Friedrich Klára

 

Badiny Jós Ferenc két könyvéről

7000 évvel ezelőtt, Mezopotámiában, Eridu városában meghalt egy kis­lány, Ildi. Szerető szülei melléje temették legkedvesebb játékát, egy kis ala­bástromból készült pulikutyát. Bár Ildi sírját és Mezopotámiát barbár hordák taposták évezredeken át, és idén talán a kis puli is elporladt durva amerikai bakancsok alatt, testet túlélő lelkünkben a származástudatot sem gúnnyal, sem fegyverrel nem lehet elpusztítani.

1976-ban a Magvető Kiadónál kis kötet jelent meg Sumer és Magyarcím­mel, amelynek szerzője, Komoróczy Géza a gúny fegyverét fordította elle­nünk. Az irományt még megjelenése évében olvashattam és a szumir-ma­gyar rokonság elméleten otrombán viccelődő mű éppen arról győzött meg, amit Komoróczy Géza a Heti Hetes elődjeként irigyen tép, szaggat, marcan­gol, hogy a magyarok ősei teremtették bolygónk két leghatalmasabb kultú­ráját, egyiket a Kárpát-medencében, a másikat Mezopotámiában.

Nem csak rám volt ilyen hatással, a magyarok Istene éppen azzal büntet­te Komoróczyt és megbízóit, hogy tapasztalniuk kellett, a gúnyirat hatására tízezrek váltak a szumir – magyar rokonság meggyőződéses híveivé és kuta­tóivá. A szerző számára művének másik nemkívánatos „hozadéka” Badiny Jós Ferencnek, a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetem sumerológus professzo­rának hozzá intézett nyílt levele volt, amelyből egy nagyszerű tudományos és hazaszerető könyv kerekedett: a Mah-gar, a magyar. Ebben Badiny Jós Ferenc rávilágít arra a terrorra, amely a történetírást, különösen az õstörté­netet uralja. Pl. a Philadelphiai Egyetemi Múzeumban őrzött 3600, többnyi­re megfejtetlen agyagtábla sorsára, amelyek csak azon kutatók számára hozzáférhetők, akik követik az „uralkodó megfejtési irányzatot”, vagyis hogy szumir nép nem is létezett, hanem csak a semita proto-akkád.

Igazolhatom a professzor urat a Gold Book Kft-nél 2000-ben megjelent Legendás civilizációk című, gazdag kiállítású kötettel is, amelynek kutató szerzője David M. Rohl minden anyagi lehetőséget, még műholdas terepjá­rót is megkap téziseinek bizonyításához, miszerint mind a szumir, mind az egyiptomi kultúra sémi gyökerű. Nekünk pedig el kéne fogadnunk a finn­ugor származás és nyelvrokonság elméletét, „amelybe, ha belenyugszunk, elveszünk és átadjuk helyünket a magyarosodó hébereknek, akik az oláhok­kal együtt törnek be a magyar ősiség örökségébe” – írja Badiny Jós Ferenc.

Komoróczy holt nyelvnek nevezi a szumirt, ugyanúgy, ahogy a magyar ro­vásírást is kihalt írásnak nevezik ellenzői, ezzel szeretnék a felesleges kacatok

dobozába gyömöszölni. Itt is alkalmazzák jellemző üzleti fogásukat, jól leér­tékelni, majd olcsón felvásárolni. Az, hogy egy nyelv, egy írás évezredeken át fennmarad minden pusztító törekvés ellenére, éppen életképességét, életerejét igazolja.

Badiny Jós Ferenc következetesen és türelmesen javítgatja Komoróczy hibáit, pl. a sumer szó helyes ejtésével, a szumir nyelvjárásokkal, az as­szony szó ékjeleivel kapcsolatban. Csatasorba állítja a szumir-magyar kap­csolat lehetőségét felvető külföldi szaktekintélyeket. Az angol Rawlinson a szumirok olyan feliratairól számol be, amelyet szkíta nyelven írtak. A francia Lenormant tanulmányozta nyelvemlékeinket, Sayous pedig sok időt töltött Magyarországon. A német Ruge az asszír mondakör turáni eredetét bizonyí­totta. A magyarországi hivatalos körök nem csak hogy nem örültek ennek, hanem még tiltakoztak is a külföldi kutatók legnagyobb meglepetésére. Nagy Géza történész írta erről a jelenségről, hogy „a mai Magyarországon bi­zonyos bátorság kel ahhoz, hogy valaki a sumir nyelvre hivatkozzék.”

Az „Akiket mégsem lehet letagadni” című fejezet szépen méltatja a tudo­mány igazságait a karriernél értékesebbnek tartó kutatóinkat. Torma Zsófi­át a hivatalos régészet kitagadta, lexikonokban alig szerepel. Nevének emlí­tése nélkül mégis az õ eredményeit használják fel olyan világszerte istenített régészek, mint az angol Colin Renfrew.

Torma Zsófia hatalmas leletgyűjteményének jó részét széthordták, meg­dézsmálták a belőle élő kutatók, pl. a horvát Vasics, akinek kezén tűnt el a Tor-ma gyűjtemény egyik legértékesebb darabja, egy szumir feliratos orsónehezék.

A tatárlakai leletek az egész világ sumerológusainak figyelmét felkeltet­ték a 60-as években, a hazai hivatalos hozzáállás az elhallgatás volt, mivel Erdély földje ideiglenesen az országhatáron kívülre került a trianoni diktátum következtében. A szumir kapcsolatról szóló első magyar könyv szerzője Ferenczy Gyula volt a XIX. század végén, az ő nyomdokain indult el a 14 nyelvet beszélő Dr. Varga Zsigmond.

Az emigrációba kényszerült Dr. Bobula Idát a tekintélyes amerikai Smithsonian Institute kérte fel egy tanulmány megírására a szumir technoló­giáról, Komoróczy mégis kétségbe vonja felkészültségét. Gosztonyi Kálmán nyelvész szófejtéseit a legnagyobb francia nyelvészeti intézet adta ki. Dr. Novotny Elemér szumir – magyar szövegazonosításaival vívta ki a 29. Orien­talista Világkongresszus vezetőinek figyelmét. Komoróczy felületességére jellemző, hogy Novotny munkájával kapcsolatban összekeveri Kézait Anonymussal. Fehér Mátyás Jenő, Csőke Sándor, Zakar András szintén Komoróczy céltábláivá váltak.

Badiny Jós Ferencet a nemzetközi tekintélyű René Labat professzor hív­ta meg a 29. Orientalista Világkongresszusra, a Sorbonne-ra, ahol a szumir­magyar azonosságot bizonyító előadását a kongresszusi bizottság elfogadta. Az esztergomi várkápolnáról írt fejezetben szót emel a Pilis-hegység, Dömös, Pilisszentkereszt és Esztergom közötti területek elhanyagolt és el­pusztított régészeti anyagáért. A várkápolna egyik oszlopán a hivatalos vál­tozattal ellentétben nem a kõfaragó, hanem Nagy Arszák, a pártus birodalom alapítójának feje látható, akinek Attila is leszármazottja. UR-NAMMU törvény­tábláit nálunk is ismerték, ezért „a várkápolna nem kápolna, hanem a király­ság legfőbb székhelye, ahol 14 oroszlán legfőbb bíróként ítél a tizenötödik­kel, a királlyal…”.

Badiny Jós Ferenc legnagyobb érdeme népünk hagyományainak tisztele­te és e hagyományok keresése, feltárása, közkinccsé tétele. Ennek köszön­hetően ki meri mondani, le meri írni, hogy a hivatalos körök által folyama­tosan hangoztatott ezer éves szent államiság egy nem magyar érdekű ural­mi rendszer, amely a nem magyar népcsoportok anyagi, erkölcsi és politikai támogatásával igyekszik beolvasztani minket a folyamatos betelepítési hul­lámok idegen népségeibe.

Áttérítettek erőszakkal a római hitre, elvették írásunkat, de vannak kitö­rölhetetlen hagyományaink. Ilyen a Nimrudi eredet tudata. Nimrud az Isten – szellem tündöklő fia, IZ-DU-BAR GILGAMES. Badiny Jós Ferenc aggódva te­szi fel műve végén a kérdést: „Megérti-e a mai magyarság a Nimrudi felhí­vást? Észreveszi-e, hogy jövője ennek az ősi hagyománynak tudatosításában és vallásos kegyelettel való ápolásában rejlik?"

E tudományos, szellemes, hazaszerető vitairat olvasása közben egy pár­baj képe sejlik fel az olvasó szeme előtt, amelyet a párbaj nemes hagyomá­nyait betartó, nemzetét védő lovag vív az őt állandóan kicselezni próbáló, hátba támadó, betolakodó idegen ellen. A kötet része a teljes életmű újbó­li megjelentetésének, amelynek következő, idénre tervezett kiadványai a Jé­zus király, a pártus herceg, valamint a Káldeától Istergamig 2. része.

 

Magyar Demokrata – 2003./44

 

Jézus király a pártus herceg

Nincs felnőtt ember a Földön, aki Jézust nem ismeri, és alig van, aki nem szereti őt. Mert õ kedves, segítőkész, okos, türelmes, önfeláldozó, igazsá­gos, bátor, szép. Olyan, mint a magyar emberek. Nem véletlenül…

Badiny Jós Ferenc könyvét minden nyelvre le kéne fordítani, mert felleb­benti a fátylat arról, amit Biblia összeállítói és a judeo-kereszténység képvi­selői átírtak, eltakartak, elhomályosítottak. Mindezt tréfásan Saul rabbi hun­cutságainak nevezhetnénk, ha lenne kedvünk tréfálkozni. De nincs. Túl so­kat vesztettünk, túl sok ártatlan vér folyt el, túl sok rovásírásos pergamen­ről vakargatták le idegen kezek a tintát és írtak rá helyette latin betűkkel egy szánalmas, hazug, új történetet. E latin betűk papjai az Isten és az em­ber közé tolakodtak, mintha Isten és az ember között tolmácsra lenne szükség, mintha Isten olyan nyelven beszélne, amelyet csak õk érthetnek.

Természetesen voltak és vannak más papok is, a Magyar Demokrata he­tilap is írt róluk Harcos papok, politikai keresztények címmel. Õk nem isten és az ember közé állnak, hanem Isten és az ember mellé, ahogyan Õ tette 2000 évvel ezelőtt.

Jézus életéről az apostolok tudtak volna hitelesen tudósítani, írásaikat azonban, ahogyan a mi rovásírásos kódexeinket, elpusztították, ezért úgy tűnik, csak a Saul-Pál által meghamisított életút, az „áldozati bárány” törté­nete maradt. Az igazság azonban mindig átragyog, akármilyen sűrűn szövik is a hazugság hálóját, így 1945-ben az egyiptomi NAG-HAMMADI-ban megta­lálták az apostolok írásainak kopt nyelvű másolatait. Közülük a legnagyobb érdeklődést Mária Magdolna, helyesebben Magdalai Mária evangéliuma vál­totta ki. Õ valószínűleg a mózesi törvényeknek és a nőgyűlölő Péter apostol­nak köszönhetően értékelődött le, holott tudós asszonyként méltó társa volt Jézusnak.

Jézus származásáról a keresztény egyházak azt állítják, hogy Dávid király leszármazottja, aki Izrael második királya volt i.e. 1012 és 972 között, és akinek gonosz és botrányos életéről Sámuel könyvéből értesülünk. Nem nagy dicsőség tehát e fa gyümölcsének lenni, de Jézusra ez nem is igaz. Jé­zus édesanyja az akkori fénykorát élő pártus birodalom egyik hercegi csa­ládjából származik, az ADIABENE tartományt birtokló és szintén Adiabene nevet viselő pártus nemesek az ősei és rokonai.

1603-ban Kepler prágai csillagász a Jupiter és a Saturnus együttállását tanulmányozva és összefonódott fénycsóvájukban gyönyörködve kiszámítot­ta, hogy i.e. 6-ban hasonló csodálatos fénysugár keletkezett, a Betlehemi Csillag. 1925-ben a mai Irak területén, az ősi sumer városban, Sippar-ban egy csillagvizsgáló ékiratai között ennél pontosabb adatot találtak, ez i.e. 7. évre helyezi a csodás eseményt. Minderről Badiny Jós Ferenc már a Magyar Demokrata 1996/27. számában tanulmányt közölt.

A Szűzanyáról írva a professzor úr megenged magának egy személyes megjegyzést: „Nagyon szeretem Jézus Édesanyját, Máriát…” megtudjuk, hogy a Szűzanya, a Fény Szüze tisztelet, a sumér mágus vallásból szárma­zik és azt is, milyen nyelvészeti bakugrásoknak köszönhetően lett az Adiabene nemzetségből származó, József keresztnevet viselő hercegből a zsidó József, az ács. Bizony a finnugrászok is tanulhatnának belőle!

Rendkívül izgalmas annak a helynek a története, ahonnan Gabriel arkan­gyal, a jó hír hozója érkezik. Ez Sippar, Én-Lil sumer Istennek földi lakóhe­lye. Az itt lévő hegy felső, 15-20 méter vastag rétege üveggé van égve, vala­milyen elképzelhetetlen energiájú hőhatás következtében, kb. 100 négyzet­méter területen. Meggyőződésem, hogy itt űrhajók szálltak fel, le, kozmikus csata zajlott. Ház a hídon című kis könyvemben idézem Nicolas Postgate-t, aki tudósít arról, hogy a Bagdad környéki Birsz-Nimrud zikkuratot szintén olyan megüvegesedett téglafal halmok veszik körül, amelyre a tudósok nem találtak eddig magyarázatot.

    A professzor úr könyvének legszebb része Jézus születésének, a Fény születésének leírása, amelyet Badiny Jós Ferenc egy, a British Múzeumban