Alföldi Géza

Dicsértessék a Krisztus Neve

Estván kerál!  Elért tegnap parancsod,

Hogy Krisztus Úr hitére térjek át.

Előttem szent, mit törzsem táltosának

Megyer törzsének hős vezére Ád.

Fehér lovat áldoztam künn az Úrnak,

Az erdő csöndjén még az éjszaka.

Száz ősöm táltos . . . messze nagy időktől,

S felzúgott bennem a vér szava.

A régi Ős-Ten hű szolgája voltam.

A régi Ős-Ten új hazát adott.

A régi Ős-Ten napja ég fölöttünk,

S az égről még az Ő szeme ragyog.

Hogy mért kell most az új Ős-Ten minékünk

Estván kerál én fel nem foghatom.

De ősi törvény, Te parancsolsz nekünk,

Vezérünk vagy és nékünk oltalom.

Én nem tudnék az új hiten megélni,

Bár Krisztus Úr a vérünk: Szittya volt

S hogy Ő-Tenünk hirdetni merte

Kereszten, vérrel érte így lakolt.

Az Ős-Ten lelkéből fakadt nagy Ten volt,

Az Ős-Ten fáján hajtott szent virág.

Nagy ősi fajtánk büszke lázadója,

Kit Ős-Tenként tisztel ma Menny s Világ.

De hozta volna vén táltos minekünk,

Csonttá aszott koldus sámán sereg,

Ma érte hullna száz csatában vérünk,

S úr volna, Ős-Ten, népeink felett.

De nem jött szívünk szóval meghódítsa. . .

Parancs hozta, és idegen papok.

Jó szóra gatyám levetném ma neki

De parancs-szóra szolga nem leszek!

Én nem hajlok a vad latin igéknek

Estván kerál!  Megérted mit akar

A csöndes erdők néma áldozója?

A vén rabon bán és annyi hív magyar.

Ha jöttél volna új hiteddel szókkal,

Hogy lássuk át ez új hit kell nekünk,

Átmentünk volna Krisztus Úr hitére

Kit néma csöndben némán elmegyünk.

De parancs-szóra nem adsz Ős-Tent,

Bár Krisztus úrral nincsen egy szavunk,

De Ős-Tent, Estván, érted nem cserélünk.

Az ősi Ős-Ten népei vagyunk!

Én elmegyek a régi úton vissza,

Fölöttünk ég az Ős-Ten bús szeme,

S te vidd a néped új jövők elébe . . .

Dicsértessék az Úr Krisztus neve!