Sirchich László

(Fábry Zoltán: A vádlott megszólal)

ANYANYELVÜNKÉRT,
A NEMZETISÉGI EGYENJOGÚSÁGÉRT!

A csehszlovák impérium alá kényszerített felvidéki magyarság második világháborút követő kegyetlen sorsát Fábry Zoltán: „Stószi délelőttök” című tanulmánykötetében végre nyilvánosan publikálhatta (Madách nemzetiségi könyvkiadó, Pozsony, 1968), „,A vádlott megszólal” című, a cseh és szlovák ér­telmiséghez intézett 1946-os vád- és védiratban rögzíti. A felvidéki protestáns pap- és írástudó családból származó, első világháborús rokkant hadnagy, baloldali közíró életművének legdrámaibb olvasmánya e memorandum, amelyet jellemzően a Charta 77 következményeként üldözött cseh értelmiséggel eszmei közösséget bátran vállaló csonkahazai hitvallókkal teljes ellentétben        a ,,kassai program"-os kegyetlen időben, egyetlen cseh, szlovák címzett sem méltatott válaszra...!

A vádlott megszólal tartalmával, erkölcsi súlyával, eme sötét korszakra, a „hontalanság éveire” jellemző sorsával múltunk egyik legdrámaibb dokumentuma. Fábry Zoltán egymaga rohan neki az elszabadult pokolnak.

,,Vádak vádja: magyarságom. Magyar vagyok, tehát bűnös vagyok... nyelvem, mely az emberi hang egyik legcsodála­tosabb hangszere volt, súlyos kihágási objektummá szürkült... a legmélyebb megalázottság fokáról, nyelvfosztottan, szóbénítottan kiáltok hozzátok, szabad emberek... egyetlenegy ember, egy gettózott kisebbség, egy elnémított nyelv nevében, minden törvényes vagy különleges megbízatás nélkül, szobám négy falából kiindulva, a magam bőrére és felelősségére, és mégis az összességet képviselően, mert aki itt szót kér: író, szlovenszkói magyar író... egy Istentől, mindenkitől elhagyott kisebbség fásult-dermedten várja a végzetet... ez a kísérteties némaság, ez a gyer­mekszemekben kezdődő hullafoltos mozdulatlanság mozdít meg engem, valakinek szólnia kell! Európa, hazánk, miért nem felelsz? Bűnös vagy, áldozat vagy, fogoly és vádlott, ki szóhoz sem juthat, kit szóhoz nem engednek. Magyar vagy, szlovenszkói ma­gyar: némulj el és bűnhődj!... A kisebbség, a kisebbségi kérdés tükörkép. Csalhatatlan, pontos és nem részrehajló. Aki ezt a tükröt nem tűrheti, kimondta önmaga felett az ítéletet... Perben állunk, embertelen perben, és perünk azon fordul meg: van-e még hitele, létjogosultsága, szava, súlya a humánumnak? Ha nincs, akkor elvesztünk... Süllyedünk, mert ártatlanok vagyunk! Igaz­ságot!"

1946 júniusában rejtett utakon juttatta el Budapestre a ma­gyar—szlovák kultúrális kapcsolatok egyik élenjáró munkálója, később mégis elűzött Szalatnai Rezső: „Kiáltvány a világhoz!” című vádiratát. Az őslakó felvidéki magyarság mérhetetlen nyo­morúsága zokog felénk az irgalmatlan idők mélyéről. „A csehszlovákiai magyarság a védtelen ember kiáltó szavával fordul a világ minden tája felé, segítséget kér sorsának olyan fordulatában, midőn a nyomorult jogtalanság és üldözöttség kellős közepén édes anyanyelvétől s egy alapvető lelki vonástól: a nemzetiségétől akarják megfosztani... Félelmetes érzés, különös európai helyzet: bűnhődni immár az anyanyelv miatt is... Magyarnak lenni a mi számunkra annyi, mint tökéletes embernek lenni, a szentek és költők nemzetében élni és dolgozni... Miért akar most más nemzethez csatolni, napok alatt, dobszó és csendőri parancs?!”

„Jogunk magyarnak lenni!” hangzik az 1968-as Felvidéki Magyar Káté. Ebben a már történelmi summázásban a szlovákiai őslakos magyarság kollektív nemzeti jogait, jobb nemzetiségi jövőt formáló szempontjait rögzíté a „másod- és harmadvirágzás” bátor, művelt nemzedéke.

A dubceki enyhülés, az ún. prágai tavasz rövid, bizonyos reményekre jogosító szakaszát a Gustav Husak-i resztalinizáció követte. Újból megindult, s ma már javában folyik a nemzetiségi lét minden területére kiterjedő hadjárat.

Illyés Gyula írja „Szellem és erőszak” című, a leszakított magyarság sorsával hangsúlyozottan foglalkozó -- a mai hazai rendszer által a könyvárusi forgalomból kivont kötetében: „Csehszlovákia területén engem megaláztak. Rám szóltak, hogy ne beszéljek anyanyelvemen. Ilyen szavakkal rápirítottak a tár­saságomban levő nőre, a feleségemre is anélkül, hogy módomban lett volna őt megvédenem. Tudtomra adták tehát, nem is egyszer, hogy nem látnak szívesen... A fegyelmezetten kimon­dandó tétel, hogy a magyarság anyanyelve körülbelül fél évszá­zada izzóan sütő gyűlölet pántjában él!”

A fokozódó nyomást, az elnemzetietlenítő törekvéseket messzehangzóan bizonyítja a „Csehszlovák Szocialista Köztársaság Magyar Nemzetiségének Jogait Védő Bizottság” minden számottevő cseh és szlovák állami és pártfunkcionáriushoz eljuttatott memoranduma, amely a politikai, gazdasági és társadalmi életben, az iskolaügy, népművelés terén észlelt sérelemhalmazatot tételesen tárgyalja, az elodázhatatlan orvoslást kívánja. Ezt dokumentációként csatoltuk a Csehszlovákiai Ma­gyarok Nemzeti Bizottmányának a helsinki egyezmény szignatárius kormánydelegációinak madridi konferenciájához intézett, a szabad világ magyar szervezetei által támogatott emlékiratához. Eljuttattuk minden számbajöhető az emberi és ki­sebbségi jogokat védő, nemzetközi szervezethez, intézményhez is.

Mind a memorandum, mind a nemzeti önvédelem legújabb dokumentuma: Jelentés Szlovákiából, a magyar kisebbség helyzetéről; a felvidéki magyar nemzettest puszta létét fenyegető gravámenek halmazata! Illyés Gyula szerint: „...a szlovákiai magyarság helyzete, nem egy tekintetben, aggasztóbb a romániainál... ha egy többségi nemzet képtelen arra, hogy kisebbségeit úgy kezelje, mint a többi állampolgárt, méltatlan arra, hogy azok sorsát irányítsa...”

Az újabb szlovák történetírásban a magyarellenes „mítosz”  mind a „hivatalos”, mind az emigrációs publikációkban tovább él, sőt új, a „sorsközösséget” megtagadó erőre kapott.

*

Az elmúlt esztendőben Torontóban ülésező Svetovy Kongres Slovákov -- Slovak World Congress Husákhoz, a CSKP első titkárához, a köztársaság elnökéhez fordult a mai Magyarországon „elnyomott” több mint négyszázezer (?!) szlovák érdekében, védelmüket kérve... Ismeretes a mai hazai rendszernek a nemzetiségi szórványokat egyenesen „feltápláló” politikája (1. Kővágó László: „Kisebbség nemzetiség,” Kossuth Kiadó, 1977: „Nemzetiségi politikánkról”, Kritika, 1979/2.), kiemelt dokumentációként a Prágában publikált Ceskoslovensky Svet híradása; Národnostny den v Kiskőrösi (Nemzetiségi nap Kiskőrösön) a XXXVII/ 1982. számában. Egyebekben az 1980-as magyarországi népszámlálásnak a szórványokban élő szlovákságra vonatkozó adataira még visszatérünk. Látjuk majd: mi a legenda és mi a valóság!

A szabad magyarok, a torontói III. világkongresszus során és után édes anyanyelvünkért, minden magyarok emberi és nem­zeti jogaiért állunk fel. Igen, az anyanyelv, kívüle nincsen semmi, amivel egyértelműbben lehetne megközelíteni a nemzeti lét titokzatos lényegét. A nyelv az egyetlen hiteles kifejezője a közösségnek, amely nemzetté szerveződött. Az intézmények, szoká­sok, divatok változnak, a nyelv azonban marad, mert szerves folytatódás, időtlen átadás, átvétel. S akárcsak a természetet, a nyelvet is jobbíthatod, szépítheted: a lényegen nem változtathatsz. Évszázadok szólalnak meg, amikor magyarul beszélsz: a gyermeked, a helyes szót keresve megszólal, ugyanazt mondja, amit ismeretlen ősöd mondott, nem tudod mikor és hol. A gondolat, amelyet kifejez; és amellyel az emberiséget gazdagítod, lehet a tied, a nyelv azonban, amelyen egyetemes érvényű gondolatod megfogalmazod, a nemzeté!

„A vádlott megszólal”, a „Kiáltvány a világhoz”, a „Kisebbségben és igazságban”, a „Jogunk magyarnak lenni”, „A hontalanság évei”, a „Memorandum”, a legújabb „Jelentés a szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről”, a „Vox Humana” sokat, kegyetlenül próbált népének segélykiáltásai.

Egységes kiállásunk értük, édes anyanyelvünkért --       korparancs!

(1982)

Forrás: Sirchich László: Végzetes évek – tanulmányok

Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya . 1988

115-118 old.