TRIANON 86 ÉVE

Egyed Atilla

2006 június 4.

Ma van pontosan 86 éve annak a gyalázatos és gyászos békediktátumnak, aminek aláírására kényszerítették Magyarország képviselőit Trianonban.  Emlékezzünk együtt meg az egyik legnagyobb magyar tragédiáról. 

Mindenki úgy tudja, hogy a Trianoni Szerződés hamis és hazug adatainak összegyűjtése és a tárgyalóasztalra való helyezése Benesék munkája volt.  Persze, hogy jól dolgoztak, de ez csak az utolsó felvonása volt annak az aknamunkának, ami az I. Világháború előtt már csak nem egy évtizede elindult, a Magyarországon – békében és jólétben – élő nemzetiségek – horvátok, oláhok, szerbek, szlovénok, tótok és társaik között. 

Az első összetevője ennek a Habsburg ház és az osztrák kamarilla magyar gyűlölete volt, mely tudatosan és – a Monarchia létének szempontjából nézve – mondhatni iszonyú korlátoltsággal és bután a saját sírját ásta meg a nemzetiségeknek a magyarok ellenvaló tudatos és kormányrendeletekkel való lázításával.   (Idekívánkozik az a ténymegállapítás, hogy mind ezek után, amikor saját országuk kivetette a Habsburgokat, akkor a soron következő Habsburg és nemzetsége, Magyarországra települ át, itt várva, reménykedve, a kedvező alkalom után, hatalmuk visszaszerzését.

Ez a tény, a szemtelenség csimborasszója, ez azt mutatja, hogy a Habsburgok, még a hírhedt Linder Béla, aki talán a legnagyobb balsorsunk okozója volt, még őt is erkölcsi mélységben még alacsonyabb, mert ő (Linder) amikor megtette munkáját, eltűnt a szerb nép tengerében, ahol szobrot állítottak szolgálataiért.

A Habsburgok pedig továbbra is áhítoznak, próbálkoznak.) A magyar küldöttségvezetője, gróf Apponyi Albert szavai a trianoni ú.n. tárgyaláson: „Ne bánjanak úgy a néppel, mint egy nyájjal.  Most, amikor el kell dönteni azt, hogy a jog és szabadság hangzatos szavait őszintén értelmezik-e, ezekre a szent elvekre hivatkozva kérem a népszavazás elrendelését.  Elfogadjuk ennek eredményét, bármilyen legyen is az.  Ha ellenfeleink visszautasítják a népakaraton nyugvó igazságos döntést, megidézem őket az emberiség lelkiismeretének ítélőszéke elé.”  -- Ez pusztába kiáltó szó volt csak, mert két világ szélhámosa, a cseh Benes és Maszaryk csalárd és hazug propagandájára építve, a Magyar Nemzetet tönkretevő határozat (mondhatom úgyis ítélet) már készen volt és a magyar küldöttség érveit meg sem hallgatták.  

Minden magyarnak tudnia kell azt, hogy ez az ú.n. „békeszerződés” az emberi jogokat súlyosan sértő körülmények között, hamis adatokkal, csalással, a Monarchia és Németország hatalmas hadseregeinek fegyverletétele előtti „Wilson féle 14 pontban való megegyezés” és a fegyverszüneti szerződések megszegésével, a győztes hatalmak „önkénye” szerint készült.

Azt is tudni kell, hogy a „Trianoni Békeszerződéssel”  Magyarországra kényszerített új országhatárok nem végleges minősítéssel lettek megszabva.

A Trianoni Szerződés nem végleges voltát és revíziójának lehetőségét a következő okmány-kivonatok igazolják:

1.               Millerand a francia kormány elnöke és külügyminisztere, mint a békeszerződéseket készítő nagykövetek tanácsának az elnöke 1920. május 6-án adta át a – rendőri őrizetben tartott – magyar megbízottaknak a békefeltételek végleges szövegét és a mellékelt kísérő levélben az alábbiakat írta:  „Ha a helyszíni vizsgálat eredménye szükségessé teszi a szerződésben megjelölt határok módosítását és amennyiben a határ megállapító bizottságok arra a meggyőződésre jutnak, hogy a szerződés határozmányai bármi tekintetben igazságtalanok: Magyarország fellebbezhet a Népszövetséghez.  (A mai neve ENSZ másik sóhivatal). 

2.               A Millerandnak Lloyd-George angol miniszterhez írt levelében a következő kitétel olvasható:  „Mi mindhatározottan elismerjük a békeszerződések esetleges revíziójának lehetőségét.”

3.               A francia külügyminisztérium 1920. június 24-én hivatalos jegyzéket intézett a Magyar Kormányhoz, melyben: „Millérand kísérőlevelének szellemében megerősítette a revízióra vonatkozó kijelentéseiket.”

4.               Lloyd-George a londoni Guildhall-ban, 1928, október 17-én tartott beszédében bevallotta, hogy micsoda csaláson alapult a Trianoni Szerződés és mi volt az értéke azoknak az „okiratoknak”, amelyek alapján „Trianonban” Magyarország új határait megállapították, így: „Az összes érvek, amelyeket bizonyos szövetségeink meggyőzésünkre felhoztak hazugok és meghamísítottak voltak.” 

5.               A Trianoni „Békeszerződés” igazságtalanságának legfőbb bizonyítéka az, hogy a francia szenátus 1921. július 11-i ülésén megtagadta a Trianoni Szerződés jóváhagyását és Franciaország a mai napig sem szentesítette a Trianoni Szerződést.

6.                Az USA kormánya nem ismerte el Magyarország új határait és 1921. augusztus 29-én külön békét kötött Magyarországgal.  Ezeket megelőzően: 1918. november 3-án, amikor Páduában az „ENTENTE „ megbízottai – Diaz és Badoglio tábornokok – fegyverszünetet kötöttek az Osztrák Magyar Monarchiával, melyet Weber tábornok képviselt, IV. Károly megbízásából.  A fegyverszüneti szerződés legfontosabb cikkelye az volt, hogy: „Ausztria és Magyarország területét mentesítette minden ellenséges, katonai megszállástól.”

Így aztán „néhány (cseh) szakértő céltudatos együttműködése olyan dolgokat valósított meg a békekötéskor, amire a rosszul értesült államférfiak sohasem lettek volna képesek,” nyilatkozta Seton Watson. (Pozzi Henri,   Századunk bűnősei, 1936, 1996, 266 old.)

            „Trianonban téves adatok és hamis bizonyítékok alapján határoztak.” (Pozzi, 266) Ennek bizonyítására Pozzi két példával szolgál. „Benes   indítványára a csehek 1919. február 5-én bejelentették igényüket a tiszta magyar lakosságú Kassára, azzal az indokolással, hogy az cseh város.

„Lord Balfour, akit magyar barátai idejekorán tájékoztattak a helyzetről, szót emelt a magyarok érdekében és meggyőző érveivel nagy hatást gyakorolt a meghatalmazottakra, sőt magára Clemenceau-ra is.

„Elhatározták, hogy semleges szakértő bizottságot küldenek Kassára Benes bizonyítékainak felülvizsgálására. Benes ügyes játékoshoz méltón azonnal csatlakozott e határozathoz. Kijelölték a szakértőket. House ezredes újabb cselfogása következtében két amerikait választottak: Kamev Róbertet és Karmezin Eduárdot. A cseh megszállás alatt álló Kassán Sekác megyefőnők fogadta őket. Kíséretüket Hanzalik cseh rendőr látta el.

„A két amerikai tulajdonképpen cseh volt. Egyik két évvel korábban, másik nyolc hónappal azelőtt szerezte meg az amerikai állampolgárságát! De természetesen erről senki sem beszélt Trianonban! Mindkét szakértő Benes gyerekkori barátja volt!

            „Kassai küldetésük történetét maga Hanzalik adta elő a pozsonyi törvényszéken, 1929. októberében a Tuka-féle hazaárulási per tárgyalása alkalmával, amelyen terhelő tanúként szerepelt.”

 „A hallgatóság hangos nevetése közben Hanzalik terjengősen részletezte, miként indultak tüntetően a ’szakértők’ ellenőrző útjukra, hogy a legelső korcsmába betérve egy hétig mulassanak ott a konferencia költségére.

„A jegyzőkönyvet, amelyben igazolták Benes állításainak helyességét, Hanzalik közreműködésével szerkesztették a Schalk-szálloda egyik szobájában. E jegyzőkönyv alapján – amelyet komoly bizonyítékként őriznek a békekongresszus levéltárában, – több mint százezer magyar sorsa felett döntöttek és minden további vizsgálat mellőzésével Csehszlovákiához csatolták őket. A népszavazás elrendelésétől pedig elállottak.” (Pozzi, 266- 267)

Ezt a páduai fegyverszüneti szerződést az „ENTENTE” Versailles-ban ülésező legfelsőbb katonai tanácsa jóváhagyta és az angol miniszterelnök – Lloyd-George – november 6-án az angol parlamentben – Wilson amerikai elnök pedig 1918. december 2-án az USA kongresszusának bejelentette. 

. . . De 1918 októberében kitört az ú.n. ŐSZIRÓZSÁS forradalom a szellemileg erősen korlátozott gróf Károlyi Mihály vezetésével, (aki egyenes leszármazottja annak a báró Károlyi Sándornak, aki II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemnek, az 1703 – 1711 –es szabadságharcunk vezérének egyik tábornoka lett, majd a kuruc hadak főparancsnoka, és aki Rákóczi távollétében, annak hozzájárulása nélkül, 1711. április 30-án békét kötött a Habsburg III. Károly osztrák császár megbízottjával, Pálffy Jánossal, Szatmáron, s ezért az árulásért a császár nagy kiterjedésű birtokkal jutalmazta (a Rákóczi vagyonból) és grófi rangra emelte.  1918. október 25-én – Károlyi vezetésével – megalakult a „Magyar Nemzeti Tanács” és első intézkedésük volt, hogy az I. Világháború „egyetlen” ellenzőjét és volt magyar miniszterelnökét – gróf Tisza Istvánt – meggyilkoltatta 1918. október 31-én.  Második intézkedésükkel sikerült az ország veszejtés, amit a II. Internacionálé magyarországi – főleg dél-keleti származású – kiszolgálói végeztek el.  Ezeknek kimagasló személyisége a Károlyi kormány hadügyminisztere – Lenin elveinek tanítója – Linder Béla volt, aki a világtörténelemben eddig páratlanul fenn maradt tőmondatba foglalt programmal: NEM AKAROK KATONÁT LÁTNI, elrendelte a hatalmas és erős magyar hadsereg leszerelését. 

De egy „magyar veszejtő” szándékú „magyar” kormányzat, mely az ország védelmét lehetetlenné tette a hadseregének leszerelésével, szinte napok alatt hozta meg nemcsak a halálos ítéletét a „saját” országa elpusztítására, hanem végre is hajtotta azt.  Lássuk tehát az eseményeket időrendben: 

1918. november 3. megkötjük a páduai fegyverszüneti egyezményt, mely mentesíti Magyarországot az ellenséges megszállástól.  1918. november 4. Károlyi küldöttséget meneszt Belgrádba és „békét” akar kötni a szövetséges és társult hatalmak balkáni seregének parancsnokával, Franchet d’Espery tábornokkal.  (Károlyi sem és nép bízottai sem tudják azt, hogy „békét” nem lehet kötni egy hadsereg parancsnokkal.)  A Károlyi kormány megbízottai, tehát – egy nappal a páduai fegyverszüneti egyezmény aláírása után --  „katonai egyezményt” kötnek a megnevezett francia tábornokkal, amelynek értelmében „a magyar kormány hozzájárulását adja ahhoz, hogy a szövetséges és társult hatalmak csapatai előnyomulhassanak MAROS-SZABADKA-PÉCS vonalig.”  Erre a „belgrádi katonai egyezményre” való hivatkozással, Rumánia mozgósítja csapatait és a rumán csapatok megindulnak Erdély ellen.  A háborúból nem megverten, hanem teljes erőben lévő hatalmas magyar hadsereg pedig leszerelve, kicsúfoltan már nem létezik, mert egy leninista, marxista „hadügyminiszter” tönkretette. 

1918. december 4 a rumán hadvezetőség Erdélyt megszállja SZATMÁR-NAGYVÁRAD-BESZTERCE  vonaláig.  A „magyar kormány” nem védekezik, pedig a páduai szerződés értelmében joga van ahhoz, hogy az országot mentesítse minden ellenséges erőktől.  Ezek szerint Erdély elvesztése kizárólagosan a Károlyi kormány bűne!  Mert ha a magyar hadsereget nem szerelik le az oláhok nem mozgósíthattak volna mert az egyesült és társult hatalmak fegyverszünetet kötöttek Magyarországgal és ha van fegyverszünet, a háború nem folytatható! 

Most pedig lássuk a harminc évvel ezelőtti az 50 évforduló alkalmából történt megnyilatkozásokat.  Igen érdekes és tanulságos.  Eckhardt Tibor (volt rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter) vezér cikkében, a NEMZETŐR 1970. februári számában Trianonnal kapcsolatban így ír:  „Ne várjunk csodát!  Ne a régmúltat sírjük vissza, hanem készüljünk fel az új országépítésre.  Térjünk vissza országalapító (?) első királyunk, Szent István örökérvényű tanításához az idegenekkel való méltányos bánásmódot illetőleg, mert ez vezet el a kölcsönös megbecsüléshez, a szomszédos népekkel való békés együttéléshez.  Az atomfegyverek korában a történelmi jogcím már nem hatásos, a „mindent vissza” jelszót nem lehet emlegetni.  A cél: ’összehozni’ mindent, ami jövendő boldogulásunkhoz szükséges.”  -- Így szól az egykori „ébredő” és volt miniszter, s vezércikkének többi pontja is, szinte bele kívánkozik azokba a nyugati sajtó közlönyökbe és televíziós közvetítésekbe, amelyet az utódállamok kormányai fizetnek meg, s hemzsegnek a „magyar elnyomás” „leigázott nemzetiségek”, sovinizmus és egyéb kitételektől: mert Eckhardt Tibor burkoltan ugyanezeket sorolja fel. 

Eckhardt egyébként 1969-ben Habsburg Ottó felkérésére tervezetet dolgozott ki Közép-Európa újjá építésére – határmódosítás nélkül! – amit Habsburg Ottó, mint „kiváló munkát” köszönt meg. 

Ha magyar érdekről van szó akkor a történelmi jogcím már nem elegendő az atomkorszakban. – 50 év után se.  De például Izraelnek 2000 év után minden további nélkül jogos, méltányos és igazságos! 

Ugyanez az újság (Nemzetőr) márciusi számában megállapítja:  „Mai helyzetünkből csak a társ emigrációkkal (rumán, tót, szerb. Szerk.) való együttműködéssel lábolhatunk ki.”  Érthető magyar nyelven mind ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy mi magunk mondjunk le mindenről!   Ez az ENSZ-nek is meg a nyugati politikának is igen jól jönne, mert „eggyel kevesebb” lenne a sok kínos probléma, amit Trianon magával hozott.  Gyűlölködő és soviniszta szomszédainak pedig különleges „eredmény”, hiszen ezzel bezavarhatják az elszakított közel 5 milliónyi magyart a teljes reménytelenségbe, mert jogosan bizonyíthatják nekik „hát a saját testvéreitek is lemondhat rólatok. . .!”

De még tovább is kell néznünk, mert bizonyos, hogyha már végleg sikerülne nekik az elszakított magyarságot felszámolni, ezzel még nem fejeznék be, hanem utána jönne aztán a teljes győzelem:  a csonka országot is (!) eltörölni, magyarságát kiirtani, hogy a pán-szláv ideológusok álma végre valóra váljék: az északi és déli szlávok egyesülése, amit Tito egyszer már nyíltan is kimondott: „A legközelebbi jugoszláv-csehszlovák határ Nyíregyházánál lesz . . .”

Azok az álmagyarok pedig akik a trianoni helyzet elfogadásával akarják anyagi helyzetüket odahaza, vagy az emigrációban megalapozni és biztosítani – szégyelljék magukat, mert a magyarság árulói s mint ilyenek ne csak a júdás-pénzt kamatoztassák, hanem júdás példáját is utánozzák. . . !

1990-ben szeptemberében Genfben „titkos” tanácskozást tartottak szovjet és német szakértők bevonásával „Közép Európa földrajzi politikai problémairól.”  A szakértők által összeállított és hitelesített dokumentum bennünket érintő határozatai”. 

1.           A Szovjet-unió nem fogja akadályozni Kárpát-Ukrajna leszakadását az ukrán nacionalisták destabilizáló tevékenysége esetében és azt sem, hogy Kárpát-Ukrajna a magyar köztársasághoz csatlakozzon. 

2.           Tekintettel arra, hogy ha Magyarország hajlandó megőrizni a politikai és gazdasági stabilitását a dunamenti régióban, a Szovjet-unió és az NSZK nem fogja megakadályozni a trianoni szerződésig érvényes eredeti magyar határok visszaállítását.  Az NSZK növeli a Magyarországnak nyújtandó gazdasági segítségét, hogy a magyarországi életszínvonalat a szlovákiai fölé emelje, hogy ezzel a Magyarországhoz történő csatlakozás a szlovákok számára is vonzó legyen.  A két érintett európai nagyhatalom tehát, felkészült a várható fejleményekre.  Mindkét fél meg volt győződve arról, hogy Magyarország a változások kínálta lehetőségek alapján benyújtja a számlát, és jogos revíziót követel.  Ez a világ legtermészetesebb lépése lett volna! S Magyarország visszanyerte volna Trianon előtti határait, eredeti népességét, természeti kincseit stb. 

Ezt, a talán soha vissza nem térő lehetőséget szabotálta el a belső ellenség!  Említsünk neveket is:  az áldott rossz emlékű Antall József és balkeze Jeszenszky Géza, akiknek kötelességük lett volna az ő idejükben jelentkező alkalmat megragadni.  De nem tették!  A koronát az egészre feltették a Horn Gyula és Kovács László által vezetett anti-magyar bűn szövetkezet a rumán és (ma úgy kell ismerjük) szlovák alapszerződésekkel.

A privatizáció leple alatt újabb ország rablás történt, aminek során az ország szinte teljes vagyona idegen kezekbe került.  Ezt kaptuk javunkra előkészített revízió és jóvátétel helyett. 

Kiknek állt és áll érdekében a magyarság lezüllesztése, világgá üldözése és önfeladásra, azaz a teljes megsemmisülésre kényszerítése? 

Egyed Atilla a Magyarok Világszövetsége Calgary Régió Elnöke, Calgary AB

Felhasznált irodalom:

Révai Két kötetes Lexikona, Budapest. 1948.

Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémia Kiadó, Budapest. 1967.

Ősi Gyökér kulturális szemle, 1983. 2. szám.  Magyar Maffia, Dr. Gálfy.

Ősi Gyökér kulturális szemle, 1983. 3-4. szám Trianoni kis káté.

Kanadai Magyarság, Toronto. 2000. feb. 5. 5 old. Tények és dokumentumok Trianonról. Cuth János.

Pozzi Henri:  Századunk bűnösei, Budapest, 1936, 1996