Bálint Miklós Bendegúz
Damjanich János
Császári és királyi hadapród, alszázados
Honvéd vezérőrnagy, tábornok
Staza, 1804. december 8. – Arad, 1849. október 6.
Élt: 45 évet
„Ma délután értem ide Törökszentmiklósra, s itt találtam a rettenthetetlen
hős Damjanichot, s találtam seregét, mely bátor, mint az oroszlán, lelkesült,
mint az erény, határozott, mint az erő, s hű a hazához, mint a kardvas
markolatjához.
Aki e sereget és vezéreit látja, annak kebléhez hazánk győzelme felett a
kétségnek
szikrája sem férhet többé.”
/Kossuth Lajos/
Szerb származék, vagyontalan,
állja sorsát derekasan.
Helyén van a szíve, s esze,
velünk gurul sorskereke!
Felmenői mind katonák,
védték császár birodalmát.
Tiszt az apja és hűséges,
a pályája csillagfényes.
A kis Janko vézna gyermek,
gyorsan növő magas termet.
A szülei papnak szánják,
s Isten kegyébe ajánlják.
Tizenhat évesen lázad,
önállóan dönt és választ.
Jelentkezik a seregbe,
mely jobb, mint egy papnevelde!
Temesváron tanul rendet,
különleges vasfegyelmet.
S az iskola végeztével,
újoncokat Ő vezényel.
Hadapród, majd alszázados,
több helyen is szolgálatos.
Látni Budán, Milánóban,
s a gyönyörű Veronában.
Tanult, nyitott, érdeklődő,
változásban érlelődő.
Forrása a Pesti Hírlap,
talál benne mindent nyíltan!
Asszonya lett Emília,
a Csernovics família
zsenge, fiatal hajtása.
Jól sikerült választása!
Az ifjú pár hálás, boldog!
Áldják Istent és a sorsot,
’melynek sora ismeretlen,
szeszélyes és érthetetlen!
S jő a változásnak éve,
s bomlik egység, mint a kéve.
Telve népek sérelmekkel,
és nemzeti érzelmekkel.
Temesváron is van pezsgés,
kikeleti lágy szédelgés.
Azaz lenne, hogyha hagynák,
erőszakkal útját állnák!
Ez az elve Haynaunak,
az osztrák altábornagynak.
Aki rideg, modortalan,
pökhendi és bárdolatlan.
„A magyar egy kutya nemzet,
mindig vágyálmokat kerget.
Éli éltét lumpenmódra,
s nem hallgat az okos szóra!
Munka helyett betyárkodik,
szabadságról ábrándozik.
Akárhányszor jön új század,
ura ellen többször lázad.”
Tisztek előtt habzik szája,
lelkülete, mint a trágya.
Azt hiszi, hogy felsőbbrendű.
Beltenyészet, félkegyelmű!
A sértettek megdöbbennek,
és egy kicsit megszeppennek.
Damjanich kél védelmükre,
s vigyáz a becsületükre.
Haynaut jól megdorgálja,
mert nemzetünk szidalmazza.
Így lesz neki haragosa,
később pedig a gyilkosa.
Büntetése száműzetés,
jobb, mint ötven korbácsütés!
Jelölt helye Itália,
addig meg sem kell állnia!
Fut a hír a történtekről,
Damjanichnak hűségéről.
Tudjuk róla, rác a vére,
ám bennünk a reménysége.
Látja, ügyünk tiszta, jogos,
elfogadott, s alkotmányos.
A fejlődés szerves része,
melytől népnek lesz jóléte.
*
Felkelt Lombard és Velence,
s izzik, mint egy nagy kemence.
Függetlenség álma, célja,
volt rá erre számos példa!
Damjanich ezt elítéli,
az Ő álma szövetségi.
Összefogva minden néppel,
Istenfélő emberséggel.
E vágy egyszer nem lesz álom,
ott csillog a láthatáron.
Oszoljon hát a sötétség,
s köttessék meg újszövetség!
*
A kormány már hazavárja,
s indul a Hon hívására.
Szapora a keze-lába,
s megérkezik nemsokára.
Batthyánynál jelentkezik,
’kiről később lelkendezik.
„Barátságos és szívélyes,
kormányfőnek jó, erélyes!”
*
Honvéd őrnagy lett ma rangja,
s önbizalomtól nő hangja.
Szegedre megy másnap reggel,
június van, a nap perzsel!
Teljesült a szerény óhaj!
3. honvédzászlóalj
kapitánya lett már mától,
Mészárosnak jóvoltából.
Délvidékre küldik onnan,
’hol a Haza veszélyben van!
Fajtársai lázadoznak,
fosztogatnak, s gyújtogatnak.
Damjanich is szerb származék,
befogadott, s hálás ezért.
E szent HAZA egy oltalom,
a HŰSÉG egy szép fogalom!
Emberei önkéntesek,
verbuváltak, képzetlenek.
A legtöbbje faragatlan,
számukra e hely szokatlan.
A jó erkölcs néha sorvad,
s vannak bizony, akik lopnak!
Részegségre vetemednek,
s aztán porban fetrengenek.
Ezért kell a vasfegyelem,
a romlottnak nincs kegyelem!
A jó acélt tűzben edzik,
napkeltétől-késő estig.
Sokan folyton háborognak,
s hangot adva tiltakoznak.
Ellenállnak akaratnak,
feljebbvalói parancsnak.
A hadügynél megvádolják,
s lemondásra felszólítják.
Ám Mészáros célját érti,
s minden vádpontban megvédi.
*
A bizalma kamatozik!
A szerb farkas ágaskodik,
s testünk szaggatja körmével,
s játszik János türelmével.
Hősünk nem vár, és visszacsap,
okos, elszánt, kemény, makacs.
Kitartása példaadó,
meghökken a sok hangadó.
Háborgásuk lassan csitul,
s mint fáradt szél végleg halkul.
Elismerik vezérüknek,
s helyzetükkel megbékülnek.
Így lett ez az alakulat,
’ki a múltján már csak mulat,
szegedi had, „fehér tollas”,
vitéz tettre mindig szomjas.
*
Damjanich a legkiválóbb
alparancsnok, s leghelytállóbb.
Kitartásban mindig jeles,
szeretetünkre érdemes.
Szereti a magyar népet,
Kárpát-medencei létet.
Ezért harcol oldalunkon,
s osztozik a bánatunkon.
Mondják, néha modortalan.
A fajtánknál sem szokatlan!
No meg durva, faragatlan,
s rossz kedvében bárdolatlan.
Kedveli, ha ünnepelik,
s ékes szókkal kenegetik.
Feszül benne nagy hiúság,
és jó adag férfiasság.
Szívlelik az „öregurat”,
’ki a haddal együtt mulat.
Közöttük Ő a nép hőse,
az életük ismerőse.
Beszél szerbül és románul,
magyar nyelven szíve lágyul.
Tiszta magyar érzületű,
embersége mintaszerű.
Tapasztalják erényeit,
s elszenvedik a gyengéit.
Egynémelykor vagdalkozó,
vagy nagylelkű adakozó.
Bátor, derék, tekintélyes,
az ellenségre veszélyes.
Barátaival szívélyes,
hírnevére igen kényes!
*
No, de halljuk vitéz tettét,
mért szerették, s mért tisztelték?
Merre szolgált, merre harcolt.
ellenfelet merre hajszólt?
Forogjon az időkerék!
Szemem idősíkra ránéz.
Október van, tizenhárom,
győzelem a láthatáron!
Törökbecsén kitüntetik,
majd Versecre áthelyezik.
A helyőrség parancsnoka,
reszket láttán a pipogya.
Kilencedike, november,
deres a táj kora reggel.
János hada készülődik,
s a szerbekkel megütközik.
Strázsa neve Táborfalva,
Bessarabics itt a gazda.
Hősiesen védekeznek,
ám a végén mind elesnek.
S jő a magyar bosszúállás,
emberből állattá válás.
Egy tiszt aljas parancsot ad,
s foglyot gyilkol a honvéd had.
Csűrbe hatvan szerbet zárnak,
s a tűzkakas égig szárnyal!
Ordítoznak, s mind benn égnek,
gyűlölete van a vérnek.
Szemet szemért, fogat fogért,
egy életet, egy életért!
Ősi törvény mely íratlan,
ne legyen bűn bosszulatlan!
Alibunár következik,
a harci kedv tüzesedik.
Suplikácz vajda a vezér,
gyors győzelmet remél, s ígér.
Mindez bejött, de fordítva,
s menekülnek ők ordítva,
fejveszetten, poggyász nélkül.
Még a vén nap is megrémül!
Ég a helység minden háza,
s két egyháznak irattára!
Riadalom a szerbek közt,
folyik a vér, s a bánatkönny.
Károlyfalván téli tájon,
madár sem ül odvas fákon.
A szerbekkel mind elmennek,
menekülve útra kelnek.
Damjanich int, s tovább halad,
neki ez egy könnyű falat.
Jarkovácra most érkezik,
s a lakókban nem kétkedik.
Jóhiszemű, s ott megszállnak,
ahol majdnem rá is fáznak!
A kedvesség csupán álca,
hiszen körbe vannak zárva!
A szerb csapat majd tízezer
a magyar meg épp négyezer.
A háziak sem tétlenek,
jelre kapnak majd vérszemet.
S kakasszóra, virradóra,
kezdődik a fegyverpróba.
Puska durran, s a kard csörren,
alvó ébred és megdöbben.
Védekeznek, menekülnek,
s erdő alján egyesülnek.
S megfordulnak támadásra,
a végső leszámolásra.
Leiningennél már taglaltam,
hogy mindenki lankadatlan.
Harcolnak az életükért,
a Hazáért, s szerelmükért.
Elszántságuk bizonyítják,
s a szerbeket kiszorítják,
Legyilkolják a foglyokat,
s felgyújtják a házaikat.
*
Kossuth látja jó katona,
lett egy újabb tábornoka!
’Ki rendkívül tehetséges,
határozott, eredményes.
Negyvenkilenc januárja,
jön a télnek újabb árja!
Pancsova szerb darázsfészek,
mely létünkre túl veszélyes!
Kiss tábornok megtámadja,
s az életét majd ott hagyja!
A parancsnok tehetetlen,
ez a tábor verhetetlen?
Kiss Ernőt ma lemondatják,
s helyét Damjanichnak adják.
’Ki a harctéren veretlen,
ez másoknak érthetetlen.
Kijelölve a feladat,
ám helyébe újabb akad.
Átértékelve a helyzet,
az orosz jön, s földet renget!
Észak felé kell vonulni,
Szolnoknál kell egyesülni!
Ez a parancs, indulni kell,
szívben érlelt jó reménnyel.
Damjanich ma levelet ír,
gondolata tiszta és nyílt.
Minden szava igaz, s kemény,
a címzettje, a szerb vezér.
Kuzman Todorovics Úrnak!
Ön még békejobbot nyújthat,
s megbékélhet e nemzettel,
tisztességes feltétellel.
Szövetkeztek az osztrákkal,
s Önöknek ez nagy kockázat,
mert a Habsburg császár zsarnok,
szavát nem tartó akarnok.
Délen, e terület része
Szentkorona egészének.
Bitorolni nincsen joga,
ez Önnek is az otthona!
S hazája még más népeknek,
kiket a sors nem kényeztet.
Egy az utunk, az érdekünk,
szabadon csak úgy élhetünk,
ha egymással összefogunk,
s közös célokért harcolunk.
Vegye e tényt fontolóra,
s hallgasson az intő szóra!
Kíméljük a civileket,
adjunk nekik tiszteletet!
Szenvedtek ők már eleget,
legyen számukra kegyelem!
*
Megy Damjanich jelölt útján,
nincs ki oldjon lelki búján.
Hideg szél fúj Bánság felett,
a Délvidék már elesett!
Irány Arad, ’hol a gond nagy.
Gál Miklós a vezérőrnagy.
’Ki a várat körülzárja,
ám nem tudja, hol a zárja!
Benn fészkel egy osztrák sereg,
az ott lakó nem kesereg!
Van épp elég muníció,
s dús az élelem porció.
A Damjanich hadtest segít.
Hú de nehéz, a mindenit!
Otthon maradt a vár kulcsa,
nem készültek várostromra!
Törökszentmiklós az irány.
S február végén, délután
megérkeznek és megszállnak,
s ruhástól a csűrben hálnak.
S jönnek dicső, fényes napok,
s élesednek a kardlapok.
No, de vegyük szép sorjában,
mi történik valójában?
Március öt. Reggel lábon,
nincs ellenség láthatáron.
Vécseyvel készülődnek,
megfontoltan, felelősen.
Szolnok városát beveszik,
az osztrákot elkergetik!
S két hadosztályt gyúrnak egybe,
s vágynak újabb sikerekre.
S jő a tavaszi hadjárat,
az idő a fénnyel vágtat.
Tápióbicske, Isaszeg,
s Vácott az osztrák rajtaveszt.
Majd Nagysalló és Komárom,
magyar zászló áll a váron!
Zöldellik a falombozat.
illatos szellő simogat.
Újra felcsillan a remény,
’melyhez egy kis siker elég.
Ám ez dicső, jó sorozat!
Egy legény vígan tárogat.
Damjanichot úgy szeretik,
hogy lelkükkel felvértezik.
Ő is gondoskodik róluk,
ha van ügyes bajos dolguk.
Sokszor velük eszik, iszik.
létét istenségnek hiszik.
Sokan tűzbe mennek érte,
a szeretet pontos mérce!
Görgeit is megismeri,
szaktudását elismeri.
Megbízik fővezérében,
vezetői erényében.
Görgei is megszereti,
képességét értékeli,
s kéri, legyen helyettese,
jöjjön vele Debrecenbe!
*
Olmütz után válaszúton,
az értelem egyensúlyoz.
Kérdi, mi a helyes lépés,
cselekvés, vagy köldöknézés?
A Habsburg-ház trónfosztása,
ismétlődik harmadjára.
Számunkra ez kényszerpálya,
folytatódó nemzetdráma.
Damjanich ezt tisztán látja,
Kossuth lépését már várta.
A Habsburgok megfontoltan,
galád módon megcsonkoltak.
*
János hősünk keseredett.
„Nem lehetünk alávetett!
Inkább halál, mintsem rabság,
remény is van, igaz, halvány!”
Április hó vége táján,
törés keletkezik lábán.
Kettévált a jobb bokája,
véget ért a tiszti pálya?
Komáromban, s később Pesten,
a kórházban gyógyul, serken.
Majd Aradon lábadozik,
s benn a várban csontosodik.
Ő lett a Főfelügyelő,
mulasztásokat felfedő.
Kossuth állította oda,
számára e hely szálloda.
Perczel Miklós a kapitány,
s talál nála egy-két hiányt.
Az ezredest lecsukatja,
így lett rab a házigazda!
Jő a háborúnak vége,
dermed, s lapul a föld népe.
A szép remény veszni látszik,
árny a fényre már vadászik.
Tovább él majd a függőség,
nem születhet függetlenség!
Másfél évig bíztunk benne,
de a hitünk mára zsenge.
*
Arad ősi magyar város,
híresség élt benne számos!
Támadja a balszerencse,
sorsa el van már rendelve!
Kossuth itt van és cselekszik,
a megoldásra törekszik.
S átadja a főhatalmat
Görgeinek, ’ki választhat
osztrák és az orosz között.
A seregünk felőrlődött!
A feladat fel van adva,
fővezérnél van a labda.
Artúr mindent jól megfontol,
a haderőnk kevés, s csonkolt.
Legyünk hősök, s vesszünk mind el,
önemésztő tüzes hittel?
Vagy mentsük meg a menthetőt,
jövőt termő életerőt,
hogy majd egykor lángra gyúlva,
megpróbáljuk megint újra?
*
Orosz előtt kapitulál,
sokak szerint ez árulás!
S első perctől már dorgálják,
minden váddal megdobálják.
Damjanich is ugyanígy tesz,
az osztráknak foglya nem lesz!
Orosz kézbe adja kardját,
lázrózsapír lepi arcát.
Szíve táján keményedik,
kegyelemben reménykedik.
Testét sújtja a fájdalom,
kínkeserves, gyalázatos.
A cár szavát nem tartotta,
Habsburgok kezére adta.
’Kik éltétől megfosztották,
s bitófára akasztották.
*