Back to Home

 

 

CSALÁDTÖRTÉNET

nemzeti történelmünk alapja

– Tomory Zsuzsa –

 

 

Családtörténetünk legmagasztosabb megjelenési alakja kopjafáink, fejfáink világában található. Ennek a csendes, mégis ékesen szóló világnak életre keltője Horváth Imre debreceni tanár, aki évtizedek ihletett és áldozatos munkájával teszi mindenki számára hozzáférhetővé őseink üzenetét. Hatalmas művét, az ezeregyszáz éves államiság méltó megünneplésére szánta, s tette volna le a nemzet asztalára – ha a nemzetnek szóló ajándékot a Magyar Tudományos Akadémia fogadta volna. Ez azonban nem történt meg, a művet visszaküldték a szerzőnek. Ezt meséli el az alábbi költeményben Horváth Imre:

 

TETEMREHÍVÁS

 

Hajdú-Bihar vármegyében

Felmérve minden temető,

Két és félezer fejfával

Szemétre dobva hever ő.

 

Ki merte kiirtani

Mások Ősét, bánatát,

Hogy merte megtiltani

Nem vállalva fájdalmát.

 

Alattomban átruházva

Hamis szakértők mögé bujt

Orvul döfte le a szerzőt

Tőre azonban porba hullt

                        Remélem!

 

Hogy merészelt bárki is egy teljes megye lakosságát arculcsapni azzal, hogy legbelső személyes érzelmeit kisemmizi?

Kik ítélnek itt még a holtak felett is?

Micsoda hatalom dolgozik ott, ahol gyökereket vágnak?

Kinek az országát építik azok, akik még az emlékeket is elirigylik?

Miért nem tud egy teljes megye felvállalni egy albumot, saját kulturális örökségét?

Miért kell elveszejteni az ország, sőt Európa legnagyobb összefüggő fejfás műemléki rezervátumát?

 

K I K   F E L E L N E K   E Z É R T ?

*

A GYŰJTŐMUNKA TÖRTÉNETE.

 

Közel két évtizede kezdtem hozzá a Hajdu-Bihar megyei fejfák kutatásához, s e munkát még ma is folytatom.

A gyűjtőmunkám célja a rohamosan fogyatkozó fejfaállomány megörökítése, majd rövidesen az eredetkutatás lett. Azzal kezdődött az egész, hogy lányom, mint egyetemi hallgató elvállalta a közeli Mikepércs temetőjének felmérését, helyszínrajzának elkészítését, amelyben én is segítettem. Közben szinte minden egyes sírjelet „letapogattam”. Ekkor ért a megrendülés, ami máig is eltart, mert a fejfák tetején érthetetlen levágások, bemetszések, „csapások” nyomait fedeztem fel.

Csoportos kiránduláson többször is jártam Szatmárcsekén, láttam és hallottam majd mostmár olvastam is a „csónakos fejfák” magyarázatát, amelyek azonban sohasem elégítettek ki. Alig tudtam továbbmenni a fejfák elől, szinte kényszert éreztem, hogy megérintsem ŐKET. Nem véletlenül írom nagybetűkkel, mert nem élettelen, holt tárgyaknak, hanem eleven lelkeknek éreztem minden darabját. Mindig kihasználtam azt a kevés időt, ami a csoportos kiránduláson adódott, hogy néhány skiccel[1] emlékezetembe tartsam csodás alakjukat.

Ezek az emlékképek villantak fel előttem Mikepércsen, s elevenítették meg a temetőt. Már nem oszlopokat, karókat láttam, hanem egy óriási rejtélyt, melynek nyitja szinte a kezemben van, de nem tudom hová vezet. Lankadatlanul olvastam, kutattam a szakirodalmat, végigolvastam minden idevágó tanulmányt a századfordulótól kezdve. Szinte együtt éltem át a korai nagy néprajzkutatókkal a felfedezéseket egészen napjainkig. Domanovszky Györgytől Balassa Ivánig. Közben pedig jártam a Mikepércs körüli falvakat. Így telt el az első év, s érlelődött bennem az elhatározás, hogy végére járok a dolognak, bármeddig is tart.

Közben több oldalról is értek biztatások. Dr. Baróti Dezső, a szegedi egyetem professzora lelkesített, hogy minden tudományos munka a konkrét adatok begyűjtésével kezdődik. Lassanként kialakult a munkamódszerem is, s rájöttem arra is, hogy mik a szükséges kellékek. (Kockás notesz, ceruza, radír, fényképezőgép.) Több, mint egy évtized minden szabadnapján jártam a megye temetőit, s készítettem a rajzokat, feljegyzéseket.

A településeken sokszor gond volt a temetőket megtalálni, főként a régieket, ahol még nem uralkodott el a beton, a műkő. Végigjártam a helyszínt, a sorokat, a bokrokat, ahol a régi sírjelek rejtőzködtek és írtam, rajzoltam azt, ami felkeltette a figyelmemet. Mint gyakorló rajztanár tisztában voltam azzal, hogy nem látványrajzok kellenek, hanem rekonstruálható ábrák. Ezért a fejfákról pontosan méretezett nézeteket, esetleg metszeteket, szelvényeket készítettem. Egy-egy helyszínen 3-4 sír fejfáinak megrajzolásával már érzékeltetni lehetett, hogy milyen az átlag. Az eltérőeket, a „beszédeseket”, a furcsaságokat, vagy a szakirodalom által sugalltakat is rögzítettem. Ezt természetesen csak intuícióval lehetett végezni. Ha a forma emlékezete kivész, vége az egésznek. Ez hajtott, mert láttam, hogy bár még állnak a fejfák, de már alig van rájuk igény, vagy a szűkösség szüksége, és már más a „divat”. Ahogy a fiatalasszony fogalmazta egy néninek: „Csak nem akarsz fát állítani a Papinak, igazán megérdemel egy rendeset”. Eklatáns példája az elfajult ízlésnek, a tradíció nélküli „perc-emberi” mentalitásnak.[2]

Hamarosan rájöttem arra is, hogy ha már ott vagyok a helyszínen, rögzítenem kell a véseteket is, meg természetesen a feliratokat. Ezeket azonban már csak arány szerint, illetve sorhelyesen, vagy jelleg szerint, de nem betű hűen, csak értelemszerűen. Így aztán a hitelesség érdekében elkezdtem fényképezni is, de csak az azonosíthatóság szintjéig.

Lassan-lassan kezdett felgyűlni az anyag, így most már azzal is törődnöm kellett, hogy ne váljon a gyűjtés öncélúvá.

Hozzáláttam a felmérési rajzok alapján 1:10 arányban megszerkeszteni a fejfák ábráit. A vázlatokat áttettem 15x20 cm-es műszaki rajzlapokra, kihúztam tussal, s vízfestékkel halvány barnára festettem, s minden lapra feliratot is készítettem.

Már többszáz ilyen lapom volt, amikor Dr. Kiszely István professzor úr munkahelyem, az Ybl Miklós Műszaki Főiskola meghívására előadást tartott a közép-ázsiai expediciójukról. Ez alkalommal megmutattam neki a kartonozó lapokat, s ő biztatott, hogy érdemes volna albumot készíteni belőle. Így aztán átmásoltam az ábrákat A2-es lapokra. az albumlapok fejlécezése, díszkeretelése és most már egy-egy település áttekintő bemutatása és rövid leírása is kiegészítette az ábrákat.

Településenként térképvázlaton jelöltem a temetők helyét, a feljárás évét, kiegészítettem a lélekszám adataival az 1941 és 1991-es népszámlálás adatai alapján. Mindezek csak körítések voltak és nem törekedtem teljességre, a főcélom a fejfák bemutatása volt. Mivel munkahelyemen építész grafikát tanítottam a hallgatóknak, kézenfekvő volt számomra, hogy a fejfák köré staffage környezet, jelképes, jellemző látvány kerüljön, mert így a vetületi ábrák nem hatnak áttekinthetetlennek, száraznak. A díszkeretelés 3 cm-es sávjában alul és felül a plasztika, kétoldalt pedig a virágozás motívumaiból[3] készítettem sordíszeket, s ezzel lettek készek a grafikai[4] lapok, s így alakult ki az album lapjainak összképe.

Idővel minden hajdu-bihari települést felkerestem, s így a felmérés végéhez értem. Most már a begyűjtött anyag rendszerezése várt rám, amit itthon tudtam csinálni. Még az Etnográfia egyik lapjában a harmincas évekből találtakat is figyelembe vettem. Itt egy egész sorozat kuporgó, guggoló, ágaskodó madár, de nemcsak galamb volt feltüntetve. Egyértelművé vált számomra, hogy Debrecentől keletre mintegy járásnyi területen megtaláltam a „madaras csúcsdíszű” fejfák territóriumát,[5] amiről Koczognál olvastam.

Ennek mintájára már a volutás fejfákat nem cigányjeleknek, hanem az eredeti kos-csúcsdíszű fáknak láttam, majd sorra fedeztem fel a kígyó, tülkös, ló rekvizitumait,[6] illetve ezek leromlott maradványait. Ekkor már szent meggyőződésem volt, hogy honfoglaláskori sírjelekkel, illetve totemoszlopokkal van dolgom.

A rendszerezésemben ezt a meglátásomat tettem vezérlőelvvé. A homlokvésetek, virágozások terén a felületkitöltés, a motívumok és az absztrakciós[7] fok szerint igyekeztem összefüggéseket keresni.

Egyértelmű, hogy ezeknek a totemfáknak át kellett vészelni a térítési időszakot, nem a reformáció „találmányai”. (Kiemelések a szerkesztőtől.)

Mivel a rendszerezés alapja a formafejlődési ívek megtalálása volt, a variációk térképre vitelével megjelentek az egyes plasztikai formák – totemek – és az általuk jelölt közösségek területei. Erre a topográfiai[8] fejezetben tettem kísérletet. világossá vált, hogy az egyes totem-jelöléseknek van epicentruma[9], ahol a formák még elég jól olvashatóak, és van perifériája[10], ahol fokozatosan eltorzulnak, elvesznek, s átadják helyüket már, szomszédos alakzatoknak. Persze sok átfedéssel, minden bizonnyal történelmi rétegeződés alapján.

Kísérletet tettem rámutatni az etnikumok és a fejfák plasztikájának lehetséges összefüggéseire is.

Külön fejezetben gyűjtöttem ki a sírok és sírjelek tájolását bemutató adatokat.

A megrajzolt fejfák nagyobbik részén a feliratok (név, születés és halálozás éve) olvashatóak. Ezek alapján az elhalálozottnak adatairól kimutatást készítettem településenként azonosító számmal ellátva. Így a hozzátartozók könnyen megtalálhatják elhunytaikat.

Az időközben megjelent „Földrajzi nevek etimológiai szótára” alapján kigyűjtöttem a terület helységneveinek eredetét, s hozzárendeltem a fejfák plasztikai[11] megjelenését. A régészeti kutatások és az itt élt népek totemkultuszára is megpróbáltam[12] felhívni a figyelmet. Talán a sírok, sírjelek tájoltsága is eligazító lehet a majdani vizsgálódásokhoz.

A fejfák ábrái egzaktak[13], minden csupa jelzés értékű, de nem hamis. Kitűzött célomnak eleget tettem, de az eredmény sokkal jelentékenyebb lett.

Nemcsak hazánk, hanem Európa legnagyobb és legősibb összefüggő fejfás területét sikerült dokumentálni, teljes összefüggésében. Felismerhetővé váltak családi, nemzetségi, törzsi csoportok, vagy etnikumok[14] ősi megülései. Konkrétan[15] tetten érhetők hitvilágunk reliktumai[16]. Az időközben napvilágot látott Magyar Adorján, Baráth Tibor életmű az őstörténet-, ősműveltség-kutatók nyomdokain remélem kivirul a fejfák hordozta üzenet, kulturális[17] örökségünk.

(Ez írás megjelent a Magyarságtudományi Értesítő 2000 évi 11. számában.)

 

 


 

[1] Ajánljuk a vázlat szót (Szerk.)

[2] Ajánljuk a gondolkodásmód kifejezést. (Dr. Molnos Angéla: Magyarító könyvecske.)

[3] elemeiből (Szerk.)

[4] rajzművészeti (Dr. Molnos Angéla: Magyarító könyvecske)

[5] területét (Szerk.)

[6] elemeit (Szerk.)

[7] elemek és összevonás, egyszerűsítés foka (Szerk.) fok szerint igyekeztem összefüggéseket keresni.

[8] helyrajzi (Szerk.)

[9] központja (Szerk.)

[10] külső határa (Dr. Molnos Angéla.)

[11] térhatású (Dr. Molnos Angéla)

[12] megkíséreltem

[13] pontosak (Dr. Molnos Angéla)

[14] tájegységek

[15] határozottan

[16] emlékei (Szerk.)

[17] szellemi, műveltségei (Szerk.)