Molnár Ferenc Kálmán

Az én imám!

Uram!- Ajkam csak suttogva mondja ki nevedet,
Mert Te vagy a jóság, mennyei kegyelet.
Lelkem most imát mond, szíven most remél,
Hontalan gyermeked könyörögve kér.

Uram!- Ki fent trónolsz magas kék egekben,
Tartod létezésünk, áldott szent kezedben,
Te, ki uralod a világ mindenséget,
Ne büntess bennünket, árva magyar népet.

Ne hagyd, hogy felettünk uraljon idegen,
Fajtám lábaira rabláncokat tegyen.
Űzzed el a gonoszt, pokloknak mélyére,
S, add vissza országunk, megszenvedtünk érte.

Megszenvedtünk érte, könnyel, vérrel, bajjal.
Miért sújtasz bennünk e sátáni fajjal?
Ők kik Nemzetünket keresztre feszíték,
Aljas rágalmakkal halált reá kérték.

Kezeikhez tapad millióknak vére,
Tőlük a kötél volt hőseinknek bére.
Mocskos hitetlenség nékik a vallásuk,
Büntesd meg e fattyút, ó Uram - hadd lássuk!

Taszítsd le mindegyét kárhozat mélyére.
Ott vagyon a helyük, sátán ölelésben.
Szűnjön meg e földön a pokoli gazság,
Add Uram, hogy legyen magyarnak igazság.

Add, hogy hősök sírján, csak virág fakadjon,
S, testvér többé testvért soha el ne adjon.
Kárpát bércén a sas csak magyar szót halljon,
Cigány húzzon nótát, lenn a tengerparton,

Bánát rónái közt csak magyar arasson,
S, magyar zászló lengjen ott fenn Fogarason.
Minden magyar szívben csak szeretet légyen,
Minden magyar testvér, boldogságban éljen!

Uram!- Add, hogy legyen úgy, ahogy most kértem,
Felajánlom Néked, cserébe az éltem.
Tudom nem sokat ér, hisz hontalan vagyok,
De fogadd el Uram! Mást én nem adhatok.
Mert elraboltak mindent, országom és kincsem,
Csak a hitem maradt és Te, Uram Isten!-