Friedrich Klára

Böfögő narancs

Egy barátunk felhívta a figyelmünket, hogy benne vagyunk a Magyar Narancsban a rovásírással kapcsolatban. Utánanéztem. Hát valóban. Nem nagy öröm, higgyék el. Akkor most megosztom Önökkel is, miért csak nekem legyen rossz?!

A kétrészes cikk címe: Politikai okkultizmus Magyarországon (2004. október 28., 2004. november 18.). A hetilap stílusához illően böfögéssel indul: „B. Diána, mint filozófus nem a semmiből bukkant elő. Zagyvaságait a magyarságról egy élő és hovatovább virágzó szubkultúra böfögte fel a reflektorfénybe.”

Tudják, B. Diána az a lány, akit 2-3 hétig többet fényképeztek, mint Marilyn Monroe-t, aztán ezekkel a fényképekkel még az ausztrál bennszülötteknek is azt bizonygatták, hogy jönnek a magyar fasiszták és elveszik a bumerángjukat. Elárulom azt is, kikből áll ez az „élő és hovatovább (?) virágzó szubkultúra” a Magyar Narancs szerint: Szélsőjobbos könyvesboltok, lázas ősmagyar kozmogóniások, szellemi dzsungelakók, ál és féltudományosok, hun-szkíta-pártus elméletgyártók, halszagú atyafiságot agresszíven támadók, megtévesztő tudományos frazeológiával operálók, a délibábos mitologizálók, a kettős honfoglalásról elhíresült László Gyula és Kézai Simon krónikás is, mert már a XI. században is a hunokat tartotta őseinknek. Továbbá a kommunizmus üldözötteire hivatkozók, akik gyűlölik a németeket (vagy osztrákokat), a zsidókat, az oroszokat – bár ezt nem merik kimondani, de erre gondolnak! Szerintük a nyugati magyar emigrációban burjánoznak a vad eredetmitológiák, az emigránspszichózis. Bobula Ida csendes, jó szándékú megszállott volt, amatőr, aki az emigrációban alig zsidózott, szörnyű szegénységben élt és haláláig sumer faluneveket keresgélt Magyarország tárképén. Ez a csendes megszállottság a Buenos-Airesi magyar kolóniában fejlődött szabályos (!) őrületté Badiny Jós Ferenc sumer próféta vezetésével, akinek könyveivel tele vannak a szélső jobboldali könyvesboltok. A téboly felé vezető út következő állomásán táborozik az a csoport, amely a magyart tartja a világ összes létező nyelve ősének.

Még egy gyors sárkolonc hajítás a szintén „elhíresült” Grespik doktorra, és a pszichiáteri diagnózisok után könnyfakasztó életkép a finnugor tanszék egy tanáráról, akit annyira megfélemlítettek az agresszív délibábosok, hogy a nevét sem meri vállalni a cikkben. Érdekes, hogy nem az agresszív délibábosoknak van egyetemi tanszéke, hanem az üldözött finnugoristáknak.

A második részben a rovásírásról olvashatunk másodkézből átvett, tévesen idézett, felületes kinyilatkoztatásokat. Itt is csak két kategória létezik a cikkírók szerint: A tehetséges, okos, szelíd, félénk, hivatásos finnugrista írásszakértők, és az agresszív, monomániás szkíta-hun-avar-magyarkodó, Koppányos Szakács-Friedrich házaspár, akik annyira elvetemültek, hogy még avar csontfaragványon is képesek rovásjeleket felfedezni. Ez az „avar csontfaragvány” egyébként a szarvasi csont tűtartó, amelyen, bár nagyon

hízelgő ez a feltételezés, de nem én fedeztem fel először rovásjeleket. A Magyar Narancs újságírói még az alsó tagozatban küszködtek az ábécével, amikor Róna-Tas András akadémikus professzor előadást tartott erről a „csontfaragványról” a Tudományos Akadémián 1985-ben, ahol volt szerencsénk jelen lenni. Vékony Gábor magyar nyelven meg is fejtette.

Bobula Ida pedig nem volt amatőr. A Pázmány Péter Hittudományi Egyetem történelem szakán Summa cum Laude végzett és kétéves ösztöndíjat nyert az Egyesült Államokba, ahol nem a floridai tengerparton heverészett, hanem az emigráns magyarok gondjait tárta fel és a Bryn Mawr College oklevelét nyerte el Industrial Relations szakon. Számos külföldi kongresszuson képviselte a magyar ifjúságot, ezért Pro Hungariae Juventute aranyérmet nyert. Kitűnő költő is volt. Vajon melyik irigykedő, gúnyolódó, magyar narancsos képes harminc éves koráig ilyen eredményeket felmutatni?!

A könyvtárban átnéztem a Magyar Narancs néhány számát, kíváncsi voltam, mit ajánl a fiataloknak az általa tébolyultnak bélyegzett magyar eredetkutatás helyett. Úgy tűnik, fő feladatuknak az Ösztrosokk elnevezésű leszbikus buli népszerűsítését tartják. A 2004/8/19. számban olvasható a cél, hogy minél több ember tudjon a leszbikus diszkó létezéséről, ahol a „szemre tinédzser lányok megbabonázva figyelik a parkettán vadul csókolózó, erotikus táncot járó párokat.”

De bőségesen ajánlanak önismereti – pszichodráma –, személyiségfejlesztő – szorongásoldó – masszázs csoportfoglalkozásokat is. Ezek az ajánlások olvasótáboruk igényeire utalnak. Innen ered tehát a cikkben található pszichiátriai szakzsargon. Pedig egy újság színvonala szempontjából ajánlatosabb, ha munkatársai írásszakértők és nem elmeszakértők. A Magyar Narancsot a Soros Alapítvány támogatja.

A Magyar Narancsnak az alábbi levelet küldtük…..

A Magyar Narancs szerkesztőségének

Az újságban 2004. október 28-án és november 18-án megjelent „Politikai okkultizmus Magyarországon” című íráshoz fűznénk néhány megjegyzést.

Először négy tárgyi tévedés helyreigazítását kérjük, amelyek a november 18-i számban olvashatók.

1. A Luigi Ferdinando Marsigli hadmérnök által Erdélyből Bolognába vitt rovásbot sajnos nincs az ottani könyvtárban, de a lapmásolatai megtalálhatók Marsigli műveinek 54. kötetében.

2. Magyar Adorján nem Olaszországban élő kutató. Olaszországban folytatott ugyan művészeti tanulmányokat, de élete jelentős részét Erdélyben töltötte néprajzkutatással. A kilenc nyelven beszélő tudós 1978-ban hunyt el.

3. A Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetségét nem mi alapítottuk, hanem Forrai Sándor tanár úr. Idős kora és betegsége miatt minket tisztelt meg azzal, hogy felkért a Szövetség vezetésére és szervezésére, addigi rovásírással kapcsolatos tevékenységünk alapján. Ugyancsak az õ elképzelése szerint dolgozunk azon, hogy őseink írását a Magyar Kulturális Örökség részévé nyilvánítsák.

4. A rovásírás nem a politika, hanem a kultúra, a műveltség része, ezért

etikátlannak, de legjobb esetben is tudatlanságnak tartjuk az Önök részéről, hogy mindenféle alantas politikai szándékkal sározzák be.

Még néhány gondolat az idegen szavakkal telezsúfolt (pl. „frazeológiával operáló”), csetlő-botló szöveghez: A rovásírással Önök szerint csak a „hivatásos” írásszakértők foglalkozhatnak, õk is csak akkor, ha a finnugor elméletet vallják. Ez kirekesztő álláspont. A finnugor elméletet egyébként soha nem bizonyították be sem tudományosan, sem tudománytalanul. 1877-ben Trefort Ágoston kultuszminiszter minden bizonyíték nélkül, hatalmi úton elrendelte.

A rovásírás nem egyes kutatók tulajdona, hanem közkincs, a szó legszebb értelmében. Mégpedig azért, mert a magyarok ősei, elődei mindannyian írástudók voltak a pásztorgyerektől kezdve a fejedelmekig, már 7-8000 évvel ezelőtt. A frank Nagy Károly császár még időszámításunk után 800-ban is analfabéta volt. Kutatásai alapján Varga Csaba a ma székely-magyarnak nevezett írás meglétét harmincezer évvel ezelőttre tudja visszavezetni.

De térjünk vissza az Önök két cikkére, amelyekben a régészeti leletek és a krónikák alapján szkíta-hun-avar-magyar folytonosságot, sumér rokonságot vallók agresszivitásával, kártékonyságával, őrültségével, tébolyultságával ijesztgetik olvasóikat. Sokat ismerek ezek közül a kutatók közül. Szelíd, művelt, csak a tudománynak élő emberek, akik szerény fizetésüket áldozzák könyvekre, tanulmányutakra. Őket nem támogatja semmiféle alapítvány, õk nem pénzért, a gazda megbízásából írnak le bármit.

Agresszivitást, méghozzá durván, mások életét fenyegető módon az Önök liberális köreiben tapasztalhatunk. A Magyar Nemzet 2004. október 30-i számában olvashatjuk az Önök elvtársának egy „versét”, amelyben Orbán Viktor élve megnyúzására, Lovas István kibelezésére, Bencsik András késhegyre szúrására bíztat. De történt már itt felszólítás néhány hónapja az összes keresztény kiirtására, szintén a liberálisok soraiból. Vajon ezektől nem fél az Önök által említett, nevét nem vállaló finnugorista?

Nem a mi könyveinkben olvashatók az Ösztrosokk elnevezésű leszbikus bálra, az „elakadt áramlásokat” megerősítő antropozófikus masszázsra invitáló hirdetések és a Tetováld a nevem a seggedre című írás, hanem a Magyar Narancs 2004. október 28-i számában. A lelki és elmebetegeket nem a magyar őstörténettel és rovásírással foglalkozók között kell keresni.

Végére hagytuk a legundorítóbbat, az október 28-i cikkük bevezetőjét, amely szerint „B. Diána zagyvaságait a magyarságról egy élő és virágzó szubkultúra böfögte fel.” Hogy B. Diána és az ő szubkultúrája mit böfög fel, az legfeljebb Önöket érdekli, vizsgálgassák csak, turkáljanak benne. De vajon ki böfögte fel B. Diánát, akinek minden mozdulatát fényképészek örökítették meg és küldték szerte a világba bizonyítékul, hogy itt milyen rettenetes jobboldali veszély fenyeget. Ez lenne Önöktől a bátorság, a B. Diánát felböfögőkről írni, nem pedig halott, vagy éppen a nyomor szélén tengődő tisztességes, hazaszerető tudósokat gyalázni.