SZFINX-TORTÉNELMI KUTATÁSOM

Nemzeteredetünk kiindító pontjára létezik egy, Kun László királyunk udvari krónikása által leírt nemzettörténelmi hagyomány, miszerint a hunok és magyarok őse azon egyiptomi fáraó volt, aki építette azt a nagy piramist, amely most is látható Memphis-ból Alexandriába vezető úton.

Jól lehet Rubruk utazó meg Joinville francia történész egykorúan írták Kunok népvándorlásával azok temetkezéséről, miszerint a pogány Kunok a halott fölébe nagy halmot arccal keletre néző szobrot emelnek, sőt a gazdagnak piramist építenek; jól lehet hiteles történelmi okmányokból, nemcsak a Kunok, hanem a pogány Magyarok bálványozása is ismeretes: mind annak dacára a nemzeti hagyomány által határozottan kijelölt kairói piramis temetőben s a kultúr történelem által kijelölt bálványozás ős forrásánál magyar eredetkutató még nem nyomozott eredménnyel; annál meglepőbb lehet az én kutatásom sikere.

Egyiptomba másod ízben 1913. február 21-én pénteken utaztam el a Helóúan nevű gyorsgőzösön; szombaton már Brindisi olasz kikötő várost nézegethettem meg jó fél órán át, aztán hétfőn délután két óra tájban értem Alexandriába, ahonnan vasúti vonat három óra alatt elszállított Kairóba, epedve óhajtott célomhoz.

Kairóból a piramisokat szemtül-szembe pompásan láthatni, sőt még a tizenkét kilométerrel távolabbi Heliopoliszból is, ahonnan az ókorban szent út vezetett déli irányban Ó-Kairóba, innen pedig nyugati irányban a Nil folyamon át vitt, ismét 12 kilométernyire az óriás-szfinx-höz. Mostanában Heliopoliszból minden órában villamos vonat közlekedik Kairóba s onnan negyven perc alatt visz Gizé külvárosán át a Saré el-Haram nevű utón szikomora fasor között a villamos vasúti végállomáshoz, amely előtt van vásártér, közelében vendéglő, gyógyszertár, bolt, rendőrlak, posta és táviroda állomás s az Egyiptom első fáraójáról elnevezett Mena-ház című angol szálloda, ahol a legkeményebb igényeket is kielégítik s a tüdőbetegek meggyógyulnak.

Mena-ház szállodától sivatag futó homokját feltartoztató két kőfal között visz az út egy fabódéhoz, ahol öt koronáért belépőjegyet válthatni a piramis temető összes látnivalójához, közelében van Dózsai magyar fényképész műterme, odébb az egyiptomi Khedive kioszkja meg a temető őr lakása.

A piramistemető nem hasonlít a mi temetőinkhöz, mert egész területén, amerre a szem tekint, sehol sem lát zöld fűszálat, zöld hantot, sehol egy szál virágot vagy árnyas fát, mindenfelé sárga futóhomok, igazán halottakhoz illő természet.

A temető legelején van a világ hét csodája közé sorolt Kufu fáraó nagy piramisa. Alapja négyzet, 35 méter hosszú oldallal, lapjai egyen szárú háromszögek, magassága eredetileg 147 méter volt, azonban teteje 10 méternyire le lett hordva, úgy, hogy most a csonka gúla felső lapja 10 négyzetméter területtel bír. Ide föl lehet jutni a piramis észak-keleti élén. A fölmenetelnél rendesen három beduin segédkezik, egyik-egyik húzza a két kezünket, a harmadik hátulról toll fel az egy méter magas kőkockákra. Bizony elhall az ember lélegzete s a vér fejébe száll, amíg tizenöt perc alatt fölér a csonka gúla tetejébe, ahol aztán pihegő tüdővel szívhatja a legtisztább száraz levegőt, élvezheti a Nílus folyam termékeny völgyére napkelet felé nyíló pompás kilátást, nyugatfelé pedig a sivár homok sivatagot. A nagy piramis észak-keleti oldal lapján már a tizenötödik lépcsőnél van a bejárat: Azonban a piramis belsejébe való bemenetel sokkal fárasztóbb a fölmenetelnél; három sírkamra közül, egyik a piramis közepében van, ez volt a király sírkamrája, a másik a föld alatt, a kettő között pedig, a harmadik, a királyné sírkamrája.

A nagy piramis közül tizennégy sorban 500-nál több családi sírboltot építettek a IV. és V.-ik dinasztia főurai; keleti oldalán pedig romladozó félben három kis piramis látható, a harmadik előtt Izisz istennő szentélye, amelyben a szfinx-nek Hun nevéről szóló hieroglif okmányt találtak. Innen már látható, amint a Kafra piramis előtt úgy 600 méternyire a sivatag medence mélyéből kiemelkedik a bálványimádó kultúr történelemnek úgy 6000 esztendős kőszobra, az óriás-szfinx.

Szfinx szó származik „rejtek” görög igéből, mihez képest főnévi jelentése annyi, mint rejtély. A kairói óriás-szfinx csodálatos kőszobor, oroszlán test emberfejjel. Méreteinek nagyszerűsége vetekedik a piramisokéval: magassága a talapzattól egészen a fejtetőig 24 méter, testhossza körülbelül harmad félszer akkora. Emberfeje, melyet méltóságosan fölemelve tart, rózsa gránitból készült, vörös színnel befestve, egyszersmind szentnek nevezett turbán fövegbe úgy van beburkolva, akárcsak Kufu, Kafra és Menkaura piramis építő fáraók ismeretes szobrain a fej, két oldalt széles lebbentjükkel, hátul copfba kötve, a szentnek mellre lelógó két szárnya azonban már le van tördelve. Homloka felett az Úrünsznek nevezett régi kígyót viselte, mely utána valamennyi fáraónak homlokát díszíté. Ezt most a Brit Múzeumban őrzik. Arca szabályos, vonásainak arányszerűségét Abdallatif arab író XII. Évszázadunkban a világ bámulatra legméltóbb csodájának nevezé; azóta arcvonásait erőszakosan eltorzították ugyan, mind annak dacára még most is megbűvölő fenséget fejeznek ki. Arc magassága állától kezdve egészen a fejtetőig 8.55 méter, arc szélessége pedig ennek a fele. Tágra nyílt szemével, mélynek hosszmérete 1.4 méter, örökké napkeletfelé, a Nil folyam csatornájának szájánál fekvő Ó-Kairó városra néz. Füle 1.37 méter, orrát a vakbuzgó mohamedán tüzérség kilőtte, hossza 1.79 méter volt. Szája kissé nyitott ajakkal szinte megszólalni készül. Piros színűre festett porfürkő szakállát láttam a Brit Múzeumban s a XVIII. dinasztia sztéléin: téves tehát Jókainak a „vadon virágai”-ban olvasható véleménye, mint az óriás-szfinx nő lett volna. Törzse oroszlántest ülőhelyzetben levő oroszlántagokkal, de nem rózsa gránitból, hanem mészkősziklából.

Az óriás-szfinx történelmi rejtélyének felderítése végett az egyiptomi khedivén kívül angolok meg franciák nagy áldozatokkal végeztettek régészeti kutatásokat. 1817. évben Caviglis kapitány angol költségen kiásatván már az óriás-szfinx mell előtt futóhomokkal eltemetett szfinx szentélyt a hozzá vezető széles lépcsőzettel együtt, két hieroglif meg görög kőtáblára akadt. Ezek közül a legdíszesebb hieroglif márványtáblát 1897. évben megvizsgáltam a helyszínén, (1913 évben már futó homokkal eltemetve találtam.), rajta az óriás szfinx képe, jobbról is balról is, részaranyosan látható, amint előtte IV. Tutmesz, XVIII. Dinasztia fáraója áldozatot mutat be; a hieroglif szöveg pedig előadja, hogy nevezett fáraó ásatta ki a futóhomokból Hormachu napisten-nek szobrát, melyről magasztalva így nyilatkozik: „Kezdettől fogva nagy varázslat alatt áll ez a tiszteletre méltó hely egészen Kairó urainak vidékéig, amerre az istenek szent útja vezet Heliopolisz nyugati határához. Mert itt e helyen Cheperának, az igen nagy istennek szfinx szobra vagyon; a szellemek legnagyobbika a tiszteletre legméltóbb és leghatalmasabb isten nyugszik azon. Memphis és a környékén fekvő valamennyi város házainak lakói imádva emelik fel kezeiket annak arca előtt s lényének gazdag áldozati ajándékokat hoznak. . Tekints reám, nézz meg, Tutmesz fiam, én vagyok az atyád, Hormachu – Chepera – Ra – Tum, neked adom a királyságot.” Végül megjegyzi, hogy Hormachu napisten szobrát Kafra, a második nagy piramis fáraója csináltatta. Sajnos, hogy ez a hieroglif tábla IV. Tutmesz fáraónál sok évszázaddal későbben készült. Azonban föltéve a lemásolás eshetőségét, vagyis azt a lehetőséget, hogy az eredeti szöveg nevezett fáraóval egykorú: még akkor is gyanússá teszi történelmi hitelét ez a képzelődésre utaló cím: „Tutmesz álma.”

1858 évben Marietto Pasa a Kairói Múzeum néhai igazgatója, a Khedive költségein újra kiásatta a szfinx-szentélyt. Azon kívül az óriás-szfinx előtt 150 méternyire fekvő Ozirisz pompás gránit szentélyét, melyet Herodot Kabirok templomának nevezett – ennek mély kútjában rátalált Kafra fáraó több szobrára. Ugyancsak ő ásatta ki Izisz szentélyét, melybe be volt falazva a szfinx történelméről szóló legrégibb hieroglif okmány, melyet alább külön fogok ismertetni.

1886-évben Masperó, a kairói múzeum jelenlegi igazgatója, francia közadakozásból harmad ízben is kiásatta a homokkal befujt szfinx szentélyt s onnan elküldötte a párizsi Louvre-ba a kisebbik hieroglif táblát, melyen ábrázolva látható, amint a világhírű Szeszosztrisznak és II. Ramszesz az Exodus fáraója áldozatot mutat be Hormachunak nevezett óriás-szfinx előtt.

Angol, francia, német és magyar hírlapoknak azt a szenzációs hírét, mintha az amerikai Reisner György tanár az óriás-szfinx fején keresztül eljutott volna Vyse ezredes Perring mérnök és Maspero múzeum igazgató által hiába kutatott sírkamrába, ahol Ménesz fáraó bebalzsamozott hullája s mérhetetlen kincseire ráakadt volna – maga Reisner tanár, akit a kairói nagy piramisoktól nyugatra fekvő masz tábláknál felütött sátrában meglátogatni szerencsém volt, én előttem egy amerikai újságíró koholmánynak nyilvánította, miután ő az óriás-szfinxnél régészeti kutatást egyáltalában sem végzett.

Az egyiptomi irodalomban eddig végzett szfinx kutatások eredményéből ismeretes, hogy a szfinx általában, mint szobor „Szesep” nevet visel, oroszlán formájára tekintettel a Halottak Könyvében „Ruti” néven fordul elő. Az új birodalom kezdetétől kezdve csaknem 2000 esztendőn át az óriás szfinxnek, mint a napisten földi képmásának, fogalomban volt neve „Hormachu”, görögül „Armachis”, eredeti tulajdon neve azonban minden szótárban „Hu”.

Ezek után bemutatom röviden az én kutatásom három felfedezését, mellyel eddigi szfinx történelmi ismereteinket előbbre vinnem sikerült.

Az óriás-szfinxnek legrégibb neve HUN, egy hieroglif mészkő táblán maradt fenn, melyet a Kairói Múzeumban 167.sz.a. őriznek, Mariette pasa a Kairói Múzeum igazgatója, 1858 évben találta az óriás-szfinx szomszédságban levő Izisz szentélybe befalazva. A hieroglif szöveg szakértő egyiptológusok véleménye szerint a nagy piramisépítő IV. dinasztia korában kelt, azonban Izisz szentély megnyitásával alkalmával a XXI. esetleg a XXV. dinasztia alatt az emléktábla szintén megújítatván szövege újra lett vésve.

Ezen a hitelesnek elismert hieroglif okmányon az óriás-szfinx képe és neve három helyütt fordul elő, úgymint: először fent jobb peremen, másodszor lent Izisz istennő feje mögött, harmadszor lent balra az oltár fölött. A szfinx nevét meghatározó első hieroglif, mely negyed fél láncszemből áll, a mi H betűnkkel egyenértékű hangjegy; a második hieroglif egy tojásból kibújt csirke, a mi U betűnkkel azonos; a harmadik hieroglif egy hullámos vagy vízszintes vonal, a mi N betűnkkel egyenértékű hangjegy, ez utolsó fölött van az óriás-szfinx képe a H+U+N szót értelmező fogalomjegy gyanánt. A HUN szó helyesírásában azonban egy szokatlan eset fordul elő: nevezetesen az új birodalom irodalmában általános szokás volt az, hogy a tőszóhoz tartozó hangjegyek a meghatározó fogalomjegy előtt álljanak; holott a szfinx tulajdonnevében az N hangjegy nem a szfinx kép előtt, hanem két esetben alatta áll. Mivel, hogy a HUN szó írásmódja arról az eredeti szövegről másoltatott le, melyet a IV. dinasztia korában, ezelőtt körülbelül 5600 esztendővel fogalmaztak: Ennél fogva hieroglif emléktáblánk helyesírása megítélésénél tekintetbe kell venni az ó-birodalomét is, mely annyira különbözik az új birodalomban divatozottétól, hogy abból az igazi értelmet kiokoskodni, Erman szerint, vajmi nehéz. Máskülönben a HUN szfinxnév szokatlan helyesírásának indokolásához elegendő analógiát szolgáltat az új birodalom is; valamint a HUN szóhoz tartozó N hangjegy fogalomjegy alá van írva: hasonló helyesírás eset fordul elő Tem = zárni, Nefer = jó, Szer = zsiráf, Hon = fölszentelt király, ismert szavaknál is.

De Rougé határozta meg az óriás-szfinx nevét a közforgalomban levő HU szóval. Ő az N hieroglifot a szokatlan írásmód miatt genitivus ragnak értelmezte; értelmezésének indokolhatása végett kénytelen volt az első esetnél az eredeti hieroglif szöveget megcsonkítva idézni, amennyiben a szfinx nevét megelőző „A-u a ent” hieroglif kifejezést, melyben ent szócska genitivust jelölt, egyszerűen mellőzte. A második esetnél föltételezte a Pe szóról, mintha az, az utána következő szfinx tulajdonnevét genitivus raggal vonzaná. Ezt a genitivusos nézetet Brugsch és Birch egyiptológusok méltán elvetették. Hiszen egymagában hieroglif okmányunk szövegében négy helyütt fordul elő a Pe (= szentély, templom) szó genitivus rag nélkül u. m. : Pe Aszt (= Izisz szentélye) két ízben, Pe Aszor (= Ozirisz szentélye) és Pe Hun (=Hun szentély); azonfelül Theba egyiptomi városnévnek Pe Amen ismeretes analógián N végbetű szintén nem lehet genitivus rag, hanem bizonyosan az ismeretes Amon szónak tőalkatrésze. A harmadik esetnél az oltáron levő szfinxkép feje fölött a HUN szó hieroglifjai erőszakosan ki lettek vakarva, (ami az ártatlan Hu anyag isten nevével nem történhetett volna meg): mind annak dacára a mészkőtáblán az N hieroglif hullámvonalának nyomait a kairói múzeum tisztviselői előtt konstatáltam, sőt észrevehetni ezt nagyítóüvegen át a nálam levő fényképen is.

Míg az Izisz szentélyben talált hieroglif mészkő tábla hitelesnek lesz elismerve: mind addig az óriás-szfinxnek tulajdonneve paläográfiai alapon nem lehet HU, hanem csak HUN.

HU-e vagy HUN az óriás-szfinxnek tulajdonneve? E vitás kérdésnek hangtani eldöntése végett 1913 március és április honapokban Roumy magyarul is beszélő arab tolmácsommal összejártam a kairói piramis temető környékét s az ott lakó többnyire írástudatlan araboktól, akiknek módjukban van a piramis temető bálványképét naponként láthatni, szemük elé tartva az óriás-szfinx fényképét tudakoltam: ki ez? Kérdésemre „Abul-Hun” szóval válaszolt a következő hatvanhat személy:

a) A villamos-vasút végállomása mellett „Piramids Bar és Restaurant” –nál: 1. Szaid Adam, arab pincér. 2. Mohammed Szaid. 3. Haszán Hemeda. 4. Atrisz Gyabri.

b) Rendőrlak előtt: 5. Abul Haszán Mohammed, 1587 számú arab rendőr. 6. Ahmed Ali, 1560. arab rendőr.

c) Mena House Hotelben: 7. Adolf Leg, portás, német ember, az Abul-Hun arab szóhagyomány tanúja. 8. Abdl-Hali Mahbán, dragomán. 9. Seik Mohammed Abul Rume, dragomán. 10. Szolimán Mohammed, dragomán

d) Piramisokhoz belépőjegy árusításnál: 11. Seik Mohammed Abul Talib, piramisra-vezetők főnöke. 12. Abdl-Nabi Mohammed, 2511 számú piramisra-vezető. 13. Ibrahim Ali Reném, teve hajcsár a piramisoknál. 14. Abdl-Magid Halib, piramisra-vezető.

e) Piramis temető-őrháznál: 15. Ibrahim Tarhal, piramisőr. 16. Ibrahim Alpahavi, piramisőr.

f) Szfinx mellett a gránit-templomnál: 17. Aim Ali Mohammed Abu Dsáfár, fényképárus. 18. Ahmed Abdellatif, arab földműves.

g) Nazlet el-szamán helységben: 19. Seik Said el Omár. 20. Omár Said, dragomán. 21. Haszán el Halib. 22. Mohammed Abu Snaf Hassán. 23. Motava Ali Haszán. 24. Abd el Maszud, kőműves. 25. Ibrahim Eiza, kőműves. 26. Eivaszija Bedesi leány. 27. Szaid, piramisra-vezető. 28. Ali, piramisra-vezető. 29. Abd el Gavad Ali, piramisra-vezető. 30. Abd el Fatách Mohammed, földműves. 31. Abd el-Nahi Babi, földműves. 32. Rashed Murszi, földműves. 33. Hagy Mohammed Abu Ranem, földműves. 34. Ahmed Aefifi fiú. 35. Tarbaje Ibrahim, tevehajcsár. 36. Abdul Kerim, tevehajcsár. 37. Seik Szolimán Abd el-Számad.

h) Nazlet el Batrán faluban: 38. Seik Hagya Szén, piramisra-vezető főnöke. 39. Ali Zuibusi, előbbinek a fia. 40. Omar Simi, piramisra-vezető tevehajcsár. 41. Haszán Abd el-Razik, földműves. 42. Mohammed, piramisra-vezető. 43. Ahmed Abu Zet, régiségárus a piramisoknál. 44. Tolba, piramisra-vezető. 45. Abdalla Mustafa. 46. Saud Abdul Raim, kötélverő. 47. Mazura, arab leányka. 48. Behéra, arab leányka.

i) Gabil Abu Namleh és El-Haramie el-Darbie, másként Kafr Ali Menfi helységben: 49. Mabruk Ibrahim, vastisztító. 50. Mohammed Gabr, mészáros. 51. Heméda Abd el-Vabed, kőműves. 52. Heszén Ahmed földműves. 53. Halif Itmán, földműves. 54. Ahmod Said, fiú. 55. Mohammed Abu Omár.

k) Kom el Akhdar helységben: 57. Szén Bedovi, 6425. számú rendőr. 58. Abdul Haszán. 59. Sehata Haszán, dragomán, írástudó egyszer Abul-Hun, mászsor Abul-Hul. 60. Ibrahim Tavab, földműves.

l) Kafr Naszár, Kafr Ratati és Kafr Keraszi helységekben: 61. Sahata Szemaim, tevehajcsár. 62. Abdul Szamija, fiú. 63. Halima Abu Izmala, asszony. 64. Aziza, arab nő. 65. Mohammed Mabruk Fellah. 66. Mohammed Abul Szorud.

Nagy N betűs Abul-Hun arab elnevezésnek becsét emeli, hogy apáról fiúra örökségül szállott szájhagyomány az; mert már a XVIII. században Norden és Thevenot, a XVII. században Vansleb meg La Boullaye le Gouz utazók figyelték meg, hogy az óriás szfinxet az arabok közönségesen Abul-Hon néven hívják, de Abul-Hul szóval írják le. Megjegyzendő, hogy az Abul-Hul azaz „a rém atya” elnevezést Abdallatif és Makrizi nagytekintélyű arab írók, akik minden szóra tudákos magyarázatot adtak, hozták volt fogalomba. Ezzel szemben hiteles történelmi tanúság gyanánt a francia La Boullaye le Gouz utazónak, (aki Kis-Ázsiában, Egyiptomban meg Perzsiában majdnem húsz esztendőn át tartózkodott) 1653 évben kiadott s ma már szerfölött ritka könyvéből[1] ráutalok a 377-ik lapra, melyen a piramisok mellett a szfinxkép fölött a szfinx arab neve határozottan N végbetűvel, de néma e betűs francia kiejtéssel és helyesírással Able-Hon van nyomtatva, mely szfinxképre vonatkozólag a 379. lap szövegében olvasható: „Cette figure apellée Ablehon par les Turks ét Sphinge par les Européens” azaz „E szobor neve a törököknél Able-Hon és Szfinx az európaiaknál.” Abl-Hon tiszta kiejtéssel Abl-Hun arab törökszóhagyománynak szerkezete is jelentése is világos. Tudniillik Abu annyit jelent mint Atya; aztán L betű, rövidítés El Szocska helyett megfelel a mi az névelőnknek; végre Hon szóban az O betű francia kiejtés U helyett, amennyiben a török szultánnak Hunkjár méltóság címet is ugyanő Honkiar szóval írta le, Hungár nemzet nevünk pedig franciául ugyancsak O betűvel Hongrois, egyébiránt arab-török írásban Hun szó Vav betűjét nemcsak O, hanem U magánhangzóval is szabályszerűen olvashatni. Végre Abul szó arab személyneveknél szerfölött gyakori összetétel, pl.: Abul-Farads, Abul-Feda, Abul-Mara, Abul-Tib, Abul-Kaszin; utóbbi azaz Kaszin-atya lett Mohammed prófétának a neve, amikor megszületett Kaszin nevű fia. Hasonló értelmezés szerint Abul-Hun annyi, mint a Hun atyja.

Így hát hangtanilag is el van döntve a Hu-e vagy Hun? Mert ha az óriás-szfinxnek Abul-Hun arab-török neve N hangba végződik, amit az egyiptológusok figyelmen kívül hagytak, akkor egy és ugyanazon személynek hieroglif nevénél kérdéses N szükségképpen a Hu tőszóhoz tartozik.

Az óriás-szfinxet hogyan hívhatták az új birodalmat létrehozott államvallás forradalom előtt? A szfinx történelem e hikszoszkori titkához a kulcsot sikerült felkutatnom a chald nyelven írt bibliában.[2]

Ugyanis a targumi hagyomány négy ízben szól Czefón bálványról, mely el nem pusztulva fenn maradt s különb minden más egyiptomi bálványnál. E legkiválóbb szobor körül kerítésére küldötte vissza Mózes Etamból, a puszta végéről, a fölfegyverzett Izraelitákat. Ámde a fáraónak hadserege, mely az ó-kairói csatorna szája előtt,[3] Czefón bálvánnyal és Migdollal, azaz piramissal szemköz táborozott az izraelitákat visszaűzte a Vörös-tenger felé, úgyhogy aztán a fáraó a megmentett Czefón bálvány előtt áldozatot mutatott be. A targum Czefón bálványa nem lehet egyéb, mint a piramistemetőt őrző óriás-szfinx, hiszen ennek szentélyében talált hieroglif sztélén csak ugyan ábrázolva látható amint a világhírű Szeszosztrisznak is nevezett II. Ramszesz az Exodus fáraója áldozatot mutat be az óriás szfinx előtt.

Az óriás szfinxnek chald nyelven Czefón-bálvány, héberül Bál-Czefón elnevezése jóval régibb Mózesnél s az izraeliták kivonulásánál Egyiptomból; bizonyára Izrael családjának Gószen földjén letelepedése idejéből kellett származnia, amikor József és testvérei először látták és hallották megnevezni a Czefón bálványt. Akkoriban Egyiptom fölött a hikszoszok uralkodtak, akiknek Apepi nevű fáraója a 240.000 vitézzel megerősített Avarisz város ura nemzeti istenéül egyedül Tifont imádta, tiszteletére századokig tartó templomot építtetett, (amely most is meg van még 150 méternyire az óriás-szfinx előtt) s mikor áldozni megjelent Tifon templomában, akkor koszorút viselt a Hormachu (= szfinx) szentélyében divatozott szokás szerint. Megjegyzendő, hogy a héber Bál Czefón és chald Czefón bálvány elnevezés megfelel a görög Tifonnak, mely az új birodalom hieroglif irodalmában Bál, Szet és Szutech neveken ismeretes.

Hor isten harca Tifon = Szettel részletesen le van írva s képekkel ábrázolva Edfu templom falain. Mikor a meggyilkolt atyjáért bosszút lihegő Hor legyőzé nagy nehezen Szetet s megfosztotta az Észak Uralmától: akkor vette fel a Hormachu nevet, ennek megfelelően az új birodalom isteneinek képsorozatában a legelső trónon már Hormachut látjuk ülni. Eszerint az óriás-szfinxnek Hormachu nevét a Tifon = Szeté előzte meg, akinek tisztelete üldözés tárgyává lett fogalmát a papok gonosz elv, azaz ördög jellegével ruházták fel, vallásos rendelettel kizárták az egyiptomi istenkörből; az összes régi emlékekről, ahol csak előtalálták, kivakarták a nevét és a képét, egyszersmind helyettesítették többnyire Horral. Az új birodalom államvallásos forradalmának ily gyökeres pusztítása miatt a XVIII. dinasztiát megelőzött hikszosz korból nem találhatni az óriás-szfinxre vonatkozó írott okmányt, annál kevésbé találhatni a piramisépítő dinasztia korából, kivéve azt az egyetlen egyet melyben a szfinxnek eredeti Hun tulajdonneve a XXI vagy XXV. dinasztia korabeli másolónál csakis a képen maradhatott meg, hogy azt egyesítette az új birodalmi Hormachu névvel.

Az óriás-szfinx homlokát eredetileg Tifon állatja a kígyó diszíté, amint az a szfinx szentélyben talált hieroglif emléktáblákon ábrázolva látható. A kép ábrák nyomán Caviglia kapitány 1817 évben a szfinx szentélyben meg is találta a porfürkőből készült Uräus kígyó letört darabjait, melyet a Brit Múzeumban üvegszekrény alatt őriznek. Ezt Londonban módonban volt alaposan szemügyre venni: Az Uräus kígyó fejének a tarkója még sértetlen, az egész hét deciméter hosszú és három dm. széles, tehát az óriás-szfinx fejére illő nagyságú; mindkét szemgolyója olyan tifoni vörös színű, mint a szfinx teste, szájából csak az ajak bal szöglete ismerhető fel.

Mivel, hogy az egyiptomi fáraók közül az első három dinasztia királyai egyikének sem fordul elő, ellenben a IV. dinasztia uralkodóitől elkezdve valamennyi fáraó, még Kleopátra is homlokán viselte a kígyó kultúra ismérvét; és mivel egyiptomi hagyomány szerint a IV. dinasztiabeli Kafra piramisépítő fáraó csináltatta az óriás-szfinx szobrot következésképpen a piramisok őrének kellett viselnie legelőször az Uräus kígyót, bizonyára ő az apokalüptikus régi kígyó kultúra profétája. A mágiás vallások mitológiáiban a kígyó istenséget jelképezett, in serpente Deus ; ellenben mind a négy kinyilatkoztatott vallásban a régi kígyó, a sárkány, Arimant, Sátánt, ördögöt, démont képzeltek, mágia alatt pedig ördögi mesterséget, boszorkányságot.

Valamint Egyiptomban az óriás-szfinx homlokát Tifon állatja az Uräus kígyó diszíté: hasonlóképpen Parthiában a fő mágus homlokán is Arimon állatja, az apokalüptikus kígyóra találtam. Ugyanis a Brit Múzeumban[4] megvizsgáltam az első pártus király pecsét nyomó hengerét: rajta az egyiptomi szárnyas napkorong alatt középen áll I. Árszák király, egyiptomi Bes hadisten gyanánt ábrázolva, két Magus között, kiknek homlokát az óriás szfinx kígyója díszíti. Hasonlókép látható az utolsó pártus király emlékén. Tudniillik Perszepolis közelében, Naksi Rusztém van, vannak eltemetve a perzsa királyok: amint Hadsi-Abádból visz az út Huszen-Abádfelé, a hetedik síremlék domborműve az, mely a K.u. 226. évben lezajlott perzsái államvallás forradalmat ábrázolja.[5] Itt két perzsa lovas áll szemközt egymással. Balfelől Ardasir, a Szaszán dinasztia alapító perzsa király, lovává agyon taposván az utolsó pártus királyt, IV. Artabánt, jobbjával átveszi az uralom gyűrűjét. Jobbfelől Ormuzd isten képviselője, a mazdahívő főpap, aki bal kezében kormány pálcát tartván, jobbjával az uralom gyűrűt nyújtja oda I. Ardasirnak; egyszersmind lovával agyon tapossa Ariman képviselőjét, a dévahívő főmágust, kinek homlokát kétségbevonhatatlan bizonyossággal kígyó ékesíti, akárcsak az óriás-szfinxét.

A perzsiai államvallás forradalom után másfélszáz év múlva a megindult Hunok, utánuk az Avarok, Magyarok, Besenyők meg Kunok népvándorlása tulajdonképpen nem egyéb a maga kultúra napjának lealkonyodásánál, amire a Szent Gellért szobor lábainál ülő pogány magyar emlékeztet: „Rex Vatha erat peritus artium magicárum.”

Némäti Kálmán született: 1855. szeptember hó 23 Nagyszécsényben (Nógrád vm.) Ágostai hitvallású evangélikus.

Gimnázium I. és II. osztályát Balassagyarmaton, III.- VIII. osztályát Selmecbányán, az ág. Ev. Lyceumban végezte. Érettségit tett 1875. júniusában Selmecbányán a Prot. Lyceumban. A budapesti Kir. M. Tudományegyetemen a bölcsészkar három eves tanfolyamát végezte 1875-1879-ben. Tanári alapvizsgát tett Budapesten a Kir. M. Tudományegyetemen 1878 május hóban. Tudományos kutatásai, valamint pályafutása a posta- és táv. igazgatóságnál: hét esztendőn át tudományos kutatást végzett a budapesti meg szegedi könyvtárban 1887. júniustól 1894 szeptemberig. 1894. szept. 29-én a budapesti postaigazgatóság segéd hivatalánál hív. esküt tett mint díjnok, napi 80 krajcár fizetéssel. 1897. január 7-től február végéig egyiptomi Kairóban tanulmányúton. (saját költségén és öccse segítsége mellett) 1899. szeptembertől 1901 szeptemberig két esztendőn át Londonban a British Múzeum könyvtárában tudományos kutatást végzett. 1908. március 10-től 1909 szeptember 10-ig másfél esztendőn át München, Párizs, Berlin, Szent Pétervár, London és Liverpool könyvtáraiban államköltségen tanulmányutón jár. (Kossuth Ferenc keresk. miniszter által kiküldve.) 1911. április 18-tól 1912 április 15-ig egy esztendőn át gróf Zichy János kultuszminiszter megbízásából államköltségen kutatott Kairó, Suez, Párizs könyvtáraiban. Nyelvismeretei: Beszélt a magyar anyanyelvén k1vül németül, tótul, angolul, franciául görögül, latinul, oroszul és törökül: azon kívül jártas volt Európa, Ázsia, meg Afrika majdnem valamennyi klasszikus irodalmában, utóbbi években a kínai nyelvet tanulmányozta. 1919-ben angol nyelvtanfolyamot tartott Budapesten.

E tanulmány Babinecz László és Csontos Péter jóvoltából jelenhetett meg az általa kiadott A Magyar Múlt Eltitkolt Évezredei című könyv nyomán.

[1] Les Voyages et Observations du Sieur de la Boullaye le Gouz Gentil-Homme Angevin.

[2] Waltonus: Biblia Sacra Polyglotta, Londoni, 1657. Tome IV. pp. 127-129. Targum Jonathan ben Uziel. Exodus Caput XIV, v. 1., 2., 3., 9., and 10.

[3] Kadam Fumé chiratta

[4] Assyrian Room D. 359

[5] Persepolis Photogr. Von Stolze und Andreas. Herausgegeben von Th. Nöldeke. Berlin 1882. II. Band. Nakschi-Rustem