A Dunántúl közepén keletkezett az európai civilizáció
László Dóra, itthon@hetivalasz.hu
Heti Válasz Online - 2009.09.07.
A régészek Sherlock Holmesként, a nyomok egy ezrelékéből göngyölítik fel a sok ezer éves múltat - mondja Bánffy Eszter őskorkutató. Az Európai Régész Szövetség titkára szerint az autópálya építések során előkerülő, kiemelkedően jelentős lelőhelyek feltárásához gyakran az kell, hogy a régészek Tienanmen-téri diákokra emlékeztetve álljanak ellen a földmunka-gépeknek.
- Hazánk bővelkedik
a szenzációsnak számító őstörténeti leletekben. Ad ez okot nemzeti büszkeségre?
- A régészek nem rangsorolhatnak sem korszakok, sem leletek között, minden, ami
a föld mélyéről kerül elő, egyenrangú öröksége a Kárpát-medencében élőknek. A
paleontológus vagy a geológus egészen más kiindulópontból vizsgálja azt a
kérdést, hogy mit jelent egy-egy lelet az emberiség fejlődése szempontjából,
mint egy újkori régész-történész, akinek számos írásos dokumentum áll a
rendelkezésére, melyeket összehasonlíthat mindazzal, amit a föld mélye rejt. A
római kor kutatóinak munkáját is megkönnyítik a kőbe vésett feliratok, míg az
őskorkutatókat írásos emlékek nem segítik - de legalább nem is hátráltatják. Az
ókor és középkor történetírói ugyanis olykor elkövettek tudatos és véletlen
történelemhamisításokat. Ha az uralkodó rájuk parancsolt, kiszínezték,
megmásították a történteket például annak érdekében, hogy dicső múltat hagyjanak
maguk után. A saját látásmódjuk szűrőjén engedték át a történelmet akkor is, ha
nem akartak csalni. Az írásbeli emlékekkel rendelkező korok kutatóinak tehát
állandóan gyanakodniuk kell. Az őskorral és a még annál is korábbi korszakokkal
foglalkozók ettől mentesülnek: amit jól csinálnak, az a saját érdemük, de ha
valamit elszúrnak, az bizony a saját felelősségük.
- A nagyberuházások, elsősorban az autópálya építések megelőző
feltárásain hatalmas mennyiségű őskori leletanyag került felszínre. Csak a
mennyiségük nagy, vagy a jelentőségük is?
- Az alsónyéki ásatás tárta fel például Eurázsia egyik legnagyobb új kőkori
(Kr. e. 5000-4500-ra keltezhető) temetőjét, ami így Európa kiemelten jelentős
lelőhelyének minősül. A páratlan telepnek és temetőnek a megelőző feltárások
esetében szokatlanul hosszú és alapos, teljes feltárásához az kellett, a
régészek Tienanmen-téri diákokra emlékeztetve álljanak ellen a
földmunka-gépeknek, hogy időt nyerjenek. Az MTA Régészeti Intézete ennek
folyományaként nemzetközi források elérésére egy több pályázatból álló
pályázatfüzért ad be, hogy a nagyközönség számára is bemutathatók legyenek az
autópályás beruházásokon folytatott ásatások eredményei. Nem Kárpát-medencei,
hanem Európai jelentőségű ugyanis mindaz, amit például az M6-os nyomvonalának
építésekor feltártunk.
- Miben áll a jelentősége?
- Ami a Dunántúlon az újkőkor kezdetén történt - erről szólnak a Sárréten
végzett környezettörténeti, vagy a Regölyben folytatott régészeti ásatások -, az
egész Európa társadalmának fejlődését befolyásolta. Az itt élő emberek
csoportjai vándoroltak el a párizsi medencébe, Frankfurt vagy Krakkó környékére.
Azért van ilyen nagy érdeklődés az őskornak ebben a szakaszában a mi irányunkba,
mert ha Európában meg akarnak tudni valamit arról, hogyan kezdődött náluk a
természet átalakítása, hogy keletkezett a letelepedett életmód és végső soron a
civilizáció, akkor nagyrészt tőlünk kell megtudniuk mindezt, hiszen az
élelemtermelés tudásanyaga, a földművelés, a házépítés ismeretei, a genetika
szálai mind a Kárpát-medencébe vezetnek. Pontosan 7500 évvel ezelőtt következett
be a Dunántúl
közepén, a Balaton vidékén ez a
jelentős átalakulás. Ezen a korábban üresnek hitt vidéken a mezolit ásatások
radiokarbonnal igazolt adatai szerint vadászok, halászok, gyűjtögetők szórványos
csoportjai éltek. A Balkán felől érkező földművesekkel kicserélték a tudásukat,
és ez volt az a szikra, amiből az európai civilizáció kipattant. Ők lettek az
első bevándorlók, akik a házépítést, a kerámiakészítést és az aktív termelést
meghonosították az európai kontinensen. Mindez felelősségre, múltunk becsülésére
tanít bennünket. Csak akkor válhatunk az európai közösség felelős tagjaivá, ha a
kulturális örökséget, a mi saját örökségünket méltón kezeljük.
- Egy-egy lelet csak apró töredéke a múltnak. Értelmezésük nagyrészt
perdöntő bizonyítékokon nyugszik, vagy feltételezéseken?
- Az utóbbi néhány évtizedben robbanásszerűen megnőtt az értelmezhető adatok
száma a természettudományok segítségül hívásának köszönhetően. A radiokarbon
forradalom előtt közmegegyezés volt például a relatív időrendben: a történészek
a földművelés kezdetét a mezopotámiai írásos forrásoktól visszaszámolva, becslés
alapján időszámításunk előtt 4000-re tették. Az atomfizika viszont gyökerestül
forgatta fel a korábbi nézeteket. A szénizotópos vizsgálat segítségével meg
lehet állapítani, hogy egy szerves anyag mikor szűnt meg létezni, azaz mikor
szűnt meg izotópot fölvenni. A megszűnés időpontjától visszaszámolva vált
lehetségessé az abszolút dátumok következtetése az őskorra nézve, és ez sokkot
okozott az ősrégészek körében.
- Miért?
- Két dolog derült ki: egyrészt
az, hogy a földművelés kezdete legalább ezerötszáz évvel korábbra tehető, mint
ahogy azt a közmegegyezés tartotta. Megdőlt ugyanakkor az „ex oriente lux" elve
is, tehát az a felfogás, hogy minden ismeret keletről érkezett, és északnyugat
felé haladva egyre silányabb minőségben csak utánozni próbálták a keleti
kultúrát. Ezek a felismerések komoly konfliktusokat okoztak a régészeti
kutatásban, míg mára mindenki elfogadta: megbízhatóak a radiokarbon adatok.
Mintha egy zsilip nyílt volna ki
ezután, olyan intenzitással fedezték fel, hogy milyen sok természettudományos
módszer állítható a régészet szolgálatába. Ma például már hidrológus állapítja
meg, hogy milyen vízszint volt valószínű a vizsgált terepen, más tudósok a
pollenprofilokból következtetnek arra, hogy milyen növényzet élhetett a lelőhely
környékén - a termesztett növények arányaiból a gazdálkodásra is lehet
következtetni. A vadon nőtt növények és a területen hajdan volt csigák nyomaiból
fel lehet vázolni a vizsgált kor klimatikus viszonyait, az évi
középhőmérsékletet és csapadékmennyiséget.
- Mindenkinek megvan a maga feladata?
- A makrobotanikus a gabonaszemekből következtet, a paleoentomológus az egykori
rovarmaradványokat elemezve mondja meg, milyen kártevők éltek a vidéken, és azok
melyik gabonát károsították, az archeozoológusok arról nyilatkoznak, hogy milyen
háziállatok éltek a területen, levágták-e őket fiatalon vagy a tejükért
felnevelték. A csontkollagén vizsgálatot is végző antropológusok azt is meg
tudják állapítani, hogy milyen étrenden élt a hajdanvolt személy, elsősorban
növényeket vagy állatokat fogyasztott-e, és ha húson élt, inkább a szárazföldi
állatokat kedvelte-e, vagy a halakat. Ma már az sem titok, hogy milyen
betegségei, sőt milyen hiánybetegségei voltak elődeinknek, de az
archeogenetikusok közlik azt is, hogy ki
kivel állt rokonságban, bevándorolt-e vagy helyben született. Az ősrégész pedig
botcsinálta Sherlock Holmesként próbál a mozaikokból értelmes egészet alkotni.
Mert ami igazán érdekes, az egy valaha volt társadalom rekonstrukciója.
- Hogyan viszonyul a ma embere a régmúlthoz?
- A falusiak nem egyszer leveszik a kalapjukat a falu határában feltárt
történelmi múlt emlékei láttán, és megilletődésük a dolgokat változásában
vizsgáló szakembert is megérinti. A múltról szerzett tudás nagyon fontos
adalékokkal gazdagíthatja a szülőföldünkhöz fűződő viszonyunkat. Az a
kérdésfelvetés, hogy valami jó volt-e vagy rossz, értelmetlen a történész
részéről. Ha viszont nem vagyunk képesek megérteni, hogyan volt, nem leszünk
képesek megérteni azt sem, hogyan van - még kevésbé azt, hogyan lesz. Ha az
emberi gondolkodás egyes állomásait és törvényszerűségeit le tudjuk írni és
értelmezni, akkor következtetni tudunk a jelen állapotokra, és - ha szerencsénk
van, és nem szúrjuk el ezeket a következtetéseket - akkor a jövőre is.