Lélek élet. Az Élet pedig maga a természet, melynek alkotásaiban a kereső ember megláthatja az Istent.

De az Istent lerajzolni, vagy körülírni mégsem tudjuk.

Úgy látszik, Shakespeare Hamletjének igaza van, amikor azt mondja, hogy; "Több dolgok vannak Földön és Égen, mintsem a bölcselem álmodni képes."

Az ember származására vonatkozóan is csak találgatásokra vagyunk utalva. De abban biztosak lehetünk, hogy az ember már kezdettől fogva em­ber volt és a lélek erejével lett belőle ami lett.

A mai tudomány nem zárja ki teljesen azt a lehetőséget, hogy más égitesten is vannak biológiailag hozzánk hasonló élőlények, kiknek kultúrfoka, civilizációja magasabb is lehet, mint a miénk. Az is lehet, hogy már meglátogatták a földet és esetleg ma is látogatják.

A nagy kérdés azonban az, hogy miért nem lépnek velünk érintke­zésbe? Az erre a kérdésre adott újságírói feleletek egyáltalán nem méltóak figyelemre.

Létezésükben azonban nincs semmi jogunk, sem okunk kételkedni.

Ma már olyan lehetőségek sincsenek kizárva, hogy más fizikai és kémiai felépítésű lények is létezhetnek, amelyek más tulajdonságaik folytán másképpen is viselkednek, mint mi. Erkölcsi felfogásuk is különbözhet a miénktől. De az ő tevékenységüknek is határt szab a természet, az Isten.

A modern teológia szerint Istennek módjában áll és állt másfajta világot is teremteni, mint a miénk.

Ezt a modern fizika már be is bizonyította az úgynevezett "ANTIA­NYAGGAL" melynél az atom magja nem pozitív, hanem negatív töltésű, és körülötte nem negatív töltésű elektronok, hanem pozitronok keringenek. Azután van még felderítetlen, bár bizonyosnak vett "fekete terület" az úgynevezett fekete lyukak a világmindenségben. De az nem jelenti azt, hogy ott nincsen semmi, hanem csak azt, hogy egyelőre észlelési képességeinkkel nem tudjuk elérni mert műszereinkkel mérhető sugarakat nem bocsátanak ki, a hozzájuk elért sugarakat pedig nem verik vissza, ha nem elnyelik.

A modern világszemléletnek sokáig az Egyház állt ellent azon az alapon, hogy ami a Biblia állításaival ellenkezik, az nem lehet igaz. Még a középkorban is azt a bibliai szemléletet védte kiátkozással, máglyán való elégetéssel és mindenféle terrorral, hogy:

"mivel a Földet négy sarkánál fogva négy angyal tartja, nem lehet gömbölyű, hanem csakis sima. Különben pedig a "szent írásukon" kívül a józan ész is azt diktálja - okoskodtak az inkvizítorok -, hogy akkor mivel mi fölül vagyunk - a másik oldalán lévők fejjel lefelé volnának és leesnének. Tehát aki azt állítja, hogy a Föld gömbölyű, az az ördöggel cimborál, és mint eretnek, elevenen elégetendő. Azt állítani pedig, hogy a Föld forog és még kering is a Nap körül, egyenesen istenkísértés:

Az egyház magatartása ebben a kérdésben máig sem változott. Jel­lemző erre egy nagy hitvédő Ft. Dr. Jaszovszky József "A történelem, vagy a mitológia nyomán" című tanulmánya, melyben azt írja, hogy

"senki sem veheti tagadásba tudományosan a mózesi teremtés-történetet, amely ....egyedül önmagával kiemelkedik a mitológiák világából, mert egyedül lép ki az anyagelvű magyarázatok közül az egy abszolút létező világteremtő létének meghirdetésével, mert a teremtés titkával kilép a végtelen tornácából és eljut a természetfeletti világba."

Ft. Jaszovszky részére mintha Zarathustra nem is létezett volna, csakhogy kihangsúlyozhassa az Ótestamentum egyedülvalóságát, és a mózesi teremtéstörténet írásának idejét megtévesztően a Kr.e. ezerötszázas évekre teszi, amikor még sem zsidó nép, sem Mózes nem létezett. Mózes és a vöröstengeri átkelés pedig csak mitosz, mese.

Spinoza, Hobbes, Szelényi Imre modern történészek megegyeznek abban, hogy az Otestamentumot a "Babiloni Fogság^" idején kezdték írni és azt Esdrásék fejezték be kr.e. 370, 380-ban. Céljuk nem igaz történetírás, hanem egy vallásos irodalom alkotása volt.

Barbara Mertz "Temples Tombs and Hieroglyphs" című könyvében azt írja, hogy "Nincsen semmi egyiptomi megemlékezés sem Mózesről sem Józsefről, sem a hosszú zsidó fogságról, sem a csodálatos kivándorlásról, ezért nem csoda, hogy a zsidók körüli teória annyiféle változatban forog."

..."Volt Azonban Egyiptom és Palesztina között állandó csoportos népmozgás, és ezekből az apró "Exodyk"-ból vontak össze a zsidó krónikások egy egységes eseményt". Joseph Ward Swain, a chicagói egyetem történész professzora "The Ancient World" c. könyvében azt írja: "hogy ezeket a legendákat a tizenkilencedik századi történészek teljesen elvetették mint történelmi valóságot"

Tacitus "THE HISTORIES" című ötödik könyvében azt írja, hogy "Több illetékes azt állítja, hogy Egyiptomban Bochoris fáraó idejében aki Kr.e. 721-715-ig uralkodott) lepra járvány keletkezett. A jóshelyen azt tanácsolták a királynak, hogy terelje össze a testileg elcsúfítottakat és űzze ki őket az országból." A király ezt meg is tette, de a neki nem kívánatos elemeket is hozzájuk csapta, kiket a Mózes IV. Könyve 11. Rész 4. Verse "gyülevész népnek" nevez.

Tacitus szerint ezek hét nap alatt értek Canaánba.

Dr. Jaszovszky nem veszi figyelembe a tudósoknak, azok között éppen Dr. Samuel Noah Kramer professzornak azt a megállapítását, hogy a sumér "Parallel Biblia" előbb volt, mint az Ószövetség néven ismert, a keresztény tanításokba beerőszakolt zsidó mitológia.

Ezzel szemben Dr. Zakar András a Sumér hitvilágra hívja fel a fi­gyelmet és Norbert Lachwinra, a római Biblikus Intézet professzorára hivatkozva írja, hogy " az Ószövetség előtt is voltak próféták, akik az emberiségnek az Isten üzeneteit közvetítették." Ezekre a prófétákra, mágusokra (magikra) vonatkoztatva írja tovább, hogy az alap-kinyilatkoztatás áthagyományozott és isteni segítséggel óvott hitigazságait és erkölcsi parancsait őrző és tanító papjai (mágusai) iránt egyre nagyobb a tiszteletűnk és csodálatunk."

Ma már, amikor a kövek mellett az írások és a tudósok is beszélnek, nehéz megérteni, hogy vannak akik a mózesi legenda idejét a Kr.e. ezerötszázas évekre teszik. Elhallgatva, hogy azt Esdrásék szerkesztették alig háromszáz évvel időszámításunk kezdete előtt, elzsidósítva belekeverve abba a Zarathustra tanítását és a babyloni és ninivei sumér-szittya mítoszokat.

A mózesi teremtéstörténetet pedig szószerint venni és egyedülinek tartani és hirdetni, tudós embertől szándékos butítás.

Évezredek óta próbálkozik az ember, hogy megtalálja a titkok titká­nak kulcsát, hogy a létező világ TEREMTÉS, vagy KELETKEZÉS következménye e?

Giordano Brunót 1600-ban még máglyán elégették, mert azt hirdette, hogy a világ örökkévaló, tehát nem teremthető és nem lesz vége, továbbá, hogy a csillagok is napok.

Az ÉLET keletkezése még ma is a legnagyobb rejtély.

A Föld jelenlegi állapotában élet csak életből keletkezhet. A biológusok ugyan már kidolgoztak bizonyos elméletet az életnek élettelen anyagból való keletkezéséről. Megállapították az élő szervezetek felépítésében résztvevő összes vegyi anyagokat, mint a szén, a hidrogén, az oxigén, és a nitrogén melyek a természetben mind előfordulnak. Ezen anyagok atomjainak molekulákká, majd a molekaláknak sejtekké való kapcsolódásának arányát, sőt formáját is ismerik. Életet előállítani azonban mégsem tudtak, mert a kikevert vegyületeknél hiányoznak az életjelenségek, mint az anyagcsere, a szaporodás, az öröklékenység és az ingerlékenység. Sőt hozzátehetjük azt is, hogy az alkalmazkodó képesség. És hiányzik a lélek, melyet Isten önmagából ad.

De még ezen felül is ha feltételezzük, hogy valamikor voltak a Földön olyan viszonyok, hogy létrejöttek olyan vegyületek. amelyeket élőknek tekinthetnénk, felmerül a kérdés, hogy ki vegyítette őket össze a megfelelő arányban, hogy az egyikből növény, a másikból állat, a harmadikból pedig a "Homo Sapiens", az értelmes EMBER lett?

A világmindenség és az élet keletkezésének vizsgálatánál nem me­hetünk el szótlanul a tévelygések mellett sem.

Demokritos (Kr.e.400) kozmogóniájában azt állítja, hogy "A vilá­gok úgy keletkeztek, hogy a végtelenből kiválva rengeteg különféle alakú test sodródott a nagy űrbe, melyek ott összegyülekezve örvényeket alkottak, melyben egymásnak ütődve szakadatlan forgásban eloszlottak és a hasonlók a hasonlókhoz csapódtak, a finom testek - pedig kiszorultak az űr külső részeire.^"

Az ellentmondás ebben az okoskodásban is nyilvánvaló, mert ha a végtelenből testek váltak ki, akkor azok már léteztek. Tehát a keletkezés, vagy teremtés már előbb megtörtént.

René Descartes mindenben kételkedett, hogy biztosabb eredményt kapjon. Abban azonban nem kételkedett, hogy ő személyszerint létezik és szállóigévé vált az a mondása, hogy ^"Cogito, ergo sum."(Gondolkodom, tehát vagyok':Szerinte a világ létezése egy felsőbbrendű hatalom, nélkül elkép­zelhetetlen. Szerinte Isten létezik és így létezik egy lelki világ is az anyagi fölött, mely kettősség az emberben csodálatosan egyesült. (Dualisztikus filozófia)

Nagy gondolkodók hamar megsejtették, hogy a mi világunk nem az egyedüli, hanem létezhetnek a mienkétől lényegesen különböző szerkezetű és nagyságrendű rendszerek, melyeket kicsinynek, vagy nagynak csak azért mondunk, mert mi mindent magunkhoz és a mi mértékrendszerünkhöz hasonlítunk.

Anaxagoras I.e. 450-ben már azt tanította, hogy a legkisebb részecske ugyanazon tulajdonságokkal rendelkezik, mint az általa alkotott egész. Az atom maga is egy miniatűr naprendszer.

Világkép elméletében azt mondta, hogy; "Bármilyen kisméretű le­gyen is egy anyagi részecske - mégis egész - világot foglal magában és minden részecskében emberlakta városok, megművelt földek vannak, világit a Nap a Hold meg a többi csillag, ugyanúgy, mint nálunk."

Talán nem is tévedett ez a szkita származású görög bölcs.

Azt mondják, hogy a mi világunk "három dimenziós" világ, vagyis van szélessége, hosszúsága és vastagsága. Negyedik dimenzió a fizikában nem létezik. A filozófiában tájékozatlanok előtt ez természetesnek látszik, mert mindennapi tapasztalatainknak ez felel meg. Viszont sok tudós,a mi Bolyainkkal az élen, azt mondják, hogy a vegyi elemeket nem muszáj okvetlenül három dimenzióban elképzelni csak azért, mert észlelési képessé­geink csak a három dimenzió megértésére terjednek ki.

De mi legyen a negyedik dimenzió?

Russell, Zöllner és mások ezt a szellemek tevékenységével azonosították, sőt Mach is elképzelt olyan lényeket, amelyek időn és téren kívül léteznek, de bővebb magyarázatokba egyik sem bocsátkozott a szellemvilág felöl.

Leibnitz a tizennyolcadik századforduló nagy filozófusa azonban már ezeknél tovább megy és "MONADOLÓGIA" című értekezésében a termé­szet elsődleges szubsztanciájának olyan produktív erőt tekint, amely az egész természetet állandó mozgásban tartja, kormányozza. De ezt az erőt ő nem folytonosnak, hanem részecskékből állóknak, tehát atomosnak tekinti. Szerinte amellett, hogy ezek alkotják a világmindenséget, önmagukban is egy-egy miniatűr világok. Ezeket a részecskéket ő elnevezte "MONÁSZOKNAK" és lelket is tulajdonított nekik, akik mind saját benső életet élő individuumok és oszthatatlanok. Nincs kiterjedésük, hanem csak metafizikai pontként kell őket felfogni, bár mind lelkes, élő valóságok. Szerinte vannak alacsonyrendű, középszerű, felsőbbrendű és isteni monászok, melyek fölött áll a mindentudó és mindenható Isten, aki a monászok között a harmóniát biztosítja. Ez a szemlélet bár különösnek látszik, a keresztény vallásfilozófián nevelkedett ember előtt nem hangzik idegenül. Azonban vannak benne ellentmondások: Ha nincs kiterjedésük, akkor hogy alkothatnak önmagukban egy egy külön világot és hogyan alkothatják a kiterjedéssel bíró anyagi világot ha alak­talanok?

A problémák között a legelőkelőbb helyen ál a "VILÁG TEREMTÉSE", az "EMBER SZÁRMAZÁSA" és a "VILÁG MILYENSÉGE".

Teremtette e valaki, vagy csak "keletkezett"?

Kormányozza e valaki, vagy működése csak a véletlenek sorozata? A filozófia, a természettudomány és a művészet szent háromsága régóta igyekszik választ adni a kérdésekre, de igyekezetük még máig is adós a felelettel és a vizsgálók sokszor csodálkozva torpannak meg az észlelt, de megmagyarázhatatlan jelenségek előtt.

Bölcsek, lángelmék keresték és keresik az "Alfát" és az"Omegát" , a kezdetet és a véget és sokszor a titokzatosság köpenyébe burkolódzva igyekeznek maguknak nagyobb hitelt biztosítani.

Rodín a I 8-ik század végén a tudomány és a művészet viszonyáról írt művében azt írja, hogy:..."A titokzatosság a művészet minden nagyon szép alkotását atmoszféraként veszi körül, bár azok tényleg kifejezik mindazt az érzést, - amely a lángészt - a természet előtt elfogja.

...De szükségképpen mégiscsak beleütköznek a hatalmas ismeretlenbe, amely mindenütt körülveszi az ismeretek kicsiny körét. Mert mi a világból egyebet nem érzünk meg és nem fogunk fel, mint a dolgok külsőségeit, melyek által megjelennek előttünk és érzékeinkre és érzéseinkre, lelkünkre hatnak De minden egyebet végtelen, homály fed."

Kant, az új kor egyik legnagyobb filozófusa, "A TISZTA ÉSZ KRI­TIKÁJA^" című nagyszerű művében azt mondja, hogy: "Valamennyi képze­tünk a külvilágról szubjektív oly értelemben, hogy a külső világ tevékeny­ségéből csak azokat vesszük fel magunkba, amelyek tudatunk alkatának megfelelnek.^"

Láthatjuk tehát, hogy a tudomány megállapításai, és az eddigi hivatalos keresztény teológia tételei között óriási különbség van. Keressük meg ezek között az igazságot, mert mint Isten legnagyobb Fia, a Názáreti Mester mondotta: "Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzak az igazságot, mert ők megelégítettnek. "

Az igazságkeresésnek legfontosabb eszköze a tudományos teológia, helyesebben, a természettudományos teológia, mert a világproblémák vizsgálatánál a teológia és a tudomány munkaterületei között a határ nehezen vonható meg, mert ezek ma már testvérek és kéz a kézben kell haladniok.

Teljesen nyitott kérdés a "KOZMOGÓNIA^", mely a Világegyetem kelet­kezésével foglalkozik, úgyszintén a "KOZMOLÓGIA" mely a Világegyetem mai szerkezetét vizsgálja, továbbá az Élet keletkezését.

A minden idők tudósai óriási erőfeszítéseket tettek, hogy ezekre és még sok más kérdésekre is feleletet adjanak. Munkájuk nem volt könnyű, mert meg kellett küzdeniük a szegénységgel, a közönnyel, a babonával és az inkvizícióval. Ezek között legveszedelmesebbek a közöny és a babona.

Míg a közöny csak passzív magatartást tanúsít minden új igazság el-fogadásával szemben, addig a BABONA már aktívan ellenáll. De mi is a babona? Nehéz volna erre úgy válaszolni, hogy embertársaink nagyobb része meg ne sértődjön. Idézzük inkább a "Chambers's Etymological" szótárt mely szerint a babona "tudatlanságra alapozott túlzott tisztelete az ismeretlennek, melyben vallásos tisztelettel viseltetnek ésszerűtlenül feltételezett természet-feletti erők iránt". A babonásra az a jellemző, hogy még érzi is, hogy nincs igaza, de tudatlansággal párosuló makacssága erősebb, mint az igazság iránti vágya. Ezért beteges csökönyösséggel ragaszkodik régi, balga hiedelmeihez, mivel azokat már megszokta és tud velük bánni.

A babonás semmit sem akar elfogadni az érthető igazságokból. Neki az Isten még ma is egy szakállas öreg úr, aki úgy szerette a világot, hogy egyetlen fiát feláldozta érette, hogy megbocsáthassa az emberiség bűneit, mintha másképpen ez nem állana módjában.

Ez egyenes lebecsülése az Isten mindenhatóságának, de a jóságának is, mert egy jó apa nem küldheti egyetlen fiát a bűnözők közé azzal a paranccsal, hogy öljék meg, mert meg akarja nekik bocsátani az összes vétkeiket, bűneiket, beleértve egy nem létező eredendő bűnt is.

A kegyes hazugságok az Isten jóságát akarják bizonyítani Fia ha­lálra küldésével, pedig jósága nem ebben, hanem igazságosságában van. A nagy kérdés az, hogy milyen az Isten; Hol van és hogy lett? Mi a célja az emberi létnek és az élő világnak? Mi volt a kezdet és mi lesz a vég?

Mindezekre a kérdésekre a kereszténység kinyilatkoztatásos teo­lógiája nem tud, vagy nem akar feleletet adni. Pedig az emberiség legnagyobb gondolkodóit ezek a kérdések foglalkoztatták a legtöbbet.

Nyilvánvaló tehát, hogy az emberiségnek egy új, természettudomá­nyos teológiára van szüksége, mely közelebb hozza egymáshoz az embert és az Istent.

A magyar vallásnak már erre az új teológiára kell felépülnie, mert amint már többször mondottam, vallásunk az élni akarás, a magyar élet vallása. És mint a tudományos fejlődés és nemes művészet pártolója: a tudás vallása. De mint Isten által belénk oltott vágy, a legmagasabbrendű erkölcsi szemlélet is.

A magyar vallásban a nemzetszeretet, a tudomány és az Istenhit nem ellenkeznek egymással, hanem kiegészítik egymást. Mert mint Bahá Ulláh az elamita bölcs mondja: "A tudomány hit nélkül olyan mint az egyszárnyú madár Mert a vallásnak és tudománynak egymás kezét fogva kell haladnia, és az olyan vallás, amely ellentétben van a tudománnyal, nem lehet igazi. Az Istenhez való odaadás azt is magában foglalja, hogy készséggel legyünk hazánk, nemzetünk és felebarátaink szolgálatára. Istennek másképpen nem szolgálhatunk.

Az Isten szolgálatára a vallás készíti elő az embert. Ezt a munkát a napi politikától független Egyháznak kell elvégeznie.

A Magyar Egyház tehát nem öncél, nem egy vagyongyűjtő misszió, hanem az Élő Istenhez vezető Út és a nemzet fennmaradásának eszköze, és mint minden tevékenységhez, ehhez az útépítéshez is Hit kell, mert mint Ravasz László mondotta "... meghurcoltatásunk, megkínoztatásunk, Golgotát járó Nemzetünk keresztrefeszítése, szétszaggatott Hazánk fájdalma az idegen közömbös és ellenséges világ közepette csak egy a vigaszunk, egy a támaszunk, egy a reménységünk: a Magyar Hit... Kiáltsuk oda a bennünket elpusztítani akaró ellenségeink fülébe: Miénk az Igazság és győzni fog a Magyar El it. Biztat bennünket Ravasz László.