Alföldi Géza

Fegyvert adjatok!

Uram, ki mindig mellettem voltál,

Nehéz napokban, vad csatákon,

Adj erőt ma, hogy gyönge hangom,

Ezer határon által szálljon!

Átrohanjon a széles tengeren,

havas hegyeken, pusztaságon;

Földet rázó szörnyű sikollyá,

Vagy szívig érő jajjá váljon!

Hogy meghallja asszony, gyermek, férfi,

Meghallja minden: élő s halott…

Ne szép szavakat, enni, inni:

Fegyvert, fegyvert, fegyvert adjatok!!!

Egyétek meg a sonkát magatok!

Más se kell! Hol száz tank öldököl,

Láda narancs, datolya helyett:

Férfi kézbe száz páncélököl.

Rabságban nyög az árva szép fajom,

Még az Úr is sírva sír velünk.

Elveszünk a csak imák között,

Hogyha végre nem lesz fegyverünk.

Dicsérettől, jótékony csomagtól

Fel nem támad egyetlen halott,

Dicséret és csomagok helyett:

Fegyvert, fegyvert, fegyvert adjatok!!!

Járunk, ha kell, rongyokban és éhen,

Lakni nyirkos pincékbe megyünk,

Hogy csak akna és golyó legyen,

S minden kérő kézbe fegyverünk!

Gyűjtötök ma iskolára ezren.

Meghajtom magam előttetek,

S hogyha közben elpusztul e nép?!

Minek tanul magyart a gyerek?!

Kiirtanak odahaza mindent.

Nem marad, ki rátok hallgat ott.

Bús halál karmából hirdetem:

Fegyvert, fegyvert, fegyvert adjatok!!!

Nincs reményünk többé semmi másban,

Nyugat nékünk hiába mesél.

Rádiótok bíztató szava

Egyetlen gramm puskaport nem ér.

Nem kérünk mi semmi biztatásból.

Biztatást… azt még mi adhatunk.

Népünk szörnyű pusztulása láttán

Lassan-lassan elborul agyunk.

Van még tisztesség a szívek mélyén?

Marx tana egy csöppet még hagyott?!

Halottaink, élőink nevében:

Fegyvert, fegyvert, fegyvert adjatok!!!

Népünk színe-java részben holtan,

Részben szétszórták bűnös kezek.

Rajtunk sunyi gyilkosok urak.

S halálharang kong fejünk felett.

Halálhörgés ma az egész ország.

Nyugaton ezt tán nem hallani!?

Semmit nem jelent néktek e nép:

Merjétek már nyíltan vallani!

Mondjátok, hogy leírtatok bennünk,

Nem érdekel, hogy egy nép halott.

Hogyha harcra gyávák lettetek:

Fegyvert, fegyvert, fegyvert adjatok!!!

Nincs a hősnek többé már értéke?

Krisztus tana immár nem erő?

Nem indít meg senkit köztetek

Önvérében szótlan szenvedő?

El mertek még imádkozni menni?

Becsületről szátok még dadog?

Hol vannak a „keresztes vitézek”

Büszke, „nagy” szabadság-lovagok?

Hogyha nem rohadt még itt kint minden,

Nézzetek rám! Csupa seb vagyok.

Ne hagyjatok elpusztulni így:

Fegyvert, fegyvert, fegyvert adjatok!!!

Aztán nyugton menjetek egy bárba,

Samba, bamba rumba táncotok,

Rikoltása szálljon vígan, és

Mit bánom, ha mind-mind tántorog!

Megvívjuk a nagy csatát magunkban,

Száz pokol sem bírhat el velünk.

Értékes bőrötök mentéséért

Számlával mi sohasem megyünk.

Éljetek jómódban, gazdagságban,

Gyémántból legyenek ablakok,

Nekünk csak a szabadság kell, de:

Fegyvert, fegyvert, fegyvert adjatok!!!

Több kérést nem hallotok már tőlem.

Utoljára sír fel most szavam.

Hagyjátok a nagyképű beszédek:

Egy ország tűnik el nyomtalan!

S ha idegen nem segít már rajtunk,

Vannak még itt távol magyarok?

Értsétek meg ti legalább szómat!

Tegyetek s ne válaszoljatok!!!

Hallgassatok, tegyetek csak szótlan.

Árva népem küldöttje vagyok.

Véreitek üzenetét hoztam:

Fegyvert, fegyvert, fegyvert adjatok!!!

Szittyakürt 2006. szeptember-október