Az Árpád-kori Buda nyomai a Pili

A szerző 15 évi kutatómunkájának eredményét közli ebben a tanulmányban. A magyar történelem ún. "fehér foltjára" világít rá, amikor számos, ezt igazoló irodalommal alátámasztva, valamint helyszíni vizsgálódásai alapján arra a megállapításra jut, hogy az Árpád-házi királyok fővárosa Ős-Buda-vára (Vetus Buda) - Alba Regia - Etzelburg - Herculia - Sicambria - a Pilisben, a Dunakanyarban: Esztergom- Dömös -Dobogókő által határolt területen volt.

Ezzel a kérdéssel a múlt század óta napjainkig többen is foglalkoztak, de hivatalos állásfoglalás nem történt ez ügyben.

Tanulmányát a szerző 1955-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Történettárának "Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben" címmel, majd a Magyar Tudományos Akadémiának nyújtotta be "Attila és az Árpádok romvárosa a Pilisben" címmel.

A szakma (történészek és régészek) felháborodással reagált a szerző állításaira, két okból is. Először azért, mert az Árpád-házi királyok székhelyét korábban Óbudán, majd Székesfehérváron keresték és vélték megtalálni (Alba Regia), - másrészt, mert a szerző nem volt szakmabeli. A sajtó hosszú éveken keresztül foglalkozott az üggyel. Sok cikk jelent meg a napilapokban, a szerző nevének említésével, vagy anélkül erről a témáról.

A szerző 1962-ben előszöz- a "Képes Magyarországban", majd 1967-ben a "Budapest" c. folyóirat júliusi számában ismertette rövidítve a tanulmányokban foglaltakat.

A külföldi magyar sajtót nagyon érdekelte ez a téma. A hatvanas évektől kezdődően rendszeres írásbeli kapcsolat alakult ki a szerző és a tengeren túl megjelenő magyarnyelvű lapok szerkesztőivel, akik a 60--70-es években folyamatosan közölték a szerző által rendelkezésükre bocsátott anyagot. Így Kanadában, az USA-ban, Ausztráliában a "Magyar Élet", a "Magyar Történelmi Szemle" és a "Magyar Múlt" c. lapok

A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutatócsoportja 1959 óta, - majd később a visegrádi Mátyás Király Múzeum is folyamatos ásatásokat végez a Pilisben. A feltárt leletanyag hivatalos elismeréséről, kiállításon történt bemutatásáról a mai napig nincs tudomásunk.

Németh Péter 1971 óta halott. Nehéz életkörülményei, valamint hirtelen halála nem tette lehetővé, hogy egy rendezettebb, stílusában csiszoltabb munkát hagyjon hátra. Minden igyekezete a kutatás anyagának megbízhatóságára, helytállóságára irányult. Az érdeklődő olvasó megfelelő, eredeti dokumentációkkal, irodalommal alátámasztott anyagot kap kézhez. Így módjában van véleményt alkotni a X--XIII századi pilisi Ó-Budavár létezését illetően.

Közel 200 éve foglalkoztatja a magyar tudományos világot az a kérdés, hogy a mai Budán és a mai Óbudán hol fekszenek az Árpád-kori építkezések maradványai.

Több mint 100 év óta úgyszólván megszakítás nélkül folynak az ásatások fővárosunk mai területén Attila, Árpád és a magyar királyok sírjainak felkutatására, az Alba Ecclesia (Fehéregyház), a hatalmas prépostsági templom, az Árpád-kori vár és sok más, a korabeli írásokból ismert, valamikor az ősi Budán (Vetus-Budán) létezett épület maradványa, romjai után, majd a mai Buda várhegyi területén a késői Árpádkorí építkezések után is.

Ez a sok kutatás sok sikertelenséget jelentett. Végeredményben az ásatások egyetlen esetben sem vezettek a várt eredményre az Árpád-kori teletek feltárása tekintetében. Természetesen a kutatások vezetői általában igyekeztek ásatásaikat sikeresnek feltüntetni, ez az oka annak, hogy az óbudai ásatások eredményességéről a kutatók véleménye megoszló. Sokszor még komoly kiadványok is azt a szempontot képviselik, hogy a régi Buda ismert épületeinek maradványait a mai Óbudán már megtalálták, romjait kiásták. Ha azonban a kutatások részleteit vizsgáljuk, leírásait, az egyes kutatásokról szóló szakjelentéseket ellenőrizzük, akkor arra kell gondolnunk, hogy legfeljebb csak többé-kevésbé elfogadhatóan megfogalmazott magyarázgatásokról, bizonytalan alapokon nyugvó teoretikus feltevésekről van szó, és ez azért van így, mert a mai Óbudán egyetlen esetben sem sikerült megtalálni a régi Buda kétségtelen nyomait. A tudományos történelemkutatás emiatt eddig csak ezeknek a bizonytalan feltevéseknek alapján dolgozhatott a mai Óbuda, a mai Buda és a régi Buda múltjának megállapítása érdekében. Elgondolható, hogy ez milyen károsan befolyásolhatta egész történetírásunkat.

Sok éve foglalkozom a Pilis-hegység kulturális múltjával. 1955-ben jelentettem a Magyar Tudományos Akadémiának és a Nemzeti Múzeumnak, hogy a Pilisben ezeknek a kutatásoknak eredményeképpen sikerült megtalálnom az Árpád-kori Magyarország központi királyi székhelyének nyomait, romjainak maradványait. Annak a városközpontnak nyomaira akadtam, mely valamikor magába foglalta az ősi Budavárát (mely a krónikák adatai szerint Attila városára épült), Alba Ecclesiát (Fehéregyházát), a vezérek és királyok temetkezési helyét, stb. Az Akadémiának adott részletes jelentésben kifejtettem azt a nézetemet, hogy a mai Óbudán és Budán történt eddigi kutatások téves elgondolások alapján indultak el és ezért nem vezethettek eredményre az Árpád-kori épületek romjainak felkutatása tekintetében, valamint, hogy véleményem szerint a régi Buda nem a mai Óbuda területén, hanem a Pilisben volt.

Miután elgondoláscím a régi Buda helyrajzi fekvéséről merőben ellenkeznek az" eddigi felfogással, ezért többen mereven elutasították teóriámat. Tekintettel azonban arra, hogy a Buda múltjával foglalkozó tudományágak kutatóinak munkássága nem csekély áldozatot követel, ezért minden lehetőséget fel kell használni annak érdekében, hogy a Buda múltjával kapcsolatban felmerült kérdésekre minél előbb kielégítő választ kapjunk. A kutatómunkák egyszeriben sikeresek lesznek, ha a régi Budát nem a mai Óbudán, hanem a Pilisben keressük.

Az Árpád-kori Buda helyrajzi fekvését illetően a régészek az utóbbi időkben nem is vetettek fel kérdést. Minden esetben elfogadták a régebbi kutatók által követett gyakorlatot, azt, hogy a régi Buda azonos a mai Óbudával. Így természetesen az az állítás, hogy ez a régi Árpád-kori városközpont nem a mai Óbudán, hanem a messzi Pilis erdő borította hegyei között létezett valamikor, merésznek és megdöbbentőnek hathat. Ám ha megvizsgáljuk az eddigi kutatások leletanyagát, ha mérlegeljük a 200 éve folyó nyomozás eredményeit, azt kell megállapítanunk, hogy okvetlenül szükség van az eddigi elképzelések felülvizsgálatára, a nézetek revíziójára.

Az eddig elért kutatási eredmények szigorúbb átvizsgálása után ugyanis azt kell feltételeznünk, hogy az eddig Árpád-korinak gondolt óbudai leletek kormeghatározásánál csak azért ismerték el azok Árpád-koriságát, mert az volt a feltevés, hogy miután a leleteket a vélt régi Buda területén találták, és mivel a régi írások szerint a régi Budán voltak Árpád-kori építkezések, így a talált leletnek Árpád-korinak kell lennie. Csak a kényszer hatása alatt elfogadott eredmények ezek, olyanok, amelyekkel a meglévő űrt kellett betölteni. Komoly vizsgálat után az óbudai "Árpád-kori" leletek nem állják ki a kritikát, és semmi esetre sem alkalmasak arra, hogy bizonyítsák a mai Óbuda azonosságát a régi Budával.

Elsőként fel kell vetnünk azt a kérdést, mikor indult meg az óbudai kutatás-sorozat, milyen leletekre támaszkodtak a kutatók, és milyen tudományos adatok birtokában kezdték keresni a régi Árpád-kori romokat, az ősi Vetus- Budát a mai Óbuda területén?

A Buda helyrajzi történetével foglalkozó eddig megjelent tudományos művek és dolgozatok közül különösen Schoenwisner, Salamon, Rupp, Gárdonyi, Csemegi, Bártfai Szabó László és legutóbb Györffy György műveiben találhatók bővebben helyrajzi adatok a régi Budáról. Mindezek a gyűjtések azonban sajnálatosan abban a tudatban készültek, hogy a régi Buda azonos a mai Óbudával.

Minden kutató kivétel nélkül elismerte azt, hogy a mai Budát egy régi, hagyományokban gazdag, előzőleg már létező másik Buda nevű helység után nevezték el Budának. Régebben ezt a helységet Pestnek, a mai budai Várhegyet, a rajta épült várat Pest-hegyi várnak nevezték. Nem lehet az sem kétséges, hogy annak a helységnek, amelyről ezt az új, gyorsan fejlődő várost a lakosság elnevezte, hosszú évszázadokig vezető, nagyon nevezetes helynek kellett lennie, mert különben a király új városát nem nevezték volna el róla.
A sok történeti, krónikás, valamint okirati adat összegyűjtése és azok megvizsgálása, a különböző szerzők egyéni megvilágításával sem vezetett soha arra az eredményre, hogy bármelyikük megoldotta volna a régi Buda és a mai Óbuda helyrajzi adatainak összeegyeztetését, illetve azonosításának kérdését. Sőt, Györffy II. András és I. Lajos királyok 1212 és 1355-ben kiadott, az itteni kutatások alapjául szolgáló határjárási oklevelének tanulmányozása után a régi Buda és a mai Óbuda határai egyezéséről végső kővetkeztetésként ezt írja: "A határjárási iratokban szereplő fix pontok fekvését nem ismerjük minden kétséget kizáróan".[1]

A mai Óbuda és a régi magyar oppidum, az ősi Budavár (Vetus-Buda) azonosításának kérdése és a helyrajzi adatok egyeztetésének munkája akkor indult meg, amikor a mai Óbuda területén kezdték keresni Árpád vezér sírját. Gárdonyi Albert erről a következőket írja:

"Az általános érdeklődés csupán attól kezdve fordult Fejéregyháza felé, mikor a Névtelen Jegyző munkája 1746-ban ismeretessé vált. Katona István 1790-ben ennek alapján kezdte keresni Árpád sírjának felkutatása céljából a hajdani Fehéregyházát, mert már nem támaszkodhatott az óbudai lakosság helyi ismereteire..."[2]

Nézzük tehát, mit is mondanak Budáról a középkorból származó krónikák és más írásos adatok.

Először is vegyük elő ismét a már oly sokszor forgatott Anonymus-gestát. Az I. fejezetben már szól Attila városalapításáról: "Kinek is nemzetségéből származott azon nagyhíres és hatalmas Athila király, ki az úr születésének 451. esztendejében a scythia földről kiszállva hatalmas erővel Pannónia földjére jőve, s a rómaiakat megfutamítva, az országot elfoglaló, és királyi lakot alkota magának a Duna mellett, a hév vizek fölött, és minden régi műveket, melyeket ott talált, megújíttató és körül igen erős kőfallal megépíte, melyet magyar nyelven most Budavárnak, a németek pedig Eczilburgunak neveznek."[3]

Figyelemreméltó utalások vannak Anonymus gestájának XLVI. fejeztében is Attila városáról: "Átkelvén a Dunán, tábort ütének (Árpád és a honfoglaló magyarok) a Duna mellett a felhévvízekig. S ennek hallatára a Pannónia földjén lakó rómaiak mind futással menték életöket. Másnap pedig Árpád vezér és minden előkelői, Magyarország minden vitézivel egyben, bémenének Athila király városába, és megnéznék mind a királyi palotákat, némelyeket földig rontva, némelyeket nem, és szerfölött bámulják vala mindazon kőépületeket, és kimondhatatlanul örvendének, mivelhogy harcz nélkül bévenniük sikerült Athila király városát kinek nemzetségéből származott vala Árpád vezér."

"És naponta vendégeskednek nagy örömben Athila király palotájában... Akkor Árpád vezér és övéi örömükben húsz napig maradának Athila király városában... S ugyanazon helyen ada földet Kundunek, Kurzan atyjának, Athila király városától...és fiának ada egy várat a maga népének védelme végett. Kurzan aztán azon várat tulajdon nevére neveztette, mely név a mai napig sem ment feledségbe."

A továbbiakban még a XLVII. és az L. fejezetben van rövid említés téve Attila városáról, de már Ecilburg néven. Mindkét esetben arról tudósít a krónikás, hogy Árpád vezér innen kiindulva hogyan ment hadba Pannónia meghódítására.

"Ezek után urunk születésének 907. esztendejében Árpád vezér elköltözék e világból, ki is tisztességesen lőn eltemetve egy kis patak forrása fölött, mely egy kőmederbe folyik alá Athila király városába; holott is a magyarok megtérése után egyház épült, melyet Albának (Fehéregyháznak) neveznek, boldog szűz Mária tiszteletére."

A Névtelen krónikás leírásában rejlő, már igen sokszor taglalt hibákat is figyelembe véve, mégis észlelnünk kell néhány olyan igazságot, melyet tényként fogadhatunk el.

Anonymus Árpád-kori királyi környezetben élő pap volt. Gestája írásakor számolnia kellett kortársai, udvarbéli főurak, egyházi kollégái, felettesei és tanítványai kritikájával. Ez pedig arra kényszerítene, hogy az általánosan ismert tényekkel ellentétes adatokat ne írjon művébe. Kitalált meséket tehát nem írhatott le. Amit megírt, annak - legalábbis az akkori körülményeknek -, az akkori közfelfogásnak meg kellett felelnie.

Így az Árpád-kori királyi székhely helyrajzi adatában nem tévedhetett, annak a valóságot kellett tükröznie.

Az a leírása tehát, hogy Árpád Attila székhelyén ütötte fel tanyáját és ez lett az Árpád-kori Magyarország királyi székhelye, azt jelenti - és minden bizonnyal az akkori felfogást tükrözi -, hogy a magyarság fejedelmi udvara tényleg egy régi, jelentős városban, várban telepedett le.

Ezt a várat az akkori közvélemény kétségtelenül Attila várának ismerte, ezt Anonymus többször is megírta. Ismert volt ennek a várnak az általa szintén többször említett német neve, az Ecilburg is. Az a tény, hogy többször említi a "civitatem Athilae regis" elnevezést, azt is kétségtelenné teszi, hogy az az "Ecilburg" név Attila, a nagy hun uralkodó emlékét idézi, és semmi esetre sem lehet az Aquincum-Acincum kicsavart változata, mint ahogyan azt egyes régebbi szerzők az Ecilburg elnevezésre magyarázták.

Az Ecilburgu kifejezés, amit Anonymus használ, vitathatatlanul Attila várát jelenti, mert a Niebelung-énekben is ez az Etzilburg szerepel mint Attila vára, és az ebben megénekelt, Attilával kapcsolatos vonatkozások bizonyossá teszik azt, hogy ez az Etzilburg név nem valami régi városnév elferdítéséből származik, hanem Attila székhelyét jelenti. A Niebelung-ének és az Anonymus-gesta származási idejét figyelembe véve, ez az adat a kor álláspontját tükrözi.

Anonymus tehát, mint láttuk, határozottan állította, hogy a honfoglaló magyarok Attila székhelyére telepedtek.

A Névtelen Jegyző gestájának az Attila-város létezését igazoló kitételeit nagymértékben alátámasztotta az a körülmény, hogy a másik ismert középkori krónikásunk, Kézai Simon mester, aki a magyar királyi udvar szolgálatában állott -- szintúgy, mint Anonymus --, a XIII. századból származó krónikájában igen határozottan állítja, hogy a magyar királyok székhelye Attila városának helyén alakult ki.

A Kézai-krónika a hunok történetét tárgyaló részében (II. fejezet 4.) említi először Sicambriát olyan vonatkozásban, hogy a hunok ott keltek át a Dunán. Később (III. fej. 4.) Buda megöletéséről szólva, a következőket olvashatjuk: "Eisenachból osztán, miután ott udvart tartott, Ethele megindulván Sicambriába vonala, hol testvérét Budát tulajdon kezével megölé, s testét a Dunába vetteté, azért, hogy míg ő a nyugati részeken harcszolt, a közte és testvérei közt megállapított határon uralkodásában túl ment vala, minthogy Sicambriát maga nevéről neveztette. És mivel Ethele király a hunoknak és más népeknek megparancsolta volt: hogy azt Ethele városának hívják: a németek a tilalomtól félve azt Eczelburgnak nevezték; de a hunok azon tilalommal keveset gondolva, mint előbb mai napig is Ó-Budának hívják." - Majd az 5. -ben: "...miután tehát ezeket így végezte, öt esztendeig folyvást Sicambriáhan nyugodott, őrszemeit a világ négy része felé szétosztván."[4]

Az ez ideig nagyrészt mesének tartott Attila-város kérdését vizsgálva, a következőket lehet megállapítani:

Priscos Rhetor leírásából kiindulva, eddig minden esetben azt a megállapítást tették kutatóink, hogy Attila nyilvánvalóan sátorlakó nomád volt, mert a régi görög szemtanú sátorban találta, és ebből a környezetéből adott leírást. Még az is lehet igazság azonban, hogy Attila táborban volt, amikor a Priscos-féle görög követséget fogadta, valahol hadi úton vagy országjárás közben, így nem is láthatták valódi székhelyét.

Ebből a tudósításból kiindulva elterjedt az a nyilvánvalóan téves nézet, hogy Attila olyan barbár vezér volt, aki csak sátorban vagy lóháton érezte jól magát. Nem vették figyelembe, hogy Attila valószínűleg már európai születésű volt, hogy római ifjakkal együtt nevelkedett, nevelői római tanárok voltak, és nyilvánvaló, hogy igényei sem különböztek a római főúri igényektől, több nyelven beszélt, és korának legműveltebb uralkodója volt.

Attila-város helyének holléte mind mostanáig tisztázatlan kérdés maradt, pedig az Attila-várra utaló adatok azt mutatják, hogy valószínűleg mégis volt összefüggés a hunok vezérének székhelye és a honfoglaló magyarság elhelyezkedése, központi helyének megválasztása között. Attila székhelyét hosszú évtizedeken keresztül az Alföld síkságán képzelték el kutatóink. Priscos Rhetor leírását, mely szerint Attila háza vagy palotája tiszta fából volt, úgy értelmezték, hogy Attila városa, tanyája olyan helyen állt, ahol nem volt kő. Ma ezt a feltevést kételkedve kell fogadnunk, mert ennek a határozott megállapításnak ellentmondanak a legújabb kutatások. Gerő László "Magyarország várépítészete" című műve igazolja, hogy a Príscos-féle megjegyzés helytelen és téves következtetésekre vezetett. Gerő László szerint az európai várépítésben kb. a hunok európai betörése idejétől a XI-XII. századig két merőben ellentétes irányzat uralkodott. Európa déli vidékein a várakat ebbe az időszakban is kőből építették ugyan, az ott elterjedt antik hagyományok folytatásaként, de északabbra, az északi népek építési kultúrájának hatására a várak fő építőanyaga a fa volt.

Joggal gondolhatunk tehát arra, hogy Priscos, amikor Attila várába került, ott megcsodálta az általa még nem látott faépítkezésű várat, és ezt írta meg feljegyzéseiben. A nagy hun vezér, aki ismerte a meghódolt északi népek kényelmes favárait, valószínűleg az akkor modernebb irányzatnak megfelelően, fából építtette székhelyén a saját várát is, és ezt csodálta meg Priscos, aki egyébként azt is megírta, hogy Attila fürdője pannóniai kőből készült. Ez a fürdő feltehetően ugyanaz a melegvíz fürdő, amelyről azután Anonymus azt írhatta, hogy Attila városa a felső hévvizek mellett volt. Ez a mondai alap lehetett oka annak, hogy ezt a fürdőt későbbi adatok szerint Krimhild fürdőjének nevezték, és a Vetus-budai Szűz Mária szigeti apácakolostor tulajdona volt. Még 1413-ban is a szigeti apácák fürdőjeként szerepelt. Ezt azért lehet feltételezni, mert Mária királynő 1389-ben kelt oklevele szerint "Krumhelt-ferdeje" annak a pataknak a neve volt, amely az Alba Ecclesiától folyt a Vetus budai klarissza kolostor felé, s amely melegvizű patak volt. Ez a patak pedig ugyanaz, melyet Anonymus említ gestájában, mint amely az Alba Ecclesiától, Árpád temetkezési helyétől folyt le Attila városa felé.

Megállapítható tehát, hogy a régi Budán általánosan elterjedt tudat volt az Attila-várossal való azonosság, s ennek nemcsak krónikás bizonyítékai vannak, de az ennél erősebb bizonyító erejű helyi hagyományok is ezt a kapcsolatot igazolják.

Mindez pedig rendkívül lényeges abból a szempontból, hogy a mai Óbuda területén soha nyomát sem találták a régi leírásokban szereplő Árpád-kori épületeknek, de nem találták meg az Anonymus és Kézai által említett Attila-város építkezéseinek nyomait sem. A kérdéssel foglalkozó tudományos kutatók szerint a régi krónikások bizonyosan Attila építkezésének tartották az aquincumi régi római épületmaradványokat, és azokról írtak, mint Attila alkotásairól. Ez azonban - mint látnunk kell - túlzottan kényelmes és felületes vélemény volt, hiszen ha kissé boncolgatják ezt a kérdést, rá kellett volna jönni, hogy az ott fekvő régi épületmaradványoknak római eredetét nagyon jól ismerték a régi krónikások is, hiszen Anonymus pontosan megírja gestájának I. fejezetében, hogy Athila Pannóniában a rómaiak kiverése után a felhévvizeknél királyi lakot épített magának, és az ott talált római műveket megújíttatta és a várost hatalmas kőfallal vette körül.

Ebből látszik, hogy a kérdéses város római eredetét ismerték már a XIII. század elején is, de tudtak és ismertek egy római építkezéseknél frissebb, hatalmasabb építkezést is és kellett látniok még egy nyilván jó állapotban lévő, hatalmas védőfalat is a város körül.

Hogyan lehet feltételezni ezek után azt, hogy a római épületmaradványok megmaradtak, de a város állítólag hatalmas védőfal-rendszerének nyomát sem lehet már a mai Óbudán megtalálni, pedig nyilvánvaló, hogy ez a fal későbbi létesítmény volt?

Ha pedig az a város, amelyről Anonymus és Kézai is, mint Attila városáról írt, azonos lett volna a mai Óbudával vagy az Aquincumnak ismert római várossal, akkor mégiscsak azt kellene feltételeznünk, hogy a régebbi kőépítmények megmaradtak, de a későbbi, hatalmas védőfal-építmény eltűnt. Ez így nem valószínű!

A krónikák adatai minden esetben cáfolják az eddigi feltevéseket Óbuda szerepét illetően, mert leírásaikat egészen más környezetről adták.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a krónikaírók általában igazat írtak saját korukról, és csak a sok száz évvel későbbi téves olvasás miatt történhettek félreértések, mivel a környezet mindenütt megváltozott, és a későbbi olvasó már nem értette meg a régi leírásokat.

Nemcsak Aquincum városa vált rommá Európa népvándorlási korszakában. A barbároknak a római birodalom ellen intézett sok-sok támadása már Attila hunjainak megérkezése előtt sok várost tüntetett el Pannóniában a föld színéről. Például Aquincum elpusztulásának ideje elég pontosan megállapítható. A régészek és történelemkutatók részletező munkáinak eredményei szerint Aquincum a IV században pusztult el. Pusztulása látszólag teljes lehetett, mert attól az időponttól Pannónia tartományi székhelye más város volt, lakottsága ebben az időben jelentéktelen, felégetése után csak a barbár germán törzsek átmeneti tanyahelye lett a hajdan dicső kultúrhelység. Attila idejében mindenesetre rom volt, és abban az időben a régészek megállapítása szerint semmiféle építkezés itt nem folyt. Hunok települési nyomait itt egyáltalán nem találták, Attila városa tehát semmi esetre sem lehetett a mai Óbuda vagy Aquincum területén.

A külföldi származású krónikák, útleírások stb., valamint Árpád-kori krónikáink helyrajzi bizonyságát adják annak, hogy az ősi magyar Budavár, Buda, Vetus-Buda Attila-város romjaira épült rá. A közvetlen ráépítkezések és szoros kapcsolatok az Attila-városi romépületekkel a régi adatok szerint nem vitathatók.

Csemegi József szerint az óbudai református templom telkén különböző időszakokban (1908-tól 1934-ig) végzett több ásatás azt igazolja, hogy ezek az Óbuda területén talált legrégibb római kor utáni építkezési nyomok sem lehettek[5] a XIII. század közepénél korábbi származású épület maradványai.
A mai Óbuda területén tehát nem állhatott olyan Árpád-kori helység, amilyen Buda volt Anonymus és Kézai korában. Így nem téveszthették meg a római romok a történetírókat: egyszerűen nem a mai Óbudáról, nem annak területéről írtak!

Sokkal inkább valószínű, hogy a tévedés később történt, akkor, amikor a XVIII. század közepén keresni kezdték az ősi magyar koronázó templom romjait. A mai Budapest kőzelében előkerült római maradványok azt a hitet keltették az akkori kutatókban, hogy azok a romok a magyar királyok ősi városának, Vetus-Budának romjai, és azért keresték ezen a területen Alba Ecclesiát, a királyi várat, Árpád sírját és az egész régi magyar királyi Buda városát. Csak a látszat vezette a kutatókat akkor erre a helyre.

Caspinus, Carolus Sigonius és Januarius Salinas tudósítása szerint Attila városa a nagy hun vezér halála után, a 455. évben, július vagy szeptember hónapban egy szörnyű, pusztító földrengés áldozata lett. Ez a földrengés a tudósítások szerint a város nagy részét eltemette, más része rombadőlt. Ez az adat nemcsak azt jelzi, hogy Attila városa tényleg létezett az V században, hanem azt is megmagyarázza, mi az oka annak, hogy a későbbi időkben nem szerepel komolyabb formában, illetőleg hogy miért csak romjairól írnak a régi krónikák. A 455. évben lezajlott nagy földrengés egyébként ténylegesen szörnyű pusztítást végzett Pannóniában, hiszen ebben az évben dőlt romba az akkor még gyönyörű Savaria is.[6]

Nagy Károly frank seregei az avarokat egy nagy pannóniai erősségben, a legnagyobb és legerősebb avar gyűrűben verték végzetesen tönkre, és rendkívül nagy arany- és ékszerzsákmányra tettek szert. Minden valószínűség szerint ez az erősség is ugyanaz a város volt, amelyet előzőleg Attila erősített meg, s amelyet a földrengés pusztításai után az avarok magas töltéssel vettek körül, és talán valamelyest rendbe is hoztak.

Kétségtelen, hogy a frank csapatok az akkori avar fővárosban aratták ezt a döntő győzelmüket. Ezt bizonyítja a hatalmas kincs zsákmányolása és az avar birodalom felbomlása a csata elvesztése után. Az avarok pedig bizonyára egy előzőleg is létező várost választottak legfőbb székhelyőkül. Ezt igazolja az is, hogy Bonfini állítása szerint a régi budai Bazilikát még Nagy Károly emeltette azon a helyen, ahol az avarok feletti döntő győzelmet aratták. Bonfininek ezt az állítását a múlt században sokan érthetetlennek minősítették csak azért, mert köztudomású volt, hogy Nagy Károly frankjai sohasem vívtak csatákat a mai Buda területén, miután idáig a frank csapatok nem jutottak el.[7]

Figyelembe veendő ennél a kérdésnél, hogy tudományos megállapítások (Gárdonyi, Hóman, Erdélyi, Györffy stb.) szerint Béla király Névtelen Jegyzője és Kézai is egy régebbi Gesta alapján írták krónikájukat. Így feltételezhető, hogy Attila városépítéséről és Attila városáról írt elég részletes beszámolóik nem az aquincumi római romépületek láttán kialakult helyi hagyomány alapján születettek, hanem a régi, megbízhatóbb írott emlékek alapján, alapos meggondolás után íródtak.

A régi Buda történetéről a budai káptalan ismertebb története is adhat tájékoztatást. A budai káptalan templomát a Képes Krónika szerint I. István király kezdte építeni. Erről Gárdonyi Albert összefoglalója adja a legvilágosabb képet.

"A középkori Óbudáról, -- mely az 1241. évi tatárjárásig csupán Buda néven volt ismeretes --, az ottani káptalannal kapcsolatosan kapjuk első értesüléseinket. Az óbudai káptalan alapításának története hazai krónikáink közül csupán a Képes Krónikában maradt fen, melynek írója saját vallomása szerint régibb krónikákból merítette adatait. A krónikaíró elmondja, hogy Szent István király a legyőzött Sámuel bolgár fejedelemtől zsákmányolt kincsek felhasználásával hatalmas templomot kezdett építtetni Péter és Pál apostolok tiszteletére."

A templom építése tehát az 1004-ben lezajlott bolgár hadjárat után kezdődött.

Szent István a templom építését hadjáratai miatt nem tudta befejezni, a megkezdett munka befejezése Szent Lászlóra maradt, aki - II. Géza király 1148-ban kelt oklevele szerint -- a budai káptalant és templomának fennmaradását adományokkal biztosította.

A XIV században született Képes Krónika adataitól függetlenül a II. Boleszló uralkodása (1058-1080) alatt íródott lengyel krónika is beszámol a Vetus- budai káptalani templom építéséről. A lengyel krónika írója, aki II. Boleszláv király haláláig Magyarországon tartózkodott királya kíséretében, azt írta krónikájában, hogy a káptalani hatalmas templomot Szent István halála után a velencei Péter kezdte építeni, de azt nem tudta befejezni. Ez az adat, melyet egy XI. századbeli szemtanú írt le, mindenesetre azt jelenti, hogy Budán a Péter-Pál székesegyház már állt 1080 körül. Az említett lengyel krónika írója magyarországi tartózkodása alatt állandó kísérője volt királyának és így több évig élt Szent László király udvarában.

Rendkívül figyelemreméltó, hogy ez a krónikaíró a magyar királyok otthonát leírva azt nem Budának vagy Budavárának nevezi, hanem Bazoár-nak írja. Ezt a krónikaíró semmi esetre sem vehette a "Buda" vagy "Budavár" kiejtésből.

A krónikás mint idegen tartózkodott a magyar király udvarában, és az itt hallott neveket természetesen saját írásmódja szerint írta le. Mégsem lehet feltételezni, hogy kiejtés és leírás között ilyen - érthetetlen - különbség alakulhatott volna ki. Viszont a b és v betű számtalan cseréjére gondolva (lásd pl. Bezprém = Veszprém), a Bazoár szó nagyon megfelel a Vazvár, a magyarban bizonyosan Vasvár szónak.

Tekintettel arra, hogy Szent István, Szent László királyok korszakában a királyi udvar Esztergom-Dömös környékén volt, ezt a Vasvár nevű királyi várat csak itt lehet feltételezni, semmi esetre sem lehet azonosítani a későbbi korokban a nyugati határvonalon jegyzett Vasvárral. Vasvár helység vagy vár természetesen több volt a régi Magyarország területén. A krónikaíró által említett Vasvár, Bazoár azonban kétségtelenül az Esztergom környéki akkori királyi székhely neve volt. Ez az a vár, amelyet lengyel krónika megírása után kb. 100 évvel Anonymus már Buduvárnak írt.

Az ősi Budát németnyelvű krónikák, régi német írások minden esetben Etzilburgnak nevezik, ugyanolyan következetességgel, mint a mai Budát Ofen-nak. Az Ofen elnevezés pontos fordítása a Pest névnek. "Pest" tulajdonképpen kemencét jelent, ilyen értelemben a Pest szót még ma is használják egyes vidékeken és különösen egyes szakmákban. Ezt a "kemence" értelmet fordították Ofen-nak a németek, akik már 1235-ben Ofen-nak nevezték a mai Budát. Minden valószínűség szerint már akkor kialakult az Alt-Ofen név a mai Óbudára vonatkoztatva. Óbudát a németség még ma is Alt-Ofen-nak nevezi, és ezért bizonyosnak kell vennünk, hogy a legrégibb Pest = Ofen elnevezésű helység a mai Óbuda volt. Tudományos fejtegetések a régi téglaégető kemencékről származtatták ezt a nevet, és nagyon logikusnak látszik, hogy az a terület a római korban, sőt a kelták korában is a mai Pest-környék központja, legjobban és legrégebben lakott területe volt. Az itt lévő tégla- és mészégető kemencék lehettek a névadók.

Miután a mai Buda és Óbuda neveként idegen szövegekben mindig az Ofen név szerepelt, és mint láttuk, ez a legrégibb írásos emlékeknél is megállapítható, fel lehet tételezni, hogy az Ofen-Owen elnevezés még a kelta ősnevet jelzi. Így nincs okunk kételkedni abban, hogy a mai Óbuda legrégibb neve a kemence = Pest = Ofen elnevezés.

Amikor a keresztény seregek visszafoglalták a törököktől a mai Budát, a németek Ofen felszabadítását ünnepelték, és Buda hivatalos neve 1873-ig Ofen volt. A mai Óbuda igazi, régi neve tehát Alt-Ofen, öreg-Pest, régi-Pest.

Ugyanez a névösszeállítás szerepel a XIII. századbeli oklevelekben, amikor a latin szövegben Vetus-Pest, Antiqua-Pestet írtak. Létezett tehát egy ilyen elnevezésű helység, és az csak a legrégibb Pest lehetett: Alt-Ofen, a mai Óbuda.

Az Alt-Ofen elnevezés ugyanazon időkben volt már használatos a mai Óbuda neveként, amikor az igazi Buda, a régi Budavár minden német szövegben Etzilburgnak neveztetett. Ez kétségtelenül igazolja, hogy a mai Óbuda sohasem lehetett Etzilburg, sem az Attila-városnak ismert Vetus-Buda, az ősi királyi Budavár.

A nevek hagyományosságát is figyelembe véve látnunk kell, hogy ebben a vonatkozásban nagyon bizonytalannak tűnik a mai Óbuda = Vetus Buda azonosság megvédése.

A kétely nélküli azonosítás régi elmélete végeredményben nem vált be, a feltételezett hely nem azonos a régi Buda területével.

Attila-város, Etzilburg, Sicambria, Vetus-Buda a török uralom megszűnése óta semmilyen formában nem került előtérbe, sem a hivatalos írásokban, sem birtokperek megmaradt okleveleiben nem került említésre ezen a néven ez a város. A régi elnevezések láthatólag eltűntek a köztudatból, és csak ezek után alakult ki egy olyan elgondolás, hogy az a nagyfontosságú helység, amely a régi Buda volt, azonos a mai Óbudával, német nevén Alt-Ofennal.

Így a régi Árpád-kori Buda, Budavára épületeinek maradványait a mai Óbudán kezdték keresni. Hogy mi volt az eredmény, erről valljon egyik legkiválóbb Buda kutatónk, Bártfai-Szabó László, aki az Árpád-sír kutatások eredményeit összefoglalva, egy tanulmányában a következőket írta:[8]

"A múlt század negyvenes éveiben Horváth István lelkes előadásai nyomán kezdenek az emberek Fehéregyháza kérdésével foglalkozni s az egyetemi ifjúság Vasváry Pál buzdítására, - melyet az Akadémiának 1847-ben, a magyarországi műemlékek összeírására és megmentésére vonatkozó felhívása tudományosan is alátámasztott -, 1848-ban több kirándulást tett Óbudára, a földből itt-ott még kilátszó romok felderítésére.”

A forradalom és szabadságharc nagy eseményei következtében a felbuzdulás ellanyhult, csupán Érdy János folytatja 1850 nyarán a kutatást Árpád sírjának megtalálására. Az elnyomatás egész ideje alatt ugyanis a honszerző Árpád hamvait keresik azon vélemény alapján, hogy Fehéregyháza és Árpád sírja egymástól el nem választható, egymással ok és okozati összefüggéseiben levő kérdés.

Kutatásai eredményét Érdy 1852 február 21-én nyilvános felolvasáson mutatja be, amelynek váratlan eredménye lett: a rendőrség politikai tűntetést látván a dologban, a további kutatásokat betiltotta.

A közvélemény azonban nem nyugodott bele a kérdés ilyetén elintézésébe: Buda város jogkönyvének nemrég (1845-ben) megjelent kiadásában ugyanis szerepeltek Cronfeldt, Vibecz (Újbécs), Lacken, Ezelpurg, Alba ecclesia kitételek, amelyekre nézve a szerkesztők nem tudtak kielégítő magyarázatokat adni, sőt Salamon és Rómer vagy harminc évvel később bevallották, hogy a jogkönyv néhány szakaszát nem értik meg. Az ásatások pedig a főváros területén igen becses emlékeket hoznak felszínre: 1847 tavaszán, a Gellérthegyen találnak kirabolt római kősírt, Bugát Pál a birtokán kiásott s kétségtelenül a szentlőrinci pálos kolostorból eredő keresztény emléket mutat be az Akadémián, Óbudáról előkerül az 1845-ben talált Hipponarelief, mely az archeológusok figyelmét Aquincumra irányítja. 1851-ben a kissingi pusztán egy boltozat szakad be; Érdy János megnézi, s a Schwanfelder-nyaraló előtt, a mai Árpád-forrás közelében levő kápolna romjaiban úgy véli, megtalálta Fehéregyházat, amelynek felásására Thaly Kálmán, Nádasdy Ferenc gróf, Gaal Ernő, Réső E. Sándor alapot gyűjtenek össze és 1860-ban külön hajón, zenekarral mennek ki a munka elvégzésére. A romantikus vállalkozást azonban a rendőrség újra megakadályozta.

Az így elnyomott hazafias felbuzdulás most irodalmi téren keres teret a kutatásra; kellő tudományos felkészültség nélküli, meddő szómagyarázatokban kimerült viták folynak arról: hogyan kell Anonymus szavait értelmezni, vajon Attila sírját is meg lehetne-e hamarosan találni stb. Hogy a kutatás akkoriban milyen módon történt, jellemző eset gyanánt idézem, hogy Réső E. Sándor, - aki nyelvészkedő kísérleteivel többet ártott, mint használt a magyar történetírásnak -, bevallja, hogy atyja halála után, pontosan 1860. május 29-én kezdett foglalkozni Árpád sírjának keresésével. Két hét múlva kiment Óbudára..." az eső cseperegni kezdett, úgy mentünk be a református egyház udvarára s ott az egyház kulcsát elkérve, a toronyba másztunk, én soká nézdegéltem szét és egyszerre azon helyre mutatva, hol a Szent Pál-féle zárda (most rokkant katonák háza) áll, - ezt jelöltem ki Árpád sírjának"...

Hogy az első kutatók felfedezéseit nem vették komolyan - a fenti, minden komolyságot nélkülöző módszertől eltekintve -, az okozta, hogy ugyanazon kutató többször megváltozott nézeteit hasonló hévvel igyekezett a közvéleményre ráerőszakolni. Réső pl. két esztendő múlva szintén a Péterhegy táján ásatókhoz csatlakozott, Wekerle László pedig háromszor változtatta meg véleményét ugyanazon adatok "alapos" megvizsgálása után. Hozzájárult mindehhez továbbá azon napjainkig észrevehető nagy hiba, hogy fehéregyházat kiszakítva a többi óbudai egyházi intézmény köréből, a helytörténet mellőzésével és kellő okleveles adat összegyűjtése nélkül akarták megtalálni.

Ez a sajnálatos állapot nem változik meg 1879 után sem, amikor az Országos Régészeti Társulat veszi a kezébe a további kutatásokat. Érdynek ama lehetetlen érvelésével szemben, - pl. hogy a Péterhegynél fakadó meleg forrás vizét kőmederben vezették be a városba -, senki nem tud megfelelő ellenvetést támasztani s vagy másfél évtizeden át megelégszenek a kutatók a helyi hagyományok szembetűnően téves elnevezéseivel.

Sikerrel jár Arányi Lajos tervezete is, hogy Buda várának régi épületeit táblákkal jelöljék meg, - noha mint utólag kitűnt, Rupp Jakab meghatározásaiba sok hiba csúszott -, ellenben pl. Pest megye régi térképének, műemlékei összeírásának tervét elodázzák, noha Römer még 1864-ben felhívja a főváros figyelmét a belvárosi templom északi tornyára és egyéb keresztény műemlékeire is.

A főváros keresztény műemlékeinek kimerítő leírását s a városrészek fejlődésének egységes képét várta a közvélemény Salamon Ferenc munkájától, amiben köztudomásúlag csalatkozott. Eltekintve attól, hogy a műben a középkor anyaga jelentéktelen s inkább csak függelék gyanánt van a munkához ragasztva, észrevette minden olvasója, hogy Salamon állításai a középkort illetően bizonytalanok, Óbuda középkori életében egyenesen tájékozatlan.

Amikor Havas Rezső, a főváros által felállított bizottság elnöke a munkához hozzáfog, nyomban megállapítja, hogy a hagyomány Fehéregyházról a legkisebb nyomot sem tartotta meg, tehát okleveles adatok után kell kutatni. De ezt nem teszi! Megelégszik Knauz Nándor néhány - kétségtelenül igen becses - kivonatával, elfogadja és éveken át makacsul védi Knauz ama nézetét, hogy Fehéregyház a mai Kiscell helyén állott. Nem tud latinul, mégis oklevelek szövegeit hozza elő bizonyságul, arra, hogy az általa "feltalált" 1355-iki, 1510-iki oklevelek szövegeiben eltérések vannak. Hogy egyik-másik kétes eredetű lehet, arra gondolni sem mer. Tíz évi kutatás után is azon panaszkodik, hogy nem talál a kérdésre új okleveles bizonyítékot.

Így történik, hogy az adatok mérlegelésében néha tarthatatlan eredményekre jut, pl. hogy a magyar királyok 1390-ig, a visegrádi évektől eltekintve, mindig Óbudán laktak; nyelvészeti nézetei, történeti ismeretei jobbára elavultak. Viszont érdeméül kell betudnunk azt, hogy határozottan kimondja: Fehéregyházát csak Óbudán lehet keresni, a mai Bécsi út, az egykori magna via Strigoniensis mellett. Akkor már ti. az országnak vagy hat helyén keresték mások Alba Máriát.

Amikor a főváros 1882-ben ismét kiutalja az ásatásokra szánt összeget, hangsúlyozza: igyekezzék a bizottság - melyet Thallóczyval, Salamonnal, Zichy Jenő gróffal és Kaas Ivor báróval egészítenek ki -, Fehéregyházát megkeresni. Úgy tudom, a bizottság együttes munkája amellett, hogy a levéltári kutatásokat megkezdi, főként abban merül ki, hogy megpróbálja Óbuda határát az 1355-i oklevél és régi térképek alapján megjárni, de ez nem sikerül. Viszont Havas tekintélye oly nagy, hogy a Pulszky- emlékkönyvben (1884) Torma Károly csak vagylagosan következtet: Fehéregyháza vagy Kiscellben, vagy a Radl-malom környékén volt. Ugyanott Wekerle László, a kérdésnek akkor felmerült új kutatója, csak annyit mond: a kolostor és a templom völgyben nem állhatott, csak hegyoldalon.

Havas érezvén azt, hogy a közvéleményt 1882. november 14-én tartott előadásával sem tudta meggyőzni arról, hogy Fehéregyháza Kiscellben volt, itt-ott ásatott még, de néhány év múlva a kérdést véglegesen elejtette. Idevágó utolsó előterjesztésében arra kéri a fővárost: hozassa az ezredéves ünnepekre rendbe Kíscellt, létesítsen Árpád-szeretetházat.

Amikor Wekerle László tanfelügyelő tanulmányával (1885-ben) azt bizonygatja, hogy Fehéregyháza a meleg forrástól (a mai Radl-malomtól északra állott, kevés hitelre talál, mert előbb a Kapucinus-hegyen kereste azt. A Viktória téglagyár területén időközben teljesen kiássák nemcsak a templom, de a melléépült kolostor alapjait is. A felmerült vitában Henszlmann ezeket XIV századi épületnek és apácakolostornak tartja, Némethy Lajos, aki az egyetlen szemtanú volt a harmadik ásatásnál, egyenesen klarissza kolostornak véli és csatlakozik Toldt Titusz nézetéhez, hogy Fehéregyház a Radl-malom feletti magaslaton volt. Rómer szintén azt a véleményt vallja, hogy a Viktória-téglagyári templom nem lehet Alba Mária egyháza.

A közvélemény most már valóban nem tudhatta, kinek van igaza? Havas meghalt, Toldt Titusz kiesett a vitatkozók közül, mert az ő általa jelölt helyen mit sem találtak. Wekerle utóbb (1907-ben) ugyan erős érvekkel vitatta, hogy a Viktória-gyári templom Fehéregyháza, de nem hitték el neki. A kutatást az Óbuda felé menő Magna Via felásásával önálló irányból kezdte meg Hetényi Imre, aki Fehéregyháza fekvésének helyét hozzávetőleg szintén a Viktória téglagyárban mutatta ki, de anyagi támogatás hiányában ez is félbeszakadt.

A helyzet tehát a millenáris években az volt, hogy Fehéregyháza helyét nem tudta megjelölni senki, viszont kiástak egy igen korai templomot és kolostort, amelynek rendeltetését senki sem tudta megmondani.

A megoldáshoz nagy lépéssel közelebb vitte a tudományt a klarisszák kolostorának és templomának kiásása 1908-ban a mai óbudai kálvinista templom mellett. Ezután már csak két eshetőség maradt: a Viktória téglagyárban kiásott templom és kolostor vagy a pálosoké -, s akkor azonos a keresett Fehéregyházzal -, vagy a ferencesrendieké volt. Minthogy az adatokból az tűnik ki, amit a bemutatott, 1760 körül készült hivatalos térkép is igazol, hogy a ferencrendiek kolostora a Flórián-téren állott, így tehát egyéb okok mellett ez a lehetőség is megszűnt, mert e három kolostoron kívül több a középkorban Óbudán nem volt. A felhévízi lovagoknak tudvalevőleg csak kórháza volt Óbudán, se rendháza, se temploma nincs.

A kutatásokat, mint láttuk, sok hazafiúi hevület mozgatta. A romantikus felbuzdulások jó lendületet adtak a régi Buda felkutatása ügyének, de nagyon eltérítették a realitástól és a tudományos vonaltól. Ezekben az időkben a régi Buda épületeinek keresése közben olyan teóriák rögződtek meg a köztudatban, melyek később - amikor már a szakképzett régészet vette át a kutatások irányítását - maradandóan hatoltak a tudományos kutatásokra is.

Az ősi Buda holléte után folytatott kutatások eredménytelensége elszomorító volt, de a régi város létezését olyan sok megbízható adat igazolta, hogy a kutatásokat abbahagyni nem lehetett.

Sajnos, a régi tévedéseket nem ismerték fel, és ennek következtében továbbra is a mai Óbudát tartották a régi Buda utódjának. Ezt a téves szemléletet természetesen nem a mai kutatók alakították ki, hanem a hosszú évtizedek óta törvényszerűen elfogadott álláspont, hogy Vetus-Buda a mai Óbuda területén volt.

Ezt még az osztrák elnyomás éveiben állapították meg, feltehetően az akkor uralkodó szempontok szerint.

Nyilvánvaló, hogy Katona Istvánnak az a meggondolása, hogy Árpád sírját a mai Óbudán feltételezze, az akkori idők tájékozatlanságában gyökeredzik. 1790 körül még sok helyen igen bizonytalanok voltak a helységnevek, mert sok régi lakott hely elnéptelenedett, neve a török uralom alatt feledésbe ment. Az adóösszeírások adatszolgáltatása szerint 1696-ban, Esztergom vármegyében csak 7 adózó portát jegyeztek fel, holott a megyében, 1494-ben még 1322 adózó portát tartottak nyilván. Acsády Ignác szerint az 1690 évi népösszeírás alkalmával az egyesített hatalmas Pest- Pilis- Solt vármegyében összesen csak 85 lakott hely maradt. Az elhagyott helyek közül sok már nemzedékek óta hosszú évtizedekkel azelőtt kipusztult. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az összeírásnál ige sok helység (puszta) nevét nem tudta senki.

Maguk a törökök már a XVII. század elején nagyobbára kiirtottnak hitték az ország lakosságát, s amikor 1605-ben Bocskai István fejedelem néhány ezerfőnyi seregével a budai basát meglátogatni Pest alá érkezett, a törökök csodálkozva nézték a nagy magyar hadat, fölemlítve: azt hitték, hogy egész Magyarországon mindössze sincs ennyi ember.[9]

A török uralom utáni időkben a győzedelmes osztrák császárság úgy tekintette Magyarországot, mint az osztrákok, a németség legtermészetesebb terjeszkedési területét. Ennek a gondolatnak hívei természetesen igyekeztek minden nyomát eltüntetni annak, hogy Magyarország esetleg az osztrákokénál is magasabb rendű kultúrával rendelkezhetett valaha.

Elnyomtak, pusztítottak minden fellángoló magyar kultúrtörekvést. Már Lipót császár a jelentősebb várak felrobbantásával, lerombolásával megkezdte a régi kultúrépítkezések javának pusztítását. Először még a törökök esetleges újabb foglalásainak meggátlása volt a felhozott ok, később, a Rákóczi szabadságharc leverése után, az újabb ellenállási gócok megelőzésének ürügyével pusztították a régi magyar kultúrmaradványokat, majd az 1848-as szabadságharc is újabb alkalom volt erre.

Jogosan tételezhetjük fel tehát, hogy Buda várának visszafoglalásától a kiegyezésig az osztrákok tervszerűen pusztították a régi magyar kultúrára utaló nyomokat. Sok mindent romboltak le a tatárok és a törökök is, de a "planírozást", a nyomok teljes eltüntetésének befejező műveleteit az osztrákok végezték.

Adatok szólnak arról, hogy az ősi Buda nyomait a törökök tüntették el, hogy földdel egyenlővé tették a helyét is, de az, hogy e régi királyi vár és város helyét a mai Óbuda területén kellett máig is keresni, hogy a régi kultúrközpont valódi helyét a nép tudatából kiölték, ez már a magasabb rendű osztrák ténykedés eredménye kell legyen. Erre a céltudatos osztrák törekvéseknek bőven volt ideje az említett kor kétszáz éve alatt.

A legutolsó évtizedekben a mai Óbuda területén folytatott ásatások a római korszakról bő tájékoztatást adtak. Így a kutatók körében tökéletesen igazolódott Schoenwisner 1778-ban megjelent könyvének[10] megállapítása, mely szerint az Alt-Ofen területén előkerült, római korból származó feliratos kövek és romok, az Aquíncum nevű római kori város maradványai.

Schoenwisner életművének egyik döntő állomása volt Óbuda és Aquincum azonosítása.
Azért jelentett új korszakot ez, mert az a törvényszerűen megállapított tény, hogy a mai Óbuda területén a római korban Aquincum volt, sok régebben fel- feltörő kérdést látszólag véglegesen lezárt. Akkoriban már a mai Óbuda területén keresték az Árpádok korában ragyogó budai királyi várat, a környezetében valamikor létező középkori várost és maradványait, Fehéregyházát stb. A mai Budát a török utáni időkben beözönlő németség Ofen néven ismerte meg. A szomszédos Alt-Ofen neve igazolta, hogy az ősi Buda csak ott létezhetett. A nagyrészt németül gondolkodó felső osztály nem vette észre az itt nagyon régen feledésbe ment Pest-név azonosát ebben: az "Ofen"-ban. Az az elgondolás tehát, hogy Alt-Ofen= Óbuda rejti magában a régi királyi székhely romjait, egészen logikusnak tűnt.

Egy súlyos akadálya volt még az azonosításnak, éspedig az, hogy a régi írások szerint az ősi Buda Attila városának területén feküdt, mely várost a rómaiak idejében Sicambriának neveztek. Kézai Simon krónikájában már ezt a nevet említi, mint Attila városát, de más adatok is jelzik, hogy a magyar királyváros római kori nevét az Árpád-korban Sicambriának ismerték.

Mutatja ezt Albericus tudósítása, aki szintén írt Sicambriáról. Ezután mind a magyar krónikákban, mind a középkori oklevelekben sorozatosan szerepel a Sicambria név, mint Buda régi neve. Rupp említ egy oklevelet 1376-tól, Gárdonyi 1516-ból, amelyekben Sicambria mint Vetus-Buda régebbi elnevezése szerepel. Bártfai-Szabó László egy San Marco-könyvtárbeli kódex szövegéből idézi a Sicambria nevet az akkori magyar fővárosnak, Vetus- Budának, Attila városának neveként.

Ha hozzátesszük ehhez, hogy Oláh Miklós a XVI. század közepén is még Sicambriának írja ezt a területet, amelyen a Vetus-budai Alba Ecclesia állt, akkor láthatjuk, hogy a Sicambria név hosszú évszázadokon keresztül ismert neve volt a régi Budának. Ezt a Sicambria nevet véglegesen igazolta Bonfini közlése, aki művében azt állította, hogy:

"Óbuda (értsd: Vetus- Buda - N. P) fölött a Duna ugyanazon partján látni még egy igen régi város nyomait, melynek falai messze terjedtek. Újabb korbeliek Sicambriának tartják, a sicamberekről, Germania távoli népéről, mert nevét a germaniai sicamber légióról vette, melynek mellékneve "adjutrix" volt. Mikor Ó-Buda területén Mátyás az ő feleségének Beatrixnak egy palotát építtetett - folytatja Bonfini - az alap ásása kőzben egy feliratos kőre bukkantak. Erről ezeket olvasták le:

"Az Ide Őrségül Elhelyezett Sicamberek Légiója Várost Épített, Melyet Nevéről Sicambriának Nevezett."..." (Salamon Ferenc: Buda-Pest története. Bp. 1885. 88. old.)

Bonfininek ez az állítása, hogy feliratos kő igazolta az ősi Buda Sicambria nevét, rengeteg problémát vetett fel a XVIII. században, amikor már kialakult az a nézet, hogy a mai Óbuda neve semmiképpen sem lehetett Sicambria. A kutatók akkor már tudományos igénnyel szedték össze az adatokat, és megállapították, hogy régi bizonyítékok, térképek, leírások szerint Sicambria, a régi Buda azon a helyen volt, ahol Herculia feküdt, viszont azt is adatok igazolták, hogy Herculia nem lehetett azonos Aquincummal.

Már viták folytak Herculia fekvésének megállapításáról, és ekkor Schoenwisner, a kiváló osztrák származású régész, "tudományos alapon" mutatta ki, hogy "Bonfini hazudott, saját maga által koholt mesével kápráztatta el Mátyás királyt és kortársait. Kitalált egy feliratos követ, és azzal igazolta kedvenc uralkodójának, hogy a dicső magyar város, Vetus-Buda előzőleg Sicambria volt."

Ezzel a kérdés lezárult. Bonfini állítását a feliratos kőről, a sicamber- légióról és a Sicamber névről ezután mindenki koholmánynak tartotta. Így szabad lett az út arra, hogy a régi Buda római kori nevéül az Aquincumot ismerjék el, és ezen az alapon is a mai Óbuda területén keressék. Így a Herculiából lett Sicambria nevű város története a mesék és mondák mostani birodalmába, a lomtárba került.

Aquincum, a Duna mentében egyedülállóan jelentős emlékanyagot szolgáltató római kori romváros, Schoenwisner óta sok lelettel gazdagította múzeumainkat, igazolva, hogy ott egy gazdag római város létezett 1600-1800 évvel ezelőtt. Több előkerült kőemlék igazolta Schoenwisnernek azt az állítását, hogy ezt a várost a rómaiak Aquincumnak nevezték. Az is beigazolódott, hogy nem nevezték Sicambriának sohasem. Mégis súlyosnak véljük azt a vádját, hogy Bonfini hazudott, hogy csak kitalálta a feliratos kő meséjét a sicamber légióról és a Sicambria névről.

Ez a vád erősen aláásta Bonfini krónikaírói hitelét, amit - úgy véljük - Mátyás király hűséges és művelt humanista történettudósa nem érdemelt meg.

Még az 1956-ban megjelent Aquincum című műben, Szilágyi János könyvében, "Az elfelejtett Aquincum feltárása" című fejezetben is ezt olvashatjuk:

"A magyar középkor folyamán Aquincumnak még a nevét is elfeledték. Ezért Bonfinius, Hunyadi Mátyás király udvarában élő humanista tudós egy építési emléktábla-feliratot koholt, és azt állíthatta, hogy Sicambria nevű várost épített itt az ókorban a sicamber nép légiója. Valójában létezett egy ilyen nevű nép (a Rajna vidéken), de légiót sohasem állítottak fel soraiból."

Látnivaló ebből, hogy hosszantartó zavart okozott kutatóink felfogásának befolyásolásával a schoenwisneri megállapítás, hiszen Bonfini nem a mai Óbudáról beszélt, hanem a Duna partján messze fenn létező, már akkor nyilván omladozó régi Vetus-Budáról. "Látni még egy igen régi város falait" - arról a régi Budáról írta, hogy ott találták a Sicambriáról és a sicamber- légióról szóló feliratos követ. Az a messzi Duna-menti város volt Sicambria. És, hogy létezhetett sicamber- légió, vagy legalábbis létezett olyan katonai alakulat, melyet sicamberek alkottak, azt legjobban szintén az Aquincum című könyv igazolja. Az előbbiekben idézett szöveg ugyanis így folytatódott: "Nem ismerhette a találékony humanista azt a téglakarcolatot sem, amely a legutóbbi időkben került csak felszínre és tanúsítja, hogy a sicamberek III-ik gyalogos segédzászlóalja (de nem légiója) tényleg állomásozott Aquincumban."

Miután célunk csak a teljes igazság felderítése lehet, foglalkoznunk kell ezzel a Bonfíni-Schoenwisner vitával. Láthatóan el lehet fogadni Schoenwisner közel 200 évvel ezelőtt írt megállapítását Aquincum nevét illetően, miután azóta leletanyagok igazolták erre vonatkozó elméletét. Viszont ma már nem lehet azt állítani, hogy Bonfini hazudott, amikor olyan római kori feliratos kő kiásásáról számolt be, mely szerint létezett egy sicamber nevű római katonai alakulat, miután a legújabban kiásott leletek igazolták be, hogy az tényleg létezett itt a Duna mentén. Az, hogy az Aquincum területén előkerült téglakarcolat sicamber segédzászlóaljat említ, Bonfíni pedig légióról szóló feliratos követ jelzett Sicambriáról, e két tény közül egyik sem zárja ki a másikat. Lehetett Sicambriában egy időben sícamber légió és lehetett Aquincumban sicamber segédzászlóalj egy más időben, vagy akár egy időben is, ha feltételezzük, hogy Aquincum és Sicambria egyidejűleg létezett.

Sícambria létezését azért ís szokták tagadni, mert régi római kori adatközlések sorában sehol sem akadtak eddig erre a pannóniai helységnévre. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy egy ilyen nevű helység tényleg létezett egy időben Pannónia földjén, talán csak nagyon rövid időre.

Előfordul az ma is, hogy a helységneveket megváltoztatják. Ebben az esetben arról is szó lehet, hogy a Sicamber-légió a római korszak utolsó időszakában építette újjá azt a várost, és ezért a római kori útvonaljelzések között nem szerepelhet. Mivel adatok vannak arról, hogy ez a város a római korban Herculia néven szerepelt, és Herculia ismert volt ezekben az útleírásokban -, valószínűleg ilyen késői átkeresztelésről van szó, és ezért csak a helyi hagyomány tartotta fenn a Sicambria nevet. A helyi hagyomány viszont nem tartotta fenn Aquincum tartományi székhely nevét. Igaz, Aquincum területének lakottsága hosszú évszázadokra megszűnt, Sicambria viszont folyamatosan lakott maradt.

Bonfini tehát nem azt írta, hogy Aquincumot keresztelték át a sicamberek saját nevükről. Sicambriát -- sok más Bonfini-kortárs állítása szerint is - Herculiából keresztelték át. Herculia pedig nem a mai Óbuda területén létezett. Bonfini állítása szerint Vetus-Buda, a régi királyi város, távol fen a Duna mentén volt, s messze húzódó falai még látszottak a XV-XVI. században: itt volt Sicambria.

Mint láttuk, Katona István 1790-ben Anonymus gestája, II. András és I. Lajos király - az ősi Buda környékét megjelölő - határjárási okleveleinek alapján a mai Óbudán kezdte keresni Attila városát, Árpád sírját.

Ismertes az utána következő kutatások sikertelensége is. Így ma már inkább az ezek eredményeit összefoglaló művek az irányadóak. Csak a legutóbbi ilyen összesítő véleményekből legyen itt egynéhány rövid idézet.

"Ó-Buda területén egy pár szórványosan lelt ékszer s a Duna bal partján a Lóverseny-téren több sír mellékletei: ennyiből áll az egész, ami a népvándorlás korából Budapesten napvilágra került."[11]

"Ezen korszaktól (ti. a hunoktól - N.P) kezdve a római városrészekben a népvándorlás-kori emlékanyag hirtelen eltűnik. Biztosan mondhatjuk ezt a Papföldre, a polgárvárosra, melynek nagy részét folyamatosan felkutatták. Feltételesen állíthatom a táborváros belső területére, - hol a beépített területek miatt rendszeres ásatásokat folytatni nem lehetett, de kb. 10 év óta csatornázásoknál és építkezéseknél megfigyelhettem, - hogy eddig ott is hiányoztak."[12]

"Óbudán és környékén az újabb ásatok alkalmával nem találtunk honfoglalás- és Árpád-kori sírokat. A Duna jobb oldalán eddig csak a Farkasréti temető területéről és a Lipótmező "Kurucles" nevű vidékéről ismeretesek nem rendszeres ásatásokból származó sírleletek."[13]

"Középkori középületekre (vár, templom) utaló falmaradványok eddig Aquincumból nem ismeretesek."[14]

"...az Árpád-kori városalapítás csak a katonai városra terjedt ki, teljesen elkerülte a papföldi, fallal körülvett polgárvárost, melynek területe nemcsak a korai, hanem a későbbi középkorban is lakatlan maradt napjainkig. Újabb ásatások alkalmával a legfelső humusz-réteg újkori szemeteitől eltekintve, csak a transzformátor építésekor találtam egy szórványos középkori (15-16. sz.-i) keresztbélyeges edénytörmeléket."[15]

"Joggal tételezzük azt fel, hogy a X. századtól kezdve Budapest területén több település létezett. Erre engednek következtetni a magyar krónikák, elsősorban Anonymus; és a krónikáknak azok a mondai elemei: -- Attila városa, Buda nevű öccse stb. - melyeknek magjában Buda és Pest korai kialakulását és honfoglalás-kori fontos szerepét véljük felismerni...

A budai vár központi szerepe ezután (ti. IV Béla után - N. P) egyre nagyobb arányokban bontakozik ki... IV Béla nem sok időt tölt a budai várban... Károly Róbert a budai Mária templomban koronáztatta meg magát 1309-ben. De udvarával nem Budán székel, hanem először Temesvár,, majd Visegrád lesz az udvar központja. Utódja Nagy Lajos már mintegy 10 évig székel a budai várban... Bár egyetlen építkezési adatunk sincs ebből a korból..."[16]

"A középkori óbudai település Aquincum területének egy részén, a dunai révhely mellett keletkezett. Már a honfoglalók megtelepedtek ezen a területen. Itt állott Kurszánnak, Árpád fejedelemtársának vára. Itt temették el Árpádot állítólag 907-ben. Sírja fölé építették azt a templomot, melyen a források tanúsága szerint még Mátyás is építkezett.

A szakirodalomban a templom Fehéregyháza néven szerepel, nyomaira eddig nem akadtak.

…a tatárjárás előtt egy ideig Óbuda volt a királyi székhely. A tatárdúlás után Óbuda átadta vezető szerepét az új székhelynek: Budának. Ez természetesen nem jelen ti azt, hogy vára elnéptelenedett, csupán jelentőségéből veszített. - Gyakran tartózkodott a várban IV László. 1301-ben Ágnes királyné, III. Endre özvegye tataroztatta. Több ízben szállt meg benne hosszabb időre Róbert Károly és Nagy Lajos is, aki a palotát 1343-ban anyjának, Erzsébetnek ajándékozta. Ez időtől kezdve a királynék vára... A palotán majd minden tulajdonosa építkezett.

Óbudán helyezte el Zsigmond király 1389-ben alapított egyetemét, mely 1405-ben...teljes jogú egyetem lett. Az egyetem kancellári tisztségét a mindenkori óbudai prépost viselte, tanárai kitűnő hazai és külföldi tudósok voltak."[17]

Mátyás király halálakor Budán járt Pietro Ransano olasz humanista feljegyzéseiben a következőket olvashatjuk:

"Ott, Óbudán, melyet ma faluképen laknak, van egy, építményeinél, alkotmányánál és művészeténél fogva büszke bazilika, mely bizonyára méltó volna arra, hogy ne azon a majdnem puszta helyen, hanem akármelyik híres városban emelték volna."

Ez a lelkendező hangú dicséret a prépostsági templomra vonatkozik, melynek maradványaira az eddigi kutatások során még nem bukkantak rá. Ransano ugyancsak elragadtatással ír a klarissza apácák kolostoráról is, melyet Erzsébet, Nagy Lajos király anyja alapított:

"az óbudainál az összes kereszténységben kevés szebb női klastrom van."
A kolostor maradványai még nem kerültek elő, ugyancsak nem ismerjük még a ferencesek kolostorának helyét sem.[18]

"A honfoglalástól a királyság megalapításáig terjedő évszázadról, majd a feudalizmusnak a tatárjárással lezárt korai időszakáról igen kevés helytörténeti adatunk van: E korszak építészeti emlékei pedig úgyszólván nyomtalanul eltűntek. Homályban tapogatózunk tehát midőn fővárosunk történetének e korai szakaszát próbáljuk felvázolni."[19]

Láthatjuk, hogy a közel 200 éve folyó óbudai ásatások, a hun- és az Árpád-kort illetően negatív eredménnyel zárultak. Ezek a folytonos sikertelenségek kétségessé tették a középkori krónikások adatait, és a magyar történetírók más forrásokból próbálták megközelíteni az igazságot Attila székhelyére vonatkozólag.

Így fordult az érdeklődés iránya Priscos Rhetor, a korabeli görög szemtanú leírása felé. Ebből a leírásból alakult ki az új teória: a középkori krónikásoknak az adatai megbízhatatlanok, Attilának sohasem volt vára Budán, sem máshol, nomád sátorlakó fejedelem volt. Jöttek a költők és írók, és leírták Attila udvarát. Székhelyét most már Szeged környékére tették, és így a közvélemény lassan el is felejtette azt, hogy Attila városát, várát és temetkezési helyét valamikor Óbudán remélték megtalálni.

A romantikus célok, - Attila és Árpád sírjának kiásása -, mindinkább háttérbe szorultak, és a főcél a város nyomainak felkutatása lett, különösen azért, mert minden újabb ásatás csak azt igazolta, hogy az egész város nyomtalanul eltűnt.

Pedig ahogyan a kutatásokban jobban megerősödött a képzett régészek és történelemkutatók szerepe, úgy kerültek elő új és új adatok arról, hogy ebben az ősi városban igenis sok nagyszerű épület létezett valamikor.

Viszont a régészet szakszerű ásatásai sem voltak képesek a régi város pozitív leletszerű nyomait előkeríteni. A tudományosság előtérbe nyomulása azután a leletek alapján kényszerszerűen szülte azt az általános véleményt, hogy a krónikások a régi római kori épületmaradványokat nézték hun-kori és Árpád-kori épületeknek, illetőleg, hogy ezeket az épületmaradványokat a nép fantáziája mesék és mondák révén összeszőtte a magyarság múltjával.

Györffy György például az eddigi kutatások eredményeire támaszkodva elfogadta azt a régebbi feltevést, hogy Kurszán vára az óbudai római amfiteátrum körépítményében felállított nomád vezéri sátor volt, holott Györffy ugyanebben a munkájában megállapította, hogy a honfoglaló magyarok a régi kazár és hun birodalom szétvált törzseiből valók voltak, és hogy ezeknek az elő-ázsiai régi birodalmaknak törzsfői - fejedelmi székhelyeiken - pazar téglaépítményekben éltek. Kurszán Györffy és mások feltevése szerint - Árpád fejedelemtársa volt.

Györffy az addigi összes eredmények figyelembevételével alakította ki ezt a véleményét. Az előtte ezzel a kérdéssel foglalkozó szerzők minden esetben csak ugyanilyen bizonytalanságról számolhattak be. Így azután természetes, hogy a régi Buda - új Buda vonatkozások kutatásával foglalkozó munkáknak közös jellemzője az, hogy a régi Budavár és a mai Óbuda helyrajzi adatait képtelenek akárcsak egyetlen esetben is megfellebbezhetetlenül azonosítani. A régi krónikákban fellelhető adatszerűségek sem találhatók meg a mai Óbuda területén.

Nem volna helyes, ha a fejlődés megállna ennél a pontnál. A történelemtudósok és a régészkutatók legutolsó megállapítása szerint a régi krónikák több adatát hitelesnek lehet tekinteni.

Ezek szerint az Anonymus-gesta 52. Fejezetében három hitelesnek elfogadható tény tűnik ki; az, hogy Árpád 907-ben halt meg; hogy annak a kis pataknak a forrása mellett temették el, mely Attila városában folyik; és hogy ott építették fel a magyarok megtérése után azt a templomot, melyet Albának (Fehéregyházának) neveztek.[20]

Ugyancsak legkiválóbb kutatóink azok, akik határozottan kimutatták: Fehéregyház, Kurszán vára és több más, keresett középkori épület Vetus- Budától elválaszthatatlanok.

Attila szálláshelyére vonatkozólag az a régi vélemény, - amely szerint a nagy hun király székhelye csak Szeged környékén, a Tisza mentén kereshető -, a legújabb feltevések szerint már nem tartja magát olyan szilárdan, mint régebben. A hun király székhelyének helyrajzi fekvését illetően ma teljes bizonytalanság uralkodik.

Nagyrészt Priscos helyszíni leírása alapján a Nagy-Alföldön tételezik fel létezését, de miután e véleményt semmilyen régészeti lelet nem támogatja, ezt csak feltevésnek ismerik el.[21]

Így jelenleg az a helyzet, hogy bár a régi krónikák leírásának alapján a mai Óbudán nem találták meg Attila és az Árpádok városát, illetőleg az Attila-városban, Budaváron - Vetus Budán - valamikor tényleg létezett épületek kétségtelen azonosságú maradványait és a keresett sírokat, - de semmi ellenkező lelet nem igazolta be eddig azt sem, hogy ezek a leírások hamisak voltak.

A történelemtudomány kutatói és a régészet szorgalmas ásatásai határozottan rögzítették már a törvényszerűségeket ebben a kérdésben.

Az Attila-városnak ismert régi városra telepedett magyar honfoglalók első székvárosa kétségtelenül létező város volt. Megállapították, hogy ott régi korokból származó ősi romok mellett a magyarság uralma alatt jelentős épületek, várak, templomok, kolostorok, stb. épültek. Tényként kell elfogadni, hogy ezek a közismert épületek: budai prépostság, királyi, királynői vár, Kurszán vára, Alba Ecclesia, Klarisszák temploma és kolostora stb. Vetus- Budán léteztek valamikor. Vetus-Budát a XVIII. század kutatói a mai Óbudával azonosították, és azóta a kutatások ott kisebb megszakításokkal közel 200 éve folynak, de a Vetus- Budán valamikor tényleg létező épületeket senki sem találta meg.

Sőt, mint a legutolsó összefoglalásokból láttuk, egész Óbudán nem találtak semmi jelentős hun- vagy Árpád-kori leletet. A vélemény az, hogy ezek az épületek Óbudáról eltűntek.

Mégis - a leletanyag eléggé nyílt és világos vallomása ellenére -, találkozhatunk egy olyan, úgyszólván általánosan elterjesztett véleménnyel, amely szerint a régi Buda nyomait különböző ásatások alkalmával már kiásták a mai Óbuda területén.

Úgy gondoljuk: Óbuda olyan bőven adja a csodálatosnál csodálatosabb római kori leleteket, hogy semmi szükség erre az Árpád-koriságot igazolni igyekvő kozmetikázásra.

Tudjuk, hogy nagyon sok faragott kő került elő Óbudán a földből, mely lehetne Árpád-kori is, de ezek mellett nem szerepel a korbizonyító melléklet. Sok épület van, amely igazolhatóan jelzi a XIV, XV század építkezéseit, de a korai Árpád-kori királyváros leletei mindenünnen hiányoznak. Feltevésekkel kell kiépíteni a megmaradt űrt, és ez csak az igazság hátrányára történhet. A régészet a történetírást szolgálja, ez pedig csak igaz úton haladhat előre.

A mai Óbuda és az egész Budapest-környéki régészeti leletanyag vizsgálatából és annak ismeretében készült el a legutóbbi években a Budapest Műemlékei I. és II. kötete. Az I. kötet 1955-ben, a II. 1962-ben jelent meg, tehát ebben a legutóbbi évek kutatási eredményei is szerepelnek. Miután ez a két hatalmas - több mint 1600 oldalra terjedő -- kötet felsorolja fővárosunk Duna jobb parti részének összes ismert régészeti leletanyagát, alkalmas kell legyen arra, hogy a minden elizgultságtól merten szemlélő sőt kutató is ezeknek a felsorolt, bizonyító erejű leleteknek ismeretében megismerhesse, vajon a mai Óbuda tényleg azonos-e az Árpád-kori királyi székhellyel, Buda-várával, és az ősi Budával, a későbbi Vetus-Budával?

A II. kötet előszavában a szerkesztő - az általános eddigi véleményekkel egyezően - eldöntöttnek veszi ezt a kérdést, amikor így ír: "Elismerve, hogy a reprezentatív középkori műemléki anyag a Várhegyre koncentrálódik, hangsúlyozni kell, hogy meglepő arányokban bontakozik ki Buda középkori építészete a Váron kívüli területen ránk maradt, súlyosan pusztult emlékanyagból is (budaszentlőrinci pálosok, Nyék, Kalvin-közi királynéi vár, vízivárosi Szt. Péter templom, óbudai prépostsági templom, békásmegyeri puszta-templom, Gercse-pusztai templomrom, Bécsi úti Fehéregyházi kolostorrom, felhévvízi Szentháromság templom, Császármalom, kamaraerdői kánai kolostorromok, Csut község romjai stb.).''

Ha azonban az egyes kutatások eredményeit megvizsgálva keressük a leletszerű bizonyítékát ezeknek a biztonságot sugalló állításoknak, azonnal láthatjuk, hogy korántsem olyan megalapozottak ezek, mint art hinni lehetne.

Elsősorban tehát a legérdekesebb óbudai kérdést, az Alba Ecclesia hollétének kérdését tegyük vizsgálat tárgyává a tényleges leletanyag tükrében.

Anonymus - a névtelen jegyző - XII. századi gestájában hitelesen megírta, hogy Árpád fejedelmet Attila városa mellett - az akkori Budavár mellett - egy kis patak forrásánál, az Alba Ecclesiánál temették el. Ebből tudjuk azt, hogy az Alba Ecclesia - Fehéregyháza - Buda, az ősi Buda mellett egy patak forrásánál, vagy patak mellett volt, és azt is, hogy Alba Ecclesia már a XI. század vége előtt létezett.

Csak a szigorú időrendiséget nézve: tehát az a romcsoport, amelyet most Alba Ecclesia romjainak ismernek el, vagyis a Victoria téglagyár területén régebben kiásott romok, nem lehetnek Alba Ecclesia maradványai, mert ezekről a maradványokról kétségtelenül megállapították, hogy azok nem lehetnek a XV századnál korábbiak.

Most azután, - bár az eredmények nem változtak -, mégis ismertnek jelentik ki Alba Ecclesia helyét, talán abból az elgondolásból kiindulva, hogy a több mint 100 éve húzódó Fehéregyház kérdést nyugovóra vigyék.

A Viktória téglagyárnál talált romok a XV században épített kisebb kápolna maradványait mutatják. A legújabb szakmai vélemény a következőképpen hangzik ebben a kérdésben (Budapest Műemlékei II. 499. o.):

"A fehéregyházi kolostor és templom azonosítását és történetét illetően az eddigi kutatások végleges és biztos eredményre nem jutottak, így csupán feltételezésekre a régebbi ásatások hézagos adataira vagyunk utalva."

Ennek ellenére a leírás igyekszik azt az álláspontot támogatni, mely szerint óbudai Victoria téglagyár területén régebben kiásott romok azonosak a Vetus-budai Alba Ecclesia maradványaival, bár végül elismeri, hogy ezt a feltevést számos neves kutató elvetette, mert lehetetlennek tartották; hogy a X-XI. században már fennállott Fehéregyház itteni létezését azok a XIV-XVI. századból származó kövek igazolhatnák, amelyeket a Victoria téglagyárnál találtak. A szakleírás végül tehát önmagában is igazolja, hogy az Alba Ecclesia hollétének kérdése nincs megoldva, hogy Fehéregyháza nyomait nem találták meg a mai Óbudán.

Bártfai Szabó László nyomán. (Bártfaí Szabó László: Miért nem találták meg eddig Árpád sírját? Magyar Kultúra Bp. 1934. XXI. Évf. 4. sz.)

Az Óbudai királynői vár

A másik döntőnek látszó állítás az, hogy a Vetus-budai királyi-királynői vár előkerült a mai Óbuda Kálvin-köz 2-3-4. sz. telkén, a református templom területén. A Budapest Műemlékei II. kötetében a 376. oldalon a szakszerző amellett, hogy az itt talált romokat igyekszik elfogadtatni, mint a királyi, királynői vár maradványait mégis kénytelen elismerni a következőket.

"A négy ásatás kőemlék-anyaga, bár igen értékes, aránylag csekély számú...
Sajnos a pusztulás és a beépítettség mai fokán, amikor éppen az összefüggések hiányoznak - vagy jelenleg feltárhatatlanok -, a rommaradványok elemzése korai. Az épületek főformái azonban lehetőséget nyújtanak néhány általános jellegű, bizonyos fokig hipotetikus megjegyzésre."

Ezután következnek azok a magyarázatok, amelyekkel a talált romokat a Vetus budai királyi-királynői vár maradványának igyekeznek feltüntetni. Miután azonban a Kálvin-közben történt ásatások alkalmával semmilyen pozitív Árpád-kori lelet nem került elő, az elképzelést leletanyag nem igazolja. A szakvélemény szerint az épület előkerült darabjai faragott kövek, az ásatók szerint is legfeljebb a XIII-XIV századból, a pénzleletek pedig csak a XVI. századból származnak.

Tehát az épület nem is lehet annak a várnak maradványa, melynek már a X-XI, században állnia kellett. Az ősi Buda királyi vára, mely később a királynők vára lett; semmiképpen sem lehetett olyan jelentéktelen területű, mely a Kálvin-közben fellelt rom 30 x 30 méteres méretű területén elférhetett volna. A régebbi kutatók egyébként a Kálvin utcai épületmaradványokat a Vetus-budai prépostsági templom romjainak tartották. A származás és felhasználás célját illetően a kutatók feltevései nagyon különbözőek. A kutatások vezetői szerint az Árpád-kor leleteinek teljes hiánya kizárja azt, hogy itt Árpád-kori királyi palota létezhetett volna.

Végeredményben tehát a tisztán feltevésekre épített állítással szemben az az igazság, hogy a Vetus-budai királyi, királynői várpalota romjait sem találták még meg a mai Óbudán.

Az a Budavár - Vetus-Budán - mely az adatok szerint a ma már ismert esztergomi királyi palota után volt a magyar királyok palotája, kétségtelenül szebb, hatalmasabb kellett legyen, mint a korunkban is elismert szépségű, erős és nagy, terjedelmes és az akkori idők legmagasabb kultúrájával felépített esztergomi királyi palota.

Imre király már 1198-ban az esztergomi érseknek ajándékozta az esztergomi királyi palotát. Ezt az ajándékozást IV. Béla a maga nevében 1249. március 15-én megerősítette. A magyar királyok természetesen csak akkor adták oda az esztergomi érseknek kényelmes esztergomi palotájukat, amikor már megvolt a másik királyi palota, amelyikbe beköltöztek. Ez pedig jóval a tatárdúlás előtt megtörtént. A mai Óbuda területén nem találtak olyan, XIII. század előtti Árpád-kori időkből származó rommaradványt, mely az esztergomi ismert királyi palota pompáját akár csak megközelítené. Így nem lehet elképzelni sem, hogy az esztergomi királyi palotát az akkori magyar királyok a mai Óbuda területén feltételezett királyi lakkal felcserélték volna. Óbudán ilyen palota nem ismert, Budavár, Vetus-Buda, az a pompás királyi vár, amelyben az esztergomi palota átadása idején a királyok éltek, máshol kellett, hogy legyen.

Csemegi,József - 1934-35-ben az óbudai református templom környékén, a Kálvin utcában végzett ásatások eredményéről beszámolva - megállapította, hogy az ott talált épületmaradványok, melyeket a korábbi ásatások alapján a budai Szent Péter prépostság (Budai káptalan) maradványának könyveltek el, semmiképpen sem lehet XIII. század előtti épületnek maradványa.

Ennek alapján megjegyezte, hogy a prépostságra vonatkozó történeti adatok és feltárás eredményei között áthidalhatatlan űr tátong. Ezért elfogadta azt a feltevést hogy a maradványok az óbudai királyi vár épületének részei. Viszont ugyanakkor nem vette figyelembe, hogy saját megállapítása szerint a feltárt épületek XIII. század utáni alkotások, s hogy a tatárjárás az ősi Buda fejlődését derékba törte. Sőt, elismerte, hogy az Óbudán feltárt épületet még a XVI. században is építhették.

Közismert ezzel szemben, hogy Rogerius szerint "a tatárok betörésének hírét IV. Béla Budán vette, ahol a böjt ideje alatt tartózkodni szokott, mert országosabb helynek mondják vala."

Rogerius közléséből azt kell kivennünk, hogy a tatárjáráskor Buda - Vetus-Buda - országos hely, tehát királyi székhely volt, melyhez régi szokások fűzték a magyar királyokat. Ez a régi Budavára tehát csakis olyan királyi székhely lehetett, melynek hagyományai voltak. Nem lehetett ezek szerint az a XIII. század közepe után emelt épület a király székhelye, melyet az óbudai Kálvin utca romjaiban feltételeztek eddig. A böjt vallásos elmélyülést jelentett, és minden valószínűség szerint régi hagyományok kötötték a királyt az akkori Budához. Annak a városnak régebbi hagyományos jellege kellett, hogy legyen. Így ez a hely nem lehetett a mai Óbuda, hiszen ott a Kálvin utcai épületmaradvány úgyszólván az egyedüli épület, melynek építését a XIII. századra lehet tenni. Ez előttről csak a rómaiak építkezésének nyomait találták ezen a területen.

Ugyanígy állunk az ún. Óbudai Prépostsági templom állítólag megtalált maradványaival. A Budapest Műemlékei II. kötetének 400. oldalán a Korvin Ottó tér 8-9. sz. telek területén jelzi ennek a templomnak a fellelését. Itt romokat találtak, melyek a kutatók feltevése szerint is legfeljebb egy XV. század elején épült templom maradványai lehetnek. Abból kiindulva, hogy az épületmaradvány közelében régebben románkori kőfaragványokat találtak, feltételezték, hogy ez a XV. században épült templom volt a Budai (Vetus- budai) káptalan temploma. Ennek semmi kétségtelen leletbeli bizonyítéka nincs, csak feltételezi, azért, mert okiratos nyomai vannak annak, hogy Vetus- Budán már a X-XI. században létezett egy nagy prépostsági templom.
Az egész feltevés erősen ingatag alapon áll. A budai káptalani templom híres volt szépségéről, és alapítását sokan Nagy Károlynak tulajdonították. Tehát nagyon korai építmény, és a környezete is évszázadokon át országos jelentőségű volt.

Ezért más leleteket is kellett volna itt találni a korai Árpádkorból. A templom fennállása idejéből származó helyrajzi leírások kétségtelenül azt igazolják, hogy ez a rommaradvány nem lehetett a budai káptalan temploma. A régészek feltételezése egyébként is abból indul ki, hogy a XV században épült templom alatt léteznie kellett annak a templomnak, amely az eredeti káptalani templom volt. Miután azonban a helyrajzi adatok egészen más vidékre teszik azt a templomot, még a feltételezés is nagyon erőltetett.

Érdekes, hogy a hivatalos álláspont pár éve még az volt, hogy a Vetus- budai prépostsági templom helyét nem ismeri a régészet. (Mihály- Lócsi- Holl: A középkori Buda és Pest. Múzeumi füzetek, a Népművelésügyi Minisztérium kiadásában, Bp., 1955. 22. o.) A szerzőktől a következő olvasható:

"Ez a lelkendező hangú dicséret a prépostsági templomra vonatkozik, melynek maradványaira az eddigi kutatások során még nem bukkantak rá."

Semmi olyan Árpád-kori lelet nem került elő a legutolsó ásatáskor sem, melynek származási helye vagy más bizonyíték igazolná, hogy a rommaradványok azonosak Vetus-Buda káptalani templomának maradványaival.

A Vetus-budai Klarissza-kolostor romjait a Lajos u. 158. sz. helyén vélik megtalálni, mert ott egy lakóházban állítólagos románkori köveket találtak beépítve a falakba. Ezzel kapcsolatban - egy feltevésre hivatkozva - közlik: (Budapest Műemlékei II. 423. o.): "Feltehető, hogy a falmaradványok a középkori klarissza kolostorhoz tartoztak."

Mindezek olyan bizonytalan feltevések, hogy egyelőre bizonyosként csak annyit lehet állítani: sem a Vetus-budai prépostsági templomot, sem a Klarissza kolostor romjait a mai Óbudán nem találták még meg.

A pálosok egyik főkolostorának romjait vélték felfedezni a Budakeszi u. 93. sz. alatt, mert ott rommaradványokat találtak. Többszöri ásatás során megállapították, hogy itt valószínűleg egy középkori kolostor romjaira bukkantak. Ezt máig a pálosok szentlőrinci kolostorának tartják. Maga a feltételezés régebbi, de eddig nem került elő olyan pozitív lelet, amely ezt megnyugtatóan bizonyíthatná. Viszont ismert egy oklevél, amely 1541-ből származik, és Imre, a pálosrendi Szent Lőrinc kolostorának akkori vezető generálisa adta ki egy birtokcsere ügyében. Ezt a szentlőrinci kolostorban keltezték. Miután pedig adatok vannak arról, hogy amikor a törökök a szentlőrinci kolostort elfoglalták, azt felégették és a földdel egyenlővé téve elpusztították, nem lehet tehát kétséges, hogy a mai Buda területén nem létezhetett ez a szentlőrinci kolostor, mert a mai Buda környékét a törökök 15 évvel korábban már feldúlták. Így a szentlőrinci kolostor csak abban az esetben létezhetett még 1541-ben, ha az máshol volt, ott, ahol az eredeti Vetus-Budát feltételezzük: a Pilisben, amelynek területe történelmi adatok szerint 1541-ben került a törökök kezébe.

Ezeket az időpontokat figyelembe véve, meg kell állapítani, hogy a pálosok szentlőrinci kolostora nem lehetett a mai Buda környékén, hanem az a Pilis-Esztergom környéki területen volt. Miután közismert, hogy a pálosok kolostorai a Pilis hegyei között voltak, ebből következően helyesebb a Pilis területén keresni ennek a kolostornak a maradványait, mint a mai Buda környékén feltételezni.

Egyébként úgy gondoljuk, hogy miután a mai Buda környékén feltételezett kolostornak legfőbb ereklyéje egy ún. "szent kereszt" volt, helyesebb az a feltételezés, hogy a Szent Kereszt kolostor valamilyen összefüggésben lehetett a Pilisben most is Szentkeresztnek nevezett hellyel.

Pilisszentkeresztre kell gondolnunk, ahol a környéken több Árpád-kori kolostormaradványról, több kolostorromról tudunk. Így ha bizonyítottnak ismerjük el azt a tényt, hogy a szóban forgó pálos kolostor Buda környékén volt (ami az okleveles adatokat figyelembe véve, alig vonható kétségbe), akkor ezzel ismét csak növeljük azoknak a bizonyítékoknak a számát, amelyek az ősi Buda Pilis-beli létezését igazolják

A régi Budával kapcsolatos oklevelek és korabeli leírások kétségtelenül szomszédos helyzetben tüntetik fel a Szent Kereszt és Szent Lélek pálos kolostorokat az ősi Budával és az Alba Ecclesiával. Kétségtelen, hogy ezek a kolostorok a Pilisben voltak. Pilisszentlélek és Pilisszentkereszt neve önmagában is felkelthetné erre a figyelmet.

Különösen figyelemreméltó azonban az az általánosan ismert tény, hogy ezek a helység-elnevezések azért alakultak ki, mert itt valamikor ilyen nevű pálos kolostorok voltak. A Pilis hegyei között tényleg meg is voltak ezek a kolostorok, hiszen: mindkét helyen láthatók a közismert romok, és általánosan tudott dolog az is, hogy ezek az elpusztult kolostorok a pálos barátoké voltak. A hely-elnevezések azonosak: a régi elnevezésekkel, mert több leírásból ismerjük, hogy a Szent Lélek és Szenti Kereszt helységek valóban léteztek a török foglalás idejében ezen az Esztergom környéki területen. . (Pest megye műemlékei I. 1958. 652. o.)

Nagy Emese: Kutatások, a budaszentlőrinci pálos kolostor területén. Tanulmányok Budapest múltjából Bp. 1959

Pilismaróton még a múlt században egy római korból fennmaradt feliratos követ találtak, a Basaharc nevű területen, a római korszakból származó országút mentén. A kövön a következő szöveg állt: "Ad Herculiam". Ebből pedig azt olvashatták ki, hogy itt egy Herculia nevű római erődítmény állt.

Ez a kő nyilvánvalóan egy útjelző kő volt, és a Duna partján végigfutó római hadiúton a Herculia nevű római város felé vezető utat jelezte.

Herculia Pannónia jelentős városa volt és a tartomány vallási központja, tehát fontos római város. Az a tény, hogy Herculia a római korban Pannónia tartomány vallási központja volt, azt igazolja, hogy már a római birodalom itteni uralma előtt is fontos város volt. Vallási központok ugyanis általában hagyományokkal rendelkező helyeken fejlődnek ki. A rómaiak a régi lakosságot uralmuk alá hajtották, a nép egy része azonban tovább élt, vallási élete talán változott, átalakult, de a központ megmaradt.

A pannóniaíak Herculiát tartották vallási fővárosnak. Figyelembe kell venni azt is, hogy a rómaiak szokása szerint azokat a helyeket nevezték el Hercules emlékére, melyek fürdőhelyek voltak, különösen a melegvíz-forrásokkal rendelkező helységeket.

Ez arra mutat, hogy ezen a pilisi területen valamikor melegvíz-források léteztek, ami nem különös, hiszen Esztergom határában a Pilis hegység most is szolgáltat melegvizet, nem is olyan messze ettől a területtől.

Az, hogy jelenleg itt nem ismeretes ilyen forrás, nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy 800 vagy 900 évvel ezelőtt itt a legcsodálatosabb melegvíz-forrás működött. El kell fogadnunk tehát azt a tényt, hogy a rómaiak Hercules nevével kimondottan azokat a helységeket illették, amelyek források és különösen melegvíz-források mellett alakultak ki. Így tudva azt, hogy a római kori Pannóniában létezett egy jelentős római város, melyet Herculiának hívtak, bizonyosra kell vennünk, hogy e város melegvíz-források mellett volt. Eddig csak Aquincumot ismertük ilyennek, de ezt nem hívták Herculiának.

Ha a pilismaróti Basaharc közelében a danaparti római út jelzésére állított római útjelző kő "Ad Herculíam" feliratát helyesen értelmezve elfogadjuk, hogy ez a feliratos római kő a Herculia felé vezető utat jelezte, akkor nem lehet kétséges, hogy a pilisi hegyek között létező romváros a római korban Herculia névre hallgatott. Ebben az esetben fel kell tételeznünk azt is, hogy ezen a környéken a rómaiak idejében melegvíz-források működtek.

Az itt ma romokban lévő ősi városban megtaláltuk Herculiát, azt a római várost, mely melegvíz-forrásairól volt nevezetes. Megtaláltuk azt a római várost, mely a Duna mellett a Pilis hegységben melegvíz-források közelében volt. Ezek szerint két római kori város volt a Duna mellékén, mely melegvíz-források mellett terült el; Aquincum és Herculia.

Aquincum volt lejjebb, tehát a Herculia melletti melegvíz-forrásokat nevezhették csak felső hévvíznek. Így érthetővé válik az Árpád-korban oly gyakori Felhévvíz elnevezés, amely név Vetus-Buda melletti helymeghatározó volt. Ezzel szemben az általam megnevezett Herculia mellett ma nincsenek hőforrások. Ezen azonban nem szabad csodálkozni.

Réthly Antal szerint Attila halála óta különböző években 61 alkalommal volt Magyarországon olyan földrengés, mely a Pilis hegységet érintette. Figyelembe kell venni, hogy az országban a legnagyobb ismert földrengések a nem messze lévő Komáromban voltak. Az idézett feljegyzések szerint 1092-ben olyan erős földrengés volt, hogy egy hegy a Dunába zuhant és ezáltal a folyó medre megváltozott, a környező földeket elpusztította. Ugyanakkor más helyen a szárazföldön hatalmas tó jött létre, és másutt egy tóban egy hegy hirtelen eltűnt. Az 1348. évi földrengésekről azt említik meg a krónikák: ez oly borzalmas volt, hogy Pannóniában 26 város romba dőlt. 1443-ban is hatalmas volt a földrengés, sziklákon épült várak romba dőltek, falvak és városok pusztultak el.

Az 1599. évi földrengés centruma Komárom volt, de legjobban mégis Esztergom várát pusztította. Az 1763. évi komáromi nagy földrengéskor a városban 279 ház rombadőlt, 63 ember meghalt és 102 megsebesült. A Duna hullámai toronymagasságúak voltak.

Figyelemre méltó a következő feljegyezés az 1783. évi második nagy komáromi földrengésről: 1783. április 22-én reggel 4 órakor Komáromban és a Duna mentén Győr, Pozsony, Pest, Buda, továbbá Sopron és Eszterháza heves földlökések színhelyei voltak. Ez a földrengés Komáromot teljesen elpusztította. Elhatározták, hogy város a Dunától nagyobb távolságra építik fel. Budán a hőforrások melegebbé váltak.

Amikor tehát a budai hőforrások vize a leírások szerint egy földrengés következtében melegebbé válhatott, el kell fogadnunk azt a magyarázatot, hogy esetleg ugyanez vagy más földrengés következtében máshol a hőforrások vize hideg lett.

Minden valószínűség szerint a környéket sokszor pusztító hatalmas földrengése egyike zárta el a melegvíz-forrásokat Herculia város romjai közelében. Nem szabad azonban teljesen kizárni azt a lehetőséget sem, hogy a forráscsoport egyszerűen kimerült.

Nagyon régen működtek ezek a hőforrások, ha már a római uralom alatt névadók lehettek; hőfokuk lassan is csökkenhetett olyan mértékben, hogy ma már csak hideg vizet tudnak szolgáltatni. A margitszigeti melegvíz-forrás vize legutóbbi hivatalos jelentés szerint alig pár évtizedes működése alatt majdnem 10 fokkal hűlt le Így 2000 év alatt kihűlhetett a Herculiának nevet adó felsőhévvízi forráscsoport is

Lazius Wolf, bécsi egyetemi tanár, aki fiatal éveiben, a XVI. század közepén, sokat járt Magyarországon, egyik könyvében leírja, hogy a magyarok fővárosa Buda (Vetus-Buda) egy római városra települt, melyet a rómaiak Herculiának neveztek Ezt a várost a barbárok felégették, és amikor újjáépült, Sicambriának keresztelték.

Ugyancsak a XVI. századból való Ortelius Ábrahám belga földrajztudós térképe, amely a római kori Pannóniát ábrázolja. Ezen a már akkor réginek jelzett térképen Esztergom alatt, a Duna mellett fekszik a "Herculia vagy Sicambria" nevű helység.

(Részlet A. Ortelius térképéből. Ortelius 1597-ben megjelent térképe is Pilismarót területén jelzi Sicambria-Herculiát. Kézai is Sicambrianak írta le Attila városát. - Pilismaróton 1906-ban régészek ásták Castra ad Herculem romjait, mely a korabeli egyetemi tanár, Lázius Wolf leírása szerint is azonos volt a régi Budával.)

A régi Buda tehát ezek szerint is előzőleg Sicambria, a római korban pedig Herculia néven volt ismert. A magyarok nemcsak a Sicambria nevet vették át, de természetesen ismert volt akkor a németek által használt Etzelburg elnevezés is.

Az Ortelius-térkép 1597-ben jelent meg nyomtatásban. Függetlenül ettől a XVI. századból származó kartográfiai adattól, az Itinerarium Antonini néven ismert, római korból származó útleírás távolságadataiból a megadott helységek közti távolság leírásából kiszámítva, 1906-ban Pilismarót környékén keresték Herculia nyomait.

Ekkor a limes, a római védelmi vonal felkutatása keretében Pilismaróton a kishegyi romok környékét kutatták át. Az ott végzett ásatások egy római korinak vélt hegyi erődítmény romjait tárták fel, és erről Herculia romjaira véltek ismerni. Azóta köztudott dolog, hogy Herculia Castra romjait Pilismaróton találták meg.

Senki nem foglalkozott azonban azzal, hogy Herculia a régi adatok szerint azonos volt Sicambriával, és Sicambria azonos volt Vetus-Budáva, a magyarok híres székesvárosával.

1906-ban, amikor Finály Gábor Pilismaróton kiásta Herculia romjait, a legerősebben hitték még, hogy Budavár és Fehéregyháza romjait a mai Óbudán fogják megtalálni. Így senki sem foglalkozott azzal, hogy a régi adatok alapján a kiásott Herculia környékén keressék a régi Buda maradványait. Úgy látszik, még az sem ébresztett fel különösebb érdeklődést, hogy a Finály-féle ásatás alkalmával Pilismaróton egy 27 x 33 m méretű, hatalmas oszlopcsarnok alapjai kerültek elő.[22]

A hatalmas, egész Pannónia területén egyedülálló nagyságú, valószínűleg templom-rendeltetésű épület itteni létezése nem keltett gyanút, pedig ma már kétségtelen, hogy ott, ahol ilyen rendkívüli nagyságú csarnok volt, a környéknek is nagyjelentőségűnek kellett lennie.

Abban az időben mindenképpen azon voltak, hogy Árpádnak az Anonymus-i gestában leírt 907-es halálát 1907-ben megfelelően tudják a mai Óbudán ünnepelni. Ezért mindent elkövettek, hogy a sírt a mai Óbudán megtalálják. Valószínűleg a legnagyobb szentségtörés lett volna, ha valaki azt meri állítani, hogy Vetus-Buda és Árpád sírja a Pilisben van.

Pedig néhány évvel azelőtt, 1904-ben fordította le Karácson Imre Istambulban Evlia Cselebi török utazó XVII. században írt könyvének magyarországi vonatkozású részleteit.[23]

Cselebi ebben a könyvében megírta, hogy amikor 1660-64-ben Magyarországon járt, az öregek állítása szerint a régi város területén, amely Esztergom mellett volt, már csak erdők és gyümölcsösök, szőlők voltak. A török szerző szerint ez az Esztergom melletti nagyváros a törökök kezétől pusztult el, azok tették földdel egyenlővé és telepítették be szőlővel és gyümölcsösökkel.

Cselebinek ez a leírása azért fontos, mert magyarázatát adja annak a különös jelenségnek, hogy ma ezen a területen nyoma sem látszik már a régi városnak. Cselebi leírta még azt is, hogy az ősi Buda elfoglalásakor a környéken négy erős vár volt. Ez sem lehetett a mai Buda területén.

Cselebi megírta azt is, hogy Buda Esztergomtól két kanakra volt, viszont Budától Kanizsa negyven kanakra. Ha Marót környékére tételezzük fel a régi Budát, akkor az innen számított távolságarányok fedik a kettő, illetve negyven kanakos távolságot. A mai Buda területéről számítva ezeket a távolságokat, teljes lesz a zűrzavar, mert akkor Budától Kanizsának ca. 1000 km-re kell lennie.

Egy másik török szerző, aki Buda elfoglalásakor talált egy régi magyar krónikát és azt lefordította törökre, a "Tarikh-i Üngürüsz" című könyvben törökül írta meg a magyarok történelmét.[24]

Ebben megemlíti ez a régi krónika, hogy Esztergom határában, Esztergom alatt régebben volt egy nagy város, egy erős vár, és amikor a tatárok elfoglalták az országot, e vár falainál hatalmas halmokba fát raktak, azt meggyújtva felégették a várat, és a várost feldúlták. Kő kövön nem maradt, írta le a török fordító. Érdekes a régi magyar krónika e mondata, mert egy harmadik török író, Pacsevi, Szinán pasa hadjáratának leírásánál majdnem hasonló váddal illeti honfitársait:

”Egy másik gyalázatos és vétkes hiba volt - írja -, hogy a Szulejmán szultán által meghódított budai vilájetet (értsd: Vetus- Budát - NP) engedték elpusztítani, a pórnépet rabszolgaságba hurczoltatni és a falvakat fölégettetni, azon meggyőződésben, hogy csak egy ország romjain lehet egy másikat fölépíteni. Ha ezt a tartományt megkímélik, lakosai soha sem szélednek el; mert a hitetlenek nem költöztették volna el őket.”[25]

Tekintettel arra, hogy a mai Buda környékét a törökök inkább erőteljesen kiépítették, mint elpusztították, Pacsevinek ez a mondata semmi esetre sem vonatkozhat a mai Buda vagy a mai Óbuda környékére, hanem csak a távoli, régen elfelejtett régi Buda környékére.

A Tarih-i Ungürüsz, illetőleg a török nyelvre lefordított régi magyar krónika többek között még egy érdekes adatot közöl, azt, hogy Attilát a régi Buda mellett temették el.

Mint tudjuk, Kézai Simon krónikájában szintén írt Attila temetéséről, és a sír helyéről. Kézai szerint Attilát az országútnál, a Bálvány-kőnél temették el.

Anonymus nem írta le Attila temetkezési helyét, de mégis célzott arra, amikor Árpád 907-ben elhunytáról írt. Ezek szerint Árpádot Attila városa mellett temették el. Anonymus és Kézai kora közel van egymáshoz, és így feltételezhető, hogy az akkor még élénken élő Attila-mondákban a temetkezési helyről azonos feltevések alakultak ki. Mindketten Attila-városnak mondják Budát, Kézai még Sicambriának is. Valószínű tehát, hogy ugyanazon hagyomány alapján ítélték meg Buda múltját.

Kézai nem mondott helységnevet, amikor Attila temetéséről írt, csak azt említi meg, hogy az országútnál a Bálvány-kőnél a Köveazoa nevű helyen temették el Attilát, ugyanoda, ahová a hun kapitányokat.

Ez arra mutat, hogy a hely közismert volt abban a városban, ahol Kézai a krónikáját írta, ahol élt. Ez a város feltehetően Vetus-Buda lehetett, mert ez volt Kézai korában a magyar királyok székhelye.

Az Esztergom alatti Duna-szakasz Basaharc és Esztergom felőli részén, ahol a hegyek egészen a Duna partjáig kiugranak, egy több száz méteres szakaszt ma is "kövek oldala", "Kőalja" néven ismernek a környékbeliek. Ezen a néven szerepel e terület az eddig ismert legrégibb, 1789-beli térképen is. Itt vezet a római korból fenn maradt és ma is használt országút, és itt van az országút mellett a Szamárhegy nevű hegy is. Ez a Szamárhegy az említett régi térképen Szamárkő néven szerepel, amiből bizonyosként következtethetünk arra, hogy itt, ezen a helyen állt a pogány világban á Bálvány kőnek ismert szikla. A Kézai által leírt helynek teljesen megfelel a terület, és különösen érdekes, hogy itt pár évvel ezelőtt gazdag avar- és keltakori temetőket tártak fel, ami igazolja e terület hagyományos temetkezési hely jellegét Kézai is úgy említi ezt a helyet, mint a vezérek régi temetőjét.

E terület Vetus-Budával való azonosságát különösen elfogadhatóan bizonyítja hogy az ősi Buda környékének legrégibb ismert leírása, a II. András király által 1212-ben kiadott határjárási oklevél, hasonló környékről ír a határ egyik részleténél melyben a "Szamárkő" (ősi Bálványkő), az "esztergomi nagy út" (országút) és a "köves-völgy" elnevezések szerepelnek. A határjárási okiratban leírt táj egészen azonosnak tűnik a Kézai által leírt temetkezési hely környékével. A két különböző célzatú írásban hasonló helyleírás található, természetesen, mert a két szöveg néhány évtizedes eltolódással azonos korszakban íródhatott.

Visszatérve a régi magyar krónikát lefordító török író könyvének adataihoz, meg kell állapítani, hogy ez a török szerző nem hamisíthatott bele a krónikába oly részletet, amely egyébként nem volt közismerten elfogadott adat. Így feltehető, hogy a krónika írásakor általánosan ismert felfogás volt, hogy Attilát valahol Vetus-Bt környékén temették el.

Kézai nem írt helységnevet, s nyilvánvalóan azért nem, mert természetesnek tűnt előtte: olyan környékről ír, amelyet mindenki ismer. A régi Buda mellett nyilvánvalóan közismert volt a Bálványkő az országút mellett, és a Köves-völgy, a kövek oldala. Ezt a helyet határleírásnál is figyelembe vették, mert közismert volt, és így került bele a Buda határát kijelölő 1212-es oklevélbe is. Vegyük figyelembe, hogy a Kézai által leírt temetkezési hely és az 1212-es határjárási oklevél határjelölő fix pontjainak megfelelő táj ott található, azon a környéken, melyen az ősi Budát feltételezzük.

Régi térképes ábrázolás bizonyítja végül, hogy ezen a területrészen ismerték a középkorban Sicambriát.

Kézaí pedig megírta krónikájában azt az ő korában bizonyosan általánosan elfogadott nézetet, hogy a hunok Sicambriánál keltek át a Dunán, és hogy ott vívták meg nagy csatájukat Pannóniáért. Ott estek el a csatában a hun vezérek, akiket országút mellett, a Bálványkőnél temettek el, ahová Kézai szerint halála után a nagy hun vezért, Attilát is temették. Így kétségtelen, hogy ezt a temetkezési helyet Sicambriánál kell keresni.

Kézai a későbbiek folyamán (4.§) határozottan megírta, hogy tudomása szerint Sicambria, Attila-város, Etzelburg és az ősi Buda egyazon város volt. Kétségtelen tehát az is, hogy Kézai korában Attila temetkezési helyét a régi Buda mellett tételezték fel. Így bizonyítottnak látszik az is, hogy a budai határjárásnál említett határ. jelölő fix pontok megegyeznek a Kézai leírásában szereplő azonos nevű területtel A Kézai-féle leírás megfelel az 1212-es határjárási oklevélben a Buda-környéki terület leírásának, és mindkét leírás helymegjelölő pontjai ma is megtalálhatók a Pilismarót-Esztergom közötti régi római út mentén.

Természetes, hogy miután Kézai több száz évvel Attila halála után írta krónikáját, a sír helyéről tett megjegyzését nem lehet döntő bizonyítéknak tekinteni. Nem lehetetlen viszont az sem, hogy valami komolyabb adatra is támaszkodott, mert a korábbi krónikák arról emlékeznek meg, hogy Salamon király uralkodása idején Anasztázia özvegy királyné Nordheimi Ottó hercegnek mint csodás ajándékot, Attila hun király kardját küldte ajándékba. Ezt a kardot máig is megőrizték a német császárok koronázási kincsei között.

A kutatók megállapításai szerint ez a kard jó pár száz évvel később készült Attila koránál, de ez a XI. századból származó adat azt igazolja, hogy ebben a korszakban a magyar királyok környezetében ugyanúgy, mint Anonymus és Kézai korában is, erős hagyományokban élt a hunokkal való kapcsolat, és az Árpádház ragaszkodott Attilától való származásának megerősítéséhez.[26]

E rokonsági kapcsolatok ápolása Anonymus és Kézai krónikájának szerkesztésénél is élénken érvényesült, de miután e krónikák legszigorúbb kritikusai megállapították, hogy a szerzők adataikat egy most már ismeretlen, régebbi nemzeti krónikából merítették, így mégis feltételezhető, hogy ezek az állítások közelebb voltak a valósághoz, mint ahogy később e krónikák adatairól hitték.

Kézai azt írta krónikájában, hogy a magyarok a pesti és a szobi révnél keltek át a Dunán. A krónika szerint Szobnál átkelve a magyarok bevették Szvatopluk várát, mely a Duna mellett volt. Szvatopluk itt esett el, és katonái futással menekültek. Itt halt meg állítólag Marót is. Ez a krónikás adat Marót várának múltjára utal, és különösen azért érdekes, mert azt igazolja, hogy a honfoglalás idején Szobbal szemben, a mai Pilismarót környékén volt - a XIII. század szellemi vezetőinek tudomása szerint - az ország központi vára, az ország vezetőinek székhelye. Kimondottan azt bizonyítja, hogy Kézai idejében Marót, a mai Pilismarót vagy környéke országos jelentőségű királyi központ volt, s Kézai ennek múltját kívánta krónikájában hagyományokkal erősíteni.

Mint láttuk, Schoenwisner óta igazolt az a tény, hogy a mai Óbuda római kori neve Aquincum volt. Mindazokat a feltevéseket, melyek szerint a régi Buda előzőleg Attila-város, Sicambria, legrégebben pedig Herculia néven szerepelt, el kellett vetni, mert ez nem lehetett valóság, ha a forrásokban szereplő Vetus- Buda Aquincum volt a római korban.

Be kell látnunk, hogy ez a felfogás természetes volt abban az időben. Minden kutató úgy tudta eddig, hogy a mai Óbuda volt az a helység, mely régebben Vetus-Buda, még régebben Buda néven szerepelt a történelemben. És ha ez Aquincum volt - így szólt az okoskodás -, akkor természetesen nem lehetett egyben Herculia vagy Sicambria. Világos tehát, hogy Herculiát és Sicambriát nem is keresték, még akkor sem, amikor pedig már - az akkori kutatók szerint is - Herculiát megtalálták!

Közben azonban mégis eltelt közel 200 év, amely időszak alatt rengeteg régi tudományos teória dőlt meg. Azt például általánosan elismerték, hogy a mai Óbuda területén az Aquincum nevű római város létezett valamikor, mert ezt a sok évtizede folyó kutatások alatt előkerült római kori leletek kétségtelenül igazolták. De ezek leletek semmi esetre sem bizonyították azt, hogy a mai Óbuda lett volna a régi Buda.

A mai Óbudán előkerült középkori leletanyag nagyon jelentéktelen ahhoz képest, amilyennek lennie kellene, ha ez a helység ténylegesen az Árpád-kori Buda lett volna. A régészek egyöntetű bevallása szerint az épületmaradványok, amelyeket itt kiástak és amelyeket bizonyos szükségszerűségek következtében Árpád-korinak kellett minősíteni, a környékükön keresett mellékleletek hiánya miatt semmiféle módon nem bizonyítják az Árpád-kori lakottságot.
Ennek következtében - miután a régészek különösen ezen mellékleleteknek alapján tudják megállapítani a maradványok korát-, a továbbiakban bizonyítottnak kell elismerni azt, hogy ezek az épületek nem az Árpád-korból valók, hanem a későbbi századok építkezési tevékenységéből származhatnak. Schoenwisner nem ismerte el a mai Óbudát Sicambriának és Herculiának, de csak azt tudta helyette kimutatni, hogy ennek az Óbudának a régi neve Aquincum volt. A másik római város Herculia-Sicambriát nem tudta hová tenni, és mert nem ismerte a helyét, tagadta létezését.

Nem fogadható el az a "tudományosan" alátámasztott álláspont sem, hogy Sicambria csak mondai város volt, és sohasem létezett, - hogy csak a mesék szülték és ezek szerint nem is kell keresni. Eddig ugyanis ez volt a hivatalos álláspont. Amennyiben Aquincum változott volna át az idők folyamán az Árpádok központjává, a régi Buda nevű várossá, akkor tényleg nem kellene keresni Sícambríát, és nem is lenne helye a történelemben. E régi, római kori város területén azonban nem került elő az Árpád-kori Buda. Viszont előkerült azóta egy csomó korabeli adat arról, hogy a középkorban Sicambriát tartották Buda előző nevének, s hogy ugyanekkor ismerték Aquincumot is. Térképükön külön tüntették fel a két római várost. Ezen kívül azért sem lehet mondának, mesének tartani Sicambria létezését, mert hivatalos helyrajzi leírásnál használták, mint helymegjelölő pontot - hiteles oklevelek adatai szerint.

Így, még ha költött lenne is e név, akkor is valóságnak kell elfogadnunk a vele megjelölt, kétségtelenül valamikor létező, nagy jelentőségű város területét, mely mai Pilismarót vidékén keresendő. Ezzel tehát igazoltnak kell vennünk a Sicambria nevű város létezését, és vele számolnunk kell a jövő kutatásainál.

Leletek és adatok sokasága igazolja, hogy az ősi városközpont, melyet Anonymus Kézai, a Képes Krónika stb. Budának, Attila városának, Etzelburgnak, Herculiának vagy Sicambriának mond, nem a mai Óbuda-Aquincum területén, hanem az Esztergom-Dömös-Marót-Visegrád- Pilisszentkereszt határolta területen létezett valamikor. A pilisi hegyek, a Duna-kanyar legszebb tájterületei rejtik magukban romjait.

Herculia, Sicambria, Vetus-Buda tehát egyazon helyen volt, és ezt abból is meg állapíthatjuk, hogy a régi adatok alapján ezt a helységet Pilismarót területére feltételezték. Ezzel lehetőséget adtak arra, hogy az ősi Buda fekvésének helyét is határozottabb keretek között állapíthassuk meg.

Amikor Castra ad Herculem maradványait Pilismaróton kiásták, akkor kellet volna komolyabban foglalkozni az ott előkerült leletek származásával. Az akkori ásatás a Kis-hegyen egy nagy várfalat tárt fel, amely 820 méter hosszúságban zárta körül a teret, amit bekerített. A kőfalon belül 1906-ban három épület alapját találták meg. Az első egy 33 x 27 méteres nagy oszlopcsarnok volt, amelynek talajában 24 pilléralapot találtak 4 x 6-os elosztásban. Ez az oszlopcsarnok valószínűleg templom volt. Mellette találtak egy 15,4 méter hosszú és 9,1 m széles, valamint egy 13,7 x 9,5 méteres kisebb, kápolnaszerű épületalapot. Az egyik épület fala mellett egy régi templomi füstölőt is találtak. A feltáró Finály Gábor szerint az ásatásokat folytatni kellett volna ahhoz, hogy a leletek kiértékelése megtörténhessék. Ezt akkor elmulasztották. Finály római-korinak tartotta az építményt, és ha tényleg az volt, akkor Pannónia tartomány egyik legnagyobb temploma létezett itt, s ez igazolja Herculia vallási központ jellegét. Ha pedig egy későbbi templom és kápolna maradványait találták meg, akkor az a honfoglaláskor, vagy az Árpád-kor egyik nagy keresztény bazilikájának maradványa lehetett.[27]

Mindenesetre egy ilyen nagy épület csak egy, valamikor itt létező városközpont céljait szolgálhatta.

A régi budai helyelnevezések egy-egy találkozása a Pilisben ma is létező azonos nevekkel, természetesen önmagában is figyelemre méltó lenne. A Pilisben ma is úgyszólván hiánytalanul megtalálhatók azok a megnevezési pontok, falvak, völgyek, hegyek, utak stb., amelyek a régi Budáról szóló oklevelekben szerepeltek, több száz év előtti helyzetük következtében. Ezen elnevezések azonossága mellett az Esztergommal való összefüggést bizonyítja még az ezekkel a nevekkel kapcsolatosan előforduló "esztergomi nagy út" (Via Magna Strigoniensis) említése, szerepeltetése az oklevelekben. A pilisi romterület mellett húzódó országút azonos a nagy esztergomi úttal. Pilismarót főutcájában ma is az Esztergomi-út tábla látható.

Korabeli szerzők, akik pontosan ismerhették ezeknek a helyeknek helyrajzi fekvését, írásaikban azt állították, hogy a régi Buda ezen az Esztergom melletti területen létezett (Ortelius, Lazius, Cselebi, Bonfini stb.).

A Pilisben ezen kívül számos lelőhelyet ismert a régészet, amelynek Árpád-kori származásához nem férhet kétség.

Közismert az a tény is, hogy az Árpád-kori magyar királyok szűkebb hazája a Pilis volt. A mai Buda területe csak később kaphatott jelentőséget az államvezetésben.

Általában azért gondolják, hogy a mai Óbuda szerepet vitt a magyar középkorban, mert a vélemények szerint az "Óbuda" név olyan erős hagyományokhoz van kötve a mai Óbudán, melynek egészen bizonyosan régi alapjai vannak. Ezeknek a hagyományoknak mély gyökereit azonban nem találhatjuk meg a köznyelvben.

Óbuda Alt-Ofen német elnevezése - amint láttuk -, okvetlenül erősebb hagyományokon alapszik, mint a magyar Óbuda név, hiszen kétségtelen, hogy az Alt-Ofen elnevezésnek abból az időből kell származnia, amikor a mai Budára még érvényes volt a Kemence-Pest-Ofen elnevezés.

El kell tehát fogadnunk, hogy az "Ofen" tulajdonképpen a legrégibb neve Óbudának, ezt a helynevet kell az ősi hagyományokhoz tartozónak tekintenünk. Amennyiben pedig helyet adunk annak az elgondolásnak, hogy az eredeti név a kelta-kori helynevet fedi, és az Ofen a legősibb név (Ofen- Owen), s a Pest elnevezés csak későbbi, szláv származású neve a területnek, (Pest-Pek), - akkor különösen világosan kialakulhat a név fejlődésének képe. Az Owen-Ofen ősi kelta nevet a rómaiak erőszakos úton megszüntették, miután a római impérium a tekintélyét féltette minden régi hagyománytól. A gyorsan fejlődő kormányzósági székváros Aquincum néven került bele a történelembe, miután római írók csak ezt a nevet használták.

A római birodalom hatalmának itteni csökkenése, majd megszűnése után a pannonok - az ősi keltáknak a végeken meghonosodott leszármazottai -, újra csak elővették az ősi nevet, és azóta a kelta nyelv hatására Owen, illetőleg Ofen a helység neve.

Csak amikor a XIII. század végén, a XIV század elején a királyi udvar megalkotta a mai Buda területén új székhelyét, akkor kezdték új Budának, Ujlaknak nevezni római romok között élő lakosság régi otthonát. Így maradt meg egészen természetesen az Ofen= Pest név, a vegyes lakosság körében, a mai Budára és Óbudára értelmezve is.

"Pest" önmagában ismert neve volt a mai Pestnek, a mai Budának és bizonyára mai Óbudának is, és közismert neve maradt a nép tudatában ezután is olyannyin hogy a köznyelv Pestnek nevezi ma is a fővárost, pedig már jó néhány évtizede Budapest a hivatalos elnevezése. Jó néhány évszázada hasonló névátvitellel hívják "hivatalosan" Budának a mai Budát és Óbudának a mai Óbudát.

Bizonyos, hogy nagyon sok régi írás, melyet eddig a mai Budára vagy Óbudát értelmeztek, a régi Budára vonatkozik. Sok-sok ilyen iratot, oklevelet kell áttanulmányozni ebből a szempontból.

Eddigi vizsgálódásaim szerint a mai Budapest környékére vonatkozó régi írása könnyen szétválaszthatók a régi Budára vonatkozó írásoktól, miután a régi Buda környékének helységnevei, melyek a mai Óbuda környékén sehogyan sem találhatók meg, nagyrészt ma is fellelhetők és azonosíthatók lesznek a Pilisben a régi Buda feltételezett területén. Az oklevelek mind a régi Budára, mind a régi Esztergom környékére vonatkozó sok azonos adatot tartalmaznak, és ezért az egyes helységnevek az oklevelek alapján megtalálhatók lesznek. A Pestre vonatkozó írások viszont meg adják a régi Pest helyrajzi adatait.

A mai Buda és Óbuda környéki helységnevek revízió alá vétele után megoldódnak olyan, addig érthetetlennek tartott furcsaságok, mint például az a kérdés, hogy miért nevezik Pesthidegkutat Pest-hidegkútnak. Erre pedig az volt a válasz, hogy természetesen egy nagyon régen fennálló elnevezése ennek a helységnek, és még a akkori időből származott, amikor Budát Pestnek nevezték. Ez így is van Pesthidegkút neve úgyszólván kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy ez a terület régen Pest néven volt ismert. Amikor kialakult, a közelében a legismertebb helység csak Pest lehetett, így róla nevezték el Pesthidegkútnak.

Ha már most figyelembe vesszük azt, hogy Pesthidegkút, ez a régi helység kb. fele olyan távolságra van a mai Óbudától, mint a mai Budavárától, úgy hisszük, a továbbiakban vita tárgyát sem képezheti, hogy a nevét adó Pest helység nem a Pestnek nevezett Buda volt, hanem a mai Óbuda, melynek Vetus-Pest, Antiqua-Pest neve több Árpád-kori oklevélben szerepel.[28]

Ha a mai Óbuda lett volna a régi Buda, mint ahogyan a régebbi kutatók feltételezték, akkor a mai Pesthidegkút neve Budahidegkút lenne, vagy csak Hidegkút, semmi esetre sem alakulhatott volna ki a nagyjelentőségű Buda királyi székhely mellett egy Pesthidegkút nevű helység, amikor az a Pest sokkal jelentéktelenebb - feltételezések szerint - sokkal távolabb lévő is volt. Pesthidegkút ilyen elnevezése kétségtelenül régi származású. A "Pest" szó itt megkülönböztető jelző, mert máshol is volt Hidegkút nevű helység.

A dömösi prépostsági alapítólevélben is szerepel Hidegkút, amely mint helységnév, a Pilisben is létezett. A Buda (nem a mai!) melletti Hidegkút Nyék területéhez közel feküdt, ennek helyrajzi helyzetét tisztázhatjuk több Esztergom környéki régi oklevél adataival.

Egyébként a Hidegkút nevű hely - a turisták által is ismert forrás, - Esztergom környékén található.

Az ősi Buda területe utáni kutatások komoly mértékben foglalkoztatták eddig legismertebb oklevélkutatóinkat. Salamon Ferenc, Rupp Jakab, Gárdonyi Albert, majd legbőségesebben Bártfai Szabó László igyekezett az oklevelek adatainak felhasználásával elosztani azt a homályt ami eddig a régi Buda helyrajzi vonatkozásaiban mutatkozott. Bártfai Szabó "Óbuda egyházi intézményei a középkorban" című munkájában gyűjtötte össze a régi Budára vonatkozó okleveleket. Tanulságos ez a gyűjtemény. Bár a legtöbb oklevelet Buda helyrajzi fekvésének megállapítása érdekében sorakoztatja fel, azok minden kétséget kizáróan Esztergom, a Pilis hegység és az ahhoz kapcsolódó helységek határairól szólnak.

Legtöbb tanulmány természetesen az Alba Ecclesia - Fehéregyház - hollétével foglalkozik. Fehéregyház helyét legelőször a török uralom budai megszűnése után a pálos rend kezdte keresni, mert - mint ismeretes - Mátyás király azt a pálosok kezelésére bízta. Amikor Buda visszavétele után a pálosok a mai Buda területére visszajöttek, ezen a környéken nem találták Alba Ecclesia romjait, és ekkor régebbi hiteles adatok alapján kezdték keresni egyházukat.

A rend 1719-ben Terscsánszky Lászlót küldte el Pozsonyba, hogy a Vetus-budai káptalan ott őrzött adatai között kutasson Alba Ecclesia után. Ez a kutatás Bártfai Szabó László megállapítása szerint sikertelenül végződött, mert a kiküldött azt jelentette, hogy a kolostor és birtokai a Pilisben voltak. Erre állítólag a kutatást abbahagyták, mert képtelenségnek tartották, hogy a régi Budával kétségtelenül szoros kapcsolatban álló Alba Ecclesia a mostani Óbuda területétől távol eshetett volna.

Ennél a kérdésnél ismét érdekes feltevések vezetnek Pilisrmarótra. Maróton a pálosoknak volt kolostora, mégpedig az eddig talált adatok szerint kb. ugyanazon időtől kezdve (1493-tól), amikortól az Alba Ecclesia Mátyás király intézkedése folytán a pálos rend kezelésébe került. Pilismaróton még ma is nagy része megvan annak a hatalmas kőfalnak, amelyet a pálosok építettek a török idők után a kolostor és környékének bekerítésére. A kolostor-kert belső részén ma már több építkezés történt, és így néhány helyen a felszínt megbolygatták. Ismert a fal mellett az a terület, amely a malompatak vizét gyűjtötte össze egy vízgyűjtőbe, amely vízgyűjtő valamikor régen egy vízimalmot hajtott.

Ezen a területen három halastó is volt valamikor, ezt a régi térkép jelöli. Ennek a kolostornak a környéke meglepően azonosnak tűnik azzal a környékkel, amelyet az 1212-es és különösen az 1355-ös, valamint az 1524-es határjárási oklevél leírása jelöl Alba Ecclesia környékeként. A kolostor előtt vonul el az esztergomi országút, amely egyezik az oklevelekben leírt esztergomi nagy úttal. A patak keresztülfolyik az országút alatt, pontosan úgy, ahogy a régi leírás adja, és a kolostorkert mellett malmot hajt, majd három halastóvá szélesedik, pontosan úgy, ahogyan azt a régi határjárási oklevelek írják. A régi kolostor területe természetesen ma már szét van tagolva, de talajában pontosan felismerhetők a régi építkezések alapjainak vonalai. Ezzel a régi kolostorkerttel szemben van Pilismaróton az a kis domb - Kishegy- amelyen 1906-ban kiásták azt a szokatlanul nagyméretű oszlopcsarnokot, amely közelében még további két kápolna alapjait is megtalálták.

Ezeket a romokat, mint már említettük, akkor Herculia megmaradt romjainak minősítették, tehát a középkori oklevelekben említett "Sicambria vize" kifejezés csakis a mai Malom-patakot jelenthette, mert ugyanebből a korból való leírások Lazius, Ortelius és végeredményben Bonfini is - határozottan azonosították Herculiát Sicambriával. Ez a terület ugyanezen kortársak szemében azonos volt a régi Buda, Vetus-Buda területével.

A XV, XVI. században sok régi szövegben található a Sicambria név és az akkor élők tudomása szerint ez a Sicambria nevű város azonos volt Etzelburggal, Attila városával.

Jó néhány adat szól arról, hogy ez a régi Attila-város, Sicambria, Buda (Vetus- Buda) ebben a korszakban is már sok rommá vált épülettel rendelkezett. Így elgondolható, hogy ma már nagyon nehezen ismerhető fel itt a régi kultúra. A föld felszíne alatt azonban bizonyára megvannak a bizonyítékai ennek a kultúrának.

1962-ben több kitűnő szakembernek bemutattam a Basaharcnak - régi nevén Basartz-nak nevezett hely feletti helyen - a térképen Hosszúhegynek jelölve - egy több száz méter hosszan vonuló kőfal maradványát, mely teljesen körülfogja a hegy tetején lévő plató területét. A fal mellett, a hegy legfelső részével összefüggésben, régi épületalapokat is találhatunk, melyeket a régi nagy kőfallal egy faragott kövekből emelt kisebb kőfalmaradvány köt össze.

A hegy tetején lévő, kőfallal körülvett területen elég nagy terjedelmű, téglalap alakzatú üregek látszanak, minden bizonnyal régebbi, emberkéz által emelt vagy vájt építmények nyomai. A szakemberek a gyors szemlén a komplexumot egy ókori vagy őskori vár maradványának minősítették, melynek létezéséről előzőleg nem volt tudomásuk. A kormeghatározás a külső kép alapján történt, az épületmaradványok és a faragott kőfal ennél a kormeghatározásnál nem szerepelt, mint ahogy nem volt ismeretes a kort meghatározó szakemberek előtt az sem, hogy a várral összeépülve régi falu vagy más, tipikusan középkori település nyomai találhatók, és ennek a telepnek nyomait a régi térképek is jelzik. Ezek erősen cáfolják az őskori vagy ókori jelleget, és a vár későbbi létezésére utalnak. Ez a hegyi vár közvetlen szomszédságban van azzal a kisebb heggyel, amelynek tetején az ún. Hideglelős-kereszt van. Itt egy régi, római korinak tartott temetőt találtak az 1958 és 1960 között folytatott általános régészeti bejáráskor. A Hideglelős-kereszt egy kőbányászás miatt erősen lecsonkult hegyen áll, melynek széle valamikor mélyen a Dunába nyúlhatott. A Dunapartnak ezt a szakaszát a már említett régi, 200 éves térképen "Kövek aljának", "Kőoldalának" nevezték. Itt van a régi, római kori országút, mely Salva Mansio és Herculia érintésével vonult le Aquincum felé.

A Basaharc nevű helyen találták meg a múlt században a római korból maradt feliratos követ, "Ad Herculiam" szöveggel. A hosszúhegyen lévő régi vártól kissé beljebb, a hegyek felé egy hegyrészletet, magaslati pontot még a mai térképek is Vasarcnak jelölnek.

Miután tudjuk, hogy a Basaharc név a Basartz névből ered, logikusnak látszik az a feltevés, hogy a Basarc-név viszont a még most is itt található Vasarc név elírásából származik. A Vasarc név értelmét keresve viszont feltehető, hogy ez a Vasarc --Vasvár szóból ered. Ebben az esetben már ismerjük a hegyi vár régebben használatos elnevezését. Ezek szerint itt a környéken valamikor egy Vasvár nevű hely létezett. Ennek a feltevésnek igazolására szolgálhat, hogy a hegyek Dunapart felőli részén, nem messze ettől a helytől, egy forrás régi neve Vasvári-forrásként ismeretes.

A régebbi vár alatti völgyet ma Búbánat-völgyének nevezik. Itt, a völgyben épített magának szép nyaralót Knauz Nándor esztergomi c. püspök, a régi oklevelek tudósa, a Monumenta Ecclesiae Strigoniensis szerzője. Az ő gyűjteményében található egy különös oklevél (Mon. Strig. II. 325) arról, hogy itt, a Szamárhegynek nevezett hegyen az oklevél keltének idejében ismert volt egy régi vár maradványa.

1292-ben -- amikorról az oklevél keltezése szól -, Zamárdi Déda comes unokája eladta ősei földjének felét Lodomér esztergomi érsek egy emberének, várjobbágyának. Az adás-vétel alkalmával az oklevél részletesen leírja a földterület határait. Ebből tudhatjuk meg, hogy azon a tájon - ahol később Knauz püspök a maga nyaralóját építtette - volt valahol Ákos palotája is. Itt volt a Csókáskő, mely kiemelkedő része a Szamárkő néven ismert hegynek. A Szamárhegyen akkor ismert volt még Zamárvár romja, a Zamárhegyi vár, melynek romjairól is említést tesz az oklevél.

Knauz püspök tehát, amikor itt, a Szamárhegy tövében a nyaralóját felépíttette, tudta, hogy itt egy régi várrom, egy régi vár volt valamikor. Talán pontosabban ismerte a helyét is. Tudnia kellett, hogy a Szamárhegy elnevezés a Szamárkő névből ered, hiszen ő is bizonyosan látta Marót XVIII. századbeli térképén, hogy itt van a Szamárkő jelezve. Bizonyára tudta azt is, hogy a Szamárkő helyén a pogányság idejében egy híres bálványkő állhatott.

Knauz Nándor művének I. kötetében (Mon- Strig. I. 3. szám) megírta, hogy Szent Adalbert - a híres lengyel származású térítő püspök -, Géza fejedelem udvarában hogyan égette fel a pogány magyarok híres és csodálatos beszélő bálványát, s valószínűleg pontosan tudta, hogy ez a bálvány - és így a fejedelmi udvar is, - ott állhatott, azon a hegyen, amelyet később Szamárhegynek, Szamárvárnak, Szamárkőnek neveztek, és ahol később ő maga egyedülálló kastélyát felépítette.

Ezért írhatta művében a Szent Adalbert legenda szövegének idézése után: "Azonban ahonnan azelőtt a sötétség szelleme kerítette hatalmába a lelkeket, onnan most az igaz hit világossága árasztja szép fényét az országra."

Arra lehet gondolni, hogy Knauz a gyűjtése alkalmával - értelmetlennek minősítve -, elmellőzte azoknak az okleveleknek a közlését, amelyek Buda és Esztergom szoros összefüggését már régebben igazolhatták volna.

Az I. Lajos király és Erzsébet királyné által 1355. aug. 26-án kiadott oklevél mellyel a Vetus-budai káptalan, illetve a Vetus-budai várnagy és lakosság közötti vita határkérdését rendezték -, felemlíti, hogy a királyt és királynét a határok kijelölése után Tamás királyi főajtónálló, csókakői és budai várnagy, valamint az esztergomi káptalan "vezette be", a budavári plébános felett pedig az esztergomi érsek gyakorolta az egyházi jogokat.[29] Tamás főajtónálló - az eddigi kutatási eredmények szerint a ma ismert fejérmegyei Csókakő várnagya lett volna, inkább hihető azonban, hogy a valóságban az Esztergom melletti Csókakő és Budavár együttes várnagya volt.

Rupp Jakab gyűjtéséből tudjuk, hogy Budáról kiindulva az országúton haladva jobboldalt szőlősdombok emelkedtek, majd az országúttól balra egy dombon akasztófa állt, és hogy ezt a dombot Akasztóhegynek, Akasztódombnak nevezték. A terület az esztergomi káptalan tulajdona volt, és ott 1698. nov. 11-én Pilis megye törvényes bizottsága tartott hivatalos határjárást.

Rupp adata szerint a határjárásról felvett jegyzőkönyv olyan terület-elnevezéseket sorol fel, amelyek a mai Buda környékén sohasem fordultak elő.

Figyelemre méltó ezzel szemben, hogy Marót 1789-es térképén az Esztergomtól - a Szamárhegy és Déda felől - Marót felé vezető régi országút mellett balra van feltüntetve az Akasztódomb, míg jobbra szőlődombok fekszenek. Az Akasztódomb környékén és a dombon is, az Árpád-kori lakottságot igazoló egykorú cserépmaradványok ma is bőségesen találhatók. Ugyancsak bőséges Árpád-kori cserépleletek ismeretesek Marót falu határából, ahol a szántóföldek mindenütt tele vannak Árpád kori cserepekkel. Dömös Árpád-kori lakottsága más forrásokból ismertes. A Szamárhegy környéke - különösen azon a területen, amely Esztergom felé esik - szinté tele van Árpád-kori cserépleletekkel, de a környéken mindenütt olyan bőségben találhatók az Árpád-kori cserépmaradványok, hogy ez önmagában is igazolhatja: itt az Árpád-korban Magyarország legsűrűbben lakott környéke, legfontosabb központja volt.

Ezen a környéken - pontosan a basaharci dombok tövében - néhány évvel ezelőtt régi sírokat találtak, s az ásatások egy régi temetkezési helyet tártak fel, sok kelta- és avarkori sírral.

A Duna túlsó oldalán Szob, Párkány, Zebegény területén már régebben is sok kelta sírt ástak ki. Legutóbb az MTA régészei Szobon nagy honfoglaláskori temetőt tártak fel, ezzel igazolva az Ipolyi rév akkori jelentőségét.

Ismert az is, hogy Esztergom környékén a rómaiak uralma előtt központi telepe: volt a kelta azal törzsnek. Vezérük (princeps) Salva nevű leányának síremlékét éppen Knauz Nándor ajándékozta az esztergomi múzeumnak.

A Salva név volt a rómaiak itteni telepének névadója is, mert a római korban az esztergomi telepet Salva Mansionak nevezték.

A Dömös és Dobogókő között emelkedő Árpádvár nevű hegyen a szakértők felismerték egy ott teljesen földig lerombolt Árpád-kori vár maradványát. Érdekes és a romok leromboltságára jellemző, hogy kitűnő szakemberek sem akarták elismerni állításomat, miszerint a hegyen Árpád-kori építkezési maradványokat találtam, mert szerintük annak valamely nyoma kellett volna a felszínen lennie. Csak később, amikor itt-ott faragott kövek, majd cserépmaradványok kerültek elő a föld alól, ismerték fel az Árpád-kori építkezési nyomokat.

Ezen a hegyen is földig leromboltak mindent, és ugyanilyen lerombolt állapotban van valamennyi Árpád-kori épületmaradvány a környéken. Ez az oka annak, hogy nehezen ismerik fel még a kitűnő szakemberek is azt a tényt, hogy ez a környék az Árpádkor legsűrűbben lakott magyarországi területe volt.

A sok erődítmény és vármaradvány pedig kétségtelenül igazolja ennek a sűrűn lakott helynek központi fejedelmi jellegét. Közvetlenül az Árpádvár nevű hegy alatt egy nagykiterjedésű illír-kelta telep maradványát is megtaláltuk ugyanakkor, ami viszont azt jelzi, hogy az árpádkort megelőzően itt már fontos lakottsági pont volt. A hegy tövében egyébként a múlt században megtalálták egy régi rézbánya és egy kohó maradványait, a nép által Pénzverő- ároknak nevezett völgyben. A közel 100 évvel ezelőtt felfedezett és megvizsgált bánya mellett, egy földdel eltömött kamrában vasszerszámokat és egy vassisakot is találtak.[30]

A várral, illetőleg várheggyel kapcsolatban nyomai látszanak annak hogy a környező hegyek, sáncok és töltések egy nagy terjedelmű erődítést alkottak itt valamikor. Nyilván több vár volt itt a környék hegyein, s ezért arra kell gondolni, hogy egyes krónikus adatok szerint Árpád vezér vára mellett a több vezérnek is vára volt a magyarok központi székhelyén.

A Képes Krónika rajzai mindenesetre a magyar királyok székhelyét mindig, magas hegyek között álló hegyi várként ábrázolják, és a rajzokon a környező hegyek tetején is várakat ábrázol a korabeli művész.

Ez az ábrázolás semmiképpen sem idézheti a mai Óbuda területét, viszont nagyon is jellemző a Pilis vidékére, ahol ismert az Árpád-kori élénk élet és ahol a várak nyomai a hegyeken ma is fellelhetők. Feltehető, hogy ez volt az a magyarországi városközpont, amelyet a török írók Jedi kulli-nak, a németek Siebenburg-nak írtak.

Kétségtelen, hogy a területet ma nagyrészt vadon erdő borítja. Leginkább csak föld felszínének a természetestől eltérő jellege hívja fel ma a figyelmet a régi kultúrára. A felszín alatt azonban lépten - nyomon meg lehet találni ennek leleteit.

Természetesen, ha csakis a krónikák szövegeire támaszkodnánk, kétes bizonyossággal lehetne a valóságos helyzetre következtetni. Ma azonban már pozitív leletanyaggal is rendelkezünk, amely a krónikák adatait látszik igazolni. A Hosszúhegyen talált régi várrom Szobbal szemben egy hegytetőn áll, közvetlenül a Duna parton, igazolva azt, hogy itt a Duna parton ténylegesen állt egy nagy és erős vár.

Állítólag Attila városáról szóló mondák alapján írták krónikásaink, hogy a magyarok vezérei ennek a várnak a helyén ütötték fel a királyi szállásukat és itt alakult ki az a központi székhely, amely évszázadokig Buda, majd Vetus- Buda néven szerepelt a történelemben.

Anonymus adata arról szól, hogy a magyarok átkelve a Dunán, Attila városába mentek be, és ott megcsodálták a romba dőlt, illetve még álló palotákat.

Kézai a magyarok átkeléséről szólva Szvatopluk várát említi e helyen, miután már a hunok átkeléséről szólva megírta, hogy azok Sicambriánál keltek át a Dunán, és hogy az volt Attila városa. A Hosszúhegyen előkerült régi vár most igazolja ezeknek a régi krónikás adatoknak, származását.

Ha azonban körültekintünk a vidéken, láthatjuk, hogy itt egy csomó más vármaradvány is van. Példa erre a Hosszúhegyen előkerült régi vármaradvány vagy a Szamárhegyen régebben ismert vár. De találtam a Szakóhegyen is egy vármaradványt, és ismert az Árpádvár vagy Pádvár hegyén is egy régi erődítmény stb.

Ezen a környéken feltehetően egy igen erős városközpont létezett az ókorban is, és ennek a városközpontnak a környékén voltak ezek a várak. Ennek a központnak a neve lehetett Herculia, amelyet Pannónia vallási központjának tartottak. Ez a városközpont nyilvánvalóan a régi pilisi kultúra fejlődésének eredménye volt. Ennek a korai kultúrának egyik döntő tényezője pedig az itt kifejlődött ősi rézbányászkodás lehetett.

Azon a területen, ahol a Pilis-hegy mészkőalapjai kiemelkednek a környező vulkanikus származású andezittömegből, sokfelé voltak rézlelőhelyek.

Valószínűleg ezeken a találkozási vonalakon lehetett kezdetleges eszközökkel legeredményesebben bányászni a rezet. A Pilis-hegytől keletre és északra a vulkánikus csoport szélén rézbányák, és kohók nyomait lehet fellelni. Ez a rézbányászat feltehetően már a legkorábbi kultúrkorszakban megindult, s talán már hozzájárult a magyarországi önálló rézkor kifejlődéséhez is. A réz- és vasbányászat ezen a pilisi területen láthatólag a törökök uralmának kezdetéig virágzott, mert a környéken ma is sok olyan elnevezés található, amely a fémbányászkodással függhetett össze. A Dömös környékén ismert Rám-hegy például rézhegyet jelent, és ennek a fémbányászkodásnak nyomát jelzi a "szer szó is, amelyet a Szerkövek néven ismert sziklacsoport tartott fenn. A "szer" szó a fémbányászat egyik legrégibb szakkifejezése, azt a mesterségesen létesített lejtőt jelenti, ahol a fémtartalmú köveket különválasztották. Miután a fémfeldolgozás itt, a pilisi hegyekben ősi időszakokig nyúlik vissza, a "szer" szó itteni létezése a rézbányászkodás maradványának tekinthető. Anonymus krónikájában is szerepel ez a Szer elnevezés. Szerinte a magyarok első közös gyűlésüket a Szer-nél tartották.

Ez a megnevezés a környék tüzetesebb megjelölése nélkül arra vall, hogy Anonymus egy olyan "Szer" nevet említett, amelynek hollétét szerinte mindenki ismerte. Ez pedig a központi királyi szálláshely közelében kellett, hogy legyen. Ezért nem jelölte meg a "szer" fekvését. A régebbi kutatók komoly jelentőséget tulajdonítottak a Szer nevű hely hollétének, mert nyilvánvalónak tartották, hogy ez a hely a királyiközpont közelében volt. Így feltételezték, hogy ha a Szer nevű helyet megtalálják, akkor nyomára akadnak a vezérek központi székhelyének, annak a városnak, mely a krónikák szerint előzőleg Attila hun vezér városszékhelye is volt.

Priscos Rhetor írása alapján, - a múltszázadbeli okoskodás szerint, - Attila legfőbb szálláshelyének nyomait csak az Alföldön lehetett keresni. Miután az elképzelésekben az Alföld síkságába helyezték Attila városát, egészen ésszerűnek tűnt, amikor az Alföld egy jelentéktelen pontján, a Csongrád megyei Szer-Pusztán, Pusztaszeren vélték megtalálni azt a Szer nevű helyet, amelyet Anonymus a gestájában mint az első országgyűlés helyét említ.

Komolyabb kritikai vizsgálódás, kézzelfogható lelet vagy okleveles adat nélkül is elfogadta tehát a közvélemény, hogy az Alföld Szer-pusztának nevezett helyén volt" ez a szeri országgyűlés. Pedig a mai Pusztaszer és az Anonymus által említett Szer; kapcsolatának nyomait nem találhatták semmiféle oklevélben. Még emlékművet is, állítottak az első országgyűlés emlékére ezen az alföldi helyen. Ha akkor megvizsgálják a "szer" szó jelentését, óvatosabban jártak volna el.

Mint láthattuk, ez a szó, ősi jelentése szerint bányászati műszó. Miután Árpádkori elnevezésről van szó, azokra a területekre kellett volna szűkíteni a kutatást; melyeken ősi bányászat folyhatott. Nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni; hogy számtalan adat bizonysága szerint a vezérek korában és később, az Árpád-házi királyok uralkodásának idején az ország központja a Pilis vidékén volt. Ha itt jobban körülnéznek, egyszerűen megtalálhatták volna a valódi Szer nevű területet.

Pilismarót legrégibb, közel 200 éve ismert térképén a mai helyzetnek megfelelően már szerepel ez a megjelölés "Szőrkő" néven. Ez a turisták körében közismert Szerkő régies neve. Hogy ez a Szer elnevezés a Pilisben, a pilisi régi fémbányászkodás idejéből maradt fenn, azt igazolja az az adat, mely szerint 1862-ben bizonyos bányászatra utaló leletek kerültek elő a környéken, az Árpádhegy tövében, ahogy Nedetzky Gáspár dömösi plébános 1880-ban kiadott könyvében írta.

Az Árpádhegy a Szerkövek szomszédságában van. A helyszínre kiszállt bányászati bizottság megállapította, hogy valamikor régen rezet bányásztak és rézkohók is működtek ott. Kétségtelen adatok szerint tehát a környéken fémet bányásztak. Így bizonyosra vehető, hogy a "szer" elnevezés ezen a területen a régi bányász műszóból ered, és az is, hogy ez az elnevezés itt nagyon régi keletű.

A dömösi prépostság alapítólevelének szövegéből megállapítható, hogy ezen a környéken a Rám és a Szer szó már a XII. században közismert volt. Ilyen helységnevek találhatók az adományozott községek felsorolásában. A dömösi alapítólevél kelte és az Anonymus-gesta leírása között csak pár évtized telhetett el. Így nagyon valószínűnek látszik, hogy ha Anonymus azt írta: hogy a gyűlés a Szernél volt, akkor ugyanarra a Szer nevű helyre utalt, amely a dömösi oklevélben ugyancsak Szerként szerepelt. Különösen indokolt ezt azért feltételezni, mert Anonymus a királyi székhely szemszögéből írta a Gestát, és ez a központi székhely Esztergom környékén a Pilis területén volt.

A pilisi terület meg jelölt részén több helyen is megtalálható a bánya és a szer szó maradványa. Bártfai Szabó László okleveles adatokat sorolt fel, melyekkel bizonyította, hogy az Alba Ecclesia (Fehéregyház), Buda ősi egyháza, Bana földjén volt.[31] Arra a végső következtetésre jutott, hogy az Árpádkorban sokat szereplő banai egyház azonos az Alba Ecclesiával, a Bana szó pedig az Oklevélszótár szerint bányát jelent. (Györffy György szerint Bánfai Szabó idézett műve a leglelkiismeretesebb összeállítása a régi Budára vonatkozó okiratoknak!) Ezer évvel ezelőttről való elnevezéseknél a bana= bánya szó csak só- vagy ércbányát jelenthetett, így fel kell tételeznünk, hogy ebben az esetben az elnevezést valamely fémlelőhely, illetőleg bányahely indokolta. Miután pedig a mai Buda vagy Óbuda környékén geológiai okokból sem só-, sem fémbányászkodás nem létezhetett, ezzel is kétségtelenül igazolódik, hogy a régi Buda és Fehéregyháza nem lehetett a mai Buda vagy Óbuda területén. Miután a Pilis megjelölt körzetében pozitív leletek bizonyítják bányák és kohók valamikori létezését, igazoltnak láthatjuk azt a feltevést is, hogy a réz, - amely a középkori magyar kereskedelem legfőbb export cserecikke volt, és nyilvánvalóan a régi Buda-környéki bányákból származott, - ezekből a rég megszűnt bányákból került elő.

Egészen II. Ulászló koráig követhetők annak nyomai, hogy a magyar kereskedők nagy mennyiségű rezet adtak el külföldi kereskedőknek prémekért, selymekért, posztókért.[32]

Érdekes azonban, hogy a törökök uralma után már nem szerepelt a kereskedelmi cikkek között a budai réz.

Minden valószínűség szerint a Pilisben lerombolt régi Buda pusztulásakor szűnt meg a pilisi rézbányászkodás is.

A régi Buda tehát olyan helyen volt, ahol réztermelés folyt. Igaz, a mai Buda területén is van olyan hely elnevezés, amely a réztermelést igazolná. Ez a Réz-mál, mely a budai hegyek között van. A Rézmál elnevezés itteni létezése azonban csak jó figyelmeztető arra, hogy óvatosabbak legyünk minden olyan "bizonyítékkal" szemben, amely a régi Buda azonosságát látszik bizonyítani a mai Budával, az itteni elnevezések alapján. Az eredeti Budára vonatkozik egy régi oklevél, mely szerint Ágnes, Pál budai polgár özvegye 1394-ben a budai rézmáli szőlőjét eladta 60 forintért. A Rézmál tehát tényleg régi elnevezés, de véletlenül tudjuk, hogy a mai Budán létező Rézmál mesterséges úton került ide.

1847. június 17-én a budai tanács Döbrentei Gábor javaslatára nevezte el - a régi írásokban található nevek alapján - a mai Buda több részét, és a Rézmál név így került a mai Buda-vidéke helyének megjelölésére.[33]

Leletek alapján tudjuk, hogy a Pilisben, a Rám-hegy tövében, régi rézbánya létezett. A Rám-hegy magyarul rézhegyet jelent, ugyanúgy, mint a régi írás szerint a Rézmál. Rézhegy nevű hely pedig a megvizsgált adatok tartalmánál fogva igazoltnak tekinthető Dömös és Dobogókő között.

A régi budai környékről való tájmegjelölés, a Rézmál név tehát azon a környéken létezett, ahol mi most a régi Buda nyomait keressük. A bizonyítékok, a leletek és a régi írások adatai kiegészítik egymást.

A krónikások megbízhatóságáról az utóbbi évtizedekben sok esetben győződhettek meg a tudósok. Ez természetes. A krónikás a maga idejében írt dolgokat kétségtelenül jobban tudja, mint a későbbi korok kutatói. És ha időnként a krónikákban vannak is téves adatok, vélemények, általában beigazolódik, hogy mégiscsak a szemtanú, a kortárs ismerhette jobban a dolgokat.

Anonymus, Kézai, majd Cselebi, Lazius és Ortelius olyan helyrajzi vonatkozásokat közöltek írásaikban a régi Budáról, melyek nem feleltek meg a későbbi történetírók - a mai Óbudával kapcsolatos - elképzelésének.

Sehogyan sem lehetett beleilleszteni a krónikások által közölt leírásokba azt a Budát, amelyet a kutatók a mai Óbudán képzeltek el, illetőleg fellelni vélték. Így azután ezeket a szerzőket leginkább azért tartották megbízhatatlannak, mert mást mondtak, mint amit a kutatók gondoltak.

A régi Buda pusztulásával kapcsolatosan ismert az a tény, hogy a legtöbb pusztítást a tatárok és a törökök végezték az ősi városon. Ismeretes, hogy a tatárok sok mindent földdel egyenlővé tettek Vetus-Budán, de azután történtek még bőségesen jelentős építkezések is. Végül azonban a török pusztításnak sikerült végleg földdel egyenlővé tenni ezt a várost. Cselebi adata arról, hogy egy város, mely Esztergom mellett volt, közel 80 év után már teljesen eltűnt a helyéről, - jelzi a törökök tervszerű pusztító munkáját. Török adatok vannak arról hogy ők Vetus-Buda köveit üzletszerűleg adták el. Valóságos épületkő bányászkodásra rendezkedte be és szekérrel, hajóval szállították innen a faragott köveket. Busbeck holland származású diplomata a török uralom kezdete után 12 évvel járt Budán, és előzőleg bejárta Vetus-Buda területét is. Leírásában megjegyezte, hogy ottlétekor az ősi várost nyomorúságos állapotban látta, a gyönyörű épületek mind romokban vagy összedűlőben voltak. Arról is ismerünk adatokat, hogy a török tervszerűen irtotta a város lakosságát. Vetus-Buda - mint írják - 1566-ban már teljesen elnéptelenedett, előzőleg a kevés megmaradt lakosság az adatok szerint Esztergomba szökött.

Ez az adat szintén az események korából származik, és rendkívül meglepő az, ahogy eddig ezzel az adattal szemben kutatóink viselkedtek. A mai Óbudán -- feltételezve a régi Buda városát--, lehetetlennek tűnik, hogy annak a városnak a lakói egy nagy katasztrófa alkalmával, - mint amilyen a török pusztítás volt - ha szétszélednek, akkor Esztergomba menekültek volna.

Ha Esztergomot írnak a korabeli szerzők, akkor nyilvánvaló, hogy Vetus- Buda ténylegesen közel volt Esztergomhoz.

Egyébként érdekes az is, hogy Pilismarót híres volt évszázadok óta - bizonyosan a törők pusztítás utáni időktől - arról, hogy környékén nagymértékben folyt az épületkő-termelés. A Dunán elszállított köveket külön rakodón hordták be a hajókba. Ilyen tervszerű pusztítás után természetesen alig maradhatott itt régi épület vagy rom, miután arról volt szó, hogy a város nyomait eltüntessék. A törököknek egyébként bőségesen volt idejük még akár az alapokat is kiásni a helyükről. Természetesen feltételezhetjük azt is, hogy a török uralom utáni időkben még nyomát lehetett volna találni ennek a városnak, nemcsak az öreg emberek tudatában, emlékezetében, hanem a régi város környékén is. Viszont azóta is csak a pusztítás folyt ezen a területen, és így rengeteg érték semmisülhetett meg. A törökök után az osztrák császárok, a Habsburg-család vadászterülete lett ez a vidék. Fel kell tételeznünk, hogy a hatalmas hegyek és erdőségek által körülzárt területen az osztrákok anélkül pusztíthatták tovább az esetleg még ott létező építkezési nyomokat, hogy azok sorsáról bármit is megtudhattak volna az ország más tájain. Az osztrák uralom érthetően nem tartotta szükségesnek feléleszteni, feltámasztani ezt a régi kultúrájú ősi magyar központot.

Kétségtelen, hogy valami ilyen, tervszerű ténykedés folyt a pilisi épületek pusztítására, mert ma már látható, hogy a régi visegrádi Mátyás-palota romjai sem maguktól jutottak a föld alá olyan mértékben, mint ahogy azok később előkerültek.

A régi Buda határairól korabeli leírások maradtak fenn, különböző korokból származó hiteles másolatokban, amelyek sok helyrajzi pont elnevezését közlik. Amikor először kezdték keresni a mai Óbuda területén a régi Budán valamikor létezett épületek maradványait, elővették és tanulmányozták ezeket a régi írásokat, hogy a város eredeti helyszínraját fel tudják vázolni, illetve rá tudják vetíteni a mai Óbuda ismert területére. Ezen az alapon akarták megállapítani, hogy hol kell keresni a régi budai épületek maradványait.

A régi, több száz éves leírásokban szereplő helyrajzi elnevezéseket azonban nem találták meg a mai Óbuda területén. Ekkor kezdődtek el azok a magyarázgatások, amelyek végül is arra vezettek, hogy a helyrajzi pontok régi értelme eltűnt, és a mai Óbudán történő kutatásoknál már semmi jelentősége sincs annak, hogy az a terület, amelyet például a királynői vár vagy az Alba Ecclesia területének tartanak, teljesen más földrajzi helyzetben fekszik, mint amilyet az említett régi iratok feltüntetnek. Mellőzni kellett a régi Buda helyrajzi képét, mert az semmiféle magyarázattal nem volt azonosítható a mai Óbuda területével.

A régi leírások, amelyek Buda fekvéséről szólnak, olyan elnevezéseket tartalmaznak, amelyek a mai Óbuda területén nem találhatók, de az általam megjelölt pilisi területen évszázadok óta használatosak, és ma is ismertek, mégpedig pontosan azok az elnevezések és olyan felsorolásban, ahogy azok a régi Budán az írott források szerint valóban léteztek.

A régi Buda határáról részletes leírást adott II. András király 1212-es és I. Lajos király 1355-ös, valamint II. Lajos 1524-es határjárási oklevele.

A régi iratokban feltüntetett helyrajzi pontok ott fekszenek, ahol sok száz éve voltak: a Duna mentén, Esztergom, Pilis, Dömös között. A határjáró bizottságok sok évszázaddal ezelőtt itt, ezeken a területeken állapították meg a határokat, és ezek a határpontok ma is fellelhetők a régi írások alapján.
Csepel neve is felbukkant ezen a környéken, Dömössel összefüggésben, az Ipoly folyóval szemben lévő szigeten. Erről olvashatunk I. István 1019-es, majd II. Béla 1138-beli oklevelében, valamint III. Béla 1193-ból származó oklevelében is.

Vetus-Buda, Buda, az Alba Ecclesía, a pálos kolostor igazoltan összefüggő helyzetben volt Esztergommal. Ezt többek között Perényi Imre nádor és helytartó 1510-ben kiadott parancslevele is bizonyítja. Ebben az oklevélben szöveg szerint határozottan igazolódik, hogy az az esztergomi Nagy út, amely összekötötte Örs területét a Vetusbudai Alba Ecclesia feletti szőlőfölddel, - ténylegesen Esztergom közelében volt. Az oklevél ugyanis leírja, hogy az ősi budai káptalan területének határai a pálos kolostor kertjének falai és Alba Ecclesía mellett is elhaladnak Buda hegye felé, mely alatt vonul az esztergomi Nagy-út, az esztergomi polgárok közútja, az előhegyek és Örs területén át Esztergomba. Tehát az esztergomi Nagy-utat az esztergomi polgárok használták, esztergomi személyek közlekedtek rajta.

Ugyanennek a ténynek az igazolására szolgálhat az az oklevél-töredék, mely a XV századból való, és igazolja, hogy Alba Ecclesia, Vetus-Buda, a Melegvíz-falu és Örs földje egyazon területegységen belül feküdt, Esztergom mellett. (Bártfai Szabó L. i. m. 116, o.) Itt kell ismét megemlíteni, hogy más, a Vetus-budai határok kijelölését szolgáló régi iratok, mint például a II. András király által 1212-ben kelt határjárási oklevél vagy az I. Lajos király által 1355-ben kiadott határmegjelölő irat - minden esetben az esztergomi út vonalát vették legfőbb kiindulási pontnak. Ez olyan határjelölő vonal volt, melyhez a határbejárók mindig vissza-visszatértek, és így a határleíró oklevelekben is több ízben szerepel, kétségtelenné téve ennek az útnak esztergomi közelségét. Az ősi Buda legfőbb útja kétségtelenül az esztergomi Nagy-út, a via magna Strigoniensis volt.

Ezek a határjárási oklevelek eredeti leírások, korai hiteles másolatok. Így bizonyos, hogy az oklevelek kiadásának idejében - 1212-től a legutolsó határmegjelölő oklevél keltéig, 1524-ig -, tehát több mint 300 éven keresztül - az ősi Buda az esztergomi Nagy-út vonalán feküdt.

Ennek az útnak a neve az ősi Budán olyan sok száz éves hagyomány kellett, hogy legyen, amelynek okvetlenül nyoma maradt volna egészen a modern időkig. Ezzel szemben a török foglalás után, illetőleg a törökök kiűzése után ennek az esztergomi útnak nyoma sincs semmiféle, a mai Óbudával kapcsolatos iratban vagy leírásban. A kutatók, akik azonosnak vették a mai Óbudát az ősi Budával, általában úgy magyarázzák ezt, hogy az esztergomi út megjelölés az idők folyamán átváltozott Bécsi út megjelöléssé és megszűnt a mai Óbuda területén. Nem foglalkoztak mélyebben ezzel a kérdéssel, pedig ha tették volna, hamarább jutnak el az igazságra, arra, hogy a mai Óbuda területén sohasem volt esztergomi Nagy-út, vagy esztergomi út megjelölés.

Mindazok az oklevelek, amelyek Vetus-Budával, Sicambriával, Etzelburggal vagy a régebbiekben Budával kapcsolatban, mint helymegjelölő pontot említik az esztergomi utat, az eredeti Régi Budára vonatkoznak, amelynek okvetlenül Esztergomhoz közel kellett lennie.

Az is kétségtelen, hogy a Nyúlak-szigeti apácakolostor vagy a Felhévvízi Keresztesek kórháza ügyében (St. Trinitatis de Aquacalida), vagy a kolostorok birtokpereivel kapcsolatban és más ügyekben kiadott oklevelekben sokszor előfordul a via magna Strigoniensis megjelölés, de ugyanezekből az oklevelekből megállapítható az is, hogy ezek a területek ténylegesen Esztergommal voltak határosak.

Az esztergomi határral kapcsolatos területkijelölő oklevelek mindvégig azoknak a helységneveknek a felsorolását tartalmazzák, amelyek viszont a régi Buda határait érintő határkijelölő oklevelekben szerepelnek. Így a Via Magna Strigoniensis megjelölés nemcsak az Esztergomhoz való közelségét igazolja ennek az útnak, hanem azt is, hogy a Vetus-budai határ kapcsolódott ezekhez az esztergomi területekhez. Ugyanazok a nevek szerepelnek mindkét helység megjelölésénél.

A régi Buda határainak megállapítását összefüggésbe hozták minden kísérletezésnél Örs, Gézavásár (Tributum fori Geysa), Nyék, Villa de Calida Aqua stb. helységekkel. Ugyanezek a helységek megállapíthatóan, okleveles adatok szerint, Esztergom határában voltak.

A Villa de Aqua Calida Esztergom határában való elhelyezkedését legjobban talán a III. András király által 1290. szept. 22-én kiadott oklevél szövege bizonyítja (Mon. Strig. II. 265.). Ez az oklevél megerősíti László király adományát, mellyel az Esztergom falain kívül lévő öt esztergomi falunak, - Esztergom külvárosai népének - koronázása emlékére vámmentességet ajándékoz.
Ezek (részben ragozott névalakban): Pechen, Lybar, de Calidis Aquis, de Ermen, de Kováthy és Szentpál falvak.

Ugyancsak ezt bizonyítja Orbán pápa 1187. jún. 23-án kelt oklevele (Mon. Strig. I. 115.), melyet a pápa az esztergomi lovagrend vezetőjéhez, Miklós mesterhez küldött. Ebben hivatkozik a Sándor pápa által a keresztesek részére kiadott kiváltságlevélre, mely megerősíti Géza király adományait a Lovagrend részére. Ő is megerősíti ezeket az adományokat. Ebben szerepel Béla király adományaként öt falu: a melegvízi Szent Háromság egyház (Sancte Trinitatis de Aqua Calida), a veytic-i Szent Miklós egyház, a Thavi Szűz Mária egyház és a Sokoli Szűz Mária egyház, valamint a Charcai Szent Margit egyház.

A melegvíz-falu Esztergomhoz való közelsége, az esztergomi Szent István keresztes kórház alapítási oklevelében is igazolódik, de későbbi okiratokban is igen sokszor szerepel, bizonyítva Esztergomhoz való közelségét. Sok oklevélben szerepel a melegvízi Szent Háromság egyház, a Nyulak szigeti (Szűz Mária szigeti) apácakolostorral való pereskedése kapcsán.

Egyébként a Villa de Aqua Calida, illetőleg az itteni Szent Háromság keresztes kórház Esztergom-környéki létezését az is bizonyítna, hogy minden ügyét az esztergomi Szent István keresztesek intézték, és vezetőjük is mindig azonos volt. Rupp szerint a Szent Háromság egyház (a melegvízi keresztesek egyháza) még saját pecséttel sem bírt, minden ügyükben az esztergomi keresztes egyház pecsétjét használták.

A modern kutatók a mai Óbudán vélték megtalálni a melegvízi keresztes egyház templomát, azt állítva, hogy ez az egyház a mai Császárfürdő helyén létezett. Itt több ízben történtek ásatások, és a mai Óbudának ezen a területén is csak olyan leleteket ástak ki, amelyek a XV századból származtak. Ezzel nem lehet bizonyítani a melegvízi keresztesek itteni létezését, miután a Sancte Trinitatis de Aqua Calida Vetusbudai helyét és egyházának fennállását XI-XII. századbeli oklevelek igazolják, tehát Vetus-Budán ennek az egyháznak már ebben a korban voltak építkezései.

1212-ben II. András király a régi budai káptalan jogainak visszaítélése alkalmával bejáratta a vitás terület határait és kijelöltette a káptalan és a királyi birtok határvonalát.

Ebben a határleírásban megmaradtak tehát a régi Buda környékének olyan jelölőpont-elnevezései, amelyek útbaigazítást adhattak a kutatóknak a régi Buda határainak érintkezési területeiről. A határleírási oklevelek eredetije ugyan már nincs meg, de a több ízben történt másolások példányaiban fennmaradtak.

Ennek megfelelően az idézett oklevélben szereplő helynevek a különféle másolatokban többféle alakban maradtak meg. Ezek minden változatát figyelembe kell vennünk, mert nehezen lehet eldönteni, hogy melyik változat hasonlít leginkább az eredeti elnevezésekhez.
Az oklevél világosan kimondja, hogy a határjárás a budai határban lévő melegvizeknél kezdődött.

A már említett, 1290-ből és 1189-ből származó királyi, illetőleg pápai oklevél erről a melegvíz-faluról határozottan, mint Esztergom melletti helységről, mint Esztergom külvárosáról intézkedik. A királyi határjárási oklevél szövege tehát a határjáráspontok Esztergom melletti létezését kétségtelen módon igazolja.

Közel másfél évszázad múlva, 1355-ben I. Lajos király rendelte el a budavári és budai káptalan határainak bejárását, illetve a határvonal újbóli kijelölését. A határjelölő bizottság munkáját és a határok kijelölését oklevélben örökítették meg. Ennek az oklevélnek is több másolata maradt fenn. A szövegekben általában ugyanazok a területek szerepelnek, mint az 1212-es oklevélben. Itt a határ a Nyulak-szigeti apácakolostornál kezdődik a Duna partján, majd átjön a Dunán a Szent Jakab egyháznál az országútig. Ez az országút a Vetus-Budát és Esztergomot összekötő út volt, mely főbb okiratban szerepelt Via Magna Strigoniensis néven. Innen a határ a Köves völgyön haladt át, egészen a Mogyorós nevű területig, majd tovább a Hegyeshegyig. A budai káptalan határa itt azután több dombos terület és kisebb völgy után a szőlők között halad az Alba Ecclesia előtt a Nagy-útig, ahol az út keresztezi az esztergomi Nagy-utat. Az esztergomi út hegyek alatt halad végig a Fenőmalhegyen át a Megyer nevű területig, a Tehesevre szőlőig, és egy nagy mezőn át a Szent Lélek keresztes kolostornál a Dunáig.

1524-ben készült még egy harmadik határjárási okirat is. Ehhez II. Lajos király egy, a régi budai káptalan és a királynői rész polgárai között folyó perben küldött ki bizottságot a határ ellenőrzésére, vagyis újbóli megállapítására. Ez a határjárás igyekezett követni az 1355-ben megállapított határ vonalát. Az erről a határjárásról készült királyi oklevél megint csak azt igazolja, hogy az ősi Buda határát egy szűk köves völgy, a Nagy-út, a régi országút, kimagasló hegyek, a Mogyoróshegy, a Hegyeshegy, majd szőlők, dombok, az esztergomi út és a Pilishegy elnevezésű helyek képezték. A határleírásban szerepel az a hegyről lefelé vezető út, amely Örs földjei felől halad lefelé az albai Szent Szűz egyháza felé.

Ebből és más, a régi Budával kapcsolatos oklevélből már régen ismert volt, hogy az esztergomi Nagy-út, Vetus-Buda és Örs falu helyrajzilag egymástól elválaszthatatlanok. Ezért állandó kérdés volt a régi Buda épületeinek kutatásakor, hogy a mai Óbuda területe közelében hol feküdt ez az Örs falu.

A Magyar Tudományos Akadémia kiadásában 1958-ban megjelent "Pest megye műemlékei I" című könyv 653. oldalán közölte Pilisszentkereszt egy régi térképét. Ezen az 1766-ból származó térképen Pilisszentkereszt egyik határaként van megjelölve Eörs földjének határvonala. A terület Pilisszentkereszttől északra fekszik, tehát a Pilishegy környékén kellett lennie. Az 1788-ban készített legrégibb pilisszentléleki térkép szerint e területről vonul lefelé az esztergomi út. Ezek szerint itt, Esztergom mellett a Pilishegy, Eörs falu, valamint az esztergomi út azonos összefüggésben találhatók meg, mint ahogy ezekben a régi határleírásokban a Buda határait jelentő elnevezésekként szerepelnek.

Rá kell térnünk arra is, hogy a II. Béla által 1138-ban kiadott dömösi alapítólevél szintén több ízben szerepelteti - mint kétségtelenül Dömöshöz közel lévő helységet - Örs falut. Ezzel igazolva, hogy Vrs= Örs helység már a XII. században is fontos lakottsági pont volt a Pilisben, szerepe nyilvánvalóan jelentős volt ezen a vidéken, mert bár a falut a törökök kiirtották, földjét a XVIII. században még térképen jelezték, mint Eörs területét (lásd az előző oldalon).

II. András király 1212-ből származó határkijelölő okirata mint fontos pontot említi a Chemarkw (Szamárkő) elnevezésű sziklacsúcsot. A mai Budán vagy Buda környékén ilyen elnevezésű hely sohasem volt ismert, de Esztergom mellett a Szamárkő (a "Szamárkő" név mindig ősi bálványkövet jelez!) elnevezésű hely ma is ismert.

A Szűz Mária sziget és az esztergomi országút mellett, - pontosan a köves hegyoldal (Kövekalja, Kézainál "cuve azoa") folytatásaként - van jelölve a térképen a Szamárhegy elnevezésű hegy. Mint az előzőkben láttuk, az 1292-ből származó Esztergom környéki határleírásban ez a Szamárhegy Csókakő és Szamárvárként szerepel (Mon. Strig. II. 325. old.), Pilismarót 1789-ból való térképén ez a Szamárhegy még Szamárkőként van jelölve.

Az 1212-es határkijelölés minden átiratában említi a Monoros vagy Mogyorós hegyet. Ez a Mogyorós elnevezés ma is megtalálható a Szamárhegy közelében. A Basaharc elnevezésű teleptől Marótig terjed a Mogyorós nevű terület, egészen addig a hegyig, amelyet Hegyeshegynek neveznek. Az 1212-ből származó határjárási okmány Guerchey falu és Verhardi föld pontjain kívül tényleg a Hegyeshegy nevű hegyet említi, mint következő határjelölő fix pontot. A Hegyeshegy pedig ott áll ma is Pilismarót határában, közel a faluhoz, a Bitóci völgy mellett. Ugyanabban a helyzetben, mint a több mint 700 éves okiratban említve volt. A Hegyeshegy és a vele összefüggő Bánom-hegy tetején messze terjedő falrendszer nyomait találtam, melynek kapcsolódó részei a Hosszúhegyen talált vármaradvány területével függtek össze.

Guerchey falu, -- amelynek maradványait a mai Buda és Óbuda környékén többfelé remélték már megtalálni, - szintén a Pilis említett területén volt abban a korban, amikor ezeket a határjelölő okleveleket kiállították. (Erre ismét a dömösi alapítólevél ad bizonyítékot, mely szerint ez a falu abban a korszakban Dömös közelében feküdt.)

A Hegyeshegytől a régi határ az okirat szerint felmegy a Pilis-hegynek nevezett hegyig. Az oklevél érzelmezői, akik a határleírás pontjait igyekeztek a mai Óbuda környékére beállítani, általában azt hangoztatják, hogy a Pilis-hegy elnevezés a régi korban általánosabb jellegű volt, és így az oklevélben említett Pilis elnevezésű hegy egyik Óbuda környéki hegyre értendő. Ezt a - természetesen kellően meg nem okolt - állítást megcáfolja az a tény, hogy az oklevél nem is Pilis hegységet, hanem kimondottan Pilis-hegyet említ, és a Pilis-hegy mindig is az a hegy volt, amely az egész pilisi hegységnek nevet adott, és amelynek ma is az a neve.

Teljesen érthetetlennek tűnik ez a félremagyarázás, különösen azért, mert hiszen a határjárási oklevél következő mondatában arról van szó, hogy a Pilishegy felől a határ az esztergomi úton megy át, a Tebevre hegy érintésével a Hármaslaku Passanduk falu mellett egészen a Dunáig.

Passanduk falut kellett ezután az oklevél-magyarázóknak a mai Óbuda környékén keresniök, pedig az is kétségtelenül kitűnik több oklevélből, hogy ez a falu a Pilisben volt. Kétségtelen, hogy Passanduk falu szoros területi összefüggésben volt a régi Budával, ezt igazolja az 1212-es határjárási iraton kívül az óbudai káptalan 1283-as, az esztergomi érsek 1296. jún. I8-i oklevele, valamint a Rupp által közölt 1220., 1227., 1417., 1449., 1483. és az 1488. évbeli oklevelek is.

Ugyanakkor IV. Béla király 1245-ben kelt oklevele határozottan igazolja, hogy a Passanduk-föld és az Insula Leporum - Szűz Mária sziget - szomszédos helyzetben feküdtek, és legfőképpen azt, hogy mindkettő vitathatatlanul a Pilisben volt. (Rupp i. m. 59-60., valamint Bánfai Szabó i. m. 101. o.)

Passanduk falunak a mai Óbudához való tartozását eddig különösen azért vették bizonyosra, mivel az 1212-ben kelt határjárási oklevél a falut Megyer mellett említi. Ezt a Megyer nevű területet pedig a kutatók mindig azonosnak vették a mai Óbuda közelében fekvő Békásmegyerrel. Tekintettel arra, hogy a Megyer elnevezés általánosan használt volt az Árpád-korban, ez a feltételezés semmiképpen sem fogadható el olyan bizonyítéknak, amelynek alapján igazolni lehetne Megyer falu itteni fekvését.

Kétségtelen, hogy a régi Budával való kapcsolatai miatt indokolt Megyer Budához való tartozását vagy szomszédságát feltételezni. Tekintettel azonban arra, hogy a Passanduk falu sehol nincs együtt említve a mai Pest környékével, hanem csakis a régi Budával való kapcsolata igazolt, fel lehet tételezni, hogy ebben az esetben nem Békásmegyerről van szó, mert:

Megyer vagy Mege elnevezésű hely több olyan oklevélben szerepel, amely Esztergom környékének leírását adja. Így Mária királynő 1296-ban kelt adománylevelében, egy 1293-ból származó oklevélben, melyet III. Endre király adott ki, valamint Lodomér érsek 1292-ben kelt oklevelében találhatók olyan adatok, amelyek szerint Megyer az esztergomi határban volt, olyan területi összefüggésekben, amelyek azonosak azokkal, amelyek a régi Budával kapcsolatosak.

Mindezekre való tekintettel foglalkozni kell Vetus-Buda és Megyer összefüggésével, különösen pedig a "Géza király piaca" elnevezésű hellyel.

1148-ból való II. Géza király oklevele, amely arról szól, hogy a király Mykó budai prépost kérésére a Szent László király által rendelt 360 pensa fejében, - melyet a gonoszok (adóbehajtók) az egyház javától gyakran elvontak, - neki adja a Géza-vásári vámjövedelmet (Tributum fori Geysa), valamint a pesti és kerepesi sót vagy bort szállítóhajók utáni vámot (Tributum portus Pest et Kerepes), továbbá a megyeri révtől a Nagy-szigetig terjedő dunai halászati jogot (a piscatura qui vulgo Dona dicitur a Portu Meger usque ad magnam insulam regis).

Bártfai Szabó megállapítása szerint a Dona szó Tonya és végül a tanya szóval azonos (Bártfai i. m. 140-147. old.). Ezt egyébként igazolják a halászóhely tulajdonjogáért indított pereskedések oklevelei:

IV. Béla király 1237. nov. 19-én kelt oklevele (Mon. Strig. I. 400.) szerint a király az esztergomi káptalannak ajándékozta a Hunt várától elszakított Ság-földet és a hozzátartozó, Ipoly folyón lévő Malomhelyet és a Golgoch várától elszakított Ebedföldet a Tona halászóhellyel és a hozzátartozó szigettel.

IV. Béla 1239-ben márc. 6-án kelt oklevelével (Mon. Strig. I. 410.) visszavesz bizonyos földeket. Ez a Ság nevű hely és az Ebed nevű föld. Ezeket az esztergomi káptalannak adományozta. Az utóbbi területen hetven holdnyi kaszáló van és rajta egy halászó hely, melynek Tónya a neve és egy sziget, melynek más birtokosai is vannak.

1284, febr. 25-én (Mon. Strig. II. 156.) az esztergomi Szent István keresztes konvent előtt Lodomér esztergomi érsek és Lőrinc között megegyezés történik a Zeg-i, Ság-i földekről, melyek a Leel-i föld részei.

Ebben határjárási leírás is szerepel. A határvonal az oklevél szerint Géza király piacánál (fori Geysa regis) indul, azután déli irányba megy a Dunához, átmenve a Zeg nevű szigeten; s ezen is átmegy a határvonal, mert ezen a szigeten van a Viza halászati hely (Tonya), ami az érseké marad.

1292. ápr. 12-én a budai káptalan adott ki oklevelet erről a halásztanya-helyről (Mon. Strig. I. II. 324). Ebben az oklevélben arról van szó, hogy az esztergomi káptalan az Ebed határában, a Duna mellett lévő Esztergom-megyei rétet és halásztanya-helyet (qui Tonya vulgariter) az esztergomi Szent István keresztes konventtel szemben magának követelte. Az esztergomi káptalan a tulajdonjogot több oklevéllel igazolta.

1292. júl. 21-én ugyanebben az ügyben Pál országbíró ítéletét rögzítették le oklevélben (Mon. Strig. II. 331). Ezek szerint az esztergomi keresztes konvent és az esztergomi káptalan perében a dunai halászóhely (Tanya, Tona) és a hozzátartozó rét és hat ekényi szántóföld felett, - melyet régebben a budai polgárok és a budai káptalan is birtokolt bizonyos királyi adományok értelmében, mivel azok a budai káptalan birtokhatárában voltak, - az országbíró ítéletet mondott. (Lásd az 1148-ból való oklevelet!)

Ezeknek az okleveleknek adatai alapján kétségtelenül megállapítható, hogy a Tonya vagy Tanya nevű halászóhely - viza halászóhely - egy szigeten volt. Ez a sziget összefüggött egy területtel, melyet Megyernek neveztek és ezek a területek Esztergom határához tartoztak. Igazolják ezek a leírások, hogy ez a halászóhely az Ipoly folyóval szemben volt, de egyben azt is, hogy ez a halászóhely a régi Buda határában feküdt, és valamikor a budai polgárok és a budai káptalan birtokában volt.

Ugyanakkor világosan igazolódik az is, hogy a terület felett az esztergomi keresztes konvent és az esztergomi káptalan pereskedtek, miután az ő határuk mellett feküdt. Így bizonyítottnak látszik, hogy az a halászóhely, amely összefüggött Megyerrel, és ezek szerint Géza király piacával, - Esztergom környékén volt, az Ipollyal szemben, és hogy itt egy nagy sziget volt, melyet "királyi nagyszigetként" említenek az oklevelek.

Külön érdekesség, hogy több oklevél szerint ennek a területnek egyik részét Csepelnek hívták.

Az Ipoly folyó torkolatával szemben azonban ma nem láthatunk nagyobb szigetet, és így fel kell tételeznünk, hogy ezen a területen sok évszázaddal ezelőtt létezett egy sziget, mely azóta eltűnt. Ezt a lehetőséget vizsgálva, azonnal megállapítható, hogy a Pilismarót és Zebegény között ma is létező terjedelmes síkság, - a Duna egy nagy kanyarulatával övezett néhány kilométer hosszú és szintén kilométerekre terjedő szélességű mai száraz földdarab egy része, - valamikor a Duna folyómedre volt.
Abban az időben a mai Basaharc nevezetű helytől, a Hideglelős kereszt kiugró hegyszirtjétől kiindulva egy Dunaág vágta ketté a mai földnyelvet, egészen Dömösig terjedően, ez a dunai folyómeder akkor egészen közel vonult a mai Pilismaróthoz, és a Duna közepén egy nagy szigetet képezett. Külön figyelmet érdemelnek ezek után azok az oklevelek, melyek erről a nagy szigetről emlékeznek meg, és ha ennek a nagy szigetnek az akkori létezését igazolva látjuk, érdekessé válik az az adat is, hogy a dömösi prépostságnak egy 1236-ban kelt oklevele szerint (Mon. Stríg. I. 391) a leírások itt egy Csepel nevű területet említenek.

A földdarab tulajdonjogáért folytatott per igazolja, hogy az Ipoly folyónál, a szigetnél tényleg létezett egy Csepel nevű terület. Tekintettel arra, hogy Anonymus is megemlékezik a királyi nagy szigetről és annak Csepel nevéről, így felmerülhet az a feltevés, hogy az Anonymus által említett királyi nagysziget, - ahová a vezérek, királyok és főurak családjai üdülni, nyaralni jártak, - tulajdonképpen a Dömös- környéki sziget volt. A Csepel név, amelyet Anonymus említ, ezen a szigeten is elnevezése volt egy területrésznek, és így az azonosság feltehető. A Tanya nevű halászóhely, amely a nagysziget környékén volt, kétségtelenül itt, ezen a területen van jelezve a régi oklevelekben, ugyanúgy, mint Pilismarót említett 1789-es térképén. Ennek a halászóhelynek kapcsolata - ez az oklevelek szövegéből igazoltnak vehető, - Esztergommal, az Ipoly környékével, valamint a régi Buda környékével kétségtelen.

Itt ezen a környéken egyébként még ma is működik egy közismert révhely, amely ma Basaharci átkelőhely néven ismeretes.

A Basaharc elnevezés egészen újkeletű lehet, mert az említett térképen a terület még Basartz néven szerepel, de miután a Basartz név a hegyek között ma is létező Vasarc névből származhat, valószínű, hogy ennek az átkelőhelynek régebben más volt a neve.

Mivel pedig a közel 200 év előtti térképen az Ipollyal szemben ugyanezen a helyen szintén jelölve van egy átkelőhely, közvetlenül a halászok tanyái mellett, így elfogadható az a feltevés, hogy régi oklevelek ezt az átkelőhelyet és ezt a halásztanya helyet jelölik meg több esetben. Mindez azt igazolja, hogy az a terület, amelyet régi szigetként tételezünk fel, többszáz év előtt, az Árpádok korában még valóban sziget volt, és ezt nevezték "királyi nagyszigetnek".

Ennek a régi szigetrésznek a felszínén ma nem látható középkori épületmaradvány, mert a terület teljesen takarva van homokkal, Duna-homokkal, szélhordta-homokkal, de a területnek a legalsó kiszögelésén, közvetlenül Dömös mellett, ismert egy régi rommaradvány, amit régi római kori villa alapjának tartottak.

Abban az esetben pedig, ha ezen a ma elhagyott területen már a római korban ilyen jelentős építkezések voltak, feltételezhető, hogy az Árpád-korban is lakott terület lehetett ez a nagysziget.

Azon a területen, amely a régi sziget magját képezte, a talaj jó magasan a Duna szintje fölé emelkedik. Pilismarót 200 év előtti térképén ezen a területen van feltüntetve a halásztanya-hely, ahol viszont valamikor a Duna Pilismarót felé eső része folyt, a régi térképen még sásos rétek vannak jelezve.

Ez is igazolja feltevésünket a terület sziget-jellegéről. Ez a régi sziget beleesik abba a Duna-szakaszba, amelynek vize a tervezett nagymarosi vízierőmü megépítése esetén, a duzzasztás következtében a jelenleginél lényegesen magasabb szintre emelkedik. Így ez az egész szigetrész víz alá kerül, és soha nem lesz alkalom arra, hogy a homok alatt esetleg létező rommaradványok feltárhatók legyenek.

A melegvizek faluja - Villa de Calidis Aquis, - a régi Budával kapcsolatos legtöbb oklevél helymeghatározó pontja, és így ennek a Melegvíz-falunak a helye döntően fontos a régi Buda helyének, hol-fekvésének megállapításánál.

A Melegvizek faluját minden oklevél Esztergom melletti helyzetben tünteti fel. A legkorábbi adatok a melegvíz-fürdők Esztergom környéki helyzetének igazolására az, hogy itt Esztergomban találtak egy római korból származó feliratos faragott követ, amelyet a gyógyító nimfáknak szenteltek.

Ez egy fogadalmi oltárkő volt, melyet a római helytartó állíttatott a melegvíz-források megszentelésére. Erről a fogadalmi oltárkőről eddig úgy gondolták, hogy a Buda-környéki melegvíz-forrásoktól került el Esztergom környékére, ahol később megtalálták. Ez a feltevés azonban túl erőltetett. A lelőhely minden valószínűség szerint eredeti helye volt ennek az oltárkőnek, és azt a területet jelölte, amelyen később, a magyar középkorban a Melegvíz-falu, majd később a Felhévvíznek nevezett helység állt.

Erről a Melegvíz helységről emlékezik meg IV. László király 1281-es (Mon. Strig. II. 112}, valamint III. András király 1290-beli oklevele (Mon. Strig. II. 269}, melyben a melegvizekkel határos Ermen földet az Esztergom falain kívüli Szent Ágoston rendi kolostornak adományozta. Az adományozó oklevél szövege határozottan igazolja, hogy a melegvizek földje Esztergom határában feküdt. A határleírás Esztergomból kiindulva pontosan leírt területen fut egészen a melegvizekig, igazolva az Esztergomhoz való tartozást.

Az adományozás a királyi okirat szerint azért történt - és ez fontos körülmény, hogy az Ágoston-rend az örmények földjén főiskolát létesítsen. Ennek a főiskolának a tényleges fennállását több régi írás igazolja, és különböző feltevések születtek fekvéséről, de miután ennek nyomait is a mai Óbudán vélték megtalálhatónak, minden ottani keresés sikertelennek bizonyult.

Egy 1277. ápr. 26-án kelt oklevél szerint (Mon. Strig. II. 56) a budai káptalan előtt az esztergomi Szent István keresztes kórház elismerte a királyi jogot nyolc melegvízi telek felett, melynek tulajdonosait is felsorolja az oklevél. Ezek tekintélyes telkek voltak, grófi kúriákkal is rendelkeztek. Az oklevél szerint Hermanus, az Esztergom melletti Szent István keresztes kórház mestere és a melegvízi Szent Háromság egyház priorja, tiltakozott az ellen, hogy az apácákat beiktassák ezeknek a telkeknek a tulajdonjogába, ami azért történt volna, mert László király a Nyulak szigeti (Szűz Mária szigeti) apácáknak adományozta a királynői vár mellett lévő királynői vártelek ezen részét.

A keresztesek képviselője, Hermann mester és prior szerint ezek a területek a melegvízi kereszteseknek fizettek eddig tizedet, így részükre károsodást jelent az elajándékozás. Hermanus végül visszavonta tiltakozását és beleegyezett az ajándékozásba, kivéve a melegvízi prior tulajdonát érintő területrészt. Az esztergomi keresztesek csak az egyházi joghatóságot tartották meg a telkek, illetve kúriák felett, mert azok az ő területükön voltak.

A tizedek tulajdonáért a keresztesek hosszú ideig pereskedtek, erről tanúskodik az 1316. márc. 24-én Tamás esztergomi érsek által kiadott oklevél (Mon. Strig. II. 817), majd a budai káptalan 1347. márc. 14-én kelt oklevele (Mon. Strig. III. 816). Az apácák azonban megvédték jogaikat, hivatkozva többirányú szabadalmukra, pápai és királyi adomány- és védlevelekre.

Ez a pereskedés alkalmat ad arra, hogy ennek a helységnek - Melegvíz-falunak a hovatartozásával a régi Buda fekvésének kérdését megoldás felé vigyük. Megállapítható, hogy a "villa de Calida Aqua" a régi Buda közvetlen környékén volt. Ennek a ténynek igazságát elismerik mindazok a kutatók, akik eddig a régi írások nyomain haladva igyekeztek a budai határokat megállapítani.

Megállapították azt is, hogy a régi oklevelekben "villa de Calida Aqua" néven szereplő helység - számtalan oklevél szerint - közvetlenül kapcsolódott az esztergomi határokhoz. Viszont a régi feltevés szerint ez a helységnév annak a forráscsoportnak a közelében lévő helységet jelöli, amely a ma is ismert budai, illetőleg Óbudai melegvíz-források környékén keresendő.

Miután nem kételkedhet senki abban, hogy az idézett oklevelek igazolják a "villa de Calida Aqua" Esztergom környéki helyzetét, kutatóink most azt tételezik fel, hogy az Esztergom-környéki és a Buda-környéki melegvizek közelében azonos nevű helységmegnevezések léteztek, így tulajdonképpen két Melegvíz-falu volt.

Tehát létezett egy Melegvíz-falu Esztergom környékén és egy Melegvíz-falu a mai Óbuda környékén is. Ez kétségtelenül bizonyítás nélküli állítás, mert a régi okiratokban okvetlenül tettek volna valami megkülönböztető jelzést, ha egy időben és aránylag közel egymáshoz két azonos nevű falu létezett volna.

Az Árpád-korban kétségtelenül ismert volt a Buda-környéki (a mai Óbuda-környéki) melegvíz forrás-csoport is, ennek megfelelően ténylegesen volt is egy megkülönböztetés, amit már az Anonymus- gesta is használ.

Anonymus azt írta, hogy Attila a "felső hévvizeknél" építtette városát egy római város helyére, és ebből az Attila-városból alakult ki később a régi Budavár. Tekintettel arra, hogy a későbbi korokban egészen a török foglalásig használatos volt ugyanilyen elképzelés bizonyításául - a Felhévvíz helység-elnevezés, világos, hogy a régi királyi vár környékén lévő melegvíz forrás-csoport lehetett csak névadója a melegvizek falujának. Így téves az az állítás, hogy két Melegvíz-falu volt.
Ami "villa de Calida Aqua" néven szerepelt a régi oklevelekben, az csakis az a település lehetett, amely Esztergom környékén feküdt. Így tehát kétségtelen, hogy a régi királyi vár (később királynői vár) mellett lévő Melegvíz-falu ugyanaz volt, mint az Esztergom mellett lévő.

A Nyulak-szigeti apácakolostor pereskedése az esztergomi keresztesekkel a nyolc Melegvíz-falui telek ügyében tovább folytatódott. 1347. rnárc. 14-én adtak ki egy oklevelet erről (Mon. Strig. III. 816), ebben rögzítették azt a megállapodást, miszerint az Esztergom melletti Szent István keresztes kórház és a Nyulak-szigeti apácakolostor képviselője megállapodtak abban, hogy a budai vár mellett lévő Melegvízfalui nyolc telek után, - melyet még László király adományozott az apácáknak, - a tizedeket az apácakolostornak fizetik, ugyanakkor az egyházi főhatóság továbbra is a Szent Háromság keresztes konvent privilégiuma maradt, a régi indokolással, hogy ti. ezek a telkek a konvent joghatósági területén fekszenek.

Az Esztergom melletti melegvízi Szent Háromság egyház és Buda városa érintkező határhelyzetben voltak. Erre mutat rá az 1303. jún. 24-én kelt oklevél, mely arról szól, hogy az esztergomi Szent István keresztes konvent - érdemei miatt - megjutalmazott egy Budavári nevű polgár orvost és kereskedőt. Az oklevél szerint az orvosnak Quesmali - Kövek oldala, Kövek alja - határában szőlője volt, melynek kétharmada az esztergomi konvent területén, egyharmada pedig Buda város területén feküdt. Így a budavári határ és az esztergomi keresztesek földterülete kétségtelenül szomszédosak voltak. (Mon. Strig. II. 565.).

A legtöbb Budára vonatkozó helyrajzi adat a Nyulak-szigeti apácakolostor birtokában őrzött adománylevelekben maradt fenn. Ezeket az adományleveleket, melyek a zárda legfőbb jövedelemforrásait, vámokat, tizedeket, adókat biztosították, az apácák nagyon őrizték, és amikor a törökök közeledtére menekülni voltak kénytelenek, akkor ezeket az okleveleket magukkal vitték és továbbra is úgy kezelték, mint legfőbb kincsüket. Amikor azután a törököket Budáról kiűzték, a Nyulak-szigeti apácák utódai ezen oklevelek egy részét Pozsonyból, illetve Nagyszombatból visszahozták magukkal. Az oklevelek megmaradtak, és ezek sok mindent feltárnak a régi Buda múltjából.

A Nyulak-szigete az eddigi köztudomás szerint a mai Budapest területén létezett, és a mai Margit-sziget régi neve volt. Az ősi Buda helyrajzi adatairól szerzett tudásunkat kétségtelenül nagy mértékben bővítik a budai káptalan és a budai királynői vár földjéről, határairól kiadott határjárási oklevelek. I. Lajos király határjárási oklevele szerint a határbejárás a Nyulak szigeténél kezdődik.

Így amikor a mai Óbudán kezdték keresni a régi Buda maradványait - és elővéve a középkori okleveleket, azok fix pontjait keresték, - a jelenlegi Margit-szigetet vették kiindulási pontként.

A Nyulak szigete azonban, amelyet a mai Margit-szigettel azonosítanak, nem lehetett a mai Margit-sziget. Egyetlen olyan adat sincsen, amely azt igazolná, hogy a Nyulak szigetéből, a középkori oklevelekben említett Insula Leporum-ból Margitsziget lett volna.

Ellenben ismeretes IV. László király 1278. évi oklevele (Mon. Strig. II. 68), mellyel Erzsébet nevű nővérének adományozta a Duna-szigetet (Vetus-Buda mellett), melyet a múltban Nyulak szigetének is hívtak, de az adományozás idejében már Szűz Mária sziget volt a neve.

A Nyulak szigetéből tehát nem Margit-sziget, hanem Szűz Mária sziget lett, és a későbbi évtizedekben egészen a török foglalásig ezen a néven, tehát Szűz Mária sziget néven szerepel a Nyulak szigete az összes oklevélben. Nyoma sincs annak, hogy a Szűz Mária sziget neve Margit sziget névvé alakult volna át. Az bizonyos, hogy a Pest melletti szigetet, - amelyen régi épületnyomokat találtak, - most Margit-szigetnek hívják, de a Margit-szigeten talált legrégibb épületmaradványok korát nem lehet a XIII. század vége előttinek datálni. A Nyulak szigete = Mária sziget viszont kétségtelenül már a XI. században jelentős épületekkel kellett hogy rendelkezzék.

Az Insula Leporum = Nyulak szigete elnevezés okának kutatása közben felmerült az a gondolat - László Gyula professzor adata, - hogy ez a "Leporum" név egy középkori véletlen vagy (feltehetőleg) szándékos elírás következménye. Eredetileg ez a szó "Leprorum" és így a sziget eredeti neve Leprás sziget, Leprások szigete, Insula Leprorum lehetett. Az elírás szándékosságát érthetővé teszi, hogy a régebben mint leprakórház és a leprások temetőjének használt sziget idővel - talán a leprajárvány megszűnése után - más célokra is felhasználtatott. Jelen esetben apácakolostor, keresztesek kórháza, udvarháza, vára, az esztergomi érsek toronyvára épült rajta. Így azután az elrettentő "Leprások szigete" helyett Nyulak-szigetét, Insula Leporumot írtak, és ezzel a köztudatból is kiölhették a régi, borzalmas emlékű lepra szót.

Ezzel kapcsolatban érdekes megemlékezés található a Pozsonyi Krónikában (Mon. Stríg. I. 19), mely szerint Szent István alapította Esztergom mellett az első keresztes kórházat, - melyet Szent Lázárról neveztek el - és ez az első keresztes kórház leprakórház volt. Bizonyosan ez volt az a kórház, amelynek továbbépítésével később a keresztesek nagy jelentőségű Esztergom-környéki központja kialakult. Ez a központ az esztergomi Szent István keresztes kórház volt, melynek legismertebb létesítménye a Duna-sziget, vagy Insula Leporum melletti melegvízi keresztes kórház. (hospitale St. Trinítatís de villa Aqua Calida).

Miután több oklevél révén bizonyítást nyert, hogy a melegvíz-falui keresztesek közvetlen szomszédaí voltak a Nyulak-szigeti apácakolostornak, így nagyon is valószínű, hogy a leprakórház lett a keresztesek későbbi legfontosabb háza, és ez a ház, vagy a keresztesek vára közvetlenül a leprasziget mellett volt.

Ez volt az Insula Leprosoríum, ahol a híres apácakolostor létesült, melynek vezetői később jónak látták a Leprosorium szót a kedvesebb Leporum szóval helyettesíteni. Így született meg a Nyulak-szigete név, melyet, mint láttuk, később IV. Béla idejében Mária-szigetre változtattak. Ismételni kell: semmilyen adat nem került elő arról, hogy a régi Buda (Vetus-Buda) melletti Mária-sziget neve valamikor is Margit-szigetre változott volna. Ezzel szemben tény az, hogy azon a területrészen, ahol valamikor az Esztergom melletti keresztes kórház állhatott, és amely területrész közismerten tele van Árpád-kori cserépmaradványokkal, tehát igazoltan lakott terület volt az Árpádkorban, - ma is létezik egy sziget, melynek neve Szűz Mária sziget.

Mindazok az oklevelek, királyi vagy főpapi adománylevelek, melyek a Nyulak szigeti, Szűz Mária-szigeti apácakolostor birtokainak helyzetét, adó-, vám-, vagy tizedjövedelmét biztosították, és a török dúlás után is megmaradtak, - azt bizonyítják, hogy ez az Esztergom melletti Szűz Mária-sziget volt az apácák eredeti otthona.

II. Béla király 1136-ban az Esztergom-szigeti apácakolostorban tartott gyűlésen, - melyet Szűz Mária egyháznak neveztek, - a püspök jelenlétében hercegséget ajándékozott fiának, Lászlónak (Mon. Strig. I. 62.).

IV. László király 1272, szept. 19-én kelt oklevele (Mon. Strig. I. 782) a budai (Vetus-budai) prépostnak megparancsolja, hogy iktassa be a Buda-szigeti apácákat az V. István király által nekik adományozott Gyani szőlőbirtokukba, amely előbb két örökösök nélkül elhalt - esztergomi polgár tulajdona volt.

(Moniales de Insula Budensi - Datum in Insula Beate Virginis). Ennek az oklevélnek a hátán van egy középkorból származó, latin nyelvű írásos szöveg, mely a következőket mondja:
"László király bizonyos polgárok szőlőjét az Esztergom-szigeti apácáknak adja Cholnokon."

Az oklevél-leíró Knauz ezt hibának tartja, megjegyzi, hogy bizonyosan a budai apácákról volt szó. Ilyen tévedés természetesen logikátlan lett volna. Az oklevél birtokosa, - talán valamelyik Szűz Mária szigeti apácafőnöknő, - bizonyosan tudta, hogy az oklevél a Buda-szigeti apácakolostornak szóló adományt igazolja. Ha mégis Esztergom-szigeti apácáknak tartotta a Buda-szigeti kolostor tagjait, akkor ez csak úgy lehetett, hogy - mint ezt más adat is igazolja - az ősi Buda és Esztergom határa a Mária-szigetnél közvetlenül érintkezett egymással. Így hol Buda-szigetnek, hol esztergomi Szűz Mária szigetnek nevezeték az Insula Leperumot.

Ebben az esetben az is fontos körülmény, hogy ezek a Buda- Esztergom-szigeti apácák két esztergomi polgár cholnokí szőlőjét kapták meg a királytól.

1278. jan. 20-ról származik az az oklevél (Mon. Strig. II. 909), mellyel Erzsébet királyné az esztergomi káptalan dorogi (Drug-i) földrésze mellett egy birtokrészt a Duna-szigeti apácáknak adományozott. Az oklevél szövege megjegyzi, hogy ez a földterület a királynői szakácsok földje mellett volt. Ez az oklevél ismételten rávilágít a Duna-szigeti apácák Esztergom-környéki birtokfoglalására - és ezzel igazolódik az érseki városhoz való tartozásuk, - de egyszersmind igazolja azt is, hogy a királynői vár is itt, a közelben létezett, mert a királynői szakácsoknak nem lehetett munkaterületüktől távol a földjük.

1272. szept. 28-án kelt az Esztergom város tanácsa egyik ítéletéről szóló oklevél (Mon. Strig. I. 783). A per tárgya egy szőlő a Cholnoki hegyen, mely a Buda-szigeti Szűz Mária monostor apácáinak tulajdona volt, de egy Gean nevezetű esztergomi kereskedő igazolta tulajdonjogát, és így azt a kereskedőnek kellett odaítélni, aki ezután azt 27 finom ezüst márkáért átruházta a Buda-szigeti apácakolostor nővéreire. Esztergom város tanácsa ezt a pert a Buda-szigeti monostorban tárgyalta, és ott hozta meg ítéletét. Ezt a dátum igazolja.

Esztergom város tanácsának csak úgy lehetett illetékessége ebben a perben, és úgy keltezhette ítéletét a Buda-szigeti monostorban, ha ez a sziget Esztergomhoz közel volt.

Bizonyosnak látszik egyébként, hogy az Esztergom városi tanács beavatkozását az tette szükségesé, hogy IV. László király 1272. szept. 19-én ugyanezt a szőlőt odaajándékozta az Esztergom-szigeti apácáknak, és a tulajdonos később jelentkezett. Ez a két oklevél is megvilágítja a Buda-sziget és az esztergomi Szűz Mária-sziget azonosságát.

IV. László király még egyszer foglalkozott az üggyel. 1290 táján adott ki egy oklevelet, melyben jóváhagyta Rubini és Gyán esztergomi polgárok végrendeletét a Szűz Mária-szigeti apácák javára - a budai prépost által, Szűz Mária- szigeti keltezéssel. Esztergom és a régi Buda szoros egymás-mellettiségét ez az oklevél is igazolja.

1297. jún. 22-i budai keltezéssel Márton országbíró-helyettes oklevele (Mon. Strig. II. 411) bírói ítéletet közöl, melyben a szigeti Szűz Mária monostor apácái, és az esztergomi káptalan közötti tulajdonjogi kérdésről van szó, nevezetesen az Erzsébet királynő adományából származó dorogi földrészről. A bíró az esztergomi Szent István keresztes konventet kéri fel az apácák több részből álló Dorog környéki földjének határ-megállapítására.

Ez pár nap alatt meg is történt. Ezt igazolja az 1297. júl. 9-én kelt oklevél (Mon. Strig. II. 415), mely szerint az esztergomi Szent István keresztes konvent a határ megállapítást elvégezte, és erről jelentést készített.

Kezdték a határjárást egy bereknél, melyhez 24 hold szántóföld tartozott, egy ösvény mellett, amelyik Cholnokra vitt, mely ösvény mellett az apácáké volt még néhány ház szőlőkkel és egy kis hegyen még 10 hold föld. Innen egy nyájhajtó úton haladtak tovább, amely Dorog falun és kapuin át kivitt a kaszálóra, ahol még 100 hold szántó volt az apácáké. Egy út mellett, mely innen Budára, valamint Bolmochra vezetett, volt még 20 hold szántóföld és 30 hold kert. Cholnok felé 6 hold szőlő, majd tovább 40 hold föld, azután Bolmoch határában a hegynek egyharmada, fiatal erdőkkel, még szintén az apácáké volt.

Ebből a határjárási oklevélből megállapítható, hogy a Szűz Mária-Duna-Buda szigeti apácakolostornak Esztergom környékén jelentős földbirtokai lehettek, ha csak ezen a bejárt Cholnok környéki területen ekkora birtokaik voltak.

Egy 1328. júl. 13- i keltezésű oklevél (Mon. Strig. III. 202) szerint az esztergomi káptalan előtt per folyt István gróf és testvére, Jakab esztergomi polgárok és a budaszigeti apácák között egy, a Chév és Cholnok határát érintő szántó és rét-föld miatt, melyet még az említett esztergomi polgárok egyik őse ajándékozott a Buda-szigeti apácáknak.

1285. aug.: 14-e előttről származik az az ismert oklevél (Mon. Strig. II. 180), mellyel bizonyítani óhajtották, hogy az esztergomi érseknek vára és tornya volt a Pest melletti Margit-szigeten. Természetesen ilyen toronyvár sohasem létezett a mai Margit-szigeten, nem is találták soha nyomát sem. Az oklevél szövege szerint Lodomér esztergomi érsek ekkor adta át nyolc évi használatra a váci püspöknek a Duna közepén, Vetus- Buda mellett a Szűz Mária-sziget felső végénél lévő kőtornyát és fallal körülvett udvarházát.

Ez - az érsek vára lévén, - nyilvánvalóan Esztergomhoz közel kellett legyen. Semmi ésszerű ok nem támogatta ugyanis azt a feltevést, hogy az érseknek a pesti vár felépülte előtt Pest környékén lett volna vára. És ha mégis volt, akkor sem magyarázható meg, hogy miért éppen abban az időben adta bérbe 8 évre másnak, amikor a királyi udvar állítólag a pesti várba helyezte át székhelyét.
Egyébként az érsek toronyvárának Esztergom környéki létezését igazolja IV. Béla egyik oklevele (Mon. Strig. I. 412), mely szerint a régi Buda tatárdúlás által történt pusztítása után a királyi udvar erről a Vetus-Buda-i részről - ahol az érsek toronyvára is volt, - máshová tette át székhelyét, és ezért az érsek is elköltözött onnan.

Így a toronyvárra már nem volt szükség. Ezt igazolja egyébként az is, hogy a 8 év lejárta után az érsek véglegesen túladott Szűz Mária-szigeti házán. Az 1294. júl. 22-én kelt oklevél (Mon. Strig. II. 357) szerint elcserélte azt egy birtokrésszel, amelyet csereképpen a tengurdi nemesek ajánlottak fel a várért, mely nekik biztonsági okokból kellett. Ez a csere a Szűz Mária-szigeten létező érseki toronyvárra vonatkozott.

Miután a Buda mellett lévő Szűz Mária-sziget azonosságát az Insula Leporummal senki sem vitathatja, az a felfogás alakult ki - mely eddig is érvényben volt, - hogy ez a sziget a mai Margit-szigettel azonos. A Margit-sziget azonosítása a régi Buda melletti Szűz Mária-szigettel nagyrészt azzal nyert bizonyítást, hogy a Szűz Mária szigeti apácakolostor volt királyi adományok következtében a pesti vásári vám tulajdonosa és élvezője hosszú évszázadokig. Ezt kétségtelen hitelességű királyi oklevelekből lehetett megállapítani.

Ez a Nyulak szigete és Pest közötti viszony azonban nem jelent kötelezően helyrajzi vonatkozású közeli kapcsolatot is. Sőt, ha a pesti vám kérdését tüzetesebben vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy pontosan ez a vám-tulajdonjog helyezi szükségszerűen Esztergom mellé a Nyulak szigetét (Szűz Mária-szigetet), illetőleg a szigeti apácakolostort.

Az apácák tulajdonában megmaradt, 1291. máj. 30-án kelt (Mon. Strig. II. 283),az esztergomi káptalan által kiállított oklevél szerint a káptalan előtt megállapodás jött létre az Esztergom-előhegyi Szent Tamás templom prépostja és a Buda melletti Szűz Mária-szigeti apácakolostor között Vetus- Pest vásárvámja felől, melynek felét még Imre király adományozta az esztergomi Szent 'Tamás templomnak. Most ezt a fél vámot a prépost átadta az apácáknak, miután azt IV. Béla királytól megkapták. Cserébe az apácák a Komárom-megyei Isa falut adták.

Ez az oklevél több szempontból is figyelemre méltó. Elsősorban igazolja azt, hogy a pesti piaci vámjog már régebben esztergomi tulajdonban volt, s így az a körülmény, hogy a későbbiek során a Szűz Mária-szigeti apácák javaihoz tartozott, - nem jelenti az apácakolostor Pesthez való közelségét.

Másrészt az a fontos körülmény is kiviláglik ebből a csereüzletből, hogy Pest abban az időben az ország vezetői előtt mégiscsak sokkal jelentéktelenebb helység kellett legyen, mint ahogy azt ez ideig kutatóink hitték. Az a körülivény ugyanis, hogy a pesti vásárvámot egy esztergomi egyház javára eladományozhatták, erősen kiemeli Esztergom környékének jelentőségét Pest felett. Ennek a helyzetnek megváltozását a csere lebonyolításának idejéig valószínűtlennek kell tartanunk.

A csere ugyanis csak a pesti vásárvám feléért történt, a vámjövedelem másik fele ekkor már sok évtizede az apácák birtokában volt. Ezt az 1313. december 2-án kelt oklevél igazolja (Mon. Strig. II. 778), melyben az esztergomi érsek ítélete van rögzítve.

Ezek szerint Buda városának (ez már az új Buda-város volt) és az ő külvárosának, Antiqua-Pestnek polgárai felszólaltak a Nyulak-szigeti apácák vámszedései miatt. Az apácák hivatkoztak Béla király oklevelére, mely szerint a pesti vár királyi vámja, - a vásárvám - az apácákat illeti meg.

Miután az apácák bizonyították, hogy a vámokat 58 év óta zavartalanul szedik, az érsek a további vámjogot nekik ítélte. Így az apácák a vámszedést visszamenőleg 1255-ig igazolták.

Az a körülmény, hogy az apácák a pesti vám vámjogát törvényesen Budán hasznosították, jelzi, hogy ekkor a vár már új nevén szerepelt. Az viszont, hogy ugyanennek a Budának külvárosaként (tehát a pesti új vár, a pesti újhegyi vár külvárosaként) ugyanekkor Vetus-Pest, vagy Antiqua Pest szerepel, azt jelenti, hogy a "Vetus-Pest", "Antiqua Pest" a mai Óbuda neve volt.

Györffy György adata szerint (Kurszán és Kurszán vára, Bp. 1955.) Fülöp fermói püspök mint pápai legátus az 1279-től 1281-ig terjedő időszakban, - mint Lodomér esztergomi érsek vendége, - a Szűz Mária-szigeti pompás és nyugalmas nyaralójában lakott, Vetus-Buda mellett, többedmagával. A pesti vám ügyében történt egyezkedés az esztergomi Szent Tamás templommal kétségtelenné teszi, hogy a régi királyi Buda nem lehetett a mai Óbuda területén, mert amennyiben a régi Buda a mai Óbuda környékén létezett volna, semmiképpen nem valószínű, hogy a közvetlen közelben lévő pesti piaci vámjog felét egy esztergomi egyház kapja meg.

1510-ből származik egy oklevél, a Nyulak-szigeti apácák és a budai káptalan között folyt perről, mely egy víztároló elrontása miatt keletkezett. (Rupp Jakab, Budapest helyrajzi története 69-70.) Az eddigi feltevések szerint ez a víztároló a mai Budán, a Császárfürdő mellett a hegyen volt. Ezzel szemben az említett oklevélben a víztároló nagy tó volt, külön kikötővel.

Az oklevél leírása szerint a tó a keresztesek kórházának kertje és szőlője aljában, a hegy tövében, az országút mellett a Dunához közel feküdt. A tóba több forrás vize folyt be. A mesterséges tó - víztároló - a Nyulak-szigeti Szűz Mária kolostorhoz, illetőleg a Szűz Mária-szigethez közel létezett, a kolostor malma pedig a tó mellett volt felállítva.

Ez a leírás sehogy sem illik rá a Császárfürdő környékén ismert jelentéktelen vízduzzasztóra. A leírásban említett tó semmi esetre sem lehetett a Császárfürdő környékén.

A Pilisben említett területen, a Szűz Mária-szigettel közvetlen szomszédságban, a Szamárhegy- Szamárkő mellett, a Búbánatvölgy Duna felöli részén, az ókori (római) országút mellett ma is áll még egy régi víztároló töltése. Ez a töltés gát volt, amely az egész völgyet elzárta. Itt kétségtelenül hatalmas víztároló gyűjtötte valamikor a vizet. Körülbelül a völgy közepén lehetett az elzáró zsilip, és itt állhatott valamikor az apácák malma. A szigettől úgyszólván pár méterre volt az egész létesítmény.

A völgy felsőbb részén most is nádas tó van, ez a Kerektó. Ma is ezen a néven szerepel a térképeken, az Árpád-korból viszont igen sok Buda-környéki oklevél szerepelteti a Kerektó vagy Kereked neveket.

Vetus-Buda pilisbeni létezését elég határozottan kimutathatjuk azokkal az egyezésekkel is, amelyek a Vetus-budai határjárások helységeinek azonosságát mutatják a dömösi prépostság 1138-ból származó alapítólevelében említett helységek neveivel.

Dömös királyi birtoklását és az Árpádokkal való szoros kapcsolatát több olyan adatból is ismerjük, amelyek bizonyítják, hogy az Árpád-család igen sok esetben tartózkodott Dömösön vagy annak környékén.

Így ismert az a tény, hogy I. László király a németek elleni háborúra Dömösön készült fel; ismert az a tény is, hogy I. Béla király annak következtében halt meg, hogy Dömösön rázuhant a trónszék. Álmos herceg és II. Béla megvakíttatásának tragédiája is Dömöst idézi, de kettőjük Dömösön, a prépostságnál való tartózkodása is ismert.

Ezzel kapcsolatban említhető még, hogy I. István király fia, Imre herceg, egy pilisi vadászaton vadászszerencsétlenség áldozata lett, és ugyancsak ismert az a tény is, hogy Gertrudot, II. Endre feleségét a pilisi erdőben támadták és ölték meg. Az Árpád-ház közismert tragédiái úgyszólván mind a Pilisben zajlottak le, ami bizonyságát adhatja annak, hogy a királyi család az Esztergom-Dömös-Visegrád-Pilis területén volt otthonos. Nyilvánvaló tehát, hogy váraiknak, palotáiknak is ezen a területen kellett állniuk.

A dömösi alapítólevél és a Vetus-budai határjáró oklevelek egyező adatai tehát nem azt jelentik, hogy az oklevelekben felsorolt nevek az ország más részein azonosként voltak találhatók, hanem azt, hogy ez a két jelentős helység egymás szomszédságában volt.

A dömösi alapítólevél felsorolja a dömösi prépostság ellátására kötelezett községeket, és így igen sok elnevezés emlékét őrizte meg. A felsorolásban sok távoli falu is említést nyert, amelyeknek szolgáltatásait valóban távolról kellett beszerezni. például sót, prémet, stb.

A Dömös környéki helységeket azonban elkülöníthetjük ezektől, mert a szolgáltatások természete igazolja, hogy Dömöshöz közel feküdtek. (Ilyen a kenyér, a sör, a szénakaszálás, a fuvarteljesítés és egyéb sürgős, illetve csak közelről beszerezhető cikkek szolgáltatása). A felsorolásból megtudhatjuk, hogy a XII. században a mai Dömös környékén ismert volt a "Villa Attila", mert többször is szerepel a névsorban, és szolgáltatása jelzi közelségét.

Míután a középkorban a "Villa" elnevezést egyformán használták hol falu, hol város értelemben, így a Villa Attila kifejezést- Anonymus Civitatem Athilae Regis- e és Kézai Urbs Attilája, valamint a német Etzelburg után -, ebben az esetben vehetjük Attila-város jelöléseként. Feltételezhető ugyan, hogy miután két Árpád-kori krónikásunk is csak múltbeli nagysága miatt említi városként ezt a helységet, II. Béla király idejében a "villa" kifejezés valóban kisebb falusi telephelyet jelentett. Ebben az időben viszont a környék kiépítettsége volt nagyobb. Ezt láthatjuk az alapítólevél helységnév-felsorolásából.

A dömösi prépostság alapítólevelében megtalálhatjuk a Hedegcut, Kündű, Babosa, Guerche, Atila, Geyse, Vrs, Cuppán neveket. Ezek a helységek Dömös mellett voltak.

Ugyanezek a felsorolt nevek, illetőleg falvak szerepelnek, - talán kis írásbeli különbséggel - a régi Buda 1212-es, illetve 1355-ös határjárási okleveleiben, sőt több más, Vetus-Budára vonatkozó régi írásban is.

A dömösi alapítólevél szerint Cuppan helység szintén Dömös környékén volt. A Cuppan névről viszont megállapítást nyert, hogy a Curzan névvel azonos. Anonymus gestájából és Kézai krónikájából kitűnik, hogy Kund fia volt ez a Cuppan. Anonymus Curzannak írja Kund fiát, Kézai Copjannak. A Budai Krónika és a Thuróczy-krónika Cupa, illetőleg Cupannak írta Kond fiát, úgyhogy az azonosságot Györffy György is elismerte Kurzán és Kurzán vára című tanulmányában.

Miután a név azonos, elfogadhatjuk, hogy Cuppan vára azonos Kurszán várával és a régi oklevelekben található Korchán óvárával.

Figyelembe vehető az is, hogy Kézai szerint Kond (Kund) a Nyír körül lakott (circa Nyr). Ez a Nyír nevű helység Árpád-kori oklevelekben és azok alapján a pontos helye is megállapítható. Valószínűleg azonos azzal a Hamvas-kővel, amely a megjelölt pilisi terület egyik kimagasló pontja, és ma ismert vadászközpont.

A régi Buda helyrajzi pontjaival foglalkozó régebbi műveknek fontos kiindulópontja Kurszán vára. Cuppán = Kurszán várának pilisbeni tényleges létezése tehát ismét bizonyságát adhatja annak, hogy az ősi Buda ezen a megjelölt pilisi területen volt. Cuppán egyébként, mint központi fekvésű fontos helység, szerepel a dömösi prépostság alapítólevelében. Környékén a régi vár körül kialakult falucsoport lehetett, mert az oklevél "a Cuppán körüli falvak"-ról is említést tesz.

A régi Buda mellett létezett az a hely is, melyet a már ismertetett, 1148-ból származó oklevél "fori Geysa" néven említ. Ez a Gézavásárnak nevezett helység szintén fontos kiindulópontja volt eddig a régi Buda-kutatásoknak. Ugyancsak Buda melletti helyzetben látjuk több oklevélben említeni az Örs falut (Villa Eurs, vagy Villa Vrs), illetve Attila városát (Villa Attila), mely utóbbi Kézaí és Anonymus szerint magával a régi Budával volt azonos. A dömösi alapítólevélben említett Babosa és Guerche falvak az 1212-ből származó budai határjárási oklevél szerint a régi Buda királyi város és a budai káptalan közötti határok fontos és ismert pontjai voltak. Ugyancsak ismert helység volt a Buda melletti Hidegkút (Hedegcut). Jelzőnélkülisége mutatja, hogy ismertebb volt, mint a mai Óbuda melletti Pesthidegkút, melyet éppen a "Pest" jelzőszó különböztetett meg a régebbi, Buda melletti Hidegkúttól.
Mindezek a nevek, ezek a területek egyébként megtalálhatók sok olyan oklevélben, amelyek kimondottan Esztergom környéki területek leírásáról szólnak.

Nem csekély adat bizonyítja tehát, hogy a Dömös, Dobogókő, Pilis, Pilismarót környékén talált romok annak a városközpontnak maradványai, amelyet a HercuIia, Sicambria, Attila város, Buda, Vetus- Buda nevekkel illethetünk.

1019. - Szent István király megalapítja a zalavári apátságot és adományokkal látja el.
.. "Stephanus" ... magyarok királya ... ... mind a jelenvalóknak, mind pedig a jövendőbelieknek ... adassék tudtára azon szándékunk, hogy a "Zala" szigetén ... Szent Benedek Rendjének monostort alapítunk ... A Szent Adorjánnak ("Adriano") örökös birtoklásra ... Adományozzuk még ... lovaink tizedeit a "Chepel"-nek nevezett szigeten ...

. . . "Bela" király az esztergomi gyűlésben, ahol fiának, Lászlónak ("Ladislao") a királyi tanáccsal egyetértésben a boszniai ("Boznensem") hercegséget adta, az apácák ... szigetén, ahol a Boldogságos Szűz Mária egyháza van ...

1138. IX. 3. - II. Béla király a dömösi ("Dymisiens") prépostság építését befejezi, az egyház adományait növeli és megerősíti.

II. "Bela" király ... Álmos ("Almi") herceg fia - ... és "Elena" királyné uralkodása alatt, uralkodásuk hetedik esztendejében, mikoris ... "Dymisiensis" szentegyház prépostja Saul ("Savlo") ... ... ugyanazon "Bela" király ... a "Dymisiensem" egyházat mind külső, mind belső
dolgaiban elrendezte, mivel atyja ... "Almus" herceg ... a Szent Margit Szűz és mártír tiszteletére azt elkészíteni szándékozta, azonban ... jó szándékát a rajta kívül álló akadályok miatt véghezvitel nélkül hátrahagyta . . ."Cuppan" faluban ezek a szolgák telkei, amelyek a "Dymisiensis" egyház prépostjának és kanonokjainak kenyeret adnak: ... Ezeket mind földjükkel, erdejükkel és szőlejükkel adtuk: ... "Hedekcut" faluban: … "Attila" faluban: ... ezek valamennyiben a földjükkel együtt adattak ..."Obad"ban: ... "Geysce" faluban a szolgák nevei ezek: ... "Doboz" faluban ..."Hedekcut" falu pedig és más szolgák, akik "Cuppan" körüli falvakban laknak, kötelesek adni 60 köböl márcot, de akik a szőlőben dolgoznak márcot nem adnak. "Geiche" falu Damag faluval és más velük együtt dolgozókkal köteles adni 25 köböl márcot. ... Mindezen az előbbiekben írt szolgák az egyház falait és tetejét, amennyiben azok elöregedésüknél fogva omladoznak, kötelesek felújítani, s a kolostornak építsenek teljesen új műhelyeket az elöregedettek helyett. ... Ezek a pékek nevei: ... "Hedegcuc" faluban: ... "Dimis"-ben: ..... A szakácsok nevei ezek: .. "Cuppan" faluban: ... "Dimis"-ben: ... Itt következik azok neve, akik a testvéreknek a dormitóriumban és a refektóriumban segédkeznek: ... "Cuppan" faluban: ... Itt következik a harangozók neve: .. "Hedekcut" faluban: ... "Attila" faluban: ... Dimisi"-ben: ... A halászóhely ... az "Ipul" folyóban van, úgy mint "Damasa"-tól a "Bela" patakig és a Dunában, ahol csak akarnak, szabadon halásznak. E halászok, akiknek adományként földet, nagy erdőt s a már említett, az "Ipul" folyóban lévő "Tana"-t adtuk, kötelesek ... (megfelelő időben és mennyiségben) halat adni ... "Cepel"-en 10 szőlő, 10 szőlőművessel: .. "Cepel" faluban tíz szőlő és húsz szőlőműves van, akik nevei: ... "Dimis"-ben egy eke van három szántóvetővel. A szigeten egy nagy falu van, egy eke három szántóvetíível. ... "Cuppan" faluban három lakos van, akik palackokat készítenek: ... ács lakik ... "Dímis"-ben: ... "Doboz"-on 70 disznó, 60 kas méh. A méhek gondviselője és a disznópásztorok együtt vannak azokkal a szolgákkal, akik a kenyeret adják ... a szabadok nevei ezek: .. "Cuppan" faluban: ... "Hedekcut" faluban: ... A Tisza ("Ticiam") mellett "Geysa" faluban ... a halászó hely azonban a Dunában meg van határozva és közös ...

1148. - II. Géza király a budai káptalan László királytól kapott adományait megerősíti és "Geysa" vásárvámjaival, a "pesti és kerepesi révnek, valamint a borral és sóval felfelé úszó, vagy más árukkal lefelé úszó hajóknak" vámjával bővíti.

.. én, Második "Geysa". Második "Bele" király fia, .. azon jövedelmekre nézve, melyeket, tudniillik évenként 360 penzát, elődöm, "Ladislavs" király rendelt kincstárából a budai egyház ... használatára, amelyeket is a királyi kincstár rossz sáfárai az egyházi használattól gyakran el szoktak vonni, mindezekért ... "Micu"-nak, ugyanezen hely prépostjának kérésére "Geysa" vásárvámját és a pesti és kerepesi révnek, valamint a borral vagy sóval felfele úszó, vagy más árukkal lefele úszó hajóknak a vámját ... ugyanezen egyháznak adományoztattam; továbbá azt a halászóhelyet, melyet a nép nyelvén "tona"-nak mondanak, a "Meger"-i révtől egészen a király nagyszigetéig, miképpen "Ladislavs" király ugyanezen egyház használatára rendelte, nekik oklevéllel megerősíttettem ...

1187. június 23. - III. Orbán pápa az esztergomi keresztes lovagokat különös oltalma alá veszi, zárdáikat - pl. a hévízi Szentháromság egyházat -- minden püspöki hatósága alól felmenti s javaikban megerősíti.

"Urbanus'' püspök . . Miklósnak ("Nicolao"), az Esztergomban lévő Szent István király ispotály mesterének … házatokat ... elődünk . . .,Alexandrj" pápa példájára ... ;a magunk oltalma alá vesszük, és ezt jelen oklevelünk biztosítéka által megerősítjük. .. "Geyza ", a magyarok .. királya a jeruzsálemiek egyházát ... Szűz Mária és Szent István király emlékezetére létrehozta ... azon házat ... fel építtette ... és kiterjedt birtokot adott ... az ő saját erdejéből, amit közönségesen "Ples:"- nek (azaz Pilis) neveznek, naponta öt szekér fát szállíthassanak el. Mindazokat, amiket elsoroltunk, mind pedig a mindenki joghatósága alól kivett Szent István király kolostort és az ispotály házat, melyet egy "Obon"-nak nevezett helyre telepítettek és azonkívűl tizenkét hajót és öt falut, a hévízi Szentháromság egyházat a megyéspüspökök joghatósága alól ( kivesszük). . .

Latin szöveg: Mon. Strig., 1863. 132- 135. o.115. sz. Ford.: Trostovszky Gabriella.

1193. - III. Béla király elsorolja a "Marthirius" esztergomi érsek által alapított és építtetni kezdett, de csak Eufrozina királyné által befejezett albai monostor birtokait, és azokban megerősíti.
.. az utódok jótékony emlékezetébe idéztetik ... , hogy ... Szent István király fejéri egyházát ... a ... vendégház birtokába bevezették. "Martírius" az esztergomi egyház érseke, aki az említett egyház első köveit letette, s azt csaknem a feléig fel is építette, de minthogy közben meghalt, befejezni nem tudta. Azonban a mi anyai úrnőnk mégis, ... elkészítette s a ... legbőségesebb javadalmakkal ... gazdagította meg ... Ezek ... azon birtokok nevei, amelyeket az anyai úrnőnk az előbb említett monostornak adott: ... "Chepel" ... a föld ... "Chepel"-en ... egy ... ekényi ...

1198. - Imre király megerősíti a Magyarország királyai által az esztergomi érseki széknek adományozott kiváltságokat és szabadságjogokat, és azokat a szepesi és a pozsonyi tizedekkel, valamint az esztergomi várban lévő palota adományával bővíti.

"Emrícus" ... Magyarország ... királya tudatjuk mindenkivel, hogy ... a viszály elkerülése érdekében ... mindörökre ugyanazon esztergomi érsekségnek adományoztuk az esztergomi várban lévő királyi házunkat, amelynek építése még nem fejeződött be; azon érsek úr pedig tartozik minket abban fogadni akkor, mikor arra szükségünk lesz. ...

1212. - II. Endre király a budai káptalan jogosítványait, amelyeket Imre királytól nyert, ő maga azonban elvett a káptalantök visszaadja, és a káptalant illető budai terület határait megállapítja.

A Szent Háromság és az Oszthatatlan Egység nevében. András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics; Lodoméria királya mindörökké. A mérgének enyvével a gyalázkodók nyelvére ragadt viszálykodó hamisság a tisztesség Leple alatt szokta saját rosszakaratát elkendőzni, hogy hallgatóját könnyebben megfertőzze és megrontsa, ezáltal gyakran kárt szenved az igazság és látjuk, hogy a jogok jogtalanságba fordulnak. Ám az eltemetett igazság, ámbátor egy időre megvetetten rejtőzik, a fényre visszatérve azonban korábban elveszített kedvezését visszanyeri, miként a sárba ejtett arany is értékének érdemét a napsugarak ragyogásában bizonyítja. Mivel tehát az emberi törékenység botlása folytán megesett velünk, hogy egyesek rosszindulatú sugalmazására túl hiszékeny fülünket olyannyira odafordítottuk, hogy a budai egyházat bizonyos viszonyaiban, melyek alább feljegyeztettek, és amelyekkel elődeink régtől fogva megadományozták, kevésbé méltányos módon megkárosíttattuk, mi azután lelkiismeretünket még mélyebb belátással megvizsgálván főembereinknek, akik ennek: az ügynek a megtárgyalására a királyi tanácsban összegyűltek, közös és egybehangzó véleménynyilvánításából megtudtuk, hogy jó emlékezetű elődeink, Magyarország felséges királyai mindazokat a dolgokat, amelyekben - mint fentebb mondtuk - megkárosítottuk azt, régi időktől fogva adományozták a budai egyháznak törzsvagyonul és ugyanazon egyház mindezeknek, miként saját törzsvagyona békés birtoklásának egészen az említett megrablás idejéig örvendezett, tudniillik a földnek, amelyen úgy az egyház, mint a budai falu elhelyezkedik, az egész falu feletti ítélkezésnek, a vásárvámnak a szőlőcsöbrökkel és a mellette fekvő birtokterülttel, melynek határait jelen írásunkban szorgalmasan feljegyeztettük. Mi tehát, kinek érdekéhen áll eltörölni hazugságot és az. igazságot és igazságosságot, megvédeni, fő-embereink tanácsából az említett budai egyháznak a fentebb érintett érdekeit, melyeket elraboltunk, ugyan őneki teljes egészében visszaállítottuk és azt ezeknek a birtokába hívünk, Marcell ispán által újólag bevezettettük, érvénytelenítve mindazt, amit csak ezzel ellentétben az ellenfél sugalmazására úgy tűnik, hogy megengedtünk vagy királyi írásokkal megerősítettünk. A budai egyház birtokterületét tehát a következő határok veszik körül: az első határjel Buda és Hévíz (Caliidae Aquae) között áll, tudniillik egy fedett kerek kőlap a földben és innét a völgy széléig megy, és felemelkedik egy helyre, melyet Wzahashege-nek neveznek, és innét egy hegyhez jut, melyet Morolhel-nek mondanak. Innét egy kőhöz, melyet népnyelven Chemarkw-nek neveznek és innét lemegy a völgybe és két út között vezet és innét a Verhardy szeglethez megy és ezután felemelkedik a Guerchey szőlőkhöz és ott van egy földből lévő határjel és innét Guerchey falu széléhez jut és ott van egy határjel és innét feljebb megy egy átfúrt kőhöz és innét aláereszkedik a Hyges hegy alá, és ott van egy földből lévő határjel és innét megy határjeleken át az úthoz átkelvén egy dombon és ott van egy határjel és innét határjeleken át jut addig a hegyig, amelyet Pilishegy-nek mondanak és innét határjeleken át leereszkedik az esztergomi nagy úthoz és ott van egy határjel és innét felemelkedik a Tebewra hegynek a derekáig és azután három faluval, tudniillik Meger-rel és két Pazanduk faluval közösen jut egészen a Dunáig. Megfontoltuk pedig, hogy többet árt a beforradt seb újfent való bevágása, mint a sebnek első behatolása, a fent említett budai egyházról, nehogy ezután hasonló megrablással károsíttassék meg, a jövőben gondoskodván, erősen és kifejezetten elhatároztuk és királyi tekintélyünkkel szentesítjük, hogy ugyanezen egyház az egész földet, melyet a fentebb említett határok magukba zárnak, és az ugyanezen föld fölötti bíráskodást és az azon elhelyezkedő faluét vagy falukét is, ha valamelyeket ezen a birtokterületen a továbbiakban építenének, nemkülönben a vásárvámot a szőlők csöbreivel, miként ez fényes emlékezetű Imre testvérünket, a felséges királynak a kiváltságlevelében még világosabban ugyanezen Imre király ugyanezen egyháznak lelke üdvösségéért átengedett, ugyanazon egyháznak lelke üdvösségéért átengedett, ugyanazon szabadsággal, mely ugyanezen királynak hiteles oklevelében ki van fejtve, egészen az ország határáig szállíthatóan örökké és teljes joggal birtokolja. A budai préposton kívül senki ne merészeljen a budai faluban vagy birtokterületén ítélkezni, senki sem merészeljen ezen egyháztól a vásárvámot vagy a szőlők csöbreit ugyanennek a kiváltságlevele ellenére elvenni. Ha pedig valaki az említett egyház földjén élő vagy ennek utána odaköltöző megvetné, hogy a prépost ítélete elé odaálljon, ugyanannak az egyháznak a földjétől teljességgel fosztassék meg és a határait máshová költözve hagyja el. És hogy ez érvényesen megmaradjon és semely időben ne lehessen visszavonni, ezen lapra pecsétünk tanúbizonyságát rátetettük. Kelt Tamás mesternek, a királyi udvar kancellárjának, szebeni és veszprémi prépostnak a kezéből az Úr megtestesülésétől számított ezerkettőszáztizenkettedik évben, midőn a tisztelendő János volt az esztergomi érsek, a tiszteletreméltó Bertold volt a kalocsai érsek és a vajda, Kalaman a pécsi, Boleszláv a váci, Katapán az egri, Simon a váradi, Dezső a Csanádi, Vilmos az erdélyi, Gotthárd a zágrábi, Péter a győri, Róbert a veszprémi püspökként kormányozták az egyházakat szerencsésen, Bánk a nádor és körösi ispán, Mihály volt a bán, Gyula a bácsi ispán és udvarbíró, András a bodrogi ispán, Myke a bihari ispán, Ochuz a soproni ispán, Miklós a pozsonyi ispánságokat tartották kezükben, országlásunknak nyolcadik esztendejében.

1227. - IV Béla király a Buda melletti szigeten lévő Szent Mihály egyháznak egy malmot adományoz Puzadnuk falunál.

... mindenkinek jusson tudomására, hogy a Buda melletti szigeten lévő Szent Mihály egyház elhagyatottságára gyámolító szándékkal odafigyelvén ... egy malmot adományoztunk, mely "Puzadnuk" falunál van. ... Az említett malom pedig a "Pelys"-i malom közelében van és Szervi Ágoston szerzetestestvéreinek lett adományozva.

Latin szöveg az Országos Levéltárban a "DL 131 " jelzet alatt, Ford.: Kovács Zsuzsanna

1236. - Dénes nádor (a dömösi ("Dymisiensis") prépostság és Kázmér ("Kazmir") között a "Chepel"-en lévő háromekényi földért folyópert bírói ítélettel eldönteni parancsolja. Határát megjáratta.

D. (Dionysius) ... nádorispán ... ... A jelenlegiek közül mindenki tudja, a jövendőbelieknek pedig maradékaink adják át, hogy "Jób", a "Dymisiensis" egyház dékánja, Kázmért ("Kazmirium"), "Pangracij" fiát színünk elé idézve egy földet követel tőle vissza "Chepel"-en, amelyet ugyanazon Kázmér "Lampertus" nevű testvére, ... magának megtartott. ... Jób ... a három ekényi földet, amely miatt a per indult, amelyet ... a "Dymisiensis" egyházénak tudva visszakövetelt, a békesség kedvéért s az igazságosságot szem előtt tartva, békét szerző módon ... birtoklásra meghagyta a ligettel és a folyóval együtt, amelynek neve "Ypul". Így tehát az első határjel, ... keletről kezdődik, az ugyanazon vízfolyás fejénél, ahol a kút is van és Albert földjével határos, onnan a nagy árokhoz vezet, ahol az ugyanazon Alberttal két közös határjel van. ... innen lemegy az út mentén, amelyik "Lumptov"-ba vezet, s közben határjelek vannak elhelyezve s a déli iránnyal szemben határos ... Kázmérral. Innen kinyúlik a nyugati részig és "Lumptov"-val határos. Újfent innen lenyúlik a völgyig, amelyik "Feneozov"-nak neveztetik és onnan Kázmér hátrahagyott határjele határos a "Zetheh" majorral, onnan lenyúlik a mondott völgyön keresztül a már említett ("Ypul") folyóig, átmegy a folyón s elhalad a már mondott "Dymisiensis" egyház rétje előtt, amelyik "Kestus" földjén van. Onnan továbbhalad és a "Tesa" majorral határos és az ... "Ypul" folyó mindkét oldaláról a ... "Dymisiensis" egyházhoz tartozik. Ezután a mondott "Ypul" folyóval visszatér az első határjelhez és ott végződik. ...

1237. november 19. – IV. Béla király az esztergomi káptalannak újra birtokába adja a már II. András király által adományozott, "Sag" és "Ebed" földjét.

"Bela" ... Magyarország királya ... Mindeneknek ... ezúton kívánjuk tudomására hozni, hogy ... a "Sag" és "Ebed" nevű két várbirtokot, ... mi ... a "Hunth" várához tartozó "Sag" földjét, amelyhez két és fél ekényi föld tartozik, valamint egy malom hely az "Ypul" vize felett és kaszáló; továbbá "Golgouch" várához tartozó "Ebed" földjét, amely nyolc ekényi szántóból és mintegy 70 jugerumnyi ("ingeribus") kaszálóból áll, egy halastavat halászóhellyel, melyet közönségesen "Tona"-nak neveznek és egy sok mással közös szigetet, ahol vesszővel sűrű benőtt hely van és egy 27 körtefából álló erdőcske, ezektől a váraktól elvesszük és ugyanazon egyháznak (az esztergomi egyháznak) átadjuk ...

1239. szeptember 29. - IV Béla király az esztergomi érseknek engedélyezi, hogy érseki várost építsen az Esztergom vára és az érseki házalatti területükön. Az egyházat javaiban megerősíti.

"Bela" ... Magyarország ... királya ... jelen oklevél sorával jusson tudomására mindeneknek, hogy ... engedélyeztük érseki város építését és telepítését az esztergomi vár és az érseki ház alatt a saját területén, továbbá vásár tartását ugyanabban a városban a teljes szombati napon ... mindazon szabadságokkal, melyek egy várost megilletnek ... a Duna felöl egy bizonyos hévizű felbuzgó forrástól kezdve, mely a vár alatt van és a "Kisduna" nevezetű folyó partjához folyik, egészen a "Weprech" nevezetű érseki toronyig ...

1245. november 24. – IV. Béla király a Nyulak-szigeti Szent Mihály kolostor premontrei rendű testvéreit az egész sziget birtokában megerősíti és új adományokkal látja el.

"Bela" ... Magyarország királya ...Oklevelünk tartalma által jusson tudomására mindenkinek, hogy ... Isou" testvér, perjel és a Nyulak-szigeti Szent Mihály kolostor premontrei rendű testvérei a világ javainak nem csekély fogyatkozását szenvedik, ... az említett Nyulak szigetét, mely teljességében a királyi felséget illeti meg, összes haszonvételeivel ... a Szent Mihály ... monostorában élő ... testvérek javadalmának kiegészítésére ... adományoztuk ... amely szigetet ... őseink kegyelméből régtől fogva birtokoltak ... Adtunk az említett egyháznak "Pazanduk" faluban egy malmot is, mely a királyi kézen van, és amely a "Pilis"-i egyház malma mellett fekszik... adtunk "Pardeu" faluban negyven kaszára való réttel együtt két ekényi ... földet ... kelet felől szomszédos a hévízi keresztesek földjével, dél felől ... a budai Szent Péter egyház kanonokjainak földjével, nyugat felől ... határos a "Beseneu" falusi népek földjével, valamint ugyanezen "Pardium" földön adtunk két malmot a Bakus folyó mellett ...

1249. március 15. - IV Béla király az esztergomi érseknek csere útján átadja a várban lévő királyi palotáját, a várfalon belül maradt területet pedig a város polgárainak védelmére adja.

"Bela" ... Magyarország ... királya ... királyi palotánkat összes házaival és haszonvételeivel, valamint tartozékaival együtt, melyek a régiség folytán leromlottak és költséges helyreállításra szorultak, ... István ("Stephano") esztergomi érsekkel elcseréltük, és azokat .. átadtuk, bár ezeket úgy ... atyánk, András király az ő (az esztergomi érsek - B. K.) elődeinek, miként mi is neki adományoztuk volna ellenszolgáltatás nélkül, amennyiben ők ezeket adományozás jogcímén elfogadták és birtokolni akarták volna ...

1269. október 3. – IV. Béla király az általa sokszorosan megkárosított veszprémi Szent Mihály arkangyal egyházat kártalanítja.

"Bela" ... Magyarország ... királya ... a mostani nemzedék és az utókor is tudja meg, hogy ...
.. A budai határban fekvő azon szőlőket, melyek a "Bana"-i Szűz Mária-egyház plébániájához tartoznak, meg a Szent Margit-kápolnának, a nevezett Szűz Mária-egyház filiájának szőleit - melyhez a "Kuathy"-nak nevezett falu is tartozik, s amely egyházak a "Popmal" vagy "Pyspükmal", "Eleumal", "Kerekut" és "Banaföld" nevű szőlők után szoktak tizedet kapni (mármint a veszprémi egyház - B. K.), de amelyeket a budai káptalan elfoglalt ...

1272. szeptember 19. - IV László király a budai prépostra bízza, hogy a Buda szigeti apácákat, "Seperes" fiai szőlejének birtokába iktassa.

V. László ("Ladislavs") király A. budai prépostra bízza, hogy a Buda szigeti apácákat, akiknek István király (ti. V. István - B. K.) "Seperes fiai Gyan és Rubini, örökösök vigasza nélkül elhalt esztergomi polgárok Esztergom város majorjának területén lévő minden szőlejét" adományozta: annak birtokába iktassa be. - Kelt a Boldogságos Szűz Szigetén, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe után legközelebbi második ünnepnapon.

Az oklevél hátlapján megjegyzik: ahogy László király más esztergomi polgárok szülejét is odaadta a szigeti (nyilván a Buda szigeti) nővéreknek Colnuch-ban.

1272. szeptember 28. - "Arcynus comes", az esztergomi latinok falvának bírája előtt "Gean", Ganth-i kereskedő 27 márka finom ezüst fejében eladta adósa "Cholnuk" szőlőhegyén léve szőlőjét a Boldogságos Szűz budai szigeti kolostor apácáinak.

"Arcynus" comes, az esztergomi latinok falvának bírája ... Mindenkinek tudtul kívánjuk adni .. hogy ... Kövér "Gean", "Ganth"-i kereskedő ... pert indított .., polgártársunk .. "Renneriu" ellen 27 márka finomított ezüst miatt ... "Rennerius" az arra kijelölt időpontok eljöttével nem igyekezett megfizetni a mondott pénzösszeget ... "Rennerius"-nak a "Cholnuk"-i szőlőhegy területén, a Boldogságos Szűz budai szigeti kolostora apácáinak szőlei között fekvő szőlejét ... 27 márka ... ezüst fejében ... "Gean" kereskedőnek juttattuk ..... "Gean" ugyanazon szőlőt ugyanazon 27 márka ... ezüst fejében ... eladta a ... budai szigeti kolostor apácái közösségének ...

Latin szöveg: Mon. Strig. 1874. 606. o. 783. sz. F: Trostovszky Gabriella (Az eredeti oklevél - .DL. 812 - fényképét lásd a könyv illusztrációi között.)

1277. április 26. - A budai káptalan előtt Herman, a esztergomi Szent István kórház mestere a Hévíz faluban lévő nyolc udvartelket a Szűz Mária-szigeti nővéreknek hagyta örökké tartó birtoklásra.

Mi, a budai egyház káptalanja, jelezzük mindazoknak, akiket csak megillet, hogy egyik részről ... "Hermanus" testvér, az esztergomi Szent István kórház mestere, másik részről pedig "Marcellos" ispán, a Szűz Mária-szigeti nővérek gazdatisztje ... színük előtt megjelentek és bevallották, hogy abban a perben, mely a Hévíz faluban a vár irányában fekvő nyolc királyi szolgáltató udvartelek ... ügyében áll fenn közöttük, a következőképpen egyeztek meg, hogy … "Hermanus" mester a ... nyolc udvartelket a nevezett nővéreknek hagyta ... , de azon dolguk kivételével, melyek az egyházi adózást illetik s amelyekben ... "Hermanus" testvérnek, illetve a hévízi perjelnek van jussa.
Azon udvartelkek közül az egyik "Chas" nevezetű királyi szolgáltatóé volt ... a másik ezzel folytonosan fekvő ... "Burch" nevű emberé volt, ... a harmadik, ugyanott lévő telek "Medue" fia "Thome"-é; továbbá három udvartelek egyvégtében fekszik és osztatlan, melyek "Monkad" fiaié, "Clemm"-é, "Henc"-é és "Uruz"-é voltak ..... hetedik udvartelek ... >,Balase"-é volt ... a nyolcadik ... határos "Buch" udvarával ...

Latin szöveg: Mon. Strig. 1882. 73-74. o. 56. sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1278. január 20. - Erzsébet királynő "Drug"-nak nevezett földjét a Duna-szigeti apácáknak átadja.

Erzsébet ("Elisabeth") királynő "szakácsaink Drug-nak nevezett bizonyos földjét, amely az esztergomi káptalan hasonlóképpen Drug-nak nevezett földjéhez van kapcsolva és attól növényzettel elválasztva", a Duna-szigeti apácáknak átadja. Kelt Budán a Vízkereszt utáni 15. napon.

1278. január - augusztus - IV László király fent a Dunán a régi Buda körül lévő szigetet, amelyet most Boldogságos Szűz Mária szigetének neveznek, Erzsébetnek és a Boldogságos Szűz ugyanezen szigeten lévő monostorának adományozza.

"Ladislavs IV .." ... (Magyarország királya -- B. K.) ... fent a Dunán, a régi Buda körül lévő szigetet, amelyet egykor közönségesen Nyulak szigetének, most pedig a Boldogságos Szűz Mária szigetének neveznek, a ferencesek és a Szent Mihály monostor premontrei rendi testvéreinek kolostorai és kertjei, az ispotályos keresztesek várának és az esztergomi érsekség várának, tornyának és házainak kivételével, amelyek mind e szigeten létesíttettek, adományozza és átadja Erzsébetnek ("Elisabethae"), ... nővérünknek és mindazon úrnőknek, ti. a nővéreknek, akik a Boldogságos Szűz ugyanezen szigeten lévő monostorában ... szolgálnak ...

1281. március 1. - IV. László király az esztergomi ágostonos szerzeteseknek kolostor építése céljából az örmények ("Armenorum") földjét adományozza.

Ladislavs . . . Magyarország . . . királya . . . mindenkinek tudtára adjuk, hogy Szent Ágoston rendjébe tartozó Remete fráterek színünk előtt megjelentek, hogy örményeink ("Armenorum nostrorum") valamely, Esztergomban lévő földjét, amelyik mindjárt az alsó útnál kezdődik, amely a Keresztelő Szent János egyháza mellett megy el, s ebből ágazik ki az az út, amelyen "kovachy"- ba lehet jutni, s ugyanerről tér le az Esztergom városába és a város, valamint az esztergomi káptalan földjének határáig vezető közút. És ettől Hévízig ("Calidas aquas"), amelyet előbb "Chuctilius" (?) ispánnak, Esztergom város polgárának adományoztunk; visszavesszük tőle, , . . amazoknak királyi kegyünk folytán adományozni méltóztatjuk, hogy ugyanezen a helyen kolostort hozzanak létre és monostort építsenek.
Latin szöveg: Mon. Strig. 1882. 142-143. o. 112. sz. Ford.: Ruff János

1283. -A budai káptalan előtt Vilmos fia Arnold, óbudai vendégtelepes, "Pazaraduk" falunak - "Tebesere" nevezetű birtokterületén lévő szőlőjének felét, Gergelynek, az óbudai Szűz Mária`'` kápolna papjának, hét ezüst márkáért eladják.

A budai egyház káptalanja ... mindenkinek . . , az ismerete előtt váljék világossá . . . hogy . . . "Vylhalm" fia "Arnoldo" óbudai vendégtelepes ... szőlejüknek bizonyos fele részét ... amely tudniillik "Pazaraduk" falunak "Tebesere" nevezetű birtokterületén, "J ... " mester éneklőkanonok sógorának, "Jacobí"-nak, "Besenev"-i "Budun" fia "Joance"-nek és "Meger"-i "Tywan"-nak a szőleivel határosan .. . fekszik, ... "Gregorio" papnak (az óbudai Boldogságos Szűz kápolna kanonokjának) .., eladták ...

Latin szöveg: Mon. Bp. 1936. I. k. 216-217. o. 203. sz. Ford.: Kovács Zsuzsanna

1284. február 25. - "Dominicus" fráter, Szent István király esztergomi vendégházának mestere előtt, Lodomér esztergomi érsek, "Zeg" földjének, a "Leel"-beli János által nem fizetett tizedek miatt megszűnt birtokjogát, annak árvái részére visszaállította.

"Dominicus" fráter, Szent István király esztergomi vendégházának magisztere, ... előtt ... Lodomér .. . esztergomi érsek . . . János fiait a bírtok jogába örökre . . , visszahelyezi, s azt nekik visszaadja. Ez a fél birtokrész pedig ... keletre fekszik, a másik fél birtokrész viszont, amelyet ugyanezen . . . atya magának és az esztergomi érsekségnek fenntartott, nyugatra, s melyeket . . . az alábbi határjelekkel választottak el egymástól: a birtokhatár "Geyse" király falujának helyén kezdődik, ahol a régiek helyett két új határjelet állítottak fel. Innen a déli oldallal szemben egyenesen a Dunához megy le, ahol két új határjel van egy bizonyos szigeten, amelyet "Zeg"- nek neveznek. Ugyanezen jelekkel osztották meg és különítették el a már említett, közösen használt halastavat is.

(1285.) augusztus 15-e előtt. - Ladomér érsek egy fallal körülvett birtokot és egy kőtornyot, a régi Buda melletti Boldogságos Szűz szigetének felső részén, Tamás váci püspöknek nyolc évre bérbe adta.

Mi Lodomér . . . esztergomi érsek . . . tudtára adjuk a jelenlévők által mindazoknak, akiket illet, hogy . , . Érsekségünk tulajdonában lévő, fallal körülvett birtokot és kőtornyot, amely a Boldogságos Szűz szigetének felső részén, vagyis a végén, a régi Buda mellett, a Duna közepén építtetett fel, más ugyanott lévő építményekkel együtt, . . . Tamás úrnak, váci püspöknek - de nem a váci egyháznak -, illetve az ő utódainak adjuk, adományozzuk és átengedjük 8 évnyi időtartamra ..

1288, július 25. – IV. László király a budai káptalannak visszaadja az ezen egyház határain belül fekvő Bana nevű földet.

"Ladislavs" ... Magyarország ... királya ... Mindenkinek ... tudtul kívánjuk adni ... hogy "Ladislavs" mester budai prépost és a budai egyház káptalanja ... bemutatták elődeink jó néhány kiváltságlevelét ... és különösképpen András ("Andree") úrnak, Magyarország királyának ... kiváltságlevelét, amelyben láttuk, ... hogy a budai egyház földje András ("Andree") király úr ugyanazon oklevelében részletesen felsorolt meghatározott határjelekkel van minden oldalról körülvéve ...
.. bizonyos személyek tolakodó kérésére, egy bizonyos "Bana" nevű földet, amely egyáltalán nem volt a mondott egyház határain kívül, sem pedig nem volt elválasztva az egyház ugyanazon földjétől, először óbudai kereskedőinknek, azután ... Tamás ("Thome") úrnak ... váci püspöknek ... (majd - B. K.) ... tudatlanul "Mertulino" ispánnak, a pesti új hegy polgárának adományoztuk ...
.. Mi pedig ... őrizni tartozunk Isten valamennyi egyházát és különösképpen más királyi egyházak között a mondott budai egyházat is, amely a mi folyamatos ott tartózkodásunk következtében javaiban mérhetetlenül meg van terhelve ... kárpótlásul ... ugyanazon "Bana" földet ... a ... fent mondott budai egyházunknak, mint saját jogát, ... visszaadjuk ...

Latin szöveg: Wenzel, 1855. 122-123. o. 112, sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1290 körül, szeptember 15-21, között – IV. László a Boldogságos Szűz szigetének apácáit "Rubini" és "Gyan" esztergomi polgárok szőlejének birtokába a budai prépost útján beiktatni parancsolja.

... Magyarország királya ... atyánk ... "Stephanus" király, "Serperes" fiai "Gyan" és "Kubini" örökösök vigasza nélkül elhalt esztergomi polgárok, Esztergom városának és majorjának területén lévő minden szőlejét a Boldogságos Szűz szigetén élő ... nővéreinknek örök birtoklásra átadta ... Kelt a Boldogságos Szűz szigetén ...

1290. szeptember 22. - II. András király koronázásának emlékére az esztergomi egyház esztergomi város-árkon kívül lakó népeinek jogot ad arra, hogy áruikkal az esztergomi piacot
szabadon és adó fizetése nélkül látogathassák.

Andreas ... Magyarország ... királya ... különös keggyel elrendeljük, ... hogy az esztergomi érsekség és az ugyanazon esztergomi egyház káptalanjának az esztergomi várárkon kívül, Esztergom környékén és a külvárosban letelepített jobbágyai és népei, azaz Pechen, Lybar, Calidis aquis, Ermen és Kovathy falvakban, valamint az esztergomi Szentpál községben lakók teljes szabadságot s egyszersmind lehetőséget nyerjenek arra, hogy áruikkal bármely napon és bármely órában az esztergomi piacon megjelenhessenek, s azokkal kereskedhessenek.

1290. - III. András király megerősíti IV László király, a Szent Ágoston rendjéhez tartozó remetéknek tett adományait, azon feltétellel, hogy a monostorban iskolát állítanak fel.

Andreas ... Magyarországnak ... királya ... Fráterek, vagyis Szent Ágoston rendjéhez tartozó remeték, akik Esztergom bástyái, azaz falai mellett közvetlen fekvő Szent Anna kolostorban vallásos és Istennek tetsző életet élnek, alázatosan elébünk járultak, hogy az örmények ("Armenorum") velük szomszédos földjét, a monostor kiterjesztésére és kibővítésére, az ugyanezen kolostornak szerfelett szükséges iskola és lakóház céljára, ... kegyeskedjünk nekik adni ... az örmények ("Armenorum") említett földjét ugyanezen fráterek kezelésébe adjuk ... A birtokhatárokat hét kiálló jel jelezze. A határ délről Szent Anna szentélyénél kezdődik, a közúttal, amely a majoron kívül a szőlők irányába megy át, s kissé felkapaszkodik a dombra, amely Szent Tamás mártír kúriája mellett helyezkedik el, ugyanazon kúria déli oldalán. Domb és a kúria között árok húzódik, amely által megy a domboldal irányában egyenesen "Tapulcha"-ig. Innen a határ lefele megy a közút mentén, Szent Anna szentélyéig. Az a legbensőbb .. elhatározásunk, hagy teológiai és a többi művészeteket oktató iskola, s ugyanott más, a tanulmányok céljait szolgáló intézmény is jöjjön létre.

1291. május 30. - Az esztergomi káptalan előtt a Buda melletti Szent Szűz szigeti apácák bizonyságot tesznek, hogy a régi Pest ("Veteri-Pest") vásári adóinak feléért "Ysa" falut az esztergomi Szent Tamás prépostjának átadják.

… az esztergomi egyház káptalanja ... Mindenkinek tudtára akarjuk adni a jelenlévők által ... , hogy ... Lodomér úr esztergomi érsek, Tamás mester, az Esztergom előhegyi Szent Tamás mártírról nevezett egyház prépostja ... ugyanennek a helynek a káptalanja nevében egy részről .,, a Buda melletti Szent Szűz szigeti monostor nővérei más részről, a régi Pest ("Veterí-Pest") vásári adóinak megosztása fölött, amelyet .. Imre Magyarország királya ... maga adományozott az előbb említett Szent Tatmás egyháznak ... a régi Pest ("Veteri- Pest") vásári adóinak ugyanazon fele részét a fent említett nővéreknek birtoklási joggal és örök birtokul a fent említett érsek urunk örökös tulajdonlásra és birtoklásra átadja. Az adók ellenértékeként ... a Duna mellett Komárom megyében "ysa"-nak nevezett falut ... ugyanazon határjegyek és határok alatt, amelyből ugyanezen úrhölgyek ... konventje, ... IV. Béla Magyarország királya ... adományozása jogcímén ... a jelen időig birtokolta. Ezt a falut ... az összes jogokkal ... a Szent Tamás egyháznak átadják.

1292. április 12. - A budai káptalan átírja az esztergomi káptalan jelenlétében az "Ebed" örökségét érintő okleveleket.

.. "Michael" mester ... a budai egyház prépostja ... és káptalanja ... Mindeneknek ... ezúton akarjuk tudomására hozni, amit ... "Paulus" mester ... az esztergomi egyház káptalanja és prépostja, a hozzánk küldött jegyzőjűk Anianus ("Anianum") mester ... szavai által, színűnk előtt közhírré tétetni javasolnak.
.. az "Ebed" területén fekvő, tudvalévőleg a Dunában és a Duna folyó körül az esztergomi ispánságban elhelyezkedő, közönségesen "Tánya"-nak nevezett kaszáló és halastó birtokjoga miatt. ... eljöttek hozzánk, hogy ... privilégiumaik tartalmát ... jelen kiváltságleveleink hivatalos formájába foglaljuk, átírjuk és átszerkesszük ... az előbb említett privilégiumokat szóról szóra, anélkül, hogy bármit is hozzátettünk vagy elvettünk volna belőlük, átiratba tesszük ...

1292, május 1. - Domonkos az esztergomi Szent István kórház mestere átírja, az esztergomi egyház káptalanjának, a "zamard"-i Deda ispán földjére vonatkozó oklevelét.

Mi, Domonkos testvér, az esztergomi Szent István kórház mestere és ugyanazon hely kereszteseinek egész konventje, mindazoknak, akik ezen lap ismeretével bírni fognak, üdvösséget <kívánunk> az Urban. Jelen oklevél tartalma által jusson tudomására mindenkinek, hogy a nemes ifjú, Mihály, a tisztelendő atya, Ladomér esztergomi érsek úr és ugyanazon hely örökős ispánja kenyérhozó népeinek mestere, színünk elé járult és bemutatta nekünk a bölcs férfiaknak, az esztergomi
káptalannak kiváltságos oklevelét azt kérvén tőlünk, hogy a nagyobb biztonság kedvéért azt a kiváltságos oklevelet kiváltságos oklevelünk közhitelű formájába írassuk át, szerkesztessük bele és foglaltassuk bele; ezen kiváltságos oklevélnek a tartalma pedig a következő:

Mindazoknak, akik jelen oklevelet meg fogják tekinteni, az esztergomi egyház káptalanja üdvösséget <kíván> az Úrban. Azt akarjuk, hogy jelen oklevél tartalma által jusson tudomására mindenkinek, hogy Miklós ispán, Román mesternek, a jó emlékezetű néhai pozsonyi prépostnak a testvére, valamint Endre, ugyanannak a fia - tudniillik a valahai zamárdi Deda ispánnak a leányától született unokája, - színük elé járultak és bevallották, hogy ők ugyanazon zamard-i Deda ispán egész földjének fele részét, miután azt az ország szokása szerint holdanként, illetve füvön egyenlő módon, trágyázott földben, legelőben és mezőben, kelet felől a szigetben és a Duna fele részének használatában, továbbá az ugyanazon a földön lévő állatlegelőkben egyaránt és vegyesen megosztották, egyrészt a házakkal és az együttes lakással nekik és az ő örököseiknek nyújtandó társaság okán, másrészt pedig a tőlük teljességgel megkapott és birtokolt tizennégy márkányi ezüst mennyiségének okán; továbbá az összes, déli részről - ahol tudniillik egy bizonyos, Chokeskeu nevezetű szikla áll -, lévő szőlőhegyeknek és hegyvidékeknek, valamint a cserjésnek, illetve az erdőnek, és az azon az említett földön található helyeken lévő összes, más gyümölcsfáknak a fele részét Mihálynak, Hipolit ispán fiának, az ő szeretett komájuknak, a tisztelendő atya, a mi urunk, Lodomér úr, esztergomi érsek és ugyanazon hely örökös ispánja kenyérhozó népei mesterének, valamint Sebestyénnek, az ő testvérének, továbbá az ő mindenkori utódaiknak az ugyanazon Zamárd földön lévő Szent Kozma ás Damján mártírok egyháza kegyúri jogának fele részével együtt eladták és átadták örökös birtoklásra, amint az az egyházunk harangtornyában lévő Szent Luca oltára Wrkutha nevű földjétől az a jelen oklevélben alább belefoglalt határjelek közbehelyezésével el van választva és különítve; észak felől tudniillik a Duna partjától kezdve egy legelőnek használt földön két határjel van, melyektől másik két, hasonlóképpen beszántatlan földön állított határjelig halad, áthaladván egy bizonyos helyen, tudniillik egy mocsáron. Továbbá a harmadik helyen szintén van két határjel déli részről azon út mellett, melyen Visegrádra szokás menni. Továbbá a negyedik helyen hasonlóképpen két határjel van egy legelőnek használt földön; innét az ötödik helyen az ő közös águkban négy határjel van állítva legelőnek használt földön azon út mellett északi részről, melyen Zamard-ra lehet menni; majd áthaladván azon az úton van négy határjel a tó mellett, majd átugorván azon a tavon egyenesen déli irányba, azon a helyen, ahol a gázló, illetve azon két tő közti átkelőhely van, melyek közül az egyik Zamard-ra marad vissza, a másik pedig Wrkutha-ra, nyugat felől van egy határjel a rét környékén, ahonnét nyugati irányban egy bizonyos régi árkon keresztül nyugat felé visszamegy egy másik határjelhez, amitől az Wrkutha-i szántóföldek és t Zamard-i rét szélén van négy határjel, ahol egy másik árok a Zamard-i rétet a Szent Luca délről fekvő rétjétől elhatárolja; ezután átugorván azon az árkon egyenest kelet felé, a Zamard-i szántóföldek szélén van három határjel; majd másik három határjel található bizonyos szántóföldek szélén; ezután a Zamardi szegletben három határjel van, hasonlóképpen régi árkon át haladva, melyet népnyelven 'derdeu'-nek neveznek, innét felkapaszkodik a hegyvidékre a gesztenyefához, mely alatt keleti részről két határjel van; ezután ugyanezen az úton dél felé a hét gesztenyefa és a nyolcadik körtefa mellett, melyek Zamard földön állnak, két határjel van ugyanazon az úton; ezután a szántóföldek szélén három határjel van, majd innét felkapaszkodva a hegyvidékre, a lerombolt Zamard-i palota mögött van három szeglethatárjel; innét továbbhaladva a régi árok nyomvonalán, két határjel található a legelőnek használt földön, azon a helyen tudniillik, ahol a Chokasku nevezetű, Zamard hegyen lévő szikla kiemelkedik; az utolsó két határjel pedig egy bizonyos elhagyott szőlő és az említett Zamard földről kifelé vezető közút - melyen Zamarwar irányába lehet menni -- között emeltetett, ahol is az említett Szent Luca földjével való szomszédság és határosság befejeződik; és innét azon Baranya földtől, melyen Akus palotája áll, a régi árok halmán keresztül előrehaladva állandóan tudniillik a végső határjelekig és azután a lerombolt, Zamarwar nevezetű vár helye alatt délről fekvő földektől a régi határjeleken és törvényes elhatárolásokon keresztül, valamint az egyik tóból ott a Dunába folyó folyón és ugyanazon Duna partján keresztül annak a szigetnek az érintésével visszakanyarodik és visszafut észak felé a legelső határjelekhez, ahol ugyanazon Zamard föld határjeleinek, határainak és határvonalainak a futása a gyakran említett Wrkutha földnek a szomszédságában és határszomszédságában korábban elkezdődik és ugyanott ugyanannak a határvonala bevégződik; ezzel a teljes Zamard föld fele részének, valamint összes haszonvételeinek és tartozékainak az igazi urává és mindörökké törvényes birtokosává tévén visszavonhatatlanul és rendelvén visszautasíthatatlanul azt a Mihály mestert és Sebestyént, az ő testvérét, valamint az ő örököseiket, amiképpen összességében és egyenként már előrebocsátatott, mivel tudniillik ugyanazon Miklós ispánt és a fiát szükség kényszerítene, tudniillik ugyanazon Deda ispán özvegye hitbérének és leányai leánynegyedének a kifizetéséé, melyeket ugyanezen földnek az árából és értékéből kellett kifizetniük Magyarország bevett szokásjoga szerint; Deda ispánnak pedig ez a földje Harmadik László úr, Isten kegyelméből Magyarország néhai felséges királya adományából háramlott ugyanazon Román mesterre és Miklós testvérére örök jogon, amiképpen László király úr kiváltságlevelében, valamint egyházunknak az ugyanazon Deda ispán anyja hitbérének kifizetése okán kelt kiváltságlevele tanúbizonysága alatt állni láttuk; egyrészt ugyanazon Miklós és az ő örökösei, másrészt pedig az ő mindenkori utódaik, - amint ugyanazon Miklós ispán és Endre, az ő fiai is - kifejezetten vállalták azt, hogy azt a Mihály mestert és Sebestyén testvérét, valamint az ő örököseiket azon földnek és haszonvételeinek az ürügyén bármely helyen és bármely bíró előtt indított minden pertől saját fáradságukon és költségeiken mentesítik és őket összességükben és egyenként a fentiek békés birtokában és teljes tulajdonában sértetlenül mindörökké megőrzik. Ha pedig ugyanazon Mihály mester és Sebestyén testvére, avagy az ő utódaik a föld fent említett másik fele részét vagy annak a haszonvételeit bármikor el kívánnák adni, más kívülálló embereknek vagy szomszédoknak ne tehessék, kizárólag annak a Miklós ispánnak vagy az ő örököseinek, illetve utódainak kötelesek átadni és eladni, miután előre kikötötték az árat. Ezen ügynek az örök erősségére és örökkévaló emlékezetére a fentebb mondott felek állhatatos kérésére jelen, pecsétünk ráfüggesztésével megerősített oklevelünket adtuk. Kelt a bölcs férfiúnak, Ciprián mesternek, egyházunk olvasókanonokjának a keze által. Az Úr ezerkétszázkilencvenkettedik esztendejében, május elseje előtt tizenkettedik napon.

Mi tehát - mivel úgy ítéltük meg, hogy ugyanezen Mihály mester kérése törvényes és az ésszerűség útjától semmiben sem tér el, továbbá mivel úgy találtuk, hogy a tisztelendő férfiaknak, az esztergomi káptalannak a fentebb jelzett kiváltságos oklevele - tudniillik a hártya, a pecsétfüggesztő- zsinór és a pecsét tekintetében - nem vakart, nem érvénytelenített, nem törölt, s egyetlen részében sem hibás, sőt az a szokásjognak és az ésszerűségnek megfelelően lett kikérve, azt szóról-szóra, hozzáadás avagy csökkentés nélkül jelen oklevelünk tartalmába átírattuk, amiképpen összességében és egyenként már fentebb előrebocsátatott, és pecsétünket jelen oklevélre rátetettük. Kelt az Úr ezerkettőszázkilencvenkettedik esztendejében, május havának elsején.

Latin szöveg: Mon. Strig. 1882. 322-324. o. 325. sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1292. május 6. - Lodomér esztergomi érsek, a zsinatra egybegyűlt főpapok előtt a budai káptalan tiltakozására figyelmeztetést intéz a budai vár lakóihoz.

"Lodomerius" .., esztergomi érsek, ... egyházmegyei zsinatunkon a következő írásbeli tiltakozást terjesztették elő ... Én, Pozsonyi ("Posoniensis") mester, az esztergomi főegyházmegyének közvetlenül alárendelt budai egyház kanonokja, M. mesternek és az egész budai káptalannak parancsából tiltakozom, hogy Buda várának bírája, polgárainak elöljárói, esküdtjei és egész közössége a budai egyházat ... szüntelenül súlyos károkkal ... illetik ... A budai káptalan halászóhelyeit, melyek közönségesen "tonya"-nak neveznek, ismételt tiltakozások ... ellenére ... elfoglalják, a halászóhelyeken önkényesen malmokat építenek, pedig a királyi privilégium határozottan kimondja, hogy a megyeri révtől a király nagy szigetéig a prépostnak vagy káptalanjának beleegyezése nélkül ott senki ne merjen halászni ... Méltóztassék ... zsinatunk a szóban levő vár várnagyát, lakóinak esküdtjeit és közönségét ... arra figyelmeztetni, hogy ... hagyják meg a budai egyházat ... jogainak élvezetében ...

1292. július 21. - Pál ispán, a királyi udvar albírája, az "Ebeed"-en lévő halastavat és kaszálót a bemutatott eredeti dokumentumok alapján az esztergomi káptalannak ítéli az esztergomi keresztesek ellenében, minthogy azok semmiféle dokumentummal nem rendelkeztek.

Mi, Pál ("Paulus") ispán, a királyi udvar albírája, emlékezetébe ajánljuk mindenkinek, akiket illet ... , hogy "Dominicus" mester, és a szent István király esztergomi kereszteseinek monostora az esztergomi egyház káptalanját, nevezetesen Ciprián ("Cyprianum") mestert, ugyanezen hely olvasókanonokját, … András ("Andree"), Magyarország ... királya előtt perbe vonja ... király úr ... ugyanezen ügyet János ("Johanni") mesternek, a királyi udvar ... albírájának ... kiadja ... (a társbíróként kirendelt férfiak - B. K.) ... jelentést tesznek .. az ugyanazon ítélőszék előtt ... a király úr személye helyett Miklós ("Nicolaus") testvérnek, a budai Hévíz ("Calidis aquis de Buda") priorjának ... ezeket adták elő: ... egy a Dunában lévő, közönségesen "Tana"-nak nevezett halászterületet, valamint egy ugyanott lévő kaszálót, mely föld területe hat ekényit tesz ki, s amely "Ebeed" földjéhez tartozik, s amely eddig Szent István király ugyanazon esztergomi kereszteseinek a birtoka volt, ... Mindehhez "Andronicus" mester, .. "Cyprianus" mester; ... "Wrkundinus" mester ... valamint ... "Anyanus" mester ... saját nevükben s az esztergomi káptalan helyett, az ... ügyre szóló törvényes ... meghatalmazással ... ily módon szólottak: A már említett kaszáló és a halász birtok, második András ("Andree") király és annak fia, negyedik "Bele" király úr ... adományaképpen az esztergomi káptalanhoz tartozott ... egészen ezideig, s az említett javakat a ... káptalan folyamatosan birtokolta, s vele együtt az ugyanazon föld népét is, akik egykor "Golgoch" várbeliek voltak s akiket más néven Zulgageurienses"-nek is neveznek ...
.. Domonkos ("Dominicum") mestert ... több alkalommal is megkérdeztük, hogy magát a szántóföldet, avagy azt a bizonyos Dunára kimenő kúriai telket, valamint a Dunában lévő közönségesen "Tana"-nak nevezett halászbirtokot és a mellette lévő kaszálót, ... birtokolják-e avagy nem. Azt válaszolták, hogy ... nem birtokolják, hanem az esztergomi káptalan földje magával a kaszálóval teljes egészében határos.
.. ( a fent említett birtokot - B. K.) ... a királyi, és ... más kiváltságlevelek tartalmának megfelelően ... az esztergomi káptalannak adjuk ...

1293. - III. András király a Moys mester özvegye házában lakó apácáknak hagyja az özvegy Megyeyen és a Nagyszigeten lévő birtokait.

Mi, András, Isten kegyelméből Magyarország királya emlékezetül adjuk mindazoknak, akiket illet, hogy mi mindazon birtokokat, melyeket a nemes úrasszony, Moys mester özvegye életében a Nagyszigeten és az Óbuda feletti Megyeren elődeinknek, Magyarország királyainak kegyelméből bírt, lelke üdvéért a házában lakó és ott tartózkodó apácáknak hagytuk és engedtük, hogy örökösen és békésén bírják.

Kelt Budán, pünkösd nyolcada utáni kedden, az Úrnak 1293-ik esztendejében.

1294. július 22. - III. András egyetért azzal, hogy a "Tengurd"-i nemesek, a Boldogságos Szűz Mária szigetének fejében lévő kastélyért cserében Lodomér esztergomi érseknek a "Bulchu"-i birtokot átadhatják.

"Andreas" ... Magyarország ... királya ... mindeneknek ezúton kívánjuk tudomására hozni, hogy ... "Tehodorus" mester, a fehéri egyház ("albensis ecclesie") prépostja, ._ "Bulchu"-nak nevezett birtokát ... "Tengurd"-i illetőségű nemes férfiiaknak ... "Bugud" nevű ... a "Saar" folyó mellett, Fehér vármegyében. az ugyanazon fehéri egyház közvetlen szomszédságában lévő birtokuk csereértékeként . . általadják ... "Tengurd-i nemesek, ... a Duna túlsó oldalán lévő "Bulchu"-nak mondott falut, amelyet Esztergom mellett az ugyanazon folyó körülvesz, ... átadják ... Lodomér (;,Lodomerio") úrnak, ... az esztergomi szentegyház érsekének, "csereértékként egy toronyért és várkastélyért, melyek a régi Buda mellett a boldogságos Szűz Mária szigetének fejében helyezkednek el ...

1296. június 18. - Lodomér esztergomi érsek bizonyságlevele arról, hogy a budai káptalan a veszprémi püspökkel folyó perében nem tartotta meg a kitűzött határidőt.

Mi "Lodomér" ... esztergomi érsek ... szentszék által kiküldött bíró abban a perben, mely a budai káptalan és a ... veszprémi püspök és káptalanjának kanonoktársai között folyik ...
.. nagy hiba volt az, hogy a levélkét nem az apostoli rendelkezésben kijelölt helyen, vagyis Esztergomban juttatták elénk, hanem valami "Pazathnuk" nevű mezőn, Óbuda közelében ("prope Veterem Budam") adták át ... Kelt "Pazanduk"-ban ...

1297. június 22. - Márton ispán Dorog birtokának újrafelmérését és a Boldogságos Szűz szigeti apácákat megillető rész bejegyzését elrendeli.

("Martinus" ispán, a királyi udvar albírája - B. K.) ... Emlékezetül adjuk, hogy a Boldogságos ` Szűz szigetének apáca úrnői, akiket ugyanazok hivatalos megbízottjaként, ... "Chorgo" fia, Stephanus" ispán képviselt, az esztergomi káptalan ellen, amelynek megbízásából ... "Petrus" détán jelent meg, E. úrasszony, egykor magyar királyné egy kis darab, "Dorog" határában lévő föld birtoklásáról szóló adománylevelét ... bemutatták. És mivel ezen oklevélben a "Fijn"-nek nevezett földdarabkát elkülönítetlenül találjuk, elrendeljük ... hogy ... Idoneus ("Idoneo"), a szent király esztergomi kereszteseinek hites embere jelenlétében ... az összehívott szomszédokkal és környékbeliekkel ugyanazon birtok bejárását elvégezni kötelesek... a felek ... a mondott földet felosztják és a ... sérelmezett földdarabot visszaadják.

1297. július 9. - A Szent István király esztergomi egyháza kereszteseinek konventje értesíti III. András királyt, hogy Dorog birtok említett részeit megjárták és a felek igényeit leírták.

.. András ("Andree") úrnak ... Magyarország ... királyának ... Szent István király esztergomi egyháza kereszteseinek konventjétől ... Most kaptuk meg Márton ("Martini") ispán, udvarod albírája levelét az alábbi szavakkal: (Következik az 1297. Június 22-én kelt oklevél 1. ott! - B. K.)
Mi, ... Márton ("Martini") ispán jogos kérését igaz módon akarjuk teljesíteni ...
.. bizalmunkra méltó emberünket tanúként küldtük ki. Aki hozzánk ... visszatérve jelentette nekünk, hogy a ..: "Dorog" birtokot ... bejárták ... "Stephanus" ispán, az ... úrnők hivatalos megbízottja ... bizonyos erdőségre tartott igényt, amely a szántóföldekkel magába foglal húsz hold földet ... visszakövetelt bizonyos telkes birtokokat ... és ugyanezen dombocska alatt tíz hold földet, ... a csordaút alatt ... száz hold szántóföldet, ... kaszáló felével együtt, ... a Budára és "Bolmoch"-ra vezető urak között lévő húsz hold földet, ... az ettől keletre fekvő kert alatt harminc hold földet, ... az út fölött, amely "Cholnok"-ra vezet föl ... hat szőlőt, ... az ugyanazon "Cholnok"-ra menő út másik oldalán ... negyven hold földet, ... bizonyos dombnak a harmad részét ...

1298. július 3. - Gergely választott esztergomi érsek, írásba foglaltatja azon per anyagát, mely még előde, Lodomér érsek alatt kezdődött, Bertalan veszprémi püspök és a budai káptalan közt a banai egyház és tizede miatt.

Mi ... az esztergomi ... érsekké választott "Gregorius" ... emlékezetül hagyván jelezzük mindenkinek, akit csak illet, hogy ... Óbudán ("apud Veterem Budam") a Kisebb Testvérek egyházában összegyűltünk annak az ügynek, illetve pernek a ... helyrehozására, amely egyik részről ... a budai egyház prépostja és káptalanja, valamint másik részről a ... veszprémi püspök úr, továbbá ugyanazon hely prépostja és káptalanja között forog fenn ... a budai egyház prépostja ... a veszprémi püspök ellen ... periratot terjesztett be az ugyanazon budai Szent Péter egyház területén lévő "Bana"-i Szűz Mária egyház elfoglalása és a "Thebesere" nevű helyen lévő tizedek bizonyos része ügyében ...

Latin szöveg: Mon. Bp. 1936. I. k. 332-341, o. 307. sz. Ford.: Kovács Zsuzsanna

1303. június 24. - Miklós a szent király egyháza vendégházának mester, György, Hévíz priorja, Péter orvos és gyógyszerész budai szőlejét évi egy forintért mentesítik a tized fizetése alól.

"Nicolaus" ... a szent király egyháza vendégházának mestere, "Dominicus" ... ugyanazon egyház kusztosa, "Georgius" ... Hévíz priorja (bizonyára a budai konventé - B. K.) ... Mind a jelenlegeiknek, mind a jövőbelieknek ezúton kívánjuk tudtára adni, hogy ... Péter ("Petri") orvos és gyógyszerész, budavári polgár szolgálatainak ... (érdeméért - B. K.) ... azt a kiváltságot adjuk, hogy ... "kuesdmal" területén lévő szőlőjének örökösei: amely szőlőnek két részét a mi kondicionáriusainktól, ... a harmadik részét Elek ("Alexin") szabó mestertől, budai vár környéki
lakostól ... vétel útján szerezte, ... minthogy azért a szőlőért a mi kondicionáriusaink sohasem fizettek tizeded ... annak okáért ugyanazon "Petrus" mester ... és annak örökösei ... tizedet nekünk ne fizessenek ... kivéve ... az egy ezüst forintot ...

1313. december 2. - Tamás esztergomi érsek a Nyulak-szigeti apácák adóinak elrendeléséről dönt.

Mi, "Thomas" ... esztergomi érsek ... jelentjük azoknak, akiket illet ... Minthogy ... a Boldogságos Szűz Nyulak-szigeti apácái között egy részről és a budai vár és ugyanazon (ti. vár - B. K.) külvárosának, valamint a régi Pestnek polgárai között más részről vetekedés indult meg amiatt, hogy az előbb említett polgárok maguknak követelik, amit az ugyanazon úrnők adószedői, adó gyanánt a kereskedőktől behajtanak, afölött, amivel tartoznak nekik ... értesültünk róla, hogy az előbb mondott úrnők adószedői az adót 58 éven keresztül a korábban mondott helyen bárki ellenkezése nélkül folyamatosan behajtották ... megtudtuk azt is, hogy István ("Stephani") és László ("Ladislav") ... magyar királyok kiváltságlevelei mindezt a régi Pestről és a pesti vár külvárosáról említést téve kifejezetten úgy értelmezték, hogy ugyanazon adót az előbb mondott úrnők részére meg kell fizetni. Ezt az értelmezést jogosnak jelentjük ki ... úgy döntünk, ... hogy bárhol a pesti vár körzetében, akár a külvárosban, akár a régi Pesten az adót az előbb mondott űrnők részére hajtsák be ...

1316. március 24. - Tamás esztergomi érsek megtiltja a hévízi Szent Háromság egyház kereszteseinek, hogy a Nyulak-szigeti apácáktól tizedet szedjenek.

Mi, "Thomas" ... esztergomi érsek ... jelezzük mindazoknak, akiket csak illet, hogy mivel egyfelől ... Miklós ("Nicolaum") testvér, a Hévízi Szent Háromság egyház mestere és a többi keresztes testvérek, másfelől pedig a budai, Nyulak- szigeti ... apácák között azon tizedek ügyében, melyekről azon keresztesek követelték, hogy az említett asszonyoknak az ő területükön fekvő birtokai után nekik kell beszolgáltatni és fizetni, perlekedés indult ... a fentebb mondott asszonyoknak van köztudomásúlag joguk, hogy birtokaik után tizedfizetéssel semmiképpen se tartozzanak ... a másik félre azonban hallgatást parancsoltunk ...

Latin szöveg: Mon. Strig, 1882. 722-723. o. 817. sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1328. július 13. - Az esztergomi káptalan hiteles bizonyítékát adja, hogy István ispán esztergomi polgár bizonyos "Cheu"-i és "Cholnuk"-i birtokrészeket a budai sziget apácáinak adományozott.

"Theophylus" prépost és az esztergomi egyház káptalanja ... Mindeneknek ... ezúton kívánjuk tudomására hozni, hogy ... "Stephanus" ispán a néhai Godinus ("Godyni") ispán, esztergomi polgár fia és unokaöccse "Jacobus", az ugyanazon Godinus '; ("Godini") fia Rubinus ("Rubini") egy részről és "Mykael" testvér a domonkosok rendjéből a budai sziget apácáinak nevében ... más részről színünk előtt ... úgy rendelkeztek, hogy ... "Cheu"-ban és "Cholnuk"-on lévő, őket illető szántóföldjük és kaszálójuk egy bizonyos részét ... kivéve a néhai Frankinusnak ("Frankyni"), hasonlóképpen Godinus ("Godini") fiának és örököseinek részét ... az ugyanazon budai szigeti apáca úrnőknek ... adják és adományozzák ...

1347. március 14. - A budai káptalan oklevele a Felhévíz falván, a budai vár felöl lévő nyolc udvartelek ügyében, egyrészről az Esztergom melletti Szent István király és a felhévízi Szent Háromság egyházak keresztesei, másrészről pedig a Nyulak-szigeti apáca szerzetesasszonyok perének iratai 1277-ből a budai káptalan -, és 1316-ból az esztergomi érsek oklevelével.

Mi, a budai egyház káptalanja ... Azt akarjuk, hogy mindenkinek ... jusson tudomására, hogy egyik részről ... "Petrus Begonis" mester, ... Vilmos ("Giullermi") úrnak, (aki a Santa Maria de Cosmedin bíbornoka, valamint az Esztergom melletti Szent István király és hitvalló, továbbá a felhévízi Szent Háromság egyházak kórházának és kereszteseinek mestere) jogtudó ügyvédje, ...
.. másik részről pedig ... "Ladislavs" testvér .., a Nyulak-szigeti Szűz Mária zárdából, az ... apáca szerzetesasszonyok ügyvédje ... színünk előtt megjelentek és ... előadták, hogy ... a Felhévíz falván, a Budai vár felől lévő, .. nyolc udvartelek ügyében, valamint ... az apáca asszonyok bizonyos ... szőlei tizedeinek, melyek a mondott Szent Háromság egyháza tizedszedési joga alatt állnak, a dolgában pereskedés ... támadt ...

Latin szöveg: Mon. Strig, 1924. 622-624, o. 816. sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1355. augusztus 26. - Lajos király a budai káptalan II. Endrétől kapott óbudai területét megosztja, az elvett terület helyett a káptalant Somogy és Zala megyei falvakkal kártalanítja, s a királynéi várost határjelekkel különíti el.

Lajos, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Gallicia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya, salernói herceg, a Szentaltalhegyi tisztség ura, továbbá Erzsébet, Isten kegyelméből királyné, Lajos anyja, minden Krisztushívőnek, a most élőknek és ezután születőknek, akik jelen levél tartalmát megismerik, üdvöt az üdvösség szerzőjében.

Mivel mindeneknek teremtője a földkerekséget nagy gondoskodásával országokra elkülöníttetni rendelte és így akarta a királyok és fejedelmek országlását irányíttatni és a nyájat üdvösen kormányoztatni, ezért kétségtelen, hogy a királyok kötelessége szüntelen gondoskodással azon dolgokra ügyelni, amikről úgy látják, hogy a rájuk bízott nyájnak hasznára válnak és amiket erre alkalmasnak ismernek. Főleg az egyháznak ügyei és jogai körül kell a királyoknak annál nagyobb figyelemmel és annál buzgóbban eljárniok, mert a teremtő az egyházat minden hívő anyjául és tanítómesteréül rendelte azért, hogy akik Isten segítségével neki szolgálnak, megmeneküljenek a bajoktól, mindenben üdvös előhaladást érjenek el és a béke áldásait élvezhessék. Ezért néha új adományokat kell nekik adni, máskor a régi adományokat kell kiegészíteni, majd pedig újakra kell kicserélni azon javaikat, melyek idő múltán elértéktelenedtek.

Ezért jelen levelünkkel mindenkinek tudomására hozzuk, hogy egyrészről az óbudai prépost és káptalan, másrészt a mi ottani várnagyunk és városi polgáraink között régóta számos összeütközés, viszály, botrány, veszekedés, súrlódás keletkezett s ennek folytán mind a királyi felségnek, mind a királynénak sokat panaszkodtak azért, mert a prépost a káptalannal együtt jogot, joghatóságot, tulajdonjogot formált a városra és polgáraira, pedig mi ezeket királyi adománylevéllel az ő templomuknak adományoztuk, de a polgárok e részben vonakodtak nekik engedelmeskedni.
Mi megkülönböztetett hajlandósággal viseltetünk a város iránt s mindenki jól tudja, hogy két fényes templomot építtettünk ott: mégpedig az egyiket a prépost és káptalan testülete részére, ezt mi, a királyné a magunk királynéi költségén építtettük. A másikat, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt templomot Szent Ferenc női szerzetesrendjének, a klarissza apácák használatára közös költségen, vagyis királyi és királynéi költségen, újonnan állíttattuk fel.

Akarván tehát a prépost és káptalan jogai felől világosabban tájékozódni, meghagytuk nekik, hogy a jogaikat igazoló okmányokat nekünk a főpapok és országbárók jelenlétében mutassák be, s hogy így privilégiumaik és más okmányaik tartalmát sokak jelenlétében alaposan át lehessen vizsgálni, s hogy azoknak erejéről és hatályos voltáról meggyőződhessünk, az említett főpapoknak és országbáróknak, nevezetesen pedig Demeter váradi püspöknek, Miklós zágrábi püspöknek, a mi udvari kancellárunknak, János veszprémi, István nyitrai püspöknek, továbbá László csázmai prépostnak, kápolnaispánunknak, Gergely váradi őrkanonoknak, a mi buzgó káplánunknak, azután Miklós erdélyi vajdának és szolnoki ispánnak, Ciko tárnokmesternek, Péterfia Tamás ajtónálló mesterünknek és Peteucfia Miklósnak, korábban erdélyi vajdának véleményét is meghallgatni kívántuk, mert őket erre kiválasztottuk és rendeltük.

És mivel ők szentkoronánk iránti köteles hűségből, érett megfontolás után, nekünk jelentést tettek, ebből világossá vált előttünk, hogy a prépostnak és előbb említett káptalannak világos joga van ugyan a földbirtokra és a birtokjog gyakorlására, a piaci vámra és a csöböradóra, melyet a város, illetve mezőváros területén fekvő szőlők után szoktak szedni, s hogy az említett jogoknak most is békés és zavartalan birtokában vannak. De ami a hajók tulajdonjogát és a hajóvámot illeti, amit jelenleg a mí várunk számára szednek - habár a hozzájuk való jogot a káptalaniak előterjesztették -, mégis a hajók tulajdonjoga sohasem illette meg őket, azóta sem, amióta emlékezetük fennáll.
Ezután a templom megfelelő karbantartásáról és jogairól kezdtünk gondos elmélyültséggel gondolkodni, hogy azok között, akik itt az Istennek szolgálnak, megvalósulhasson a nyugalom békés boldogsága, megmaradhassanak a tartós béke kegyelmében, ne zavarja meg bennük a nyugalmat az egyenetlenségnek, viszálykodásnak, perlekedésnek örvénye, s ami ebből szokott következni, ne fásuljon el a hívekben a hitbuzgó élet gyakorlata, ne lanyhuljon a keresztény hit kultusza és szolgálata, mert ezeket csakis békés körülmények között lehet megvalósítani, ezt állítják a kánoni szentesítések is. Teljes igyekezettel azon munkálkodunk tehát, hogy amennyire lehetséges, a bajok körét szűkítsük.
Arra gondolván tehát, hogy az említett várunk közelsége miatt a prépost és káptalan békés és zavartalan birtokában levő jogok elenyészhettek, vagy számukra legalább is haszontalanokká válhattak, a jövőben előfordulható viszálykodások, botrányok, veszekedések megszüntetése érdekében őket minden mulandó javaik birtokában megerősítettük, kivéve a csöböradót, melyet a prépost és káptalan a város nagyobb részében és annak polgáraitól eddig szedhettek, kivéve továbbá a piaci vámot és a hajók fölötti rendelkezés jogát. Ez utóbbiakat ugyanis visszavesszük a királyi, illetve királynői kezünkbe. De kárpótlásul a prépost és káptalan számára, meg a templom részére hasznot hajtóbb, jövedelmezőbb és nekik megfelelő bevételekről és jövedelmekről gondoskodtunk, miután ehhez a cseréhez előbb megkaptuk az apostoli szentszék beleegyezését, miként ez kitűnik annak a bullának szövegéből, mellyel a birtokcsere végrehajtását az apostoli szentszék országunk némely püspökeire, nevezetesen Demeter váradi, János veszprémi, Miklós zágrábi püspökre, a mi udvari 'kancellárunkra bízta. Ennek a csere-megállapodásnak végrehajtását és gondoskodásunk teljesítését ugyanazon prépost és káptalan is alázatos és buzgó esedezéssel kérelmezték Felségünknél.

Ezért főpapjaink és báróink tanácsát meghallgatva és a szóban levő ügyet előzetesen szorgosan mérlegelve, kárpótlásul mindazon haszonvételért, bevételért és jövedelemért, melyeket eddig a prépost és káptalan a városban bírt, vagy bírhatott, továbbá a többi fent említett javakért, bár azok együttesen sem érnek fele annyit sem, mint a csereként nekik juttatott, alább meghatározott összeg, mégis hogy a többletként adott érték azon templomnak jusson adományul, melyet a királyné a mi üdvünkért, meg a mieink lelki üdvéért építtetett, nekik minden évben jó budai mértékkel vert kétszáz márka pénzösszeget juttatunk és adunk, hogy azt örökre bírhassák. Amelyekért nekik adjuk a Somogy- és Zala megyei Csomar, Galambok, Zent-Petur és Karus nevű falvakat minden birtokrészűkkel, haszonvételükkel, tartozékukkal és tulajdonjoggal, valamint a vámokkal, csöböradóval, adózásokkal és joghatósággal, külön és együttesen mindenféle jogaikkal és hasznaikkal, amelyeket Felségünk eddig ott élvezett és bírt, s melyeknek jövedelme az előbb említett kétszáz márka összeget meghaladja. Miként ezt így jelentették nekünk a mi embereink, a prépost és káptalan emberei, valamint a főpapok és bárók emberei, akiket kijelölni rendeltünk a szóban levő bevételek és jövedelmek minőségének és mennyiségének megállapítására.

Akarván és úgy határozván, hogy ők, a prépost és káptalan ezeket a falvakat mindazon jogaikkal és mentességeikkel együtt bírhassák, amelyekkel korábban a mezővárost, vagyis várost birtokolták. Különösen kiemelve azt, hogy e falvak összes lakóit, e falvak területén belül fekvő és azok határai közé zárt javakat magukénak tulajdoníthassák, miként ez a rájuk vonatkozó záradékban olvasható. Így azok teljes tulajdonjogát a már említett templomra, prépostra és káptalanra ruházzuk.

E falvak lakói senki másnak, hanem csakis a prépostnak és káptalannak bírói széke elé kötelesek állni. A prépostot és káptalant udvari tisztünk, László mester, Szent Gerothi Fülöp fia, szepesi gróf vezesse be e falvak birtokában, az esztergomi káptalan bizonysága mellett. S ha nincsen senki ellentmondó, szólítsa fel őket, hogy lépjenek be e falvak és tartozékaik birtokába és erre a mi utódainkat is kötelezzék. Ezzel szemben a már említett prépost és káptalan lemondván mindazon jogokról és birtoklásról, melyet a városnak, illetve mezővárosnak azon részén bírtak, melyet nekik határmezsgyékkel kijelöltek, vagyis lemondván a földesúri joghatóságról, piacvámról, hajóvámról, azoknak tulajdonjogát átadták a mi királyi és királynői tulajdonunkba, örökös birtoklásra, kivéve a csöböradót, melyet az ő használatukban meghagyni rendeltünk, de ezeket pozsonyi csöbörrel kívánjuk általuk beszedetni, miként ez adománylevelükben is foglaltatik. Mindezek birtokába vezesse be őket a mi nevünkben Péterfia Tamás ajtónállómesterünk, csókakői és budai várnagyunk, ugyanazon esztergomi káptalan bizonysága alatt.

Azt akarván továbbá, hogy mi Buda város azon részén, mely nekünk jutott, új templomot építhessünk, vagy a meglévő ottani Szent Margit templomot plébániatemplommá fejleszthessük, melynek plébánosát mi mutathassuk be és a prépost nevezze ki, a plébánia jogait, a plébános megerősítésének jogát és a szentségek kiszolgáltatásának jogát oly móddal bírja a prépost, amilyennel a pestújhegyi plébános gyakorolja. De magára a templomra és plébánosára, meg az ottani polgárainkra vonatkozóan a már említett prépostnak olyan bírói jogköre legyen egyházi pereiket meghallgatni és kellő módon megítélni, mint amilyen jogon az esztergomi érsek a pestújhegyi plébániát és várost illetően ítélkezni szokott. Úgy azonban, hogy egyházi kiközösítő ítéletet sem az egész városra, sem a nekünk jutó részére ne hozhasson, legfeljebb abban az esetben, ha annak polgárai, vagy lakói, vagy közülük egyesek a prépostnak és káptalannak járó dézsma és csöböradó fizetést elmulasztják. Hatásos dolog az ilyenekre egyházi kiközösítést kimondani különösen azon dézsmák nemfizetése miatt, melyeket nekik hagytunk, hogy amint előbb szedték, ezután is úgy használják és templomuk más haszonvételeivel együtt továbbra is úgy szedjék, fenntartsák és alkalmazzák.

Viszont azt akarjuk, hogy az említett mezőváros, vagyis város fennmaradó része, mely elkülönített határral teljes joggal a préposté és káptalané meg a templomé lesz, arra nézve mind a világi, mint az egyházi bíráskodás, vagyis mindkét bírói jogkör gyakorlása egyszer s mindenkorra az övék maradjon. Ebben semmi jogot nem igénylünk sem magunknak, sem utódainknak, sem királyi, sem királynéi részről, hanem azt akarjuk, hogy ezt a részt ők ugyanolyan jogokkal és kiváltságokkal
használhassák, mint mi a nekünk jutó részt. Ezenkívül elrendeltük és megparancsoltuk, hogy ha idő múltán olyasmi is megtörténnék, hogy a mi polgáraink, vagyis lakóink a prépostnak és káptalannak elkülönített lakóival és polgáraival viszálykodnának, akkor az egyenetlenség elsimítása érdekében olyan eljárás alkalmaztassék, mint a Fehérvár városunkban.

Egyébként mivel a mi várunk e városnak, illetve mezővárosnak területén és a budai egyházban már régen felépült s ezért várnagyunk a jelzett vár nevében minden évben egy márka aranyat tartozott fizetni a prépostnak és káptalannak, de miután ez most a mi részünkre jutott, azért a prépost és káptalan a várnagyunkat örökre mentesítették az egy márka arany fizetésének kötelezettsége alól lemondva minden olyan jogukról, melyet abban eddig bírtak. Az így nekünk jutott városrészt királynéi várossá nyilvánítottuk és elrendeltük, hogy Tamás mester és a már említett esztergomi káptalan hites embere hajtsák végre a határ elkülönítését az egyház birtokrészétől, ugyanazon prépost és káptalan kérésére, a fent jelzett főpapok beleegyezésével. A város, illetve egyház határrészének elkülönítését pedig a következő ösvényekkel, és határjelekkel kívánjuk végrehajtatni:

Az első határmezsgye kelet felől kezdődik a Duna-szakasz fölött a Nyulak-szigeti Szent Klára kolostor szegletének, innét továbbmegy, nyugat felé átvág a Dunán, eljut a Duna partján két kőhatárjelig, melyek egyike Óbuda részére, másik a Szent Jakab apostol faluja részére különíti el a birtokokat. Innét ugyanazon szakaszon kissé továbbmenvén egy kerek kőhöz jut, mely a jelzett Szent Jakab templom felső részén van. Ezután azon út mellett halad a határ, melyen át Újbudáról Óbudára lehet menni, mely mellett egy másik kő van leásva határjelnek, innét továbbmegy a völgy lábáig és azon kőlábazaton át e kőlábak végéig, ott van két újonnan emelt földhatárjel és ott határos lesz a budai templom Thobsa nevű földjével. Ezután északra hajlik a határ és fölmegy arra a helyre, mely Huzahazahegyének neveztetik, és ott van két földből emelt mezsgye, melyek egyike a nevezett Thobsa nevű föld számára különít, másik a a király úr számára. Ezután a Mogyoroson át fölmegy egy magas hegy tetejére, melynek csúcsán egy nagy kő határkőnek jelöltetett ki, ahol az előbb említett Thobsa földjének határmezsgyéi végződnek és az óbudai templom határjeleihez kapcsolódnak. Innét kelet felé hajlik a határ és átmenvén egy völgyön, eljut egy hegyig, melynek végében van egy határkőül kijelölt kő, körülötte két földből emelet határjel, melyek egyike dél felől a király úr részére képez választóvonalat, a másik pedig észak felől a budai templom részére és innét lemegy a völgybe ugyanazon keleti földdarabig, egy ösvény mellett földből emelt két határjelig. Innét a szőlők közt megy a határ másik két határjelig, melyeket újonnan földből hánytak s bevégződvén az ösvény, innét eljutunk a Boldogságos Szűz Fejéregyháza felé vezető országútig, körülötte egy határjelet hánytak földből. Innét az országúton át megy a határ Fejéregyháza körül az esztergomi országútig. Ezen országút közelében van két földhányásos határjel, ezek egyike kelet és dél felől a király úr részére különít, a másik pedig nyugat felől a nevezett budai templom részére.

Ezután ugyanazon esztergomi országúton át a hegy alatt folyó forráshoz érünk és a kútforrástól kiindulva ugyanozón országút mellett eljutunk egy földhatárjelig, mely a szőlőcsatorna mellett van hányva. Ezután a szőlőcsatorna mellett menvén egy másik földhányásos határjel következik és innét ugyanazon út mellett menvén, egy körtefa alatt, szintén a szőlősánc mellett ugyancsak van egy földből hányt határjel. Innét ugyanazon országút mellett menvén, megint van egy földből hányt határjel és ionét kiindulva egy földből emelet határjelig menvén, melyet az országút és egy ösvény között hánytak, innét ugyanazon ösvényen át a nyugati földdarabhoz tartván, földből hányt három szeglethatárjelig jutunk, melyek közül az egyik délről a budai egyház számára szolgáltat elkülönítő határjelet, a másik kelet felől Urs földjének nyugati oldalától a király úr számára. Innét a határ átmenvén az esztergomi országúton, egy északi földdarab felé, egy Fenőmal nevű hegynek tart. E hegy oldalában egy diófa van, mellette földhatárjelet emeltek, és innét fölmenvén ugyanazon hegyen át eljutunk egy úthoz, mely ugyanazon hegyen keresztül a szőlők mellett vezet, ahol egy földhatár-hányást emeltek. És innét felmenvén ugyanazon hegyen át eljut a határ egy úthoz, melyen át a szőlők melletti hegyen át vezet, ahol egy földhatár-mezsgyét emeltek, és ezután ugyanazon szőlőbeli úton át felvezet a hegytetőre, ott is földhányást emeltek. Ezután az ösvényen a szőlők közt lemenvén, ugyanazon északi földdarabon keresztül azon helyre lehet eljutni, mely Tebeserenek neveztetik és ott két régi határmezsgye van, ahol egybetalálkozik Megyer falu határaival és ott van egy földből hányt határjel.

Ezután kelet felé hajlik egy úton keresztül: átmenvén ezen úton, elérkezik egy nagy rét aldalához, ahol egy árok van, ahol régen egy határnak kijelölt kő volt látható és itt egy határhányást emeltek földből. És innét átmenvén a réten, eljutunk egy lyukas kőhöz, mely a Szentlélek-templom kereszteseinek malmánál van és itt újból összetalálkozik a templom határjeleivel úgy, hogy a nyugati földdarabot a király részére különíti el, a keleti földdarabot pedig a budai templomnak. És innét délnek haladva egy összedőlt falmaradványon át, melynek kövei a szegletkőig határjelül vannak megjelölve, innét eljut a határ a ferencrendi testvérek kúriája falánál lévő földhatárjelig. E kúria kapuja a Boldogságos Szűz Fejéregyházára néz és innét átmenvén egy királynéi jobbágy gazdasági udvarán, vagyis házán, a kerteken keresztül egy árokhoz fut, mely a vár előtt van. Ezt az árkot egy országút vágja ketté, melyen át el lehet jutni az említett Fejéregyházához. Ezen árok mindkét oldalán van két kő-határjel, ezek egyike elkülöníti észak felől a város templomának jutó részt, a másik, vagyis a déli kő-határjel pedig a királyi birtokrészt különíti el. Ezen az úton át, a vár előtt a Duna felé tart a határ egy falun keresztül, mely Tompa László házainál kezdődik, háza mellett egy nagy kő van a földbe ásva. Imre fia Péter része felől elmegy a határ egészen a Duna partjáig, Boldogasszony oltármesterének háza között, másik oldalon Rabszolga Miklós házánál. És innen átmegyen a Dunán a már említett Nyulak szigetére, a lerombolt vár felső részéig és ott bevégződik. Érvényben maradván a templom, prépost és káptalan mindazon joga, melyekkel állításuk szerint a Duna folyamnak mind a felső, mind az alsó szakaszán a már jelzett határok között rendelkeznek.

Mely dolognak örök emlékezetéül és állandó megerősítéséül kiadtuk jelen privilégiumunkat, függő hiteles kettő pecsétünkkel megerősítve. Kelt ugyanazon Krisztusban tisztelendő atyának, Miklós úrnak zágrábi püspöknek, udvari kancellárunknak, kedvelt hívünknek keze által 1355. szeptember 7-én, uralkodásunk 15-ik évében. Amikor a Krisztusban tisztelendő atyák, éspedig Miklós volt az esztergomi érsek és ugyanazon hely örökös főispánja, a kalocsai érseki szék betöltetlen, Domonkos volt a spalatoi érsek, Miklós egri, András erdélyi, Demeter váradi, Miklós pécsi, Tamás Csanádi, János veszprémi, Kálmán győri, Mihály váci, Tamás szerzetestestvér szerémi, István nyitrai, Peregrin boszniai püspök, kik Isten egyházait kormányozták. Amikor az alábbi nagyságos férfiak, úgymint Miklós volt a nádor és kunok bírája, Miklós az erdélyi vajda és szolnoki ispán, Cikó volt a tárnokmesterünk, Szécsi Miklós az udvarbíránk, Miklós a macsói bán, másik Miklós egész Szlavóni és Horvátország bánja, Leukus étekfogó, Dénes főlovász, Tamás ajtónálló mesterünk, Mór fia Simon pozsonyi gróf és sokan mások viselték az ország vármegyéinek tisztségeit.

Latin szöveg: Fejér: C.D.H. IX/2. k. 370-382. o. CLXXXIV sz. Ford.: Soós Imre

1376. február 16. - "Wilingus", a pesti Újhegy ("novi montis pestiensis") várának bírája előtt Egyed fél házrészét eladta Dorottya asszonynak és következésképpen a Boldogságos Szűz kolostorának.

Mi, Miklós fia "Wilingus" a pesti újhegy ("novi montis pestiensis") várának bírája ... emlékezetül hagyjuk, hogy Benedek fia Egyed, polgártársunk, ..... házának vagyis házhelyének a felét, amely a Boldogságos Szűz egyházának, a mi plébániánknak, valamint a néhai Mátyás patikusnak a házaival közvetlenül szomszédos ... "Baranchynus" és Ilona asszony lányának, Dorottya asszonynak, aki most Szent Klára szerzetesi ruhájában a Boldogságos Szűz sicambriai ("de Sicambria") kolostorában ... szolgál ... eladta ... következésképpen a Boldogságos Szűz fent mondott kolostorának örök jogon való birtoklására ...

Latin szöveg (közöletlen): az Országos Levéltárban a "DL 6334" jelzet alatt. Ford.: Trostovszky Gabriella

1389. október 29. - Mária királynő az óbudai zárdának ajándékozza a Fehéregyházától a fent említett szerzetes asszonyok felé folyó "krumhelthferdeye"-nek nevezett patakot.

Mi, "Maria", Magyarország ... királynője ... emlékezetül hagyjuk, hogy mi ... egy bizonyos, népnyelven "krumhelthfferdeye"-nek nevezett, Fejéregyháztól ... Szűz Mária ... (óbudai, azaz : in Veteri-Buda" - B. K.) ... zárdája ... felé folyó, folyóvizű patakot ugyanezen szerzetesasszonyoknak adtuk és adományoztuk ... az említett patakot a néhai "Elizabet" asszony ... nagyanyánk is ugyanezen szerzetesasszonyoknak adományozta ... érvényes oklevelének közbejöttével.

1394. - A pesti Újhegy ("novi montis Pestiensis") város bírája előtt Ágnes asszony "Rezzmal"-on lévő szőlőjét Heynriknek ("Heynrico") eladta.

Mi, a "Rabensteiner"-nek mondott "Ulricus" a pesti Újhegy ("novi montis Pestiensis") város bírája, ... minden polgárának tudtára adjuk, hogy ... "Ágnes" ... polgártársunk, Pál ("Pauli") özvegye ... előttünk úgy rendelkezett, hogy a "Rezzmal"-nak nevezett területen lévő szőlejét ... eladta ... a "Falk"-nak nevezett Heynriknek ("Heynrico") és Dorottya ("Dorothee") úrasszonynak, ... törvényes polgártársainknak ...

1401. október 16. - Bonifác pápa végrehajtókat bíz meg azzal, hogy Kőrösi Dénes zágrábi kanonok a csázmai őrkanonokságot elnyerje.

"Bonifacíus" ... "Brumeni Thomas", a veszprémi egyházmegyei, Óbuda közelében fekvő Fejér nevezetű Szűz Mária közelében fekvő Fejér nevezetű Szűz Mária plébániaegyház igazgatója ...

Latin szöveg: Mon. Vat. 1/4. k. 382-388. o. CCCCXLIII. sz. Ford.: Kovács Zsuzsanna

1413. január 9. - János óbudai bíró előtt, "Borosiene"-i János fia György eladta a város területén lévő szőlőrészét, Fejéregyház közvetlen szomszédságában, az új Budavár külvárosában lakó Gergely péknek.

Mi, Buda-inak ("de Buda") nevezett János bíró, ... esküdtek és a többi óbudai polgárok, emlékezetül hagyván ... , hogy "Borosiene"-i János fia György ... újfent ültetett szőlőrészt, mely mondott városunknak a területén van és a hegy alatt felülről a ... Szent Szűz Mária Fejéregyházával folytonos, valamint egyfelől Gergely pék, új Budavár i („novi castri Budensis") külvárosa lakója, másfelől pedig Péter szűcs, Óbuda város ("civitalis veteris Budensis") lakója szőleinek szomszédságában fekszik ...
.. Gergelynek és az ő feleségének ... "Agnus" asszonyságnak ... eladta ...

Latin szöveg (közöletlen): az Országos Levéltárban a "DL 10 029" jelzet alatt. Ford.: Trostovszky Gabriella

1413. október 4. - "Thelky"-nek mondott Domonkos, Óbuda város bírója előtt néhai "Peturman" lánya Klára és férje, Jakab mester eladták a Felhévíz (Felső Meleg Vizek) folyón, a Nyulak-szigeti apácák fürdőjénél lévő malmukat a városban lévő apácák kolostorának.

Mi, "Thelky"-nek mondott Domonkos, Óbuda város ("civitatis Veteris Budensis") bírája, valamint ... ugyanazon Óbuda ("de esdem Vetere Buda") esküdt polgárai emlékezetül adván ... , hogy ... Klára .. , a néhai "Peturman" ... leánya, ... Jakab mester, deák ... felesége ... egy bizonyos a Felső Meleg Vizek folyón ("in fluvio Calidaum Aquarum Superorum"), a Nyulak-szigeti apácák fürdőjénél, a Duna felőli részen fekvő vagy ott működő malmukat ... eladták ... a Boldogságos Szűz Mária ... óbudai ... kolostorának ...

Latin szöveg (közöletlen): Országos Levéltárban a "DL 10 124" jelzet alatt. Ford.: Trostovszky Gabriella

1417. április 28. - A budai káptalan jelenti Garai nádornak, hogy meghagyására a Nyulakszigeti Szent Mihály egyház prépostját be akarta vezetni a Pilis megyében lévő "Pazand" puszta területén álló malom birtokába, de Henrik, a felhévízi keresztesek priorja ellentmondván, megidézték.
Mi, minthogy eleget kívántunk tenni a király úr (Zsigmond - B. K.) parancsának, Kezew-i Bálinttal ("Valentino de Keszeö") együtt tanúbizonyságul kiküldettük ... kanonoktársunkat, akik jelentették nekünk, hogy ... (a Zsigmond király levelében megjelölt Pilis megyében fekvő "Pazand" nevű puszta és a Felhévizen lévő malom területén - B. K.) megjelenvén az oda összehívott szomszédok és határosok jelenlétében akkor, amikor vissza akarták szerezni, és László ("Ladislao") prépost és ... a Szent Mihály arkangyal egyház számára akarták iktatni azokat, akkor ... "Henricus", felhévízi Szentlélek kolostorbéli testvér a maga, valamint ... konventje nevében ellentmondás színe alatt ellenállt ...

Latin szöveg: Fejér C.D.H. X/5. k. 831-833. o. CCCLXXXIII sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1421. szeptember 9. - Borbála királyné az óbudai apácák kolostorának adja a Fehér egyházánál, a Hévíz patakon található malmot, azon kikötéssel, hogy abban az óbudai vár ellátására vám nélkül őrölhessenek.

Mi, "Barbara" királyné ... jelen oklevél által mindenkinek tudtul kívánjuk adni, hogy ... malmunkat, mely ugyanazon Boldogságos Szűz Mária Fehér egyházánál, a Hévíz patakon található és jár, a Boldogságos Szűz Mária kolostornak ... adattuk ... mégpedig úgy, hogy Óbudai ("Veteris Budae") várunk mindenkori várnagyai ugyanazon vár ellátására vám nélkül őrölhessenek...

Latin szöveg: Fejér C.D.H. X/6. 415-416. o. CLVI. sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1425. január 25. - Óbuda város elöljárósága tanúsítja, hogy Lénárd, ugyanazon város hospese és polgára kötelezte magát arra, hogy a Fehér egyháza fölött lévő szőlején át vezető utat saját költségén megjavítja.

Mi, ... "Benedictus de Gwarche (Gawanche? - B. K.), Óbuda ("Veteris Budae") város bírója ... emlékezetül adjuk ... hogy ... "Petrus" deák, az ... óbudai Boldogságos Szűz Mária kolostor ... szolgája Lénárd ("Leinardum") ugyancsak óbudai hospest ... a Boldogságos Szűz Mária Fehér egyháza feletti hegy aljában lévő szőleje útjának megrongálása ... miatt ... jelenlétünk elé idézte ...

Latin szöveg: Fejér C.D.H. X/6. 768-769. o. CCCXLVI. sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1439. március 11. - Erzsébet, az óbudai Boldogságos Szűz Mária kolostor apátnője és apácái "Nadas" nevű szőlejüket "Penthek"-nek mondott Mátyásnak adományozzák.

Mi, Erzsébet ("Elizabeth") apátnő és az óbudai Boldogságos Szűz kolostor más apácái ... Mindenkinek tudtul kívánjuk adni .. hogy ... egy bizonyos "Nadas" nevű szőlőnket, ... mely a fent mondott Óbuda királynéi város birtokának területén, a Boldogságos Szűz Fehér egyházán túl, a Patika-nak mondott Miklós és Lowas Péter szőlejének szomszédságában a fent mondott óbudai Szent Péter apostol egyház ... káptalanának birtokrészén van és található, ... a ... Penthek-nek mondott Mátyásnak, familiárisunknak és udvarbírónknak és ... feleségének, Erzsébet úrnőnek ... adtuk, adományoztuk ...

Latin szöveg (közöletlen): az Országos Levéltárban a "DL 13 324" jelzet alatt. Ford.: Trostovszky Gabriella

1441. július 29. - Bárán Miklós folyamodik IV Eugén pápához, hogy őt a budai falakon kívüli szőlőhegyi Fejéregyház plébániájában, melyet Ulászló király kegyúri nevezése alapján bír, erősítse meg.

Legszentségesebb Atya. (IV Eugén pápa - B. K.) Mivel az esztergomi egyházmegyében lévő, a budai falakon kívül szőlőhegyi Fejér (egyház - B. K.) Szent Szűz Mária plébániaegyháza ("ecclesia beate Marie Virginis Albe") üresedésben van ... , "Nicolaus Baran" ... királyi birtokadománnyal megszerezte, bár akkoriban a súlyos háborúskodások miatt, melyek akkoriban azon a helyen dúltak, nem tudta magát azon hely rendes joghatóságú főpapjával ... beiktattatni, ...
Kéri ... , hogy számára az említett fejéri Szűz Mária plébániaegyházról ("de ... ecclesia parrochiali beate Marie Albe") ... méltóztassatok könyörületesen gondoskodni. Engedélyeztetett, ahogy kérik, pápa urunknak a jelenlétében.

Latin szöveg: Fraknói Vilmos: Oklevéltár a Magyar Kir Kegyúri jog történetéhez Bp. 1892. 22-22. o. XIV. sz. Ford.: Kovács Zsuzsanna

1453. szeptember 29. – V. László király az óbudai Szent Szűz Mária zárdájának Budafelhévízen egy malmot ad, új adományozás jogcímén.

Mi, "Ladislavs" ... Magyarország ... királya ... emlékezetül hagyjuk ... , hogy ... az óbudai Szent Szűz Mária ... apácanővéreinek ... egy malmot - amely Budafelhévízen azon út felett, mely ugyanezen Budáról Fejéregyház felé tart, nyugat felől van ... - ... új adomány jogcímén ... adtuk ...

Latin szöveg (közöletlen): az Országos Levéltárban a "DL 14 735" jelzet alatt. Ford.: Kovács Zsuzsanna

1480. július 23. - Mátyás király IV Sixtus pápától felhatalmazást kér azon szándékához, hogy a Fehér egyház plébániatemplomában a pálosokat behelyezhesse és a helyet a szerzeteseknek adhassa.

Buda nevű városom közelében van egy templom, mely az Isten anyjának van szentelve s a királyi udvartól alig egy mérföldnyi távolságban fekszik, régiségénél fogva híressé lett, mert azt mondják, hogy már a keresztény hitre térés kezdetén, minden más egyháznál előbb létesült és az Isten anyjának minden ünnepén odasereglő hívek nagy száma miatt messze földön nevezetessé vált ...
.. korábban plébániaként működött, de most már elhagyatott, a hegyek alján a puszta mezőben csupán maga az épület emelkedik ... méltóztassék ... megengedni, hogy Szent Pál remete szerzetes testvéreit abba a templomba behelyezhessem és ... az említett szerzetesrendnek adhassam ...

Latin szöveg: Mon. Vespr. III. k. 268-270. a. CDVII. .sz. Ford.: Soós Imre ..

1494. február 15. - II. Ulászló király kéri VI. Sándor pápát, hogy az elődje, IV Sixtus pápa Mátyás királynak az Óbuda felett lévő Fehér egyháza ügyében tett adományait erősítse meg és a fent említett templom plébánia-jellegét megszüntetve azt a Szent Pál első remete szerzetesrendjének monostorává emelje.

Szentatyám! (VI. Sándor pápa - B. K.) Magyarország ... királya, "Mathias", azon megkülönböztetett tisztelettől indíttatva, mellyel a Szent Ágoston szabályai szerint élő Szent Pál első remete szerzetesrendje iránt a rendtagok életszentsége, tiszta erkölcse és példás életmódja miatt viseltetett, azt kívánta, hogy a plébániaként működő Boldogságos Szűz Mária Fehér egyházában, mely Óbuda fölött fekszik (ecclesia .. Albe beate Marie virginis supra Budam Veterem"), a fent említett szerzetesrendnek veszprémi egyházmegyei testvérei rendszeresíttessenek és a templom az ő használatukba adassék ...
.. III. Sixtus pápa a jelzett rend előző rendfőnökének ... megparancsolta, hogy a jelzett templomot elődjének egy másik oklevele alapján vegye birtokba ... "Wladíslavs", Magyarország mostani királya ... szintén behelyezni kívánja e szerzetestestvéreket ... a mondott templomot, megszüntetvén annak plébánia-jellegét, a mondott szerzetesrend monostorává emelni kegyeskedjék ...

XV. század - A Fehér egyháztól "Eurs" pusztára vezető út mentén lévő szőlő eladása.

Emlékezetül adjuk, hogy T-i T, előttünk személyesen megjelenvén, önként bevallást tett ily módon: hogy egy bizonyos szőlejét, mely T-nek nevezett szőlőhegyünkön, észak felől T-i Lázló Péter, valamint ugyancsak észak felől budafelhévízi (budai felső meleg vizeli - B. K.) T János és T. és T. és Chysar Mihály szőlejének szomszédságában, a Fehér egyháztól Eurs pusztára vezető út mellett fekszik és ott van, minden haszonvételével és valamennyi tartozékával, mégpedig a környező szőlők őrzésére való, közönségesen Mesterwles-nek nevezett hellyel, valamint a közúttal és a préselő hellyel egyetemben T-i t. Lászlónak hatvan valódi és jogos mérték szerinti színarany magyar forintért - amit teljes egészében megkapott és átvett tőle - már átadta, eladta és örök jogon átengedte, sőt előttünk átadta, eladta és átengedte, hogy örök jogon és visszavonhatatlanul megtartsa, birtokolja és hasonlóképpen bírja azt.

Latin szöveg: M. G. Kovachich, 1799. 278. o. 211. sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1510. január 20. - Perényi Imre nádor megparancsoltatja a váci káptalan által Óbuda hatóságának, hogy a káptalan földterülete feletti bíráskodástól óvakodjanak.

"Emericus de Peren" ... Obuda város ("Civitatis Budeveteris") bírájának ...
A budai egyház ("Eccl. Buden.") ... káptalan nevében előadták nekünk, hogy .., néhai Lajos (>,Lodovico") úrnak Magyarország királyának és az ő anyjának cserébe átadták ... az ott lévő szőlőhegyeket, és bizonyos más és ugyancsak ott lévő területeket is, melyek egy bizonyos, a hegy tetejére vezető úttól kezdve dél felől az ugyanazon Óbuda felett alapított Fehér egyháznál élő ... remete testvérek kertjének végében vannak, és ugyanazon úton az esztergomi közútig ereszkedvén le, és ezen az úton észak felé haladva az "Ewrs" nevű szőlőhegyig vagy pusztáig - amit tudniillik nyugat felől maga az esztergomi út határol - terjednek ki ... maguknak tartván meg ... az ő birtokuk és tulajdonuk, mindmostanáig ...

1510. március 20. - Perényi Imre oklevele a Pilis megyében fekvő Szentlélek ispotályos egyház alatt a hegy lábánál lévő hévízi vagy budafelhévízi tó ügyében, a budai káptalan és a Nyulak-szigeti apácák közt folyó per kapcsán.

"Emericius de Peren", Magyarország nádora ... emlékezetül adjuk ... , hogy "Donathhaza"-i "Michael" deák, a budai egyház tisztelendő káptalana, valamint a Nyulak-szigeti ... apáca úrnők nevében, ... és a fehéri egyház káptalanénak tanúvallató, idéző ... oklevele értelmében ítéletünknek megfelelően megjelenvén az óbudai ... apáca úrnők ellenében előadta ... , hogy ... azon Pilis megyében fekvő hévízi víztároló, vagy azon budafelhévízi tó, amely tudniillik a Szentlélek ispotályos egyház alatt, a hegy lábánál van, régtől fogva mindig ugyanazon panaszosok malmához és többi egyéb, ugyanott, ugyanazon tó vizeinek mentén telepített malmaihoz tartozott, ... a fent említett óbudai apáca úrnők, ... vizük hozamát vagy árját és azt az egyszerű, vagyis egykövű malmot - amely tudniillik egyébként az ő ugyanott, a fent írt tó felső végénél, a Szentlélek ispotályos egyház szőlőskertje alatt, a Duna felőli részen, mégpedig a közútnál, közvetlenül ugyanazon tó töltés nélküli torkolatánál van -, mely vizet és malmot régtől fogva használtak ...

Latin szöveg (közöletlen): az Országos Levéltárban a "DL 26 131 "jelzet alatt. Ford.: Trostovszky Gabriella

1515. szeptember 24. - Buda város tanácsa előtt János mester, a keresztesek rendjének papja, a "Felzewyz"-i Szentlélek ispotályos egyház plébánosa, tanúkkal igazolni akarja, hogy a Sicambria mezején, az ispotálymalma környékén fekvő rét, kaszáló, valamint szántóföld mindenkor az ispotályhoz tartozott.

(Buda város elöljárósága - B. K.) Pilis vármegye ... ispánjának ...
.. elénk járult ... János mester, a keresztesek rendjének papja, a "Felzewyz"-i Szentlélek ispotályos egyház plébánosa ... azt állítván, hogy általuk (megnevezett esküdt polgárok által - B. K.) akarja igazolni, hogy jó néhány, a "Siccambriae" mezejének nevezett mezőn, és a mondott ispotálynak ugyanott található malma környékén fekvő rét, kaszáló, valamint szántóföld mindig és mindenkor jog szerint és régtől fogva a mondott ispotályhoz tartozott és tartozik jelenleg is ...
Latin szöveg: Podhradezky, 1833. 13-14. o. Ford.: Trostovszky Gabriella

1524. december 8. - II. Lajos király az óbudai káptalan és a királyné óbudai részében lakó polgárok közt a szólók tizede miatt folyó perben megjáratja az I. Lajos király oklevelében rögzített határt.

..hogy először is ezen prépost és káptalan ezen bizonyítást egy bizonyos kerek kőtől kezdték el, amely a Szent Jakab-templom felső részén, az Újbudáról[34] Óbudára[35] vezető út mellett helyezkedik el; innen pedig ugyanezen kőtől egy, a szőlők közepében lévő szűk völgyhöz jutottak, mely völgyön egy út halad keresztül; ezt a völgy-szerűséget a fentebb is megírt, a nevezett prépost és káptalan által bemutatott oklevél völgyoldalnak nevezi; majd ugyanezen, ebben a bizonyos völgyben vagy völgyoldalban elterülő úton továbbmenve, ámbár a nevezett Lajos király stb. fentebb említett privilégiális levele ennek a völgynek a végében kettő, itt emelt föld-határjelről tesz említést, mégis mindössze egyetlen, itt emelt föld határjelet találtak, ahol megállapították, hogy a fentebb említett privilégiális oklevél tartalma szerint Óbuda város határai a nevezett budai egyház Thopsa nevű földjének földhatárjeleivel összekapcsolódnak; innen északi irányba fordulva és az Uzaházhegye nevű hegyre felmenve, ahol a fentebb említett privilégiális levél tartalma szerint kéz határjel volt emelve, egyetlen föld-határjelet találtak, amely Thopsa föld és a nevezett Óbuda városunk földje között jelölte a határt.

- innen ugyanezen irányba lejutottak a Monyoroshegye nevű hegyhez, ahol a fentebb említett privilégiális levél szerint ugyancsak két határjel volt, és ahol hasonló módon ugyancsak egyetlen határjelet ismertek fel;

- innen tovább haladva ennek a Monyorosnak a csúcsáig, mely hegyet a nevezett privilégiális levél kiemelkedő hegynek mond; ezen a csúcson egy határjelként kijelölt és azon privilégiális levélben is megemlített nagy követ találtak, ahol Thopsa végső földhatárjelei a budai egyház határjeleivel összekapcsolódnak.

- innen keleti irányba fordulva és keresztül haladva egy bizonyos völgyön egy hegyhez jutottak, melynek a végében keleti oldalról egy másik, határjelnek kijelölt követ találtak, e kő körül azonban egyáltalán nem lelték meg azt a két föld-határjelet, melyet a privilégiális levél leír, a határjelekről és földekről azonban megállapították, hogy déli oldalról nevezett városunkhoz, az északi oldalról pedig a fent említet óbudai egyház káptalanjához tartoznak.

- innen ugyanebbe a keleti irányba leereszkedve eljutottak egy bizonyos, a szőlők között lévőgyalogúthoz, ahol a fent említett privilégiális levél a völgyben kettő, majd innen tovább újabb kettő föld-határjelet írt le, ezeket, a szorgalmas munkával a mai napig gondozott szőlők között lévő határjeleket azonban egyáltalán nem találták meg.

- innen ezen gyalogutat folytatva a nagy úthoz jutottak, amely ezen szőlők közepéből a Dicsőséges Szűz fehér temploma felé tart, azt a bizonyos föld-határjelet, amely a korábban említett privilégiális levél ezen nagy út mellett ír le, hasonló módon nem találták meg, sőt úgy látták, hogy arról a helyről, ahol magát a föld-határjelet leírták, a földet elhordták és valamiféle árok keletkezett.

- innen ugyanezen a nagy úton tovább haladva a Dicsőséges Szűz fentebb említett fehér temploma felé eljutottak az Esztergom[36] felé tartó nagy úthoz, mely mellett egyáltalán nem találták, azt a két föld-határjelet, amelyekről a már gyakran említett privilégiális levél azt írta, hogy keleti és déli oldalról felségünk részére, nyugati oldalról pedig a fentebb említett budai egyház részére készültek.

- ezt a nagy utat folytatva eljutottak a hegy alatt eredő forráshoz,
- ettől a forrástól ezt a nagy utat követve és egészen Eors földig előre haladva, ahol a fentebb említett privilégiális levélben három sarokhatárjel (szerepel), úgymint délről a budai egyházé, nyugatról a nevezett Eörs földé, keletről pedig felségünké.

Továbbá ettől, a hegy alatt fakadó forrástól a három sarok-határjelig azon privilégiális levél szerint néhány föld-határjel állt, mégis ezeket, a forrástól a sarok-határjelekig lévő föld-határjeleket, és nem magukat a sarok-határjeleket tudták megtalálni. Innen pedig, mivel a nevezett káptalan bizonyította, hogy a többi, azon privilégiális levélben szabályosan leírt határt békésen birtokolja, tovább nem haladtak.

Latin szöveg: Bártfai Szabó, 1935. 121-124. o. 185. sz. Ford: Zágonhidi Czigány Balázs

Kőlábazat, kőpart. Györkösy Alajos: xxxx XXXX 1984. - (crepido, crepidinis = nagy kő, melyből víz fakad.) (Páriz Pápai Ferenc: latin-magyar szótár Nagyszeben, 1782.)

1528. július 15. - A váci káptalan Báthory István parancsára megidézteti Mária királynét a budai káptalan földjén tett károk miatt.

A budai egyház káptalan nevében előadták nekünk (mondja Báthory - B. K.), hogy ... ... Thawecz" György, Mária királyné sáfára ... ugyanazon királyné külön parancsára ... jobbágyokkal (megjelent- B. K.) a fent említett panaszosok földjén ... , a "Sikambria Wyze" folyón lévő ... malmok környékén, ... a panaszosok ugyanazon Óbuda városában fekvő birtokrészének tényleges határai között, aholis ... bizonyos szántóföldeket és legelőket felásván azokat és onnan homokot vagy fövenyt hordván el, bányává tett.

Latin szöveg: Knauz, 1863. 101--102. o. 124. sz. Ford.: Trostovszky Gabriella

1533. január 14. - Oláh Miklós levelében, amelyet Schepper Kornélhoz, a királyi felség követéhez írt, megemlíti Sicambriát, mint a királyi Buda fölött fekvő Óbuda mezőváros mellett elhelyezkedő, közelebbről meg nem határozott földrajzi egységet.

.. Más részről ugyanazon királynéé (Máriáé, II. Lajos özvegyéé - B. K.) volt a "Sicambria" mellett, a királyi Buda fölött fekvő Óbuda mezőváros ("oppidum Vetus-Budam prope Sicambriam situm"), valamint a Buda alatt fél mérföldnyire lévő "Czeppel" sziget ...

(A szerző eredeti bibliográfiájában szereplő tételeket +-tel jelöltük. Megjegyzendő: a kéziratban ezentúl még további művekre is hivatkozik, ezeket azonban - ismeretlen okból - nem vette fel az összesített forrásjegyzékébe. A mi alábbi teljes jegyzékünk ezeket is, továbbá az oklevelek forrásadatait is tartalmazza.)

+ Acsády Ignácz: Magyarország Budavár visszafoglalásának korában. Bp. 1886.
+ Bártfai Szabó László: Miért nem találták meg eddig Árpád sírját? Magyar Kultúra XXI. évf. 4. sz. Bp. 1934.
+ Bártfai Szabó László: Óbuda egyházi intézményei a középkorban. Bp. 1935.
+ Béla király névtelenjégyzőjének könyve a magyarok tetteiről Ford.: Szabó Károly. Pest, 1860.
   Budenz József: Tárikh-i Ungürüsz, azaz Magyarország krónikája czímű török kézirat ismertetése. M.     Akadémiai Értesítő II. kötet, III. sz. Pest, 1861.
   Csánky Dezső - Gárdonyi Albert: Budapest történetének okleveles emlékei. Monumenta diplomatica civitatis Budapest. Cs. D. gyűjtését kiegészítette és sajtó alá rendezte G. A. - I. Bp. 1936.
    Cseke László: Visegrád. Útikönyv. Bp. 1958.
+ Csemegei József: Hol állott egykor az óbudai királyi vár? Klny.: Magyar Mérnök- és Építészegylet - Értekezések, beszámolók. Bp. 1943. V. sz.
+ Deresényi Dezső: Nagy Lajos kora. Bp. 1941.
+ Erdélyi László: Árpádkor. A magyar állam, társadalom, művelődés legrégibb története 1301-ig. Bp. 1922.
   Esztergom látképe (Gran). Orsz. Széchenyi Könyvtár Térképtára.
+ Erdy János: Szent István első magyar király életirata Hargvík regensburgí püspök szerint. Pesten, 1854.
   Fejér György: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Studio et opera Gergii Fejér I-XI. Budae 1829-1844.
+ Ferenczy Endre: A magyar föld népeinek története a honfoglalásig. Stúdium Könyvek, Bp. 1958.
    Fessler Ignác.Aurél: Magyar történelem (= Fessler, Ignaz Aurelius: Gesehichte von Ungarn. Bp. 1-5.)
    Horváth Mihály előszavával. Leipzig, 1867-1877.
    Fettich Nándor: A szeged-nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet. Akadémiai Kiadó. Bp. 1953. ~,
    Fettich Nándor: Das awarenzeitliche Gráberfeld von Pilismarót-Basaharc. Bp. 1965.

   Finály Gábor: Római utak a Dunántúlon. Arch. Értesítő. Bp. 1903. 164-173. o.
+ Finály Gábor: Castra ad Herculem. Arch. Értesítő. Bp. 1907 45-57. o.
+ Fitz, Jenő: Gorsium. Székesfehérvár, 1960.
   Frölich Róbert: A pilis-maróthi római tábor. Arch. Értesítő. Bp. 1893. 38-47. o.
+ GárdonyiAlbert: Buda és Pest a tatárjárás előtt. Bp. 1941.
+ Genthon István: Magyarország műemlékei. Bp. 1951.
   Gerevich László: Kálvin-köz 2-3-4. Az óbudai királynéi vár maradványai. Budapest Műemlékei II. Bp. 1962. 372-382. o.
+ Gerevich László: A budai vár. Budapesti séták. Bp. é. n.
+ Gerevich Tibor: Magyarország románkori emlékei. Bp. 1938.

+ Gerő László: Magyarországi várépítészet. Bp. 1955.
+ Györffy György: Kurzán és Kurzán vára. Budapest Régiségei XVI. Kötet. Bp. 1955.
    Jáczyg, Georgius: A Duna folyó rajzának részlete a Helemba-, Szűz Mária-szigettel és a Szamárheggyel.    Esztergom, 1796. (Orsz. Levéltár S12 Div 10. No. 92: 11.)
    Jäger, J.H. iur.-geom.: Pilisszentlászló- Vörösvár határtérkép. 1766. (Orsz. Levéltár Tkt. Kam. 52.)
    Jerney János: A magyarországi káptalanok és konventek története. Bp. 1885.
+ Karácson Imre:Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1666-1664. Bp. 1904., 1908., 1916.
    Képes Krónika, Ford.: Geréb László, Magyar Helikon,l3p. 1964.
+ Kézai Simon mester Magyar krónikája. Ford,: Szabó Károly. Pest, 1862.
    Knauz Nándor: A budai káptalan regesztái 1148-1649. MagyarTőrténelmi Tár XII. kötet. Pesten, 1863.
+ Knauz Nándor: Monumenta ecclesiae Strigoniensis I-II. Ed.: Ferdinandus Knauz. Strigonii 1874-1882. III. Ed.: Ludivicus Crescens Dedek. Strigonii, 1924.
    Korek, József: Mit rejt a veszélyeztetett Duna-meder? Dunakanyar, 1987.
    Kovachich Márton György: Formulae solennes styli in cancellaria, curiaque regum, foris minoribus, ac focis credibilibus authenticisque regni Hungariae olim usitati. Quas ... e coaevis codicibus manuscriptis collectas edidit Martinus Georgius Kovachich. Pesthini 1799.
    Lascy-féle térkép, 1769.
    Laizius, Wolfgang: Reipublicae Romanae in exteris provinciis, bello aquisitis, constituae, commentariorum libri duodeum. Basileae 1550.
    László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Bp. 1944.
+ Magyarország Műemléki Topográfiája IV Budapest Műemlékei. Szerk.: Pogány Frigyes. Bp. 1955-1962.
Magyarország Műemléki Topográfiája V Pest megye Műemlékei. Szerk.: Dercsényi Dezső. Bp. 1958.
+ Meszlényi Antal: Buda felszabadítása 1686. Bp. 1936.
+ F. Mihály Ida - Lócsy Erzsébet - Holl Imre: A középkori Buda és Pest. Bp. 1955.
     Mocfy, Georgius: Szentlélek és határának térképe, 1788.
    Mocsy Győrgy (földmérő): Pilismarót. Kéziratos térkép. M.: 1:7200. 1789.(Orsz.Levéltár S12. Div. I. No. 2.)
    Monumenta Romana episcopatus Vesprimiensis. Közrebocsátja a Római Magyar Történeti Intézet. I-IV Bp. 1896-1907.
    Monumenta Vaticana historiam regni Hungariae illustrantia I-II. Budapestini 1884-1909.

    Nagy Emese:    Kutatások a budaszentlőrinci pálos kolostorban. Budapest Régiségei, Bp. 1959.
    Nagy Imre: Tamás országbíró és a Maragit-szigeti Bold. Szűzről címzett apáczaconvent pecséteik. Arch. Értesítő 1877. 108-111. o.
+ Nagy Lajos: Pest város eredete. (Előzetes jelentés az eskütéri ásatásokról.) Tanulmányok Budapest Múltjából III. évf Bp. 1934.
+ Nedeczky Gáspár: Dömös története és újabb leírása. Esztergom, 1880.
    Némethy Lajos: A Nyulak-szigetbeli és az óbudai apáczák pecsétei. Egyházművészeti lap V évf Bp. 1884.
+Olahus, Nicolaus: Hungaria - Athila. Ed. C:. Eperjessy - I,. Juhász. Bp. 1938.
   Oláh Miklós: II. Lajos és Mária királyné titkára, utóbb Magy. Orsz. Cancellár, esztergomi érsek-prímás és kir. Helytartó levelezése. Közli: Ipolyi Arnold. Monumenta Hungariea Historica. Első osztály: okmánytárak XXV Kötet. Bp. 1875.
    Ortelius, Abrakiam: Pannoniae et Illyrici Veteris lábina. Ex conatibis geographicis Abrahami Ortely Antverpiani. Magyar Nemzeti Múzeum Térképtára.
    Pilis hegység. Kiránduló térkép 2. Sz. M.: 1:50.000. M Kir. Állami Térképészet.
    Podhradczky,József: Buda és Pest szabad királyi városoknak volt régi állapotokról. Pesten, 1833.
+ Réthly Antal: A Kárpát-medencék földrengései (455-1918). Akadémiai Kiadó, Bp. 1952.
+ Rupp Jakab: Buda-Pest és környékének helyrajzi története. Pesten, 1868.
+ Salamon Ferenc: Budapest története I-II-IlI. kötet. Bp. 1878-1885.
+ ,Schönwisner, Stephanns: De ruderibus laconici caldariique Romani et nonnullis aliis monumentis in solo Budensi. Budae 1778.
    Supka Géza: A budafelhévízi Szentháromság-templom. Arch. Értesítő. Bp. 1907.
+ Rogerius mester váradi kanonok Siralmas éneke Magyarországnak IV Béla király idejében a tatárok által történt romlásáról. Ford.: Szabó Károly. Magyarország Történetének Forrásai I. 2. Pest, 1861.

   Szilágyi János: Aquincum. Bp. 1956.
    Thury József: A török történetírás Esztergom visszavételéről 1595-ben. Hadtörténeti Közlemények V évf. II. füzet. Bp. 1892.
    Törökhódoltság-korabeli okmányok a Magy. Kir. Hadilevéltárban. Budavár visszafoglalása 250 éves fordulójának emlékére. Magy. Kir. Hadilevéltár, Bp. 1936.
+ Trencsényi-Waldapfel Imre: A régi Pest-Buda. Egykorú képek és leírások. Officina, Bp. 1937. (2. Kiadás: 1944.)
    Vízisport térkép. A Duna Esztergomtól Budapestig. Kartográfiai Vállalat, Bp. 1958.
    Wenzel Gusztáv: Budai regeszták a' magyar történet legrégibb idejétől. Magyar Történelmi Tár I. Kötet. Pesten, 1855.
    Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diploma Cicus Arpadianus continuatus. Közzéteszi: W G. I-XII. Pest, Bp. 1860-1874.
+ Zsolnay László -Lettrich Edit: Esztergom. Panoráma, Bp. 1971. (2. Kiadás.)
   Zsámboki János: Ungariae loca praecipua recens ... 1579.

[1] Györffy György: Kurzán és Kurzán vára,

[2] Dr. Gárdonyi A.: Buda és Pest a tatárjárás előtt. Bp. 1941. 12., 15. o.

[3] Szabó Károly fordítása.

[4] Szabó Károly fordítása; az eredeti Kézai- szövegben Ó-Buda Oubuda formában szerepel.

[5] Csemegi József: Hol állott egykor az óbudai királyi vár? (1943)

[6] Réthly Antal: A Kárpát-medencék földrengései. Bp. 1952

[7] Gárdonyi A.: i. m. 17. o.

[8] Bártfai-Szabó László: Miért nem találták meg eddig Árpád sírját? (tanulmány)

[9] ACSÁDY IGNÁC: Magyarország Budavár visszafoglalásának korában. Bp. 1886. 31. o.

[10] SCHOENWISNER: De ruderibus laconici caldarüqve Romani. Buda, 1778.

[11] Nagy Lajos: Pest város eredete. Bp., 1934. 10. o. (Nagy Géza nyomán)

[12] I. m. 11. o.

[13] I. m. 12. o.

[14] I. m. 9. o.

[15] Nagy Lajos: I. m. 9. o.

[16] Gerevich László: A budai vár. Bp., é. n. 1-3. o.

[17] F. Mihály-Lócsi-Holl: A középkori Buda és Pest. Bp. , 1995. 22. old.

[18] I. m.

[19] Budapest Műemlékei I. 1955. 41. old. (Horler Miklós és munkatársai)

[20] Bártfai Szabó László: Óbuda egyházi intézményei a középkorban. Bp. 1935. 14. o.

[21] Fettich Nándor: A szeged-nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet. Bp., 1952. 9. o.

[22] Finály Gábor: Castra ad Herculem. Arch. Ért. 1907. 45-47. old.

[23] Karacson Imre: Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai. Bp. 1904.

[24] Budenz József: Tarikhi-Üngürüsz. Akad. Ért. 1861. 267. és 315. old.

[25] PACSEVI: Az 1593-94. évi hadjáratról. Hadtörténeti Közlemények, 1892. évf

[26] LÁSZLÓ Gy.: A honfoglaló magyar nép élete. Bp. 1944. 34. o.

[27] FINÁLY GÁB0R: Castra ad Herculem Arch. Ért. 1907. 45-47. o.

[28] Mon. Strig. II. 778. o.

[29] BÁRTFAI Szabó LÁSZLÓ: Óbuda egyházi intézményei a középkorban. Bp. 1935., 78. o. 48

[30] Nedeczky Gábor: Dömös története és újabb leírása. Esztergom. 1880. 8-9 old.

[31] Bártfai Szabó László: Óbuda egyházi intézményei a középkorban, Bp. 1935., 17-18. o.

[32] Fessler: Magyar történelem IV. 1244-45. o.

[33] Rupp Jakab: Buda-Pest és környékének helyrajzi története. Pest, 1868. 221 old.

[34] Buda Nova - Újbuda (szószerint is!)

[35] Buda Vetus - Óbuda (szó szerint is!)

[36] Strigonium - Esztergom