Bartal Klári:
Egy pogány kesereg

Ezer éve térdet hajtunk,
Mégse könyörülnek rajtunk.
Ezer éve esküt szegtünk,
Öreg Isten, elfeledtünk.

Régi hazánk olyan messze,
Minden hősünk eltemetve.
Voltunk puhány Nyugat réme,
Attila és Nimród vére,

Árpád fia, Magor lánya,
Rasti asszony szép virága
S lettünk népből hitvány horda,
Az se magyar, már csak szolga.

Rettegni is megtanultunk,
Harc helyett csak meglapultunk.
Szél elfútta sátrainkat,
Megtagadtuk álmainkat,

S ki nem tette, megköveztük,
Koncként kopóknak vetettük.
Véreinket megtagadtuk,
Kit lehetett, mind eladtuk

Ingyen is, ha erős kérte,
S gyászolni se merünk érte.
Hadúrnak bár nem áldozunk,
Száz év se kell s mind elfogyunk.

Miskolc, 2006.decemberén