Friedrich Klára
A lévai vár rovásírásos alaprajza
A
rovásemlék képét Badiny Jós Ferenc közölte Sorsdöntő álamalapítás
című könyvében. (Budapest 2000, 217. oldal) A következő magyarázó szöveg
áll mellette:
„A Magyar Nép még évszázadok után is az ősi rovásírást használja. Nagyon sok nyelvújításnak kelett jönni ahhoz, hogy nyelvünket és írásunkat latinizálják. Ékes példája ennek a lévai vár rovásírásos alaprajza, amely a kései középkorban készült.”
Érdeklődtem a professzor úrtól a rovásemlék forrása iránt, ekkor egy A4-es méretű papírlapon mutatta a képet, de nem emlékezett annak eredetére. Így nem tudjuk, hogy kódexben, levéltárban, pergamenen, vagy papíron volt-e az eredeti rajz és írás. Ennek ellenére becses régiség, amely örvendetesen szaporítja rovásemlékeink számát.
A szöveg megfejtése előtt röviden ismertetem Léva várának történetét.
Az első levéltári feljegyzés szerint Csák Mátyus (1260-132 1) volt a tulajdonosa. A kiskirálynak, garázdának, lázadónak, oligarchának nevezett magyar főúrtól a hivatalos történetírás nem csak becsületét, hanem tisztes nevét is elvette és a bibliai Mátéval helyettesítette. Azt róják fel bűnéül, hogy az idegen lovagoknak, püspököknek szétosztogatott birtokokat igyekezett visszavásárolni, visszaperelni, vagy ha így nem sikerült, akkor fegyveres úton visszaszerezni. Különösen az utolsó Árpád-házi király, III. Endre halála után (1301) az idegen uralkodó, a nápolyi Károly Róbert hatalomra jutásakor lángolnak fel a harcok a magyar földet Koppányhoz hasonlóan megtartani igyekvő főurak, Csák Mátyus, Zách Felicián, Kán László és a rabló betolakodók között.
Mivel Mátyus atyja, Csák Péter is a nagy várépítők közé tartozott, valószínű, hogy a lévai erősséget ő építtette. Mátyusnak ezen kívül több, mint ötven vára volt a Felvidéken, pl. Drégely, Palojta, Jókő, Bajmóc, Csejte, Pöstyén, Gimes, Újvár, Nyitra és sasfészke, Trencsén. Egyébként őse, Szabolcs révén ő maga is Árpád leszármazott volt. Jellemző az idegen papok hatalmaskodására, hogy egy Árpád utód magyar főurat, Csák Mátyust, saját hazájában egy olasz bíboros, Gentilis 1311-ben kiközösíthetett. Nem mint-ha ez Mátyust megijesztette volna, hiszen e kiközösítés után még Esztergomot is elfoglalta egy időre.
Mátyus halála után (1321) a vár visszaszállt a nápolyi Károly Róbertre, aki 1330-ban a lévai vár udvarán fejeztette le a magyar Zách Felicián másik leányát. Férjét örökös rabságra vettette, vagyonukat elkobozta. Még kicsi gyermekeiket is el akarta pusztítani, akiket keresztes lovagok menekítettek külföldre. Károly Róbert halála után Luxemburgi Zsigmond 1388-ban Sárói Lászlónak adományozta a várat. Az ő utódai felvették a Lévai nevet és sikeresen védték a török ellen az erődítményt. Haláluk után ismét királyi birtok lett.
1560-ban Habsburg Ferdinád Dobó Istvánnak, az egri hősnek ajándékozta, aki kastély jellegűvé építtette át. Mire elkészült, Habs burg Miksa összeesküvéssel vádolta Dobót és 1566-ban bebörtönöztette, akit az évekig tar-tó megaláztatás oly annyira megtört, hogy röviddel szabadon bocsátása után 1572-ben meghalt. Lévát fia, Ferenc örökölte, aki apjához méltó, bátor magyar ember volt.
Halála után az erődítmény többször cserélt gazdát, 1640-ben Csáky László kapitányé lett. Ő olasz építőmestert hivatott a felújításhoz, aki azonban túl sok pénzt kért és az újjáépítés elmaradt.
1663-ban olyan hatalmas török sereg jelent meg, hogy megnyitották előtte a kapukat. Csorba Csaba régész-történész írja Regélő váraink című nagyszerű könyvében, hogy ekkor járt itt Evlia Cselebi török világutazó, aki le is írta a várat és környékét. Ebből egy részlet, amely alátámasztja a megfejtést: „E belső várnak az árka a Garam vizével van tele és süppedékes…”
A Rákóczi szabadságharc során hol osztrák, hol magyar kézen volt, ezek a csatározások nagyon megviselték, pusztuló rommá vált.
A Tolnai lexikon szerint az Esterházyak, majd a Schoeller család birtokába került. Trianon után Csehszlovákiáé, az ország kettéválása után pedig Szlovákiáé. Úgy gondolom, e két utolsó tulajdonosnak nem volt érdeke, hogy egy magyar műemléket megmentsen az utókornak.
