Ébredj Magyarország
Immár ötödik évfolyamába lépett az Ébredés, az általam alapított és kiadott, a magyarság sorskérdéseit, őskori- és jelenkori történelmét feltáró kiadvány. Ebben a számban az ezen idő alatt megjelent cikkeimet gyűjtöttem egy csokorba, remélve azt, hogy általuk kedves olvasóim ismereteket szerezhetnek rólam, s beállítottságomról.
Ne vegyék remekműveknek ezeket a kis cikkeket, hiszen nem vagyok újságíró, de a napjainkban folyó politika mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Magyarnak vallva magam, génjeimtől örökölt igazságérzetem megköveteli, hogy néha-néha tollat ragadva kiírjam magamból a magyarságot ért igazságtalanságokat, a „rendszer nem váltás” óta eltelt idő történéseit.
Olyan felgyorsított, elanyagiasított, erkölcsileg lezüllesztett világban élünk, hogy minden nap valami újabb igazságtalanságot hoz ennek a sokat szenvedett népnek az életében, melyhez tartozónak vallom magam. Naponta lehetne több oldalt írni, lerántva a napi hazugságokról a leplet, de nincs Magyarországon jobboldali sajtó, amely ezt rendszeresen megtenné. Nem képviseli senki az itt élő népet. Vannak ugyan kisebb lapocskák, mint az enyém is, de ezek csak egy szűk körben mozognak, s így legnagyobb bánatomra nem tudják maradéktalanul betölteni azt a szerepet, amit én is szántam indulásom pillanatában. S ez a magyarság felvilágosítása. Hihetetlen nehéz a helyzetünk, mert képi médiával folytatnak ellenünk harcot, amely kényelmes, nem igényel semmit, csak ülni előtte, s minden érzékszerv befogadja a neki szánt félretájékoztatást. Ezt nevezzük agymosásnak, melyet idegen uraink sikeresen alkalmaznak ellenünk. Általa mindent el lehet érni, a bűnösből áldozatot csinálni, a ördögből angyalt, a hülyéből professzort, a senkiből sztárt, a zseniből elmebeteget, a reklámok által egy fogyasztásba menekülő, semmivel nem törődő emberi masszát, és még sorolhatnám.
De legnagyobb bűne a médiának melyet idegenek uralnak, hogy a magyart ezt a hajdan volt büszke nemzetet háború nélkül legyőzzék. Rávegyék az idegenimádatra, a „másság” tiszteletére, kineveljék belőle nemzeti öntudatát, bűnös népet kreáljanak belőle, s igaz történelme helyet, mely az ősidőkbe vész, hazudjanak neki egy kitalált történelmet. Mert amelyik népnek nincs történelme, az elveszti nemzeti öntudatát, az a nép az enyészeté lesz. S aztán jöhet az utolsó lépés, hogy idegen fajok betelepítésével végleg elvegyék Trianonban amúgy is megcsonkított, még maradék kis hazánkat. Nem engedhetjük. Mindenki, aki még nem esett áldozatul ennek a mindent elnyelő mocsárnak, kötelessége nemzettársát felvilágosítani az itt folyó dolgokról.
Ezzel a kis kiadvánnyal a jelenkori történéseket próbálom bemutatni az én igazságom szerint. Tudjuk igazság sok létezik, mert mindenki máskép látja a történéseket, s mindenkinek más jelenti az igazságot. Ez az én igazságom. S ha netalán valakiével vagy ne adj Isten többekével egyezik, akkor még nincs veszve minden, még van remény egy szebb magyar jövőbe vetett bizalomra.
Békéscsaba 2005.10.18.
Mit mondhatnék…
Nem mondani, végre cselekedni kell! Minden cselekedetnek megvan a mozgatórugója. Az enyém az, hogy magyar vagyok, s mindenhol, minden körülmények közt vállalom a magyarságom, mindent a magyar ügy előre vitelének vetek alá. Büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, s ehhez a százszor, ezerszer elnyomott, sárba tiport, megalázott, kigúnyolt, lenézett, semmibe vett néphez tartozom. Mert annak oka van, hogy így viselkednek velünk szembe. Félnek tőlünk, irigyelnek bennünket, hiszen több ezer éves történelmünk folyamán csodálatos dolgokat hajtottunk végre.
Ellenségeink arra hivatkoznak, azt sulykolják állandóan, minden percben, pillanatban az agyunkba, képi-, hangi- és írott médiájukon keresztül, hogy a magyar már nem is létezik. Hivatkozási alapjuk, hogy történelmünk folyamán annyi féle néppel keveredtünk, hogy a magyar már nyomaiban sincs meg itt az őshazán, Magyarországon! Akkor még mindig miért nevezik Magyarországnak?! Hát nem magyarok lakják? Csak szeretnék, hogy ez ne így legyen! Egyről feledkeznek meg: a génekről. A magyari fajta hordozza az ősgéneket, melyek még évszázadok után is a felszínre tudnak törni, s tesznek csuda dolgokat. Bizonyíték erre egész történelmünk.
Nem készítettem kutyabőrt. Nem zavartam meg őseimet a kutakodásban, mindössze annyit tudok, hogy anyai ágon tót, apai ágon erdélyi magyarok az őseim. Én tehát tiszta magyar vagyok. Itt születtem, a Kárpát-medence közepén, a Trianonban megrabolt csonka kis hazában, melynek neve még Magyarország, s itt töltöttem gyermekkoromat, itt alapítottam családot, a magyart, a világ egyik legszebb nyelvét beszélem, s ezért ahhoz a közösséghez tartozónak vallom magam, amelyet úgy hívnak, hogy magyarság. Ha bántsák fáj, ha dicsérik örülök, a kudarcok megviselnek, a sikerek büszkeséggel töltenek el.
A génekről beszéltem az előbb, s tán nekik köszönhetem, hogy a „módszer váltás” után látva, hogy nem történik a magyarság érdekében semmi változás, beléptem a ’93-ban megalakult MIÉP-be, mert azt hittem, hogy a fővezér egy talpig becsületes magyar ember, akinek az lesz a feladata, hogy a mögéje felsorakozott, még tenni képes emberekkel, végre, ha majd eljön az ideje, végrehajtja az elmaradt rendszerváltást, s annyi keserves évtized után végre a magyar lesz az úr saját hazájában. Nem így történt. Ő is csak egy a sok aljas, hazug, korrupt politikusból, aki nagyon sok, a hazáért, népért tenni akaró ember félrevezetésével teremtette meg saját, és élettársa egzisztenciáját. A MIÉP-ben eltöltött öt év nem veszett kárba, mert nagyon sok a magyarság mellett elkötelezett embert ismertem meg. Az ott eltöltött időnek köszönhetően nagyobb biztonsággal el tudok igazodni a közélet dolgaiban. „Látó” lettem. Felismerem ellenségeinket, tudom szándékaikat, ismerem gondolataikat, tudom cselekedeteik mozgatórugóit, ismerem a világban betöltött szerepüket, sejtem a végcélt, amely nem egy mennyei paradicsom kilátásaival kecsegtet.
Az emberekkel beszélgetve sokan azt kérdezik, hogy nem félek-e, amikor magyarságom mellett ilyen nyíltan kiállok? Visszakérdezek: Miért ne vállalhatnám magyarságomat, hát nem magyar vagyok, és nem Magyarországon élek? De, ha ma azt követelik tőlem, hogy a fáskamrába költözzem, majd azután a kutyaólba, s végül mehetek Isten hírével, akkor is meg kell hunyászkodnom? Nem! Tartsuk meg még meglévő hadállásainkat, s következhet majd a vár, a Haza visszaszerzése! Éppen ezért nem félhetünk! Nem szabad félnünk, hiszen azt akarják, hogy mindenki kussoljon, lapítson. Féljen ők! Félnek is, hiszen mindenbe belemocskolnak ami magyar, így adva tudtára népünknek, hogy kezükben a hatalom. Félelmükben betiltják ünnepeinket, kigúnyolják kultúránkat, rendőri brutalitással verik szét békés tüntetéseinket.
Tiszteljük a „másságot” hallatszik mindenütt szlogenjük. Ne szabja meg nekem senki, hogy kit tiszteljek. Ha az a valaki majd úgy cselekszik, úgy viselkedik, úgy él, hogy kivívja a tiszteletemet, akkor bizonyosan tisztelni fogom. De a „másság” miért nem tiszteli a „másságot”? Hiszen én a szemükben „más”, magyar vagyok. Nem hogy tisztelnek, hanem egyenesen gyűlölnek. Vajon miért? Oka kell hogy legyen, s ez az ok nagyon messzire, mondhatni az ősidők ködébe vész.
Suttogó propagandájuk akasztotta ránk a másik, gúnyos, lenéző, megalázó mondásukat. Birka nép. Csak azért mert végtelenül türelmesek, befogadók, vendégszeretők vagyunk? Ez bűn, s nem erény? Ha valahová betoppanok vendégségbe, tiszteletben tartom házigazdám szokásait, alkalmazkodom hozzá, s nem szólok bele a ház dolgaiba. Itt nálunk ez pont fordítva történik. A vendég átvette a birtok fölötti irányítást, s ma már ott tartunk, hogy lassan kiüldöznek saját házunkból, hazánkból. A birka tényleg türelmes állat, de mi nem vagyunk birkák, s a mi türelmünk határa véges.
Egyik legnagyobb fájdalmam, hogy most a végszükségben, az utolsó pillanatban, még mindig nem vagyunk képesek összefogni. Mindenki beszél róla, mindenki különböző elképzelésekkel áll elő, ezen a teljesen leszalámizott magyar oldalon, de az ég egy adta világon semmi sem történik. Az a rengeteg civil- politikai- és egyéb szervezet, mely úgymond a magyar ügyet képviseli, mégsem tud összefogni, pedig egyedüli lehetőségünk hogy félretéve sérelmeket, a vezetők különböző egyéni érdekeit, megteremtsük az oly várt összefogás lehetőségeit, hiszen egységben az erő.
Apáink, nagyagyapáink nem azért bízták ránk országukat, hogy veszni hagyjuk. Gondoljunk gyermekeinkre, unokáinkra, mert az ő sorsuk a mi kezünkben van. Miénk a felelősség, hogy milyen örökséget hagyunk magunk után. Teremtsük meg nekik azt a lehetőséget, hogy az utánunk következő generációk is megtarthassák magyarságukat itt, a Kárpátokkal körbezárt hazánkban, melyet Árpád apánk hagyott örökül.
Békéscsaba 2003.01.25.
Az olajügy kapcsán
Az Ébredés 6. száma az internetre kijuttatott, a Parlament Olajbizottsága által tárgyalt olajszőkítéssel fogalakozó Nógrádi Zsolt meghallgatását tárja az olvasó elé. Az olajbizottság elnöke Pallag László – akinek harca az olajmaffia ellen dicséretes, ám semmi változást nem hozott –, mondhatnánk azt, szélmalomharcot folytatott. Ahhoz, hogy egy ilyen bizottság sikeresen működjön, a törvényeket kellene gyökeresen megváltoztatni, de erre jelen pillanatban semmi esélyt nem látok. A kisembert sújtó törvények a milliárdokat összelopkodókra nem vonatkoznak.
Nógrádi Zsolt csak egy azon sokak közül, akiket az utóbbi években az olajszőkítés folyamán felkapott a „hiteles, pártatlan” média. Az itt leírtak csak a jéghegy csúcsát képezik azokban a több tíz milliárdos olajügyletekben, amik behálózták az egész országot, érintettek közéleti személyiségeket, multinacionális cégeket, állami hivatalokat. Gondoljunk csak arra, hogy némely, az olajszőkítés kapcsán keletkezett dokumentumokat a Parlament 80 évre titkosított, ezzel még a lehetőségét is mélyen eltemetve annak, hogy valamikor a bennük szereplő személyek felelősségre vonásban részesüljenek, hiszen 80 év múlva – ha addig még egyáltalán lesz Magyarország – ki a fene fog törődni azzal, hogy egyes emberek milyen úton-módon szerezték meg „induló alaptőkéjüket”. A napokban a háziőrizetbe került Tasnádi „vállalkozó” nyilatkozott a televízióban, hogy annak idején az alvilág adott össze 3 milliárd Ft-ot annak érdekében, hogy a volt belügyminiszter részére ezt a pozíciót megvásárolják. S itt fölmerül a kérdés, kiktől kellett ezt a pozíciót megvásárolni? S ha megvásárolták, akkor milyen emberek azok, akik ilyen „sáros” pénzt elfogadtak? Ilyen emberek irányították 4 évig ezt az országot? Mert gondolom, nem a Parlament portása árulta a miniszteri székeket. S amely kormánynak ilyen belügyminisztere és rendőrfőkapitánya volt, az maga sem különb! És most ez, a választásokat elvesztő párt nemzeti színűre festve magát buzdítja az embereket, hogy csatlakozzanak mögéje a nemzet megmentése érdekében. Tőlük kellene megmenteni azokat az embereket, akikben még a gének kapcsán ott lappang a magyar nemzettudat! Mikor törődtek ők a nemzettel, hisz a fentiekből is látszik, hogy saját pecsenyéjük sütögetésével voltak elfoglalva, s egyébként is ők polgári-liberálisok, tehát semmi közük sincs a jobboldalhoz. Lehetőségük lett volna a közélet megtisztítására a 4 év alatt, ha komolyan gondolták volna, s akkor kormányzásuk csúcspontjaként nem következett volna be Mór, nyolc ártatlan ember halálával. Tiszta, érthető, mindenkire egyformán vonatkozó, kiskapuktól mentes törvényeket alkothattak volna, ha nem lett volna félni valójuk azért, hogy e törvények alapján őket is elérheti a felelősségre vonás. Ezek a törvények éppen ezért nem születtek meg, sőt ha lehet a meglévők módosítgatásával még zavarosabbá lettek, hogy az úgynevezett „sztárügyvédek” ezeket most már arra tudják felhasználni, hogy a napnál világosabbnak látszó ügyekben felmentsék az „érintetteket”. Az állampolgár ott érzi magát biztonságban, ahol a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, s e törvények áttekinthetősége kapcsán mindenki meg tudja találni helyét a társadalomban.
Nagyon elkalandoztam, mert az olajszőkítés nem az Orbán-kormány alatt érte el tetőpontját, hanem a 94-95-ös években, amikor a most újra megválasztott elvtársak voltak hatalmon. Nekik nem volt elég a spontán privatizáció kapcsán a Németh-kormány alatt és korábban képződött állami vagyon megszerzése, néhol jelképesen 1 Ft-ért. Mert a nagy csomó még nagyobbat kíván. Még szükségük volt arra a pár milliárdocskára is, amit az olajügyletek kapcsán meg tudtak szerezni. Hogy ez nem tisztességes? Hogy ezáltal ők is bűnözőkké váltak? Na és! A válasz a fő pufajkás szájából hangzott el, mintegy mottóul 4 éves uralkodásukra. Semmi sem számít, a lényeg az, hogy az eddig is lopott vagyonkájukhoz még pár milliárdot hozzá lehessen lopkodni. Mert a pénz nagy úr! Mindent meg lehet rajta vásárolni. Fürdőmedencés villát, luxusautót, külföldi egzotikus utazást. Csak két dologról feledkeztek meg. A becsületről és a tisztességről. E két dolgot nem lehet pénzen megvásárolni. Ja és még egy, a nyugalom, ami hiányzik náluk. Nem tudják úgy álomra hajtani a népért aggódó fejecskéjüket, hogy 150 kg-os, kopasz izompacsirták ne vigyázzák amúgy is zavaros éjjeli álmukat. Ők nem felelős politikusok, hanem a sátán mellett esküt tett bűnözők. Sajnos szerencsétlen, agymosott népünk megint bizalmat szavazott nekik, mert mint annyiszor történelmünk folyamán, bedőlt aljas, hazug, soha nem teljesített ígéreteiknek. Nem kommunisták ők már, hanem szocialisták, mert ez sokkal jobban hangzik, s nyugaton is vannak kormányzati szerepet betöltő szocialista pártok. Így ez szebben is cseng, annyira szépen, hogy egy ismerősömnek emlegetve a kommunistákat, ő is úgy válaszolt, hogy „ezek már nem kommunisták, hanem szocialisták”. Megkérdeztem tőle, hogy akkor miért vannak még mindig a volt régi elvtársak a párt vezető pozícióiban? Arra már nem tudott választ adni. Azért, mert még mindig foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz, mert így látják biztosítottnak összelopkodott vagyonuk megőrzését.
Megint elkalandoztam, hiszen az olajszőkítésről van szó. S hogy ez itt Békés megyében is milyen nagy volumenű volt, arra annak a négy rendőrtisztnek a tisztázatlan halála hívja fel a figyelmet, akik az olajügyletek nyomozásában vettek részt. Ennyi rendőrtiszt nem halt még meg sehol az országban ilyen rövid idő leforgása alatt. Itt nem egy-két vasúti tartály szőkítéséről volt szó, hanem egész irányvonat-szerelvények eltüntetéséről, melyben nagyon magas székben ülő személyek közbenjárása kellett ahhoz, hogy a különböző törvényellenes cselekedetek ne kerüljenek napvilágra. S mindez két évig tartott a Na és! miniszterelnöksége alatt. Abban az időben nagyon el voltam keseredve, mert látva ezeket a dolgokat – sokan beszéltek is róla, nevek voltak forgalomban –, semmi sem történt, s ezt én úgy értem meg, mint az igazságszolgáltatás teljes csődjét. A Parlamentet a bűnözők paradicsomának tartottam, (ma is annak tartom!) s éppen ezért semmit sem remélhettem annak érdekében, hogy a „képviselők” végre az itt élő népet, nemzetet kivezessék abból a kátyúból, amibe negyven éves uralkodásuk alatt rekesztették. Hogy kiket képviselnek magukon kívül ezek a megválasztott kormányok, arra a legékesebben mutat rá az, hogy a nemzet szót még csak ki sem merik ejteni a szájukon. NATO-ztak, Európáznak, csak éppen ezzel a szerencsétlen nemzettel nem foglalkoznak. Egyáltalán jó lesz nekünk Európában? Hát nem ott vagyunk? Szükség van ott ránk? Vagy éppen a nagy szajkózok kapnak valakiktől valami alamizsnát azért, hogy bennünket is beterelnek a közös akolba, ezzel tönkretéve, a sírgödörbe lökve egy hajdan volt csodás nemzetet. Újabban sokat hallani az Új VilágRend-ről. Az Európában és a világban történő események ennek létezését támasztják alá. Egész Európában keverik a nemzeteket különböző fajok által, hogy az így öntudatát vesztett masszát majdan egy Világkormány s annak királya vezesse az egész világon. Ha ez így van, most már megértem az itthoni történéseket. Csak az maradhat talpon ennek a királynak a vezetése alatt, akinek lesz némi vagyona. S ez az itthoni milliárdos réteg talán éppen ebben reménykedve paktált le az ördöggel. Mit nekik ezért a nyomorban élő milliók, miért olyan élhetetlenek, hiszen a mai liberális világban mindenkinek adott a lehetőség, csak vállalkozni kell. Hogy itt Magyarországon nincs egy tisztességes vállalkozás? Hogy minden úgymond vállalkozás csalásra épül, mindegyik valamilyen módon kijátsza a törvényeket, s ezt a nagy többségnek a gyomra nem veszi be? Kicsire nem adunk! Becsületesen, tisztességesen próbáljon meg a bolond megélni; ha nem megy, haljon éhen! Úgy is sokan vagyunk már a Földön, hiszen az eltartóképessége a mai 6 milliárd helyett mindössze 3 milliárd, s a fölösleges 3 milliárddal tenni kell valamit! Majd egyes nemzetekre ráfogjuk, hogy terroristákat rejtegetnek, s emiatt porig bombázzuk őket a levegőből. Másokat a titkos laboratóriumokban kitenyésztett fajspecifikus vírusokkal irtunk ki, s eljön majd az oly régen várt, s azért minden eszközt bevetett földi királyságunk, messiásunk vezetésével…
Lám, lám minden összefügg. Az olajmaffia kapcsán eljutottunk az egész világot érintő leendő történésekig. Nagyon kevés az időnk, az utolsó órában vagyunk, s az emberek felvilágosítása lenne a most még látók feladata. Sajnos hihetetlen nehézségekkel állunk szemben, de mindenki, akinek lehetősége van rá, világosítsa fel közvetlen környezetét a ránk leselkedő veszélyekre. Nekem az adatott meg, hogy az Ébredés-sel szolgáljam a felvilágosítást. Azt szoktam mondani, hogy én biztosítok egy lehetőséget, s aki akar, élhet vele.
Békéscsaba, 2002.08.12.
Baj van. Nagy baj van. Nincs már mit lenyúlni, elsikkasztani, ellopni, elprivatizálni. Nem maradt semmi. Mindezt mondom annak kapcsán, hogy véletlenül valamelyik délelőtt a Tv távirányítójának azt a gombját nyomtam meg, ahol az általam semmire sem becsült „tisztelt ház”-ból adtak közvetítést. Nem sokáig tudtam tekintetem a képernyőre szegezni, mert éreztem, hogy emelkedik a vérnyomásom. Meg amúgy is unom már őket, hiszen a „rendszer nem váltás” óta a nagy többség ott koptatja az ülőalkalmatosságot. Ismerősek. Nagyon sok mindent tudunk róluk, de azért még mindig ott vannak! S itt egy röpke gondolat suhant át az agyamon, mely szerint meg kellene változtatni a választási törvényt oly módon, hogy listán senki se kerüljön a Parlamentbe. Mindenki mérettessen meg a „választók” által, s csak azok kerüljenek be, akiket beszavaznak, mert a mostani törvény lehetőséget ad arra, hogy valaki egész életét e padsorok, s a folyosói ingyen büfé közti ingajáraton töltse le. Lehet ingyen enni, inni, pénzért az ülésteremben pihenni, ingyenújságot olvasni, már csak az éjszakai benti szállás nincs megoldva. Jó lenne talán valamelyik szárnyban szobákat kialakítani, s így a benti illetőnek nem kellene időnként elhagynia e patinás épületet annak okán, hogy a kinti, benzingőzzel és egyéb káros anyaggal szennyezett levegőt beszívja. Árt az egészségnek. Ezt az ötletet bátran le merem írni, mert a bent lévők közül senki sem olvas olyan sajtóterméket, melyben ez a kis írás megjelenik, s így aztán örömmel tölt el, hogy valamit legalább a benti „urak” és „hölgyek” nem tudnak ellopni.
Visszatérve az említett közvetítésre. Az ország szeme láttára marakodnak. Egymás fejihez vágnak különböző törvényellenes dolgokat, repkednek a százmilliók és a milliárdok. Ki mit sikkasztott el, ki kinek juttatott komoly pénzeket, kinek nem jutott abból, amit kiszemelt magának. Előbb azt hittem, hogy ez csak színjáték, de az arcokat figyelve úgy láttam, hogy ez most már „vérre megy”, komolyan gondolják azt, amit ott mondanak. S akkor megdöbbentem. Ezek az emberek még mindig szabadlábon vannak? Ennyi disznóság után még mindig nem ért el hozzájuk a törtvény keze? Hát persze hogy nem, hiszen ők fogják a törvény kezét! Nincs pénz, elfogyott. A morzsákért marakodnak. S akkor belém nyilallt, hogy ezek az én pénzemen osztozkodnak! Azon a kis pénzen, amit verejtékes rabszolgamunkával hónapról-hónapra megteremtek családom életben tartására. Ebből is lopnak, mert abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy papíron kimutatható keresetem van. Olyan adótörvények által lopnak, amilyen sehol a világon nincs, mármint az ellopott összeg nagyságát illetően. Először is a keresetem 40%-át lenyúlják különböző levonások által. A maradékot átutalják valamilyen pénzintézethez, hogy fizetéskor ne szokjak rá a pénz számolgatására. Elég ha ők „nyálazgatják” a kötegeket, meg a pályaudvarokon egyre erőszakosabbá váló sötét bőrű valuta váltók. Mit keresnek itt? Miért nem toloncolják haza őket? Ezeket is az én pénzemből tartják el hónapokon, éveken keresztül? A napokban egy erdélyi ismerősöm, aki hazaköltözött a ’90-es években Magyarországra, hazahozta idős, 90 éves édesapját – aki nem lát, nem hall, s tüdőgyulladást kapott –, hogy itthon ápolja, mert odakint nincs már senkije. Lejárt az egy hónap, s szerette volna meghosszabbítani az itt tartózkodását. Hát mit mondjak, ennek kapcsán derült ki, hogy az ellopott magyar területen élő, magyar igazolvánnyal rendelkező, csak magyarul beszélő, magyar embernek, ahhoz hogy Magyarországon hosszabb ideig tartózkodjon, mint egy hónap, mennyiféle-fajta igazolást kell beszereznie, hogy ez megtörténjen. Nem beszélve ennek az anyagi vonzatairól (az iratok megszerzése, többszöri oda-visszautazás, mindenütt sorbaállás, ügyvéd fizetése, mert olyanok a jogszabályok, hogy azon egyszerű ember nem tud eligazodni, minden hivatal másképp nyilatkozik az ügyben stb.), hogy szerencsétlen ismerősöm az idegösszeroppanás határán van. Ugyanakkor az úgymond menekültek, ezek a sötétbőrű emberek már hónapok óta, nyugodtan itt sétálgatnak közöttünk a város főterén, gusztálgatva a magyar lányokat, fagyit nyalva, kólázgatva. Nem beszélve a rengeteg kínai és egyéb nációról, – akik már ingatlanokat is vásárolnak Magyarországon – azoknak ki és hogyan szerzi meg minden zökkenő nélkül, az évekig itt tartózkodás jogát? A magyar származású embernek pedig olyan jogi akadályokat telepítenek az útjába, hogy még az életkedve is elmejen attól a gondolattól, hogy a magyar állampolgárságot megszerezze. Ez már nem Magyarország? Egy jött-ment világcsavargónak több becsülete van, mint a csak magyarul beszélő, ellopott területeinken élő, s 80 év után is magát magyarnak valló embernek?
De újra elkalandoztunk, a pénzecskémről van szó, melyet a lopás után mint fizetést megkapok. Mehetek vásárolni, mert a család életben tartására különböző dolgokra van szükség. S akkor megint egy adónak nevezett lopással találkozom, amit úgy neveznek ÁFA. Magyarra fordítva Általános Forgalmi Adó, ami azt jelenti, hogy 10%-tól 25%-ig megterhelik az általam vásárolt termékek fogyasztói árát. Ez átlagban 17,5 %-ot jelent, amit a maradék kis fizetésemből újra ellopnak, mert én olyan termékeket vagyok kénytelen, mint kisember vásárolni, melyeknek az ÁFA-ját nem tudom visszaigényelni. Megint elloptak 17,5 %-ot. Mindent összegezve: a keservesen megkeresett fizetésem több mint felét ellopják tőlem, hogy odabent az így összelopkodott milliárdokat nagy kegyesen osztogathassák, fosztogathassák. S hogy mennyire nagy baj van – mint azt a fentiekben írtam – már csak ez a pénz folyik be az államkasszába. Nincs semmink, mert mindent a privatizációnak nevezett lopássorozat kapcsán eltulajdonítottak, majd külföldieknek eladtak. Őket, a milliomosokat, milliárdosokat nem sújtják holmiféle adótörvények, mert fizetve adótanácsadót, olyan adóbevallást készítenek, amilyet csak akarnak. Leírhatják adójukból a gépkocsihasználatot, az étteremben való étkezést, lakodalmat vállalati munkaebédnek minősítve, sőt a szállodai szobahasználatot is, az ügyeletes kedveskével együtt. Mindez persze nem lenne baj, a pórnép elnézné nekik ezeket a kisiklásokat, ha valamit az ő érdekében is tennének. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy semmire sem képesek az itt élő, s az őket eltartó milliók életkedvének javítása érdekében. Maradnak soha nem teljesített hazugságaik, amik csak arra jók, hogy 4 évenként a választási cirkusz keretében még a családokat is megosszák, feleséget férje, s férjet felesége ellen uszítva.
A mostani hatalmon lévők, az elvtársak, a 40 éves hatalom birtoklása után, sőt a „rendszer nem váltás” óta a második ciklusban kormányozva, még mindig nem szereztek annyi tapasztalatot (pedig a szlogenjük, hogy ők szakértői kormányt alakítanak!), hogy el tudjanak vezetni egy országot. Az előbbi negyven év a vörös ködben telt el, s mint irányítottak, szakmai gyakorlatuk nem vetekedett egy kezdő inas szakmai szintjével. (Pardon valamiben azért szakértők, mégpedig olyan „nagyok”, melyre a világon talán csak egyedül ők voltak képesek: 10 millió ember szeme láttára elloptak egy egész országot úgy, hogy a meglopottak egy lépést sem tettek saját vagyonuk megvédése érdekében!) Most miután a vörös ködbe némi kék vegyült, nem csoda, hogy nem látnak ki belőle. Ködoszlatónak – a múlt ciklusukba – előre küldtek egy Bokros nevezetű illetőt, aki egy csomagjáról szerzett hírnevet, mely csomagot a magyar népnek ajándékozva nyögtük annak terheit évekig mi, alulról szemlélődők. Az illetőről évek óta nem hallani, eldugták valami jól fizető banki állásba, valamint a csomagjáért is megkapta az illetékesektől a fizetségét, s ha a bajszát levágta, a kutya sem fogja ennyi idő elteltével felismerni. S most megint mit hallok valamelyik nap, a rádió este tíz órás híreiben. Még el sem telt egy év az elvtársak újbóli megválasztása után, főnökük valami D-209-es ügynök máris bejelentette, hogy lehet, hogy csomagolnak. Na nem ők (pedig ennek a megalázott, sárba tiport népnek az lenne a legnagyobb szerencséje, ha szépen, csendben csomagolnának, s mennének oda, ahova én gondolom), hanem – mivel a fentiek szerint fogyóban van a pénz – valami újabb csomagon jár az eszük. Komolyan mondom, ezek valami csomagolástechnikai gyárba járnak szemináriumra (mivel a régi már megszűnt, vagy csak tagadják) az utóbbi tizenkét esztendőben, hogy állandóan csak csomagolni akarnak. Sajnos a csomagkészítésnél még nagyobb fába kívánják vágni fejszéjüket. Alkotmányt akarnak módosítani. A fenti szakértelmet figyelembe véve ez hatalmas vészt jelent nekünk, alulról nézelődőknek. Az indok, hogy Európához akarunk (mármint ők) csatlakozni, állítólag jövőre. Csak azt nem értem, hogy miért éppen jövőre, hiszen már a „rendszer nem váltás” óta ezt szajkózzák, s azóta tizenkét év telt el, s ez a fránya EU még mindig nem vett fel bennünket. Viszont ez az Európa Unió (vagy divatos szóval szabadon: eupunió, a Na és! kormányzása idejéről) mindig jól jött az éppen hatalmon lévőknek, mert minden problémát rá lehetett kenni. Most gyorsítanak (mert elfogyott a pénz), s jövőre már népszavazást is akarnak tartani a belépéssel kapcsolatban, megígérve a népnek, hogy onnan aztán kapunk annyi pénzt, hogy mindenre fog jutni, legalábbis ezt mondta a jelenlegi főelvtárs. A baj csak az, hogy ott is Parlament működik, ahol ugye szokásban van a lopás. Ott is lopnak. S az ottani lopás után maradt, s abból nekünk juttatott pénzből szerintem, a nép megint nem fog látni semmit, hiszen arról sem hallottam, hogy a fenti elvtárs és bandája valamit is visszajuttatott volna 50 év alatt összelopkodott vagyonából. De ha mégis sikerülne a csatlakozás (sajnos nem az elkábított magyar nép fogja ezt népszavazással megakadályozni), nekem már csak egy szerény kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. Mégpedig az, hogy mi lesz az én kis fizetésemmel, amely az uniós átlag ötöd részét sem éri el?
Békéscsaba 2002.10.24.
Itt állunk rajtra készen Európa közepén arra, hogy a 12 éve áhított EU-ba beléphessünk. Ez alatt az idő alatt bármilyen kormányunk is volt hatalmon, mindegyik azon mesterkedett, hogy a belépés feltételeinek meg tudjunk felelni. Nem számított az itt élő nép boldogulása, életszínvonalának javítása, a magyar gazdaság megerősítése, a forint vásárlóértékének megőrzése, a magyar emberek helyzetbe hozása, pedig mondom, hogy a „rendszerelsikkasztás” hajnalán egy olyan eufórikus hangulat uralkodott ebben a csonka, a történelmünk egész folyamán vérrel áztatott kis hazában, hogy azzal hegyeket lehetett volna megmozgatni.
Nem így történt. Újra elárultak bennünket, azzal a különbséggel, hogy mindenünket ellopták. Nem maradt semmink. Még a faluvégi kiskocsmát is ellopták a hegedűs cigánnyal együtt, hogy a magyar még sírva se tudjon vigadni. Mindent privatizáltak, ami azt jelenti, hogy előbb egy jelképes összegért a hatalom közelében lévők átjátszották egymásnak a gyárakat, üzemeket, energiaszolgáltató-, kereskedő cégeket, média vállalatokat, majd még így is áron alul eladták a külföldinek. Ebből a hatalmas zsibvásárból egyesek hihetetlenül meggazdagodtak, s a szegény többségnek nem maradt más, mint a rabszolgamunka. Már akinek megmaradt, mert hihetetlenül sokan földönfutókká váltak. Ezekre, a fönt trónolok, azt mondták, hogy sajnos ők a rendszerváltozás áldozatai. De miért kellett nekik áldozatoknak lenniük? Hát nem egy népről van szó, melynek össze kellett volna fognia mind az alsó, mind a felső szinten, hogy egy érdek képviseletében megteremtse magának az emberhez méltó életet? Vagy a vezetőink nem tartoznak közénk? Idegenek? Mert ha igen akkor érthetőek az itt történt dolgok, hiszen én is sajnálom az albánokat, de nem tehetek értük semmit. S talán ezért nem foglalkoznak az itthoni hatalmasságok az itt élő magyarsággal. Nem közénk valók. Sajnos vannak közülünk valók is, akik júdáspénzért lepaktáltak az idegenekkel, elárultak bennünket, segítették kifosztásunkat. Mindezt morzsákért tették, s vagyonuk gyarapítása érdekében mindenkit eltaposnak, legyen az rokon vagy jóbarát, nem számít semmi, csak a saját boldogulás. Illik rájuk az a szó, amit uraik használnak: goj (állat, szamár, disznó). A pénz miatt lealjasodtak, gerincük megroppant, erkölcsi hulla lett belőlük. Az idegenekről tudjuk, hogy ők nem tartoznak közénk, s ezért nem várhatunk semmi jót tőlük. Nekik más terveik vannak Magyarországgal. Budapest az egyik legszebb városa Európának, s ezért ideális székhely az Unió kormányzására. S ne gondoljuk hogy ez légből kapott ötlet, hiszen amerikai bankok éppen most készülnek rátenni tenyerüket a magyarországi bankokra. Azokra, amelyeket a mi pénzünkből milliárdokkal konszolidáltak annak idején. S hogy ezek a mi pénzünkön felbruttósított bankok nem minket szolgálnak, arról minden magamfajta ember meggyőződhet, csak be kell sétálnia palotáikba, s megpróbálni személyi kölcsönt felvenni tőlük.
Az Amerikai Egyesült Államok végnapjait éli. Mint minden birodalomnak a történelem folyamán összeomlás lett a vége. Ez vár rájuk is. Sajnos a világ urai ezt is bekalkulálták, sőt betervezték, s ezért létrehozták az Európai Uniót, s katonai erejét a NATO-t. A határokat légiesítették, hogy mindenki az EU-n belül szabadon változtathassa helyét, ezzel elindítva egy modernkori népvándorlást, keverve a fajokat ezáltal, s az így kapott önazonosságát vesztett masszán majd szabadon tudnak uralkodni. Bevezették a közös pénzt is, hogy bankjaiknak könnyebb dolga legyen. S itt megkérdezzük, hogy hol van az Euró aranyfedezete? Minden pénz mögött, annak értékének megőrzése végett aranyfedezetnek kell lennie, mely biztosítja annak vásárlóértékét. Vagy nem is volt, csak értékpapírokban létezik? Akkor jöhet egy kósza szellő, s minden oda van. Úgy járunk mint az USA, ahol a szenátusban tabu téma immár harminc éve az aranyfedezetet emlegetni, mert szőrén-szálán eltűnt a szigorúan katonákkal őrzött támaszpontról. Most egy üres támaszpontot őriznek a látszat fenntartása érdekében. (Ide kívánkozik a kérdés: Kik nyomtatják az amerikai dollárt, mennyiért, s kiknek a kezében vannak az amerikai bankok?)
Itt állunk a csatlakozás előtt, melynek nép általi megerősítésére már ki is szemelték a népszavazási dátumot. 2003. március 15-e. Március 15-ét egyszer már besározták. 1989. március 15-én. Míg a nép önfeledten ünnepelt, addig egy rózsadombi villában egyes kiválasztott emberek egyezményt kötöttek a magyar nép feje felett, melynek következményei máig tartanak. Ez az elhíresült Paktum. Ezzel szabták meg Magyarország további sorsát. Az itt megfogalmazott 20 pont egyes pontjait már teljesítették, míg a többit maradéktalanul betartják a mai napig, legyen bármilyen kormány is hatalmon. A Paktumot nagy elhallgatás lengte, s lengi körül, hiszen amiről nem beszélünk, az ugye nem is létezik? Sőt ma már odáig mennek, hogy le is tagadják annak létezését, ha véletlenül valaki fel meri emlegetni. Megtehetik, hiszen fizetett tollnokaik, tv bemondó „sztárjaik” készségesen állnak segítségükre, mert egyesek ezek közül havonta milliókat visznek haza fizetésként. A hazaárulásért pénz is jár.
S hogy a két Parlamentben lévő „nagy” párt között semmi komolyabb különbség nincs, azt elárulja az EU-hoz való viszonyuk. Mind a kettő foggal-körömmel ragaszkodik a csatlakozáshoz, másról sem szólt az eddigi politikájuk, mindig az EU mellett tették le garasukat. Az hogy mostanában viták vannak közöttük, az senkit se tévesszen meg, mert ezek csak látszatviták, s a magyar népnek szólnak arról, hogy lásd milyen nagy ellentétek feszülnek közöttünk. S hogy a kommunista propagandának milyen messzire ér el a keze, arról csak annyit, hogy egy amerikai újságban leantiszemitázták Orbán Viktort, akinek egyik tagtársa nem győzte őt a rádióban tisztára mosni, mondván, hogy Viktor nem lehet antiszemita, mert kormányzásuk alatt ők tették kötelezővé, hogy minden évben holokauszt megemlékezést kell tartani. Köszönjük szépen. Mikor fogunk már végre megemlékezni évente azokról a magyar áldozatokról, akik a Don-kanyarban életüket áldozták azért, hogy az orosz csürhe, melyet Vörös Hadseregnek neveztek, ne szabaduljon rá hazánkra és Európára?
Szokásukhoz híven hazudoznak, fizetett „szakértőik” által mindent rózsaszínűre festenek az EU-val kapcsolatban, egyetlen negatív felhang sincs, ami azért már kissé gyanús, hogy nem minden úgy van, ahogyan ők mondják. Ajnározzák a külföldi beruházókat, ezt halljuk tőlük már tizenkét éve. Most újabb probléma merült fel külföldi imádatuk kapcsán, mert az ajnározott befektetők elkezdik sorra bezárni üzemeiket, gyáraikat, mert lejár az a határidő, ameddig nem kell nekik adót fizetniük az itteni tartózkodásukért. Nem kellett nekik adót fizetni! A magyar munkaadó, meg munkavállaló pedig gebedjen meg a hatalmas adóktól! Azzal hencegtek, hogy az itthoni adórendszert a svéd mintára készítették. Kérdezem, hol van a mi életszínvonalunk a svédekétől, hogy ilyen adórendszert merészeltek bevetni ellenünk? Csak annyira, mint Makó Jeruzsálemtől!
Itt szólnom kell pár szót a mezőgazdasággal foglalkozókról. Arról a rétegről, amely a földdel, a földműveléssel, az állattartással foglakozik, s arról is, mit köszönhet neki egy nép, egy nemzet. Hiszen a megélhetésért minden nap a földdel harcolva, az időjárásnak kitéve vívják mindennapi küzdelmüket. Ők, a vidéken élők hordozzák e nép kultúráját, erkölcsét, őrzik hagyományait, nyelvét, népviseletét, népzenéjét, s mindezt akkor, amikor verejtékes munkájuk árán élelmeznek, eltartanak egy országot, s nem szólva arról, hogy a kereskedőkön át, a feldolgozóiparon keresztül mindenki az ő munkájuk árán akar meggazdagodni. Arról a rétegről, amely a rendszerváltásig nemcsak a mi országunkat élelmezte, hanem irányvonatok tömkelegével a Nagy Testvért, melyet akkor Szovjetuniónak neveztek. Ez a réteg is földönfutó lesz az Európai Unióba való csatlakozásunkkal. Tizenkét év alatt egyetlen kormány sem foglalkozott velük. Kisemmizték a kárpótlási cirkusz kapcsán, oda dobva őket a „zöldbárók” karmaiba. Rákényszeríttették arra, hogy zsebszerződések keretében elkótyavetyéljék földjeiket. Tizenkét éve mást sem hallani, csak azt, hogy segíteni kell őket különböző hitelekkel, de ez a tizenkét év nem volt arra elég, hogy ezt bármelyik éppen hatalmon levő kormány meg is tegye. Az uniós csatlakozás után mintegy ötszázezer mezőgazdasággal foglakozó mehet más munkát keresni magának, mondta a jelenlegi földművelésügyi miniszter, akinek szerintem halvány lila fogalma sincs ennek a rétegnek a gondjával-bajával. Hova menjenek munkát keresni, amikor a városok tele vannak munkanélküliekkel, csövesekkel? Ja hogy a statisztika csak 5%-os munkanélküliséget regisztrál? Mert azokat már sehol sem jegyzik, akik kiestek a támogatásból, és hosszú évek óta nem találnak maguknak munkát. Hova menjenek? A válasz meg van. Ha belépünk, mindenki mehet amerre lát, vagy ahol munkát talál. Minek kell ennyire ragaszkodni ahhoz a helyhez, ahol születtünk, gyermekkorunkat leéltük, családot alapítottunk? Azért mert ez a hazánk! Az itt élő nép pedig a magyarság, ahová tartozunk! Merjünk már végre magyarok lenni, a még saját hazánkban!
Végezetül. Még gondolkodni tudó magyarok! Kérlek Benneteket, legyen saját véleményetek! Ne hagyjátok befolyásolni magatokat uraitok által, akik a csillagokat is lehazudják az égről, csakhogy megfeleljenek idegen uraiknak, hogy bennünket betuszkoljanak – mai divatos szóval élve – a közös karámba, melynek neve Európai Unió. Csak annyit kell tennetek, hogy a „rendszer nem változás” óta eltelt idő történésein gondolkozzatok el. Gondoljatok vissza arra, hogy minden választási ciklus előtt milyen ígéreteket fröcsögtek nektek azért, hogy őket válasszátok, legyen az bármelyik párt is a közéletben. Miután megválasztottuk őket, az ígéreteik elfelejtődtek, semmit sem teljesítettek belőlük, magyarul hazudtak. S ezek a hazug emberek uralkodnak rajtunk immár 12 éve. Ugyanazok az uraink, nézzetek csak szét a Parlamentben. S ha hazudtak, azt saját érdekből tették, nem foglalkoztak velünk. Velejéig romlottak. Most miért mondanának igazat az Európai Unióval kapcsolatban? Megváltoztak volna? Ők sohasem fognak megváltozni! A csatlakozással is csak ők, ez a bizonyos szűk réteg fog jól járni, a nagy többség újra vesztes lesz, de annyira, hogy talán soha többé nem tud majd talpra állni. Bizakodó vagyok, mert az emberekkel beszélve egyre többen ellenzik az EU-t, s ez jóleső érzéssel tölt el, hogy már nincsenek 80 %-ban azok, akik megszavazzák belépésünket, mint azt az egyik közvélemény-kutató felmérése állította ezelőtt fél évvel. Sajnos számítógépes világban élünk, ahol a szavazatok értékelésekor egy apró kis rejtett program is elég ahhoz, hogy esetlegesen megváltoztassa a szavazás végeredményét. Előttük nincs akadály, ha érdekeikről van szó, s éppen ezért a szavazásnál erre is figyelemmel kell lennünk, mert aki hazudik, az a csalást is mesterfokon műveli. Az utolsó órában vagyunk, feladatunk meggyőzni a bizonytalanokat igazunkról. Nem kell nekünk az Európai Unió! Magyarok vagyunk, s csak magyarként őrizhetjük meg önazonosságunk! Gondoljunk őseinkre, akik életüket áldozták a legkilátástalanabb helyzetekben is hazánkért! Ne felejtsük mennyi véráldozat kellett ahhoz, hogy a XXI. század elején is meg tudtunk maradni magyaroknak, sajnos mostmár ebben a csonka kis hazában, melynek kétharmad részét az úgy ajnározott Nyugat segítségével raboltak el szomszédaink! S most elárulóink, lenézőink, semmibe vevőink mellé csatlakozzunk? Nem, Európai Unió!
Békéscsaba 2002.11.17.
Mit hallok már megint valamelyik nap, a hallásra hatással manipuláló hazugságládából? Jelenlegi országvezetőnk, mint kemény ember mutatkozott be egy riport kapcsán. Ő aztán megmondja az EU jelenlegi vezetőinek, hogy mi – mármint magyarok – csak akkor lépünk be, ha legalább annyi pénzt visszakapunk az EU-tól, mint amennyit tagdíj gyanánt befizetünk.
Hogy is van ez? Tagdíjat kell fizetnünk? Ezt eddig nem nagyon reklámozták. S mennyi az az összeg, amennyit be kell fizetnünk? S mit kapunk érte cserébe? Mert ha csak annyit, vagy kevesebbet kapunk, mint amennyit befizetünk, akkor kérdem én, minek kell megjáratni ezt az összeget, miért nem lehet mindjárt itt, a magyar gazdaság fellendítésére, a magyar vállalkozó, a magyar gazda megsegítésére fordítani? Mert tudjuk a pénz nagy úr, sokaknak elveszi az eszét, s ha mi azt befizetjük valahova, az nem biztos hogy visszatalál hozzánk, hiszen ott is emberek kezelik a pénzt, akik ugye bűnre hajlamosak ebben a mai sátán uralta világban. Meg aztán ott is parlament működik a sok léhűtővel, kiknek az általunk befizetett összeg egy részéből a fizetését biztosítani kell, s így már biztosan nem annyi pénzt kapunk vissza, mint amit befizettünk. S a maradékot, amit visszakapunk, megint ezek a hatalmon lévők fogják elosztani – már ami a maradékból marad – akik eddig se azon ügyeskedtek, hogy az itt élő nép érdekében fejtsék ki, a tőle kapott hatalomért cserében, tevékenységüket. Ez a tagdíj fizetősdi nagyon ismerős. Úgy látszik az úgy ajnározott Nyugat is átvette ezt a gyakorlatot, melyen nem csodálkozom, hiszen ott is zömében baloldali kormányok vannak hatalmon. Ez a Nyugat, már nem az a Nyugat. De nem is volt igazán Nyugat, mert nekik köszönhetjük Trianont, Jaltát s 1956 cserbenhagyását. Hát akkor mit ajnározzuk, utánozzuk annyira? Ne akarjunk hasonlítani rájuk, akik mindig csak lenéztek, félvállról kezeltek, jövevény népnek tartva bennünket, holott nem ők, hanem mi vagyunk az őslakók itt, Európa közepén! Magyarok vagyunk, s maradjunk meg magyaroknak!
Valamelyik közvélemény kutatóintézet felmérése szerint a megkérdezettek 70 %-a nincs tisztában azzal, hogy mit takar az Európai Unió. Ezen nem csodálkozom, mert másról sem szólnak a híradások, legyen az írott, képi vagy hangi média, csak arról, hogy milyen nagy kegy az, hogy bennünket felvesznek az EU-ba. Ezt kürtölik reggeltől estig, estétől reggelig minden lehetséges módon. S hogy mivel jár az EU-s csatlakozásunk, arról viszont mélyen hallgatnak, nehogy véletlenül gondolkozni kezdjen a magyar. Azon viszont ezek alapján már nagyon meglepődtem, hogy mégis egy másik felmérés szerint 80 %-a a megkérdezetteknek, be akar lépni az Unióba. Nem ismerjük, nem tudjuk, hogy miként mennek ott a dolgok, s mégis be akarunk lépni? Hát mi van itt, már mindenki megőrült?! Nem csodálkozom rajta, hiszen kifosztóinknak, életünk megrontóinak szavaztunk immár másodszor is bizalmat. Mért lenne másként ez az EU-val kapcsolatban is? Ami kicsiben, az nagyban, erről szól az örök igazság.
Azért, ha az ember odafigyel, néha elszólják magukat. Mint tették azt egy rádióműsorban, amikor egy illetékes (majdnem azt mondtam elvtárs) azt mondta, hogy a magyarországi átlagbér az EU átlagbérének a 30 %-a. Én minden lelkiismeret furdalás nélkül merem állítani, hogy az csak 20 %. Megkérdezte az illetékestől a „sztár” médiás (mert ott csak sztárok vannak), hogy mikor fogjuk elérni az uniós átlagot, mármint a bér kérdésében. Nagy mismásolás után az illetékes 12 évet jósolt nekünk. Te jó Isten, nyílalt belém, mi lesz velünk ez alatt a 12 év alatt? Ha ezt kibírjuk éhenhalás nélkül, akkor le a kalappal előttünk. Mert a magyar, történelme során már sok mindent megért, de egy ilyen kollektív éhenhalás ellen biztosan védekezni fog. Felébred álmából, s megint olyat tesz, még ha bele pusztul is, amin a világ újra elcsodálkozik. Úgy hogy óvatosan ezzel a nagy európai uniózással!
Az előbb a mindennapi betevőről volt szó. Kiderült, hogy abba kell hagynunk a sertéstenyésztést, mert a táppal etetett sertést nem fogják vágásra átvenni. Meg moslékot sem szabad neki adni. Hát ilyet! Ki szabja meg nekem, hogy saját részemre a portámon ne adjak moslékot a disznónak! Hát a disznó nem mindenevő? Az én kis háztájimban nevelt sertésben megbízok, nem úgy a fene tudja melyik EU-s államból ide szállított, fene tudja mivel etetett, fene tudja milyen génmanipulált sertéshúsban. Már disznót sem érdemes nevelni, az alacsony felvásárlási ár miatt, melyet azért tartanak ilyen alacsonyan, mert valahol túltermelés van belőle. Miért nem szállítják segély gyanánt az éhező afrikai országokba? Ne ide hozzánk, ahol emlékszem volt olyan év, hogy 12 millió sertést is termeltünk. De ha nem lehet átlag sertést előállítanunk, akkor még mindig ott van az őshonos sertésünk a mangolica, melyet majdnem sikerült teljesen kipusztítani. Újabban szívbetegeket gyógyítanak szalonnájával Balatonfüreden a szívkórházban. Miért nem lehet már csak e jó tulajdonsága miatt is tenyészteni, s ne adj Isten exportálni? Mert ez magyar termék, s konkurenciát jelent a külföldi termelőnek! S akkor még nem is beszéltünk a ridegtartásra is alkalmas szürkemarháinkról.
Más. A minap jöttem haza Kolozsvárról. A szívem szakadt meg. Ez a patinás magyar város, már nem a régi. Román zászló tömkelege minden utcasarkon. Magyar szót elvétve hallani. A román nacionalizmus tobzódik az ellopott magyar területen. A minap hazalátogatott Felvidékről, Pozsonyból egy ismerősöm, aki beszámolt az ottani helyzetről is. Az Antallék által elsőnek elismert, soha nem létezett, tőlünk szintén elrabolt Szlovákiában a nap majd huszonnégy órájában a nemzeti öntudatot erősítő műsorokat, zenét sugároznak minden médián. Úgy erősödik ennek az alig hat milliót számláló népnek az öntudata, hogy csak na! Nálunk mi van? Semmi, lassan a magyar nyelvet is el akarják felejtetni velünk, hiszen ha belépünk az unióba ott majd egy új nyelv lesz a közös nyelv, ami majd úgy fog hangzani, mintha az angol nyelv egyik tájszólása lenne, mondta lelkesen egy eu-s szakértő a rádióban.
Újabban meg szoktam hallgatni az esti mesét a rádióban, mert azt hittem az nem politikát képviselő műsor. Tévedtem. A hanuka ünnepén felszólították a gyerekeket, hogy gyújtsanak meg egy gyertyát, és ezt tegyék meg innentől számítva nyolc napig, mert egy apró de annál nagyobb magyarországi kisebbség nyolcnapos ünnepe következik. Hát mi van itt? Azt megértem, hogy jelenlegi politikusaink egymás sarkát taposva igyekeznek részt venni ezen a nyolcnapos ünnepségen, élükön a köztársasági elnökkel, aki ezt még be is mondatja a rádióban. Ja kérem, uraik talpát fényesre kell nyaldosni! Ez már nem Magyarország? Lassan már nem az. Hiszen az itt élő nép ellen alkotott törvényt a jóságos Árpi bácsi, az első köztársasági elnökünk. Az elhíresült gyűlölettörvényt. (Más komolyabb tevékenységére nem emlékszem, pedig nyolc évig bitorolta ezt a címet. Pardon, az most jutott az eszembe, hogy valahol Amerikában bemutatták egy színházi darabját – hiszen ő író, vagy mifene volna –, amiből enyhén szólva, nem lett világsiker.) Visszatérve törvényére, ezt hagyta jóvá az akkori Parlament az ellen a nép ellen, aki a világon a legtürelmesebb, legtoleránsabb, legvendégszeretőbb. Nem emlékszem, hogy valaki ellen ezt be is kellett volna vetni, tehát a törvénynek nincs létjogosultsága, lehetne a szemétbe dobni. De nem! Most fogják szigorítani! Feri bátyánk az újabb utód is hű marad a hagyományokhoz, siet urai kiszolgálására, s ő is megmutatja milyen kemény ember, hozzá is fűződjön valami emlék mandátuma letelte után, ezért most ő is oda akar csapni a magyaroknak, hozzátold elődje törvényéhez, hátha ezután majd csak el lehet kapni valakinek a grabancát!
S hogy a törvénynek legyen létjogosultsága ezért fizetett tollnokaik, média sztárjaik által állandóan hergelik a közvéleményt, hogy az embereket rákényszerítsék a zsidózára, ami nem nagyon sikerül nekik a fenti okok miatt. És itt meg kell állnunk egy pillanatra. Mert aki már évek óta zsidózik minden felelősségre vonás nélkül, az több mint gyanús, legyen az bármely úgymond a jobboldali sajtótermék tollforgatója, vagy önmagát a magyar nép megmentőjeként önajnározó, az bizony nagyon gyanús. Vagy a választott néphez tartozik, vagy annak fizetett ügynöke.
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mit okoskodok itt, mit kongatom a vészharangot. Azoknak válaszolom, hogy ez nem harang, hanem csak itt az alvégen egy kis kolompocska. Sajnos, akiknek a harangot kellene kongatni, mélyen hallgatnak. S itt az áruló értelmiségre gondolok, akik a múlt- és jelenkori rendszer megalkuvó kiszolgálói. Mondhatnám azt fizetett ügynökei. Nem egy ilyen kis, senki embernek kellene suttogni az igazságot, hanem nekik kéne világgá ordibálni az itthoni fonákságokat, törvénytelen cselekedeteket. Mélyen hallgatnak. S ők nevelik gyermekeinket az iskolákban, s ezért nem csodálkozhatunk fiataljaink viselkedésén. Az erkölcs hihetetlen romlása részben nekik is köszönhető, de nem szabad elfelejtenünk hogy a kommunista kormányok oktatási miniszterei mind az SZDSZ soraiból lettek kinevezve, hihetetlen károkat okozva a magyar oktatásnak. Ők nem mi értünk, magyarokért tevékenykednek, hiszen nem a mi fajtánk szülöttei, hanem éppen ellenünk, elveszejtésünkön fáradoznak. Pedig legfontosabb feladatunk az ifjúság nevelése erkölcsben, igazságban, szeretetben, mert a tudás elsajátítása mellett ezek a legfontosabb emberi dolgok a világon.
Mert mi van most? Szocialista-liberális-demokrácia. Még kimondani is szörnyű. A háromból egy is elég lenne. Ezek így együtt olyan feloldhatatlan ellentmondást sugároznak felénk, hogy nem csoda, hogy a mai társadalmon nem lehet eligazodni. Van itt minden, csak aminek lennie kellene az nincs. Milliárdokat a közvagyonból eltulajdonítók szabadon mászkálása, sztárolása, bűnözök szabadon garázdálkodása, „sztárügyvédek” általi tisztára mosása, géppisztolyos utcai maffiaháború, banki mészárlás, gyermekkereskedelem, prostitúció minden mennyiségben, kábítószer kereskedelem és fogyasztás, buzik, leszbikusok, transzvesztiták, miegyebek tv-ben való mutogatása, ValóVilág, Big Brother, fogyasztásra ingerlő reklámok tömkelege mindenhol, mindenütt, nyugdíjas nyomor, munkanélküliség, hajléktalanság, kilátástalanság, alkoholizmus, lelki betegségek, fóliából épített lakások a nádasban, luxusvillák, ellopott szakszervezeti nyaralók, milliókat érő autócsodák, olajmaffia, ügyvédek által támogatott lakásmaffia, lehalászott köztavak, orvvadászat, hazug-, korrupt-, ügynök politikusok, lefizethető rendőrök, befolyásolható ügyészek, igazságtalan bíróságok, handabandázó alkotmányjogászok, tüntetés feloszlatása rendőri brutalitással, honvédség részvénytársasággá alakítása, kórházak, iskolák bezárása, lapító történelmi egyházak, Hit gyülekezet, Jehova tanúi, Krisnások, törvényellenes szekták, márványból készült banki paloták, húszcsillagos szállodák, nyomorba döntő játékgépek, piramisjátékok, csalás a lottóhúzásnál, még nagyobb csalás a választásoknál, a kultúra „választottak” általi kisajátítása, cigány kisebbség magyarok elleni uszítása, munkavállalók rabszolgasorsa, állandóan emelkedő fogyasztói árak, fizetések befagyasztása, minden értékünk áron aluli kiárusítása (privatizáció), modernkori földrablás, zsebszerződések, multinacionális cégek, negyven egynéhány fajta bank, nem fizető biztosítótársaságok, bevásárló központok, fővárosi kutyaszar, menekült táborok, menekültek honosítása, külföldi magyarok megakadályozása a hazatelepülésben, több titkosszolgálat, lehallgatások, kommunista kapitalisták, zöldbárók, médiacézárok, jósok, önjelölt természetgyógyászok, menedzserek, metálhigiénikusok, maszek meteorológusok, amerikai támaszpont, rozsda marta magyar hadigépezet, ügynök kiképző, FBI, stb. Még sorolhatnám, de abba kell hagynom, mert a gyomrom is felfordul ettől az egésztől. Csoda-e, hogy tévé által elkábított népünk nem tud eligazodni ebben a mindent elnyelő mocsárban? Ezek után nem csoda az sem, hogy immár másodszor szavazta vissza a hatalomba saját gyilkosait, kifosztóit, akik most sem tétlenkednek, mert újra elindították a privatizációt, ami maradék vagyonkák utolsó végkiárusítása.
Ez van nálunk, s ha még ezek után is kellünk az Európai Uniónak, akkor Isten neki fakereszt, öleljenek magukhoz. S ha így is kellünk nekik, akkor magukról is kiállítják a szegénységi bizonyítványt!
Békéscsaba 2002.12.06.
Hajrá Magyarország!
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! – hangzott el több százezres tömeg előtt Orbán Viktor buzdítása, az elvesztett választások után Budapesten. Az előbbi felhívás hitelessége nem győzött meg, mert a volt miniszterelnök szája sarkában ott bujkált egy félszeg vagy inkább egy lenéző mosoly. Persze én csak a tévében láttam, nem voltam jelen azon a tömeggyűlésen, mert magyar génjeim folytán engem is magával ragadott volna az a hangulat, ami akkor, és ott megnyilvánult az emberekben.
Megint játszottak a magyar génekkel olyan emberek, akiknek semmi közük a magyarsághoz! Vigyázat „uraim”, mert a tűzzel játszani életveszélyes dolog, könnyen megégetheti magát az ember! Ha előcsalogatjuk a magyar géneket, akkor az történik, mint ami ott a téren történt. A többszázezres magyar tömeg szíve egyszerre dobbant, az emberek egymásra találva sírtak, nevetek, s valami csodálatos érzésről beszéltek, mely rádöbbentette őket arra, hogy ők egy nemzethez tartoznak, s valamit kell és lehet is tenni ezért a százszor, ezerszer kihasznált, megalázott, sárbatiport népért, melyet úgy hívnak, hogy magyarság. Rádöbbentek arra is, hogy van egy másik magyarság, nem az, amelyet az idegen médiák évtizedek óta el akarnak hitetni velük.
A fenti buzdítás hiteltelen, mert egy olyan ember szájából hangzott el, aki több mint egy évtizedes politikai munkálkodása kapcsán egy percig sem képviselte a magyarság ügyét, pedig ez alatt az idő alatt megadatott neki az a lehetőség, hogy egy ciklusban kormányozza ezt az országot. Ilyen biztatás a futballmeccsen hangzik el, csapatunk harcba küldésére, lelkesítésére, s éppen ezért cinikus és megalázó, a volt miniszterelnök felhívása, mert itt nem futballmeccsen vagyunk. Itt kérem egy nép élet-haláláról van szó!
Az emberek könnyen felejtenek, vagy nem akarnak emlékezni dolgokra. Éppen ezért nem árt visszatekinteni az elsikkasztott rendszerváltás óta történt dolgokra. Mint tudjuk, Orbán Viktor a FIDESZ elnöke volt több mint tíz évig. A FIDESZ alakuló magja kommunista funkcionáriusok gyermekeiből állt össze 1988-ban. A „rendszerváltás” hajnalán Soros György úr alapítványán keresztül látták el őket számítógépekkel, hogy mi célból arra fogalmam sincs. Ők lettek „kiválasztva”. Bekerültek a Parlamentbe, s hogy ott mit tettek, vagy mit nem tettek, annak ecsetelésére ez a kis írás nem alkalmas. Mindent elárul, hogy fő politikai irányzatuk a szocialista-liberális elveken nyugodott, s mint ellenzék mindent „ellenezetek” az akkori kormány működésében. Egy momentum van ebből az időből, amely a fenti „kiválasztottság”-ra utal, mégpedig az, hogy az akkori miniszterelnök Antall József fogadta halálos ágyánál Orbán Viktort. Így visszatekintve a dolgokra, ennek a „fogadásnak” nagy jelentősége volt hősünk életében, hiszen Antall József sem ezért a népért tevékenykedett, ő is ki lett „választva”, s urai parancsait szolgai módon végrehajtotta, s ha valaki kritizálni merte döntéseit meg volt rá nagyképű, flegma válasza: „Ja, kérem tetszettek volna forradalmat csinálni!”. Ez egy magyar miniszterelnök szájából hangzott el! Természetesen kormánya megbukott a következő választáson, s agymosott népünk újra visszahívta kommunista urait.
Az MSZP uralkodására nem pazarlom az időt, hiszen ismerjük már őket évtizedek óta, s bőrükből nem tudnak kibújni. Annyi változás történt velük, hogy kommunistákból milliárdos kapitalisták lettek a rózsadombi Paktumnak köszönhetően. A privatizációnak nevezett szabadrablás keretén belül mindent elloptak a magyar néptől. Beengedték a nyugat hiénáit, s magyar stratégiai ágazatokat játszottak át morzsákért ezeknek a dögevőknek. Alkut kötöttek az alvilággal, s vele összefonódva, különböző ügyleteik kapcsán még gyarapították már amúgy is komoly bankszámláikat.
Visszatérve drukkerunkra. A ’98-as választások előtt kint járt Angliában. Hogy hol, merre ne firtassuk, mert mindenki másképp tudja. Hihetetlen változáson ment keresztül, azt mondhatni csoda történt vele. Addig magyar fül számára szokatlan, beszéde átalakult. Megtanult érthetően magyarul beszélni! Kint tartózkodása alatt elvesztette farmerjét, pulóverjét, s öltönyben, nyakkendőben jelent meg a választások előtt fél évvel a képernyő előtt. Ez történt többi tagtársával is. Beindult a gépezet, mindenütt ők folytak sajtóban, rádióban, tévében, s mindig pozitív megnyilatkozásban. Úgy megnyerték a választásokat, hogy maguk is meglepődtek rajta. Győzelmük már akkor világos volt számomra, amikor a MIÉP-nek gyűjtögettem az ajánló fecnit. A mi gyerekünk, mondták az öreg nyugdíjasok is, fiataloké a jövő, majd ők megmutatják, hallatszott minden felől. (Nekem csak egy apró kérdésem lenne ezzel kapcsolatban, ami talán a leglényegesebb: honnan szerezték, kitől kapták azt a hihetetlenül sok pénzt, amit a választási kampányra el tudtak költeni?)
Megalakult kormányuk, melybe bevették a Kisgazdapártot és az MDF-et. Csak végig kellett nézni rajtuk, s máris megakadt a szemünk egy-két furcsaságon. Nem sorolom fel mindegyiket, hiszen semmi értelme, de a három legfőbb „méltóságot” betöltő tárcát meg kell említnem, mert amilyen a kormányfő, olyan a kormánya igazság itt is érvényesül. Mindjárt az első a belügyér. Komoly maffiakapcsolatokkal rendelkező ember, amit Tasnádi vállalkozó egy rádióban tett nyilatkozata alkalmából megfejelt azzal, hogy azt állította, hogy az alvilág vásárolta meg neki 3 milliárd Ft-ért a bársonyszéket. Ha ez igaz (cáfolat nem hangzott el ezzel kapcsolatban), akkor itt már nagy bajok vannak. Zsarolhatók lettek az ifjoncok, s ezek után már nem is várhattunk semmi jót tőlük, hiszen ők is csak a zsebük tömögetésével lettek elfoglalva. Aztán a külügyér. Szép hosszú, magyaros bajuszt viselt. Ha a magyarokhoz beszélt a televízión keresztül, akkor azt szigorúan, ellentmondást nem tűrően tette, állandóan Európázott, mintha csak neki lehetne igaza. Ez volt az egyik arca. Volt egy másik is. Ha külföldre utazott, akkor használta. Ilyenkor a szája széles, alázatos – majdnem azt mondtam mosolyra – somolyra húzódott, megmutatva mind a harminckét fogát, testtartása alázatos görbületet vett fel, s mindenhova odasettenkedett, ahol fotózásra nyílt lehetősége urai mellett. Azt a kutyát juttatta sokszor az eszembe, amelyik odasomfordál éppen merengő gazdájához, s óvatosan megnyalja a kezét. A négy év alatt, míg ezt a pozíciót betöltötte, tovább rontotta azt a rossz képet, melyet elődei kialakítottak rólunk a világban. Az igazságügyér. Üde színfolt a magyar politikai életben, női főszereppel. Szép kalapokban jelent meg amikor csak tehette, esőben, szélben, s ilyenkor bájosan megfogta a karimáját, s talán a felsőbb tízezer női tagjainak egy divatot indított el, ha már másra nem futotta a négy évéből. Meglátásom szerint nők ne vállaljanak politikai szerepet ebben a mai, sátán uralta világban. Maradjanak otthon, s a család együtt tartásában munkálkodjanak úgy, ahogyan elődeik tették, nagyon sok értékes embert adva ezzel a magyarságnak, hiszen nagyrészt anyáinkon múlik a felnövekvő generáció erkölcsben való nevelése.
Aztán csuda dolgok történtek a nagyobbik koalíciós partnerrel. A FIDESZ fiúk kéjesen, eminens tanulókhoz méltón, darabokra szedték a Kisgazdapártot. Annyi felé szövetkeztek, hogy csak az Isten a megmondhatója, hogy egyszer valamikor talpra tudnak-e állni. Vezérük eltűnt a politikai süllyesztőben úgy, hogy haja szála sem görbült meg, míg főmunkatársát a fiúk úgy bekasztlizták, hogy nem lehet tudni mikor szabadul.
A másik partner, az MDF sorsa is beteljesedett, hiszen az újabb választáson bebizonyosodott, hogy egyedül nincs bennük annyi erő, hogy bejussanak a Parlamentbe. Nem érték el mint párt, a parlamenti küszöböt. Nincs rájuk szükség. Néhányan közülük a fiúk hátára kapaszkodva még bejutottak a Parlamentbe, de a közéletben betöltött szerepük véget ért. Ragaszkodásuk az Antall-i „örökség”-hez nevetséges, nincs rá vevő, amely az Antall-i kormányzás kritikája is egyben.
S elérkeztünk talán a legszomorúbb eseményhez, mely a MIÉP megszűnéséhez vezetett. Csurka István szolgai módon támogatta, segítette a FIDESZ parlamenti működését, melynek az lett a következménye, hogy a fiúk elhódították szimpatizánsait, melynek folytán nem kerültek a Parlamentbe. Ezzel a MIÉP sorsa is beteljesedett, köszönhető főnöke megalkuvó, egyéni érdekeit szemelőtt tartó politikájának. Az életben ez a párt sem fog többé labdába rúgni, elindult ő is a politikai süllyesztő csúszdáján.
Mindent összevetve sikeres kormányzati ciklust zárt Orbán Viktor és csapata. Uraik meg lehetnek vele elégedve. Munkálkodásuk során elérték azt, hogy a Parlamentben nem maradt a magyarságot képviselő párt Magyarországon! Senkit ne tévesszen meg az, hogy ők ott vannak a Parlamentben, s majd ők képviselnek bennünket, hiszen ők is kommunista emlőkön nevelkedtek, s így ugyanazt a politikát folytatják, mint az MSZP. Szegény becsapott népünk még mindig nem jött rá, hogy mostmár teljesen mindegy kire szavazunk a következőkben, az egy és ugyanazt a politikát képviseli, ami nem az itt élő nép, a magyarság érdekében történik. Magyarország megszállása, elfoglalása megtörtént. Csak rajtunk, magyarokon múlik, hogy miképpen vethetnénk véget ennek.
S hogy miért foglalkoztam ennyit Viktorral és csapatával arra röviden megadom a választ. A választási kampány alatt piros-fehér-zöldre az eget is befestő ificsapatról lehullt a lepel. A FIDESZ megszavazta az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat, ezzel mintegy elárulta, cserbenhagyta azokat, akik az utóbbi hónapokban felsorakoztak mögé. Gondolok itt arra a sok megalakult Polgári Kör-re, mely a FIDESZ félrevezetése folytán létrejött. S itt fog megmutatkozni, hogy vajon ezek a „Kör”-ök most, amikor cselekedni kell, merre fognak lépni? Tényleg a magyarság érdekében szövetkeztek? Ha igen, akkor a belépésünk ellen kell kampányolniuk. Ha viszont a belépésünket segítik elő, akkor belépésünk után már csak egy gittegylet szerepe marad rájuk, teljesítve az „ifjoncok” akaratát, többé nem lesz rájuk szüksége senkinek. Megint csak sajnálkozni tudunk azon a sok becsületes, tenni kész magyar emberen, akik megint félre lettek vezetve egy szirénhang által.
Elérkeztünk életünk, a magyarság életének egy újabb sorsfordulatához, melynek megvívása nem igényel kardot, puskát, véráldozatot a magyartól, csak egy apró, de annál jelentősebb dolgot. A szavazófülke magányában nem kell tenni egyebet, mint a NEM mellé behúzni az „x”-et, mégpedig az Európa Unióhoz való csatlakozásunk nép általi megerősítésekor. Ennyit, nem többet követel meg tőlünk most a Haza!
Amikor ezt a kis cikket írom akkor a rádióban már elhangzott az a kérdőjeles mondat, ami szerintem a következő hetek szlogenje lesz, melyre az egész kampányukat építik majd. S ez így hangzik: Mi lesz velünk, ha nem lépünk be az Európai Unióba!? Szerintem semmi. Viszont ez a kis mondat nagy csapdákat rejteget. A felelősséget ezáltal akarják a népre hárítani, ha ne adj Isten valami csoda folytán nem szavaznánk meg a belépést. Erre az egy mondatra aztán mindent rá lehet majd kenni. Az elszabaduló inflációt, a tömeges munkanélküliséget, az áremeléseket, a bérbefagyasztásokat, a sehova nem jutó pénzt, a szabadrablás utolsó stádiumát (a privatizáció végkiárusítását), a magyar rabszolgasorsot, egyszóval mindent, ami már jelenleg is megvan, csak most még nem beszélnek róla. Ha meg belépünk, akkor majd azzal fognak érvelni, hogy a fenti nyomorúságot az EU-tagságunk miatt szenvedjük el, mert élhetetlenek vagyunk. Így aztán majdnem azt mondom, hogy mindegy hogy belépünk-e, vagy sem.
De! Szabadság, függetlenség! Ugye mindenkinek ismerős ez a két szó!? Ezért a két szóért az életüket adták őseink történelmünk folyamán! Nekünk most nem kell véráldozatot hoznunk! Tollal és papírral még most megvívhatjuk ezt a csatát. De ha nem, akkor nem vagyunk méltók őseinkhez, akkor megérdemeljük rabszolgasorsunkat. Nem várhatunk senkitől segítséget, hiszen megtanulhattuk az utóbbi évtizedekben, hogy senki sem segít rajtunk, éppen ezért sorsunk irányítását nem hagyhatjuk másokra. Mint ahogy a szomszédnak sem engedi meg senki, hogy beleszóljon családja életébe. Sajnos nagyon sokan nem tudják, hogy totálisan meg vagyunk szállva. A mai modern fegyverekkel – televízió, rádió, sajtó – percről-percre hadat viselnek ellenünk megszállóink. S ezek a „fegyverek” többet érnek száz atombombánál, vagy porig bombázásunknál, mert általuk egy elbutított, kilúgozott agyú tömeget tudnak úgy kormányozni, hogy annak minden cselekvő képességét elveszik. Ezért lenne hatalmas dolog az, ha szabadságunk, függetlenségünk felé megtennék az első apró, de annál nagyobb lépést, amely az EU-tagságunkra mondana NEM-et, mert akkor ezt a kis lépést követhetné az újabb, ami a fent említett mai modern fegyverek megszerzéséhez vezetne, amit magyaros virtussal használva lerázhatnánk magunkról végleg kullancsainkat! A tét hatalmas, élet vagy halál. Legyünk méltók őseinkhez, egy határozott NEM-mel nagyobb megbecsülést, elismerést vívnánk ki Európában, mint egy szürke igen-nel, hiszen az úgy ajnározott nyugati társadalmak népei közül ezt a lépést egy sem tette meg, mindegyiket szépen, sorban betereltek a közös karámba, melynek mostanában elkezdtek rothadni tartóoszlopai és összekötő rudazatai, s egyes bennlakók már kívánkoznak kifelé, a szabad teret biztosító volt régi legelők felé. Ne akarjunk megint egy végóráit élő hatalomhoz csatlakozni az utolsó pillanatban!
Amit tehettem, megtettem. Akihez eljut még időben ez a kis írás, s egyetért vele, az ha módja van rá világosítsa fel környezetét. Győzze meg őket, hogy most mi használ a Nemzetnek. Igen vagy nem? Ez itt a kérdés! Én NEM-mel szavazok!
Békéscsaba, 2003.02.13.
Bent vagyunk, de minek!
Valamelyik nap munkától megfáradva idejében ágyba bújtam, hogy az éjszaka folyamán kipihenjem az aznapi fáradalmakat. Nem is fizikai fáradtság volt ez, hanem idegi, mert a „rendszer elsikkasztás” óta a mindenkori hatalom, és a munkahelyi vezetés gondoskodik arról, hogy az átlag magyar idegei állandóan a stressz állapotában legyenek. Egyszer csak felriadtam, s álomittasan megdöbbenve körülnéztem a sötétben. Talán visszajöttek az oroszok? – volt az első gondolatom. Odakintről fegyverropogás zaja hallatszott, s csak egy kis ideig való hallgatózás után jöttem rá arra, hogy ez a zaj a mostanában szokásos tűzijáték hangja. Valakik nagyon ünnepeltek, mert tíz percig tartott a ricsaj. Miután vége lett, a fal felé fordultam, s megpróbáltam újra álomba szenderülni, de most meg a szomszéd kutyája az öreg Fickó zendített rá, miután ő nagyon haragszik a tűzijáték által keltett durranásokra, mert a szomszéd utcai ügyeletes milliomos, minden családi ünnepséget megragad arra, hogy piromániás szenvedélyét kiélje. Nem tudom, nem kell-e ehhez a Tűzoltóságtól engedélyt kérni? S akkor, mint a villám csapot belém! Most már nem vagyunk itt egyedül Európa közepén anyátlanul! Magukhoz öleltek bennünket a vezetőink által úgy ajnározott nyugati szomszédaink, bevettek bennünket az Európai Uniónak nevezett cirkuszba! Itt a Kánaán! Erre várt mindenki évek óta! Na de félre a lelkesedéssel, ez a cirkusz nem porondmesternek szerződtetett bennünket! Arra vannak ők elegen. Jók leszünk mi a porond, vagy az állatok piszkának takarítására. Hát ezért volt a városháza előtt ez a tűzijáték. Végre, az évekig tartó várakozás után bent vagyunk, megszűnt a bizonytalanság, hogy kellünk-e nekik? Kellünk…
Némelyek nagyon örültek, annyira, hogy elfelejtkeztek arról, hogy ők melyik néphez tartoznak. Gondolok itt azokra a határőrökre, akik az átkelőhelyen minden magyar jelképet eltakarítottak az „határtalan” ünneplés közepette, nem hagyva meg mást, csak a kék sárgacsillagos zászlót. Meggyalázták a magyar jelképeket, amely felér egy hazaárulással. Tudjuk, hogy régebben mi járt a hazaárulásért. Most még egy szigorú ejnye-bejnyét sem hallottunk hivatalos részről, nem úgy, mint annak idején egy bizonyos zászló elégetése után, a hetekig tartó csámcsogást a médiában, és a bírósági hajcihőt. Üzenem azoknak az illetékeseknek, akik a határokon ezt elrendelték, hogy most már szabad az út, mehetnek ahová akarnak, nem kell nekik útlevél, ha nem tetszik nekik itt a bőgatyás magyari emberek között! Viszont nagyon meglepődtem, amikor reggel munkába menet a megpillantottam a sarki „asszonyszomorító” homlokzatán a kék zászlót, melyet „magyar testvére” társaságában vígan lengetett a májusi pajkos szellő. Nem tudtam, hogy a búfelejtők is állami intézmények lettek! Nagyot változott a világ!
Most hogy bekerültünk, szavaznunk is kell megint arra a 24 képviselőre, akik majd bennünket fognak eláztatni az EU-s képviselőházban a magukkal vitt sógorral, komával, jóbaráttal összefogva, akik majd „szakmai tanácsaikat” fogják jó pénzért megosztani hálából, a beszavazott képviselőkkel. Apropó szavazás. Külföldön is lehet rájuk szavazni, ami minden egyes szavazatnál a magyar adófizetők pénzéből ismét több mint négyszázezer Ft-ba fog kerülni, a kint szavazni óhajtók ilyen irányú kívánságainak teljesítésére. Már többször felvetettem, nem kellene-e megváltoztatni a választási törvényeket?
A kisebbik kormánypártnál a listán Budapest korlátlan ura az első helyezett. Megkérdezte tőle egy sztár újságíró a rádióban, hogy ha bekerül az EU parlamentjébe lemond-e a polgármesteri címéről. Nem fogják eltalálni. Ennek az embernek ez eszébe se jutott, szereti halmozni a pozíciókat, mert mint kiderült, már így is több napot tölt külföldön, mert különböző európai bizottságoknak is tagja. Én úgy vélem, ha valamit jól és lelkiismeretesen, minden elvárásnak megfelelően akarok ellátni, akkor elég egy pozíció, s még akkor sem biztos, hogy mindenben meg tudok felelni. Úgy látszik nálunk zsenik, mondhatni szuper emberek irányítják a politikai életet, mert a budapesti főpolgármester esete nem ám egyedi eset. Ott fönn mindenki minimum három pozíciót bitorol, nem beszélve a családtagjaik által vezetett sikeres vállalkozásokról. S hogy milyen szuperzsenik ezek az emberek, egy jellemző példa a főpolgármesterre, aki kocsijával megállt az általa vezetett városban egy jókora kátyú előtt, s az autósokkal karöltve önfeledt dudálásba kezdett, így kürtölte világgá, hogy ő is mennyire egyetért a felháborodott autósokkal. Ilyen hatalmas intelligencia láttán kérve kérem ne vállaljon több pozíciót, sőt pihenésként javaslom, mondjon le még a többi tisztségéről is, hiszen egy évtizedes uralkodás után már úgyis annyira megfáradt, és nem utolsó sorban megtollasodott, hogy az ükunokájának sem lesz majd gondja a betevő falatra.
S hogy mennyire szeretnek bennünket a befogadók! Itt járt tőlük egy forgatócsoport, s a legnagyobb magyarországi kisebbség putrijait – ha szabad még így kifejeznem magam – lefilmezték, s odaát minden lehetséges csatornán levetítették, mondván ilyenek a magyarok, vigyázzatok velük! Hát vigyáznak is! Most derült ki hogy magyar nem vállalhat munkát náluk. Tehát nem mehetünk hozzájuk „meggazdagodni”, maradjunk csak itthon, hiszen nemsokára úgyis ide telepítik gyáraikat, üzemeiket, itt kell az olcsó munkaerő, a lelkiismeretes magyar munkavállaló. De hát nekünk éveken keresztül azt mondták az illetékesek, hogy mehetünk oda munkát vállalni, s ezért jó nekünk az Európai Unió! Már ott tartok, hogy várom azt a pillanatot, amikor igazmondáson kapom drága, jó, szeretet politikusainkat. Ezt szeretném megélni, de ha rajtuk fog múlni azt hiszem örök életű leszek. Az adócsökkentés ígérete helyet kaptunk megint egy kis áremelést. Felemelték a cukor árát, miután nincs hazai cukoriparunk, mert évekkel ezelőtt még az írmagját is kiirtották a cukorgyáraknak, hogy ne foglaljanak olyan nagy területet, kell a bevásárló központoknak, hiszen itthon nem termelni, hanem vásárolni kell! Csak kérdem, miből fogunk vásárolni? Ja és a benzin is. Milyen jó is ez a kormány! Felemelte a benzin árát 6 Ft-tal, de másnap 2 Ft-tal csökkentette! Hülyének nézik az embert. Miért nem lehetett azt mondani, hogy 4 Ft-tal emelkedik a benzin ára és slussz. Ha eddig senki sem emelte fel szavát ezért a szabadrablásért, szerintem ezután sem fogja, a MOL pedig termelheti tovább 100 milliárdos nagyságrendű nyereségét, a kutya sem fog törődni vele!
Megint csalódtam a sógorokban. A belépés után azonnal lezárták a sertésexportunk előtt határaikat, mondván a magyar sertések vírusokkal fertőződtek. Na de ilyet! S ez ellen senki sem tiltakozott vagy ellenlépést nem tett az illetékesek közül! Jó példája ez annak, hogy mindenki belénk törölheti a lábát, köszönve vezetőink szolgalelkűségét a nyugatiak irányába. Mikor hagyják már abba a hátsó fertály fényesítését, nincs gerincük? Nincs, gerinctelenek, főleg ha saját érdekeikről van szó. A nyugatiak pedig azt gondolhatják, hogy minden magyar ilyen! Szégyellem magam, s el vagyok keseredve ennyi mocsok láttán, s felmerül megint bennem az a gondolat, hogy kellett-e nekünk ez az Európai Unió? Annyira kellett, mint ablakos tótnak a hanyatt esés! Mert mi derült ki már megint. Ezelőtt három évvel az illetékesek azt nyilatkozták, hogy 12 év kell a nyugathoz való felzárkózásunkhoz, viszont most hallottam a rádióban megint egy illetékestől, hogy a felzárkózásunkhoz minimum 15 év kell. Tehát hat évvel emelkedett felzárkózásunk ideje! Én ezt még mindig kevésnek érzem, mert abból az 500 ezer családból, aki hitelt vett fel lakásépítésre, vagy vásárlásra 100 ezer nem tudja hitelét törleszteni, s ugyanennyi család nem tudja fizetni a közüzemi számlákat sem. Mi lesz akkor itt 15 év múlva?
A fiatalok az ország másik részébe mennek munkát vállalni, s ha letelik a 200 munkával eltöltött napjuk, felmondanak nekik, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni, de már el is helyezik őket ugyanannak a cégnek a leányvállalatánál, ahol szintén 200 nap után visszakerülhetnek az eredeti vállalathoz. Mi van itt?! Ez egy őrületes körfogás, melyben a fiatalok nem tudnak egzisztenciát teremteni, felélik keresetüket albérlet és koszt formájában, s még szórakozni sincs idejük. Ugyanakkor az állami vállaltok vezetői, tanácsadói két éves munka után több tízmillió Ft-ot vesznek fel végkielégítésként! Mi van itt?! Megmondom. Liberalizmus, demokrácia, szabadrablás, amit egy ismerősöm így fogalmazott meg: democsokrácia! És ha jobban szétnézünk a „régi” EU tagok háza táján, akkor azt tapasztaljuk, hogy náluk sem fenékig tejfel az élet. És akkor sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy nincs semmi vész – mert könnyebb rombolni, mint építkezni –, nem mi fogunk 15 év múlva felemelkedni hozzájuk, hanem ők fognak lesüllyedni ezen idő alatt hozzánk… Mi vár még rád te csodálatos Európa?!
Békéscsaba 2004.04.25.
Megtörtént, aminek meg kellett történnie. Egy zsoldosunk Irakban életét vesztette. Két hétig tárgyalta a média a tragikus esetet, bemutatva róla mindent, amit szerintük be kellett mutatni. A honvédelmi miniszterünk aljas terrorista akciónak nevezte az eseményt, s azonnali kivizsgálásra el is repült a tett színhelyére, talán azért hogy mutogassa, hogy milyen bátor „katona”, mert nem hiszem hogy valamit meg tudott állapítani a helyszínen. Honfitársunk holttestét hazaszállították, s katonai tiszteletadással annak rendje-módja szerint eltemették. A baj nem is ezzel van, hanem azzal, hogy hősi halottnak nyilvánították! Kérdezem, nem az a hősi halott, aki a hazájáért önként az életét áldozza?! Vagy talán Irakig tolódott ki hazánk határa, mert akkor minden érthető.
De még akkor sem érthető, mert honfitársunk önként s a több pénz reményében utazott a tett színhelyére. Munkát vállalt. Így tehát üzemi balesetet szenvedett. Érdekes hogy a másik Irakban elhunyt honfitársunk nem lett „hősi halott”, akit a részeg, kábítószeres, félelmükben össze-visszalövöldöző amerikai katonák tettek el láb alól. Ő is munkát vállalt, így tehát ő is üzemi balesetet szenvedett. S nem beszélve arról a sok áldozatról, akik hazánk területén a rabszolgamunka közben szenvednek halálos balesetet. Egyik sem lett hősi halott.
Ezzel az aljas terrorista megnevezéssel azért csínján kellene bánni, mert nem mindegy honnan nézzük a dolgot. Az Egyesült Államok a maga érdekei miatt lerohanta Irakot (hatalmas olajkincs a földben). Először a levegőből porig bombázta, majd „villámháborúban” két hónap alatt „elfoglalta”. A fő bűnös Szaddam Huszein egyik alteregóját elfogta, s ezzel véget is kellett volna érnie a „felszabadító” háborúnak. Nem ők még maradnak, sőt hogy háborújuk igaz voltát igazolják, minden csatlósukat a NATO keretén belül felkértek a szerepvállalásra, ne csak őket utálja az egész világ. Egyébként is még hatalmas, nemes feladat vár rájuk, hiszen „demokráciát” kell csinálniuk, úgy, mint ahogy ezt teszik a mai napig Afganisztánban. Érdekes módon az így megszállt országok közül egyik sem kér ebből a „demokráciából”, hiszen más életvitel, kultúra szerint éltek, s akarnak élni. Függetlenek, szabadok szeretnének lenni! Ezt Amerika nem engedi, mert neki a gazdaságához szüksége van háborúra, mert háború nélkül összeomlana az egész gazdasága. S a képbe itt lépnek be az aljas terroristák, mármint a megszállók szerint. A függetlenségért, szabadságért harcoló hazafiak! Nincs repülőgépük, helikopterük, páncélozott harci járművük, csak az életük, amit megszállt népük felszabadítása érdekében feláldoznak. Ez a mai „modern” partizánháború! Irakban olyanok a terepviszonyok, hogy a harcnak ezt a formáját kellett választaniuk. A városokban kell ilyen módon harcolni, hiszen nem bújhatnak el az őserdő mélyére, ahonnan le-lecsapva az ellenségre tényleges partizánháborút folytassanak.
„Honvédelmi miniszterünknek” javaslom válasszon valami más titulust, mert itt van minden csak éppen a „honvédelem” szűnt meg. Válasszon valami más „rangot” vagy „címet” ha miniszteri fizetését fel akarja venni, s ne irritálja az EU-s csatlakozás miatt 8 és fél millióra „szaporodott” magyarság azon részét, amely a „szegénységi színt” alatt vegetál. Megértem az irakiakat hogy nem kérnek a „demokráciából”, s szurkolok nekik, hogy sikerüljön majd valami más társadalmi rendet létrehozniuk, ha hazájuk felszabadítása megtörtént. Mert mi magyarok is megkaptuk a nyugati demokráciát. Ránk csendesen, hazugságokkal elkábítva, a médián keresztül erőszakolták. Nem volt itt egy puskalövés, egy életét áldozó „terrorista”, egy kitartó többszázezres népi tüntetés. Amerika s a nyugat itt csak egy olyan vezetőréteget segített hatalomra, amely a szemünk láttára 14 év alatt lopott el mindent, úgy, hogy még csak a fejünket sem kapkodtuk a szőrén-szálán eltűnt nemzeti vagyonunk után.
A demokráciával nem lenne baj, ha nem olyan kormányok lennének benne hatalmon, akiket a globalista világ urai segítenek hatalomra. Ha a nemzet érdekében tevékenykedő, azt szolgáló kormányunk lenne, akkor ezzel a néppel hegyeket lehetne megmozgatni, s nem kellene mutogatni az írekre, akik annak ellenére, hogy ők is benne vannak az EU-ba, világra szóló gazdasági sikereket érnek el a gazdaságuk felvirágoztatásában. Az EU-tól semmit sem várhatunk, nekünk kell megoldanunk problémáinkat, belső bajainkat rendezni, mert ami kis segítséget kapunk tőlük, az csak plasztikázásra elég. Hatalmas bajban vagyunk, mert kormányaink a bűnözés határát súrolva 14 év alatt mindent eladtak a külföldinek. Nemzeti vagyonunk 90 %-a eltűnt, nincs termelés, csak fogyasztásra való buzdítás. De kérdem én, hogyan fogyasszak, ha minden filléremet be kell osztanom a megélhetés érdekén? A munkanélküliség olyan méreteket öltött, hogy már lassan csak az állami hivatalokban – önkormányzat, rendőrség, tűzoltóság, a még meglévő egészségügy, bíróságok – vannak alkalmazottak. A bankokról, médiáról nem beszélek, mert azok idegen kézben, egy idegen érdeket képviselve tevékenykednek. Annyit azért megemlítek a bankokról, hogy évekkel ezelőtt még nem lehetett náluk személyi kölcsönt felvenni, most meg úton-útfélen, még röplapokon is hirdetik a különböző személyi és vásárlási hiteleiket. Ördögi csapda. Egyszer valaki mondta, hogy ami kicsiben az nagyban. Ha arra gondolunk, hogy országunk milyen adósságcsapdában vergődik, akkor rá kell jönnünk arra, hogy ezt most a kisemberekre is rá akarják erőszakolni. Ha nem tudod törleszteni a bankok felé adósságodat, mindened odavész.
Sokan kérdezik, mi lesz velünk? Egy elhülyített, letargikus, beteg társadalom nem tudja felvenni a harcot, a minden hájjal megkent, magabiztos, flegma, öntelt vezetői rétege ellen. Külön előnyük, hogy többségük nem a magyari fajtához tartozik, s nem ismeri a lelkiismeretfurdalás, a tisztesség, a becsület fogalmát, csak a hatalmat és a pénzt. Az utóbbival mindent meg tud vásárolni, míg az előbbivel meg is őrzi azt. De!!! A reményt soha nem adhatjuk fel, mert ha ezt tennénk egyszerű dolgunk lenne, megásni a sírunk, s szépen belefeküdni. Ezt várják el tőlünk. Ezt a szívességet nem tehetjük és nem is tesszük meg nekik! Az utolsó leheletünkig küzdenünk kell népünkért, a magyarságért, még ha ez a küzdelem jelen pillanatban szélmalomharcnak is látszik. A remény meg van arra, hogy egyre többen és többen ébrednek fel a kába álomból, s csatlakoznak hozzánk, a még tenni kész magyarokhoz!
2004.05.16.
Egyszer van, máskor nincs, Békéscsabán innen, Medgyesbodzáson túl, él két atyafi. János gazda és Pali bácsi. Ez a két atyafi mondhatnánk úgy, hogy nagy-nagy barátságban vannak egymással. Mind a ketten egy volt állami vállalatnál dolgoznak, melyet újabban, nem tudják miért, Részvénytársaságnak neveznek.
János gazda vidéken lakik, Pali bácsi a kisvárosban.
Egyszer, a nyár folyamán, János barátunk mint jó gazda, szemrevételezte a portája körül serte-pertélő birkanyáját, s megdöbbenve tapasztalta, hogy abban fölösleg mutatkozik. Ebből nagy gondja kerekedett, ezért az egyik szolgálatváltásnál, találkozva Pali bácsival, elpanaszolta neki, hogy valamit kezdeni kéne a fölösleges jószággal.
Összedugták a fejüket, megcsűrték-csavarták a dolgot, s hosszas egyetértés után úgy döntöttek, hogy valami buli kapcsán fel kellene áldozni a szegény párát. Igen ám, de a szegény párának is meg kell ám adni a végtisztességet, mert csak úgy ripsz ropsz lenyúzni, megfőzni, s megenni vétek a feláldozottal szemben. Töprengtek, tanakodtak, hogy valami okát találjanak annak, amiért elveszik fiatalon életét, hiszen a szerencsétlen gyapjas jószág mindössze két nyarat és két telet élt, csendes falusi otthonában, társaival vígan bégetve, segítve János gazdát abban, hogy kevesebbszer vegye elő a fűnyírógépet, mert ’hála a Jó Istennek a kasza már régen kiment a divatból.
S akkor Pali bácsiba belehasított a felismerés, hogy mind a ketten ebben az évben töltik be az ötvenedik életévüket, mely okot szolgáltat arra, hogy a szegény birkának még a Magyarok Istene se kegyelmezhessen meg. Nincs kegyelem! – mondta ki a végszót János gazda, miután Pali bácsi ígéretet tett arra, hogy a bulira ő szolgáltatja az ilyenkor szokásos dolgokat. Közölte János gazdával, hogy megtalálta a leendő buli mottóját is, mely ismerve az öreg humorérzékét egy kicsit faramuszin hangzott: Félévszázados buli. No de sebaj, gyorsan munkához láttak, már ahogy az idős koruk megengedte.
János gazda egy kis időre otthagyta számítógépét, s felkerekedett, hogy a falu tizenkét kocsmája egyikéből előkerítse a birkaölésre szakosodott Pesta bácsit, mivel Jánosunk ezt az ősi mesterséget is elfelejtette már, a mai modern világban. Hosszas keresgélés után rá is talált Pesta bácsira, a falu utolsó kocsmájában, akit portájára invitálva addig pálinkával meg sem kínált, míg az szakszerűen le nem adjusztálta a jószágot.
Közben Pali bácsi sem tétlenkedett. Otthoni kis szobája csendjében megszövegezte számítógépén a meghívókat, amit aztán János gazda kinyomtatott, s mindenkinek elküldött, akit a bulira meghívtak. Pali bácsi megszerzett egy helységet a dáridó céljára, s utána járt az asztalok és székek, valamint az evőeszközök beszerzésének is.
A két öreg ezek után már egymást támogatva, biztatgatva járta körbe a fél várost, a konty alá való biztosítása érdekében. Az egyik lihegett, a másik szuszogott, és közös nevezőre jutottak abban, hogy ehhez a munkához ők, már tényleg öregek. Jobb nekik otthon, a jó meleg szobában a számítógép billentyűzetét püfölni, mint egy ilyen hajcihőt megszervezni.
De lássatok csodát, olyasmi történt, amit a két öreg még álmában sem gondolt, pedig elhihetitek, hogy a fél évszázad alatt már sok mindent megértek. A bulira meghívottak összefogtak, s ki ezt, ki azt, ki a segítségét, ki a szabadidejét áldozta föl annak érdekében, hogy a két öreg az elképzelését véghez tudja vinni, mármint azt, hogy jó szórakozást biztosítsanak a meghívottaknak.
Mikor mindennel elkészültek, a két megfáradt öreg összenézett, és melegség töltötte el szívüket, hogy lám egy közös célért, még ha csak szórakozásról is van szó, még össze tudnak fogni az emberek.
Nem hiszitek? Nézzetek körül. A mesének vége, érezzétek jól magatokat!
Békéscsaba 2002.10.19.
Megint zsákutcába vezette a magyart ez az aljas, mocsok, minden gátlástalanságra képes magyarországi politikusi réteg. A magyart most már nemcsak az anyaországban ugrasztották össze, hanem a határainkon túl élő magyarságot is lépre csalták egy „népszavazásnak” álcázott akcióval. Részükről teljes a siker, vígan dörzsölhetik mancsukat a háttérben, a magyar meg marakodjon magyarral, minden színtéren. Az oszd meg és uralkodj ősi igazságot sikeresen alkalmazták.
Mert kérdem én, kellett nekünk ez az újabb kudarc, amit népszavazási cirkusznak neveztek. Két kezdeményezés után kiírtak egy népszavazást, két rosszul megfogalmazott kérdésre kellett választ adnia az istenadta népnek. Az elsőre, a korház privatizációra már semmi értelme hogy választ adjunk, hiszen már több mint egy évtizede beindult az a gőzhenger, amit magánosításnak neveznek, ami most elérte a kórházakat, s amely törvényekkel támogatott szabadrablás, már az utolsó fázisához érkezett. Mindig azt mondják, hogy az állam rossz gazda, nem tudja vállalatait nyereségesen üzemeltetni, ezért el kell adni, hogy a magántulajdonos majd rendbe teszi azokat. Így privatizálták el nemzeti vagyonunk 90 %-át, ellopva úgy, hogy ehhez a népnek egy szava sem volt. Tették ezt azok, akik a „rendszer nem váltás” után hatalmon voltak, vannak, immár tizennégy éve. Ők, a privatizátorok milliárdos vagyonra tettek szert, míg az alulról szemlélődők lassan lecsúsztak a gyomorszintre, ahonnan már lehetetlen „felkapaszkodni”. Marad az erkölcsi züllés, a kilátástalanság. A nihil mértékére jellemző, hogy erre a kérdésre, miszerint meg kellene állítani a korházak eladását, erre sem jött össze a néptől a szükséges szavazat. Ezzel mintegy igazoltuk a mindenkori kormányok működését, miszerint ettől a néptől most már még az életét is el lehet venni, ha már anyagi javait elprivatizáltuk, elloptuk.
És hogy kiknek a kezébe került nemzeti vagyonunk, arról egy idézet az 1989. március 15-én kötött „paktumból”, mely 20 pontot tartalmaz, s az ide vonatkozó parancs így hangzik:
9.) Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe. (Szép megfogalmazás, én ezt úgy mondanám, hogy az ellopott vagyon csak a volt elvtársak, családtagjaik, rokonaik, barátaik kezébe kerülhet. Megtörtént.)
S nézzük a következő pontot is, mely arra hivatott, hogy a lopott vagyon megmaradjon a tolvaj kezében:
10.) Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében. [Gyönyörű! Holló hollónak nem vájja ki a szemét! Az igazságszolgáltatás a mindenkori hatalmat képviselve védi annak vagyonát, mert a 14 év alatt egyszer sem hallottam arról, hogy az ellopott nemzeti vagyonból akár csak egy is visszakerült volna az állam tulajdonába, s arról nem is beszélve, hogy még a tolvaj is elnyerte volna méltó (börtön)büntetését.]
Így néz ki Magyarországon a privatizáció, s mondhatom azt, hogy száz népszavazás sem segíthet a még maradék „vagyonka” elprivatizálásának, ellopásának megakadályozása érdekében. Tehát semmi értelme nem volt erről megkérdezni a népet.
A kérdést a volt MSZMP utódja a Munkáspárt intézte a néphez Thürmer Gyula vezetésével, aki minden parlamenti választás előtt hajlandónak mutatkozik összefogni az MSZP-vel, hiszen ők egy tőről fakadnak, elvbarátok vagy mifene. Az más kérdés hogy az MSZP ezt eddig elutasította. Viszont a mostani helyzetet tekintve végre Gyulának is felragyoghat a csillaga a 2006-os választásokon, mert úgy érzem, hogy az MSZP-nek még az ő segítségére is szüksége lesz ahhoz, ha meg akarja nyerni a választásokat.
A népszavazás másik kérdése a határaikon túl élő magyarság kettős állampolgárságának a megadása. Ez már sokkal bonyolultabb, érzelmi, nemzeti húrokat pengető kérdés. E kérdéskör tárgyalása elé most egy egyszerű mondatot írok ide, melyben minden benne van, nem kell magyarázni, indokolni, semmit sem kell tenni, csak elolvasni: Akinek nem fáj Trianon, az nem is magyar.
Mielőtt rátérnék a kettős állampolgárság megadásának népünk általi szavazására, idézem a paktum idevágó pontját:
13.) Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, és azokon nem lehet változtatni.
A fenti pont a trianoni határok véglegességét, annak megváltoztathatatlanságát írja elő, miáltal burkoltan cserbenhagyjuk, lemondunk határainkon túl élő nemzettestvéreinről. Ha végiggondolunk a „rendszer elsikkasztás” óta uralkodó kormányaink ezen irányú tevékenységén, bizton állíthatjuk, hogy ezt mindegyik maradéktalanul teljesítette eddig.
Nem a népnek, hanem a magyar nép által választott magyar kormányoknak lett volna az első kötelessége, hogy a határokon túl élő magyarjainknak megadja a kettős állampolgárságot, mint azt megtette az európai országok zöme, nemcsak a nyugatiak, hanem a „felszabadult” volt szocialista országok is! A mi kormányaik egyike sem tette ezt meg! S ebből most levonhatjuk a végkövetkeztetést, egyik sem a magyar érdekeket képviselte a 14 év alatt, tehát megállapíthatjuk, hogy egyik sem volt magyar! Így egyszerűen, semmi köntörfalazás, semmi mellébeszélés nélkül.
Mint tudjuk SZDSZ puccsal eltávolították a hatalom csúcsáról az MSZP kormány miniszterelnökét Medgyessy Pétert. Ő azon kommunisták közé tartozott, aki a „rendszer nem váltás”-kor szép csendesen visszavonult a politikai élettől, s a zavarosban halászva, a fenti 8. pontnak megfelelően a háttérben kiépítette milliárdos magánvagyonát, hála összeköttetéseinek és kommunista múltjának. Az már az ő baja, hogy a gyűjtögetésbe megfáradva elkapta a hév, s a kommunistákból szocialistákká átvedlett volt elvtársainak bedőlve, elvállalta a miniszterelnöki posztot. Mert ugye az ember feledékeny, s Medgyessynk párton kívüli, tehát még csak nem is kommunista, s így aztán mi MSZP-sek végre egy szuper kormányt tudunk alakítani általa. Péterünket megrészegítette a posztjával járó hatalom, s olyat tett, ami a kisebbik koalíciós partnernek nem volt ínyére, s így aztán a farka csóválja a kutyát alapon megbukott, mint kisebbségi gyerek a kisegítő iskola első osztályában. Mennie kellett, s legyen ez élete végéig szóló tanulság, de ne feledjük, hogy most könnyen megúszta, mivel „demokráciában” élünk, s nincs koncepciós per, meg akasztás.
Jött Gyurcsán Ferenc, akit már fél éve jegeltek erre a posztra, hiszen erre az időre tehető, hogy hatalmas nyilvánosságot kapott a tv-ben, ahol csak pozitív megnyilatkozásai voltak. A sztár műsorvezetők nyalizása miatt már ekkor kérdezgettem magamtól, vajon mit akarnak ettől az embertől, annyira kilógott a lóláb. S akkor, ez az ember, akiről csak szépet s jót hallottunk, egyszer gondolt egy nagyot, s ripsz-ropsz lemondott a sportminiszteri állásáról. Az előtt mondott le, mielőtt sportolóink kiutaztak volna Athénba, az Olimpiára. Cserben hagyta a magyar sportolókat! Ilyet egy magyar ember nem tesz. De hát régóta tudom, hogy ő nem magyari fajta, s éppen ezért ez a lépés nem fájt nekem, hiszen tisztában voltam azzal, hogy erre a posztra az elvtársak majd csak találnak egy általuk megfelelő, még üres zsebű, tollasodni akaró vállalkozót, mert ne feledjük ezek a parlamenti pojácák nem azért vannak, hogy ezen a sokat szenvedett, elátkozott magyarságon valami kicsit is segítsenek. Visszagondolva az eltelt 14 évre egyetlenegy esetet sem tudok mondani, ami valami pozitív változást hozott volna a magyarság életében, ami csak egy kicsit is bizakodóvá tudta volna tenni e sokat megélt, hazájában lassan kisebbségbe szoruló magyarságot. S ekkor belém nyilallott, ezzel a magyar kormányok világrekordot állítottak fel! Be kéne ezt jelenteni abba a bizonyos rekordok könyvébe, ahol magamutogató önjelöltek, ugra-bugra emberek, dűlő dominók, csókolózó tízezrek, kilométeres réteszabálók társaságában, jó helyen lenne a mindenkori „magyar” kormány.
Na de félre a lelkesedéssel, térjünk vissza hősünkre. Miniszterelnököt csináltak belőle. Nem kérdezték meg a népet, mivel puccsal került a hatalomba, olyan puccsal, hogy még az MSZP-ben vezető szerepet betöltők is szemlesütve nyilatkoztak erről az esetről, ami nem volt jellemző a kommunisták eddigi történelmében, mármint a szemlesütés. Még szerencse, hogy katonaságunk már nincs, így sikerült kizárni azt a lehetőséget, hogy katonai puccsal történő hatalomátvételről legyen szó, mint az lenni szokott az ilyen tradíciókkal rendelkező országokban. Meg is kezdte nyilatkozatai özönét, hiszen mindenhol helyet kapott a médiában. Mindenre megvolt, és meg van a válasza, mesterkélt, betanított. Az állatokat szokták betanítani, idomítani. Ő egy ember, vagy nem? Mindenesetre egy egész csapat idomár dolgozik a háttérben, akik Ferenc részére megírják a beszédeket, előírják öltözködését, gesztusait. Az utóbbin talán javítani kellene, mert nem tudja kezeit hova rakni, s az embernek az a kényszerképzete támad, hogy mindjárt belenyúl a másik ember zsebébe. Pedig már nem kellene, hiszen őkelme milliárdos, a „rendszer elrablás” egyik kivételezettje, s ekkor megkérdezem: mi keresni valója van egy milliárdosnak a miniszterelnöki székben, hiszen halvány lila fogalma sincs arról, hogy mire vágyik az általa uralt több millió vegetáló magyar? Vagy mégis van, csak ő pont az ellenkezőjére lett felfogadva?
Jött a kampány a népszavazásra. Egy magyar miniszterelnök arra buzdítja a választópolgárokat, hogy nemmel szavazzanak a határainkon túl élő magyarok kettős állampolgárságára. Hát ez abszurdum, ilyen csak Magyarországon történhet meg! Megtörtént (a fenti okok miatt, nem magyar kormány, nem magyari fajta miniszterelnök), sőt azzal riogatta az itthoni magyarokat, hogy majd az áttelepülők sokba fognak kerülni az adófizetőknek. Nagyon sok itthoni magyar bedőlt ennek. Környezetemben még az is nemmel ment el szavazni, akinek odakint rokonsága van! Megkérdeztem tőle miért? A válasz az volt, hogy az ő pénzét ne vegye el a betelepülő! Miért van a bankban pénzed? Nincs, de az adóforintjaimat se vegye el. Hát ez őrület! Ennyire agymosottak az emberek?! Megkérdeztem tőle, hogy eddig miért nem lázadt fel, amikor adóforintjából megkérdezése nélkül húsz éve fizetik a felvett államadósság évente ezer milliárdokban mérhető kamatait, s mégis az adósság évről-évre egyre gyarapszik; a bankok száz milliárdokban mérhető felbruttósítását, mert előtte „ismeretlen személyek” kilopták az összes pénzt; a parlamenti bűnözők már tizennégy éve tartó fizetését, amiért még egy pozitív magyar érdekeket képviselő döntést sem hoztak; újabban az autópálya építésére befizetett százmilliárdokat, amiből egyesek megint a magán tőkéjüket gazdagították; a benzin árában lévő adóforintokat, mert már városaink és közútjaink olyan állapotban vannak, hogy azokon autóval nem lehet közlekedni; a minden termékbe beépített ÁFA-t, és még sorolhatnám. Nem, neki a magyar testvére ellen van kifogása. Nem a már évek óta itt tartózkodó színes bőrű „menekültek”, nem a kínaiak mindent elsöprő inváziója, nem a kettős állampolgársággal rendelkező, minden magyar érdeket sárba tipró, a magyar életet szipolyozó, arra rátelepedő nem magyari fajtával. Nem, neki saját fajtájával van baja. Gratulálok hazánkban sugárzó idegen érdekeket képviselő média! Fegyver nélkül legyőzted a magyarságot!
Visszatérve még egy szó erejéig legújabb hősünkre, Ferencre. Minden szemrebbenés nélkül a szemembe mondta a tv-ben, hogy ő magyar hazafi! Nem szakadt le az ég, nem rengett meg a föld, nem történt semmi. Így még talán ő is elhiszi azt, amit beszédírói a szájába adtak, s ez komoly veszélyt jelent, mert ehhez már csak egy kis lépés kell, s beképzeli magának, hogy ő a mások által olyan régen várt Messiás, s akkor annyi neked magyarság, sőt annyi neked világ!
Véget ért a „népszavazás”. A választópolgárok 37 %-a vett részt rajta, 63 %-a otthon szurkolt valamelyik angol focicsapatnak. A fenti vastagbetűs mondat miatt el kellett volna menni. De nem volt aki üzenjen a népnek, a kampányban hetet-havat összehordtak. A „nép” pedig magára maradt, nincs egy hiteles vezetője, nincs akire hallgathatna, nincs senkije, olyan mint az árva gyerek. Annak idején volt, aki üzent, mert még dalban is ránk maradt, hogy „…ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni…”.
A 37 %-ból 51 % mondott igent a kettős állampolgárságra, 49 % nemet. Ez a három szám egy szociológusnak olyan csemege, amelyen hetekig rágódhat, különböző megvilágításban fejthet ki magvas gondolatokat, gyárthat több oldalas tanulmányokat. Nekem egyszerű magyarnak csak annyit mondanak: tragédia, magyar tragédia.
A népszavazási kezdeményezést a Magyarok Világszövetsége indította el Patrubány Miklós vezetésével. A legrosszabb időpontban, két parlamenti választás között a félúton. A hatalmon lévő pártok erre az időre már lebontották elődeik intézkedéseit, most zsebük tömögetésével vannak elfoglalva. Nem jött még el az ideje kampányolni a következő választásokra. Azt mondhatnám politikai csend honol, s ekkor robban be egy olyan fontos kérdésben népszavazni, ami nem a nép feladatai közé tartozik, mint már fentebb írtam. A felelősséget teljes mértékben a nép nyakába varrták. S ezért volt felelőtlen Patrubány kezdeményezése, s kérdem én, aki ilyen magas pozíciót betölt, annak nincs annyi sütnivalója, hogy nem látja, még nem érett meg a magyarországi helyzet egy ilyen komoly kérdésben népszavazásra aláírást kuncsorogni?! Viszont ha látta, akkor azt kell mondjam, hogy nem való arra a posztra amin trónol, mert akkor nem azt az ügyet képviseli ami szövetsége nevében is szerepel. Ebben megerősített az, amikor véletlenül éppen a Hír TV egy adását figyeltem, melyben Tamás Gáspár Miklós után szerepelt. Tudjuk, hogy TGM hova tartozik, kit, s miket képvisel. TGM után következet Patrubány, s a műsorvezető felvilágosította, hogy előtte ki volt a vendége, ugyanebben a kérdéskörben. Miklósunk ezen nem lepődött meg, mert egyből az volt a válasza, hogy találkozott Gazsival a folyósón, s jól elbeszélgettek. Nekem a magyarok halálos ellenségével nincs mit beszélnem, nemhogy még bratyizzak is vele.
Az újabb aljasság, hogy még véget sem ért a szavazatok összeszámlálása, minden magyarországi média erre kijelölt csoportja már a határok felé tartott, hogy a kint élő magyarság körében elégetlen riportalanyokat keressen, s azt ország világ elé tárja, hogy micsoda csalódottság, ellenségeskedés keletkezett a kint élő magyarság körében. Magyar magyarnak lett a farkasa. Megértem a kint élőket, mert több mint nyolcvan éve a negyedik generációt elfogyasztva élik távol a hazától életüket, különböző aljas provokációknak kitéve a többségi nemzet részéről.
Tudom, nem sokat számít, de én nagyon szégyellem magam, s az itthoni magyarság nevében kérek elnézést ezért a tragikus helyzetért. Az itthoni magyarság mentségére annyit tudok felhozni, hogy Kádár „apánk” rendszerében az itthoni magyarságból teljesen kinevelték a magyarságtudatot, kiölték belőle a nemzethez való tartozás érzését, nem ok nélkül kaptuk a „legvidámabb barakk” nem éppen hízelgő elnevezést. A „rendszerváltás” pillanatában még volt egy halvány remény arra, hogy visszataláljunk az elhagyott útra, de sajnos az utána következő „magyar kormányok” csak még jobban belevezettek bennünket a dzsungelba. Hogy most mi van itt, annak mélyebb okai vannak, amit most nem áll módomban kifejteni.
Az sem mentség, hogy hiába lett volna sikeres a kettős állampolgárságról szóló népszavazás, akkor még a mostani parlamentnek egy kétharmados törvényt is el kellett volna elfogadnia, s akkor lehetett volna teljes öröm az egymásra találásban. Ismerve ezt a parlamenti maffiát, tisztában lehetünk azzal, hogy addig csűrték-csavarták volna a dolgot, hogy belátható időn belül ebből sem lett volna semmi, s ha mégis született volna valamilyen parlamenti döntés, abban biztosak lehetünk, hogy az nem az itthoni és kinti magyarság egymásra találását segítette volna elő, mert számos kiskaput beépítve, mindenki azt olvasott volna ki belőle, amit csak akart.
A választásra jogosultak 18 % szavazott igennel a kettős állampolgárságra. Jelenleg sajnos ennyi magyar érzelmű ember tengődik ebben az országban, melyet még Magyarországnak hívnak. S itt és most meg kell szólítanom kinti magyar testvéreinket! Könyörgöm, Ti ne hagyjatok cserben bennünket, Nektek van egy Tőkés Lászlótok, egy Duray Miklósotok, egy Ágoston Andrásotok. Nekünk itthon nincs senkink – mint már azt fentebb írtam –, aki mögé felsorakozhatnánk. S a legnagyobb érv, amire ez a szerencsétlen „népszavazás” rávilágított az az, hogy Ti többen éltek odakint magyarként, mint mi magyarok idebent, ebben az anyaországnak nevezett valamiben! Könyörgöm, ne hagyjátok cserben az itthon vegetáló maradék magyar testvériteket!
Békéscsaba, 2004.12.12.
Az egyház és a szekták
A XX. század második felében a római pápa, II. János Pál a II. Vatikáni Zsinat teológiai irányadása alapján aláveti a Jézus tanításán felnevelt keresztény közösséget a zsidó messianizmus érdekeinek, amikor kijelenti: a kereszténység „fattyú-hajtás, mely beoltatott a zsidóság nemes fájába”.
Tragédia, keresztény tragédia ha összevetjük a fenti mondatot Kenessey Csaba dolgozatával. Én nem akarok annak a „nemes fának” a hajtása lenni, mely nép önző, féltékeny istene gyűlöletre, véres áldozatra biztatja „választott” népét. Nekem elég az egy, igaz Teremtő Isten, Jézus Urunk tanítása s Boldogasszony anyánk népünk feletti oltalma, mivel nem zsidó, hanem magyar vagyok.
Minden embernek joga van vallást választani magának, s ezért nincs jogom a keresztény egyház ügyeibe beleszólni, viszont a minket magyarokat érintő vatikáni dolgok azonban elgondolkoztatnak. II. János Pál avatta püspökké a zsidó, magyar-gyűlőlő Paskai Lászlót, kinek tevékenysége ezért nem a magyar hívek érdekében történt. Utódja, akit szintén a pápa szentelt püspökké Erdős Péter ugyancsak zsidó. Nem elég nekünk a szidó uralom gazdasági-, politikai- kuturális életünkben, még hitéletünkön is a zsidók uralkodnak. Totális megszállás, s ameddig ez így marad, a magyarnak nem marad más hátra, mint sírgödrének csinosítgatása, meg-ismerve a fenti dolgozatból a zsidó mentalitást. Aztán itt van a csángó magyarok ügye, akik évek óta esedeznek azért, hogy istentiszteleteiket magyar nyelven hallhassák, de eddig a kutya sem törődött velük, pedig a pápa tett egy romániai láto-gatást (hiszen ő „utazó pápa” volt), az ortodox pópáknál, de báránykáira már nem maradt idő, amin még Temfli József is felháborodott. Aztán a felvidéki és kárpátaljai magyar testvéreink is hiába kérték a pápát, hogy nevezzen ki magyar püspököt számukra, mert így ki vannak téve a keresztény szellemiséggel is ellenkező tót, ill. ukrán klérus soviniszta elnyomásának.
Egy laikus is, ha figyelmesen elolvassa az Ószövetséget, s elgondolkozik rajta, akkor bizonyos kérdéseket feltesz magának. Először is, a katolikus papok tanult emberek, mégpedig teológiát tanultak, s nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni a benne rejlő ellentmondásokat. Nem hiszem hogy nem tudják, hogy az Ószövetség a zsidók Tórája, vallási könyve. Természetesen lehet erre is alapozni egy vallást, de akkor vegyék ki a Bibliából az Újszövetséget, mert így legalább megszüntetik a kettő közti ellentétet, hiszen Jézus urunk, kinek tanítására alapítot-ták a keresztény egyházat, teljesen háttérbe szorult. Ő a szeretet vallását hirdette, míg az Ószövetség istenéről már fentebb írtam.
S hogy a Bibliát még mire lehet felhasználni csak két példát említek. Az egyik a Hit gyülekezet, a másik a Jehova tanúi. Mind a kettő a keresztények Bibliáját for-gatja hívei lelki életének ápolására, nagy szívességet téve ezzel a zsidóknak. Mind a kettő zsidó szeretetre, majdnem azt montam imádatra nevel, nem beszélve a hívők anyagi hozzájárulását s két szekta működéséhez. A Hit gyülekezete hatalmas csarnokot emeltetett hívei fogadására, míg a Jehova tanúinak gomba módra szaporodnak az országban a gyülekezetnek helyt adó épületek. Ez utóbbi a mai gazdasági helyzetben komoly „emberhalászatot” folytat, mert az elégedetlen emberek valamiben hinni akarnak, ha már a politikusokból kiábrándultak. A Jehova tanúi szektája rombolóbb az előbb említett Hit gyülekezeténel, mert a családban kezdi bomlasztását azzal, hogy nem engedi a névnapok és születésnapok megünneplését, valamint a Karácsonyt sem ismeri el ünnepnek, mert szerintük Jézus nem akkor született, pedig ők is a keresztények Bibliáját forgatják. Itt még meg kell említem, azokat a szép műbőrbe kötött kiadványokat, amiket térítésük következtében osztogatnak, aminek előállítása sok pénzbe kerülhet, s amit szintén a hívektől oroznak el.
Az éves adóm 1 %-ának odaítélése kapcsán munkahelymen kaptam egy prospek-tust, amin a hazánkban hivatalosan bejegyzett egyházak nevei szerepeltek, akiknek felajánlatom adóm 1 %-át. Döbbenet, ma Magyarországon 175 egyház folytat tevé-kenységet, hiszen „hivatalosan” be vannak jegyezve. Megint a régi igazság jut az eszembe az „Oszd meg és uralkodj”, ezen az egyházdöppingen elgondolkodva. (A szekták is egyházként szerepelnek rajta, ami ellen nem hallottam tiltakozni az itthoni keresztény egyházak vezetői közül senkit.) Pedig, amíg hitéletünket nem tesszük rendbe, addig ne is számítsunk komoly változásokra hazánkban, mert a hitnek erkölcsi nevelő, és visszatartó ereje van, s ezért rendbe kellene tennünk, és van is mihez igazodnunk. A többezer éves ősi vallásunkhoz, az igazi ősi egyistenhitű kereszténységünkhöz. Meg kell keresnünk gyökereit, hogy aztán a magyar újra visszataláljon az elhagyott útra, melyről Róma kegyetlen hittérői taszítottak le benneünket.
Úgy legyen!
2005.05.21.