DR. BOBULA IDA

A SUMÍR - MAGYAR

ROKONSÁG

Az első kiadás: „A Sumér-Magyar Rokonság Kérdése” címen, 1960-ban
A második kiadás, 1982-ben: „A Sumir-Magyar Rokonság” cimmel.

(A 2. kiadásban elhagytuk a „kérdése” szót a címből. Ugyanis az elmúlt idő alatt bizonyítást nyert ,a sumir-magyar nyelv és zene (dallam) azonossága, tehát ez ma bizonyított valóság és nem kérdés többé.

Másik változtatás; a cím ás könyv szövegében Dr. Varga Zsigmond és Dr. Bobula Ida által használt „sumír” népnevet állandósítottuk és nem az 1. kiadás szerinti „sumér"-t.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot.

Csak elfajult kor hős elődöket;

A lelkes eljár ősei sírlakához

S gyújt régi fénynél új szövétneket.

S ha a jelennek halványul sugára:

A régi fény ragyogjon fel honára!"

 

                            Garay János

 

 

ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ

Bobula Ida egyike a nemzetközileg elismert legkiválóbb sumirológusoknak. Egyetemi éveit Budapesten kitűnő ered­ménnyel végezte el. Doktori értekezésének tárgya: „A Magyar Őstörténelem” és a közel keleti nyelvekkel kapcsolatos kutatások voltak. Az első nő volt Magyarországon, aki történelem­ből magántanári képesítést nyert. Már negyven évvel ezelőtt felfigyelt Dr. Varga Zsigmond debreceni egyetemi tanár, hittörténész hatalmas munkájára, aki „Ötezer év távolából” c. művében megírta a sumír nyelvvita történetét, a nemzet-közi tudósok közötti hosszú harc részletes elemzését, a sumír nyelvtannak a magyarral való egyezését és a sumír-magyar rokonság fennállásának az elméletét igazolta. Könyvét a Magyar Tudományos Akadémia 1942-ben nagydíjjal jutal­mazta. A sumír-magyar rokonság kérdésében azonban nem döntött, mert a két nyelv közötti nyelvtani egyezéseket akkor még nem támasztotta alá elég nagy sumír szótári anyag.

Bobula Ida 1946-ban az Egyesült Államokba kerülve, fáradhatatlan munkával, „rossz csillagok alatt”, hihetetlen nehéz körülmények között, különböző nemzetek könyvtárai­ban és múzeumaiban kutatva, az Akadémia által hiányolt sumír szókincs megkeresésére, a legújabb kutatások ered­ményével kibővült, — külföldi tudósok által összeállított — szótári anyag bemutatására helyezte a hangsúlyt és több száz példán mutatta be és védte meg az 1951-ben megjelent „Sumerian Affiliations...” c. munkájában a sumír-magyar rokonság elméletének a helyességét.

Ebben a művében felsorolta és bebizonyította a sumír- magyar szavak fonetikai, tartalmi és értelmi megegyezésén, megfelelésén kívül a sumír szobrokról, képekről, ásatási leletekről megállapított lényeges mitológiai és kulturformák egyezését, — a társadalmi intézményeinek feltűnő, sőt legtöbb esetben teljes megegyezését... Bebizonyította, hogy a sumír magyar rokonság nemcsak a nyelv terén létezik, hanem vitathatatlan nyomai vannak a mai magyar élet minden vonatkozásában is.

Ez a könyv az egész világ szakirodalmában roppant nagy feltűnést és érdeklődést keltett. Érthetően, mert eddig alig tudtak arról, hogy létezik Európában egy kis tízmilliós ország, amit a világháborúk utáni békék észszerütlen következmé­nyeként feldaraboltak s akinek földjét, lakósságát a környező országok között szétosztották, — és most kiderül, hogy ennek a szegény szomorú országnak a népe, a világ legrégibb kultúrájú, legnagyobb műveltségű népének, a sumír népnek a legközelebbi rokona és az egész földön elterjedt kultúrájának és nyelvének az örököse.

Könyvének megjelenése után számos nagyobb tanul­mánya, cikke jelent meg, újságokban, tudományos közlönyökben és folyóiratokban. Az 1950—60-as évek során megjelent munkáit összefogva, a Buenos Aires-i 1961-ben „A Sumér-Magyar rokonság kérdése” címen adta ki. Ezzel a könyvvel indult meg az egész világon a sumír-magyar rokonság iránti mind szélesebb-körű és mind nagyobb hullámokat verő érdeklődés. Ezek a könyvek indították el hódító útjukra a Magyarországon délibábosnak kigúnyolt, lekicsinyelt, letag­adott (de a megcáfolni sohasem tudott) sumír-magyar rokon­ság ügyét.

Bobula Idának higgadt, tudományos érvelése, világos okfejtése, valamint az óhazai hivatalos illetékesek megala­pozatlan, ellenszenves magatartása arra bírta rá a külföldön élő emigráns magyar nyelv — és történet-tudósokat, egyetemi tanárokat és amatőröket, hogy komolyan foglalkozzanak ezzel a magyarság számára rendkívül nagyjelentőségű kérdéssel. Az azóta eltelt három évtized óta megjelent könyvek, tudományos munkák és újabb felfedezések mind csak megerősítették, igazolták Bobula Ida elméletét és bizonyítékainak helyességét.

Az élet nem áll meg. Egy népet, amely megőrzi nyelvét, hitet és öntudat, -- nem lehet megsemmisíteni, eltemetni.

A tudásvágynak a felkeltése, eredetünknek kinyomozása, anyanyelvünknek  ápolása, kulturális értékeinknek megőrzése: a „tudásnépének” öröksége és feladata! Az önművelés ösztönzése, a magyar őshaza életének, történelmének és eredetének Káldeától a Kárpátokig terjedő vándorútjának felderítése nemcsak az igazság bebizonyításának a kérdése, hanem elválaszthatatlan az egész nemzet-tudat ép fejlődésétől és a szebb jövőbe vetett reménységétől.

Ezek a gondolatok, megállapítások, igazságok mind benne vannak e könyv LELKÉBEN, a sorok között és kisugároznak minden oldalról. Ezért határozta el a Kiadó, hogy a nemrég elhunyt Bobula Ida egész élete munkásságának, áldott emlé­kónok megbecsülésére és tiszteletére megjelenteti e második kiadást.

 

                                                Dr. Oláh Béla

 

                A KIADÓ -- AZ ELŐSZÓHOZ.

Dr. Oláh Bélát kértük fel e könyv bevezető sorainak megírására azért, mert Ő Dr. Bobula Idának egyetemista társa volt és egy élet tiszta barátsága volt közöttük. Nevez­hetjük tehát Öt Bobula Ida legjobb ismerőjének és legjobb barátjának is.

Annak bizonyságára, hogy Dr. Bobula Ida mennyire szívén viselte ennek a könyvnek megjelenését és mennyire ragaszkodott ahhoz, hogy a könyv minden sora az ő szellemi termékét vigye — közöljük itt Bobula Ida azon kézírását, amellyel bizonyítjuk, hogy az első kiadásban található azon fejezetet -- melynek címe a „KIADÓ UTÓSZAVA” — saját­kezüleg írta meg és ragaszkodott ahhoz, hogy még ez is az Ő kívánsága és írása szerint szerepeljen a könyvben.

Így szándékozunk még jobban megbecsülni mindazt a Magyar Igazságot, amit — Dr. Bobula Ida kutatásának gyöny­szemeiként — megint átadunk az olvasónak.

                                PROF, BADINY JÓS FERENC

TARTALOMJEGYZÉK
Előszó ............................................................................. 5 oldal

Dr. BOBULA IDA, kiadásunkban másodszor megjelenő és a sumér-magyar rokonságot bizonyító könyvének tartalmára vo­natkozólag, a római Institutum Biblicum néhai igazgatójának, P. ANTON DEIMEL S. J. -nek a Sumerisches Lexicon szerző­jének, Dr. Bobula Idához intézett leveléből közöljük az aláb­biakat:

Róma, '5. Jan. 1953.

...Ihr Buch habe ich mehrere Male sorg­fätig durchstudier... Ich habe nicht die geringste Schwierigkeit eine Verwandschaft des Ungarischen mit dem Sumerischen anzu­nehmen."

vagyis magyarul.:

...a legkisebb aggályom sincs a magyar-sumér rokonság elfogadására."

I.
ŐSTÖRTÉNET DIÓHÉJBAN

A múlt század emberei égő kíváncsisággal keresték a feleletet arra a kérdésre, hogy a világ melyik pontján alakult ki az első emberi kultúra? Sok meddő spekuláció után a komoly tudomány félretette a kérdést és az ma is nyitva áll.

Az utóbbi évtizedek embertani és régészeti felfedezései, különösen a Káspi tó déli partján kiásott Hotu barlang jég-kori kultúremberei, de a Kaukázustól délre, Észak-Mezopo­támiában felderített ősi, legrégibb földmívelő falu-települések i.5 alapossá teszik azt a feltevést, hogy emberi kultúra először Nyugat-Ázsiában keletkezett, pontosabban az Eufrates folyó forrásvidéke körül, azon az aránylag kis földterületen, amelyről folyóvizek indulnak a Földközi tenger, a Perzsa öböl, a Fekete tenger és a Káspi tó felé. Valószínű, hogy ezek a viziútak és a rajtuk kifejlődött közlekedés tettek lehetővé olyan kultúrfejlődést, amelyre másutt nem volt példa. Külön­böző embercsoportok egyesíthették ismereteiket és kialakulhatott az első, őskaukázusi kultúra. A kultúra kedvező életfeltételeket teremtett, az őskaukázusiak szaporodtak és viziútaikon rajokat bocsátottak a négy tenger és a négy égtáj felé. Az ókori történelem káosza értelmes renddé válik, ha felismerjük, hogy az őskaukázusi, messze hajózó és kocsizó kultúra éppúgy rányomta bélyegét az egész ismert világra, ahogy korunkban befolyásolja az egész világot az Európában kialakult civilizáció.

Az őskaukázusiak egyik raja bocsátkozott le az Eufrátes vonalán Dél-Mezopotámiába, ahol más, rokon. el- és vissza- vándorolt törzsekkel egyesülve megteremtették a sumérnak nevezett magas kultúrát, azt amelynek ékírásos jeleivel kezdődik az írott forrásokra támaszkodó történelem.

Köztudomású, hogy a legrégibb sumír leletek és a legrégibb egyiptomi leletek két egymáshoz igen közelálló kultúráról beszélnek: természetes a feltevés, hogy a Nilusvölgy első civilizálói is egy kaukázusi raj tagjai voltak. Leváltak az ősnépről és délre vándoroltak rajok, amelyeknek utódait „chámita” és „sémita” népeknek nevezte a későbbi kor. — Kelet-nyugati irányban terjeszkedtek a lassan differenciálódó jáfetiták.

A legősibb és legvédettebb hegyi poziciókban tartotta magát az őskaukázusiak derékhada, az uralkodó réteg, a konzervatív elem, mely nem vándorolt semerre. Mai ismerete­immel úgy látom, hogy ez az elem tartotta megszállva Észak-Mezopotámiát és terjeszkedett nyugatra a Taurus, keletre a Zagros hegyei irányába.

Az ormokat sumírul UR és AR szavakkal nevezték — a vidék legmagasabb hegye az ARARÁT volt. Sumírul URI-KI-nek (KI `hely') hívták Észak-Mezopotámiát, a hegy-vidéket. Azt a népet, amely itt lakott és külön dialektust beszélt, az ókorban AZ vagy AR vagy SA (hangátvetés) népnek hívták és tekintélyére mutat, hogy valószínűleg róluk nevezték el Ázsiát és hogy később a felcseperedő perzsa uralkodók hevesen erősítgették, hogy ők valódi ARIA-k (Dárius sziklafelirata.)

Valószínű, hogy az AR hegyi ősnép volt a bányászat és fémművesség első gyakorlója; a fémekből készített fegy­verek biztosították uralkodó helyzetét. Az állati szarv neve sumérul SI volt. A fémből „készült” (AG) mesterséges szúró eszköz SIAG `szeg', szigony. Akik ilyet készítenek: SI-AG-­TU > scythák, szittyák. (Székely < SI-AG-LU fegyveres, dárdás ember). A szkíták eredetét is sok évtizeden át vitatta a tudomány. A kérdést nemrég eldöntötték a Zagros hegy­ségben feltárt ős-szittya aranykincsek. A szkíta művészetnek kétségtelenül legrégiebbi és vitathatatlanul jellegzetes darab­jai kerültek elő ezen a Kaukázustól délre eső területen: minden más szkíta lelet későbbi időből való, mint ezek a Kr.e.XVII. században a földbe rejtett kincsek. Valószínű, hogy az asszírok hatalma szorította ki ősi erdeiből az ős-szkíta népet, melytől az asszír eltanulta a fémművességet és amelyet legyőzött a szervezett katonai egyeduralom irgalmatlan erejével. A szittyák felhúzódtak a Kaukázusba, majd onnan leszálltak az északi oldalon és a következő évezred folyamán elözönlötték és civilizálták Nyugat-Ázsiát.

Kétségtelennek látszik, hogy az ős-szittya bányásznép igen