írta: Friedrich Klára
Torma Zsófiának, a világ legelső régésznőjének életét, munkásságát nem időrendi sorrendben, hanem az alábbi tárgykörök szerint szeretném bemutatni:
1. Ahogy elkezdődött
2. Család és hazaszeretete
3. Tudományos munkásságának főbb állomásai
4. Nőrégész – régésznő
5. Szakirodalmi tájékozottsága
6. Kutatói alapossága és módszere
7. Tudományos levelezése
8. Őstörténeti felfogása
9. Díszítések, mesterjegyek vagy írásjelek?
10. Elismerése, méltatói
11. Mellőzése
12. Meghamisítása
13. Összegzés
14. Feladataink
15.Új életrajzi adat
16. Szakirodalom
1. Ahogy elkezdődött
A régész-történész apa, Torma József gyermekei közül Károly és Zsófia szívesen játszottak az ásatásokból előkerült leletekkel, cserépdarabokkal, amelyek gyakran gyermekszobájuk padlóját is elborították. Zsófia 13 éves volt, amikor Rómer Flóris bencés szerzetes (1815-1889) a magyar régészet és műemlékvédelem megalapítója meglátogatta Torma Józsefet Csicsókeresztúron, ekkor még az ő ásatásai iránt érdeklődve. Tíz évvel később azonban már azt a nevezetes földtani és őslénytani gyűjteményt csodálja meg Szászvárosban, amelyet Zsófia sokszor napokig tartó fárasztó utakon szedett össze, s amelyből múzeumok, paleontológiai társaságok is kértek tőle anyagot.
2. Család és hazaszeretete
Édesapja nem „csak” régész, hanem Belső-Szolnok vármegye 1848-as követe, országgyűlési képviselő.
Nővérének férje Makray László az 1848/49-es szabadságharcban honvéd alezredes Bem József seregében.
Bátyja, Károly 18 éves korában szintén csatlakozott Bem tábornokhoz és a zsibói fegyverletételig vitézül harcolt.
Zsófia szülei halála után nővéréhez költözött Hunyad megyébe, akinek gyermekeit szeretettel, türelemmel tanítgatta. Egyiküket örökbe is fogadta és az ő kisfiával is nagy kedvvel és vidámsággal foglalkozott.
Felismerte hazájának rendkívüli fontosságát régészeti, néprajzi, őslénytani, kőzet és ásványtani szempontból s ezt a világ elé akarta tárni. Honleányi kötelességének érezte a pusztuló leletek gyűjtését, mentését, s ezért feláldozta magánéletét. „… az ifjúság röpke ábrándképei helyett komolyabb törekvések népesítik be akaratlanul is lelke világát, s minden iránt lobbanékony érdeklődéssel viseltetett a mit a hazai föld természeti ritkasága, vagy régiség alakjában eléje tárt.” - írja róla tanítványa és tisztelője Téglás Gábor, dévai geológus és régész.
Későbbi összehasonlításaiban hangsúlyozza a magyar jellegzetességeket, többek között a tulipánt, székelykaput, Attila turul - karuly madarát, a szászvárosi asszonyok által az ágyneműre hímzett életfát… Külföldi előadásainak költségeit maga állja és célja a hazai tudomány jó hírnevének öregbítése.
3. Tudományos munkásságának főbb állomásai
1875-ben kezd ásatni Tordos őstelepén, amelyre Vén András ottani református tanító hívja fel figyelmét, s ahol addig csak két iskolaigazgató gyűjtött néhány leletet a Maros partjáról.
1876-ban részt vesz közel száz leletével a 9. Nemzetközi Ősrégészeti Kongresszuson Budapesten.
1877-ben a Szebeni Honismertető Egylet tiszteletbeli tagjává választja.
1879-ben megjelenik első régészeti munkája, a „Hunyadvármegye Neolith (Kőkorszakbeli) telepei”.
1880-ban megjelenik a Nándori barlangcsoportozatban végzett ásatásának ismertetése.
1880-ban Berlinbe hívják a Német Antropológusok nagygyűlésére, ahol Schliemann trójai leleteiből is kiállítanak.
1882-ben Németország múzeumait tanulmányozza, Maina-Frankfurtban részt vesz a német antropológusok XIII. Nagygyűlésén, ugyanebben az évben Bécs, Budapest, Kolozsvár, Nagyenyed őskori gyűjteményeit is végiglátogatja.
1884-ben Torinóból megérkezik Kossuth Lajos első tisztelgő levele.
1889-ben, a német antropológusok bécsi kongresszusa nagy kudarc számára, hiszen még tízen sem ültek a székeken, akik rendelkeztek volna megfelelő előismerettel, hogy néprajzi összehasonlításait megértsék.
1894-ben Jénában németül jelenik meg az „Ethnographische Analogien”, azaz Néprajzi összehasonlítások című munkája, amelyről többnyire elismerő nyilatkozatok látnak napvilágot.
1899-ben, május 24-én, halála előtt fél évvel a Kolozsvári Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktorrá nevezi ki.
4. Nőrégész-régésznő
Ha azt halljuk, hogy a világ legelső nő régésze, régésznője, a tudós iránti tiszteleten túl, kíváncsiak vagyunk, hogy milyen volt ő? Torma Zsófia, okos, szép, nemesi származású, gazdag hölgy volt, akinek 25 férfi kérte meg a kezét, ő azonban nem egyetlen személynek, hanem a magyar tudománynak adta. Nem mintha magát embertársai fölé emelte volna, hiszen végtelenül szerény volt, mint ahogy azt az „Ethnographische Analogien” zárszava bizonyítja: . ….minden dicsvágyat és feltűnéskeltést kerülve gyűjteményem jelentőségének fontos voltát egyedül abban látom, hogy leleteimet a Maros hullámai elől biztonságba helyeztem, miután más megfelelő gyűjtőre nem akadtak. Tettem ezt annak ellenére is, hogy az elfogultság és sokoldalú kellemetlenkedés sokak részéről ellenem megnyilvánult és még ma is folytatódik.”
Említett tulajdonságai ellenére nem nőtársainak féltékenysége keserítette meg életét. Írásaiban említi a Szebeni Honismertető Egylet hölgytagjainak magasztaló dicséretét. Heinrich Schliemann második feleségével, a szintén régészkedő Sophie-val, Johannes Ranke német antropológus feleségével, Annával igen jó volt a kapcsolata. Gazdaságát, háztartását bizonyára gondosan vezette és irányította, hiszen fennmaradtak Anna Rankénak, a német antropológusfeleségnek levelei, amelyekben lelkendezve köszöni meg a Szászvárosból Münchenbe ládaszámra küldött, gondosan csomagolt, gyönyörű gyümölcsöket.
A 9. Nemzetközi Ősrégészeti Tanácskozáson, 1876-ban egyetlen nő volt az előadók között. A vicclapok kezdetben gúnyolták a „bogarászó kisasszonyt”, „mígnem apránként hozzászokott a közönség ahhoz, hogy benne a regények nevetséges <kék harisnyás> figurája helyett a valódi tanultságnak nálunk ugyan kivételes, de hála Istennek azért már itt is örvendetesen sokasodó mintaképét tisztelje és respektálja”. (Téglás Gábor tanítvány, régész)
Kifejezetten asszonytársai számára írt cikket 1896-ban, A Szolnok-dobokamegyei nők ezredévi emléklapjába „Hazánk népe ősmythosának maradványai” címmel.
Híres volt jótékonyságáról, ismét Téglás Gábort idézem: „… a közjóra irányuló szívnemesség és könyörületesség, a régi magyar nemzeti udvarházak hölgyeinek napjainkban fájdalom már gyérülni kezdő erénye Torma Zsófiában a szó legnemesebb értelmében megszemélyesítőjét bírta. Az árvák, az üldözöttek, a segélyre szorultak készséges pártfogójaként mindenkinek szolgálatára állott, s Szászvároson, hol annyi család áldhatja ritka szívjóságát, már ebbeli
ténykedései is biztosíthatnák neve fennmaradását.„
Az ásató, terepen dolgozó régésznek egy kubikus erejével és egy sebészorvos finom kezével kell rendelkeznie. Torma Zsófia kezdetben állta versenyt a férfiakkal. Az itthoni mellőzések, írásainak sorozatos visszautasítása, leleteinek lekicsinylése éppen azok részéről, akiket kezdetben legjobban tisztelt, (Hampel József, Pulszky Ferenc, Hunfalvy Pál) a lelkén keresztül törték meg erejét. 1881-ben odáig jut, hogy arra kéri Haynald Lajos bíboros érseket (1816-1891), hogy szerezze meg számára Rudolf trónörökös felesége, Stefánia belga királylány mellett a magyar társalkodónő tisztét. Bár bizonyosan ott is hazája érdemeire hívta volna fel a figyelmet, jó hogy e kiugrási kísérlete nem sikerült, hiszen ezen időszak után következtek legfontosabb felfedezései, többek között az, hogy nem a dákok, hanem egy 3000 évvel korábbi turáni népesség Trójához és Mezopotámiához (ahogy akkor nevezték, Babylonhoz) kapcsolható hagyatékát mentette meg a pusztulástól.
Több helyen olvastam, hogy Torma Zsófia az eredményeit „zseniális női intuíciójának” köszönheti, mintha ezzel el lehetne leplezni azt a tényt, hogy egyszerűen okosabb és szorgalmasabb volt szaktársainál, akiket pontosan harminc évvel előzött meg. Hiszen az ő 1875-ben kezdett tordosi ásatásait csak 1905-ben követte a hasonlóan újkőkori, de írásbeli anyagában szegényesebb Vincsa telep felfedezése Nándorfehérvár mellett.
A régésznő szorgalmának gyümölcsét, 10 387 darabból álló gyűjteményét az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára vásárolta meg. Mivel nagy vagyonát kutatásaira és jótékonyságra áldozta, így idősebb korában gyűjteményének már nem tudott új helyet biztosítani, ezért 1891-ben ötezer forintért és 800 forint életjáradékért megvált tőle. Darabszámra több lenne régészeti hagyatéka, de sokan kértek tőle anyagot és ő szívesen küldött, bármilyen fáradságosan jutott is hozzá.
Egy részlet Francis Haverfield oxfordi régész, történész leveléből: „ Alig merem kérdezni, de mint Ön is tudja, a régészek nagyon szemérmetlenek, hogy kölcsön adhatna-e nekem néhányat ezekből a kincsekből? Szeretném, ha gyűjteményem mellé még volna három bálványom, három csigolyám és az a különös négy oldalas tárgy...”
Zsófia küldött anyagot, gondosan csomagolva mindenkinek boldogan. Az oxfordi régész úr pedig soha nem hívta meg Oxfordba előadást tartani, mások kihagyták a szakirodalomból, az általa mélyen tisztelt és népszerűsített Heinrich Schliemann pedig sűrű teendőire hivatkozva elutasította, hogy előszót írjon könyvéhez (1882). Hogy azért történt-e ez, mert nő volt és az irányadó férfi tudósoknak kényelmetlen lett volna a hivatkozás, vagy azért, mert adakozó, segítőkész jellem volt, erről több mint 130 év távolából nehéz bizonyosat mondani…
5. Szakirodalmi tájékozottsága
Mind a hazai, mind a külföldi szakirodalomban rendkívül tájékozott és naprakész volt, pedig akkoriban nem lehetett számítógépet bekapcsolni és rákattanni a keresőre.
Magyar, német, francia, angol, görög, latin szerzők műveivel támasztja alá megállapításait és összehasonlításait. Éppúgy ismeri Strabont és Berossost, mint Lukácsy Kristóf örmény források alapján írt „A magyarok őselei” című művét, Huszka József frissen megjelent tanulmányát a turáni díszítőművészetről, vagy Bánó Jenő írását a mexikói indiánok és a magyarok hasonló szokásairól. Tanulmányozza a különböző népek mítoszait és szokásait, az öltözködéstől a táncig.
6. Kutatói alapossága és módszere
Kutatói alaposságára már szakirodalmi tájékozottságából is következtethetünk. Leleteit szaktudósoknak is elküldte tanulmányozásra, pl. a fémtárgyakat Otto Helmnek Danzigba, kémiai vizsgálatra, vagy a megkövesedett levél lenyomatokat Dr. Kurtznak Berlinbe.
Ez az alaposság vezetett oda, hogy a világon először alkalmazta a társtudományok bevonását a régészeti munkába, antropológusok, őslénykutatók, vegyészek, nyelvészek, botanikusok, történészek, néprajzkutatók, geológusok, mineralógusok (ásványtanászok), orientalisták (keletkutatók), művészettörténészek, numizmatikusok (éremtanászok) műveit használta fel, vagy leleteket küldött tanulmányozásra.
Ezzel kapcsolatot teremtett az egyes szakterületek között, lehetőség nyílt a műveltségek eredetének tisztázására. Ez a módszer vezetett oda, hogy megállapíthatta: a tordosi, a trójai, és a legkorábbi sumer műveltség közös forrásból táplálkozott. Az „Ethnographische Analogien” című művében vallási, csillagászati, embertani, írásbeli, nyelvészeti, díszítőművészeti, sőt még táncművészeti összehasonlításokat is találunk.
7. Tudományos levelezése
A komplex, sokoldalú és összehasonlító módszer mellett a szaktársakkal való levelezést is kutatói, tudományos szintre emelte. Ehhez legalább három nyelv ismerete és a régészet tudományához kapcsolódó nemzetközi szakszókincs ismeretére volt szükség. Levelezőtársa volt a már említetteken kívül John Lubbock (1834-1913) angol tudós, aki nemesi nevét lorddá avatásakor a Stonhenge-hez hasonló kőkör helyszínéről, Avebury-ről választotta és a Prehistoric Times című könyvében a Campagnai baltatokot, a magyarsághoz kapcsolható rovásírásos emléket is bemutatja. Továbbá Archibald Sayce (1845-1933) angol nyelvész, sumerologus; Francis Lenormant (1837-1883) francia régész és sumerologus, aki a sumer és az ural-altaji nyelvek azonosságát állapította meg; Heinrich Schliemann (1822-1890), aki 1871-ben megtalálta Tróját (a törökországi Hisszarlik dombja alatt). És az, akinek levelei minden mellőzésért kárpótolták, a már 82 éves Kossuth Lajos (1802-1894), aki az ősrégészet iránt is érdeklődött.
8. Őstörténeti felfogása
Az alábbiak kivonatok, de nem szó szerinti idézetek a „Hazánk népe ősmythosának” maradványai című írásából, 1896-ból. (Babylon= Mezopotámia, Sumer). Babilon ős népe, ékiratos feliratai szerint a turáni fajhoz tartozó sumer-akkád nép volt, amelynek hitelvei, szertartásai, írásjegyei, szokásai még 6000 év múltán is visszatükröződnek árja népeink néprajzában, életében, szokásaiban. (Az „árja” kifejezést az általa turáni fennsíknak nevezett területről kiinduló szkíta-hun-avar-székely-magyar népességre használja.)
A sumer-akkádok szintén az altáji népcsaládhoz tartozó turáni faj voltak, innen olvadhatott a magyar nyelvbe több akkád féle elem. (Akkoriban még nem volt ismeretes, hogy az akkádok a sémi fajhoz tartoztak, s nem sajátjuk volt a nyelv és az írás, csupán átvették). A sumer-akkádok nyelvéről ezt írja: „Annyi bizonyos , hogy közelebb állnak a kelet-indiai dravidákhoz, mint a törökökhöz, vagy az un. finnugorokhoz”. Érdekesen egybeesik ez az Akadémia másik erdélyi üldözöttjének, Szentkatolnai Bálint Gábornak véleményével, aki a dravidát, a tamilok nyelvét, a magyar nyelv rokonának tartotta. Bár az irodalomban nem találtam nyomát, hogy e két lángelme személyesen ismerte volna egymást, volt közös barátjuk : Hermann Antal (1851-1926) irodalomtörténész, etnográfus . Torma Zsófia szerint a székelyek olyan magyar törzsek, akik Attila hunjainak visszamaradt részeként, még Árpád magyarjainak bejövetele előtt Erdély keleti határhegyein telepedtek meg, s még ma is ott laknak. A magyarok a honfoglaláskor a Duna-Tisza közén már turáni eredetű, visszamaradt szkíta törzseket találtak, akik, mint rokon faj, beléjük olvadtak.
„Babylon planétáinak számából keletkezett hetes számunk előkelősége szerepelt őseinknél is, pl. nemzetünk hét törzse, hét vezére…Magyarország ősi címerének hét oroszlánja a hét vezér nemzetségét jelképezé…”
„ Ha azonban a leletek azonossága oly sokféle csoportos formában jelentkezik,mint az én gyűjteményemben látható kultikus kapcsolatoknál, ahol is a babilóniai hatások olyan szembeszökőek, minden kétséget kizárólag felismerhető az a tény, hogy a leletek készítői, alkotói teljes mértékben azonos eszmék hatására cselekedtek és hogy ezeknek a művészeknek, vagy mesterembereknek egymáshoztartozása, népeiknek faji azonossága, ezen az alapon tekintve nem okozhat kételyt”.
Igen korai Kárpát-medencei jelenlétünkre utal az a megállapítása, hogy az utolsó jégkorszak végén élt ősszarvast, amelynek agancsából egy faragott darabot a nándori barlangban megtalált, az erdélyi lakosság ismerte, így a szarvas alakját korsóira, ruháira, szőnyegeire „minden kulturális befolyástól” mentesen díszítésként használta.
9. Díszítések, mesterjegyek, vagy írásjelek?
Torma Zsófia határozottan kiállt amellett, hogy tordosi edénytöredékein, korongjain írásjelek, betűk találhatók. A külföldi tudósok, Lubbock kivételével nem ismerték a magyarok ősi írását, a rovásírást, így nem tudták megerősíteni ebben. Archibald Sayce angol nyelvész, orientalista, sumerológus ugyan elismeri, hogy némely ázsiai betű rokonságba hozható a tordosi leleteken lévőkkel, de a rovás Zs és T betűt ismétlődésük miatt díszítésnek véli. A hazai tudósok, köztük bátyja, Torma Károly régész is, legfeljebb névjeleknek, mesterjegyeknek hajlandó elfogadni a feliratokat. Ugyanis Hunfalvy Pál ellentmondást nem tűrően jelentette ki, hogy a magyaroknak a kereszténységre térítés előtt saját írásuk nem volt, a hun-székely rovásírást pedig néhány XVII. századi tudós szerkesztette.
Így Zsófia egyedül maradt a véleményével, mely szerint nagyszámú újkőkori agyagkorongján az ősi magyar rovásírás és számrovás is található, többek között azonosította az NY, ZS, T, C betűket. Forrai Sándor a kb. 150 hozzáférhető rajzon, amely Fehérné Walter Annának köszönhető, azonosította még az A, B, C, D, F. G, J, P, SZ rovásjeleket. Makkay János régészprofesszor A tartariai leletek című nagyszerű könyvében közli az általa 1969-ben összeállított és Tordos jelcsoport–nak nevezett jelgyűjteményt.
Shan M. M. Winn amerikai kutató 1981-ben megjelent könyvében a Tordos-Vincsa műveltség jeleit gyűjtötte össze és több szempont szerint csoportosította. 320 tordosi tárgyról rajzolt le jeleket. Az előzőeken kívül itt megtaláltam még a CS, GY, I, vég K, közK, M, O,Ö,R, S, U, Ü, V, Z betűket, valamint a BL, IB, ID, JD, ISZ összerovásokat (ligaturákat), továbbá a BABA és SAS szavakat ötletesen összeróva. Így az E, LY, N, TY, kivételével a ma székely-magyarnak nevezett rovásírás 28 betűje felismerhető a tordosi, illetve az M a nándori leleten, ez szintén Zsófia gyűjtése. Bizonyosra vehető, hogy újabb, a rovásírásra összpontosító vizsgálatnál a hiányzó 4 betű is feltűnne a tárgyakon, amelyeken az 1, 2, 3, 4, 5, 10, 20, 50, 10 rovásszámjegyek is azonosíthatók.
Szakács Gábornak többször volt alkalma a napjainkban bosnyák területen lévő NAP piramis rovásbetűit tanulmányozni, így az egyező jelek alapján az a véleménye, hogy a Tordos-Vincsa műveltség sokkal délebbre terjeszkedett, mint azt eddig feltételezték.
10.Elismerése, méltatói
Elsősorban szűkebb hazája, Hunyad vármegye régészet, őstörténet iránt érdeklődő közössége. Rómer Flóris,(1815-1889) a magyar régészet megalapítója. Gróf Kuun Géza(1837-1905)régész, keletkutató, akadémikus, a főrendiház tagja. Téglás Gábor geológus, régész, dévai tanár(1848-1916) Ők ketten voltak Zsófia munkatársai a Hunyad vármegye története első kötetének írásában. Ipolyi Arnold püspök , a Magyar Mythológia szerzője, azt nyilatkozta Zsófia Hunyad vármegye kőkorszaki telepei c. tanulmányáról(1879) „ Az ősrégészetről talpraesettebb munkát még nem olvastam.” Rudolf Virchow (1821-1902) német antropológus, egyetemi tanár. Kossuth Lajos , Magyarország kormányzója (1802-1894) Gyulai Pál régész, író , a Torma Zsófia levelesládájából c. könyv szerkesztője(1972). Fehérné Walter Anna , aki az Ethnographische analogien-t lefordíttatta és 1973- ban Jáki Gábor hozzáértő kiegészítésével Buenos Airesben kiadta. Érdy Miklós orvos , régész ,történész.(1974) Shan M.M. Winn, aki a tordosi jelrendszert feldolgozta és 1981-ben Amerikában megjelent könyvében régésznőnket megemlítette. Mandics György matematikus, aki ezt írta(1987) „Az európai neolitikum felfedezésének története 1875 áprilisában kezdődött, amikor Vén András Tordosi tanító egy tarisznya cseréppel kopogtatott be Torma Zsófia kisasszonyhoz….” Makkay János régészprofesszor 1999-ben adta ki Tanulmányok torma Zsófia emlékezetére c. könyvét. Bobula Ida és Marton Veronika sumerológusok. Tulok Magdolna 1999 novemberében a Havi Magyar Fórumban halálának 100. évfordulóján emlékeztetett rá. Badiny Jós Ferenc lovagiasan megvédi Mahgar a magyar c. kötetében, mert Komoróczi Géza a sumer-magyar rokonság hivatásos gúnyolója, Zsófiát elavultnak nevezte.Méltatói közé tartozik még Kiss Irén és Tábori László , a 2007 májusában a Magyarok Házában rendezett Torma Zsófia Emlék Konferencia szervezői. Jómagam Szakács Gáborral együtt az utóbbi években kb. 400 rovásírásról szóló előadásunkon hívtuk fel a figyelmet jelentőségére és nagyméretű, fénymásolt arcképét Forrai Sándoréval együtt el szoktuk helyezni az előadóteremben.
11.MELLŐZÉSE
Torma Zsófia kitartott azon megállapításai mellett, amelyeket ő a leletek ásatása , gyűjtése , tanulmányozása, a társtudományok általa becsült kutatóinak véleménye alapján tett.Így több, a ranglétra csúcsán álló szaktekintéllyel került ellentétbe, s ezek egyike nem csak a régésznőnek , hanem az egész magyar őstörténet nemzetközi megítélésének máig ható kárt okozott. Amikor 1876-ban a budapesti ősrégészeti tanácskozásra leleteit felküldte, ő maga szándékozott időrendben, azaz azoknak a rétegeknek megfelelően elhelyezni, amelyekben találta. Hampel József régész, a Nemzeti Múzeum munkatársa, az Archeológiai Értesítő szerkesztője azonban két darabot, egy arcos urnát és egy bálványfej részletet kivett az újkőkori gyűjteményből, mondván , hogy azok római koriak. A régésznő ragaszkodott ezek visszahelyezéséhez s a hozzáértő tudósok figyelmét éppen e két darab ragadta meg leginkább. Hampel ezután ott ártott neki , ahol tudott, közlési lehetőségektől elzárta, s még halála után is gúnyolódott Téglás Gáboron és Hermann Antalon, akik rajongó szavakkal emlékeztek Zsófiára a Hunyad –megyei Történelmi és Régészeti Társulat ülésén, a magyar tudományos Olympus Pallas Athenájának, az erdélyi régészet Jeanne D’Arc-jának nevezve a régésznőt. Kéziratban maradt ,2500 rajzzal gazdagított főművéről és egyéb tanulmányairól pedig határozottan kijelenti: „azok közzétételre nem alkalmasak!” A közzététel megakadályozásával Hampel azt érte el, hogy a 30 évvel később felfedezett Vincsa telep érdemtelenül előzte meg Tordost az újkőkori lelőhelyek fontossági sorrendjében, s a köztudatban nem terjedt el , hogy hazánk adta az első régésznőt a
világnak.
Hunfalvy Pál is igen hamar felismerte Zsófia trójai és mezopotámiai összehasonlításainak , és korongokra, edényekre karcolt írásjeleinek veszélyét a finnugor elméletre nézve. A Néprajzi Társaság 2 évig hitegette tanulmányainak kiadásával, s az végül Németországban, németül jelent meg. Szinnyei József finnugrista nyelvész, aki Ferberről magyarosította nevét, az Erdélyi Múzeum Egylet szerkesztőjeként utasítja vissza írásait. A 2500 ábrával – ez Szinte Gábor dévai rajztanár munkája -díszített, Dácia a római foglalás előtt című főművével 8 évig kérvényez minisztériumhoz, Akadémiához, háromszor viszi fel Pestre Szászvárosból a kéziratait, hiába. Paul Reinecke német régész Zsófiánál vendégeskedik, gyűjteményét tanulmányozza,anyagot, magyarázatot kap tőle, majd az Archeológiai Értesítőben 1896-ban, 24 éves korában tanulmányt jelentet meg Tordosról, anélkül, hogy annak ásatóját, kutatóját , az idős tudós asszonyt megemlítené. Reinecke hazájában, valószínűleg hasonló módszerekkel hihetetlen karriert futott be és 86 évig élt.
Torma Zsófia anyagából, anélkül, hogy érdemeinek megfelelően említenék, szerzett tudományos hírnevet a német Hubert Schmidt, és az 1908-tól Vincsán ásató horvát Miloje Vasics. Sir Gordon Childe ausztrál származású régész kitűnően ismeri a Kárpát –medencei műveltségeket, ezt igazolja az 1929-ben Oxford-ban megjelent The Danube in Prehistory című, 480 oldalas műve. 10 oldalon említi Tordost, Torma Zsófia nevét azonban nem találjuk,noha megállapításaiban nem jut tovább régésznőnknél. Roska Mártonra , az Erdélyi Nemzeti Múzeum igazgatójára hivatkozik, aki 1910-ben ásatott Tordoson, majd 1927-ben könyvet jelentetett meg az újkőkorról. Ha időrendben haladunk, Kalicz Nándor 1980-ban megjelent Agyag istenek című , a magyarországi újkőkort és rézkort áttekintő könyve az, amelyből kiáltóan hiányzik Tordos és feltárója említése, noha Vincsáról szót ejt és Roska Márton könyve a Torma gyűjteményről, szerepel irodalmában. Még furcsább, hogy a Trója és a Kárpát –medence c.fejezetben nem találjuk Torma Zsófia nevét, pedig ezt a felismerést egyértelműen neki köszönhetjük, és ő szenvedte el miatta a támadásokat és a gúnykacajt.
Sir Colin Renfrew cambridgei régész professzor Vasicsra, Hubert Schmidtre és Childe „okos eszére hivatkozik „A Tordos- Vincsa műveltség részletes tárgyalásánál A civilizáció előtt c. művében.(1999) Ő már Roska Mártonról sem tud, és arról sem, hogy 6-7 ezer éve még nem léteztek a trianoni határok, ugyanis makacsul romániai lelőhelynek nevezi Tatárlakát. Marija Gimbutas litván régésznő életművének egyik forrása Torma Zsófia munkássága, annak ellenére ,hogy könyveiben többnyire Vincsával foglalkozik. Pl. The Neolitic Cultures of the Balkan Peninsula(1972) Old Europe, cca.7000-3500 BC.(1973) The Gods and Goddesses of Old Europe 7000-3500 BC.(1974) Ideograms and Symbolic Designs on Ritual Objects of old Europe (1976) Old Europe in the Fifth Millennium BC. (1982) Hiába keressük régésznőnk méltatását, csupán Roska Márton tárgyleírása szerepel szakirodalmában. A trianoni határokat Gimbutas szintén már az újkőkorban is létezőnek tekintette. Torma Zsófia nyomdokain halad Richard Rudgley fiatal, 1961-ben született angol antropológus, vallástörténész, őskortörténész, aki Magyarországon is járt, Vértes László, Mészáros Gyula , Makkai János szerepel a Kőkor elveszett civilizációi c. könyve szakirodalmában, tehát felületesnek nem nevezhető. Zsófia munkásságáról is tud, hiszen a tatárlakai leletet tárgyaló fejezetet így kezdi:” Prehistorikus időkből származó jelekkel ellátott agyagedény töredékeket 1870-ben fedeztek fel először Erdélyben, pontosan a Kolozsvár közelében lévő Tordánál. Igaz, hogy nem a közelében van hanem kb.150 kilométerre, de legalább nem Romániát írt. Azonban Torma Zsófia nevét nem olvashatjuk nála sem, ellenben Marija Gimbutast lépten-nyomon idézi és zseniális litván régésznőnek nevezi.
Nicolae Vlassa, a Kolozsvári Történelmi Múzeum román régésze a tatárlakai hamvasztásos sír feltárója, sem igyekezett Zsófia kéziratban maradt főművét kiadatni, noha a múzeumban számára hozzáférhető volt. Fehérné Walter Anna 1961-ben levélben érdeklődött Vlassánál a kéziratról. Vlassa azt válaszolta, hogy az már foszladozóban van, ceruzarajzai elhalványodtak, de a Kolozsvári egyetemnek szándékában áll az egészet egyben kiadatni. Azóta sajnos Fehérné és Vlassa is elhunyt, és nem tudni ,hol foszladozik, halványodik tovább az a kézirat, amellyel Zsófia nyolc évig kilincselt az akadémiánál, s amelyből néhány év , évtized múlva oly sokan pompás tudományos karriert építettek maguknak. Ugyancsak Fehérné Walter Annánál olvashatjuk , hogy Torma Zsófia jeltelen sírban nyugszik a szászvárosi temetőben. Ezzel kapcsolatban Kiss Irén és Tábori László megtudták és a Torma Zsófia konferencián a hallgatóság tudomására hozták, hogy a régésznő földi maradványait a család leszármazottai a csicsókeresztúri családi sírboltba szállíttatták.
Érdekes Marco Merlini olasz kutató felvetése a www.prehistory.it/ftp/tartaria_tablets_ honlapon. Írja ,hogy néhány tudós véleménye szerint Vlassa, a Kolozsvári Történeti Múzeum régészeként hozzájutva az alagsorban tárolt Torma Zsófia gyűjteményhez, ebből vette ki és ő maga helyezte a sírgödörbe a három táblácskát. E szerint a híres, rovásbetűs és sumer képírásos korongot régésznőnk találta volna meg.
Néhány gondolat a több külföldi szerző szakirodalmában is megtalálható műről, amelynek szerzője Roska Márton (1881-1961) ősrégész, néprajzkutató, az Erdélyi nemzeti Múzeum igazgatója is volt. Művének címe: A Torma Zsófia gyűjtemény az Erdélyi Nemzeti múzeum Érem és Régiségtárában , megjelent Kolozsváron, 1941-ben. Patay Pál régész az Archeologiai Értesítő 1942-es évfolyamában az elismerés mellett kitér a mű néhány pontatlanságára és figyelmeztet arra, hogy Roska Márton nem tudja bizonyítani, hogy a Torma Zsófia által megtalált ősnép finnugor lett volna!
2006-ban a Magyar Demokrata hetilap megbízásából Szakács Gáborral Tordoson, Szászvárosban és Kolozsváron jártunk. Tordoson már az idősek sem beszélnek magyarul. A templom évek óta elhagyottnak tűnik. A Maroshoz csak a kompkikötőnél lehet lejutni, magánkertek zárják el a többi partszakaszt. Most kólás palackokat ringat a víz ott, ahol 140 éve Földünk egyik legjelentősebb ásatása folyt.
Szászvárosban sem találtunk senkit, aki magyarul beszélt volna, a református templom zárva volt, úgy tűnt régóta. Kolozsváron a Történelmi Múzeumban több lelet látható a Torma gyűjteményből, köztük rovásírásos cserépfenekek is, az egyiken a bosnyák Nap piramisban is kőbe vésett rovás „P” betű. A régésznő neve a tárlókon, leleteken nincs feltüntetve.
A Magyar Tudományos Akadémia soha nem bocsát meg azoknak, akik nem az általa kötelezővé tett finnugor elmélet posványos tévútján járnak. Így régésznőnk említését, nevét nem találjuk az Akadémiai Kiadónál 1986-ban megjelent három kötetes, 2000 oldalas Erdély története c. munkában, noha terjedelmében jelentős régészeti anyagot tartalmaz.
12. MEGHAMISÍTÁSA
Torma Zsófia jelentőségét egyesek elhallgatják, mások gondolatait céljaiknak megfelelően félremagyarázzák. Sajnálatosan kéziratban porladó főművének címe:” Dacia a római foglalás előtt” Főként e mű címébe kapaszkodnak bele a dákó –román elmélet hívei, holott Torma Zsófia korában a történelmi források Erdélynek azt a területét, amelyet a Tisza, az Al-Duna és a Dnyeszter zár körül, Dákiának nevezték; Mezopotámiát Babilonnak; a sumerológusokat asszirológusoknak; a sumer őslakosság nyelvét pedig sumer-akkádnak, mivel akkoriban még nem vált nyilvánvalóvá, hogy az akkádok a sémitákhoz tartoznak. Visszatérve a dákokhoz, ők Kr.e. 10-ben harcba keveredtek a rómaiakkal. A váltakozó kimenetelű ütközetek Kr. U. 107-ben Traianus császár győzelmével , s a megmaradt dák népesség beolvadásával végződtek. Dácia fővárosa, Sarmizegetusa volt, amelynek nevéből Torma Zsófia azt a következtetést vonta le, hogy szarmaták, azaz szkíta népek alapították. Ahogy ő írja: Tordos….culturrétegében a dákok erősített lakásainak nyomai még elő nem fordultak, a dákokat sem tekinthetjük ez okáért hazánk legrégibb teleplakóinak…..mint hazánk legrégibb népiről, az agathyrsekről emlékezik meg Herodot… (ők szintén szkíta népek voltak) A szkíták származása Hérodotosz szerint:Heraklész és Hülaja, a Kígyóistennő gyermekei hárman voltak: Agathürszosz, Gelónosz és Szkűthész)
Oláh Miklós történetíró püspök Hungáriájában(1536) olvashatjuk, hogy az oláhok a rómaiak telepítései, tehát nem dákok, mert azokat a rómaiak elűzték és nem telepítették. A rómaiak a 2.,3., században telepítették az oláhokat, tehát Krisztus előtt nem élhettek itt. De van másik adatunk is, az ember nem is hinné, hogy Hunfalvy Pálnak is lehetett egy jó gondolata. Véleménye szerint ugyanis a románok csak a magyar államalapítás után, tehát a 10. , 11. században
vándoroltak be Erdélybe.
A Torma Zsófia levelesládájából c.könyvecske, Gyulai Pál kolozsvári régész szerkesztésében nagyszerű, hiánypótló alkotás. Mégis van néhány mondata, amelyeket meg kell kérdőjeleznünk, ezek talán a bukaresti kiadás miatt kerültek bele. Például: Torma Zsófia „a vallás mitológiai szimbólumok eredetének, jelentésének, továbbélésének kutatása közben fölfedezi, hogy az alapvető szimbólumok feltalálhatók Erdély lakosainak népművészetében, különösen a román népművészetben”.(30. old) „A régészek közül elsőnek ismeri fel a román népművészet, a népszokások és az Erdélyben egykor államot alapító dákok civilizációja között a leszármazási viszonyt.”(48. old.) Torma Zsófia ellenben ezt írja például az erdélyi legények fegyvertáncáról, a „kaluzsér” táncról: „A kaluzsér tánc nem vonatkoztatható az ún. római kontinuitásra, hanem a babiloni eredet bizonyítéka. Mivel a kalugyer szó románul szerzetest jelent, sokan tévesen azt hiszik, hogy ez a szerzetesek tánca.”
Torma Zsófia eszméinek meghamisításához tartozik a következő mondat is: „…igazságkeresésében eljut a kor leghaladóbb természettudományos tételeinek elfogadásáig, a darwini tanítás helyességének felismeréséig” Az olyan kutató szellemnek, mint Ő, aki behatóan foglalkozott őslénytannal is, feltétlenül el kellett jutni a „teremtés vagy fejlődés „ kérdéséhez. De éppen okosságánál fogva nem elégedhetett meg e két felkínált lehetőséggel. Hozzáférhető eredeti írásaiban célzás szintjén sem olvasható, hogy darwinista vagy materialista lett volna. Ellent mond ennek Haynald Lajos bíboroshoz fűződő jó kapcsolata, akit feltehetően lelkiatyjának tekintett.
Románok iránti szeretetének túlhangsúlyozását annak köszönheti, hogy bátyjának, Torma Károlynak leánya Victor Babes román orvoshoz ment feleségül. Igen valószínű, hogy Babes szédítő karrierjét, amelynek csúcsa, hogy a világhírű német antropológus, Rudolf Virchow keze alatt dolgozhatott, Zsófiának köszönheti. Virchow ugyanis a régésznő levelezőtársa, tisztelője volt, élete utolsó évében meglátogatta és együtt járták végig a tordosi Maros partot, az európai újkőkor felfedezésének első helyszínét.
13. ÖSSZEGZÉS
Mi tehát tömören összefoglalva Torma Zsófia munkásságának jelentősége? Bolygónk eddig ismert legnagyobb hatású szellemi forradalma 8-9000 évvel ezelőtt játszódott le, kiindulópontja a Kárpát –medence volt. Ennek bizonyítékait elsőként Torma Zsófia tárta fel. Ezek a régészeti bizonyítékok és néprajzi összehasonlításai rámutatnak Trójával, az Égei műveltségekkel és Mezopotámiával való szoros kapcsolatra. Leleteinek jelentős részét alkotják azok a korongok és cseréptöredékek, amelyeknek írásjelei összekötik a Kárpát-medence átmeneti- és újkőkori, valamint jelenlegi magyar lakosságát. Ezeket az írásjeleket ma székely –magyar rovásírásnak nevezzük s ez a magyarság legalább 8-9000 éves Kárpát-medencei jelenlétének bizonyítéka.
14. FELADATAINK
1. Torma Zsófia munkásságának minél szélesebb körben való megismertetése, az őstörténetünkről előadást tartó kutatók említsék meg jelentőségét.
2.Eddig még meg nem jelent nagy művének (amely 2500 rajzot tartalmaz) kiadása. Valószínűsíthető helye a Kolozsvári Történelmi Múzeum-Strada Daicoviciu 2, (régi neve Bástya u.)
3.Szobor állítása, ezt feltételesen megbeszéltem Józsa Judit keramikusművésznővel.
15. ÚJ ÉLETRAJZI ADAT
Abban a méltatlanul kevés lexikonban és szakirodalomban, amelyben Torma Zsófia szerepel, születési évének az 1840-et írják. Talán nem haragszik meg régésznőnk valamely távoli szép csillagon ennek módosításáért, mivel az újabb adat kilenc évvel idősebbnek fogja feltüntetni, azaz születési éve 1831. E módosítás alapja a nevelt fia, Makrai László által 1899 november 15-én kiadott gyászjelentés, amelynek szövege a következő:
„Csicsó-keresztúri Dr. Torma Zsófia, több tudományos és jótékonysági egylet tagja f. évi november hó 14-én d.u.fél négy órakor életének 68. évében ,rövid szenvedés után szívszélhűdés következtében örökre elhunyt.
Munka és tudásvágy, szeretet és jótékonyság voltak életének főbb jellemvonásai. Örökölt szenvedéllyel és lankadatlan kitartással gyűjtötte össze hírneves régészeti múzeumának tárgyait s azokat életerejét emésztő fáradságos munkával igyekezett az ősembertani tudomány szempontjából feldolgozni és értékesíteni. De igazán boldognak csak akkor érezte magát ,ha szíve az emberszeretet és jóttevés oltárán áldozhatott.
A tudományos szenvedély izzó lángja és az áldást osztogató szív nemes tüze most már végképp kialudt s kihűlt tetemei pihenni fognak a helybéli róm. kath. temetőben, hová csütörtökön f.hó 16-án- d.u. 3órakor a háznál tartandó végtisztesség után ideiglenesen elhelyeztetnek. Lelkéért pedig az engesztelő szentmise áldozatok pénteken, november hó 17-én d.e. 10 órakor a helybéli róm. kath., valamint a csicsó- keresztúri kegyúri templomban fognak az Egek urának bemutattatni.
Örök áldás emlékezetére!
Szászváros, 1899 november hó 15-én.
E fontos életrajzi adatot hordozó gyászjelentést Kiss Irén művelődéstörténésznek és Tábori László keletkutatónak , a 2007 május 18-án megtartott Torma Zsófia emlékkonferencia szervezőinek köszönhetjük.
16. SZAKIRODALOM
Torma Zsófia: A nándori barlang csoportozat (Kolozsvár,1880, Különlenyomat)
Torma Zsófia: Hazánk népe ősmythosának maradványai(1896. In: Érdy M.:A sumir , ural-altáji- magyar rokonság története, New-York,1974)
Torma Zsófia: A tordosi őstelep és hazánk népe ősmythosának maradványai(1897, In :előző mű)
Torma Zsófia: Sumer nyomok Erdélyben-Ethnographische Analogien,(Jéna,1894,Fehérné, Walter Anna Kiadása,Buenos Aires,1973)
Badiny Jós Ferenc:Mah-gar a magyar(2003)
Childe, Gordon: The Danube in Prehistory(Oxford, 1929)
Érdy Miklós: A sumir , ural-altáji- magyar rokonság története(New-York,1974)
Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig(Buenos –Aires,1975)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (Antológia Kiadó, 1994)
Gimbutas, Maria:The Gods and Goddesses of old Europe(Berkeley and Los-Angeles, 1974)
Gyulai Pál:Torma Zsófia levelesládájából(Bukarest, 1972)
Kalicz Nándor :Agyagistenek (Corvina,1980)
Makkai János :A tartariai leletek(Akadémiai Kiadó,1990)
Oláh Miklós :Hungária(1536,Magvető,1985)
Patay Pál: Torma Zsófia gyűjteménye(Archeológiai Értesítő, M.T.A.,1942 )
Renfrew, Colin: A civilizáció előtt(Osiris,1995)
Roska Márton: A Torma Zsófia gyűjtemény az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem és Régiségtárában(Kolozsvár,1941)
Rudgley, Richard:A kőkor elveszett civilizációi(Gold Book,évszám nélkül)
Téglás Gábor: Dr. Torma Zsófia emlékezete(Déva,1901)
Tulok Magdolna: Száz éve halt meg az első magyar régésznő,Torma Zsófia (Havi Magyar Fórum, 1999 november)
Winn, Shan M.M. :Pre Writing in South –eastern Europe( Western Publishers,1981)
Friedrich Klára:Torma Zsófia igazsága (Magyar Demokrata,2001, 51-52., In: Friedrich Klára-Szakács Gábor: Kárpát-medencei birtoklevelünk, a rovásírás (2003)
Lexikonok