Alföldi Géza:

HA NÁLUNK SZÜLETETT VOLNA …

Népszámlálás volt Betlehemben, -
Így szól a Karácsony története, -
S akkor született meg egy roskadt istállóban
az Úr egy Fia, Mária gyereke.

Nem volt, ki szállást adjon nékik,
Barmok lehelték rá a meleget
Nem volt pólyája, egyetlen takarója
Meséli a monda ... Mert ott született!

De Cegléden vagy Kecskeméten,
a Hortobágyon születet volna,
az első Karácsony igaz történetéről
Így szólna ma a bibliai monda:

Rozál épp az udvart seperte,
János meg a jószágnak almozott
A kis Péterke az öreg kandúrral játszott.
A puli ... az meg hátul kalandozott

Akkor ért a ház elé József.
Jó tejszagot lehelt a méla csönd.
Mária fáradtan alig vonszolta magát.
S a kerítésen át József beköszönt.

Rozál fogadta hangos szóval.
- Mi szél sodorta erre kenteket?
- Törvénybe mennénk. De beteg az asszony
s pihenni kéne, mert ránkesteledett.

Kerestünk födélt a kocsmában,
de szállást a bérlője nem adott,
Hej, pedig az asszony utolsóban van már.
De hiába! Nincs pénz, mert szegény vagyok!

Egy istálló is elég lenne,
csak tető legyen már fejünk felett... -
Rozál seprűjét a falnak támasztotta.
Bodri a kiskapuig settenkedett.

- Takarodsz vissza, beste lelke!
- Kerüljenek csak kietek bentébb!
- Talán egy ágy az csak akad majd még a háznál ...
Hogy elfáradt szegény, eszem a lelkét! -

Szélesre tárta a kaput,
Mária arca mint viasz: sápadt.
- Ne ugass már, Bodri! Hát nem látod, hogy vendég?!
Eredj csak, Péterke, s szólj az apádnak!

Jöjjön csak, lelkem, segítek én...
Támaszkodjék rám! ... Óvatost lépjen!...
Úgy, úgy, lelkem! ... Kend meg csukja csak be a kaput!
De siessen, oszt maga is segéljen!...

János is sebtében előkerült,
kemény keze még a villát fogja.
- Utasok... Nincsen szállásuk... S beteg az asszony...
Behívtam őket! ... Már miért ne tetted volna?!...

Az asszonynak vess tiszta ágyat.
Az ember meg a lócán elalhat.
És valami enni is akad tán a háznál...
Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!

A Bodri is odasündörgött.
Péter a butykossal már is kocog.
S ameddig az asszony megvetette az ágyat,
János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.

Máriát már a fájdalom rázta.
A párnák között csöndesen feküdt.
S amíg az asszony terít, megnyugodva látta,
hogy János a szobában éppen befut.

A kemencében lángolt már a tűz,
Rozál az ágynál csendesen állt ott.
És lelkükre a tiszta ágy párnaszaga,
mint a békesség, szelíden leszállott...

Kint az égen holdfény ragyogott
Házra, tájra ezüst hímport hintett.
S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában,
ím, megszületett, a régen várt kisded,

A szomszédságból akadt bölcső.
Nagy Andráséktől csipkés kis paplan.
S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában
a kis teknő körül szépen köralakban

- Jaj, de szép fiú! ... Nézd csak, apjuk! -
ujjongott Rozál, míg óva mosta...
És ígyen születet meg az isteni Gyermek...:
már hogyha nálunk született volna!