Back to Home

 

 

                                                         Torma Zsófia,

                            egy asszony a magyar régészet szolgálatában

                                   

                                                írta: Friedrich Klára

 

Torma Zsófiának, a világ legelső régésznőjének életét, munkásságát nem időrendi sorrendben, hanem az alábbi tárgykörök szerint szeretném bemutatni:

       1. Ahogy elkezdődött

       2. Család és hazaszeretete

       3. Tudományos munkásságának főbb állomásai

       4.  Nőrégész – régésznő

       5. Szakirodalmi tájékozottsága

       6. Kutatói alapossága és módszere

       7. Tudományos levelezése

       8. Őstörténeti felfogása

       9. Díszítések, mesterjegyek vagy írásjelek?

     10. Elismerése, méltatói

     11. Mellőzése

     12. Meghamisítása

     13. Összegzés

     14. Feladataink

    15.Új életrajzi adat

     16. Szakirodalom

 

                                    1. Ahogy elkezdődött

 

A régész-történész apa, Torma József gyermekei közül Károly és Zsófia szívesen játszottak az ásatásokból előkerült leletekkel, cserépdarabokkal, amelyek gyakran gyermekszobájuk  padlóját is elborították. Zsófia 13 éves volt, amikor Rómer Flóris bencés szerzetes (1815-1889) a magyar régészet és műemlékvédelem megalapítója meglátogatta Torma Józsefet Csicsókeresztúron, ekkor még az ő ásatásai iránt érdeklődve. Tíz évvel később azonban már azt a nevezetes földtani  és    őslénytani gyűjteményt csodálja meg Szászvárosban, amelyet Zsófia sokszor  napokig tartó fárasztó  utakon szedett össze, s amelyből múzeumok, paleontológiai társaságok is kértek tőle anyagot.

 

                           2.      Család és hazaszeretete

 

            Édesapja nem „csak” régész, hanem Belső-Szolnok vármegye 1848-as követe, országgyűlési képviselő.

            Nővérének férje Makray László az 1848/49-es szabadságharcban honvéd alezredes Bem József seregében.

            Bátyja, Károly 18 éves korában szintén csatlakozott Bem tábornokhoz és a zsibói fegyverletételig vitézül harcolt.

            Zsófia szülei halála után  nővéréhez költözött Hunyad megyébe, akinek gyermekeit szeretettel, türelemmel tanítgatta. Egyiküket örökbe is fogadta és az ő kisfiával is nagy kedvvel és vidámsággal foglalkozott.

            Felismerte hazájának rendkívüli fontosságát régészeti, néprajzi, őslénytani, kőzet és ásványtani szempontból s ezt a világ elé akarta tárni. Honleányi kötelességének érezte a pusztuló leletek gyűjtését, mentését, s ezért feláldozta magánéletét. „… az ifjúság röpke ábrándképei helyett komolyabb törekvések népesítik be akaratlanul is lelke világát, s minden iránt lobbanékony érdeklődéssel viseltetett a mit a hazai föld természeti ritkasága, vagy régiség alakjában eléje tárt.” - írja róla  tanítványa és tisztelője Téglás Gábor, dévai geológus és  régész.

Későbbi összehasonlításaiban hangsúlyozza a magyar  jellegzetességeket, többek között a tulipánt, székelykaput, Attila  turul - karuly  madarát, a szászvárosi asszonyok által az ágyneműre hímzett életfát… Külföldi előadásainak költségeit maga állja és célja a hazai tudomány jó hírnevének  öregbítése.

 

                         3. Tudományos munkásságának főbb állomásai   

 

            1875-ben kezd ásatni Tordos  őstelepén, amelyre Vén András ottani református tanító hívja fel figyelmét, s ahol addig csak két iskolaigazgató gyűjtött néhány leletet a Maros partjáról.

          1876-ban részt vesz  közel száz leletével a 9. Nemzetközi Ősrégészeti Kongresszuson Budapesten.

            1877-ben a Szebeni Honismertető Egylet tiszteletbeli tagjává választja.

            1879-ben  megjelenik első régészeti munkája, a „Hunyadvármegye Neolith (Kőkorszakbeli) telepei”.

          1880-ban megjelenik a Nándori  barlangcsoportozatban végzett ásatásának ismertetése.

            1880-ban Berlinbe hívják a Német Antropológusok nagygyűlésére, ahol Schliemann trójai leleteiből is kiállítanak.

            1882-ben Németország múzeumait tanulmányozza, Maina-Frankfurtban részt vesz a német antropológusok XIII. Nagygyűlésén,  ugyanebben az évben Bécs,  Budapest, Kolozsvár, Nagyenyed őskori gyűjteményeit is végiglátogatja.

            1884-ben Torinóból megérkezik Kossuth Lajos első tisztelgő levele.

            1889-ben, a német antropológusok bécsi kongresszusa nagy kudarc számára, hiszen még tízen sem ültek a székeken,  akik rendelkeztek volna  megfelelő előismerettel, hogy néprajzi összehasonlításait megértsék.

            1894-ben Jénában németül jelenik meg az „Ethnographische  Analogien”, azaz Néprajzi összehasonlítások című munkája, amelyről többnyire elismerő nyilatkozatok látnak napvilágot.

            1899-ben, május 24-én, halála előtt fél évvel a Kolozsvári Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktorrá nevezi ki.

 

                                    4. Nőrégész-régésznő

 

            Ha azt halljuk, hogy a világ legelső nő régésze,  régésznője,  a tudós iránti tiszteleten túl, kíváncsiak vagyunk, hogy milyen volt ő? Torma Zsófia, okos, szép, nemesi származású, gazdag hölgy volt, akinek 25 férfi kérte meg a kezét, ő azonban nem egyetlen személynek, hanem a magyar tudománynak adta. Nem mintha magát embertársai fölé emelte volna, hiszen végtelenül  szerény volt, mint ahogy azt az „Ethnographische Analogien” zárszava bizonyítja:         . ….minden dicsvágyat és feltűnéskeltést kerülve gyűjteményem  jelentőségének fontos voltát egyedül abban látom, hogy leleteimet a Maros hullámai elől biztonságba helyeztem, miután más megfelelő gyűjtőre nem akadtak. Tettem ezt annak ellenére is, hogy  az elfogultság és sokoldalú kellemetlenkedés sokak részéről ellenem megnyilvánult és még ma is folytatódik.”

            Említett tulajdonságai ellenére nem nőtársainak féltékenysége keserítette meg életét. Írásaiban említi  a Szebeni Honismertető Egylet hölgytagjainak magasztaló dicséretét. Heinrich Schliemann második feleségével, a szintén régészkedő Sophie-val, Johannes Ranke  német  antropológus feleségével, Annával igen jó volt a kapcsolata. Gazdaságát, háztartását bizonyára gondosan vezette és irányította, hiszen fennmaradtak Anna Rankénak, a német antropológusfeleségnek levelei, amelyekben  lelkendezve köszöni meg a Szászvárosból Münchenbe ládaszámra küldött, gondosan csomagolt, gyönyörű gyümölcsöket.

            A 9. Nemzetközi Ősrégészeti Tanácskozáson, 1876-ban egyetlen nő volt az előadók között. A vicclapok kezdetben gúnyolták a „bogarászó kisasszonyt”, „mígnem apránként hozzászokott a közönség ahhoz, hogy benne a regények nevetséges <kék harisnyás>  figurája helyett a valódi tanultságnak nálunk ugyan kivételes, de hála Istennek azért már itt is örvendetesen sokasodó mintaképét tisztelje és respektálja”. (Téglás Gábor tanítvány, régész)  

            Kifejezetten asszonytársai számára írt cikket 1896-ban, A Szolnok-dobokamegyei nők ezredévi emléklapjába   „Hazánk népe ősmythosának maradványai” címmel.

            Híres volt jótékonyságáról, ismét Téglás Gábort idézem: „… a közjóra irányuló szívnemesség és könyörületesség, a régi magyar nemzeti udvarházak hölgyeinek napjainkban fájdalom már  gyérülni kezdő erénye Torma Zsófiában a szó legnemesebb értelmében megszemélyesítőjét  bírta. Az árvák, az üldözöttek, a segélyre szorultak készséges pártfogójaként mindenkinek szolgálatára állott, s Szászvároson, hol annyi család áldhatja ritka szívjóságát, már ebbeli                       

ténykedései is biztosíthatnák neve fennmaradását.„

Az ásató,  terepen dolgozó régésznek egy kubikus erejével és egy sebészorvos finom kezével kell rendelkeznie. Torma Zsófia kezdetben állta  versenyt a férfiakkal. Az itthoni mellőzések, írásainak sorozatos visszautasítása, leleteinek lekicsinylése éppen azok részéről, akiket kezdetben legjobban tisztelt, (Hampel József, Pulszky Ferenc, Hunfalvy Pál) a lelkén keresztül törték meg erejét. 1881-ben odáig jut, hogy arra kéri Haynald Lajos bíboros érseket (1816-1891), hogy szerezze meg számára Rudolf trónörökös felesége, Stefánia belga királylány mellett a magyar társalkodónő tisztét.  Bár bizonyosan ott is hazája érdemeire hívta volna fel a figyelmet, jó hogy e kiugrási kísérlete nem sikerült, hiszen ezen időszak után következtek legfontosabb felfedezései, többek között az, hogy nem a dákok, hanem egy 3000 évvel korábbi turáni népesség Trójához és Mezopotámiához (ahogy akkor nevezték,  Babylonhoz) kapcsolható hagyatékát mentette meg a pusztulástól. 

            Több helyen olvastam, hogy Torma Zsófia az eredményeit „zseniális női intuíciójának” köszönheti, mintha ezzel el lehetne leplezni azt a tényt, hogy egyszerűen  okosabb és szorgalmasabb volt szaktársainál, akiket pontosan harminc évvel előzött meg.  Hiszen az ő 1875-ben kezdett tordosi ásatásait csak 1905-ben követte a hasonlóan újkőkori, de írásbeli anyagában szegényesebb Vincsa telep felfedezése Nándorfehérvár mellett. 

                 A régésznő szorgalmának gyümölcsét, 10 387          darabból álló gyűjteményét az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára vásárolta meg. Mivel nagy vagyonát kutatásaira és jótékonyságra áldozta, így idősebb korában gyűjteményének  már nem tudott új helyet biztosítani, ezért 1891-ben ötezer forintért és 800 forint életjáradékért megvált tőle. Darabszámra több lenne régészeti hagyatéka, de sokan kértek tőle anyagot és ő szívesen küldött, bármilyen  fáradságosan jutott is hozzá.

            Egy részlet Francis Haverfield oxfordi régész, történész leveléből: „ Alig merem kérdezni, de mint Ön is tudja, a régészek nagyon szemérmetlenek, hogy kölcsön adhatna-e nekem néhányat ezekből a kincsekből? Szeretném, ha gyűjteményem mellé még volna három bálványom, három csigolyám és az a különös négy oldalas tárgy...”

            Zsófia  küldött anyagot, gondosan csomagolva mindenkinek boldogan. Az oxfordi régész úr pedig soha nem hívta meg Oxfordba előadást tartani, mások kihagyták a szakirodalomból, az általa mélyen tisztelt és népszerűsített Heinrich Schliemann pedig sűrű teendőire hivatkozva elutasította, hogy előszót írjon könyvéhez (1882).  Hogy azért történt-e ez, mert nő volt és az irányadó férfi tudósoknak kényelmetlen lett volna a hivatkozás, vagy azért, mert adakozó, segítőkész jellem volt, erről több mint 130 év távolából nehéz bizonyosat mondani…

 

                    5. Szakirodalmi  tájékozottsága

 

Mind a hazai, mind a külföldi szakirodalomban rendkívül tájékozott és naprakész volt, pedig akkoriban nem lehetett számítógépet bekapcsolni  és rákattanni a keresőre.

Magyar, német, francia, angol,  görög, latin szerzők műveivel támasztja alá megállapításait és összehasonlításait. Éppúgy ismeri Strabont és Berossost, mint Lukácsy Kristóf örmény források alapján írt „A magyarok őselei” című művét, Huszka József frissen megjelent tanulmányát a turáni díszítőművészetről, vagy Bánó Jenő írását a mexikói indiánok és a magyarok hasonló szokásairól. Tanulmányozza a különböző népek mítoszait  és  szokásait, az öltözködéstől a táncig.

 

            6. Kutatói alapossága és módszere

 

Kutatói alaposságára  már szakirodalmi tájékozottságából is következtethetünk.  Leleteit szaktudósoknak is elküldte tanulmányozásra, pl. a fémtárgyakat Otto Helmnek Danzigba, kémiai vizsgálatra,  vagy a megkövesedett levél lenyomatokat Dr. Kurtznak Berlinbe.

Ez az alaposság vezetett oda, hogy a világon először alkalmazta a társtudományok bevonását a régészeti munkába, antropológusok, őslénykutatók, vegyészek, nyelvészek, botanikusok, történészek, néprajzkutatók, geológusok, mineralógusok (ásványtanászok), orientalisták (keletkutatók),  művészettörténészek,  numizmatikusok (éremtanászok)  műveit használta fel, vagy leleteket küldött tanulmányozásra. 

Ezzel kapcsolatot teremtett az egyes szakterületek között, lehetőség nyílt a műveltségek eredetének tisztázására.  Ez a módszer vezetett oda, hogy megállapíthatta: a tordosi, a trójai, és a legkorábbi sumer műveltség  közös forrásból táplálkozott. Az  „Ethnographische Analogien” című művében vallási, csillagászati,  embertani, írásbeli, nyelvészeti, díszítőművészeti, sőt még táncművészeti összehasonlításokat is találunk.

 

                       

7. Tudományos levelezése

 

A komplex, sokoldalú és összehasonlító módszer mellett a szaktársakkal való levelezést is kutatói, tudományos szintre emelte. Ehhez legalább három nyelv ismerete és a régészet tudományához kapcsolódó  nemzetközi szakszókincs ismeretére volt szükség. Levelezőtársa volt a már említetteken kívül John Lubbock (1834-1913) angol tudós, aki nemesi nevét lorddá avatásakor a Stonhenge-hez hasonló kőkör helyszínéről, Avebury-ről választotta és a Prehistoric Times című könyvében a Campagnai baltatokot, a magyarsághoz kapcsolható rovásírásos emléket is bemutatja. Továbbá Archibald Sayce (1845-1933) angol nyelvész, sumerologus; Francis Lenormant (1837-1883) francia régész és sumerologus, aki a sumer és az ural-altaji nyelvek azonosságát állapította meg;  Heinrich Schliemann   (1822-1890), aki 1871-ben megtalálta Tróját (a törökországi Hisszarlik dombja alatt). És az, akinek levelei minden mellőzésért kárpótolták, a már 82 éves Kossuth Lajos (1802-1894), aki az ősrégészet iránt is érdeklődött.

 

            8. Őstörténeti felfogása

 

Az alábbiak kivonatok, de nem szó szerinti idézetek a „Hazánk népe ősmythosának” maradványai című írásából, 1896-ból. (Babylon= Mezopotámia, Sumer). Babilon ős népe,  ékiratos feliratai szerint a turáni fajhoz tartozó sumer-akkád nép volt,  amelynek hitelvei, szertartásai, írásjegyei, szokásai még 6000 év múltán is visszatükröződnek árja népeink néprajzában, életében, szokásaiban. (Az „árja” kifejezést az általa turáni fennsíknak nevezett területről kiinduló szkíta-hun-avar-székely-magyar népességre használja.)

A sumer-akkádok szintén az altáji népcsaládhoz tartozó turáni faj voltak, innen  olvadhatott a magyar nyelvbe  több akkád féle elem. (Akkoriban még nem volt ismeretes, hogy az akkádok a sémi fajhoz tartoztak, s nem sajátjuk volt a nyelv és az írás, csupán átvették). A sumer-akkádok nyelvéről ezt írja:  „Annyi bizonyos , hogy közelebb állnak a kelet-indiai dravidákhoz, mint a törökökhöz, vagy az un. finnugorokhoz”. Érdekesen egybeesik ez az Akadémia másik erdélyi üldözöttjének, Szentkatolnai Bálint Gábornak véleményével, aki a dravidát, a tamilok nyelvét, a magyar nyelv rokonának tartotta. Bár az irodalomban nem találtam  nyomát, hogy e két lángelme személyesen ismerte volna egymást, volt közös barátjuk : Hermann Antal (1851-1926) irodalomtörténész, etnográfus . Torma Zsófia szerint a székelyek olyan magyar törzsek, akik Attila hunjainak visszamaradt részeként, még Árpád magyarjainak bejövetele előtt Erdély keleti határhegyein telepedtek meg, s még ma is ott laknak. A magyarok a honfoglaláskor a Duna-Tisza közén már turáni eredetű, visszamaradt szkíta törzseket találtak, akik, mint rokon faj, beléjük olvadtak.

Babylon planétáinak számából keletkezett hetes számunk előkelősége szerepelt őseinknél is, pl. nemzetünk hét törzse, hét vezére…Magyarország ősi címerének hét oroszlánja a hét vezér nemzetségét jelképezé…”

„ Ha azonban a leletek azonossága oly sokféle csoportos formában jelentkezik,mint az én gyűjteményemben látható kultikus kapcsolatoknál, ahol is a babilóniai hatások olyan szembeszökőek, minden kétséget kizárólag felismerhető az a tény, hogy a leletek készítői, alkotói teljes mértékben azonos  eszmék hatására cselekedtek és hogy ezeknek a művészeknek, vagy mesterembereknek egymáshoztartozása, népeiknek faji azonossága, ezen az alapon tekintve nem okozhat kételyt”.

Igen korai Kárpát-medencei jelenlétünkre utal az a megállapítása, hogy az utolsó jégkorszak végén élt ősszarvast, amelynek agancsából egy faragott darabot a nándori barlangban megtalált, az erdélyi lakosság ismerte, így a szarvas alakját  korsóira, ruháira, szőnyegeire „minden kulturális befolyástól” mentesen díszítésként használta.

 

            9. Díszítések, mesterjegyek, vagy írásjelek?

 

Torma Zsófia határozottan kiállt amellett, hogy tordosi edénytöredékein, korongjain írásjelek, betűk találhatók. A külföldi tudósok, Lubbock kivételével nem ismerték a magyarok ősi írását, a rovásírást, így nem tudták megerősíteni ebben. Archibald Sayce angol nyelvész,  orientalista, sumerológus ugyan elismeri, hogy némely ázsiai betű rokonságba hozható a tordosi leleteken lévőkkel, de a rovás Zs és T betűt ismétlődésük miatt díszítésnek véli. A hazai tudósok, köztük bátyja, Torma Károly régész is, legfeljebb névjeleknek, mesterjegyeknek hajlandó elfogadni a feliratokat. Ugyanis Hunfalvy Pál ellentmondást nem tűrően jelentette ki, hogy a magyaroknak a kereszténységre térítés előtt saját írásuk nem volt, a hun-székely rovásírást pedig néhány XVII. századi tudós szerkesztette.

Így Zsófia egyedül maradt a véleményével, mely szerint nagyszámú újkőkori agyagkorongján az ősi magyar rovásírás és számrovás is található, többek között azonosította az NY, ZS, T, C betűket. Forrai Sándor a kb. 150 hozzáférhető rajzon, amely Fehérné Walter Annának köszönhető, azonosította még az A, B, C, D, F. G, J, P, SZ rovásjeleket. Makkay János régészprofesszor  A tartariai leletek című  nagyszerű könyvében közli az általa 1969-ben összeállított és Tordos jelcsoport–nak nevezett jelgyűjteményt.

Shan  M. M.  Winn  amerikai kutató 1981-ben megjelent könyvében a Tordos-Vincsa  műveltség jeleit gyűjtötte össze és több szempont szerint csoportosította. 320 tordosi tárgyról rajzolt le jeleket. Az előzőeken kívül itt megtaláltam még a CS, GY, I, vég K, közK, M, O,Ö,R, S, U, Ü, V, Z betűket, valamint a BL, IB, ID,  JD, ISZ összerovásokat (ligaturákat), továbbá a BABA és SAS szavakat ötletesen összeróva. Így az E, LY, N, TY, kivételével a ma székely-magyarnak nevezett rovásírás 28 betűje felismerhető a tordosi, illetve az M a nándori leleten,  ez szintén Zsófia gyűjtése. Bizonyosra vehető, hogy újabb, a rovásírásra összpontosító vizsgálatnál a hiányzó 4 betű is feltűnne a tárgyakon, amelyeken az 1, 2, 3, 4, 5, 10, 20, 50, 10 rovásszámjegyek is azonosíthatók.

            Szakács Gábornak többször volt alkalma a napjainkban bosnyák területen lévő NAP piramis rovásbetűit tanulmányozni, így az egyező jelek alapján az a véleménye, hogy a Tordos-Vincsa műveltség sokkal délebbre terjeszkedett, mint azt eddig feltételezték.

 

                                  10.Elismerése, méltatói

 

Elsősorban  szűkebb hazája, Hunyad vármegye  régészet, őstörténet   iránt  érdeklődő közössége.   Rómer  Flóris,(1815-1889) a magyar régészet megalapítója.    Gróf Kuun Géza(1837-1905)régész, keletkutató, akadémikus, a főrendiház tagja.    Téglás Gábor geológus, régész, dévai tanár(1848-1916)   Ők ketten voltak Zsófia munkatársai a Hunyad vármegye története  első kötetének írásában.    Ipolyi Arnold püspök , a Magyar  Mythológia szerzője, azt  nyilatkozta  Zsófia Hunyad vármegye kőkorszaki telepei    c. tanulmányáról(1879) „ Az  ősrégészetről talpraesettebb munkát még nem olvastam.”  Rudolf Virchow (1821-1902) német antropológus, egyetemi tanár.    Kossuth Lajos , Magyarország kormányzója (1802-1894)       Gyulai Pál régész, író , a Torma Zsófia levelesládájából c. könyv szerkesztője(1972).    Fehérné Walter Anna , aki az   Ethnographische analogien-t  lefordíttatta és 1973- ban Jáki Gábor hozzáértő kiegészítésével Buenos Airesben  kiadta.     Érdy Miklós orvos , régész ,történész.(1974)     Shan  M.M.  Winn, aki a  tordosi jelrendszert feldolgozta és 1981-ben Amerikában megjelent könyvében  régésznőnket megemlítette.   Mandics György matematikus, aki ezt írta(1987) „Az európai neolitikum felfedezésének története 1875 áprilisában kezdődött, amikor Vén András Tordosi tanító egy tarisznya cseréppel kopogtatott be Torma Zsófia kisasszonyhoz….”  Makkay  János régészprofesszor 1999-ben adta ki Tanulmányok torma Zsófia emlékezetére c. könyvét. Bobula Ida és Marton Veronika sumerológusok.    Tulok Magdolna 1999 novemberében a Havi Magyar  Fórumban halálának 100. évfordulóján emlékeztetett rá.    Badiny Jós Ferenc lovagiasan megvédi Mahgar a magyar c. kötetében, mert Komoróczi Géza  a sumer-magyar  rokonság hivatásos gúnyolója, Zsófiát elavultnak nevezte.Méltatói közé tartozik még  Kiss Irén és Tábori László , a 2007 májusában a Magyarok Házában rendezett  Torma Zsófia Emlék Konferencia  szervezői.     Jómagam Szakács Gáborral együtt az utóbbi években kb. 400 rovásírásról szóló előadásunkon hívtuk fel a figyelmet jelentőségére és nagyméretű, fénymásolt arcképét Forrai Sándoréval együtt el szoktuk helyezni az előadóteremben.

  

                                           11.MELLŐZÉSE

 

            Torma Zsófia kitartott azon megállapításai mellett, amelyeket ő a leletek ásatása , gyűjtése , tanulmányozása, a társtudományok általa becsült kutatóinak véleménye alapján tett.Így több, a ranglétra csúcsán álló szaktekintéllyel került ellentétbe, s ezek egyike nem csak a régésznőnek , hanem az egész magyar  őstörténet nemzetközi megítélésének máig ható kárt okozott. Amikor 1876-ban a budapesti ősrégészeti tanácskozásra leleteit  felküldte, ő maga szándékozott időrendben, azaz azoknak a rétegeknek megfelelően elhelyezni, amelyekben találta.  Hampel József régész, a Nemzeti Múzeum munkatársa, az Archeológiai Értesítő szerkesztője azonban két darabot, egy arcos urnát és egy bálványfej részletet kivett az újkőkori gyűjteményből, mondván , hogy azok római koriak. A régésznő ragaszkodott ezek visszahelyezéséhez s a hozzáértő tudósok figyelmét éppen e két darab ragadta meg leginkább. Hampel ezután ott ártott neki , ahol tudott, közlési lehetőségektől elzárta, s  még halála után is gúnyolódott Téglás Gáboron és Hermann Antalon, akik  rajongó szavakkal emlékeztek Zsófiára a Hunyad –megyei Történelmi  és Régészeti Társulat ülésén, a magyar tudományos Olympus Pallas Athenájának, az erdélyi régészet Jeanne D’Arc-jának nevezve a régésznőt. Kéziratban maradt ,2500 rajzzal  gazdagított főművéről és egyéb tanulmányairól pedig határozottan kijelenti: „azok közzétételre nem alkalmasak!”  A közzététel megakadályozásával Hampel azt érte el, hogy a 30 évvel később felfedezett Vincsa telep érdemtelenül előzte meg Tordost az újkőkori lelőhelyek fontossági sorrendjében, s a köztudatban nem terjedt el , hogy hazánk adta az első régésznőt a

világnak.

             Hunfalvy Pál is igen hamar felismerte Zsófia trójai és mezopotámiai összehasonlításainak , és korongokra, edényekre karcolt írásjeleinek veszélyét a finnugor elméletre nézve. A Néprajzi Társaság 2 évig hitegette tanulmányainak kiadásával, s az végül Németországban, németül jelent meg. Szinnyei József finnugrista nyelvész, aki Ferberről magyarosította nevét, az Erdélyi Múzeum Egylet szerkesztőjeként utasítja vissza írásait.  A 2500 ábrával – ez Szinte Gábor  dévai rajztanár munkája -díszített,  Dácia a római foglalás előtt  című főművével 8 évig kérvényez minisztériumhoz, Akadémiához, háromszor viszi fel Pestre Szászvárosból a kéziratait, hiába. Paul Reinecke német régész Zsófiánál vendégeskedik, gyűjteményét tanulmányozza,anyagot, magyarázatot kap tőle, majd az Archeológiai Értesítőben 1896-ban, 24 éves korában tanulmányt jelentet meg Tordosról, anélkül, hogy annak ásatóját, kutatóját , az  idős  tudós asszonyt megemlítené. Reinecke  hazájában, valószínűleg hasonló módszerekkel hihetetlen karriert futott be és 86 évig élt.  

            Torma Zsófia anyagából, anélkül, hogy érdemeinek megfelelően említenék, szerzett tudományos hírnevet a német Hubert Schmidt, és az 1908-tól  Vincsán ásató horvát Miloje  Vasics. Sir Gordon Childe  ausztrál  származású régész kitűnően ismeri a  Kárpát –medencei műveltségeket, ezt igazolja az 1929-ben Oxford-ban megjelent The  Danube in  Prehistory című, 480 oldalas műve.  10 oldalon említi Tordost, Torma Zsófia nevét azonban nem találjuk,noha megállapításaiban nem jut tovább régésznőnknél.  Roska Mártonra , az Erdélyi Nemzeti Múzeum igazgatójára hivatkozik, aki 1910-ben ásatott Tordoson, majd 1927-ben könyvet  jelentetett meg az újkőkorról.   Ha időrendben haladunk, Kalicz Nándor 1980-ban megjelent  Agyag istenek   című , a magyarországi újkőkort és rézkort áttekintő könyve az, amelyből kiáltóan hiányzik Tordos  és feltárója említése, noha  Vincsáról szót ejt és Roska Márton könyve a Torma  gyűjteményről, szerepel irodalmában. Még furcsább, hogy a  Trója és a Kárpát –medence  c.fejezetben nem találjuk Torma Zsófia nevét, pedig ezt a felismerést egyértelműen neki köszönhetjük, és ő szenvedte el miatta a támadásokat és a gúnykacajt.

            Sir Colin Renfrew cambridgei régész professzor Vasicsra, Hubert  Schmidtre és Childe „okos eszére hivatkozik „A Tordos- Vincsa  műveltség részletes tárgyalásánál   A civilizáció előtt c.  művében.(1999) Ő már Roska Mártonról sem tud, és arról sem, hogy 6-7  ezer éve még nem léteztek a trianoni határok, ugyanis makacsul romániai lelőhelynek nevezi Tatárlakát.     Marija Gimbutas litván régésznő életművének egyik forrása Torma Zsófia munkássága, annak ellenére ,hogy könyveiben többnyire Vincsával foglalkozik. Pl. The Neolitic Cultures of the Balkan Peninsula(1972)  Old Europe,   cca.7000-3500  BC.(1973)   The Gods and Goddesses of Old Europe  7000-3500  BC.(1974)   Ideograms and  Symbolic Designs on Ritual Objects of old Europe (1976)  Old Europe in the Fifth Millennium  BC. (1982)  Hiába keressük régésznőnk  méltatását, csupán Roska Márton tárgyleírása szerepel szakirodalmában.  A trianoni határokat Gimbutas szintén már az újkőkorban is létezőnek tekintette.      Torma Zsófia nyomdokain halad Richard Rudgley fiatal, 1961-ben született angol antropológus, vallástörténész, őskortörténész, aki Magyarországon is járt, Vértes László, Mészáros Gyula , Makkai János szerepel a  Kőkor elveszett civilizációi   c. könyve szakirodalmában, tehát felületesnek nem nevezhető. Zsófia munkásságáról is tud, hiszen a tatárlakai   leletet tárgyaló fejezetet így kezdi:” Prehistorikus időkből származó jelekkel ellátott agyagedény töredékeket 1870-ben fedeztek fel először Erdélyben, pontosan a Kolozsvár közelében lévő Tordánál.  Igaz, hogy nem a közelében van hanem kb.150 kilométerre, de legalább nem Romániát írt. Azonban Torma Zsófia nevét nem olvashatjuk nála sem, ellenben  Marija Gimbutast lépten-nyomon idézi és zseniális litván régésznőnek   nevezi.

           

            Nicolae Vlassa, a Kolozsvári  Történelmi  Múzeum  román régésze  a tatárlakai hamvasztásos sír feltárója, sem igyekezett Zsófia kéziratban  maradt  főművét kiadatni, noha a  múzeumban számára hozzáférhető  volt.  Fehérné Walter Anna   1961-ben levélben érdeklődött Vlassánál a kéziratról.  Vlassa azt válaszolta, hogy az már foszladozóban van, ceruzarajzai elhalványodtak, de a Kolozsvári egyetemnek szándékában áll az egészet egyben kiadatni. Azóta  sajnos Fehérné és Vlassa is elhunyt, és nem tudni ,hol foszladozik, halványodik tovább az a kézirat, amellyel Zsófia nyolc évig kilincselt az  akadémiánál, s amelyből néhány év , évtized múlva oly sokan pompás tudományos karriert építettek maguknak.  Ugyancsak Fehérné Walter Annánál olvashatjuk , hogy Torma Zsófia jeltelen sírban  nyugszik a szászvárosi temetőben.   Ezzel kapcsolatban Kiss  Irén és Tábori László megtudták és a Torma Zsófia  konferencián  a hallgatóság tudomására hozták, hogy a régésznő földi maradványait  a  család leszármazottai a  csicsókeresztúri családi sírboltba szállíttatták.

 

 

            Érdekes Marco Merlini olasz kutató felvetése a  www.prehistory.it/ftp/tartaria_tablets_  honlapon.  Írja ,hogy néhány tudós véleménye szerint Vlassa, a Kolozsvári Történeti Múzeum régészeként hozzájutva az alagsorban tárolt Torma Zsófia gyűjteményhez, ebből vette ki  és ő maga helyezte a sírgödörbe a három táblácskát. E szerint a híres, rovásbetűs és sumer képírásos korongot  régésznőnk találta volna meg.

 

            Néhány gondolat a több külföldi szerző szakirodalmában is megtalálható műről, amelynek szerzője Roska Márton (1881-1961) ősrégész, néprajzkutató, az Erdélyi nemzeti Múzeum igazgatója is volt. Művének címe: A Torma Zsófia  gyűjtemény az Erdélyi Nemzeti múzeum Érem és Régiségtárában , megjelent Kolozsváron, 1941-ben.  Patay Pál régész az Archeologiai Értesítő 1942-es évfolyamában az elismerés mellett kitér a mű néhány pontatlanságára és figyelmeztet arra, hogy Roska Márton nem tudja bizonyítani, hogy a Torma Zsófia által megtalált ősnép finnugor lett volna!

 

 

            2006-ban a  Magyar Demokrata hetilap megbízásából Szakács Gáborral  Tordoson, Szászvárosban és Kolozsváron jártunk. Tordoson már  az  idősek sem beszélnek magyarul. A templom évek óta elhagyottnak tűnik. A Maroshoz csak a kompkikötőnél lehet lejutni, magánkertek zárják el a többi partszakaszt. Most kólás palackokat ringat a víz ott, ahol 140 éve Földünk egyik legjelentősebb ásatása folyt.

             Szászvárosban sem találtunk senkit, aki magyarul beszélt volna, a református templom zárva volt, úgy tűnt régóta. Kolozsváron a Történelmi  Múzeumban több lelet látható a Torma  gyűjteményből, köztük  rovásírásos cserépfenekek is, az egyiken a bosnyák Nap piramisban  is kőbe vésett rovás „P” betű.  A régésznő neve a tárlókon, leleteken nincs feltüntetve.

 

 

            A Magyar  Tudományos Akadémia soha nem bocsát meg azoknak, akik nem az általa  kötelezővé tett finnugor elmélet posványos tévútján járnak.  Így régésznőnk említését, nevét  nem találjuk az Akadémiai  Kiadónál 1986-ban   megjelent  három kötetes, 2000 oldalas Erdély   története c. munkában, noha terjedelmében  jelentős régészeti anyagot tartalmaz.

 

                                                12. MEGHAMISÍTÁSA   

 

 

            Torma  Zsófia jelentőségét egyesek elhallgatják, mások gondolatait céljaiknak megfelelően félremagyarázzák. Sajnálatosan kéziratban porladó főművének címe:” Dacia a római foglalás előtt” Főként e mű címébe kapaszkodnak bele a dákó –román elmélet hívei, holott Torma Zsófia korában a történelmi források Erdélynek azt a területét, amelyet a Tisza, az Al-Duna  és a Dnyeszter zár körül, Dákiának  nevezték; Mezopotámiát Babilonnak; a sumerológusokat  asszirológusoknak;  a sumer őslakosság nyelvét pedig sumer-akkádnak, mivel akkoriban még nem vált nyilvánvalóvá, hogy az akkádok a sémitákhoz tartoznak. Visszatérve a dákokhoz, ők  Kr.e. 10-ben harcba keveredtek a rómaiakkal. A váltakozó kimenetelű ütközetek  Kr. U. 107-ben Traianus császár győzelmével , s a  megmaradt dák népesség beolvadásával végződtek. Dácia fővárosa, Sarmizegetusa volt, amelynek nevéből Torma Zsófia azt a  következtetést vonta  le, hogy szarmaták, azaz szkíta népek alapították. Ahogy ő írja: Tordos….culturrétegében a dákok erősített lakásainak nyomai még elő nem fordultak, a dákokat sem tekinthetjük ez okáért hazánk legrégibb teleplakóinak…..mint hazánk legrégibb népiről, az agathyrsekről emlékezik meg Herodot…    (ők szintén szkíta népek voltak)  A szkíták származása  Hérodotosz szerint:Heraklész és Hülaja, a Kígyóistennő gyermekei hárman voltak: Agathürszosz, Gelónosz és Szkűthész)

 

            Oláh Miklós történetíró püspök  Hungáriájában(1536) olvashatjuk, hogy az oláhok a rómaiak telepítései, tehát nem dákok, mert azokat a rómaiak elűzték és nem telepítették.  A rómaiak a 2.,3., században telepítették az oláhokat, tehát Krisztus előtt nem élhettek itt.  De van másik adatunk is, az ember nem is hinné, hogy Hunfalvy Pálnak is lehetett egy jó gondolata. Véleménye szerint ugyanis a románok csak a magyar államalapítás után, tehát a 10. , 11. században

vándoroltak be Erdélybe.

 

A  Torma Zsófia levelesládájából  c.könyvecske, Gyulai Pál  kolozsvári régész szerkesztésében nagyszerű, hiánypótló alkotás. Mégis van néhány mondata, amelyeket meg kell kérdőjeleznünk, ezek talán a bukaresti kiadás miatt kerültek bele. Például: Torma Zsófia  „a  vallás mitológiai szimbólumok eredetének, jelentésének, továbbélésének kutatása közben fölfedezi, hogy az alapvető szimbólumok feltalálhatók Erdély lakosainak népművészetében, különösen a román népművészetben”.(30. old)  „A  régészek közül elsőnek ismeri fel a román népművészet, a   népszokások és az Erdélyben egykor államot alapító dákok civilizációja között a leszármazási viszonyt.”(48. old.)   Torma Zsófia ellenben ezt írja például az  erdélyi legények fegyvertáncáról, a „kaluzsér” táncról: „A kaluzsér tánc nem vonatkoztatható az ún. római kontinuitásra, hanem a babiloni  eredet bizonyítéka. Mivel a kalugyer szó románul szerzetest jelent, sokan tévesen azt hiszik, hogy ez a szerzetesek tánca.” 

 

            Torma Zsófia eszméinek meghamisításához tartozik a következő mondat is: „…igazságkeresésében eljut a kor leghaladóbb természettudományos tételeinek elfogadásáig, a darwini tanítás helyességének felismeréséig”  Az olyan kutató szellemnek, mint Ő, aki behatóan foglalkozott őslénytannal is, feltétlenül el kellett jutni a „teremtés vagy fejlődés „ kérdéséhez. De éppen okosságánál fogva nem elégedhetett meg e két felkínált lehetőséggel. Hozzáférhető eredeti írásaiban célzás szintjén sem olvasható, hogy darwinista vagy materialista lett volna.  Ellent mond ennek Haynald Lajos bíboroshoz fűződő jó kapcsolata, akit feltehetően lelkiatyjának tekintett.

 

            Románok iránti szeretetének túlhangsúlyozását annak köszönheti, hogy bátyjának, Torma Károlynak leánya Victor Babes román orvoshoz ment feleségül. Igen valószínű, hogy Babes szédítő karrierjét, amelynek csúcsa, hogy a világhírű német antropológus, Rudolf  Virchow  keze alatt dolgozhatott, Zsófiának köszönheti. Virchow ugyanis a régésznő levelezőtársa, tisztelője volt, élete utolsó évében meglátogatta és együtt járták végig a tordosi Maros partot, az európai újkőkor felfedezésének első helyszínét.

 

 

                                      13. ÖSSZEGZÉS 

 

 

            Mi tehát tömören  összefoglalva  Torma  Zsófia  munkásságának jelentősége?  Bolygónk eddig ismert legnagyobb hatású szellemi forradalma  8-9000 évvel ezelőtt  játszódott le, kiindulópontja a Kárpát –medence volt. Ennek  bizonyítékait elsőként Torma Zsófia tárta fel. Ezek a régészeti  bizonyítékok és néprajzi összehasonlításai rámutatnak Trójával, az Égei műveltségekkel és Mezopotámiával való szoros kapcsolatra. Leleteinek jelentős részét alkotják azok a korongok és cseréptöredékek, amelyeknek írásjelei összekötik a Kárpát-medence átmeneti- és újkőkori, valamint jelenlegi magyar lakosságát. Ezeket  az írásjeleket ma székely –magyar  rovásírásnak nevezzük s ez a magyarság legalább 8-9000 éves Kárpát-medencei jelenlétének bizonyítéka.

 

                                                14. FELADATAINK

 

1.        Torma Zsófia munkásságának minél szélesebb körben való megismertetése, az őstörténetünkről előadást tartó kutatók  említsék meg jelentőségét.

 

 

2.Eddig még meg nem jelent nagy művének (amely 2500 rajzot tartalmaz) kiadása. Valószínűsíthető helye a Kolozsvári Történelmi Múzeum-Strada Daicoviciu 2, (régi neve Bástya u.)

 

3.Szobor állítása, ezt   feltételesen megbeszéltem Józsa   Judit keramikusművésznővel.

                        

15. ÚJ ÉLETRAJZI ADAT

 

 

                        Abban a méltatlanul kevés lexikonban és szakirodalomban, amelyben Torma Zsófia szerepel, születési évének  az 1840-et írják. Talán nem haragszik meg régésznőnk valamely távoli szép csillagon ennek módosításáért, mivel az újabb adat  kilenc évvel idősebbnek fogja feltüntetni, azaz születési éve  1831. E módosítás alapja a  nevelt fia, Makrai László által 1899 november 15-én kiadott gyászjelentés, amelynek szövege a következő: 

                        „Csicsó-keresztúri   Dr. Torma Zsófia, több tudományos és jótékonysági egylet tagja f. évi november hó 14-én d.u.fél négy órakor életének 68. évében ,rövid szenvedés után  szívszélhűdés következtében örökre elhunyt.

                        Munka és tudásvágy, szeretet és jótékonyság voltak életének főbb jellemvonásai. Örökölt szenvedéllyel és lankadatlan kitartással gyűjtötte össze hírneves régészeti múzeumának tárgyait s azokat életerejét emésztő fáradságos munkával  igyekezett az ősembertani tudomány szempontjából feldolgozni és értékesíteni. De igazán  boldognak csak akkor érezte magát ,ha szíve az emberszeretet és jóttevés oltárán áldozhatott.

A tudományos szenvedély izzó  lángja és az áldást osztogató szív nemes tüze most már végképp kialudt  s kihűlt tetemei pihenni fognak a helybéli  róm. kath. temetőben, hová csütörtökön  f.hó 16-án- d.u. 3órakor a háznál tartandó végtisztesség után ideiglenesen elhelyeztetnek.  Lelkéért pedig az engesztelő  szentmise áldozatok pénteken, november hó 17-én d.e.  10 órakor a helybéli róm. kath.,  valamint a csicsó- keresztúri  kegyúri templomban fognak az Egek urának bemutattatni.

 

                                    Örök áldás emlékezetére!

 Szászváros, 1899  november hó 15-én.

 

E fontos életrajzi adatot  hordozó gyászjelentést Kiss Irén művelődéstörténésznek és Tábori László keletkutatónak , a 2007 május 18-án megtartott Torma Zsófia emlékkonferencia szervezőinek köszönhetjük.

 

                                                16. SZAKIRODALOM

           

 

Torma Zsófia: A nándori barlang csoportozat (Kolozsvár,1880, Különlenyomat)

Torma Zsófia: Hazánk népe ősmythosának maradványai(1896. In:  Érdy  M.:A sumir , ural-altáji- magyar rokonság története, New-York,1974)

Torma Zsófia: A tordosi őstelep és hazánk népe ősmythosának  maradványai(1897, In :előző mű)

Torma Zsófia: Sumer    nyomok Erdélyben-Ethnographische     Analogien,(Jéna,1894,Fehérné, Walter Anna Kiadása,Buenos                       Aires,1973)                                                                 

Badiny Jós Ferenc:Mah-gar a magyar(2003)

Childe, Gordon: The Danube in Prehistory(Oxford, 1929)

Érdy Miklós: A sumir , ural-altáji- magyar rokonság története(New-York,1974)

Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a  rovásírásig(Buenos –Aires,1975)

Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (Antológia Kiadó, 1994)

 Gimbutas, Maria:The Gods and Goddesses of old Europe(Berkeley and Los-Angeles, 1974)

Gyulai Pál:Torma Zsófia levelesládájából(Bukarest, 1972)

Kalicz Nándor :Agyagistenek (Corvina,1980)

Makkai János :A tartariai leletek(Akadémiai Kiadó,1990)

Oláh Miklós :Hungária(1536,Magvető,1985)

Patay Pál: Torma Zsófia gyűjteménye(Archeológiai Értesítő, M.T.A.,1942  )   

Renfrew, Colin: A civilizáció előtt(Osiris,1995)

Roska Márton: A Torma Zsófia gyűjtemény az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem és Régiségtárában(Kolozsvár,1941)

Rudgley, Richard:A kőkor elveszett civilizációi(Gold Book,évszám nélkül)

Téglás Gábor: Dr. Torma Zsófia emlékezete(Déva,1901)

Tulok Magdolna: Száz éve halt meg az első magyar  régésznő,Torma Zsófia (Havi Magyar Fórum, 1999 november)

Winn,  Shan  M.M. :Pre Writing in South –eastern Europe( Western Publishers,1981)

Friedrich Klára:Torma Zsófia igazsága (Magyar Demokrata,2001, 51-52., In: Friedrich Klára-Szakács Gábor: Kárpát-medencei  birtoklevelünk, a rovásírás (2003)

Lexikonok