Abelovszky Eliz
Kézai Simon és népem igazáért
Nem régen kezembe került egy tanulmány-kivonat, amit Sebestyén László, népünkhöz hű magyar és kitűnő történész írt, vitairatként azért, mert szerinte, Szűcs Jenő, magát „eszme-történész”-nek nevező, középkor-kutató „odavetette martalékul egy nemzetközi szaktestület továbbtaposó lábai elé, az ő mihaszna meglátásai érdekében a Kézai-krónikát, … és z sok tanulmányozást igénylő hun-magyar ügyet”. (A további szövegben Szűcs Jenőt „eszmetörténészként” említem.)
Nem ismertem a kutatót sem személyesen, sem tudományos munkáján keresztül, de felismertem benne a háború utáni magyar-ellenes történelem-tanítás sikerét. Az eszmetörténész, -- mint a marxista tudósok általában – nem ellenez, nem bizonyít, csak – roppant fölényesen, időnként szinte nyeglén, -- kijelent, ami az 1945 utáni időkben újból fellobbanó magyar-ellenes hamisított történelem-oktatásnak könnyen felismerhető jele lehet, -- azt hiszem, évszázadokon át.
Talán nem kellene törődni vele, ha ezt a munkáját nem külföldön rendezett nemzetközi kongresszuson elmondandó tanulmányként írta volna meg, azzal a célzattal, hogy ott, „hallatlanul nagy tudásával és igazság-szeretetével” lejárassa Kézai Simont, aki, IV. vagy Kun László udvari jegyzője és igen jó krónikása volt. Ez a munka egyúttal erősen rongálja magyarságunk és történelmünk hitelét is.
Tacitus mondta: „Jaj annak a népnek, akinek idegenek írják a történelmét.” A mi generációnk ezt mondhatná: „Jaj nekünk, ha ellenséges idegenek képezik ki történelem-kutatóinkat.” Szándékosan használtam az ellenséges jelzőt, mert a tárgyilagos külföldi kutatók, mint pl. a mai francia, német és orosz kutatók is, (akik nem mindig kebel-barátaink!) sokkal pozitívabbak a magyarság igaz történetének megítélésében, mint sok hazai történész.
Heribert Illig, világhíres német őstörténet kutató kitűnő könyvet írt A kitalált középkor címen. Ezek a betoldott, soha-meg-nem-élt, főleg leletnélküli évek – A.C. 614 és 911 között, -- a hun-avar-magyar történelem durva meghamisítása mellett, a kitalált nyugati vezetők győztes harcairól és morális sikereiről is beszámolnak. H. Illig szerint: „azokról a fantom-századokról egyedül a magyar Gesták és Krónikák adnak elfogadható és igen nagy százalékban hiteles adatokat.” Itt már megérthetjük azt is, miért kellett Kézai: Gesta Hungarorum című munkáját „fantasztikus koholmánynak” neveztetni egy magyar kutató munkájában?! Így lesz sokkal hitelesebb!
Sajnos, Heribert Illig könyve évtizedekkel később íródott, de a szumir-magyar rokonság, vagy azonosság, aminek ma már óriási irodalma van, szintén elkerülte az ügyünkkel nem nagyon rokonszenvező, de jólfizetett hazai kutatók figyelmét.
Most nem beszélek Kálti Márk Képes Krónika című munkájáról, mert csak Kézai Simon védelmére vállalkoztam ebben a tanulmányban. Azonban a korábban és gyakran „csacska mesék”-nek nevezett magyar történelmi írásokat egyre inkább az értékes forrás-munkák közé sorolják szaktudásukat szorgalmasan fejlesztő nemzetközi történészek. Egyes kutatók szerint, krónikáink sokkal használhatóbb ismereteket közölnek, mint a Biblia! A Tel Avivban működő szekuláris egyetem szerint is, „az Ótestamentumra hivatkozni nem jelent tudományos gondolkodást!”
Kifejezetten sajnálom az eszmetörténészt, akinek műveltsége sokkal értékesebb kutatásokra is képessé tehetné, s akit csak madáchi gondolkodással tudok mentegetni: „Bűne a koré, amely szülte őt.” S nem is ő az egyetlen jól képzett kutató, akit népe árulóvá tett a vallási, vagy politikai köntösbe-burkolt évszázados magyar-gyűlölet.
Egyik társa nem régen még az Akadémia égisze alatt szított a magyar nép ellen. Már a külföldi szumirologusok is felháborodva tárgyalták ennek a végre nyugdíjba taszított akadémikusnak azt az ádáz luciferi impulzusát, amivel a nemzetközi tudományos kutatók és egyetemek által talált és bizonyított adatokat, - a magyar fajú népek dicső történelmét – tagadta!
Nem csodálkoznék azon sem, ha a régen várt tudományos rendszerváltás bekövetkezése után ezek a szellemileg disszidált kutatók, sírva bevallanák, hogy parancsra cselekedtek. Vagy csak pénzért!! Egyébként, mi kényszerítette volna arra a jelenben kutatót, hogy 800 évvel ezelőtt megírt, a magyar régmúlt egyik legbecsesebb krónikáját, a Gesta Hungarorum-ot fantasztikus koholmánynak, Kézai Simont pedig félművelt fantasztának nevezze?!
Ezt a tudományos merényletet az is súlyosbítja, hogy egy magyar tudós a külföldi kollegák „tájékoztatására” írta meg tanulmányát, mint egy saját fészkét sem tisztelő vadmadár. A kíméletlenül ócsárolt és hiteltelenített Kézai Simont úgy támadta meg, hogy tudta: a vitára képtelen mestert sem önmaga, sem az eszmetörténész kortársai sem lesznek képesek vagy elég bátrak megvédeni! Bár Kézai Simon nagyságán az efféle támadások mit sem változtatnak, de a magyarság jelenlegi nemzedékének amúgy is agyonterhelt hátára újabb ólomzsáknyi teher került. Ezzel a teherrel kell küzdeni a tántorogva eszmélő nemzetnek azért, hogy szép nevünk ismét felragyoghasson igaz és dicső történelmünk fényében. (A lóversenyeken a kiváló paripák hátára, a verseny előtt 20-30 kg. Ólomzsákot tesznek, hogy ne verjék „blőd-kenterbe” a sokkal gyengébb lovakat.) A magyarság egyedi nagyjai, és maga a nép is, ilyen ólomzsákok terhe alatt vívja harcát már évezredek óta!
Az eszmetörténésznek a forrásmunkák hatalmas anyaga állt rendelkezésére, amit fel is sorol. Érződik írásán, hogy ismerte Bibó István: Kelet-európai kisnépek nyomorúsága című írását is, de arra nem hivatkozik, még index-szóként sem szerepel nála, nyilván azért, mert az 1960-70-es évek Magyarországában Bibó István még nem volt grata persona. Egy karrier-tudósnak ezt is fontos tudni! Manapság politikailag korrektnek nevezik ezt a fajta óvatos tudóst, de ha nagyon megvizsgáljuk, kitűnik, hogy sem nem tudomány, sem nem korrektség ez a les-állás-szerű magatartás, hanem árulás, de mindenesetre a tudomány rovására történt megalkuvás! – És megalkuvás a tudós karaktere és a nemzet kárára is!!
Az igazi tudományra és a szaktárgyához hű tudósra az is jellemző, hogy képes korrigálni önmagát! Ezért nincs a kutató munkában kényes kérdés! A haladás útja az igazság megismerésének rögös mezejére visz, ahol keményebb a munka, de kitágul a horizont. A szándékos hazugság, a hamisság, a tévedés, a veszélyes fél-igazságok felismerése és bevallása vezet a széles skálájú szabadság felé. A krisztusi bölcsesség szerint: „Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket.”
Ezt látta meg Dr. Semmelweis Ignác, mikor rájött, hogy a gyakran halálos kimenetelű gyermekágyi lázat nem kozmikus sugárzás, hanem tisztátalan kezek által közvetített baktérium okozza. A derék orvost sok bántás érte ezért, mert a fél-tudomány mezején ez kényes kérdés volt mindaddig, amíg minden orvos el nem fogadta igazát.
Azért említettem Semmelweis csodás felfedezését, mert az valóban a tudományok közé tartozik! A történelem viszont csak részben tudomány, nagy-részben inkább művészet! De olyan művészet, amit tiszta szívvel, mondhatnám, alázattal kell művelni. Évtizedek óta foglalkozom őstörténet kutatással és közben sok apostoli tisztaságú, buzgón kutató történészt ismertem meg, akik nemzetmentő művészetté fejlesztették szorgalmasan összegyűjtött ismereteiket. Ilyen pl. Baráth Tibor, Grandpierre Endre, Badiny Jós Ferenc, Botos László és Margaret, Pap Gábor és még sokan-sokan mások! Csak szuperlativusokban tudok munkáikról beszélni! (Persze, találkoztam ripaccsal is, akik jelen vannak a művészetek minden ágában!)
Az élet minden területén van melléktermék, üledék, seprű. A tokaji bornak is van seprűje, de a lefejtés, a leválasztás után ismét a borok királya és a királyok bora lesz. A történelmet is meg kell tisztítani, lefejteni a rákent, vagy belekerült szennyeződésektől.
Régóta böngészek Szűcs Jenő tanulmányát kutatva, amit egyre inkább időszerűtlen, korszerűtlen, sőt hűtlen igyekezetnek látok. Az Egyesült Nemzetek az igazság alapjára felépített megbékélést tűzte ki céljául, amiért dolgozik is, több-kevesebb eredménnyel! A rólunk terjesztett hazugságok, rágalmak, eltorzított események csak mélyítik a megbékélést akadályozó árkokat, amiket csak az igazság hirdetésével tudunk áthidalni, vagy betemetni. A néma hazugságok, vagy a beleegyezésnek számító hallgatás nem szerzik vissza ellopott kincseinket, tragikumában is dicső múltunkat, vagy széttépett Hazánkat. Senkinek sem fog megnyugvást, vagy baráti közeledési lehetőséget teremteni az sem, ha szalonképessé tesszük a bűnt!
Az emberiség írott történelme óta, egészen a jelenkorig, temérdek olyan esetet ismerünk, amikor kegyetlen kínzás után vallottak be soha el-nem-követett bűnöket azok, akiket már ártatlanul halálra szántak „óriási erkölcsi fölényű és hatalmas” ellenségeik.
A mi nemzedékünk életében az ellenünk elkövetett temérdek bűn között talán legfájóbb a Trianon, amit a felszabadulás után már fájni sem engedtek! Először csak a torz-határokon kívül nem lehetett erről beszélni, később már a rezervátummá zsugorodott Őshazában sem. Százszor elmondtam már, de úgy látszik nem elégszer: tanuljunk végre a zsidókról, ők a 2000 évvel ezelőtt elveszített hazájukat követelték és kapták vissza 60 évvel ezelőtt! A két évezredhez viszonyítva mit jelent 8-9 évtized? Trianon igazságtalanságát már azoknak a nemzeteknek fiai is látják, akiknek kormánya bűnös volt abban!
Ég tudja, miért: a háború utáni magyar kormányok és kutatótörténészei látják ezt a legkevésbé? A Reagan-Mitterand-Gorbachev Trianont felülvizsgáló igyekezetét a korabeli magyar kormány utasította el! Állítólag ezekkel a szavakkal: Magyarországnak nincs területi követelése szomszédjaival szemben!!
A rendszer-váltásnak nevezett esemény után mondta nekem egy nagyon rangos politikus, hogy „sem eltartani, sem megvédeni nem tudnánk ma már a Trianonban elveszett országrészeket!” Lehet, hogy azért van ma 50%-al kevesebb katonánk, mint amennyit az embertelen Trianoni békeszerződésben megengedtek, mert be kell bizonyítani, hogy képtelenek vagyunk egy nagyobb hazát megvédeni?
Vagy azért kellett egy modern eszme-történésznek bizonygatni, hogy már a XIII. században „torzult, nacionalista nemzettudatunk volt”, amit a „tehetségtelen, de találékony ideológus”, Kézai Simon is leírt. A ma már nagyon hasznos forrás-mű, a Gesta Hungarorum megírása miatt, szánalmas és műveletlen vádlottá tette a mestert, a magyar népet pedig úgy kívánta bemutatni egy nemzetközi tudományos gyülekezet előtt, hogy eredendő bűnünk eleve a nacionalizmusban fogant!
Mivel népem és Kézai Simon védelmét együtt tűztem ki célul, azért megemlítek egyéb „kritikus kutatási eredményét” is, ami bizonyítja a szentesített hamis eszköz használatát egy silány cél érdekében.
1848 történetéből vettem egy példa-sorozatot: a Kossuth Lajos vezette szabadságharc kudarcát abban látja az eszmetörténész, hogy a kormány „a magyar jobbágyság tömegét nem avatta a modern nemzet szerves és egyenrangú részévé.”
Ezt az igazságtalan és félrevezető mondatot csak a történelmileg analfabétává süllyesztett nemzet nem utasítja vissza. A szabad Magyarországért harcoló 48-as őseinknek nagyon rövid ideje volt arra, hogy évszázadok alatt tönkretett hazájukat az ősi jog-állapotba visszaemeljék, és ez is tele volt különféle támadással.
De nézzük meg, ugyanakkor mit csináltak ártatlanul vádolt véreink az alig három hetes törvényhozási ciklusban:
Kimondták a közteherviselést (1848. tc.)
Megszűntették az úrbéri szolgáltatásokat, az úrbéri földeket átadták az azokat addig is művelő jobbágyok tulajdonába (1849:9 tc.)
Az úrbériség felszámolásával biztosították a parasztság legelő és erdőhasználatát. (1848:10. tc.)
Megszűntették az úriszéket (1848.11 tc.) Eltörölték a papi tizedet.(1848.13 tc.)
Eltörölték a mezőgazdasági hitel és a fejlődés gátját jelentő ősiséget. (1848:15tc.)
Készen volt a hűbéri maradványok megszüntetésének törvény-javaslata is, de az országgyűlési elfogadtatásra már nem került sor a fiatal szabad magyar kormányra rákényszerített, fegyveres szabadságharc miatt.
Ezt a csodálatraméltó programot nevezi Kossuth-féle sikertelenségnek az eszmetörténész?! Ezeket a szinte példa nélküli eredményeket is csak azért tudták elérni az 1848-as magyar államférfiak, mert a kormány, a nép nagy részével együtt, újra felemelkedett a magyarság régi, morális magaslatára.
Velem sem a nacionalista gondolkodás mondatja ezeket a szavakat, hanem a történelem-ismeret, pl. amit (K.u.) A.D. 530-ban Theophylactus Simocatta így fejezett ki: „A magyarok igazságos törvényekkel kormányoztatnak.” Az 1848-as őseink ezt az évezredes igazságos kormányzást kívánták visszahozni, az önkény-uralom helyett!
Ugyancsak ő mondja azt is, hogy a magyarok „rendkívüli módon tisztelik a tüzet, vizet, levegőt, a földnek pedig énekeket zengenek, azonban csak azt imádják és nevezik Istennek, aki a mindenséget teremtette.”
Tehát Theophylactus Simocatta nevű történész szerint az „igazságos törvényekkel kormányzott” magyar nép egy-Isten imádó volt a római kereszténységre kényszerítés előtt cca. 500 évvel! Minden bizonnyal sokkal korábban is!
Arról is hosszan beszélgethetnénk, hogy mennyivel jobban nézne ki a világ a XXI. században, ha a mai emberiség nem szennyezné el, hanem úgy tisztelné a vizet, földet, levegőt és az életet tápláló termőföldet, mint őseink tették!
És, ha az ember ma is valóban imádná a mindenséget teremtő Istenét!
Őseink tiszta vallásának nyomait megtalálhatjuk a Bibliában is, valószínűleg, mint megmaradt, vagy újra felfedezett hitbéli igazságokat. „Ki a szeleket teszi követévé, a lángoló tüzet szolgáivá.” Zsoltár 104:4. Vagy az új szövetségi rész: „Ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűznek lángjává.” Pál zsidókhoz írt levél 1:7.
Tehát őseinket pogánynak nevezni szánalmat és lekicsinylést érdemlő bigottság!
Attila nagy-király is egy-Isten imádó volt, szoros kapcsolata volt a tűz szellemét imádó Baktriával, de Jézusról azt is tudta, hogy a Világ Világossága, és a Nap-Isten fia! Csaba királyfi is azért vett Baktriából feleséget, mert az volt a fény-imádó vallás központja, ahol szintén ismerték Jézus tanitásait.
Fogcsikorgatva bár, de már elismerik nyugaton is, hogy hamarabb voltunk Krisztus-követők, mint Róma.
Mielőtt az emberiség eljutott az elektromos világításhoz, a Tűz jelentette a Fényt is. Évezredekkel ezelőtt voltak ilyen női nevek, mint a Fény, meg a Láng. (Lehet, hogy ma ezt jelenti a becéző szó: Napsugaram!) Tehát a fény és tűz lehettek a Nap-Istennek, vagy a Világ-Világosságának pozitív jelzői is.
Jókai Mór írja a Bálványos vár című könyvéről, hogy komoly forráskutatások alapján írta, és minden, amit leírt benne, igaz. Könyvében közöl egy verset is, amit Erdélyben talált és szerinte a fiúgyermekek férfivé-avatási szertartásán mondták el azt „pogány őseink”. Íme a vers:
A Tűz Istene oltalmazzon, Istennyila meg ne sújtson,
Guta, Csoma rád ne essen, Dobroc, Mirigy meg ne lepjen.
Kék Kelevény ne találjon, Rossz bába ki ne cseréljen,
Hopciher rád ne dobbanjon, Koldusfarkas meg ne marjon,
Vahor, rossz szem meg ne verjen, Minden ízed nagyot nőjjen,
Mint a vas oly kemény legyen, Nagyobb ember légy apádnál,
Ne sírj otthon az anyádnál Mint a tűz, oly igaz légy!
Tehát azt kívánták, hogy testben-lélekben egészséges, erkölcseiben továbbfejlődő emberré váljon az ifjú. Ez még az én gyermekkoromban is élt a jó magyar közösségekben. Apám gyakran használta ezt a mondatot, mikor egy serdülő ifjat köszöntött: Nőjj nagyra és légy különb ember apádnál! Ez nem volt sértő kifejezés az apára nézve, hanem a fejlődés kívánt és elismert formája volt!
Mikor a rosszindulatú rágalmak okait kutatom, gyakran ötlik agyamba ez a kérdés: hogyan került egy táborba a velünk mindig ellenséges Róma, a belőlünk jól élő Habsburgok és alattvalóik, és a mindakettőt elítélő marxista tudomány!
Három, -- magyarázatnak is használható történelmi mondatot írok le. Az egyik az avar Baján kán követének kifakadása egy bizánci tanácskozáson.
„Ti tanítottátok meg a barbárokat mindenféle hitványságra: sohasem jutott volna eszünkbe a békeszegés, ha veletek, a hazugság mestereivel nem találkoztunk volna.”
A másik válasz lehet, amit a katárok történetének kutatása közben találtam. A katárok Krisztus követői voltak, de elítéltek minden elnyomást, hatalmat és pompát, amivel a XIII. században kormányozták a keresztény Európát. Bár igen sok kincs volt a birtokukban, nagyon puritán és egyszerű életet éltek. A tiszta és fedhetetlen életmód elsősorban a vezetőkre volt kötelező!!!
Képzeljük el, mennyivel jobb lenne a világ, ha a tisztességesen megélt egyéni és hivatali életforma manapság is kötelező lenne a világ minden vezetőjére!?
A katárok hitték és hirdették, hogy a szellem világában is és a földön is
Állandó háború van a Jók és Gonoszok között. Ebben a háborúban gyakran a gonosz győz, (-- még egy rövid ideig) – Bár a Jók veszteségét nem bukásnak, hanem önfeláldozásnak tartották, ami hosszú távon győzelemmé változik. Ilyen volt az ő szemükben a krisztusi áldozat is.
A harmadik tanú, -- ártatlanságunk bizonyítására, a mi korunkban kutató amerikai író, Wess Roberts, aki azt írja őseinkről: „Jámbor, ártatlan emberek, akik naiv hittel hisznek az emberi jóságban, ezért gyakran esnek áldozatul gyakorlott diplomáciai cselszövéseknek.”
Ez volt a magyarság tragédiája évezredek óta, - mai napig! A kincses, gazdag ország, szorgalmas és nagy százalékban zseniális népe, naiv emberi jóságával, könnyű prédának látszik a cselszövők szemében. A mai u.n. „demokratikus rendben” már csak azt kell elhitetni velünk, magyarokkal, hogy ezer éves bűneink miatt megérdemeljük nyomorult sorsunkat. Az nem zavar senkit, hogy azzal az Istennel kívánnak megbüntettetni, akinek létezésében nem hisznek és évtizedek óta tanítják nem-létezését iskoláinkban is. Azokban az iskolákban is, amit a felerészben még imádkozó és túladóztatott nép pénzéből úgy-ahogy még fenntartanak.
Az u.n. modern történelem kutatók ellenünk használják fel eltorzított ismereteiket is többféle módon: a csonka-haza határain belül és a történelmi Magyarország magyar anyanyelvű és kultúrájú népe elől igen nagy százalékban elhallgatják, vagy elhallgattatják értékeinket és érdemeinket, és szinte sehol sem tanítják igazi történelmünket. Külföld felé pedig felnagyított vagy sohasem létező hibáinkat közlik, néha nagyon komolyan és tudományosan, néha humorosan, főleg az írott és elektronikus média hatalmas erejével. A médiából cca. 90%-ban kizárt, művelt, derék magyaroknak a tiltakozás módja, a fenntemlített okok miatt nagyon gyér, majdnem nulla, egyesek szerint mínusz!
A XX. század utolsó éveiben még létező, viszonylag erős nemzeti emigráció hűségesen dolgozott a magyar egységéért, amiben hittünk is és a lehetősége is adott volt. Az elmúlt években, - ahogyan Budapesten mondják – „a hideg polgárháború” dühöng az uralkodó párt és az ellenzék között, az „oszd meg és uralkodj” régóta használt módszere alapján. Barátok, rokonok lettek ellenséggé politikai hovatartozásuk miatt.
Az iskolák bezárása miatt fárasztó buszosztatásnak teszik ki azokat a falusi gyermekeket, akik erre sem időben, sem táplálkozásban, sem öltözködésben nincsenek felkészülve. Mindezek mellett az iskolák színvonala romlik, az elbocsátások miatt kevesebb tanár tanít több gyermeket, sokszor zsúfolt osztályokban. A felső oktatás, - a magas tandíjak miatt – sokak számára majdnem elérhetetlen álom. Ha ez így megy tovább, akkor a kifosztott, koldus nemzet elveszti utolsó kincsét is? A nagyon értékes szürke-állományú tehetséges nép nemzetközileg elismert jó hírét!
Sokan úgy vélik, ez egy titkolt cél!
Lehet, hogy azok a hon-atyák, akik manapság szeretik magukat „közjogi méltóságnak” nevezni, - eszmetörténészeik által „fantasztikus koholmánynak” neveztetik majd alaposan megrágott beszámoló szavaimat, hogy mentséget leljenek nemzet-rontó cselekedeteikre! Az erre a munkára vállalkozó eszme-történészeknek azt üzenem, hogy igyekezetük az öngyilkos terroristák módszereire hasonlít: bármilyen fokon is érnek el sikereket, - ők mindig belepusztulnak! Gyakran már az konjunktúra is ejti őket, amelyik naggyá tette!
Az Isten malmai lassan őrölnek, mondták régen. Mára Isten malmai is felgyorsultak: a korrupt, tehetségtelen államférfiak bűnét már nemcsak a történelem mondja ki, hanem a saját kortársaik is.
Néhány szempontot figyelembe kell vennünk, helyes magatartásunk érdekében.
A történelem nem az enyészet őre, hanem hasznos tanító-mesterünk: tehát tanulni és tanítani kell, a bölcsőtől a koporsóig. Tudásunk, öntudatunk és megmaradásunk hite is erősödik általa.
Jó barátokat kell szerezni, saját népünk és az emberiség legjavából. Tisztában kell lenni saját értékeinkkel és tisztelni kell mások értékeit. Minden igyekezetünkkel szeretni kell az embereket.
A tisztesség határán belül meggazdagodni, kiemelni magunkat és népünket a nyomorból, és morális bátorsággal használni a jó munka, a jó tudomány és a jó politika eszközeit.
Seneca mondta: „Aki nem engedi, hogy vezesse a sorsa, azt hurcolja.” Több, mint ezer éve hurcol bennünket a Sors, mert a nyakunkra ültetett vak-vezérek utasítására letértünk az Úr Isten által nekünk kijelölt útról.
Őstörténetünk bizonyítja, -- amit jó idegen történészek is elismernek! – hogy a magyarok mindig kiváló hadvezérek, vezetők és szervezők voltak. Ahol néhány békés évtizedre megálltak, letelepedtek, vagy visszaszereztek, -- mint pl. a Kárpát-Medence, -- ott gyönyörű várak, városok, nagyszerűen szervezett megyék, falvak, mezőgazdasági központok épültek fel. Az elmúlt évezredben is így volt, ha jó királyunk voltak. A pusztulást a rossz vezetők okoztak! Vagy az ellenségeink által megszervezett idegen támadások, hosszabb-rövidebb ideig tartó megszállások. Ezekben az időkben gyakori volt a modern nyelven agymosásnak nevezett „nevelés”, amelyen elvesztettünk többek között ilyen nemzet-megtartó tulajdonságokat, mint az eredet-tudat és nemzet-tudat.
A kiváló hadvezéreink történetét is tanítanunk kellene, amit a mai Magyarországon nagyon kevesen ismernek, mint pl. Bucsu vezér legendás hadjárata, vagy a hon-visszaszerző ÁRPÁD vezérlő fejedelem pozsonyi csatájának története, amit máig is tanítanak Amerikában, a Military Akadémián. (Nem sikerült megtudnom, vajon a mai magyar katonai akadémián tanítják-e?)
A tanítás – őstörténetünk bizonysága szerint – népünk múltjában nem foglalkozás volt, hanem élet-forma. Tanított az anya, az apa, az idősebb rokon, vagy barát, vezető egyéniségek.
Több, mint 60 éve mondta el ezt kis történelmet szociológia-tanárom, aki a magyar nép tudományos és jóléti felemelésének elkötelezett és önkéntes harcosa volt. Szerinte a magyar nép régóta a pulikutya horizontján él, s ezt a hortobágyi csikósok módszerével magyarázta, miszerint, ha egy ló messzire elkódorog a ménestől, akkor a csikós a saját válla magasságáig felemeli a pulit, megmutatja neki a lovat, majd visszateszi a földre, az eltévedt ló irányába és ez az okos, nyilván jól idomított kutya visszatereli a méneshez.
A magyar nép nagy része ma is a puli kutya horizontján él, mivel oktatás, nevelés nélkül minden nemzedék visszaeshet erre a nívóra. A nép csak a tudományos, anyagi és spirituális felemelkedés útján láthatja meg távlati érdekeit és céljait. Magasabb szinten gondolkodva: a Lét igazi értelmét!
Korunk gyorsan fejlődő tudománya a Genetika, külföldi kutatók munkája folytán is, többszörösen kimutatta a génjeinkben lévő vezető-képességeinket.
A felemelkedés kulcsa a néphez hű vezetők, vagy leendő vezetők kezében van. Az ő feladatuk, hogy a magyarság – tudományosan kimutatott és génjeiben hordozott – vezető-képességét aktivizálják, s ezáltal felemeljék a nemzetet!
Népünkért végzett munkával felemeljük a zord erkölcsű Európát is, . . . a kipusztulás felé haladó fehér embert, . . . és a morálisan mélyre süllyedt világot is.
Nemcsak Kézai Simon tudta népünk igazi történelmét, értékeit, hanem a rómaiak, franciák és egyéb népek is. Sok mindent tőlük tanult. Tudta népünknek az eredet-tudat és nemzet-tudat előtt világ-tudata is volt, amit Krisztus újra megfogalmazott: „Tegyetek tanítványokká minden népet” vagyis tanítsatok. Elérkezett az új paradigma, -- model, -- tudatváltás ideje. Nem tudni, mennyire módosítja ezt a közeledő klíma-változás, tudnunk kell azonban, hogy CSAK az „Égi szikra, a szent öröm” teheti Földünket olyan égitestté, „ ahol testvér lészen minden ember”- (Öröm óda, EU himnusz, IX. simfony).
Azonban a szívünk mélyéből hinnünk kell, hogy nincsen évezredes bűnünk és bosszúálló Istenünk sincs! Jézus által kijelentett Isten lényege a Szeretet. Nekünk legelső dolgunk, hogy alázatos szeretetben kibéküljünk Istennel és önmagunkkal.
Nem lehetünk a sötétség fiai, Nap-fiának magyarnak születtünk! Ezt a missziót komolyan kell venni, mert az emberi hibák és természeti katasztrófák között, „A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” Római levél 8:19.