Szegedi Csaba - Interjú
1963. február 6-án születtem a szabolcs-szatmár megyei Csengeren.
Iskoláimat Budapesten végeztem, középiskolába az Eötvös József Gimnáziumba
jártam. Diplomámat a Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika-fizika szakán
szereztem 1989-ben. Az egyetem alatt és után a debreceni Atommagkutató Intézet
Radon Csoportjával geofizikai radioaktivitás vizsgálatokat folytattam, ennek
kapcsán kétszer OTDK első díjat kaptam. Kutatásaim eredményeit számos hazai és
külföldi referált folyóiratban publikáltam. 1990-ben Akadémiai Doktori
Ösztöndíjat nyertem az Eötvös Lóránd Tudomány-egyetem Természetföldrajz
Tanszékére. Itt a természetben előforduló önhasonló alakzatokat (fraktálok)
vizsgáltam. Ez vezetett arra, hogy felfigyeljek bizonyos – a természet minden
szintjén felbukkanó – alapformákra. Legnagyobb megdöbbenésemre, ezeket az
univerzális formákat alapmotívumként megtaláltam az ősi kultúrák (India,
Egyiptom, Észak- és Dél Amerika stb.) ábrázoló művészetében és a magyar
népművészetben is. Kutató-útjaimon sorra vizsgáltam az ún. „magascivilizációkat”
(Egyiptom, Mezopotámia, Görögország, Róma stb.) és mindenütt azt tapasztaltam,
hogy a táj és a tájban élő ember harmonikus kapcsolatának megbomlása miatt
sivatagosodtak el ezek a területek. Az ösztöndíj alatt elvégeztem az ELTE
számítástechnika szakát. Gödöllői családi házamban élek feleségemmel és két
fiammal. Feleségem a gödöllői Szent István Egyetem Fizika Tanszékén tanít.
Továbbra is az ELTE Természetföldrajz Tanszékén, de már külsősként. Mivel a kutatások során nyert tapasztalataim gyökeresen ellentmondtak a hivatalos tudomány állításainak, és nem láttam esélyt arra, hogy nézeteimet belátható időn belül befogadják, 1995-ben eljöttem az ELTÉ-ről és saját céget alapítottam. Kutatásaimat azóta magam finanszírozom. Jelenleg óraadó tanárként speciálkollégiumot tartok a hallgatóknak „Szakrális földrajz” címen. A téma aktualitását jelzi, hogy az órákat a saját hallgatókon kívül más egyetemek diákjai, sőt felnőttek is látogatják.
A MAG-ot barátaimmal hoztuk létre 1997-ben. Ekkora már világosan látszott, hogy az a fajta fogyasztói civilizáció, amelyben élünk még a mi életünkben összedől. Elsődleges célunk az volt, hogy a katasztrófa előtt minél több ember függetleníthesse magát a nagy ellátó rendszerektől (gáz-, víz-, villany-hálózatok, nagyüzemi mezőgazdaság és élelmiszeripar, egészségügy stb.), esélyt adva magának és a családjának a túlélésre. Erre a legkézenfekvőbb megoldást a hagyományos, önellátó paraszti gazdálkodás nyújtja, amely évezredeken keresztül bizonyított, amelyben még nagyszüleink is éltek. Ez az életmód nem csak egészséges, tiszta élelmiszert, kényelmes, otthont adó házat és emberhez méltó életet jelentett, hanem – mivel a házépítéstől a mezőgazdasági munkákig mindent kalákában végeztek – közösséget is. Ez a közösségi lét, és az általa nyújtott védelem és biztonság hiányzik ma mindnyájunknak. Ezt próbálja a MAG visszaadni az embereknek. A MAG szó a Mintaként Alkalmazott Gondviselés elnevezést rövidíti, de benne van a névben az a stratégia, amit a természet használ a túléléshez. Ha közelít a sötétség, jön a tél, a teremtés összegyűjti az élet továbbviteléhez szükséges legfontosabb anyagokat, tudást, energiát és magokat alkot. Ezek a magok hosszú ideig - néha évezredeken keresztül - őrzik az élet mintáját, majd ha újra kedvezővé válnak a körülmények, kicsíráznak és újjáteremtik az életet. A magyar nép nevében (azaz feladatában) is benne van a mag.
A MAG önszerveződő, önvezérelt önellátó közösségek hierarchikus rendszere. Egyetlen cél tart össze bennünket: ma az emberek többsége a másikból él, mások rovására sikeres, mások munkájából gazdagszik meg. Mi igyekszünk másokért élni. Kb. 50 MAG közösség van határon innen és túl, de Istennek hála, Gomba módra szaporodnak. A MAG-nak saját könyv, CD, DVD stb. beszerzési és elosztási rendszere van, amelyben a valódi múltunkat, éltető hagyományainkat bemutató művek szerepelnek. Igyekszünk mindenhol a helyi óvodákat, iskolákat, könyvesboltokat is ellátni. A MAG pártoktól és egyházaktól független szerveződés. Az alapelveken kívül minden körülményt (szervezeti forma, tagfelvétel, pénzügyek, vezető-választás, saját programok kialakítása stb.) szabad akarattal a helyi közösség dönt el, törekedve a minél teljesebb önállóságra és önellátásra, hogy a Gondviselés Rendje helyett ne mesterségesen kialakított politikai, gazdasági, és társadalmi kényszerek befolyásolják létüket és működésüket. Mi mindenkiben a jövőt látjuk, ezért - előéletétől függetlenül - mindenkit várunk sorainkba. A kegyelem kora arról szól, hogy Saulusból a keresztényüldöző zsidó rabbiból bármikor Pál apostollá nemesedhet az ember. Aki például otthonában, háza előtt fát ültet, (tartozzon bármilyen ideológiai vagy politikai irányzathoz) lehet, hogy többet tesz a jövőért, mint aki - akár Bocskai ruhában - fröcsögve szidja a másikat.
Ez a XXI. század nagy kísérlete: képesek vagyunk-e újra emberi közösségeket alkotni, melyet a félelem (pénz, politika, hatalom…) helyett a szeretet épít fel és tart egyben? Évezredekig ilyen közösségek alkották az emberi társadalmakat, ezt próbáljuk meg újra felépíteni. Tavasszal egy kis csoport elkezdte felépíteni Magfalvát Monor és Gomba között, egy közel 50 hektáros területen. (Gomba felé jobb oldalon, Homok és a harcvölgyi erdő között - a szerk). A falu kb. 10 házból fog állni, melyekhez 5 ha földterület tartozik. A telek (kb.1ha) minden lakónak saját tulajdona, a szántó (1ha), a legelő (2ha) és az erdő (1ha) osztatlan közös tulajdonban marad. Ez az erdő- és legelő birtokosság segíti a közös gazdálkodást (csorda, ménes, épületfa, tüzelő…). A falu lakói a faluépítő közösség soraiból kerülnek majd ki. Ha elkészül a falu, eleinte csak pár család fog kiköltözni, a többiek pedig fedezik majd költségeiket (üzemanyag, telefon stb.), cserébe az ottlakók egészséges élelmiszereket adnak, rendben tartják a többiek portáit is. A falut olyan mintának szánjuk, amely - reményeink szerint - segíti a helyi MAG-okat a saját falujuk felépítésében. És ezek a falvak egyszer majd összeérnek… A mintaadást tartjuk legfontosabbnak. Azt hogy kijön ide valaki, megtanul földházat építeni, vermet ásni, önállóan gazdálkodni, és ez a tudás nem avul el soha, és az övé marad. Alapelvünk, hogy a falu önellátó, önvezérelt, a természettel együttműködő egység legyen, kizárólag természetes, helyi építő anyagokból épülhet fel (30 km-es körzeten belülről próbáljuk beszerezni az építőanyagot), a gazdálkodásban hagyományos fajtákat és eljárásokat használunk. Mangalicát, szürkemarhát, kopasz nyakú tyúkot fogunk tartani, tönkölybúzából saját magunk sütjük kenyerünket. Régen a falun élők mindent meg tudtak termelni, csak a petróleumot és a sót hozták kívülről. Ezeknek az ismereteknek újra közkinccsé kell válnia, anyanyelvi szintű tudássá. Elhitették a parasztokkal, hogy az ő tudásuk már elavult, csak az a jó, ami városról jön, és a parasztok sajnos elhitték. Nem vették észre, hogy a televíziótól a banán ízű tamponig csupa felesleges bóvlit kapnak az értékeik helyett. Nem vették észre, hogy lassan mindenki beteggé és boldogtalanná válik körülöttük a „szép új világ” halálos ölelésében. Vissza kell adni a parasztság tartását, meg kell mutatni, hogy az ő tudásuk valódi érték, nem avul el, és nem válik szemétté, mint a jogi, számítástechnikai, orvosi stb. ismeretek többsége. Minél egyszerűbb valami, annál maradandóbb, és ami a legegyszerűbb: az örök!
Igen. 2006. július 17-30. között építőtábort szerveztünk, azzal a céllal, hogy elkezdjük felépíteni Magfalvát, ennek kapcsán megismerjük a hagyományos gazdálkodást és a szerves kultúrát, és megerősítsük a MAG-okon belüli és a MAG-ok közötti kapcsolatokat. Van itt délvidéki, felvidéki, erdélyi és „hivatalos” magyar. A tábor során szeretnénk felépíteni egy kápolnát a falu számára, kemencét, karámokat az állatoknak, rakott falú házat és egy közösségi földházat. Emellett kaszálunk, szénát gyűjtünk, megtisztítjuk az erdőt, gyógynövényeket gyűjtünk. A tábor önszerveződő egységekből áll, melyek alapját az egyes helyi MAG-ok alkotják. Idegenek csak úgy csatlakozhatnak a táborhoz, ha valamely MAG befogadja őket, és felelősséget vállal értük. A gyerekeknek külön foglakozásokat tartunk: kosarat- és palánkot fonunk, nemeztakarókat, készítünk. A tábor önellátó, a sátrakat, az ellátást, a reggelit és vacsorát az egyes MAG-ok külön intézik. A meleg ebédet minden nap más MAG főzi az egész tábor számára. Az élelmiszereket a monori piacról szerezzük be.
Természetesen. Ébresztő 5-kor, 5.30-kor reggeli imádság, napköszöntés, 6-tól reggeli torna (Baranta, hagyományos magyar bot- és szablyavívás) 7-13-ig a délelőtti, 16-19-ig a délutáni munkák folynak, vacsora után pedig takarodóig tábortűz mellett beszélgetünk, éneklünk, néptáncot tanulunk. Van már egy ásott, iható vizű kutunk, áll egy ebédlősátor, asztalokkal, padokkal és egy tábori konyha. Készítettünk egy napbojleres zuhanyzót is. Megépítettünk két vermet, félig kész egy jégverem és nekifogtunk egy földház megépítésének. Mivel a táborlakók többsége városi „nadrágos” ember (tanárok, mérnökök, orvosok stb.), elég nehéz megszoknunk a tűző napot és a kemény fizikai munkát…
Itt a táborban szinte egyetlen falusi sincs, de legtöbbünk nagyapja még paraszt volt. Az apáink Sztálinvárost vagy a vas és acél országát építve - többségükben kényszerből - kiestek a paraszti kultúrából, de a vér nem válik vízzé. A nagyszülői örökség az unokákban bukkan újra felszínre. Tanulságos a bibliai tékozló fiú esete. Elindul a fiú otthonról és minden értékét eltékozolja. Hagyja elveszni ősei hitét, tudását, álmait. Olyan mélyre süllyed, hogy a disznók vályújából enne (TESCO, Győzike stb.) de még onnan is elkergetik. És egyszer csak eszébe jut a szülői ház. Azok a célok és álmok, amik ezer éveken át éltették őseit, nemzetét. Összegyűjti maradék hitét, erejét, merít a megőrzött tudásból és hazatalál a szülői házba. És az Atyja jobbjára ülteti. Ezekre a tékozló fiúkra számítunk. Sajnos a falusiak többsége még mindig a városba vágyik, de a városból a természetbe visszavágyó embernek már nem lehet újra eladni, hogy az embertárolóknak épült személytelen és embertelen lakótelepi lét jobb, mint a falusi élet. Sokat segíti munkánkat a táborunkba meghívott két csíki székely gazdálkodó, de nagyon számítunk a helyiek tapasztalataira is.
A választás ösztönös volt, de a döntésünk sok szempontból jónak bizonyult. Segítőkészek a helyi emberek, jó a viszony a gombai önkormányzattal. A táj sérült (homokos, száraz, meliorizált földek...), de jelentős földenergiákat mértünk a területen. Ezek az energiák éltetik a tájat, ezek sűrűsödnek össze a szenthelyeken. Amikor hármas csillagösvény csomópontot mértünk az egyik dombon végleg eldőlt, hogy itt építjük fel Magfalvát. Az ilyen hármas csomópontok nagyon ritkák, több száz kilométerenként fordulnak elő. Ilyen csillagösvény működteti Tápiószentmártonban az Atilla dombot, de ha sikerül ezt a területet megtisztítani és működését megerősíteni, a környék az ottaninál sokkal erősebb gyógyító helyet nyer. A tábor előtti vasárnap (július 16-án - a szerk.) kb. 100 fővel Szentkorona Szertartást tartottunk, ezáltal segítve a táj gyógyulását és a szenthely működését. A szertartás naplementekor kezdődött a leendő kápolna helyén, harangszót követően, tűzgyújtással. A Koronán szereplő apostolok és szentek megszemélyesítői a tábor tagjai voltak, őket nevük és születésük alapján választottuk ki. A szentek és apostolok az Évkörnek megfelelő rend szerint mondták el a Koronában az általuk - a Szentírásból vagy néphagyományból - választott idézeteket. A Koronából kijőve mindenki a saját szavaival mondta el üzenetét, kívánságait családjának, barátainak, nemzetének és a világnak. Úgy tűnik a szenthely nem csak minket hívott meg, az erdőben egy valamikori búcsújáróhely nyomaira akadtunk. A környéket ma is használják, erre utalnak a nemrégiben kirakott Stációk. Bárki helyezte is el őket, várjuk szeretettel, és a búcsújárókat ősi szokás szerint vendégeljük meg. A természet és az ember rendezett kapcsolatának alapja a szent helyek rendszere. Ha újra békében akarunk élni a természettel ismét éltetni kell szent helyeinket.
Sok ilyenben jártunk, legszimpatikusabb a Kaposvár melletti Visnyeszéplak volt, melyet táncházas fiatalok építettek. Két dolgot mi máshogy fogunk csinálni: hiányzik náluk a közösségi földtulajdon (erdő- és legelőbirtokosság), ezért sokat szenved ott, akinek tehene, lova van. A másik: örvendetes, hogy az ott élő 200 emberből kb. 120 fő gyerek, viszont hiányoznak az öregek. Amely ottani családnál a nagyszülők is kiköltöztek, sokkal jobban haladnak. Mi azt szeretnénk, ha Magfalván minden korosztály jelen lenne, hiszen az időseket minden szerves kultúra értéknek tartotta tudása és élettapasztalata miatt. A biokultúráról, bioélelmiszerekről csak annyit, hogy jártam olyan helyen, ahol a mangalicákat boxokban tartották, és lejárt szavatosságú Maggival etették. A nagyüzemi tartással – még ha „bio” is - nem kapjuk vissza a régi, természetes ízeket, mert nem személyes a kapcsolat az állattal, növénnyel, nincs rajta áldás. Mindenkinek volt egy kinyúlt és lyukas „Nagymama pulóvere”, amely legmelegebb ruhája volt, mert a nagyanyja belekötötte minden szeretetét. Ha a paraszt jóérzéssel, szeretettel dagasztja a kenyeret, vakargatja a disznó fülét, egy különleges, láthatatlan erő járja át az élelmet (az életet): az ízek tengere. Az Isten.
Szegedi Csaba
Forrás: CSIPERKE, 2006. július
http://www.naput.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1321
7/25/2006