Dr. Bobula Ida

MAGYAR VÁNDORLÁSOK

A mágusok feltételezett vándorlása Mezopotámiából a Kaukázusba és még feljebb — csupán hipotézis, mely a későbbi kutatásoktól várja megerősítését. Azonban — a Kaukázus vidékéről végbement népvándorlás, melynek eredményeképpen végül is a magyar nemzet kialakult, megtörtént ténynek minősíthető. „MAGYAR VÁNDORLÁSOK"-nak nevezzük majd ennek a feltételezett azonos csoportnak emigrációját — amikor ezt az azonosságot a történelmi kútfők teljes mértékben már igazolják.

Perzsa, arab és bizánci utazók és történészek a Kr. utáni II.-III. századok éveiben leírják, hogy a nagy hegyektől északra eső vidéket, a Kuban és Volga völgyétől — a MEOTIS-i mocsarakig — a többékevésbbé nomád scytha népek, mint törökök, hunok, ogorok, ugorok, unogurok, kutugurok, saragurok, ephtialiták, fehér-hunok, sabirok, bolgá­rok és egyéb népek lakták.[1] Ezekben a kevert és különböző, de etnikailag sokféle módon összetartozó népcsoportokban kell keresnünk a későbbi „magyarok” elődeit. Legelőször a HUNOK váltak nagyhatalommá és nyugat felé lovagolva megalapították rövid életű birodalmukat a Duna-Medencében. Ezt az „ígéret földjét” meglátogatta és hosszabb-rövidebb ideig birtokba is vette sok nép, akiket a magyar tradíciók ősöknek vagy rokonoknak neveznek.[2]  Egyik ilyen népcsoportnak a Nyugaton visszamaradt része lett őse a Sudeta-fajnak s innen ered ezeknek mongoloid típusa.

Archeológiai leletek bizonyítják, hogy Magyarországot a Kr. előtti VII.-III. évszázadokban a scytha-nép lakta, akiket a kelták űztek el. A scytha nép előtt — az u. n. prescytha nomád lovasok viszonylag rövid uralmáról tudunk.[3] Lehetséges, hogy ennek a bámulatos országnak — a Kárpátoktól övezett bővizű medencének — híre a magyarok vezetőinek egyik csoportjához is elérkezett, mialatt csendesen népük jövendőjének terveit szövögették — a Elun-Birodalom árnyékában. Végeredményben — egy azonos népcsoport, amelyik különféle név alatt jelent meg, lassan feltűnik mint a „magyar nép^”. [4]

A történészeknek általánosan az a véleményük, hogy mikor a magyarok, a hatodik évszázadban, a Kaukázustól északra voltak találhatók, már nagy vándorút volt mögöttük --- tekintve, hogy észak-keletről — az Ural-hegységből jöttek.[5] Ez teljesen elfogadható és igaz, lehet, bizonyos tör­zsekre vonatkozóan, akik csatlakoztak a magyarokhoz — a népcsoport lelke azonban — a kikristályosodó erő — magából a Kaukázusból jött ki.

Theodorus Gazes — bizánci író — minden kétséget kizáróan lerögzíti, hogy a „magyarok a Duna partjára a Kaukázusból jöttek a Cimerian Bosphorus-on keresztül VI. Leó uralkodása idejében, (886-912.)[6] Magában a Kaukázus­ban lakó népek a magyarokkal való rokonságuk ősi tradícióit híven megőrizték s ezeket a hagyományokat gyűjtötte össze és írta le gróf Zichy Jenő. Ennek az egész vidéknek archeoló­giája és etnográfiája bizonyítja a rokonsági összefüggése­ket.[7] ⁷ Vegül -- a korai orosz krónikák -- több évszázaddal a bizánci írók után még a Kaukázust „Magyar Hegységnek” [8]hívják.

A „MAGYAR” elnevezés a Kaukázustól délre is felfedezhető Theophilaktos Simonkattes[9] történetében, aholis ő elmondja, hogy a perzsákkal harcoló bizánci hadsereg Kr. u. 587-ben újra felépítette Armenia délnyugati részében lévő „MATZAR” várát, amelyet az idő rombolt le.[10]

Schönebaum[11] azt állítja, hogy a bizánci írók nagyon gyakran tz-nek írták a „gy^"-t — igy ez a hely a „magyarok” dicsőségét hirdetheti, s váruk, melynek urai voltak egykor, a Kaukázustól délre — már Kr. u. a VI. században régi volt és romjain zöldült a moha. Érdekes, hogy ugyanaz a görög író ahogyan a népről ír, a többi bizánci írókhoz hasonlóan, azt különböző elnevezésekkel illeti — s többek között TÖ­RÖK-nek is mondja. Ebben az esetben azonban kétségtelenül megállapítható, hogy itt kizárólag „magyarok^"-ról van szó, akik tisztelik az „elemeket”, de Istennek csak azt hívják és csak az EGYETLENT imádják, aki az eget és földet terem-tette.”[12]

Későbbi történetírók — köztük magyarok is — erősen kritizálják Theophylaktost a nyilvánvaló tévedése miatt, amikor ilyen lehetetlenül fejlett tulajdonságokkal ruházza fel a „nomád barbárokat”. De milyen oka lehetett volna Theophylaktosnak ilyen megállapítások kitalálására... ? Nyugodtan mondhatjuk, hogy semmi. Teljesen igazolja megállapítását az a körülmény, ha ezek a „törökök”, vagy magyarok megtartották tradicionális mágus vallásukat.

A „mágus vallás” elnevezés sokszor előfordul a ma­gyarokkal és a szomszédaikkal kapcsolatosan a keleti forrás-munkákban.[13] Ezt úgy magyarázták, hogy az ős-magyarok között Zoroaster vallásának is voltak hívei, de sokkal indo­koltabb az a gondolat, hogy ezek a zoroastrianizmus előtti mágus-valláshoz tartoztak. Ahhoz a „könyvnélküli valláshoz, [14] melynek hitét és szertartásait a hozzá nem értő kívülállók - a keleti forrásokkal ellentétesen — magyarok pogány vallásának mondották.[15]

Más bizánci írók érdekes bizonyítékot hoznak a vándorlás későbbi lefolyásáról és az archeológiai nyomok — melyek majd véglegesen megállapítják a vándorlás útját, már állandóan gyarapodnak. Orosz írók mondják, hogy Észak-Kaukázusban a Donec folyó völgyében és a síkságon a Don és a Dnyeper között, melyet Konstantinos Porphyrogenetos Lebediának nevezett, a sírok olyan tárgyakat tartalmaznak, amelyek nyilvánvalóan a Magyar Kultúra ősei.[16]

A vándorló, hazátlan nemzet különböző helyeken kísérelte meg a letelepedést, de táborait mindenütt megtámadták a többi törzsek, akik a népvándorlás következő hullámaként követték őket. Mialatt ők Lebédiában jártak, a besenyők elpusztították otthonukat s a nép egy része visszatért Perzsiá­ba. A visszamaradók tovább mentek — Prut és Szeret vidékére „ATELKUZU” — Etelközbe — a folyóközti területre, de ez szintén sík — védetlen föld volt.

Tehát, ha a magyarok életben akartak maradni — feltét-lenül egy stratégiailag védettebb helyet kellett elfoglalniok és így vonultak be 896-ban a Kárpátok övezte síkságra, amely ebben az időben nagyrészt lakatlan terület volt a: „DESERTA AVARORUM”. Az északi szláv települések könnyen behódoltak, mert ezek akoriban sokat szenvedtek uralkodóik belső harcai következtében, de a bolgár rokonokkal igen sok és véres csatát vívtak a magyarok, addig míg az Aldunán túlra űzték ki őket. Így pár év alatt a honfoglaló őseink meghódították és betelepítették az egész országot. -- Európa egyik legideálisabb geográfiai egységét.

Talán érdekes. még megjegyezni azt, hogy a honfoglaló népben az az erős meggyőződés uralkodott, hogy tulajdonképpen a saját örökségüket veszi birtokba, azt a földet, amely valamikor őseinek tulajdona volt.

Hiszen a krónikák is hangsúlyozzák, hogy ez az expedíció „a magyarok második kijövetele volt Scythiából.^”[17]

Erre vonatkozóan érdekes közlésekkel szolgál V. Gordon Childe munkája.[18] 18

MAGYAROK MAGYARORSZÁGBAN

A Dunamedencét meghódító magyarokról szóló első jelentés X. Leo Byzánci császártól ered, aki a róluk való beszámolóját úgy kezdi, hogy „ez egy szabad és bátor nép^",[19] ámbár irántuk kevés bizalmat és szimpátiát érzett. Valóban — a magyarok megjelenését a keresztények nem nézték jószívvel. A pártatlan GARDÉZI úgy írja le őket, hogy jó megjelenésű és csinos emberek voltak, akik prém- és selyem-brokát ruhákat hordtak és arany- meg ezüstveretű fegyvereket viseltek.[20]

Ezzel szemben -- azoknak az országoknak megijedt klérikusai, melyeket az új jövevények veszélyeztettek szörnyetegeknek nevezik őket, akik az ördögök és boszorkányok ivadékai.[21]

Későbbi időkben a romantikus magyar nacionalizmus szívesen látta ezekben az ősökben a csodálatos nomád harcosokat, azonban az objektív archeológia azt mutatja, hogy ők — a kezdet-kezdetétől fogva — főképpen békés földmívelők voltak. Móra Ferenc, aki a Magyar-Alföldön több sírhelyet ásott ki, mint az összes archeológus együttvéve — azt a tényt állapította meg, hogy a IX. és X.-ik századbeli (Kr. u.) alföldi sírok egyik fajtájában a halottak sarlóval együtt vannak eltemetve, a másik fajta sírok pedig olyan tetemet takarnak, amelyik mellett a kard és a nyíl van ott.[22] A csontvázakon semmiféle faji különbség nem található. Ugy­anazon fajú néphez tartoznak azok is, akik sarlóval és azok is, akik karddal és nyíllal vannak eltemetve — de a sarlós száma sokkal több, mint a kardos-nyilas síroké.

Ilyen archeológiai adatok nehezítik meg ,AL BEKRI-nek — a XI. századbeli író — azon határozott kijelentésének a cáfolatát, mellyel ő kifejezetten leszögezi, hogy a magyarok-nak már voltak lovai, csordái, és megművelt földjei.[23] Természetes, hogy a nemzetnek volt hadserege is, amelyik --éppen úgy, mint a többi országok hadseregei, zsákmánytámadásokat is intézett, de a nemzet legszámosabb része minden valószínűség szerint azonnal megtelepült a honfoglalás után, hogy mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozzék.

Elismert gazdasági tény az, hogy a vándorló népeknek megélhetésük biztosításához óriási területre van szükségük.

A honfoglaló magyarság lélekszámát a velük azonos időből származó bizánci jelentések és a későbbi történelmi adatok is kb. 500.000 főben állapították meg.[24] Ha a ma­gyarok tehát olyan életmódot folytattak volna, amelyet bizo­nyos történetírók tulajdonítottak nekik - az egész Európa túl kicsinynek mutatkozott volna az ellátásukhoz.

Ezekután vizsgáljuk meg azt, hogy megtartották-e a honfoglalók az ő eredetükre vonatkozó valamelyik tradíciójukat? Történelmi tényként ismerjük azt, hogy ősrégi jelvényünk — a koronás TURUL-MADÁR helyett új címert fogadtak el, amely egy ideig egy pajzson négy fehér és négy vörös vízszintes csíkkal volt ábrázolva. A későbbi időben ezek a csíkok a pajzs jobboldali felébe szorultak, mialatt a baloldalt a hármas halom és az apostoli kereszt foglalta el. --A címer ilyen definitív formában a XII. században jelent meg.[25]

A csíkok, népszerű magyarázat szerint, a négy folyót --- a Duna, Tisza, Dráva és Szávát — jelentik. Minden logi­kusan gondolkodó iskolás gyerek azzal a kérdéssel zaklatta a tanárját, hogy: „miért pont ezeket a folyókat jelentik a csíkok...?” Hiszen Magyarországnak két nagy és több tucat kis folyója van... és miért pontosan négyet választottak ki... ? A tanár nem tudott válaszolni.

Nem lehetséges inkább az, hogy a „négy folyó” — egy Keleti Paradicson emlékét őrzi, a „NÉGY FOLYÓ FÖLDJÉT"...[26] ... és a hármas halom visszaemlékeztet azokra a „KELETI HEGYEKRE”, melyek a sumir képírásokban (pictografiában) három háromszöggel voltak jelölve és jelentésének értelme „föld, mező, ország, hegy” és „MAD"[27]-nak ejtették ki...!

A párhuzamos vonalak a sumir nyelvben a „víz ideát”[28]  fejezik ki. Az özönvíz neve sumérul: „AR"... „ARIA” annyit jelent, mint „elözönleni” — de ugyanakkor „utód”[29] is. A nagy folyóhoz hasonló utódsokaság.[30]

Tehát a Magyar-Címernek a két oldalát, ha sumírul olvassuk: „MAD-AR"-nak kell kiejteni. Nem láthatjuk-e mi ebben a címerben az ősi eredet üzenetét? Elrejtve ott a „böl­csek” által anélkül, hogy annak megértésére jutnánk...? S mi — az utódok — addig nem hiszünk, míg nem találjuk meg GUDEA[31]¹⁶-nak feliratait, amelyik megmagyarázza nekünk, hogy a „hegyek és a folyók” egysége a sumir ideológiában az „országot” jelentette.[32] (az utóbbi az öntözött al­földet jelezte.)

A honfoglalók magukat „magyar"-nak hívták és az országukat „Magyarország"-nak. Ezek a nevek — állítólag abból az elveszett szógyökből származnak, amelyikből a vogul nyelvben egy MANJSI szó megmaradt, amiről azt vélik, hogy az „Ob-tól való Ugrit” jelentette — de állítólag valamikor az „embert” fejezte ki. Ezt a szógyököt azonban sehol sem lehet megtalálni s csak feltevéseken alapszik a következtetés. Ugyanakkor — a „Magyar” kifejezés sokkal közelebb állónak tűnik fel a „meglevő” sumir szógyökhöz ... mint „MAG + AR, mely „Mágus-sokaságot^” vagy „Mágus-erőt^” jelent. De ugyanakkor a médiai ősökre[33] is vonatkozhat ez a szó — azokra az évszázadokra, melyeket a „MAG” nép[34] Luristan­ban töltött. Ugyanis mialatt a médek magukat „MADA„-nak hívták, — minden más nép megkülönböztetésére az „IRRA” u. n. származási sufixumot csatolták e szóhoz és így a későbbi időben a Médiából elvándorlók ezt az „IRRA” sufixumot a saját nevükhöz is hozzátehették összekeverve a ,,MAD-AR"-t a „MAD + IRRA"-val.

Idegenek viszont egyéb neveket adtak a nemzetnek. Így Constantinos Porphirogenitos - bizánci császár

—        (905-959 Kr. u.) azt írja, hogy az új jövevényeket — akiket akkoriban „törököknek” neveztek — azelőtt SABAR­TOIASPHALOI[35] néven ismerték. Ezt szót „Sabartoiasphaloi” — ha ez valóban „egy” szó — sok vita ellenére sem sikerült elfogadhatóan megmagyarázni.

Ennek a szónak ismertetésében valószínűleg Macartney áll a legközelebb az igazsághoz, amikor feltételezi, hogy a szónak a második felét a görög konyhanyelv egyik változataként kell tekinteni, egy „epitheton ornans^”[36] vagyis díszítő elem. A szó első része visszaemlékeztet Észak-Babylonia sumir nevére: SUBARTU. Ezt a szót többféleképpen lehet magyarázni, de a lehetőségek legjobbjaként a SUBAR szó egyik változataként tekinthetjük. SUBAR „felszabadítani".:[37] SUBARTU = „szabadnak született”. Ha elfogadjuk ezt a magyarázatot, akkor az eredeti szónak a második része a SUBARTU-nak a görög fordításaként mutatkozik, annyit jelent mint „nem megbilincselt”, „szabad^".[38]

E görög szónak tulajdonított sokértelmű jelentései, mint „megrendíthetetlen, egészséges, kitartó, biztos, stabil, meg-bízható” — erősen emlékeztetnek a sumír szógyűjteményekben a „KAL” és a „MAG” szavaknak tulajdonított értelmezésekre.

Ezek után vessünk még egy vizsgáló pillantást az ősi eredetet hirdető mondákra is. A legelső magyar „írott tör­ténelem” elveszett, de több középkori változata létezik, melyek az eredetiből néhány kivonatot ártalmaznak. Így KÉZAI SIMON —aki valószínűleg „apát”[39]  volt és írásai a XIII. század végéről származnak -- úgy mondja, hogy a magyarok „ Jafet ivadékai”[40]  és THANA óriás fiától — MENROTH-tól (Nimrod) származnak.

Miután ez a MENRŐTH — Egyptom és Nubia határán egy bábel torony építését kísérelte meg — innen, állító­lag „EVILATH” földjére költözött, mely most Perzsia. Itt szült neki felesége — ENETH két fiat — akik „HUNOR” és „MAGOR” nevet viseltek. Tekintve, hogy MENROTH-nak több felesége volt, a többi asszonyoktól is születtek gyermekei, akiknek utódai még ma is ott élnek, színben és alakban ^:hasonlítanak a magyarokhoz s a nyelvük csupán annyiban különbözik a miénktől, amint a „sváb beszéd különbözik a thűringiaitól”.

HUNOR és MAGOR vadászatra indultak és amikor már sokáig üldöztek egy csodálatos szarvast — Scythiában találták magukat. Később a családjaikkal együtt ide átköltöz­tek. HUNOR ivadékai lettek a hunok, MAGOR-é pedig a magyarok.

Ennek a legendának, a nyilvánosságra való hozatala pillanatában, már megszületett a kritikája is. A biblikus történettől való eltérése elkeseredett ellenszenvet idézett elő azon ^'egyházi személyek között, akik a Szentírás előadásához betű szerint ragaszkodtak. Elindítottak egy újabb verziót, mely azt hirdette, hogy a magyarok valóban Jafet-ivadékok, de ennek MAGOG nevű fián keresztül. Ez a kitalált teória természetesen értéktelen.

Ugyanis egy ősrégi és valódi tradíciónak a még meg-lévő maradványai csakis a régi verziókban találhatók meg.

Az újabb változatot is elérte a későbbi kritikusok merev elutasítása, akik tudatlan emberektől származó „szerzetesi spekulációnak” minősítették.

A Menrótra vonatkozó írás — mint történelmi bizonyíték bár homályosnak látszik, de mind a Perzsiából történő kivándorlás, mind pedig MENRÓTH (Nimród) és felesége Eneth (sumérul ENE = elbűvölő) neve, pontosan a mezopotámiai eredetet mutatják.

Rengeteg személyi, földrajzi és rangot jelentő ősi magyar névről tudunk, melyek 1000 évvel ezelőtt lettek feljegyezve. Ezek már magukban követelik eredetük felderítését, a meglévő és kimutatható mezopotámiai összefüggéseket mindig szem előtt tartva. Lehetetlen, hogy elfogadható magyarázattal nem rendelkezünk SARALDU hercegnőnek — Szent István édesanyjának — a címére vonatkozólag sem, aki „belekenigi"* volt. Megkérdezhetjük a honfoglaló vezérelt neveit is például HUBA (talán egy rokon elamita  törzs)  

* Ma már tudjuk, hogy babiloni nyelven „beli-kina” = „a ti Királynőtök” .

 Bobula tévesen vonatkoztatja ezt Saraldura. Géza második feleségét — Adeihaidot — hívták így a magyarok, mert a betelepített németek érdekeit  szolgálta. Nem a magyarokét. (A kiadó megjegyzése.) vezére -- HUBA elamita Isten után nevezve), vagy TOSU — TÖHÖTÖM (Tahadu = gazdag) vajjon ezek is nem-e a mezopotámiai tradíciókat őrzik?

A sumir összehasonlítások kiváló és karakterisztikus értelmet adnak az eddig fel nem ismert és meg nem ma­gyarázott földrajzi neveknek, azoknak, melyek valaha mindenki által ismertek és érthetők voltak, de később a feledés homályába merültek, a magyar evolúció zavaros történetében. Ennek a vizsgálatnak az eredményével a magyar kultúr­történet majd igen nagy nyereséghez jut. De a sumériológiai gazdagsága révén a nyugati kultúra története is értékesebb lesz. A származásunk múltba mélyedő gyökérzetét jobban megismerjük majd, ha közvetlenül közlekedhetünk a „sumírok­kal” legalább „egy” élő nyelven keresztül.

Ezzel kapcsolatban egy újabb könyv egészen egyszerűen megállapítja a babyloniai kultúra „felsőbbrendűségét” a sumir hátrányára s ezt a kijelentést az írója azzal indokolta, hogy a babyloniai kultúrához a semita nyelv összekötő hidat biztosít, míg a sumir kultúrához vezető hasonló híd hiányzik.[41] Erre a megállapításra csak azzal felelhetünk, hogy — amennyiben a hivatott tudások a múlt sikertelen erőfeszítéseinek csak egy töredékét fogják arra fordítani, hogy az újonnan feltárt archeológiai anyagok eredményeivel és megfelelő módszerekkel az Oppert-Lenormant elmélet igazságát rehabilitálják — akkor a sumírokhoz vezető hidat nem sokáig fogjuk nélkülözni. De lehet, hogy több ilyen híd is létezik. Idővel felvilágosítást kapunk a problémára vonatkozólag is, hogy: „valóban monocentrikus volt-e az emberi kultúra... ?” — amint azt a sumírológia dékánja Pater Dr. A. Deimel jövendöli.[42]  És vajjon közös-e vérünk... ?

Lehet, hogy újra felfedezzük a mi tündöklő, ősi tudományunk kiapadhatatlan forrásait — hiszen annyira szük­ségünk van ma arra, a mostani tévúton járó és megzava^­rodott világunkban. . .

VII.
ÜZENET, RÉGI KÖNYVBŐL

Mezopotámiai romhalmok alól ásták ki a régészek a világ első könyvtárának maradványait. A négy-ötezer éves szövegeket cseréptáblákra írták a sumírok. Irodalmuk leg­szebb termékei abból az időből valók, mikor már megrendült a sumir politikai hatalom és pusztulóban volt az emberanyag. Az írástudók nyilván a nemzethalál rémével viaskodtak. Hogy nem adták meg magukat és bíztak fajtájuk megma­radásában, azt mutatja egy szép költemény, melyet számos apró töredékből rekonstruáltak. Így is hiányzik eleje és vége. Nyilvánvaló azonban a szövegből, hogy arról van szó : a Teremtő, aki agyagból gyúrta az embert, a teremtés befejezése után végigjárta a világot és rendezi, szervezi művét, végzetet, sorsot rendel a különböző népeknek. Elér Dél-Mezopotámiába, arra a földre, amit ma a tudósok Sumir­földnek hívnak, de tudnivaló, hogy akik 5000 év előtt lakták, azok szerint soha nem Sumer, hanem Mada vagy Kiengira volt a neve. A Teremtő megáll a Kaukázus hegyeiből jött, választott népének országa előtt és így rendelkezik:

„Országok országa, törvénytudás népe,

 Napkelet s Nyugat közt a világnak fénye,

 Nagy a te nemzeted, nagy a te végzeted,

Oly messze-magasztos, hogy fel sem érheted;

Mint a magas mennyég, szíved mérhetetlen,

Életed gyökere szent és sérthetetlen.

Hegyek, árnyas erdők, hős föld büszke népe,

Ez a te végzeted ősi öröksége:

Erős, gazdag vár vagy, de az örök törvényt,

Amit Isten rád rótt, vállalnod kell önként,

Hogy beteljesüljön győzelmes végzeted,

Ur oltára te vagy, emeld fel a fejed!

Miután a fenti sorokat szabad fordításban adtam, kissé kiegészítve a törmelékesen ránk maradt szöveget, módot kívánok adni arra, hogy ellenőrizzen a magyar olvasó az angol fordításból, melyet S. N. Kramer Sumerian Mythology című könyvéből veszek. (59-69. lap, Philadelphia 1944.)

Ugyanott megtalálhatja az érdeklődő a cseréptábla-töredékek pontos bibliográfiáját is.

„O Sumer, great land of the lands of the universe,

Filled with steadfast brightness, the people

from sunrise to sunset obedient to the divine decrees,

 Thy decrees are exalted decrees, unreachable,

Thy heart is profund, unfathomable,

Thy ..................... is like heaven, untouchable.. .

O city, well supplied, washed by much water...  Shrine of abundance

... green like the „mountain”

Hashur-forest, wide shade ... heroic

Thy perfected decrees he has directed

The great mountain Enlil

in the universe has uttered thy exalted name ;

O thou city whose fates have been

decreed by Enki,

O thou shrine UR, neck to heaven mayest thou rise.”