Dr. Bobula Ida

ÁRPÁD

Sokan észrevették már, hogy régi közel-keleti térképeken feltűnően nagyszámú magyarul hangzó helynév van. Ezek közé tartozik az Arpad név, pontosan ugyanúgy írva, mint a magyar Árpád, csak az ékeze­tek hiányzanak. Számosan feltették már a kérdést: lehetséges-e ennyi hangnak pontos sorrendben való, véletlen egyeztetése? Mi ennek a matematikai valószínűsége? De tudomásom szerint senki sem ismertette a magyar olvasóközönséggel a szíriai Árpád történetét, pedig meg van írva, elég hoz­záférhető helyen, a Cambridge Ancient History-ban.

    Eszerint Arpad önálló fejedelemség volt, a Kr. e.-i első évezredben, Szíriában, a jelenlegi Aleppótól északra. Aleppó is hozzá tartozott, több más várossal, a főváros azonban ott volt, ahol most az Erfat nevű rom van. (Némely térképeken R’faat névvel jelölik.)

    Hogy milyen nyelven beszéltek Arpad lakosai, azt nem tudjuk, azt sem, hogy kik voltak vezetőik, fejedelmeik. A szíriai homok hallgat. Amit tudunk róluk, azt ellenségeiknek, az asszíroknak feljegyzéseiből tudjuk.

    Az asszírok rendkívül tehetséges, kíméletlen és kegyetlen nép voltak, Sémita nyelven beszéltek.        

    Asszíria ott keletkezett, ahol sumir időkben a sumírral rokon, őslakos subar nép lakott. Az őslakosságot azonban, mely a világ első magas civilizációit megteremtette, ollóba fogta két alacsonyabb műveltségű, de nagyobb vitalitású etnikum: az indo­európai és a sémita. Az olló szétszabdalta az őslakosok, a sumírok, elamiták, subarhurriták városait, évezredes viaskodások során. Subar­tu , az egykori „szabad föld” a világtörténelem legocsmányabb zsarnokságának, az asszír államnak közepe lett, innen hódítottak birodalmat az asszír királyok és egymás után döntötték meg az őslakosok védelemre túl későn fegyverkező fejedelemségeit.

    Ilyen volt Hanigalbat, az ősi hármas hegy, az Ararát vidékén, az onnan négy tenger felé induló négy folyó földjén. Az asszír felirat közli az utókorral, hogy mikor végül bevették Hanigalbatot, ott húszezer embert vakítottak meg.

Végül az asszír hódításnak már csak az Arpad fejedelemség állt ellent. Pedig fontos hely volt: Szíria kulcsa. Az asszír haderő három évig ostromolta Arpadot. Aleppó megadta magát és máig megmaradt. De Arpad nem adta meg magát és az asszírok nem dicsekszenek vele, hogy ott hány foglyot nyúztak meg és temettek el élve. Úgy látszik, hogy mikor bementek a füstölgő romhalmazba (Kr. e. 740), ott már élő embert nem találtak.  A környék egyszerű népét deportálták, hogy ha  rejtőzik ott Arpadból való, esetleg az ostrom előtt kimenekített asszony, vagy kisgyerek, az elzárassék. Bizonyos, hogy messzire vitték őket; talán északi ércbányák rabszolgái lettek. Az asszír gazdagság alapja a fémekkel való kereskedés volt.

Arpad hősi, hosszú küzdelmének és dicső végének emléke mégis fennmaradt és lelkesített késő nemzedékeket. Akkor is, amikor már legenda lett, hogy az asszír sárkányfészket széttaposta a káldok, médek és szittyák szövetsége (Kr. e. 612). Peregtek a századok, keleti birodalmak keltek és buktak, régi zsarnokságok helyébe új zsarnokságok jöttek. Azok ellen is küzdeni kellett és a szabadság-harcosok ragyogó példája nem ment feledésbe: továbbadták a lantosok, mert „száll az ének szájról szájra"...

A kazár birodalom határszélein egymásra találtak régen szétvált rokontörzsek és megfogant a gondolata egy nemzetnek, mely majd Etelköz-ben volt megszületendő. Az a nemzet, melyről később Leó bizánci császár írta, hogy szabad nép (eleutheros to ethnos). Hihető, hogy ennek a szabad népnek emlékezetében éltek a régi szabadsághősök, akik egyszer, régen, egy szálig meghaltak a szabadság védelmében. Árpád...

Mikor később az arab hódítás jelentette az őslakosság veszedelmét, ezek megint ellenálltak. Az arab írók feljegyezték ellenfelük nevét, aki éveken át vezette az ellenállást: Upas íbn Madar. Padányi Viktor fordítása szerint: Magyar nembéli Opos. Azt is feljegyezték róla, hogy mikor helyzete reménytelen lett, kitört ostromlott várából és kísérőivel együtt átvágva magát az ostromgyűrűn, elmenekült észak felé, a kazárok királyához.

A sorsot nem egyformán osztja a Magyarok Istene. Van aki a dicsőséges halált kapja és van, aki a halálnál sokkal nehezebb életet. Opos és társai az emigráns életet kapták. Hiszem, hogy vitték magukkal ősi fajtájuk nagyszerű hagyományait, köztük a szíriai Arpad emlékét.

Ilyen hosszú idő után? Hiszen Opos menekülésének dátuma Kr. u. 739. Igen, ilyen hosszú idő után is megőrizték a költők. Mert „fű kizöldül ó sírhanton, bajnok ébred hősi lanton"...

Aki ragaszkodik a régi, hivatalos magyarázathoz, mely szerint honszerző fejedelmünk nevének jelentése „árpácska” volt, ám tegye, - úgy kell neki! Ismerjük fel végre, hogy lélektani lehetetlenség, hogy egy fejedelmi család a fiait Tormásnak, Taknyosnak, Torkoskának, Zabszemnek, Árpaszemecskének nevezte volna. Ilyen nevű fejedelmet nem emeltek volna pajzsra a hetumogerek. A fejedelem neve nem tréfa.

Ha a régi Árpád nevét vette fel az új vezér, abban lehetett méltóságteljes tiszteletadás a régmúlt szabadsághőseinek. Lehetett benne program is, ígéret, szent fogadalom az eljövendő évezredre, hűségeskü a szabadság örökszent eszményéhez. Benne volt Árpád fiának, Leventének áldozatos halála, benne volt a felhőbe hanyatlott drégelyi vár, Szigetvár füstölgő romja, a sztrecsnóí tető, Szathmáry tízezreje és a három Görgey fiú vadászpuskái, melyekkel 1919-ben a csehek ellen mentek és meghaltak. Benne volt a budapesti gyerekek harca az orosz tankok ellen. Azoknak dicsősége, aki meghaltak és azoknak kötelessége, akik élve maradtak az örök magyar élet és a szabadság szolgálatában.

Sok minden van az Árpád névben, mely sumír nyelven azt jelentette: Dicsőségre választott.