Tarnóczi Szabolcs

A pesti sráchoz ötven év után . . .

Virgonc fiúcska: Te, ki a koktélt

nem villogó diszkókban ittad,

hanem a feléd dübörgő, dühős

páncél-sárkányok alá gurítottad,

(hagyjuk el most Dávidot s Góliátot

hisz nem ők váltották meg e világot,

hanem az ellenségszeretet mártír-fejedelme)

És mégis: szent az erőtlenek hősies küzdelme,

kik szeretteiket védték, kilátástalan harci szerelemben,

a föld legnagyobb, s leggaládabb ármádiájával szemben;

kik a szabad hazáért áldozták életük

mert nekik még csillogott a szemük, és lángolt a szívük!

Ötven éve kiömlő véretek öntözte meg

a szent esély vágyodó virágait,

ős mártírok eleddig meddő fohászait;

hogy eljöhessen egyszer az óra,

melyben igent mondhatunk,

hitre, szabad hazára, jóra,

felnézhetünk a fényes égre,

s mondhatjuk végre: Megérte!

Most sok szenvedés gyümölcs ér be,

s a magyar a malaszttal teljes mennybe ér be,

melynek árát és kárát nemzetünk ezerszer megszenvedte:

Muhi, Mohács, Majtény, megcsonkolásunk,

marxizmus és moszkovizmus óta,

félévezred rabszolgaságát! –

De most végre ütött az óra;

Az Úr meghallgatta nyomorunk fohászát,

s a kisgyermekek ötven éve,

Pesten kiontott megváltó vére

olyan sikollyal kiáltott fel az égbe,

hogy meghallotta, s válaszolt végre Isten!

Vétkeitek megbocsátom, -- ím legyen:

Megadom néktek, amire úgy vágytatok,

amiért kínjaitok közt szüntelen imádkoztatok.

Lám tiétek a Szabadság Élet – Fája,-

mától nektek nyílik minden virága!-

harsant a mennyi szózat zengve.

De mi ez? A puszta süket csendje

fogadja csupán? Nem hallja senki?

Hát már csak saját belső zaját

hallja itt mindenki?

Eljött a nagy nap, s mi visszahívjuk gyilkosainkat?!

Önként megszavazzuk eddigi rabságunkat?!

Megtagadjuk testvéreinket, akár Józsefet,

csak mert határokat húztak közénk ellenséges kezek?!

Pártharcokban marakszunk, akár Júdea és Izrael?!

Úgy Messiást és üdvöt népünk nem érdemel!

Ó, te kis srác, apró partfogunk a mennyben!

Járj közben értünk, hogy tántorgó, s

tévelygő népünk végleg el ne vesszen!

Kérd Istent, -- akár Lót könyörgött egykor –

kérd véredért, mely a pesti utcára folyt:

Irgalmazzon nekünk, amíg még néhány árva,

bús magyar marad e kárhozott-áldott hazába!