|
 A legősibb bosnyák
város, Viszokó határában áll a 650 méteres Visocica, amely egy bosnyák
származású amerikai tudós szerint egy piramist rejt. A kutatók
hőtérképpel, műholdas felvételekkel és október óta ásatásokkal próbálják
feltárni a hegy titkát.
Az Index botcsinálta régészeti tényféltáró szabadcsapata álmélkodott,
hitetlenkedett és lelkesedett, de továbbra is bizonytalan: hegy-e a hegy
vagy piramis-e a piramis. Ha utóbbi, akkor a piramis lépcsői egy új
történelemhez vezethetnek.
Abszolút - válaszolja a szállodai recepciós a kérdésünkre, szerinte
igaz-e, hogy Viszokó városát piramisok veszik körül. A közeli kávézó
dolgozói szintén hisznek abban, hogy a település nyugat-délnyugati
szélén emelkedő, 650 méter magas Visocica (Viszokó) és a közelben két
további hegy - amelyek csúcsai szabályos háromszöget képeznek - nem
természetes képződmények, hanem egy több ezer évvel ezelőtti civilizáció
által épített piramisok.
Látványosságnak mindenképpen jó
Ez mondjuk nem meglepő, a város idegenforgalmának hatalmas lökést adna,
ha kiderülne, hogy valóság a legenda (persze az sem kisebb csoda, ha a
természet alkotott három piramis alakú hegyet szabályos elrendezésben).
A helyiek már így is számtalan szuvenírt készítettek, a piramisos
papucstól a fából faragott piramisokig, és már erre az évre is több
vendéget várnak a tavalyinál. Ezek után kissé meg is lepődünk, amikor a
város honlapjáról kiderül: a több mint hétezer szavazónak csak 54
százaléka hiszi azt, hogy a piramis tényleg piramis, 16 százalékuk csak
lehetségesnek tartja ezt, míg 30 százalékuk szerint hegy a hegy, oszt
jónapot.
Hogy valóban az-e vagy tényleg piramis, azt két nap alatt feltehetően
avatott szakértők sem tudták volna eldönteni, az Index piramisügyi
tényfeltáró szabadcsapata meg mondjuk még úgysem. De amit láttunk és
hallottunk, az legalábbis okot adott az elgondolkodásra, még akkor is,
ha pironkodva bevallhatjuk, hogy csapatunknak volt olyan tagja, aki
nagyrészt Leslie L. Lawrence regényein szocializálódott.
A városban és a környékén már emberemlékezet óta beszélnek arról, hogy a
hatalmas, szabályos alakú hegy valójában piramis. Mesék, legendák,
útleírások és szájhagyomány útján terjedő történetek szólnak a
piramisról legkésőbb a török idők óta - az Oszmán Birodalom 1463-ban
szállta meg a mai bosnyák állam területét, amelynek a X. században az
első királyi székhelye még Bosna néven Viszokó volt -, és miközben a
város környéki hegyeket sűrűn beépítették az itt élők, a Visocicára soha
nem építkeztek.
Kalandregényes elemek
A tudományos életben azonban csak tavaly ősszel merült fel először az a
gondolat, hogy a szájhagyománynak lehet valós alapja, és a hegy
gyomrában valóban egy piramis található. A Viszokótól ötven kilométerre
lévő Zenicán született, 46 éves, 15 éve Houstonban élő Semir Osmanagic
volt az, aki tavaly májusban bedobta a tudományos közgondolkodásba a
boszniai lépcsős piramisokat, alapítványt hozott létre és elkezdett
pénzt gyűjteni az ötévesre tervezett kutatási programjának
megvalósításához.
Bár az öt évből kevesebb, mint egy telt el - a tényleges kutatómunka
ugyanis tavaly ősszel kezdődött - , Osmanagic máris megjelentette első
könyvét a viszokói primamisokról, igaz, a Bosanska dolina piramida című
munka egyelőre csak bosnyák nyelven látott napvilágot (és miután 15
euróért megvettük, az interneten is sikerült rábukkanni).
Osmanagic személye, minden lelkesedése ellenére - az első éves
kutatómunkát főként az ő pénzéből finanszírozták -, igencsak megosztja a
nemzetközi tudományos közéletet. Ő ugyanis a szarajevói egyetemen
politikatudományi és közgazdasági képzésben vett részt, majd
szociológiát és nemzetközi gazdaságtant tanult, így sokáig hobby
archeológusnak számított, aki csak a PhD-képzés során fordult a
történelem felé, a doktoranduszi programja ugyanis a maja civilizációval
foglalkozott.
A bosnyák-amerikai tudós hitelességét valószínűleg az sem növeli, hogy
tudatosan él bulváreszközökkel, alapítványa honlapján például "Bosznia
Indiana Jones"-ának nevezi magát. Nem is találtunk róla olyan fotót,
amelyen ne lett volna a fején a Harrison Ford óta a kemény öklű tudós
hollywoodi karakteréhez illeszkedő állpántos, keki színű kalap. Az
előzmények tehát akár Lőrincz L. László újabb kasszasikerének
alapötletéhez is szolgálhatnának.
Egy tudós, aki akár nemzetközi kalandor is lehet, egy (több) piramis
alakú hegy a kalandosan vadregényes bosnyák hegyekben - jó, a
Himalájában jobb lenne, bár oda nehezebben jutottunk volna el -, villogó
szemű szerbek, bosnyákok és horvátok, akik piramisos legendákat és ki
tudja, miféle titkokat őrizgetnek a 11 éve lezárult háború óta. Már csak
néhány gyilkosság, csomó nagy mellű, a főhőssel kacérkodó ifjú és
titokzatos hölgy, egy 38-as és nem kevés viszki hiányozna a tökéletes
LLL-sztorihoz (ha lesz ilyen regény, az ötletgazdának járó juttatást
hálás szívvel vesszük).
Kong a hegy
A viszokói tudósok fantáziája azonban korántsem szárnyal ennyire, ha a
piramisokról van szó - ez expedíciónk második napján, a városi múzeumban
derül ki, ahol a kutatást az Osmanagic távollétében vezető és a múzeumot
igazgató Senad Hodovic professzorral, valamint munkatársával, Silvana
Cobanovval beszélgetünk. Talán azért is, mert a kutatás tárgya olyan
fantasztikusnak tűnik, ők próbálják szigorúan a tényekre alapozni
munkájukat.
Nincsenek hipotéziseik, nem foglalkoznak azzal, hogy kik, mikor és miért
építették a piramisokat, és még csak azzal sem, hogy folklórkutatók
bevonásával megpróbáljanak a népi legendákból kifejteni valami
valóságmagot (erről egyébként szintén egy LLL-műben, A föld alatti
piramisban olvastunk először). Silvana hosszas faggatózás után annyit
elárul, hogy úgy becsüli, nagyjából négyezer évesek lehetnek a
piramisok. Osmanagicnak arról a véleményéről azonban, hogy a hegyeket
több mint tízezer éve építették, nem beszél, a kutatási módszereikről
viszont Hodovic professzorral felváltva annál szívesebben.
A jelenleg zajló próbaásatásokat terepfelmérés, majd műholdas felvételek
elemzése és hőtérképes vizsgálatok előzték meg. A legtöbbet a hőtérképes
módszer eredményei sejtetik: az adatok szerint a Visocica és a két másik
hegy - amelyek csúcsai ráadásul a műholdas felvételek szerint egy
egyenlő oldalú, vagyis szabályos háromszöget ábrázolnak - másképpen hűl
ki és melegszik fel, mint a környező többi hegy.
A kutatók szerint a hőtérképek arra utalnak, hogy ez a három hegy üreges
- persze egy mészkőhegy esetében ez önmagában nem csoda, ha azonban a
környező többi mészkőhegy nem az, akkor mindenképpen elgondolkodtató. Ez
is megerősíti a délszláv háború tapasztalatait, hogy a Visocica, amikor
ágyúzták, kongó hangot adott ki. Amikor megkezdték a próbaásásokat a
hegy nyugati és északi oldalán, ilyen kongó hangot a régészek is
hallottak - mondja Silvana.
Esőisten ellenáll
Mi sajnos nem. A viszokói tartózkodásunk két napja alatt ugyanis
vigasztalanul esik az eső, és bár töretlen lelkesedéssel végigjárjuk két
hegy - a kutatók által Nap piramisnak nevezett Visocica és a közeli,
kisebb Hold piramis - oldalán a feltárásokat, régésszel a Visocicán a
terepet őrző Szanel Silajdzicon kívül nem találkozunk. Szanel lelkesen
körbevezet a járható területen - mivel az esőtől iszapos agyagos talaj
miatt több munkagödör megközelíthetetlen - és végigmutogatja a
leleteket.
Az egymást fedő lapos köveken valóban látni megmunkálás nyomait, az
egyik feltárási terület mellett szabályos megformálású köveket
állítottak ki, az egyiken koncentrikus ívek: a feltételezések szerint a
naprendszerre utaló ábrázolás maradványai. Ezen kívül azonban semmi
feltételezésbe nem bocsátkozik a történész, csakúgy mint a múzeum
igazgatója, így ő sem próbál találgatni, hogy kik és mikor hozhatták
létre a feltárt létesítményeket, kik és miért temetkezhettek a
területen.
A környék szívszorítóan gyönyörű. A Viszokót körülölelő hegyeken
méregzöld vadon burjánzik, a dús erdőket elragadó tisztások tagolják, a
térdig érő fű között millióféle vadvirág. Ha nem esne
vigasztalhatatlanul a mindent eláztató, bőrig hatoló eső, akkor teljes
szívből tudnánk értékelni a csendes boszniai táj szépségeit. A viszokói
miliőt az esőtől függetlenül valamiféle megfoghatatlan misztikum hatja
át, ezt kétségkívül a rendkívül szabályos formájú hegy teszi: a
szemlélődő hajlamos minden kétség nélkül elfogadni, hogy valamiféle
rejtélyes, piramisokat emelő ókori civilizáció élhetett a Balkánon.
Az ásatások területét elzáró BH Telekomos szalagok azonban mindenféle
magasztosság nélkül áznak - a reklám nem véletlen, a kutatás mostani
kiemelt támogatója állami és pályázati források híján a bosnyák mobilcég
-, és a kutatói sátrak is üresen állnak. Pedig a bosnyák piramisok híre
számos archeológust csábított a boszniai kisvárosba: osztrák, görög,
szerb, kanadai, dán, német és egyiptomi tudósok dolgoznak, vagyis inkább
csak dolgoznának az ásatásokon.
A nyáron számos nyugati egyetemről várnak önkénteseket, és az sem
kizárt, hogy egy partnerprogram elindításával teremtik meg az ötéves
program financiális hátterét is. Legutóbb egy angol kutató érkezett, két
nappal előttünk, de az eső miatt még egyetlen percet sem tudott
dolgozni. Nem sokkal jutott előrébb az Egyiptomból érkezett Ali Abdullah
Barakat sem, a világ egyik leghíresebb egyiptológusának Zahi Havasznak a
közvetlen munkatársát azonban az is meggyőzte, amit eddig látott és
kutatni tudott.
"Barakat professzor szerint Viszokó határában valóban piramisok vannak"
- mondja látható elégedettséggel az arcán Hodovic, aki vodkával is
kínálja átázott csapatunkat. A vodkázás végül elmarad, akárcsak a
Barakattal remélt találkozás, ő ugyanis - már-már fanatikus módon - a
szakadó esőben is bőszen keresi az arra utaló jeleket, hogy emberi kéz
munkájának eredményeképpen jöttek létre a hegyek.
Lelkesedés és hitetlenség
A tudóstársadalmat megosztja a kérdés, mesterséges vagy természetes
eredetűek-e, sokakról a viszokóiak úgy érzik, szobatudósok, akik azért
szkeptikusok, mert nem utaztak Boszniába, hogy saját szemükkel is lássák
a piramist. "Mondhatják, hogy Budapest szép város, de csak akkor hiszem
el, ha a saját szememmel látom" - Hodovic professzor érve meggyőzően
hat. A helyi tudósok optimizmusa talán átragad ránk is, legalábbis
miután az első napon igen lehangoló élményeink voltak a Hold piramison,
a második napon, a múzeumi látogatás után felkeresett Nap piramis már
sokkal meggyőzőbbnek tűnik.
Igaz, talán azért is, mert úgy voltunk ezekkel a piramisokkal, mint
amikor gimnazista korunkban elhatároztuk, hogy randira hívjuk az iskola
szépét: érzelmeink a kritikátlan lelkesedés és a tökéletes hitetlenség
között ugrálnak. Amikor először, még a főútról látjuk meg a Visocicát,
kissé bizonytalanok is vagyunk, hogy egyáltalán az a hegy-e a piramis;
egyáltalán nem lóg ki a többi hegy és hegycsúcs közül. Aztán, amikor
beérünk a városba, és a Bosna folyó partján leparkolunk, a város fölé
meredő hegy valóban egy monumentális, lenyűgöző piramisnak tűnik.
Éppen nálunk van egy fotó az egyik gizai piramisról, a Visocica csúcsa
megdöbbentően hasonló. Még az első nap felmegyünk a Hold piramisra,
mielőtt a tudósokkal beszélnénk, és akkor ismét a csalódottságot
érezzük: a térdig érő fűben csak néhány próbaásatás nyomát látjuk,
egy-két kő a sáros, agyagos, cipőnkbe, zoknikba beszivárgó földben.
Másnap persze azt is megtudtuk, hogy ott még csak május 10-én kezdődött
a munka, és az eső miatt nem haladnak túl gyorsan.
Lelet a cigisdobozból
Persze az esőre nem fogható, hogy az állítólagos Hold piramison nem
láttunk túl sok piramisra utaló köveket, már csak azért sem, mert a
Napon ugyanúgy szakad, mégis kezdjük ismét elhinni - talán a két
kutatóval folytatott beszélgetések eredményeként is -, hogy nem
képzelgés vagy átvágás ez a piramis-dolog. A sávosan rétegződő
fehéres-barnás-sárgás mészkőlemezek között ugyanis fekete és sötétbarna
köveket is látunk, amelyek láthatóan nem illeszkednek a hegy természetes
anyagába.
A kövek ráadásul éppúgy lépcsőzetes elrendezésűek - bár a "lépcsőfokok"
között kisebb a távolság -, mint az első egyiptomi piramisoknál, például
Memphisz mellett, Dzsószer fáraó szakkarai piramisában. A kövek között
állítólag csontokat is találtak a kutatók, Sanel egy lábnyomot is mutat,
Silvana egy, a neolit korból származó lelettel lep meg minket, amit
néhány napja találtak.
A csiszolt kő a becsléseik szerint négyezer éves - ezért gondolják úgy,
hogy maga a piramis is nagyjából ennyi idős lehet -, és a visocicai
hegyoldalból, illetve a beszélgetésünk közben Silvana egyik cigarettás
dobozából került elő - hogy ez a zadari egyetem docensének
slendriánságára utal-e vagy éppen ez jelzi a lelet különös
megbecsültségét, azt nem tudtuk meg. Mint ahogyan azt sem, hogy mi lesz
a Visocica sorsa, kiássák-e a teljes piramist vagy csak bizonyítékerejű,
értékelhető leleteket próbálnak találni. Abba sem akarnak még
belegondolni, milyen következményei lehetnek a történelemírásra annak,
ha kiderülne, hogy valóban több ezer éve épült lépcsős piramisokra
találtak.
Ők rövidebb távon és kevésbé szárnyaló kérdéseken gondolkodnak: az
ötéves kutatási tervben a három piramis és az azok középpontjában lévő
terület feltárása szerepel, és ha öt éven belül tényleg találnak
valamit, akkor a következő évek, évtizedek kutatómunkájára biztosan lesz
pénz is bőven. Persze az első öt évre is elő kell teremteni a kutatások
több százezer eurós fedezetét - a viszokóiak optimizmusát látva
meglepődnénk, ha nem sikerülne.
Optimisták
A városban is töretlennek tűnik a piramisok iránti lelkesedés. A
kávézókban az italokhoz adott cukrostasakon piramis rajza emlékeztet
arra, hogy hol is járunk, a ruhaboltok portáljain piramisos pólók
lengedeznek, a cédébolt kirakatában a népzenei lemez borítóját piramis
díszíti. A motelszobánk ablaka a piramisra néz természetesen, a
kábeltévén kapásból két olyan helyi csatornát találunk, ahol a boszniai
piramisokról van szó.
Egyik adón élő közvetítés van az ásatások helyszínéről, a fixen
rögzített kamera képe a felszínre hozott köveket mutatja, a közeli fák
ágairól csöpög az eső. Viszokóban több helyen is lázas építkezés folyik,
több hotelnek tűnő félkész épület is magasodik a település különböző
pontjain - szemmel láthatólag nagyon bíznak a piramisok vonzerejében,
ami érthető is, végül is a Loch Ness-i szörny is jót tett a skóciai
Inverness városának, illetve magának Skóciának.
A viszokóiak jutnak az eszünkbe hazafelé is, amikor a Vajdaságban
megállunk egy percre a Palicsi-tónál. Éjjel tíz óra elmúlt, éppen nem
esik, de fagyos szél fúj, a tópart kihalt. Egyetlen kis büfénél látunk
fényt, nagykabátba, csuklyába burkolózott büfés ül a néptelen terasz
pultjánál, valamit olvas, ki tudja, talán az aznapi bevételét számolja -
már ha volt neki. A büféről kézzel írtnak tűnő cégtáblát akar letépni a
szél, a táblán felirat: Optimist. Nem tudunk nem a viszokóiakra gondolni
- bár kérdéses, a hasonlatnak szívből örülnének-e.
Haász János, Nagy Attila
...
Kapcsolódó oldalak:
-
Mégsem legenda a bosnyák piramis?
-
Ókori piramisok Boszniában?
|
