A CIVILIZÁCIÓS VONAL KUNKORA
Czakó Gábor
Amióta bedeszkázták az eget, azóta izmusok korát éljük. Nem csoda, hogy alkotástechnikai sémák terjednek eszmék, tények és logika helyett. Például vannak okos déliek és buta északiak. Harmat Árpád Péter írja a http://tortenelemtanulas.blog.hu/2014/09/20/ oldalon – nyilván – a magyar tanuló ifjúságnak, hogy „…őseink nem ismerték az írásbeliséget, vagyis nem rögzítették eseményeiket, nem dokumentálták vándorlásaikat, és nem jegyezték fel életük mozzanatait sem. Ez azt jelenti, hogy csakis olyan írott anyag maradhatott fenn a magyarokról, melyet mások írtak rólunk. […] Ha az 5. és 10. század közti Eurázsia térképét tanulmányozni kezdjük, rájöhetünk arra, hogy egy sajátos civilizációs vonal fedezhető fel a 40-42. szélességi kör mentén, mely kettéválasztja az akkori világ írásbeliséget használó, magas kultúrájú népeit a tőlük északabbra elhelyezkedő, írásbeliség nélküli, elmaradottabb etnikumoktól.”
Ó, ó! Bizony az említett szélességi körtől északra (!), Mongóliában vésték kőbe
türk betűkkel a híres orkhoni föliratokat (VIII. század), melyeket a dán Vilhelm
Thomsen fejtett meg 1893-ban kínai betűs átiratok segítségével. Tehát nemcsak a
saját türk, hanem a kínai írás is elterjedt a 42. szélességi körtől északra! Mi
több, a rúnaírás bölcsője éppen az 50. szélességi körtől északra ringott Gotland
szigetén a II. században.
E határon túlról, az oroszországi Kurgán körzetben, az északi szélesség 52.
fokán is túl, föltételezett őshazánk vidékén „magyargyanús leletek” közelében
találtak egy kis bronztáblát ötsornyi rovásírással (VI–VIII. század).
A régi magyarok talán nem írtak történelmi műveket tanár utódaiknak, ám az bizonyos, hogy ismerték a betűvetést. Tanú erre számos kora középkori lelet, például a szarvasi tűtartó vagy a bodrogbűi fúvóka.
A fúvóka éppenséggel IX. századi, honfoglalás kori kohótelepen maradt fönn, mert
vasat is gyártottak eleink. Jellemző, hogy a fúvókát nem értelmiségiek hagyták
ránk, hanem kovácsok, azaz tárkányok, akik közt eszerint nemcsak rovók, azaz
írók, hanem olvasók is akadtak.
A bizonytalan időben keletkezett, de a fúvókánál jóval korábbi szarvasi
tűtartóra meg talán éppen egy varrogató háziasszony rótta a betűket. Vagy egy
pásztor, aki az általa faragott tárgyat babájának szánta? A kedves nyilván
ismerhette a rovásírás furmányait, máskülönben értelmetlen lett volna az ajándék
gondos és hosszadalmas karcolgatása. Vékony Gábor régész olvasatában a
következőképpen hangzik a fölirat: „Üngür, démon ellen ím a vas; tű szúródjon a
démonba, tű, tű, szúrj, bökj, varrj (el)! (ki) szétfejtesz, egybeöltesz. […]
Üngür, ne egyen (meg engem), űzd, emészd (el) őt én Istenem!”
Vásáry István történészünk szerint „kétségtelen, hogy az ún. nagyszentmiklósi
aranykincs feliratai és a szarvasi felirat egy ábécével készült, amely tehát a
késő avar népesség írásának tekinthető”. A helyes megfejtést hagyjuk a
szakemberekre, maradjunk a „civilizációs vonal” fölötti népek írástudásánál!
Bálint Csanád régész szerint a nagyszentmiklósi tárgyak legidősebb darabja a VII.
század közepén, legkésőbb a VIII. század végén készült. Tehát a kincs
legkorábban a hétszázas évek végén, vagyis a késő avarkorban került a földbe.
László Gyula kettőshonfoglalás-fölismerésének hozadéka volt a 670 körül
betelepült úgynevezett „késő avarok”, „onogurok” magyar voltának megállapítása.
Ez megfelel a Képes krónika, Kézai krónikája és az Akadémiánk könyvtárában egy
évszázadon át zár alatt tartott török nyelvű krónika, a Tárih-i Üngürüsz
adatainak.
A IX. század derekáról, tehát Árpádék bejövetele előttről való az Olajos Teréz
fölkutatta késő avar határnév: marcha uengeriorum. Erre az onugur szóra épül a
Nyugaton használatos „ungarn, hungarus” nevünk. A kitűnő szegedi professzor
asszony még számos honfoglalás előtti avar–magyar emléket tárt föl!
Tudtak írni azok az asszonyok is, akik a nikolsburgi ábécéből is ismert tprus,
’tapar/szabir ős’ jelet és más rovásbetűk százait szőtték-varrták
párnahuzatokra, kendőkre, terítőkre, miegyebekre.
*
A rovásírás sokáig a magyar kultúra része maradt. A vargyasi szenteltvíztartó fölirata: Mihály Isten szentje ugyan XI. századi, de léte föltételezi olvasóközönségét, vagyis a hívek rovásírás-ismeretét. A számadó, a kocsmáros is fölrótta a legelőre hajtott juhok, a kiürített boroskupák számát, ahogy a kántor is tette, midőn a templomban őrzött pálca négy oldalára véste a naptárt az ünnepekkel. Nem magának, hanem olvasóinak, a híveknek. Sajnálatos módon a reformáció idején ezek a népi naptárak jobbára szemétre kerültek az elhagyott pápista ünnepekkel együtt.
Szentkatolnai Bálint Gábor az Akadémiának ajándékozta rovásbotgyűjteményét.
Mindebből – talán – az a legnagyobb tanulság, hogy az írás-olvasás ismerete már
a VII. századi honfoglalás magyarjainak igen széles körében elterjedt. Népi
tudás volt, és nem valamely különleges csoport, netán a sámánok, vagyis a papi
osztály kiváltsága. Akadt író-olvasó a köznépben, pásztorok és asszonyok között
is, csakúgy, mint az aranykanállal lakomázók asztalánál.
A szarvasi tűtartó szövege és a középkorból származó rovásemlékeink mind az
említett „civilizációs vonal” fölötti nép/népek írástudásának bizonyítékai,
hiszen eleink az andronovói kultúrkörben éltek. Ez pedig nagyjából az 55.
szélességi kör fölött húzódott a Dél-Urál és az Altaj között, tehát messze a
bűvös 40-42-es határvonal fölött!
Gyerekkoromban a régi decsi öregek még pontosan számontartották, hogy ki, milyen
ágon és hányad fokon kicsodája valakinek. Pedig akkor már léteztek anyakönyvek.
A sok százezer dalt, mesét, mondát meg minek írták volna le? A rege, a mese, az
ének csak addig él, amíg szájról szájra jár.
Platón Phaidroszából tudjuk, hogy amikor Thot isten a fáraónak jelentette, hogy
föltalálta az írást, az „emlékezet és a tudomány varázseszközét”, isten
kollégája azonnal lehűtötte lelkesedését: „Épp az ellenkezőjét mondtad annak,
mint ami a valódi hatása. Mert épp a feledést fogod oltani azok lelkébe, akik
megtanulják, mert nem gyakorolják emlékezőtehetségüket – kívülről, idegen jelek
segítségével, és nem belülről, a maguk erejéből fognak emlékezni. Tehát nem az
emlékezésnek, hanem az emlékeztetésnek a varázsszerét találtad csak fel. S a
tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, akik
csak látszólag lesznek bölcsek.”
https://magyaridok.hu/lugas/civilizacios-vonal-kunkora-730372/
http://rovas.info/2016/07/czako-gabor-oseink-nem-ismertek-az-irasbeliseget/