Dr. Bokor Imre

MIÉRT NEM VÁLT  HAZÁNK ATOMTEMETŐVÉ? 

(A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁNI KETTŐS MÉRCE KRÓNIKÁJA)

          A címben lévő kérdésre adandó válasz  hosszadalmas (több éves) előtanulmány,  elemzés, történészekkel, jogászokkal, politikusokkal és  katonai szakértőkkel végrehajtott  konzultációk (eszmecserék) alapján   lett összeállítva, egy  levél (vagy  cikk) terjedelmi korlátait figyelembe véve. 

         Bár a redundanciamentes anyagból   - feltehetően - az olvasók többsége  kielégítő  információkhoz  jut,  a részletkérdések  iránt érdeklődők számára a cikkhez csatolt irományjegyzék  segítséget  nyújt a témakörhöz  kapcsolódó  forrásmunkák (honlap, könyv, újság és folyóirat cikkek) feltüntetése.           

        Aligha vitatható, hogy számos  országos problémáink (gondjaink és teendőink) mellett  sem  felejtkezhetünk el olyan egyedi  esetek tisztázásáról, amelyek   - látszólag - csak egy adott személyt (vagy kisebb csoportot) érintenek, de jelentős  kihatással voltak legújabb kori történelmünk alakulására.

         Jelen esetben Belovai István, egykori  honvéd alezredesről van szó, aki  katonai (hadművleti és hadászati) felkészültsége, angol és olasz felsőfokú  nyelvismerete,   átlagon felüli elemző és szintetizáló képessége, továbbá   a beosztásának köszönhető  adathalmaz tanulmányozása lehetővé tette  Szovjetunió, valamint az irányítása alá  tartozó    (Varsói Szerződésbe  /VSZ/ tömörült)  államok  politikai/katonapolitikai szándékának  felismerését,  és ezek hazánkra (Európára, sőt az egész világra) leselkedő,- mérhetetlen nagyságrendű veszélyét.

         Már az 1960-65 évektől kezdődően nyílt titoknak számított a Szovjetunió stratégiai terve:  érdekszférájának Európa  nyugati irányba való  (további) kiterjesztése,  hagyományos  fegyverek  vagy nukleáris eszközök alkalmazásával. 

         A NATO illetékesei,  felismervén ezt a  veszélyforrást, atomaknák telepítésével  igyekeztek  elrettenteni, a  nyomasztó nagyságrendű, mennyiségi  fölényben lévő,-  VSZ (szárazföldi)  fegyveres erők legfelsőbb polgári és katonai vezetőit, kalandor tervük  beindításától. Megfelelő  mennyiségű, hatóerejű és  jól megtervezett (rejtett) rendszerben  telepített  atomaknák   - ugyanis -,  jelentősen   megnehezítik vagy lehetetlenné teszik,   a feltételezett (várható)  irányokban  támadó ellenséges  erők és eszközök tevékenységét (mozgását, szétbontakozását,  együttműködésük összehangolását, stb.).   

         Mindezekből következett, hogy az atomaknazárak kiépítése - átmenetileg - keresztül húzta a szovjetek tervét, mert huzamosabb  időt igényelt azoknak a   technikai, szervezési és módszerbeli megoldásoknak a létrehozása (és begyakorlása), amelyek  elfogadható hatékonysággal biztosították volna  az atomaknák semlegesítését.

         Ebben a felkészülési fázisban kaptak felbecsülhetetlen  segítséget a szovjetek  az NSZK-ban  állomásozó  USA  5. hadtest  állományába tartozó (később ismertté vált  "Conrad"-féle) kémcsoporttól, ahonnan a Magyar Néphadsereg  Felderítő  Főnökségére  "kosárszámra" érkeztek az atomaknák telepítési helyeire, technikai adataira valamint az alakulatok hadműveleti terveire vonatkozó adathalmazok, amelyeket   Moszkvába továbbítottak,  a Védelmi Minisztérium Vezérkarának Katonai Felderítő  Főnökségre. 

            A  Conrad kémbandától  érkező  minden "KOZMIKUSAN SZIGORÚAN TITKOS" jelzésű  anyag    "átment" a Felderítő Főnökségen dolgozó  Belovai István kezén, aki a veszély elhárítása érdekében kereste, majd  megtalálta a lehetőséget (alkalmat), hogy figyelmeztesse az USA kormányát arról, miszerint egy ismeretlen személy (vagy csoport)  rendkívül fontos információkat juttat hozzánk  (közvetítésünkkel pedig a szovjetekhez) a  telepített atomaknák "koordinátáiról",  valamint  az alakulatukra vonatkozó egyéb  bizalmas anyagokról. 

           Belovai István, a hazánkat megszálló Szovjetunió, valamit a szovjet kormány  által  nyakunkra ültetett (őket maximálisan kiszolgáló) bábkormány  ellen lépett fel, tehát  hazájáért, valamint az emberiségért  mélységesen aggódó katonai szakembereként járt el.

           Önként vállat  feladatát végrehajtotta,- kockára tette:  életét, házasságát, egzisztenciáját,  egészségét, rokoni és baráti kapcsolatait, vagyonát, de  vitathatatlan, hogy meghatározó mértékben hozzájárult a harmadik világháború kirobbanásának elhárításához!

            Ha - ugyanis -,  a VSZ konfrontálódott  volna a NATO-val, akkor a  hagyományos eszközök mellett nukleáris fegyverek alkalmazását sem lehetett volna elkerülni,  így hazánk egy atomtemetővé vált volna(!), mert  Kádár János, a fegyveres erők főparancsnokaként,  már az 1960-as évek elején (a legszigorúbb konspiráció betartásával: a parlament és az állampolgárok  tudta nélkül) hozzájárult ahhoz, hogy a Dunántúlon szovjet  nukleáris  eszközöket telepítsenek. Ezeknek az  eszközöknek a  megsemmisítését (geostratégiai  helyzetünk következtében), minden valószínűség szerint prioritásként  tartották számon,  a NATO  "kötelező  házi feladatának "  végrehajtási grafikonján.

                A Moldova, Thürmer, Berecz vagy a szépszámú (szemellenzős) ortodox kommunista  "Kádár imádók" tudatáig  el sem jutott, hogy  életük megmaradása nem Kádáron, hanem Belovai Istvánon múlott,  neki köszönhetik, hogy évente  leróhatják tiszteletüket a Szovjetunió Hőse c. kitüntetést kapott, hazug, hazaáruló és Haynau császári generális megtorlási  "akcióját" tízszeresen felülmúló - nagy kacsingató -, koponya-csontjától megfosztott földi maradványai felett.

             Hiteles dokumentumokkal igazolható, hogy a szovjeteket hideg zuhanyként érte a Conrád csoport kémkedési akciójának  leleplezése,   mivel a   megfelelő amerikai intézkedések hatására a szovjet hadászati elképzelésből  "füstbe ment terv" lett.   

            Mindezek determinálták  Európa (és közvetve a  világ) katonapolitikai  helyzetének alakulását a XX. század negyedik negyedévében, majd   a fegyverkezési verseny felgyorsulása a  Szovjetunió és a szocialista tábor  totális gazdasági, politikai és  erkölcsi  bukását  (lavinaszerű felbomlását) eredményezte. 

            Mivel Belovai István tevékenységére fény derült, 1985. 07. 10-én letartóztatták, majd 1985. 12. 17-én  hadbíróság elé állították, ahol a katonai ügyész  (érdemes megemlíteni a nevét: dr. Balatoni Elemér  rendőr ezredes)  halálos ítéletért "esdekelt" a bírák felé, kémkedésről,   hazaárulásról, bajtársai elárulásáról és  a "hőn szeretett"  Szovjetuniója ellen  kifejtett ártalmas tevékenységről     "szövegelt", mind az elsőfokú, mind pedig a másodfokú bíróság előtt. 

           Bár a bírák   nem akceptálták  az ügyész halálos ítélet kimondására  utaló kérését, de a hazug,  logikátlan és bizonyítatlan vádakra, a jog és az igazság megcsúfolásaként,-  életfogytiglan tartó fegyházbüntetést, teljes vagyonelkobzást, 130 ezer forint pénzbüntetést, valamint állampolgári jogainak 10 évig tartó felfüggesztését szabták ki Belovai Istvánra. 

          A rendszerváltozást követően elmaradt a koncepciós perben elítélt  Belovai István rehabilitálása. Több kötetet is kitevő irodalma lehet azon személyeknek a   közvélemény elé tárt  - Belovai István  ügyét érintő -   nyilatkozata, állásfoglalása,  vizsgálati eredménye,  észrevétele, megjegyzése,  a rehabilitálást  támogatók vagy azon csekély számú ellenzők véleménye, amelyek  nagyfokú  elfogultságot,  a tények felületes ismeretét (esetenként teljes  hiányát), valamint a kádári terrorból öröklött szemellenzős (dilettáns) szemlélet jegyeit  tükrözik.

       A megszólalók többsége,- a ponyvaregényekből olvasott  vagy a kommersz filmekben látott kémtörténetek agytekervényeikben rögzített emlékeikből táplálkozva, Belovai Istvánt a kémek kategóriájába sorolja, és képtelenek egy  többemeletes  (bonyolultnak tűnő)  törtekből álló egyenlet megoldásához szükséges (egyszerű) műveleti "lépések" megtételére, ezért nem jutnak el az alábbi következtetések elfogadásához:

                 -1/ Belovai István felismerte azt a veszélyt, amely a NATO-val szembeni konfrontáció esetén érheti hazánkat, Európát és/vagy az egész világot;

                -2/ Egy megszállt ország megszállója ellen fellépő személy minden tevékenysége maximális elismerést érdemel;

                -3/ Belovai István a Magyar Néphadseregről  és a Népköztársaságról semmilyen  adatot nem adott ki az amerikaiaknak,  azok ezt nem is kérték tőle;

                -4/ Belovai István a szovjetek hadműveleti  (hadászati) terveiről nem informálta az amerikaiakat, tehát még   "kvázi" kémtevékenységgel sem gyanúsítható;

               -5/ Belovai István egy (akkor még) ismeretlen kém(banda)  létezését jelezte az amerikaiaknak;

               -6/ A hadbíróság és a katonai ügyész összetévesztette Belovai István tevékenységét a Conrád-féle banda  kémkedési és hazaárulási tevékenységével, mivel az utóbbiak elárulták hazájukat, bajtársaikat, ők juttattak (folyamatosan  és megfontolt szándékkal,  anyagi ellenszolgáltatásért) titkos dokumentumokat  Magyarországra;               

             -7/ A Conrád-féle banda (az 1980-as évek elején) mintegy 5 (azaz öt) millió dollárt,  mai értékét tekintve  kb. 35 (azaz harmincöt) millió dollárt (!) "markolt" fel a zsugorinak nem  mondható magyar Katonai Hírszerző Szolgálattól,   tehát:   a  "cechet" mi  "álltuk", az  állampolgárok adójából és a külföldi kölcsönökből  "futott" még erre is,  kicsinyesség lett volna, a kémanyagot átvevő, majd  hasznosító szovjet félt ilyen kiadásokkal terhelni; 

               -/8 Kémek segítőjeként minősíthető az a személy, aki egy kémtől (vagy kémbandától) kapott anyagot pénzért megvásárol és a felhasználóhoz juttatja, ilyen személy  volt Szűcs Ferenc altábornagy, aki a Katonai Hírszerző Szolgálat (KHSZ) főnöki helyén  Kádár és a szovjetek "osztályon felüli"  lakájának  minősült, de azt az állítást sem lehet kifogásolni, hogy a Conrád-kémbanda "szatellit" tagjának tekinthető!  Szűcs tiszta lappal és tekintélyes nyugdíjjal távozhatott a "Szolgálat" éléről,  míg Belovai István egyetlenegy  forint (fillér) nyugdíjat sem kapott (és ma sem kap) mintegy 27 évi szolgálati ideje után!

               Szűcs Ferenc hálás lehetett Für Lajos és Szabó János honvédelmi minisztereknek, akik  - érdemben - sohasem vizsgálták  a  KHSZ-t és vezetőiket. Demeter Ervin (hajdani üzemgazdász, adószakértő, rendszerszervező), a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter viszont tanulmányozhatta a KHSZ tevékenységét, mert 1999 októberében azt nyilatkozta, hogy: "Belovait azért nem lehet rehabilitálni, mert ő elárulta kollégáit". Demeter Ervin  tehát  vagy abban a tudatban van, hogy   a Conrád-csoport a KSZH-nál volt beosztásban, vagy pedig abban, hogy  Belovai István szolgált  az USA NSZK-ban állomásozó 5. hadtest  állományában.

              Nem kizárt, hogy van egy harmadik változat is, de azt egy jól képzett titkosszolgálati miniszer nem köti a közvélemény orrára...

             -/9 Belovai István hazaárulással sem gyanúsítható, nem csak azért, mert tevékenysége kizárólag a 2., 3., 4., és 5. pontokban foglaltakkal jellemezhető, hanem azért is, mert - akkor -  egy  szinten lenne a hazánkat megszálló  hatalommal kollaborálókkal, az országot és/vagy    hadseregét idegen érdekek szolgálatában feláldozni képes  olyan   személyekkel, mint:    Kádár János és holdudvara  (a "sereg"  állományából pedig: Mórocz Lajos, Csémi Károly, Szűcs Ferenc, Czinege Lajos, Kárpáti Ferenc és a szovjet katonai felsővezetéssel  közvetlen (szolgálati)kapcsolatban lévő    katonai vezetők.

                Belovai István egy teljesen más  kategóriába sorolható: a bátrak, a hősök,  a kockázatot vállalók, a hazájukért és az emberiségért felelősen érzők kategóriájába.

               Az ilyen  embereket  más országokban (Lengyelország, Románia, Németország, Bulgária) megbecsülés övezi és   büszkék reájuk, sajnálatos, hogy  Belovai Istvánnak mintegy "számüzetésben" kell élni, mert  számos "illetékes"  kategorikusan elutasította rehabilitációs  kérelmét, vagy különféle ó-kádári jogi formulákra hivatkozva tette ad acta az ügyet.

            Horváth Balázs,  Dávid Ibolya, Hende Csaba, Polt Péter, Göncz Árpád, Mádl Ferec, Medgyessy Péter  tehettek volna valamit azért a bátor katonáért, akinek - talán - az életüket  köszönhetik. Medgyessy Péter "passzívitása" külön is említést érdemel, hiszen mint Kádár  D209-es ügynöki múlttal rendelkező miniszterelnök helyettese (saját  bevallása szerint) a szovjet KGB ellen tevékenykedett, tehát Belovai Istvánhoz hasonlóan a megszállók ellen lépett fel, így lehetne benne némi  megértés "kollégájával" szemben...

            Belovai István nem kért és  ma sem kér  kegyelmet (!), de elvárja, hogy rehabilitálják  és bízunk abban, hogy hazánknak előbb vagy utóbb, lesz olyan kormánya, amely elismeri, értékeli és méltó helyre  teszi Belovai István személyét és  tettét. 

              Ha az EU vagy a NATO  (esetleg)  alapít olyan kitüntetést amely a nevükhöz kapcsolódik, akkor  Belovai István az elsők között lesz, aki rászolgált egy NATO-ért vagy Európáért   kitüntetésre! Ennek a  kérdésnek a felvetése aligha jut eszükbe a NATO központba vagy az  EU parlamentbe delegált magyarjainknak, mert eszükbe sem jut, hogy Belovai István nélkül (talán) nem a brüsszeli  EU Parlamentben üldögélnének,  hanem egy  hazai vagy  "keletebbre lévő" GULAG szigetvilág  barakkjában, és nem lenne gondjuk arra, hogy mire költsék Euro-jaikat.

            Belovai István, a NATO első magyar katonája volt, aki  hazája "kereteiből"  kinőve,  Európa és a  világ  (egyik) önként vállalt megmentőjévé vált.  Szinte MINDENÉT FELÁLDOZTA hazánkat és az  emberiséget veszélyeztető katasztrófa  elhárításáért, de a rendszerváltozás után a hazájától  SEMMIT SEM KAPOTT! Holott ha "kettős mérce nem lenne", akkor  neki is kijárt  volna egy  miniszterelnöki  vagy  egy "utazó nagyköveti" poszt!

                                                                                                                                              (Prof. Dr. Bokor  Imre)

                                                                                                                                           a Justitia Bizottság elnöke

Irományjegyzék:   

                   1/ Belovai István: Fedőneve: Scorpion. Budapest, 1998.

                   2/ Belovai István Honlapja:  http://www.belovai.org/                  

                   3/ dr.Bokor Imre: Elmaradt a III. világháború  (Nemzetőr, 2002. 11. 13., 20., 27.).

                   4/ dr. Gergely Attila: Magyarok a hidegháború tűzvonalában. Kapu 2001. február, 60-62. oldalak.