ÉDESANYÁM, NE ÖLJÉL MEG!
Szíved alatt, szépen kérlek, Édesanyám, ne öljél meg!
Az öledben fészket leltem, Isten adta hozzá lelkem.
Nagy a világ, elférek; ne pusztuljak, mint a féreg.
Szíved alatt, szépen kérlek, Édesanyám, ne öljél meg!
Értem egyszer esküt mondtál, tanúsítja a szent oltár.
Ha esküdhöz hűtlen lennél, megvádollak az Istennél.
Szíved alatt, szépen kérlek, Édesanyám, ne öljél meg!
Én is keresztvízre vágyom, ne vedd el a mennyországom!
Ha irgalmas lennél hozzám, imádat imádkoznám!
Szíved alatt, szépen kérlek, Édesanyám, ne öljél meg!
Édesanyád is várt téged, ringatott, ölelt és védett.
Tőled én is ezt esengem, szeress, tűrj meg engem.
Szíved alatt, szépen kérlek, Édesanyám, ne öljél meg!
Tarts meg örökre magadnál, ha szíved alá fogadtál.
Érzem, mint dobog felettem, aminek a foglya lettem.
Szíved alatt, szépen kérlek, Édesanyám, ne öljél meg!
Ne szálljon, mint örök átok, foganásom perce rátok.
Érzed? Én már élek benned; tudd meg, anyámmá kell lenned.
Szíved alatt, szépen kérlek, Édesanyám, ne öljél meg!
Ha eldobnál, ki szeretne, ki borulna a szívedre?
Napot-órát nem számítva, betegségben ki ápolna?
Szíved alatt, szépen kérlek, Édesanyám, ne öljél meg!
Várja jöttöm egy őrangyal, Isten küldte szent paranccsal.
Kiterjesztve védő szárnya, jaj, ha rám hiába várna!
Hívtál, jöttem; vártál, lettem; legyünk egyek most már ketten!
Istennek már megköszöntem, hogy itt vagyok az öledben.
Szíved minden dobbanása, közelebb hoz a világra.
Édesanyám, ne öljél meg! Hadd örüljek látva téged.
Ajkadról vett imádságban, életemért szíved áldjam.
Drága léted hadd kísérjen itt, a Földön s fönn az égben.
Jaine Gardener:
Ki mozgatja az abortusz-ipart az USA-ban? Akarnak megkockáztatni egy sejtést? Ha azt mondják, hogy a fő mozgatók és propagálók az abortusz-mozgalom mögött a zsidók, akkor megnyerik a nagydíjat.
Amíg természetesen a szaporodást vállaló zsidókat zavarja az abortuszok magas arányszáma az USA-ban és Izraelben, megkockáztatom azt az állítást, hogy ők bizonyosan kisebbségben vannak, különösen az USA-ban. Azt, hogy a zsidók mennyire semmibe veszik a nem-zsidók életét az élet minden szakaszában, jól tükrözi a zsidó orvosok által végrehajtott abortuszok száma (az abortuszok mintegy felét zsidó orvosok végzik), és a zsidó tulajdonban lévő „női klinikák” (az ilyen klinikák mintegy fele zsidó tulajdonban van), ami kiugró arányszám, ha figyelembe vesszük, hogy a zsidók a népességünk kis százalékát alkotják.
Különböző emberek nyilvánosan kommentálták már a zsidók aránytalanul nagy számát az abortuszhoz való jogot követelő mozgalomban. Például Kenneth Mitzner, a Neohitlerizmus Elleni életpárti Liga (The Pro-Life League Against Neo-Hitlerizm) alapítója ezt mondta: „Tragikus, de bizonyíthatóan igaz tény, hogy az abortuszt pártoló mozgalom legtöbb vezetője zsidó származású.”
Mindenekelőtt vizsgáljuk meg, hogy vélekedik a Talmud az abortuszról. A Misna, a Talmud első része forrásul szolgál annak a zsidó állapotnak megértésére, miszerint az élet csak a születéskor kezdődik, amikor hitük szerint a test egyesül a lélekkel. Ameddig a magzat, illetve annak a legfontosabb része, a feje nem jön világra, nem lehet szó „nefesről” (emberi lélekről), ezért egy meg nem született magzat nem tekinthető élőlénynek a születésig.
Az Ószövetségben a Kiv. 21, 22-25 azt mondja, hogy a zsidók nem tekintették a meg nem született életét emberi lénynek, ami tükröződik ennek az időszaknak a törvényeiben:
„Ha férfiak veszekednek, s az egyikük megüt egy terhes asszonyt, és az elvetél, de más baja nem történik, akkora kártérítést köteles fizetni az illető, amekkorát az asszony férje követel, és amennyit a bírák megítélnek. Ha azonban az asszony belehal, akkor adjon életet az életért. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetésért égetést, sérülésért sérülést.”
„Szószerinti értelemben és az értelmezés szerint ez a szöveg lefekteti azt az alapvető jogi elvet, hogy a magzat elpusztítása nem tekinthető büntethető gyilkosságnak. A meg nem született halála csak pénzbírsággal büntethető, és főbenjáró büntetés nem alkalmazható. Csak ha az anyát éri sérelem, vagyis, ha az anyát megölik, a főbenjáró büntetésre vonatkozó törvénynek akkor van jogkövetkezménye.”
Az abortusz zsidó-talmudi szemlélete nyilvánvalóan nyugtalanító, mivel ha a magzat nem tekinthető élőlénynek a születésig, ez csak azt jelentheti, hogy a Talmud alapján álló zsidóknak nem lenne semmi problémája az abortusszal, semmilyen okból, a terhesség bármely stádiumában, egészen a születésig. Vitathatatlan, hogy egy magzat élőlény, és borzasztó arra gondolni, hogy az abortuszt pártoló zsidók kiegyeznének egy egészséges, életképes magzat elpusztításával is, függetlenül attól, hogy az abortuszra a terhesség milyen szakaszában kerülne sor.
Országunkban a zsidók széleskörűen támogatják az abortuszt, és az USA-ban különféle zsidó szervezetek nyíltan, szégyenkezés nélkül kiállnak az abortusz mellett. Ilyen szervezetek:
Amerikai Zsidó Kongresszus
B’ nai B’ rith Asszonyok
Amerikai [Reform] Rabbik Konferenciája
Rekonstrukcionista Kongregációk Szövetsége
Hadissz Asszonyok
Zsidó Munka Bizottság
Na’amat USA
Templomos [Reform] Testvériség Országos Szövetsége
Zsidó Asszonyok Országos Tanácsa
Új Zsidó Munkaterv
Észak-Amerikai Templomos Fiatalság
Rabbinikus Gyülekezet
Amerikai Héber Reform Kongregációk Uniója
Amerika Konzervatív Egyesült Zsinagógái
Konzervatív Judaizmust pártoló Asszonyok Ligája
Számos zsidó orvos, valamint sok nem-hivatásos férfi és nő igen nagy részét alkotja a bárki kérésére elvégzendő abortusz amerikai támogatóinak. Íme, egy nem-teljes lista:
„Az USA-ban az abortuszhoz való jogot követelők legbefolyásosabb csoportjának – az Abortuszhoz való Jogot követelők Országos Akciók Ligájának (a NARAL-nak) – mind a négy eredeti alapítója zsidó származású volt, közöttük a jelenleg élet-párti Dr. Bernard Nathanson is.
Dr. Christopher Tietze a Népesedési Intézetben és a Tervezett Szülőség Nemzetközi Szövetségében dolgozott, és bárki másnál többet tett az ártatlan meg nem született gyermekek világméretű lemészárlásáért.
Dr. Alan Guttmacher a tervezett Szülőség Amerikai Szövetségének elnöke volt több mint egy évtizedig, valamint az orvosok Tervezett Szülőségének alapítója. Minden más orvosnál többet tett az abortusz előmozdítása érdekében országunkban. Sőt az USA-ban bizonyos csoportok számára a kötelező abortuszt és sterilizációt is védelmezte.
Dr. Etienne-Emilie Baulieu, az RU-486 abortusz-tabletta feltalálója, egy Leon Blum nevű orvos gyermekeként 1926-ban született. 1942-ben változtatta meg nevét.
Paul Ehrlich stanfordi professzor a túlnépesedési mítosz „atyja”. A népesedési bomba volt a „szikra”, amely lángra lobbantotta a születések elleni mozgalmat.
Lawrence Lader (new-yorki egyetemi professzor és a NARAL társalapítója), az abortusz-propagandisták királya több, kitalálásokkal és leplezetlen hazugságokkal bővelkedő könyvnek a szerzője. Ezek a könyvek segítették az abortusz elterjedését az egész világon… Ladert tizenegyszer idézték a Roe v. Wade-ben, mivel olyan üzenete volt, amit a bírák hallani akartak. (Ugyanebben a döntésben a világ vezető magzatkutatójának, Dr. A. W. Liley-nek tanúvallomását teljesen figyelmen kívül hagyták, mivel döntő módon aláásta a bíróság döntését. (…Lader volt az alapítója a Mozgósítás az Abortuszhoz való Jogokért (ARM) is, amely beperelte bíróságilag az Adóhivatalt, egy arra irányuló sikertelen kísérlet keretében, hogy vonják vissza a katolikus egyház adómentességét, mivel utóbbi túlságos hatékonysággal ellenezte az abortuszt. Ő volt az egyik fő indítványozója az RU-486 abortusz-tablettának is.”
A fent említett Dr. Christopher Tietze, aki néhány évvel ezelőtt halt meg, némileg lehangoló örökséget hagyott hátra. Létezik egy Dr. Tietze Díj, amelyet az Országos Abortusz Szövetség adományoz azoknak az orvosoknak, akik az abortusz-iparhoz hozzájárultak, előmozdítása érdekében fáradoztak, minőségi tevékenységet fejtettek ki az abortusz területén.
Természetesen, nemcsak az orvosi hivatás zsidó képviselői játszanak az abortusz ügyében vezető szerepet. Beteges ügyükben bizonyosan segítséget és támogatást kaptak különböző törvényhozóktól, különösen Anthony Bielenson szenátortól Kaliforniában és Albert Blumenthal szenátortól New York-ban, akik vezető támogatói voltak a törvényesített abortusznak a saját államukban és országunkban.
Bizonyított tény, hogy léteznek más baloldali szervezetek is, amelyek lelkes támogatói a bárki kérésére elvégzendő abortusznak, és amelyekben számos zsidó vesz részt, nevezetesen az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU), amely leginkább ellenezte az abortusz korlátozását célzó törvényjavaslatokat, azután Norman Lear szervezete, Az Emberek az Amerikai útért, amely erőteljesen támogatja az abortuszt. Még a Rágalmazás Elleni Liga is – egyáltalán nem meglepő módon – erőteljesen az abortuszpárti oldalon áll. 2007. április 19-én nyilvánosan hangot adott ez a szervezet nemtetszésének, hogy az USA Legfelsőbb Bírósága támogatta az abortusz szövetségi törvényi korlátozását. A Rágalmazás Elleni Liga így fogalmazott:
„Mélységesen nyugtalanít bennünket, hogy a Legfelsőbb Bíróság elrendelte az abortusz korlátozását. Azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság első ízben olyan abortusz-törvényt támogat, amely nem tartalmaz kivételt a nő egészsége érdekében, aláaknázza a nőnek azt a jogát, hogy a lelkiismeretével és hitének követelményeivel összhangban döntsön és cselekedjen. Mi továbbra is úgy véljük, hogy az amerikaiaknak rendelkezniük kell azzal a szabadsággal, hogy állami beavatkozás nélkül meghozhassák lelkiismereti és egészségügyi nehéz döntéseiket.”
Az abortuszhoz való jogok igen nagy mértékben lakmusz-papírrá váltak országunkban egy megválasztott demokratikus képviselő számára, ahogy ezt az olyan katolikusoknak, mint Ted Kennedy szenátornak és másoknak abortuszt pártoló állásfoglalása tanúsítja. „Az USA Szenátusának 41 zsidó származású tagja közül az utóbbi 20 évben 32 (vagyis 80%) volt harsányan abortuszt pártoló.”
A Gloria Steinemhez és Betty Friedanhez hasonló zsidó nők által vezetett radikális feminista mozgalom szilárd mozgatóerő volt az abortuszt pártoló mozgalom mögött kezdettől fogva. Utálatuk a család és országunkban a nők által elképzelt férfi-elnyomás iránt, valamint az a hitük, hogy a nemi szerepek társadalmi képződmények és nem született sajátosságok okozták azt, hogy késztetést éreztek az abortusznak, mint a nagy kiegyenlítőnek a támogatására, amely megszabadítja a nőket az anyai „elnyomott” szerepüktől.
Simone Weilt, az egykori francia egészségügyi minisztert és „auschwitzi túlélőt”, az abortusz franciaországi legalizálásáért indított mozgalom vezetőjét sokat idézték, aki ezt mondta: „Az a szándékunk, hogy megsemmisítsük a családot. A legjobb út ennek elérésére megtámadni annak leggyengébb tagját, a meg nem született gyermeket.”
Kate Michaelman egy másik példa. Michaelman, a NARAL Pro-Choice America elnöke 1985-től 2004-ig, sok éven át előterében volt országunk egyik legtöbb veszekedést kiváltó, legmegosztóbb vitájának. Attól kezdve a Roe Vs. Wade, NARAL Pro-Choice America, amely azzal dicsekszik, hogy több mint 1 millió tagja van, lett az országunkban a fő támogatója annak, hogy „a nőknek joguk legyen választani”.
A NARAL különféle politikai akció-bizottságokon keresztül aktív módon támogatja az abortusz várományosainak választását. Teljes súlyával igyekszik befolyásolni a Kongresszust, hogy harcoljon minden abortuszellenes törvényjavaslat ellen, és támogasson minden olyan törvényjavaslatot, amely védi az abortuszhoz való jogot és kiterjeszteni a nők hozzáférését a „reproduktív egészségügyi kezeléshez”.
A Lichter-Rothman tanulmányt (amelynek mindkét szerzője történetesen zsidó) hivatalosan betiltották, és könnyű elképzelni, miért. Információja a média személyiségeiről és az abortusz melletti állásfoglalásukról meghökkentő, de nem meglepő. Az adatok:
„A filmipar vezetői: 95% abortusz-párti, 62% zsidó;
a televízió-ipar vezetői: 97% abortusz-párti, 59% zsidó;
az újság-ipar vezetői: 90% abortusz-párti, 23% zsidó.”
Zsidó csoportok állandóan részt vesznek azoknak a törekvéseknek pénzelésében, amelyek arra irányulnak, hogy az abortuszhoz való jog kérdését előtérben tartsák, tízmillió dollárokat költve annak biztosítására, hogy az abortusz legális maradjon. Az Amerikai Zsidó Kongresszus 1989. február 28-án egy teljes oldalt betöltő cikket tett közzé a New York Times-ban „Az abortusz és az élet szentsége” címmel, amely megdöbbentő módon 30 000 dollárba került. A meg nem született gyermekek meggyilkolásához való jog biztosítása magas költségekkel jár.
A sajtó a zsidóknak gyakran jelentős sajtóvisszhangot és jelentős hátszelet biztosít. Amikor Dr. Barnett Slepian (egy abortusz-támogató, akit később egy abortuszellenes aktivista agyonlőtt) baseball-ütővel fejbe verte a magzati élet védelme érdekében tüntetők egyikét (és ezzel súlyos sérülést okozott), mert körülkeríteni merészelte az ő otthonát, az újságírók nemcsak kettős mércét alkalmaztak magatartása mentegetésével, hanem azt is állították, hogy Slepian azért lett kiszemelve a bekerítésre, mert zsidó, és ezért a magzati életet pártolók akciói antiszemita jellegűek voltak.
Marilynn Buckham, egy abortusz-klinika tulajdonosa azt mondta a Buffalo News-nak, hogy Slepian otthonának bekerítése nem volt egyéb, mint vallási üldözés, és azért támadta a keresztényeket, mivel nem tisztelik más emberek vallási meggyőződését. Slepian testi sértési perének következményeként a bíróság megállapította, hogy az abortusz-pártoló New Yorkban lévő otthonának bekerítése jogtalan volt, és ezt a tettet 500 dollár pénzbüntetéssel és 6 hónapi elzárással torolta meg.
Kanadában az abortusz vezető támogatója Dr. Henry Morgentaler, a koncentrációs tábornak egy másik „túlélője”, aki Kanada egyik legügyesebb, legtermékenyebb és leghírhedtebb abortusz-támogatójává vált, aki kérkedett a kanadai joggal és illegális klinikát létesített Kanadában, ahol a kanadai joggal ellentétes abortuszokat végzett, és amelynek biztonságáról a kanadai rendőrség gondoskodott. Morgentaler egyik mondását egyszer így idézték: „Az foglalt le éveken át, hogy meg kell szabadulnom ettől a képzettől [a koncentrációs táborokban átélt tehetetlenségemtől]. És ehhez abszolút szükségszerű volt szembekerülni a hatósággal – mindegy, hogy milyen hatóság az.”
Szomorú realitás, hogy Morgentaler egyfajta ikon lett Kanadában, egy olyan ember, akit a nők jogainak védelmezőjeként tisztelnek. Henry Morgentalernek 82 éves korában a jogból tiszteletbeli doktori címet adtak a Nyugat-Ontariói Egyetemen. Morgentaler a hallgatóság előtt beszédet mondott. Kijelentette, hogy osztozik azok ünneplésében, akik megkapják a maguk fokozatát, és azt mondta, úgy hiszi, hogy az abortuszok végzése a maga részéről biztonságos és törvényes volt, és „jótevője volt a társadalomnak”, s egyben biztatta a diplomát elnyerőket, hogy álljanak ki a maguk jogaiért. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a kanadaiak nagy többsége abortusz-párti, és bizonyosan számos kanadai úgy tartja, hogy a szemlélete nagyrészt Henry Morgentaler befolyásának tulajdonítható.
És ebből már érthetik az egészet. Noha abszolút tény, hogy országunkban jelentős számú nem-zsidó vesz részt az abortusz-iparban, bizonyos, hogy a zsidók aránytalan nagy számban vannak képviselve benne, mint az abortuszhoz való jog védelmezői, és a zsidók alkotják az abortuszt végzőknek és az abortusz-klinikák tulajdonosainak mintegy felét. Ez megdöbbentő tény, figyelembe véve, hogy országunkban a zsidók a lakosságnak csupán 2%-át képezik.
És miért van ez a helyzet? Mert ők gyűlölik a nem-zsidókat, és minden rendelkezésükre álló eszközzel törekednek az elpusztításukra. Nyilván vannak zsidók, akik ellenzik az abortuszt, de biztosan sokan vannak, akik nemcsak megbocsátják, hanem szorgalmazzák is azt. És nemcsak a terhesség korai szakaszában, hanem sokan közülük lelkiismeret-furdalás nélkül elvégzik az abortuszt a terhesség bármely stádiumában, olyan okok miatt, amelyek között nem szerepel az anya életének kockázata vagy a magzat súlyos abnormitása. Ők elvégzik azt minden időben, minden okból.
Ez csupán egy további része az ellenségeik, a gojok megsemmisítésére irányuló zsidó szupremácista tervnek; nem számít, hogy mit kell tenniük a mi elpusztításunk biztosítása végett. Mi útjában állunk a tervük sikeres megvalósításának.
Szembe kell szállni velük. Meg nem védeni a meg nem született gyermek életét ebben az életszakaszban lelkiismeretlenség.
(Ford.:Tudós-Takács János
Szittyakürt, 2007 augusztus)
Az abortusznak számos módszere van. Az alkalmazott eljárás nagyrészt a terhesség stádiumától és a meg nem született gyermek mértékétől függ. Dr. J. C. Willke az „Abortion Questions and Answers” („Az abortuszra vonatkozó kérdések és válaszok”) (Hayes Co., Cincinnati, 1985) című könyvében az abortusz módszereit három fő kategóriába osztotta: vannak olyan abortuszok, amelyek behatolnak a méhbe és megölik a gyermeket olyan eszközökkel, amelyek a méhbe a méhnyakon keresztül hatolnak be; továbbá, vannak olyan abortuszok, amelyek a meg nem született gyermeket gyógyszerek alkalmazásával ölik meg, majd előidézik a vajúdást, és a halott bébi születését; és végül vannak olyanok is, amelyek a méhbe hasi műtét útján hatolnak be.
A méh tágítása az abortusz méhnyaki módszerei esetén szükséges. A tágítás szokásos módszere egy sor növekvő méretű eszköz bevezetése a méhbe. A tágító eszközök végtelen sorát, a görbe fémeszközöket a méhnyak olyan méretű megnyitására használják, hogy elégségesen alkalmazkodjék az abortusz eszközeihez. A normális szüléssel ellentétben, ahol a tágulás lassan megy végbe sok órás időszakon át, az abortőr által alkalmazott erőteljes nyújtás a méhnyak megnyitása érdekében másodpercek kérdése. A méhnyak ezen idő előtti, természetellenes nyújtása maradandó testi sérülést okozhat az anya számára.
Laminariát (víztelenített lemezmoszatot, általában tengeri algát) alkalmaznak olykor a méhnyak károsodásának csökkentésére. Ezt egy nappal az abortusz kitűzött napja előtt bevezetik a méhnyakba. Ott magába szívja a vizet, megduzzad és fokozatosan nyomást gyakorol a méhnyakra, elősegítve annak megnyílását az abortusz folyamata alatt.
A 8-9. héten kezdenek formálódni a szemhéjak, és megjelenik a haj. A 9-10. héten a magzat szopja a hüvelykujját, bukfencezik, ugrál, képes hunyorítani, szemét bezárni a fény elől, homlokát ráncolni, nyelni és mozgatni a nyelvét.
A fejlődésnek ebben a korai stádiumában a szívó abortuszokat egy kis cső alkalmazásával végzik. Ez a méhnyak kis tágítását teszi szükségessé. Ezt „menstruációs eltávolításnak” nevezik. Mindazonáltal, ha a magzatból nem távolítanak el minden maradványt, fertőzés jön létre, ami a méhnyak teljes tágítását és a méh kikaparását teszi szükségessé.
A terhesség első 12 hetében ez az abortusz legáltalánosabb módszere. Általában helyi érzéstelenítést adnak az anyának, és a méhnyakot gyorsan kitágítják. Egy szívó eszközt (egy éktámaszos csúccsal rendelkező üres csövet) vezetnek be a méhbe. Ezt az eszközt azután egy áttetsző cső összeköti egy vákuum-géppel. A vákuum-szívó huszonkilencszer erősebb, mint egy háztartási porszívó, feldarabolja a magzatot és a placentát kis részekre, azután a csövön át egy palackba szívja, amelyet eldobnak.
Ez a módszer hasonló a szívási módszerhez, de itt hozzájárul egy horog formájú kés (a curette) bevezetése, amely a magzatot feldarabolja. A feldarabolt részeket a méhnyakon keresztül kikaparják és eldobják. [Megjegyzendő, hogy ezt az abortusz-módszert nem szabad összetéveszteni gyógyító célzatú tágító és kaparó tevékenységgel, amelynek más okai vannak, mint a terhesség]
A harmadik hónap végén minden artéria jelen van, közöttük a szívkoszorúér is. A vér ezeken az ereken keresztül kering a test minden részébe.
A szív ebben a magzati időszakban 110-160-at ver percenként. A máj és a lép minden vérsejtet létrehozott, és ezt a feladatot gyorsan átveszi a csontvelő. Az immunitás szempontjából fontos fehér vérsejtek kialakultak a nyirokcsomókban és a csecsemőmirigyben.
A hangszalagok kialakultak, a gyermek képes sírni és időnként halkan hangot is ad. Az agy teljesen kialakult, és a gyermek képes fájdalmat érezni. A magzat képes szopni a hüvelykujját. A szemhéjak most fedik a szemet, és csukva maradnak a hetedik hónapig a finom optikai idegszövetek védelmére.
14. hét – Az izmok megnyúlnak és szervezetté váltak. Az anya tüstént megérzi a magzat első nyugtalanságait, amikor rugdalózik és mozog a méhben.
15. hét – A magzatnak vannak ízlelő bimbói és képes ízlelni az anya ételeit.
16. hét – 5 és fél hüvelyk hosszúságú, és 6 uncia súlyú. A szemöldök, szempilla, finom haj megjelenik. A magzat képes markolni a kezével, rugdalózni, sőt bukfencezni.
A magzat most mintegy 5 hüvelyk hosszú, pislog, markol és mozgatja a száját. Haj nő a fején, és szőr a testén.
20. hét – A magzat képes hallani és felismerni az anya hangját. Noha még kicsiny és törékeny, gyorsan növekszik, és valószínűleg életben marad, ha ebben az időszakban megszületik. A körmök és az ujjlenyomatok megjelennek. A nemi szervek láthatók. Ultrahangos eszköz segítségével az orvos megállapíthatja, hogy a magzat lány vagy fiú.
Ezt a módszert a terhesség 18. heténél alkalmazzák. A tágításos és kaparásos abortusznál alkalmazott horog alakú kés helyett egy fogópárt vezetnek be a méhbe a magzat részeinek megragadására. A fogó fogai megcsavarják és feldarabolják a magzat csontjait. Ezt a folyamatot addig ismétlik, amíg a magzat teljesen fel nem darabolódik, és el nem távolítják. Általában a hátgerincet ketté kell roppantani és a koponyát össze kell törni az eltávolításuk érdekében.
Sóval való mérgezés (só-injekció)
A 16. hét után használatos, amikor elég folyadék összegyűlt. Egy hosszú tű segítségével beadnak egy erős sóoldatot az anya hasán keresztül a magzat burkába. A magzat lenyeli ezt a folyadékot, és az megmérgezi őt. Maró hatású is ez az oldat, leégeti a bőr külső rétegét. Általában a magzat egy órán belül meghal ettől. 24 órán belül elkezdődik a vajúdás, és az anya halott vagy haldokló csecsemőt hoz a világra. (Számos esetben az ilyen csecsemők élve születtek. Ezeket általában gondozás nélkül hagyják meghalni. De néhány csecsemő életben maradt, és később örökbe fogadták.)
A 6 hónapos magzatot finom, pihés, lanugo-nak nevezett szőrzet fedi. A lágy bőrt viaszos állagú, vernixnek nevezett anyag védi. Ennek az anyagnak egy része esetleg még jelen van a gyermek bőrén a megszületéskor, és akkor gyorsan felszívódik. A magzat lélegzése úgy történik, hogy magzatburki folyadékot szív be a kialakuló tüdőkbe.
Az abortusznak ezt a kémiai szereket alkalmazó formáját az Upjohn gyógyszerészeti társaság alakította ki, amely a méh intenzív összehúzódását okozza, és ez kinyomja a fejlődő magzatot. Az összehúzódások hevesebbek a normális, természetes összehúzódásoknál, úgyhogy ezek a magzatot többnyire megölik – némelyiket lefejezik. De sok magzat élve született.
Főleg a terhesség utolsó 3 hónapjában alkalmazzák. A méhbe sebészeti úton hatolnak be, a hasfalon keresztül. A technika hasonló a császármetszéses szüléshez, kivéve, hogy császármetszéses abortusz esetén a köldökzsinórt általában akkor vágják el, amikor a magzat még a méhben van, ezáltal elzárják az oxigén-ellátását, és ez fulladást okoz. Némelykor a magzatot élve távolítják el, és egyszerűen hagyják egy sarokban meghalni: nem törődnek vele, vagy kiteszik a hidegre.
30. hét – Néhány hónapra a köldökzsinór lett a magzatot az anyával összekötő, életet biztosító tényező. A táplálék az anya véréből a placentán át, a köldökzsinóron keresztül kerül a magzatba. Ha az anya valamilyen mérgező anyagot (drogokat vagy alkoholt) vesz magához, a magzat ezeket ugyanúgy magához veszi.
32. hét – A magzat a nap 90-95 %-át átalussza és némelykor REM-alvás tapasztalható, ami az álom jele.
A részleges-szülési abortusz 5 lépése:
1: Az abortőr ultrahangtól vezérelve megragadja a magzat lábát a fogóval.
2. A magzat lábát kihúzza a szülési csatornába.
3: Az abortőr kihúzza a magzat teljes testét, kivéve a fejét.
4: Az abortőr bepréseli az ollót a magzat koponyájába. Azután az olló kinyílik, hogy tágítsa a koponyát.
5: Az ollót eltávolítják és a szívási katétert bevezetik. A magzat agyvelejét kiszívják, és ez azt okozza, hogy a koponya összeesik. Azután a halott magzatot eltávolítják.
40. hét – A magzat most megközelítőleg 7 és fél font súlyú; életképes az anyai méhen kívül. A szüléskor a placenta leválik a méh oldaláról, és a köldökzsinór megszűnik, mivel a gyermek a levegőből kezd lélegezni. A gyermek lélegzése változásokat idéz elő a szív struktúrájában és az artériákban, amelyek az összes vért arra késztetik, hogy haladjon keresztül a tüdőkön.
(Ford.:Tudós-Takács János
Szittyakürt, 2007 augusztus)
Az igazsághoz hozzátartoznak a precíz módszerek, amelyekkel az abortusz elpusztítja a meg nem született gyermekeket. A korai abortuszokat szívó eszközökkel lehet végrehajtani, mivel a magzati csontok a porcok még nem keményedtek meg. A legkorábbi stádiumában ez pürés állapotban lévő maradványokat eredményez. Mindazonáltal a szívás gyakran hátrahagy azonosítható testrészeket, amelyeket újból össze kell gyűjteni, hogy biztosak lehessenek benne: semmi sem hiányzik. (A visszahagyott részek borzalmas fertőzéseket okozhatnak az anyában.) Dr. Beverly McMillan el szokta végezni az ilyen összegyűjtést az abortuszok elvégzése után, de „odáig jutottam, hogy már nem voltam képes többé a kis testekre nézni”. Sok abortőr nem maga gyűjti össze a részeket, hanem vannak más embereik ennek elvégzésére. Egyes munkatársakat ez nem zavar, sőt némelyek eléggé megkeményedtek ahhoz, hogy viccelődjenek erről. Mások semmi ilyet nem akarnak csinálni. „Lehet, hogy a klinikai orvosok azt mondják, hogy támogatják a nő szabad választásához való jogát, de azt is fogják mondani, hogy nem akarják látni a parányi kezeket és lábakat. Nem akarnak szembesülni tetteik következményeivel” – mondta Judith Fetrow, a Tervezett Szülőség egykori klinikai munkatársa.
Magára Fetrowra is bíztak abortusz végrehajtást, amikor kezdőként dolgozott egy klinikán Kaliforniában. De a szemlélete megváltozott, részben az volt a feladata, hogy a testrészeket szemlélje meg, rakja el, küldje el egy patológiai laboratóriumba és semmisítse meg. Miközben különösképpen nem kívánta ezt a munkát, meggyőződése volt, hogy a halottat tisztelettel kell kezelni. Nem akarta hallgatni egyik munkatársa viccelődését: „Fogd a gyerekeket és tedd be őket az óvodába.”
Fetrow így gyászolt a zsidó hagyomány szerint: „Sivát ültem a babákért, elmondtam az imákat a halottakért. Elneveztem minden gyermeket, amikor elhelyeztem a hatalmas szennyes konténerben.”
Ez sokkal nagyobb tiszteletadás volt, mint amiben a holttesteket a legtöbb abortusz-klinikán részesítették. Debra Henry, aki egykor egy michigani klinikán dolgozott, azt mondta, hogy ha a nőnek biztosítása volt egy szívásos abortuszra, a magzat-maradványokat elküldték egy laboratóriumba. De ha nem volt biztosítása, a maradványokat a „szemetet megsemmisítőbe dobták”. Egy átlagos megsemmisítő nem mindig képes elvégezi a feladatot. Amikor készültek megnyitni a második texasi klinikájukat, Carol Everett beszámolt az abortőr partnerének, hogy a klinikának lesz „egy ipari teljesítményű megsemmisítője, két irányban darabol: előre, majd visszafele is darabol.” Az első klinika megsemmisítője képtelen volt megsemmisíteni egy 32 hetes abortált gyermek testét. Az illinoisi klinikán, ahol Kathy Sparks egykor dolgozott, azt tapasztalta, hogy a 4-6. hónapban abortált gyermekek maradványait „egy állandóan öblítő WC-be dobták”. George Tillernek (Wichita) Kansas, egy késői terhességi időszakban abortuszokat végző orvosnak saját krematóriuma volt a magzati maradványok elhamvasztására. Luhra Tivis, aki egykor a klinikáján a titkárnője volt, visszaemlékezett egy napra, amikor Tiller „a halott gyermekeknek egy különösen nagy súlyú csomagját” vitte a krematóriumba. Megkérte titkárnőjét, segítsen neki kinyitni az ajtót. Tivis így tett, majd visszament a közeli íróasztalához. „Hallottam, hogy begyújtotta… És a legborzasztóbb dolog az volt, hogy éreztem ezeknek az égő gyermekeknek a szagát, mert éppen a közelben voltam.”
Bizonyos orvosok és klinikai segítőik számára először megrázkódtatást okoznak az abortusz-technikák, és a kicsiny testrészek, de azután fokozatosan hozzászoknak. Amikor a néhai Dr. David Brewernek, mint fiatal bentlakó orvosnak először kellett megvizsgálnia a testrészeket egy szívásos abortusz után, „olyan volt, mintha valaki egy forró piszkavasat helyezett volna belém”. A soron következő abortuszok is zavarták, de úgy találta, hogy „minden alkalommal már egy kicsit kevésbé zavart, valahányszor ilyet láttam. És tudják, mi történt a következő alkalommal? Nekiduráltam magamat, leültem és véghezvittem egyet.” Megint érezte a forró piszkavasat, de ismét hozzászokott. Megkeményedését ahhoz a módhoz hasonlította, ahogy kialakult a keze kérgessége, amikor tizenévesként a kertészetben dolgozott. Úgy találta, hogy kéreggel „a kezem minden nap dolgozni tudott – nem voltak hólyagok, és nem volt fájdalmam. És mi történt a szívemmel, amikor láttam az abortuszokat, majd elkezdtem művelni azokat? A szívem megkérgesedett.” Egy éjjel egy só-injekciótól végbemenő abortusz után Brewer egy részben megégetett gyermeket látott, aki „egy kicsit rugdalózott és mozgott, mielőtt végleg meghalt ezektől a borzasztó égési sebektől”. Asszisztált egy császármetszéshez hasonló abortusznál, de ez szándékosan a terhesség olyan korai szakaszában történik, hogy a magzat a születése után hamar meghaljon. „És ők egyszerűen fogták ezt a kis babát –, amely gyenge hangokat adott, rugdalózott és mozgott – és beletették az asztalon egy hideg acél vödörbe” – emlékezett vissza. A csecsemő „természetesen egyre kevésbé rugdalózott és mozgott, ahogy az idő haladt”.
A „tágításos-ürítéses” típusú abortuszok sokkal általánosabbak, mint azok, amelyek élve szüléssel járnak. Ez az eufémikus kifejezés valójában a méhbe bevezetett eszközzel történő feldarabolást jelent.
Többnyire akkor fordul elő, amikor a magzat csontozata és porcozata annyira megkeményedett, illetve meszesedett, hogy a szívásos abortusz nem végrehajtható. Dr. Joseph Randall, aki mintegy tíz éven át volt abortőr, kifejtette egy tágításos-ürítéses abortusz után: „újra össze kell gyűjteni a csecsemő részeit – a karjait, lábait, a fejét, a mellkasát – mindent. Ez még az olyan régi abortőr számára is durva dolog, mint amilyen én vagyok.”
Legalább egy klinikai dolgozó, Brenda Pratt Shafer az abortusz ellen fordult közvetlenül azután, hogy tanúja volt egy részleges-szülési abortusznak. (Ezt tágításos – eltávolításos abortusznak is nevezik.) Shafer, aki abban az időben „nagyon a nők szabad választásának” pártján volt, elfogadott egy időleges állást Dr. Martin Haskell abortusz-klinikáján Daytonben (Ohio), 1993-ban. A klinikán töltött harmadik napon szemtanúja volt egy részleges-szülési abortusznak:
„Álltam az orvos oldalán és figyeltem, amint egy részleges-szülési abortuszt végzett egy 6 hónapos terhes nőn. A gyermek szívverése világosan látható volt az ultrahangos képernyőn. Az orvos kihúzta a csecsemő testét és karjait, mindent, a kis feje kivételével. A csecsemő teste mozgott. Kis ujjai összekapcsolódtak. Kis lábával rugdalózott. Az orvos vett egy ollót és benyomta azt a csecsemő fejébe, és a baba karjai megrándultak. Ez riadt reakció volt, mint ahogy egy csecsemő ezt teszi, amikor azt gondolja, hogy eleshet. Azután az orvos kinyitotta az ollót. Majd beleszúrta az üregbe a nagy erejű szívócsövet és kiszívta a csecsemő agyvelejét. Akkor a csecsemő teljesen lottyadt lett. Valójában én teljesen felkészületlen voltam arra, amit láttam. Csaknem hánytam, amint figyeltem, hogy Dr. Haskell műveli ezeket a dolgokat…
A nő látni akarta a gyermekét, ezért letisztították a gyermeket, rátették egy takaróra és a kezébe adták. A nő egész idő alatt sírt. Állandóan ezt mondogatta: „Rettenetesen bánom. Kérlek, bocsáss meg!” Én is sírtam. Nem bírtam tovább. Soha többé nem mentem vissza a klinikára. De még mindig kísért annak a kisfiúnak az arca. A legtökéletesebb angyali arc volt, amelyet valaha láttam.”
Shafer később a Kongresszus előtt tanúvallomást tett a tapasztalatáról.
Shafer látta Haskell tágításos-ürítéses abortuszait is. Ő: „fogta a 3 hónapos csecsemőket és feldarabolta őket – egyszerűen kiszakította a testrészeket végtagtól végtagig, miközben a baba szíve vert. Kirántott egy kezet, egy lábat és csak kihúzta azokat… És ez rettenetes volt. Ilyet sohasem láttam korábban. Valójában sohasem akartam erre gondolni és el sem tudtam volna ezeket képzelni azelőtt.”
Ő korán megtanulta azt, amit mások olyan későn. Carol Everett jól foglalta össze, amikor visszatekintett a maga abortuszára, amelyet férje Tom kívánt, és ő pedig nem akart: „A halál volt a végső győztes; nem Tom, és nem Carol. A halál.”
(Ford.:Tudós-Takács János
Szittyakürt, 2007 augusztus)
Bob Weir:
Az irányító felfedi az abortusz belső titkait
2003. március 1-én, egy metszően hideg vasárnap reggel feleségem és én elmentünk a Lewisville-ben lévő Lakeland-i baptista templomba istentiszteletre és meghallgatni lelkipásztorunknak, Dr. Ben Smith-nek egy újabb buzdító beszédét.
De ezen a napon Ben testvér átadta szószékét egy Carol Everett nevű nőnek. Mrs. Everett a szerzője az abortusz-ipart leleplező, „Vérdíj” című írásnak. Ez az egykori abortusz-propagandista több mint 20 percen át villanyozta a gyülekezetet a szabad választás „kartell” által alkalmazott taktikával és az általuk terjesztett hazugságokról szóló igaz történetekkel. Ez a „kartell” szisztematikusan fosztotta meg országunkat az erkölcsi és szellemi tartástól, amely több mint 200 éven át megtartott minket.
Könnyes szemmel tárta elénk, hogy mintegy 35 000 abortusz részese, és összeszorult a torka, amikor elárulta, hogy 30 évvel ezelőtt ő is abortáltatta egyik gyermekét. „Ő az én lányom volt, és mindig az lesz” – mondta zokogva. „Még mindig, minden évben megemlékezem születésnapjáról”.
Borzalmas képet vázolt fel a pénzsóvár cinizmusról és hidegvérű megszállottságról, amely az abortuszt nyereséges termékként árusítja. Mrs. Everett beismerte a maga szerepét a 12 éves lányok bizalmának megnyerésében, annak érdekében, hogy elválasszák őket a legfontosabb támogatóiktól, a szüleiktől.
„Mindenekelőtt úgy állítottam be magamat, mint a szexualitás szakértőjét. Azt fejtegettem nekik, hogy a szüleik nem fogják segíteni a szexuális életüket. Másodszor, az orvosok alacsony dózisú születésszabályozó tablettákat írtak elő, amelyek szedése magas százalék terhességi előfordulással járt. Az orvosok teljes mértékben tudatában voltak annak, hogy a lányoknak minden nap azonos időben kell szedniük a tablettát, különben a terhesség bekövetkezik. Ez biztosította, hogy a tizenévesek lesznek a legjobb ügyfeleim, mivel a tizenévesek tipikusan nem rendelkeznek kellő felelősségérzettel ahhoz, hogy kövessék a szigorú orvosi előírásokat magukkal kapcsolatban. Tudtam, hogy a szexuális tevékenységük a nulláról vagy heti egyről heti 5-7 aktusra fog gyarapodni, mihelyt be lesznek vezetve a fogamzásgátlási módszerbe. Így elérhettem célomat: minden 13-18 év közötti tizenéves 3-5 abortuszon esett át.”
Mrs. Everett félelmetes részletességgel mondta el a tizenévesek promiszkuitásra való bátorításának gyalázatos rendszerét, annak érdekében, hogy ravaszul belevigyék őket nem-tervezett terhességekbe, majd – rájuk ijesztve – abortuszra késztette őket, miközben az orvosok és a segítőik a pénzsóvár vállalkozás keretében megosztoznak a profiton. És azok nagy profitok: az előadó szerint óránként ezer dollár.
Az orvos-csoport gyilkos futószalagként működve az A teremben az abortusz keretében meggyilkol egy gyermeket, azután sietve átvágnak a hallon keresztül a B terembe, ahol az embereik már előkészítették az utat tévesztett ország következő nyomorult áldozatát. Gyakran mondják nekünk, hogy a szabad választás mozgalom a női hatalomra jutás politikai filozófiáján alapul. De milyen fajta nő az, aki úgy akar hatalomra jutni, hogy kioltja egy gyermek életét? Éppen az a gondolat roppant megalázó a nők számára, hogy egyedüli útjuk a hatalomhoz nem egyéb, mint hatalom a petefészkeik felett. A világtörténelem legsikeresebb [női] vezetői egyszersmind anyák is voltak.
Attól tartok, nekünk egy sok milliárd dolláros abortusz-ipar árukészlete lett eladva. Ez az abortusz-ipar számos esetben olyan szélhámosok cselszövő, alattomos, szervezett csoportjává vált, akiknek az a rendeltetésük, hogy a „vérdíj” gyakorlóinak számláját gyarapítsák. Mrs. Everett személyes tapasztalatai meghazudtolják a „szabad választás” elnevezést. Az ártalmatlannak hangzó kifejezés használata nem egyéb, mint újabb szándékos ködösítés, amely elleplezi a valódi szándékot, a halál szorgalmazását. Harminc esztendővel ezelőtt a Legfelsőbb Bíróság legalizálta az abortuszt, de sohasem volt az a szándéka, hogy helyettesítse a lelkiismeretes születésszabályozást, vagy engedélyt adjon egy degenerált magatartásra.
Az utóbbi három évtizedben az értékek folyamatos pusztulása nem tekinthető véletlennek. Amikor egy nemzet szíve és lelke olyan érzéketlenné válik, hogy egy élő, növekvő, születéséért küzdő magzat nem támaszkodhat anyjának védelmére, miért kellene csodálkoznunk, hogy oly kevés értéke van az emberi életnek más esetekben? Hogyan tekinthetjük magunkat büszke és igazságos népnek, ha nem vagyunk hajlandók kiállni a közülünk való legvédtelenebbek mellett? Továbbá, hogyan támogathatunk és engedhetünk bizonyos embereket meggazdagodni azért, hogy bátorítják gyermekeinket a terhesség vállalására, és ezt követően pedig kitépik annak eredményét a méhükből, és kidobják, mint egy emberi hulladékot?
Ha Mrs. Everettnek volt bátorsága arra, hogy új életet kezdjen, akkor még mindig van remény országunk számára is.
(Ford.:Tudós-Takács János
Szittyakürt, 2007 augusztus)