Botos László

UTUNK TRIANONIG

            Rendhagyó dolgokról szólok most, amikor Trianonról emlékezem.  Felhozhatom elgyengülésünk okának magyarázatául a tatárok pusztításának borzasztó időszakát. De ezzel kapcsolatban tudjuk-e azt, hogy mindaz, ami történt, miért is történt?  Tanították-e nekünk azt, hogy Batu kán 30 levélben kérte a magyarok együttműködését a német-római császárság ellen… S tudjuk-e azt, hogy Babenberg Frigyes kivégeztette a mongol követeket,[1] ezzel reánk uszítva a világ egyik legnagyobb hatalmát, s magunkra vonva bosszúját? Valószínű, hogy ezért volt minden, ami akkor velünk történt.

            Ugyanez időben a szent gyermekek – Szent Margit és Szent Kinga – atyja, IV. Béla, (1235-1270), nemzetünk védője és felvirágoztató királya uralkodása alatt IV. Ince pápa kiközösítette hazánkat, miközben a kereszténység védelmében, a tatárok kezétől pusztultunk. Azt is tudjuk, hogy Babenberg Frigyes a hozzá menekült királyt megsarcolta, kikényszerítette az Őrség, jelenleg Burgenland, feladását, azzal a fenyegetéssel, hogy kiadja őt a tatárnak. Trianonban miért nem hivatkoztunk erre?  Az így kikényszerített területet kapta meg Ausztria a trianoni békeparanccsal.             IX. Gergely pápa, 1234 tavaszán exkommunikálta a Szentföldre keresztes hadat vezető II. Andrást, majd  ugyanígy Kun Lászlót, azért mert kun szokás szerint élt. Tudjuk-e azt, vagy tanították-e nekünk, hogy az 1526-os Cognac-i Szövetség keretében I. Ferenc francia, VIII. Henrik angol király, VII. Clement pápa és az olasz városok, mint Firenze, Velence, mind szövetséget kötöttek a törökkel a Habsburg világhatalom ellen?

            Beszélhetnénk a török megszállás alatt (hódoltság) létrejött, mintegy 700 km szélességű országrészen folyó évszázados küzdelemről a nyugati kereszténység védelmében, mint népi fogyatkozásunk egyik alapvető okáról, amiről azt mondják önként vállaltunk. Pedig a törökök is csak átvonulást kértek, és nem ellenünk indították hadjárataikat. I. Szulejmán ezt gyakran ki is hangsúlyozta. Ellenállásunk következménye lett, hogy a török minden nyugatelleni hadjárata a magyar nép pusztításával járt együtt. Minden török hadjárat végeztével százezernyi magyar embert hurcoltak el rabszolgaként. 

            Meg kell említenünk a rendi állam csődjét (1490-1526), amikor az oligarchák II. Ulászló személyében erélytelen bábot választanak királlyá. A jobbágyi sors elviselhetetlenné válik, és a feszültség levezetésére a pápa felhatalmazza Bakócz Tamást, hogy keresztes háborút indítson.  Az összegyűlt százezer főnyi had, nem kap élelmezést, ellátása a főurak kötelessége lett volna. Az éhező és elégedetlen tömeg fosztogatja a főurak birtokait.  Zápolya János kegyetlen bosszút vesz. Hetvenezer kunt és jászt ölet meg a legkegyetlenebb módon, akkor, amikor a török a határszéleken várakozik. 

            Meg kell említenünk a szerb pátriárka III. Arzén 37-47 ezer szerb családdal  — az osztrákok által Temes bánságnak nevezett területre — való menekülését, ill. betelepítését azzal a feltétellel, hogyha a szerb terület felszabadul a török megszállás alól, a Temes bánságban menedéket kapott szerbek visszamennek felszabadult földjükre. 1737-1739 között IV. Arzén szerb pátriárka ismét népes menekült csoportot hoz e területre, de ezt követte egy még nagyobb szerb betelepülés. 1790-ben, a szerbek követeléssel álltak elő, mégpedig, hogy véglegesen is adjanak nekik területet. Ezt II. Lipót 1790-1792 el is fogadta. A probléma csak annyi, hogy nem a saját területét engedte át az idegeneknek.

            A magyar nép az 1790 évi országgyűlésen örök igazságként kinyilatkozta, (Idézés Csobánczi Elemér-től) hogy:

„valamely országba vagy tartományba bevándorló s itt székhelyet kereső, nem fegyverekkel szerző nép vagy kevesebb államjogokat, vagy annyit nyer, mennyivel a bennlakók bírnak, tehát az ilyen bevándorló nép sohasem fogadtatható be az országba, vagy tartományba, oly formán, hogy itt külön államot képezzen, mert ez nem volna befogadás, hanem új államnak, az ország területrészének elszakasztásával eszközölt alapítása, már pedig e világon azoknak egysége, melyek természetüknél fogva összekapcsoltatnak, szilárdságot, azok felosztása ellenben, amelyeknek természetüknél fogva egységet kellene képezniök, végveszélyt eredményeznek.”[2]

Szólnunk kell a 146 éves török megszállás, Buda felszabadulása (1686) utáni időkről. Ugyanis a Habsburgok nem engedték meg népünk visszatelepedését az idegeneknek adott területekre. A Habsburgok törvényeikben nyíltan kimutatták magyarellenességüket. Az idegenek idetelepítése nem volt egyéb, mint kitervelt, lassú magyar népírtás. 

            Szólnunk kell arról is, hogy 1764. január 6-án, a Habsburg-katonaság körbefogta az alvó Mádéfalva székely falut, ágyútűzzel szétlőtte, és megölt minden lelket, ki menekülni nem tudott. Báró Siskovics altábornagy volt a felelős e népirtásért. Bosszúból hajtotta végre azért, mert Csík vármegye lakossága megtagadta Mária Terézia parancsát, mely katonai szolgálatra szólította fel a fiatalokat a hét éves háborúban (1756-1763). Az ország e kipusztított területeire nagy tömegekben hívásra, vagy hívatlanul érkeztek a császári ház által ideköltöztetett idegen elemek, úgy annyira, hogy Magyarország határain belül élő oláhok száma 800 ezer főre emelkedett.

            1784-ben II. József (1780-1790) rendeletet adott ki népszámlálásra.  E hírre az oláhok pópái a tömeget tévútra vezették. E rendeletet úgy magyarázták, hogy az összeírás után megkapják az úrbéri terhek alóli felmentést.  Ekkor lépett a színre a büntetett előéletű Hora. Egy aranybetűkkel írott levelet mutatott fel a már felizgatott oláhságnak, azt állítva, hogy II. József kegyelmet adott neki és felhatalmazta őt, hogy szervezkedjen és irtsa ki a magyarokat.  Ezután felgyújtották Zaránd, Hunyad, Fehér, Torda, Kolozs, és Szeben vármegyékben élő magyarok házait, a lakosságát pedig lemészárolták. Fábry tábornagy elfogatta Horát és Kloskát, a lázadók két vezetőjét, és 1785. februárjában kerékbe törték őket. A lázadás 62 magyar falut pusztított el. Hora és Kloska 132 nemesi udvarházat égetett fel, és négyezer magyart gyilkoltatott meg, válogatás nélkül. 

            Az 1848-as szabadságharc elveszett, és az orosz csapatokkal szemben Görgey Artúr honvédtábornok feladta a kilátástalan, további küzdelmet. Kegyetlen Habsburg- megtorlás következett Bach Sándor rémuralmával. Kivégeztette dicső honvédtábornokainkat.  Kossuth külföldre ment segítségért, de a hangos éljenzésen és a pompás fogadtatáson kívül senkitől sem kapott segítséget. Petőfi eltűnt, állítólag nemrég találták meg csontvázát egy ukrajnai temetőben. El kell végezni a DNS- elemzést, és bizonyosság esetén maradványait Magyarországra kell hozni. A kivégzések és bebörtönzöttek száma óriási volt. Ahogy túléltük e magyarirtó időszakot, ránk köszöntött a kiegyezés 1867-ben, amikor azt hittük és reméltük, hogy jobb idők következnek. Ez számunkra is bizonyos látszat szabadságot biztosított, a polgárosodást beindította, ami valójában kivéreztetésünkhöz vezetett, s az 1868-as Eötvös-féle emancipációs törvény megszavaztatását eredményezte. E törvény korlátlan lehetőséget nyújt a Galíciából bevándorló zsidó hitsorsosoknak is.  Számuk rövidesen eléri a nyolcszázezret. Minden kulcspozíciót megszereznek az iparban, kereskedelemben, bankok élén, sajtóban, színházban, oktatásban, kulturális életben.  E kazár helyzetben népünk minden cél és remény nélkül vegetál, bérrabszolgává válik.  Múltjától megfosztva rákényszerül az amerikai kivándorlásra.  Így vesztettünk el másfél millió jó magyart.  Ennek a rendszernek legodaadóbb szorgalmazója Tisza Kálmán (1875-1890) volt. 

            A Habsburgok évszázadokon át szították a nemzetiségeket a magyarellenességre, csak azért, hogy a belső egységet megtörjék, és így alkalmassá tegyék a helyzetet letiprásunkra. Ennek gyümölcsét megkapták, amikor elgyengülésünknek következtében ők is elvesztették nagyhatalmi helyzetüket.

            Még nem szóltunk a közvetlen trianoni történtekről. Csak a legkirívóbb csalásokat és a legigazságtalanabb döntések és cselekmények némelyikét tudom felemlíteni. 

            Fel kell hívni a történészek figyelmét, hogy a túrócszentmártoni határozat nemzetközileg törvényellenes, (1918. október 30.), mert ott 90 evangélikus és 15 római katolikus pap szavazott, és mi magyarok nem szavazhattunk, márpedig néptömegünknél fogva erre minden jogunk meg volt.     

            A Délvidék elszakítása a Corfu-i egyezmény (1917. július 27.) eredménye. Itt sem a nép döntött, hanem a népet idegenek képviselték, így Wickham Steed XE "Wickham Steed" , a Times politikai rovatvezetője, Seton Watson, a londoni szláv propaganda végrehajtó bizottságának megbízottja, és Dr. Trumbics XE "Trumbic" , Zara, dalmát város volt polgármestere… A magyar lakosság megint csak nem szavazhatott.[3]

            A clevelandi egyezmény (1915. május 17.) ugyancsak hatálytalan a nemzetközi jogtörvények szerint, mert hogyan szavazhat egy emigrált amerikai elhagyott hazája sorsa felől? Pozzi Henri szerint a határkijelölő bizottság döntése úgyszintén érvénytelen minden emberi és nemzetközi törvény alapján.  Álláspontját  az alábbiakban  idézem: 

„Elhatározták, hogy semleges szakértő bizottságot küldenek Kassára Benes XE "Benes"  bizonyítékainak felülvizsgálására. Kijelölték a szakértőket. House ezredes XE "House ezredes"  újabb cselfogása következtében két amerikait választottak: Kamev Róbertet és Karmezin Eduárdot. A cseh megszállás alatt álló Kassán Sekác megyefőnők fogadta őket. Kíséretüket Hanzalik XE "Hanzalik"  cseh rendőr látta el…

A két amerikai tulajdonképpen cseh volt. Egyik két évvel korábban, másik nyolc hónappal azelőtt szerezte meg az amerikai állampolgárságát! Mindkét szakértő Benes XE "Benes"  gyerekkori barátja volt! (…)

Kassai küldetésük történetét maga Hanzalik XE "Hanzalik"  adta elő a pozsonyi törvényszéken, 1929. októberében a Tuka-féle hazaárulási per tárgyalása alkalmával. (…)

A hallgatóság hangos nevetése közben Hanzalik XE "Hanzalik"  terjengősen részletezte, miként indultak tüntetően a ’szakértők’ ellenőrző útjukra, hogy a legelső korcsmába betérve egy hétig mulassanak ott, a konferencia költségére. (…)

A jegyzőkönyvet, amelyben igazolták Benes XE "Benes"  állításainak helyességét, Hanzalik XE "Hanzalik"  közreműködésével szerkesztették a Schalk-szálloda egyik szobájában. E jegyzőkönyv alapján – amelyet komoly bizonyítékként őriznek a békekongresszus levéltárában, – több mint százezer magyar sorsa felett döntöttek és minden további vizsgálat mellőzésével Csehszlovákiához csatolták őket. A népszavazás elrendelésétől pedig elállottak.”[4] (…)

Most, hogy tudjuk a történteket, nem Horn-féle alapszerződéseket kell kötnünk, hanem a leírt hamisítások idecsatolásával a Hágai Nemzetközi Bíróság elé kell vinni jogos követeléseinket.

Az a vád, hogy mi voltunk a háború beinditói megdőlt, Tisza István császárhoz írt levele közismert, melynek felolvasásától most elállok, csupán Dragutin XE "Dragutin"  Dimitrievics ezredes nyilatkozatára hívom fel a figyelmet, amelyben a szerb hírszerző szolgálat vezetője szaloniki börtöncellájában kijelentette: „Én akartam, én csináltam. Dicsekszem, és büszke vagyok, mert azt akartam, hogy elpusztuljon Ausztria. . .”[5] 

 Tisza István meggyilkolása után bebizonyosodott, hogy július 14-én miért fogadta el Berchtold XE "Berchtold"  javaslatát, ami háborút jelentett. Henri Pozzi írja: „Ma már tudjuk, hogy akkor már valóban megkezdődött. Tudjuk azt is, hogy Sasanov, II. Miklós cár XE "II. Miklós cár"  nevében, körtáviratban értesítette az összes kormányt, hogy: ’Oroszország előre is visszautasít minden mérséklési közbenjárást, amely Pétervárott megkíséreltetnék.’ Most már a magyaroknak nem volt többé módjukban választani: A szükség kényszerítette őket, hogy együtt menjenek Ausztriával, – együtt Németországgal – együtt mindenkivel – aki segíthette őket területüknek megvédésében a fenyegető orosz betörés ellen. . .” [6]

            Erről okvetlen szólnunk kell:

Az 1918-as bolsevik forradalom következtében megismertük a lefizetett sajtó névsorát, azon újságírókét, akik árulókká váltak. Ezek: Gaston Calmette, Le Figaro XE "Le Figaro" ; Auguste Gauvin, Radical;, Henri Letellier, Le Journal des Débats XE "Le Journal des Débats" ; Charles Humbert, Le Journal, La République Francaise, Le Matin, L’Echo de Paris, L’Éclair;  André Tardieu XE "Tardieu" , Le Temps XE "Le Temps" .[7]

Már 1917-ben, a Cseh Forradalmi Szervezet egymás között felosztotta Magyarországot. E tervhez segédkezet nyújtottak a francia és angol tanácsadók, valamint Lord Northcliffe XE "Lord Northcliffe"  pénzügyileg, amikor határozatokat hoztak Londonban, Amszterdamban és Párizsban. A propaganda bizottság rendszeresen Londonban találkozott, Lord Crewe házában, 1918-tól a trianoni döntésig. Ezek voltak, akik befolyásolták a döntéseket. Az új határokat a hamis statisztikai alapon hozták, amit e csoport Benestől kapott. Elnöke Lord Northcliffe volt. A Bizottság tagjai Gróf Denbigh, Robert Donald, a Daily Chronicle szerkesztője, Sir Roderick Jones, a Reuter News Agency igazgatója, Sir Sidney Low, Sir Charles Nicholson, parlamenti tag, Sir James O’Grady, Wickham Steed XE "Wickham Steed" , a Times külföldi levelezője, Seton Watson szerkesztő és történész, és H.G. Wells író.

Még szólnunk kell a Párizsban megjelent szép nőkről, akik mindent elkövettek a “szent cél érdekében”.  A szerb diplomaták amerikai feleségei és barátnői szintén hozzájárultak a határozat-hozók megnyugtatásához. Egész Párizs csodálta a szerb követ, Veznics feleségét. Az estéken ez az elragadó szépség komoly, szenvedélyes barátokat szerzett, és kötelezett el a szerb ügynek. Szalonját állandóan látogatták államfők, diplomaták és gazdag egyének.[8]  Úgy néz ki, hogy a román Mária királynő XE "Mária királynő"  is hozzájárult országa területének növeléséhez, mert Mabel Potter Daggett XE "Mabel Potter Daggett" , a királynő udvarhölgye, könyvében így ír:

„Egy kézcsók és az államügy folyamatban van. Eljön egy nap, amikor az ügy teljesül.  A szenátor, vagy miniszterelnök, király, királyi konzul, vagy talán egy egész férfi parlament abban a hiszemben van, hogy a saját elképzelését valósította meg. Ily módon, ebben a ragyogó, öntelt tudatban hagyja őket érezni, és ezért még gratulál is nekik. Neveiket beírták a kormányjelentésbe. Az ő nevét (a királynőét) a történelem fogja feljegyezni, habár Románia politikai színpadán a hölgy egyáltalán nem mutatkozott. Mégis rá kell figyelni! Néha (a kastély) szárnyából egy piros skót szoknya zizegése és egy asszony lágy nevetése visszhangzik.”[9]

1914-ben, öt nappal a szarajevói gyilkosság előtt, már tudott volt, hogy Románia belép az oroszok által izgatott magyarellenes Antant-szövetségbe. Ezt már 1913-ban megszervezték. Sazonov kérdezte Bratianu XE "Bratianu" -tól, hogy milyen feltétellel üzenne hadat Ausztria-Magyarországnak? “Egész Erdély és Bánát, valamint Bukovina fele, és ha Oroszország biztosítaná Romania területének sértetlenségét és a háborús felkészülés költségeinek fedezését”.[10] Pozzi szerint  a történészek megpróbálták bizonyítani, hogy az oláhok nyelvrokonsági okból és szimpátiából álltak a franciák oldalára, de a másféle szándékosság megvilágosodott.

            A Monarchia XE "Monarchia"  felosztásának orosz tervét titokban kellett tartani, mivel tudták, ha ez kitudódik, a francia segítség elmarad. Az orosz és francia szövetség csak akkor jön életre, ha Németország megtámadja Oroszországot. Az orosz politikusok jól palástolták tervüket, és csak egy utat találtak ahhoz, hogy Franciaországot saját oldalukon vonják be a háborúba, az egyetlen út a franciák tudta nélküli titkos mozgósítás volt. Abban biztosak voltak, amikor ők mozgósítanak, Németország hasonlóképpen cselekszik. A francia történészek szerint Oroszország csak július 30-a után, a Monarchia mozgósítása után rendelte el mozgósítását. A valóság az, hogy az oroszok már július 24-én elrendelték a balti és a fekete tengeri flotta mozgósítását. Ez azt jelenti, hogy Oroszország kiprovokálta Németország mozgósítását, amely a franciákat hozta mozgásba.[11]

Az oroszok  XE "orosz mozgósítás" július 28-át ismerik el a mozgósítás hivatalos dátumaként, azonban ez már 24-én megtörtént. E tényt eltitkolták a francia nép és a történészek elől.[12]

            Láthatjuk, az orosz mozgósítás XE "orosz mozgósítás"  négy nappal előzte meg az osztrák hadüzenetet és öt nappal az osztrák mozgósítást.[13] Németország július 25-én már tudott az orosz mozgósításról. Az orosz mozgósítás valóságos ideje még most sem ismert a népek előtt, mert így, az oroszok könnyűszerrel Németországra foghatták a háború beindításának vádját. Nem vitás, hogy a július 24-i mozgósítás, Ferenc Ferdinánd XE "Ferenc Ferdinánd"  és felesége meggyilkolása Szarajevóban a rác bandita, Gavrilo Princip XE "Gavrilo Princip"  által, a szerbek monarchia-ellenes mozgósítása mind orosz uszításra történt, ezért a háború beindításának vádja csakis Oroszországot terheli.[14] Oknyomozó történészek előtt ismert és tudott tény, hogy a pánszlávista cári Oroszország felelős a háború előkészítéséért és beindításáért.

            1916-ban, a szerbek Ausztriát és Németországot okolták, hogy azok minden áron háborút akartak előidézni. Benes XE "Benes" , kiáltványában, melyet Párizsban adott ki: „Detruiséz Autriche et la Hongrie” címmel, Tisza Istvánt hibáztatja azért, hogy Ausztria a háborúba keveredett.[15] Sajnos a tankönyvek, történészek, még annak dacára sem javították ki helytelen adataikat, s azok tanítását, miután már tudjuk a valóságot. A román párizsi nagykövet, Lahóváry bizonyította, hogy nem a németek, hanem a francia külügyminiszter Berthelot XE "Berthelot"  volt az, aki visszautasította az osztrák békejavaslatot.

            Angol javaslatra a németek is elfogadták egy nemzetközi értekezlet összehívását, de ez orosz ellenzése miatt az nem valósult meg.

            Németország 1909 óta tudott a pánszláv mozgalom nyugat felé való terjeszkedési terveiről, és Ausztriát is aggasztotta, hogy rövidesen belekényszerül egy pánszláv-ellenes, élet-halált jelentő háborúba.[16]

            A pánszlávisták ekkor már nyíltan hirdették Ausztria felosztását. A felületes figyelő azt a következtetést vonhatja le, hogy Németország kezdte a háborút csak azért, mert ő támadott először, de tanulmányozva a történteket, ma már tudjuk a július 24-i titkos mozgósítás idejét, amely elindította az egész láncreakciót. Pozzi szerint, Franciaország mozgósított Németország előtt. A francia mozgósítás hivatalos ideje XE "francia mozgósítás"  1914. augusztus 1.,  délután 4 óra előtt 15 perccel, a németeké délután 5 óra.[17]

            Pozzi magyarázata szerint a francia vezetők 1914. augusztus elseje óta tudták, hogy nem Németország, hanem saját szövetségesük, Oroszország és Szerbia felelős a háború kirobbantásáért, míg a félrevezetett francia nép még mindig úgy tudja, hogy a németek voltak a háború kitörésének az okozói, de ezt a francia sajtó elhallgatta, mivel a bűn, a felelőség oly nagy volt. Franciaország hadbalépésének okát saját sajtója elhallgatta! Ez a magyarázat arra, hogy az úgynevezett francia Sárga Könyvből hiányzik e ténymegállapítás, bár ekkor már tudtak az orosz titkos mozgósításról. Arra nem számítottak, hogy Sazonov maga fogja felfedni a valóságot.[18]

            Ezeket a gyalázatos dolgokat sajnos idő hiányban nem sorolhatom tovább, mert a leglényegesebbet, ami a legnagyobb mértékben befolyásolta, megcsonkításunkat a végére hagytam. 

            Ősi hitünk feladásával elhagytuk faji, nemzeti megmaradásunk alapérdekeit, és helyette ismeretlen okok miatt, „önként” vállaltuk egy évezreden át Európa és a nyugati kereszténység védelmét. Ez időkben véreztünk, fogytunk, meggyengültünk, de azért azzal a rejtett sugallattal, hogy ezt mind az egyház és Isten szolgálatában tesszük , s meg kell tennünk, mert erre rendeltettünk. 

            Ettől a hiedelemtől megvakulva, nem vettük észre kihasználtságunkat, hogy becsaptak, lóvá tettek. Sőt mi több, nem vettük észre, hogy épp a római katolikus egyház papjai és főpapjai voltak azok, tisztelet a kevés kivételnek, akik a különböző keresztényi hittételekkel megosztottak minket. Ennek hatására híresedett el a nem létező „turáni átok” szólásmondás, hogy ezzel az egyház által előidézett egyenetlenséget, ősi „turáni átok”-nak láttassák, elterelve a figyelmet a vallási okokról. Pedig, éppen ők voltak, akik ezt az átkot, s egymás meg nem értését előidézték. Erre nézve idézek itt egy megrendítő bizonyítékot, amely évszázadokon át hatalmas méretekben járult ahhoz, hogy a magyar nép az idegen népek kiszolgáltatottjává vált.  Mindez végül is Trianonban domborodott ki, egy nemzetvesztő hozzájárulással. 

            A katolikus egyház már a 16 századtól leírta, kitagadta, megtagadta azon magyarokat, akik a görögkeleti egyház hívei voltak.

            Homonnay Ottó írja: „Az 1863-as Magyarország helység névtára c. összeállítás igen részletes alapossággal méri fel Hazánk helyiségeit, azok vallási hova tartozandóságát, nemzetiségi összetételét és a helységekben uralkodó nyelvet, feltüntetve a helységek lakóinak létszámát is.  Ezt az 1863-as kiadású helységnévtárat és mellékleteit elemezve megállapíthatjuk, hogy Hazánk Habsburg gyarmati helyzete ellenére, ez időkben csekélyszámú nemzetiséggel rendelkezik a magyar őslakossághoz viszonyítva.”[19]  

            Az 1890-es népszámlálás adatai már más nemzetiségi képet mutatnak Magyarországról.  Hogy minek a következtében állt elő ez a változás, ezt megvilágítja a Rómától különvált görögkeleti egyház azon intézkedése, amely szerint, az általuk meghódított területeken meghagyta szertartásaiban a nemzeti nyelveket. Mivel ezen területeken minden vallásos megnyilatkozás az illető ország nyelvén bonyolódott le, ezzel a görögkeleti egyház nemzeti jelleget vett fel. Így vált nemzeti vallássá az oláhoknál, szerbeknél, tótoknál, ruszinoknál stb. Az egyházi szervezetek beépültek a nemzeti szervezeti formák közé. A Magyarországon élő oláhokat, ha görögkeleti vallásúak voltak, egyszerűen csak oláh vallásúnak, (szerbnél, szerb vallásúnak) mondták. 

            A görögkeleti egyház adórendszere is méltányosabb volt. Nem hajtotta be a hívein a „tizedet” olyan szigorral, mint a római katolikus egyház. Az egyházi adóterhek alóli menekülés kedvező kiútnak számított a nincstelen jobbágy számára a görögkeleti vallás felvétele révén. Ez könnyebbséget jelentett a reformátusoknak is.  A római egyház kapzsi szigora elősegítette a görögkeleti egyház terjeszkedését e térségben. 

            A római katolikus egyház „megtorlásként” az ilyen áttért magyarokat, és még a protestáns áttérteket is leírta a magyarság családjából.  „Tehát az általunk ismert eloláhosodási, elszerbesedési stb. folyamatok tulajdonképpen a katolikus egyház nemzetgyilkos mesterkedéseire vezethetők vissza. A népszámlálást ki más, mint a katolikus klérus, vagy annak szigorú felügyelete alatt végezték, mert e hites helyek okmányainak kezelési jogát királyi rendelettel még Szt. László királyunk bízta a katolikus egyházra.”[20]

            A hivatalos katolikus statisztikai kimutatástól el kell tekintenem, ennek hatalmas, köteteket kitevő volta miatt. De ha figyelembe vesszük az 1200 oldalnyi, sűrűn nyomott helységnévtár anyagát, akkor szemünkbe tűnik, hogy a keleti vallású magyarság százezreket tett ki a Trianonban elszakított, színtiszta magyar területeken, akiket aztán eloláhosítottak, elszerbesítettek a katolikus egyház jóvoltából.

            Mint már írtuk, már a 16 században oláhoknak nyilvánították azokat, akik a keleti vallást követték.  A főpapok, püspökök oláhok voltak, de az alsó papság csak magyarul tudott a hívekkel értekezni. Egy egyházi okirat: (a Compil. Constit. I. R. I. cz. A rt. IX. az „Ecclesiae dolgokról” c. cikk olyan „nemes atyafiakról”) tesz említést, akik „az oláh papok sectáján vannak”. 

            Homonnay Ottó írja: „Mindezt pedig csak azért, mert a Görög-keleti vallás sokáig elnyomott, tűrt vallás volt, és mert a Román-keleti Egyház Erdélyben, mindig nemzeti szervezettel bírt, míg a keleti-vallású magyarok ilyennel nem bírván, kénytelenek voltak magukat az oláh, vagy román nemzeti egyház védelme alá helyezni. (…) Ezen egyház nemzeti egyház lévén, a magyarok szervezetlenségükben és főleg ráutaltságukban végül maguk is a törvényhozás és a hivatalos közegek által használt kifejezéssel, oláh vallásúaknak mondották, és mondják ma is magukat. S így a népszámlálási összeírási lapokban is nemzetiségileg oláhokként jutnak be… (...) Következménye ez azon visszás állapotnak, hogy magyarok, előttük idegen nemzeti egyház tagjaivá kénytelenek lenni és kénytelenek magukat ezen idegen nemzeti egyház tagjainak vallani.” [21]

            Ez dr. Reiner Zsigmondtól való idézet, aki M. Kir. Miniszterelnökségi titkár volt, s a fentieket a „Keleti vallású Magyar Nemzeti Egyház Szervezése” c. munkájában (1907.) olvashatjuk. 

            Dr. Reiner Zsigmond volt az, aki észrevette az országnak ezt az elmagyartalanítási kísérletét, és e folyamat ellen egyéni kampányba kezdett. A kampány lényege az volt, hogy az elmagyartalanítási folyamatot csakis úgy lehet volna megállítani, hogyha a görögkeleti egyházat Magyarországon hivatalos egyháznak, egyenlő vallásfelekezetnek ismerik el. Így minden hivatali befolyását arra használta fel, hogy ezt az egyházat megszervezze, elismertesse Magyarországon, hogy a katolikus eljárás következtében a magyarságukat vesztett színtiszta magyarokat visszamentse a magyarság számára. De hát a dualisztikus katolikus Monarchiában, azokban a „szépnek” álmodott ferenc-jóskás időkben, kinek volt ugyan szívügye az államvezetésben a magyarság megmentése?  Különösen az a szomorú ebben – s ez   dr. Reiner Zsigmond idézetéből is kiderül –, hogy az általános, elfogadott, ill. a törvényhozás és a hivatalos közegek által használt kifejezések is idegennek nyilvánították e színtiszta magyarokat. Dr. Reiner Zsigmond beadványokkal, javaslatokkal ostromolta a képviselőházat, a kormányt és minden illetékes hivatalos szervet, de jajkiáltása nem jutott messzire, az süket fülekre talált. Annyit elért, hogy a képviselőház 1907. évi március 19-én tartott ülésén Nagy Dezső, országgyűlési képviselő javaslatára napirendre tűzték a kérdést, mármint a görögkeleti egyház hivatalos elismerésének kérdését.  De a nagy bürokráciában a kérdés bizony elsikkadt és idegennek nyilvánított magyarjaink szerbek, oláhok, tótok, ruszinok stb. lettek/maradtak. De benyújtott képviselőházi javaslatra gróf Apponyi Albert, vallás és közoktatási miniszter azt válaszolta dr. Reinernek, hogy „iparkodni fog az ügyet rendbe hozni”. Iparkodásának eredményét Trianonban learathatta… 

„Mindezek figyelmen kívül hagyásával szerkeszti meg gróf Teleki Pál földrajztudósunk, miniszterelnökünk, a magyar revíziós mozgalom atyja a ma már híressé vált, és mindenhol ellenünk felhasznált „Magyarország nemzetiségi térképét”. Csak az érthetetlen, hogy Teleki miért nem vette tekintetbe e tényeket térképe elkészítésekor, és e nemzetiségi térkép alapján, hogy mehetett gr. Apponyi Albert a megkötendő békeszerződés tárgyalására Párizsba, amikor mindkettőnek tudnia kellett, hogy ez a térkép hamis! És ennek a térképnek az alapján követelik az utódállamok a Trianonban elszakított területeken élő, elidegenített, színmagyar véreinket saját maguknak! 

„Bizony elgondolkoztató és súlyos kérdések!  Az emigráció sem vette még azt a fáradságot magának minden Trianon-ellenes igyekezetében, hogy 1945 óta a századforduló tájékán készített Magyarország Helység Névtárait feldolgozta volna, és ilyen alapon, cáfolhatatlan dokumentáció birtokában, meggyőződött volna saját maga is arról, hogy tulajdonképpen kik készítették elő Trianon „nemzetiségi talaját”[22]

Az előzőkben megvilágosult, hogy a békeparancs megtörténte a lefizetett sajtó munkáján, a hazugságokon, félrevezetéseken, megtévesztésen nyugodott, melyek ismertetése még mindig tabu tárgya a nagyvilág előtt.

Az alábbiakban most azokat a tényeket fogom feltárni többnyire idézetek alapján, amelyeket szintén eltitkoltak a magyar nép előtt, s amelyek egyházpolitikai okokból évszázadokon át hozzájárultak a magyar nép rohamos, nagymérvű népfogyatkozásához és identitásának feladásához.

Azt a sajnálatos egyházpolitikai hozzáállást is ismertetni kell, hogy – kevés kivétellel – a katolikus egyház főpapi kara legtöbb esetben nem a magyar nép mellett állt ki, amikor az, az Aranybullában lefektetett jogait akarta érvényesíteni a hódító, az országot bekebelezni akaró német, osztrák törekvések elleni küzdelmeiben. Íme egynéhány bizonyítvány ennek igazolására, hogy a katolikus egyház döntéseinek megkérdőjelezése a keresztény lelkekben még mindég bűnnek számít.  Ennek nem ismertetése vétek lenne a magyar nép ellen. 

Homonnay Ottó közlése:

A MAGYAR PÜSPÖKI KAR 1849. JAN. 20-ÁN KELT PÁSZTORLEVELE, AMELY WINDISCHGRÄZ CSAPATAI ELŐTTI MEGHÓDOLÁSRA HÍVJA FEL A KATH. LELKÉSZEKET ÉS A HÍVEKET [23]

Részletek

„ . . . Az alattvalói hűség és engedelmesség, a kereszténynél vallás parancsolata lelkiismeretes kötelesség, amelyet megszegni az apostol bizonyítása szerint annyit tesz, mint Isten rendeletének, ki által uralkodnak, a király jog ellenszegülni bűn.”  (Az ezeréves haláltusa, 254-255 old.) 

„ . . . Üdvözítőnk, az apostolok és első keresztények kötelező példái mutatják nekünk, hogy a törvényes fejedelmeknek engedelmeskedni tartozunk, mert Isten rendelete, hogy minden lélek legyen a felsőbb hatalomnak alávetve. . .” (255 old.)

„ . . . V. Ferdinánd atyai legnagyobb szándéka és törekvése eleitől fogva oda volt irányozva, miszerint a hazánkban megzavart békét helyreállítsa és a viszálykodás szerzőit a törvényes engedelmesség útján visszaszállítsa.” (258 old.)

(Bécsi Áll. Levéltár. Kabinetsarchiv. Sekreta. 10. Ad 234/IV. Ered. okm. aláírás nélkül. A kísérő levél utal arra, hogy szer­zője a magyar hercegprímás.)

1848. január 6-án Windischgrätz Budát támadja, és január 10-én Scitowszky János pécsi, és Zichy Domonkos veszprémi püspökök a hatalmas püspöki kar nevében pásztorlevelet adnak ki, amelyben a „pártütőket” megbélyegzik, és az ország békéjét és vagyonbiztonságát helyreállító Windischgrätz iránti engedelmességre hívják fel a figyelmet és I. Ferenc Józsefért való imádkozásra.[24]

II. János Pál pápa a közelmúltban bocsánatot kért a múlt időkben elkövetett egyes népeket sértő vatikáni cselekményekért. A magyar néplélek orvoslásáért, megnyugvásáért, a magyar nép nagymérvű megfogyatkozásáért egy pápai nyílt bocsánatkérés (és egy körlevél, amely felszólítaná a hitközségeket, plébániákat a még mindig hangoztatott „barbár-pogány” minősítés beszüntetésére) gyógyirt szolgáltatna a jelenben is sokat szenvedő magyar népnek. Hasonló nyilvános bocsánatkéréssel tartoznak a Habsburgok is a magyarságot pusztító tevékenységükért.

Irodalom:

Botos László: Hazatérés. Budapest 1996

Botos László: Út a trianoni békeparancshoz. Budapest, 2001

Csobánczi Elemér: Nagymagyarország vagy nemzethalál: Délmagyarország pusztulása és elrablása, 1965. Marrickville, Australia, 23 old.

Friedrich Klára – Szakács Gábor Tászok-tetőtől a bosnyák piramisok, Budapest, 2007

Homonnay Otto János:  A rideg valóság, Hungarian Turul Society. Toronto. 1979.

Homonnay Ottó János: Ezeréves haláltusa.  Hungarian Turul Society. Toronto. 1975

Málnási Ödön: A magyar nemzet őszinte története. München. 1959

Potter, Daggett Mabel: Marie of Roumania, 290-291.

Pozzi Henri: Századunk bűnösei. Budapest. 1936, 1996

Pozzi Henri: A háború visszatér. Budapest.1935,1994