Bartal Klári

      Az ősz nemzete.


Öngyilkos nép ez, víg tavasszal.
Dagadó, büszke öntudattal
Járván a táncot, emelt fejjel
Hirdetve: nincs több, különb ember.

Vad, hősi múlttól ittasulva
Gőggel tekintve jobbra-balra,
S csak ráhagyva a forró nyárra,
Hogy köddé váljon glóriája.

Kapkodva aztán fűhöz-fához,
Imádkozni a fél világhoz,
Az ámulattól rosszul lenni,
A kértnél mindig többet tenni,

A nagyobb koncért tülekedve
Barátot, testvért elfeledve
Megtagadni egy ezredévet,
Ha így kívánják újabb népek,

Kiknek dicséretére vágyva
Sor kerül majd a végső táncra.
Búcsút intve tavasznak, nyárnak,
- Varázsa van az elmúlásnak  -

Ügyelve még egy méltó " jaj"-ra,
Lehullani  a rőt avarra.
Vétkéért szánom, sorsát féltem:
Az ősz nemzete az én népem.

                 ----

Norrköping,2005.nov.     Bartal Klári